Pálfi György: A Hukkle-lel mégcsak nem is az volt a bajom, hogy unalmas, hanem elsősorban az, hogy hazudik. A falu rohadtul nem olyan, másfelől erőltetetten és erőszakosan hazudik.
A Hukkle nem dokumentumfilm. Művészi alkotás, és mint olyan nem mond és nem kell hogy igazat mondjon, ahogy Dosztojevszkíj sem az igazat írja le, mert Raszkolnyikov nem létezett, vagy ha már felhoztad: Lynch sem mutat be semmi igazságot a Mulholland Drive-ban vagy a Belső Birodalom-ban sőt még az Eraserhead-ben (asszem Radírfejnek fordították) sem. Miért kéne, hogy Pálfi igazat mondjon a faluról? (Javaslom utánaolvasásra a "fiction" azaz fikció címszót.) A temészet zajaival és zörejeivel elmesélni egy történetet már eleve egyedi, új gondolat, mindezt Pálfi szájíze szerint tenni, és Pohárnok mesteri fényképezésével ötvözni már egyenesen zseniális képi és hangi világot eredményez.
Taxidermia: elég buta bölcsészek lehettek akikkel a filmet láttad, ha nem tutták megválaszolni, hogy miről szól a film. A Taxidermia a XX. századi magyar/közép-európai történelmet gúnyolja ki egy család három generációja életének bemutatásával, velős kritikát megfogalmazva az egyes korszakok visszásságairól, kiszolgáltatottságról, magányról. Ha van hibája, akkor az a látvány túlfokozása. Viszont ilyen kifejező abszurditással még senki sem ábrázolta a szocializmus túlzó sportkultuszát és nyilvánvaló elentmodásosságát, disszonanciáját, oly általánosan, hogy az az egész diktatórikus rendszert kiforgatja, nevetségessé teszi. Mindezt egy olyan keretbe foglalva, mely mind tematikában mind pedig történetileg kerek egésszé olvad, a ma oly divatos műfaji horror elé is görbetükröt fordítva. Persze szintén Pohárnok képeivel, de ez már szinte szóra sem érdemes. Volt szerencsém Parti Nagy novelláit is olvasni, melyek az alapanyagot szolgáltatták. Nos akármennyire is progresszíven bánik Parti Nagy Lajos a nyelvvel, művei véleményem szerint nem olyan kifejező alkotások, mint Pálfi filmje, mely ugye A fagyott kutya lába és a Hullámzó Balaton összefésülését írta egy kicsit tovább.
Tarr Béla: Regény filmrevitele oly módon, hogy közben a film nem olcsó utánzat, hanem majdnem ugyanannyira átütően jelképes és filozófikus, mint a regény, szerintem még senkinek sem sikerült, kivéve Tarr Bélát. A Sátántangót nem lehet megfilmesíteni, mondták: de lehet! Csak több mint 7 óra anyag lesz belőle, ami persze filmművészeti szempontból vakvágány, de a progresszióval ez jár. A Werkmeister harmóniákat pedig a Stalkerrel összehasonlítani eleve butaság, legfeljebb látványvilágban, vagy színészi teljesítményben lehet. Mert míg a Stalker egy zseniálisan elmesélt szovjet-melankóliájú sci-fi, a film nagymesterétől, Tarkovskíj-tól, addik Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája c. regénye alapján készült WH egy befelé forduló, önostorozó, a néző idegeit megcélzó, és ezáltal gondolkodásra kényszerítő alkotás, mint egy szimfónia, mondjuk Smetana Hazám ciklusa. Az úgynevezett vihar előtti csendből indulva sötét, disszonáns, de mégis idilli jelenetből egyre feszültebbé válik, egyre hangosabb lesz, majd kitör a káosz, és bekövetkezik a katarzis. Zseniális a zene, a filmezési stílus, és mindezt nagyrészt amatőrökkel. A filmezésben a legősibb technikával dolgozva messze kora előtt jár Tarr, ahogy Tarkovszkíj is járt, akinek 1979-es Stalkerjét még talán ma sem sikerült teljesen "behozni".
Ez a film mire volt jó? Mire jó Bartók zenéje, vagy Stravinszkié, vagy Smetana-é? Mire jó Arany, Kosztolányi, József Attila vagy Radnóti költészete?
Egyébként A londoni férfit még nem láttam, de valószínűleg Simenon nem Tarr műfaja, ezért kicsit zakatolhat, hamis lehet a film, de ez is allegória a WH-ból:)
Hogy ne legyek olyan hosszú, mint a Sátántangó, már csak Vranik Rolandról szólnék:
Tarr Béla tanítvány, ha lehet, javítani, próbálja a "mester" hibáit, néhol rosszul, műfaji filmekre jellemző klisékkel, de mégis egy olyan mezsgyén mozogva, mely egyedi humorú abszurd, tipikusan magyar filmet eredményezett, itt-ott megszokott panellekkel. Bevallom, Jancsót én sem szeretem, és egyetértek veled, hogy Vranik szakít a humor Jancsó-, illetve Üvegtigris-féle idiotizmusával. De pontosan ez az, ami egyedivé teszi, mert társadalom kritikáját ugyan a kilátástalanság-drogok-erőszak triumvirátusból meríti (ha már ilyen szépen megfogalmaztad :), de mindezt "fekete-fehér" iróniával ábrázolja, ezért megint csak nem értem, hogy jön ide a Moszkva-tér, ami teljesen más síkon mozog, más mondanivalóval. A Fekete kefében nem váltják meg egy nap alatt a világot, sőt egyáltalán nem váltják meg a világot, ahogy a Moszkva-térben sem. Török Ferenc filmje sokkal jobban földhözragadt, kevesebb fikciót tartlmaz, és konkrét, nem úgy mint a Fekete kefe, mely sokkal átvittebb értelemben és teljesen más fényben látja a világot.
Konklúzióként még észrevenném: ha jól sejtem, nem nagyon vagy kibékülve a fikcióval, legalább is nem a magyar látásmóddal, és közelebb állnak hozzád a nagy adag valóságot is tartalmazó filmek (pl.: Temetetlen halott, Moszkva-tér), mint az áttétes, abszurd, kicsavart, túlzó fikciók, vagy a lassú, filozófikus alkotások...
Bocs az offért :~)
Üdv!
____________________________________________________________
Slackware 12/current - linux-2.6.23-olorin - KDE 3.5.8