Nagyobb spam forrást sikerült eltávolítani az Internetről, eltűnt a spam-ek kétharmada

 ( trey | 2008. november 13., csütörtök - 22:27 )

Biztonsági szakértők szerint egy, a kaliforniai San Jose-ban működő webhosting cég tehető felelőssé azért, hogy közreműködésével került naponta kiküldésre a világ minden pontjára az online spam-ek több mint 75%-a. A Washington Post Security Fix rovata hónapokon keresztül bizonyítékokat gyűjtött a McColo Corp. ellen, amelynek ügyfélkörében a hozzáértők szerint a legrosszabb hírű cyberbűnözői csoportok egyes tagjai találhatók meg. Ezután a Security Fix kapcsolatba lépett azokkal az ISP-kel, amelyek a nevezett cég internet hozzáférését biztosították, és részükre átadta a bizonyítékokat. Nem sokkal később az egyik szolgáltató már fel is függesztette a McColo Corp. szolgáltatását, amelynek a weboldala azóta már nem elérhető.

A "hadművelet" után a szakemberek azt tapasztalták, hogy meredeken esett a kiküldött spam-ek mennyisége. Ez jól látszik a SpamCop statisztikáján. Az e-mail biztonsággal foglalkozó IronPort szintén megerősítette, hogy nagymértékben esett a spam-ek száma. A vállalat szerint a spam-ek 2/3-a eltűnt.

A részletek:
Major Source of Online Scams and Spams Knocked Offline
Spam Volumes Drop by Two-Thirds After Firm Goes Offline
A Closer Look at McColo

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Érdekességképpen belelestem a spamszűrőnkbe. És tényleg. Tegnapelőtt óta jóval kevesebb spam jön.

--
trey @ gépház

A címemre nem jön valami értékes levél? Ilyen esetben mindenképp továbbítsd! ;D

A probléma az, hogy ez csak ideiglenesen lesz így. Ti. a szűk keresztmetszett a hirdetők pénze, hetek kérdése és új spammer(ek) jelennek meg a piacon, és minden visszaáll, ahogy eddig volt.

Mikor lesz a nyilvános kivégzés? Csak ezért bekapcsolnám a TV-t.

Előtte még egy show műsor keretében kiválasztanák a jelentkező mail szerver adminok közül a hóhérokat :)
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

Közvetlenül utána pedig az állástalanná vált mailszerver adminok végzik ki a Washington Post Security Fix rovat szerkesztőit.
Akárhogyan is vélekedünk, jó nekünk a szar, mert abból lehet profitálni: M$ szar szervernek, így kell a Linux-szakember, a SPAM temérdek, így kell az IT biztonsági szakember.

A Linugzadminok, a Windózkattintósmesterek, az alkalmazásösszekattogtattók, php-akrobaták mind-mint kész katasztrófa, amit művelnek, ezért is kellenek az informatikai biztonsághoz jól értő szakemberek...

Én hasonló látványos esésre emlékszem amikor kijött az XP SP3, pár hétig/hónapig feleannyi SPAM volt a 30 napos gmail-es csúszóablakban. Aztán persze minden visszaállt az eredetibe.

Ez arra volt jó, hogy megmutatta: a másik oldalon is fel lehet eredményesen lépni a levélszemét ellen, sőt... Persze egy zombihálózatból indított spam-áradat ellen az ilyen "lehúzom a sozlgáltató kábelét" jellegű megoldás nem használható, ráadásul több ilyen odab...ós spam-telenítő akció után abba az irányba fognak mozdulni a spamküldők.

Ettől még egy "rohadjál meg paraszt, a tetves k..va anyádat, úgy köllött" érzés eltöltheti a szívünket. Ez is jól tud esni azért. :)

--
trey @ gépház

+1 :-)

:D

+1 :-|

Többbszörös életfogytiglan minimum.....

---
/dev/sda1 has gone 49710 days without being checked, check forced.

++

+SOK :)

aha, de azert a kesztyut nem art felvenni, es nem csak a mailszervereken vedekezni...

--
B+ - http://pozor.hu

Már nincs semmiféle spam, mindenki menjen szépen haza! ;D

Nincs itt semmi szűrnivaló, oszoljanak.

És a minimumpont óta kitartóan emelkedik is. A grafikon szerint.

--
Simplicitas Sigillum Veri

Megint van hova emelkednie. :-)

Igen, úgy tűnik, hogy két egész napig volt kevesebb spam. A mai nap már egész rosszul indul.

Ma nagy sávszélességre virradtunk. Délután azonban kína felől megnövekszik a spam, ne hagyják otthon a szűrőjüket. Néhol előfordulhatnak wormök, elszórva néhány dos. Viharoktól nem kell tartani, az előrejelzések szerint csak jövő héten érkezik az újabb Storm. :)

:D LOL

11.12 óta kb. 80-100 ezer levéllel kevesebb a hw spam szűrőnkőn a (spam) levelek száma :-)))

Elarulod nekem, kis tudatlannak, hogyan mukodik a hw spam szuro? Ez valami uj talalmany a spanyol viasz utan?

Appliance, amit bedugsz az adatfolyamba, ő fogadja/továbbítja a leveleket, aztán időről időre otthonról (gyártó cég) leszedi az adatbázis-frissítést, illetve visszatol bizonyos statisztikákat. Az okosság a sűrű, online frissítés, amik elég jól le tudják követni a spamek változásait -- ilyen vasat pl. nem is érdemes régi "felgyűlt" spammel tesztelni, mert nem fog jól szerepelni, ennek ellenére friss, ropogós spam-ek esetén igen jól tudnak muzsikálni (bár volt szerencsém olyanhoz (igaz, es nem appliance, hanem dobozos termék, de appliance-változata is van), ahol a Tomcat-es felület minimális testreszabása sem történt meg, gyakorlatilag az összes demó, doksi, admin-rész fent volt...).

en vagyok az egyetlen aki nem tapasztalt spam-csokkenest? a csokkenes mindenhol hibahataron belul, max 3-5% lehet, de annal tobbet valtozgat "bekeidoben" is.

A'rpi

Erre harmadik napja kb. a harmada a szokásos mennyiségnek, bár óvatos elmelkedést mutat.

--
trey @ gépház

Lehet, hogy a BUX indexet követi. ;]

nalam is kevesebb jon, megneztem a statokat, 15-20% a csokkenes, 66%-nak, a kozeleben sem volt.

nalunk a postfix RBL-es es egyeb blokkolasok szama csokkent drasztikusan, azaz meg spam szuro elott
eloszor azt hittem valami gaz van, hogy esetleg nem erheto el szerverunk egyes halozatokbol :)