A Sun Microsystems eddig is támogatta a nyílt kódú szoftvereket. Megvásárolva StarOffice -t, annak kódját nyílttá tette. Évente több millió kódsorral támogatja a nyílt szoftvereket. Nemrégiben éppen a a Sun(TM) Grid Engine kódját tette teljesen nyílttá.
A Houstoni Egyetem a Sun Grid technológiáját alkalmazza környezeti és szeizmikus modellezéshez, képfeldolgozáshoz.
A Houstoni Egyetemen hozzák létre az első egyetemi Grid-környezet, amelyik kifejezetten a földtudományi kutatások során használt alkalmazások fejlesztésére koncentrál - jelentette be a Sun Microsystems. A Houstoni Egyetem Számítástechnikai Szak által vezetett project célja, hogy továbbfejlessze a Grid-környezetet, javítsa a feladatok feldolgozását, valamint a Gridet alkalmassá tegye a levegõminõség-modellezési kutatásokra, illetve a szeizmikus adatok és képek feldolgozására.A geológusok a Sun biztosította egyetemi erőforrásokat olajkutatások kapcsán felmerülő számos nagyméretû számítási problémakör megoldása során fogják alkalmazni. Munkájuk eredményét - amelynek célja a nemzeti energiatartalékok kihasználtságának javítása a szénhidrogén-tartalékok igen pontos azonosításával és kvantifikálásával - széles körben publikálják az energiaágazaton belül. A számítógéptudósok a kutatást a Grid-környezet továbbfejlesztésével segítik: a környezet a népszerű Globus toolkit -re fog épülni, a Sun Grid Engine pedig a kiválasztott erőforrásokon futó feladatok végrehajtását szabályozza.