Két dolog: vannak gépek, amiknek korlátozott a kapacitása. Manapság nem jellemző a kevés RAM, de pl. az első linuxos gépemben azt hiszem 32M RAM volt. Egy ilyen gépre betöltött modulok csak pazarolják a RAM-ot (vagy a swap-et, ha ki tudja ezeket is lapozni a kernel). Nem tudom, ez ma még értelmes indok-e. Talán már a hitelkártya méretű embedded gépekben is gigabájtok vannak.
A másik: előfordult (és miért ne fordulhatna elő a jövőben), hogy egy-egy driver bugos. Okozhat pl. fagyást. Ilyenkor nem árt, ha a bugos drivert, amit egyébként nem akarok használni, nem tölti be a kernel induláskor.
Fordítsuk meg: ha van egy gépem, amiben van egy beépített párhuzamos port, két soros port, egy infra port, stb. de nem kötök rá nyomtatót, nem infrázok, soha semmit nem csatlakoztatok egyikhez se, akkor minek legyen hozzá betöltve egy-egy (vagy több) modul?
Majd ha egy nap valaki véletlenül hoz egy eszközt, amihez infra kell, akkor majd betöltöm hozzá.
Én így gondolkoztam. Akkoriban. A mostani (utóbbi 10 év) gépeimen egyszerűen nem is törődtem a modulokkal. Amikor kellett, a kernel betöltötte. Lehet, hogy ezt-azt feleslegesen is. Nem zavart, de direkt nem töltetek be mindent, ami elérhető. Ráhagyom a rendszerre.