Ha a családja szerette, akkor úgy szerette, ahogy volt. A mászási mániájával együtt elfogadta. Ha pedig szerette és elfogadta mindezzel együtt, akkor senkinek nincs joga az elhunytat "ekézni", hogy lehetett ilyen "vakmerő". Nem neked kellett elfogadni és szeretni, hanem nekik.
Nyilván nagy fájdalom ez a tragédia nekik, és most biztos düh is van bennük, de úgy gondolom, valamennyi idő múlva csak a szeretet és büszkeség marad meg bennük, míg a düh elsimul.
A mászáshoz való viszony... az meg már tényleg az ő dolguk, valamint a téma szempontjából teljesen érdektelen.
A logikád mentén egy kicsit továbbhaladva: a katonák is hasonló helyzetben vannak, talán kicsit kockázatosabb is az életük, mégis vannak "katonafeleségek", rájuk mégse "köpköd" senki, hogy mégis hogy képzelik, stb. Hasonlóan a tűzoltók, meg még biztos van pár necces szakma.