Hozzávalók egy jó adaghoz:
- 2 darab közepes nagyságú padlizsán
- egész feketebors (őrlő malomban, frissen őröljük)
- egy közepes fej vöröshagyma
- 2 evőkanál majonéz
- só
- kevés olivaolaj
Elkészítés:
A két padlizsánt sütőben (nem mikró) megsütjük. Egészen addig, amíg elkezd összeesni, de semmiképpen sem addig, amíg kiszárad. Jó ha az oldalai egy kicsit "megégnek" mert, akkor finomabb lesz. Amikor elkészült (ez kb. 20-25 perc), kivesszük, hideg víz alá tesszük egy rövid időre. Így könnyebb lehúzni a héját.
Ezt meg is tesszük. Ha kész, akkor egy késsel (állítják, hogy a fém késtől megfeketedik -- nem tudom, hogy így van-e, de mindenesetre én is műanyag késsel szoktam csinálni) felaprítjuk. Tálba tesszük.
Közben a vöröshagymát apróra vágjuk (aki akarja reszelje, nekem jobban ízlik, ha aprítva van, egyébként a botmixer úgyis megteszi a dolgát). A vöröshagymát hozzáadjuk a padlizsánhoz. Ezután tekerünk rá borsot ízlés szerint (ne sajnáljuk). Hozzáadjuk a 2 evőkanál majonézt (nekem megfelel a gyári, aki akar, csinál hozzá otthon "házi" majonézt). Természetesen megsózzuk, majd adunk hozzá egy kevés extraszűz olivaolajat.
Kóstoljuk, ha "jó", akkor jöhet a botmixer. Eldolgozzuk simára. Ha kész, akkor hűtjük. Néhány óra múlva már fogyasztható, de igazából másnap reggelre az igazi.
Pirítóssal, pirított bagettel tálaljuk.
Jó étvágyat!
- trey blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1685 megtekintés
Hozzászólások
És persze zöldséggel: paprikával és paradicsommal.
És ha nem reggeli, hanem vacsora, akkor egy jó üveg Olaszrizlinggel.
KAMI
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Finomnak hangzik. Sült húshoz finom lehet köretnek. Bár én tennék bele egy kevés pörcöt is.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt is lehetne, bár ez inkább a diétázók "töpörtyűkréme", szóval azzal lehet az egész lényegének vernénk oda. De mindenképpen finom lehet. Tán ki is próbálom legközelebb. :)
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is. Feleségemnek megtetszett, lehet, hogy a héten eszünk is.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól hangzik. Mi avokádóból szoktunk hasonlót csinálni :) A lényeg kb ugyanaz: 2 érett avokádó húsát össze kell törni/pépesíteni villával, hozzá kb 1ek margarin, 2-3tk mustár, 1fej lilahagyma felaprítva, csipet só+bors ízlés szerint, 1-2 csepp citromlé, és 1 kis doboz tejföl. Turmixolni nem kell, csak jól összekutyulni, aztán mehet a pirítósra valami jó fajta csirke/pulyka (delco) sonka mellé, esetleg alá egy csík pirított bacon ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igy se rossz, de en jobban szeretem ugy, hogy:
2 db padlizsan
orolt feketebors kb 1 kaveskanal
1 voroshagyma
so
olivaolaj, es ecet pedig ugy kerul bele, hogy kb 4 evokanal olivaolaj, 1 evokanal ecet kezdesnek, aztan elkezdem kevergetni. Mikor mar nem tud tobb olivaolajat felszivni, es kellemesen ecetes akkor nem rakok mar tobbet bele. (kicsit ecetes uborkasalata szerunek kell lennie)
-------------------------------
“The 0 in Raid 0 stands for how many files you’re going to get back if something goes wrong” :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
zakuszka?
-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az más szerintem. Erdélyországban Vinetta.
"ami tipikusan "ahány ház, annyi szokás" alapon készül. Mindenki esküszik arra, hogy az övé az igazi."
Ez nagyon helytálló megállapítás volt. :-)
----
"A hibás logikájú emberek több bűnt követtek el akaratukon kívül, mint a rossz emberek szándékosan."
Bárcsak...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az bizony teljesen más. A zakuszka inkább az ajvar-ra hasonlít, tehát alapjában véve paprikás csak raknak bele még padlizsánt (Erdélyben valóban vinettának hívják) vagy főtt babot. Nyammm...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg ahány ház, annyi fajta. Mi szabad tűzön sütjük/grillezzük (enyhén pikáns, füstös ízt ad neki) és teszünk bele még citromlevet, az olivaolajat meg hanyagoljuk. A többi egyezik a te recepteddel. Imádom, most is van a fagyasztóban vagy 4 adag amit még a nyáron sütöttünk és most a'sszem ki is olvasztok egyet! ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni