ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
iPhone 3G - a roham elmaradtNos, eljött a nap. Igaz, reggel még úgy voltam vele - a fene tudja miért -, hogy szombaton kezdik el árusítani. Valamiért ez volt bennem. Reggel nézem a naptárt, 22-e van. Rosszul emlékeztem. Na mindegy, úgyis el kell menni bevásárolni, megnézzük, hogy kapható-e már az iPhone 3G. Kapható volt. Látszólag rajtam kívül a kutyának sem kellett. De nézzük sorjában... Frissítés: iPhone 3G - egy hét használat után A szolgáltató három győri üzletet jelölt meg a bejelentésben, ahol beszerezhető lesz majd az iPhone 3G. Két T Pont és egy másik viszonteladó. Az egyik Győr belvárosában van, a másik az Árkád névre hallgató bevásárlóközpontban, a harmadik pedig a régi ("kissé" már megkopott) Spar-ban. Mivel vennem kellett egyet s mást, az Árkádba úgyis be kellett ugranom, gondoltam megnézem mennyien állnak ott sorba. Amikor odaértem, 0 ember volt az üzlet előtt. Ami érdekesebb, hogy az üzletben sem voltak 2-nél többen, de azok sem iPhone-t akartak. Lehet, hogy nem is tudtak róla az emberek, hogy van, mert egy nem éppen látható helyen kifüggesztett plakát hirdette mindössze az üzletben, hogy van ilyen készülék. A kirakatokon semmi. Szinte azonnal sorra kerültem. Kérdem, hogy iPhone? Mondják van, de csak délutántól, mert "még nem tudták telepíteni a programot". Hümm. Aktiválnak minden készüléket, ezért jöjjek vissza délután, mert majd akkortól lesz. Jöjjön vissza a halál - gondoltam. Ha ennyire bonyolult, akkor majd veszek akkor, ha legközelebb erre járok. Annyira nem sürgős. Mikor hazafele indultam, eszembe jutott, hogy a kb. 300 méterre levő Spar pont útba esik. Na, ide még benézek. Benéztem, üres az üzlet. Gyanús volt, azt hittem itt se lehet még kapni. Bemegyek, kérdem: - iPhone van? A lány unottan: - Van. A lány mielőtt elcsoszog a készülékért, megkérdi: - 8 GB-ost vagy 16 GB-ost? Feketét vagy fehéret? A 8 GB-osból is van fehér. Kihozta, kibontja. Mondja, hogy aktiválni kell. Lehet, hogy hosszú lesz. Tegnap próbáltak egyet és az 15 perc volt. Türelmet kér. Mondom neki, hogy nyugodtan, nem sietünk sehova. Próbálja beletenni a SIM kártyát. Nézegeti, látszik, hogy nem látott még ilyet. Mondja, tegnap este kapták a készülékeket. Mondom, oktatás nem volt? Azt mondja, semmi, szívunk is majd vele. Segítek neki. Mondom, van a SIM-hez ilyen, izé... kiszedő eszköz. Benne a borítékban. Nézi, tényleg. Beleteszi a kártyát, majd feldugja a gépre. Azt mondja, van hozzá valami program, amivel neki ezt most aktiválni kell, de ő még ilyet nem csinált. Szól a kolléganőjének. Mondom, jó. Odajön a kolléganő, nézik. Az aktiválás fél perc sem volt. Azt mondják, nem létezik, tegnap 15 percnél is tovább tartott. De tényleg sikerült nekik most ilyen rövid idő alatt. Ezután felvették az adatokat, elvették a lóvét, és odaadták a SIM kártyámat a készülékkel együtt, hogy próbáljam ki. Kipróbáltam, a kimenő hívás működött. 45 perc alatt végeztünk. Mondja a lány, hogy én vagyok az első. Mondom, azért az az oktatás jó lett volna. Mondja, semmi sem volt, sőt a készülékek is az utolsó pillanatban érkeztek. Még meg sem tudták nézni őket. De - mint mondja - a nagy roham szerencsére elmaradt. Pedig még arról is kaptak belső levelet, hogy mi a teendő akkor, ha a megvadult emberek a rácson függeszkedve őrjöngnének, hogy iPhone-t akarnak. Láttam az arcán, hogy nem volt elkeseredve, hogy nem kell még ezzel is foglalkozniuk... A készülék működik, további részletek a tapasztalatokról egy kis ismerkedés után várhatók.
»
|
7r3yKeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzésekHUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 10% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 18% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 27% Egyáltalán nem ismerem. 34% Csak az eredmény érdekel. 7% Összes szavazat: 567
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
mennyit csengettel le vegul? :)
1 év hűséggel vettem. 70 ropi.
--
trey @ gépház
Az egy év hűség összesen mennyibe kerül?
Ez azért elég viccesre sikerült. :)
Ez a hype és ami mögötte van.
Ez nem Amerika. Európában ez csak egy telefon a sok közül. Legalábbis nem pisálták össze magukat az eladók, amikor kézbevették. Rajtuk nem látszott a hype. :)
--
trey @ gépház
nyitany
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
Sok szerencsétlen luzer :)) Én már kinőttem abból, hogy sorbaálljak. Legutoljára banánért álltam hosszú ideig sorban, de az még a cocializmusban volt :)
--
trey @ gépház
Fekete készülékhez fehér töltő? Fura.
meg fehér headset
Németh Ákos [sokahtemen] http://fedoralinux.hu/ --A magyar Fedora klub
az semmi meg a fekete macbook-hoz is feher toltot adnak (allitolag)
---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.
Elég igénytelen. :/
--
trey @ gépház
Csak hogy tudja az ember melyikkel kell telefonálni, melyikkel meg tölteni .)
Nem is csodálom, hogy nemállnak sorban érte, mert a magyar emberek nagyrésze aztsem tudja, hogy létezik olyan cég, hogy Apple .... nemhogy iPhone :)
Amugy kiváncsi vagyok a beszámolóra, milyen csomaggal vetted ?
Szerintem aki akart iPhone-t az már szerzett magának innen-onnan. Ez is magyarázhatja az elmaradt "örjöngést".
"Nem is csodálom, hogy nemállnak sorban érte, mert a magyar emberek nagyrésze aztsem tudja, hogy létezik olyan cég, hogy Apple .... nemhogy iPhone :)"
A T nem reklámozza. Állítólag sz*rra se becsüli :)
"Amugy kiváncsi vagyok a beszámolóra, milyen csomaggal vetted ?"
Ikon 400 + 1 év hűség. A 8GB-os így 69 900 + 12 * 9 900.
--
trey @ gépház
Az annyimint 180E... Huhwazzz...
Hát, ha nem számoljuk bele a lebeszélhető 400 percet és a 2GB adatforgalmat, amit ez a havi 9 900 tartalmaz, akkor igen. Természetesen ez a készülék internet nélkül semmit sem ér, így mindenképpen elő kellene fizetni valamire, hacsak nem lenne más. Nekem van más, de ennyire privát dolgokra, ráadásul szemtelenül nem akarnám használni a céges telefont. Jobb ha az ember nem ad támadási felületet.
--
trey @ gépház
Opsza... Korábban az eksönös 1 év hűségnyilatozatos konstrukcióknál volt az előfizetés plusz a készülék törlesztése -- most ezt egybegyúrták... Okos, nagyon okos...
Van benne 200 SMS is ebben az árban, de az már csak T-Mobile hálózatba, és csak 70 karakteres*.
(* a T Pont-ban dolgozó csaj szerint)
--
trey @ gépház
A 160 karakter csak akkor igaz, ha a küldendő üzenet karakterei beleférnek az EMI/UCP kódtáblába.
Hát ehhez nem értek. Életem talán ha 20 SMS írtam. :)
--
trey @ gépház
Nekem volt szerencsém picit közelebbről ismerkedni az EMI/UCP-vel...
- Kopp-kopp.
- Ki az?
- Halál vagyok. Az éltedért jöttem.
- Életem! Téged keresnek.
Kíváncsi leszek, hogy egy ilyen telefon meddig bírja átlagban. Én 2003. áprilisában vettem 60k-ért egy hálózatfüggetlen Siemens ME45-öt, ami még mindig jól bírja. Persze nem említhető egy lapon tudásban az iPhone-nal, de összehasonlítási alapnak élettartam szempontjából jó lesz. :)
--
Ruby takes the elegance and simplicity of Perl, and mixes it with the library support of Lisp.
"Nem is csodálom, hogy nemállnak sorban érte, mert a magyar emberek nagyrésze aztsem tudja, hogy létezik olyan cég, hogy Apple .... nemhogy iPhone :)"
Szerintem tudják, csak szimplán leszarják. Magyarországon még mindig sok ember telefonál egy telefonnal :-)
@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."
Debian Lenny 2.6.25-2-amd64
Ezt nem igy mondanam, nem leszarjak, nem tudjak mi az. Ket fele szituval talalkoztam meg a gyakorlatban nem informatikusok kozott ebben a kerdesben: vagy elcsoppent a nyala, hogy uristen, vagy nem tudta mi azaz Apple. Ez utobbi az ami nagysagrendekkel surubben fordul elo. Mondjuk az is igaz, hogy a tobbi markarol sem nagyon tudjak, h mi az, es valojaban nem is erdekli oket. Ertheto modon.
---
pontscho / fresh!mindworkz
Harmadik tipus: Tudom, mi a búbánat az Apple, meg az iPhone, de én telefonnal elsődlegesen telefonálni akarok, pda-nak, meg az iGo alá ott a pda, zenehallgatásra dettó, bár inkább a mobilon hallgatom a rádiót... Netezni meg netezzen az, aki akar gyerektenyérnyi kijelzőn... (azaz ismeri, de le...ja)
Istenem, ennyire ne legyen mar nehez olvasni: Ket fele szituval talalkoztam meg a gyakorlatban nem informatikusok kozott. Amit fentebb irtam egy eleg szeleskorben tapasztalt ertek. Ezek a tipusok altalaban a tobbit is leszarjak, kulonben nem az lenne az elso kerdesuk, hogy "amit lattam a tescoban 80 ezerert szamitogep, az joooo?".
Amugy meglepodnel mennyien hasznaljak (nem az emlitett kategoriaban) a telefonjukat netezesre a tenyernyinel kisebb vackokon is. A gyakorlat nem azt mutatja, hogy PDA-t akar mindenki, mert ahol megfordultam altalaban az elso kerdes az volt, hogy mikepp lehetne a levelezeset attenni a telefonjara, iGo-t hekkelni ra, megnezni neha egy-egy oldalt a neten. Kurvara leszarjak mi az a PDA, viszont a telefonjukat viszik mindenhova, es emiatt orulnenek egy integralt szolgaltatasnak. Es nem r=1 Pistikek voltak az alanyok. Nem veletlen el meg meg a piacon a Palm, a HTC, es van egesz nagy sikere a BlackBurry-nek. Nem ti egyenkockak vagytok a celkozonseg, es meg csak nem is az r=1. Nekik a legujabb Samsung meg Seggem marka az amit ajanlanak 990HUF-ert.
---
pontscho / fresh!mindworkz
meg vannak olyanok akik felesleges hulyesegnek tartjak, legalabbis ilyen penzert cserebe :P
Szep meg jo, de ugy vagyok ezzel is, mint Trey a tukrozodo tft-vel: utalnam hogy osszevissza mocskolodik, tele lesz ujjlenyomattal miegyebbel. Meg hat sokat telefonalok ugy h a fulem es a vallam koze van szoritva a telefon :D
fuleddel benyomod a konferencia beszelgetest, es felhivod az assonyt mikozbe a szeretovel beszelsz, igaz ettol felsz? :P
nem gondolnak a fix kereset nélküli vevőkre. :) bár ez nekik nem üzlet.
Én el tudnék képzelni egy speciális kártyás csomagot ami mondjuk 3000-5000ft feltöltésekkel aktiválná a szolgáltatást. és kapnék érte mondjuk a havi 10000ft-os előfizetéssel arányos szolgáltatást (pl.: 500mb letöltés korlát, fele hívás és sms, stb..), amit 1 hónapon belül kellene "elfogyasztanom"
Persze akkor drágább lenne, hiszen hűségidő sincsen. Nade 1 év alatt leesene az ára. És akkor még vennék is.
Németh Ákos [sokahtemen] http://fedoralinux.hu/ --A magyar Fedora klub
Elofizetos privilegiumok pre-paid csomagban? Nem hiszem, hogy valaha megvalosul! :(
--
Bárki aki aritmetikai módszerekkel akar előállítani egy véletlen számot, az a bűn állapotában leledzik.
Pl. Irorszagban mukodik. Vodafone-nal pl olyan akcio van, ha havi 20euroval toltesz fel, akkor hetvegenkent ingyen beszelsz halozaton belul es ingyen az sms. Hetkozben is kedvezmenyes a tarifa, de a fene foglalkozik vele.
Na jo, de az Irorszag, es Vodafone, nem a magen-T-a... ;)
Mondjuk orulni orulnek neki, ha itthon is mukodne valami hasonlo dolog...
--
Bárki aki aritmetikai módszerekkel akar előállítani egy véletlen számot, az a bűn állapotában leledzik.
"Pedig még arról is kaptak belső levelet, hogy mi a teendő akkor ha a megvadult emberek a rácson függeszkedve őrjöngnének, hogy iPhone-t akarnak." LOL
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra
iphone jailbreak URL-t adnak nekik
thaj, a bejegyzést olvasva elfilóztam azon, hogy vajon ez azt jelentené, hogy Győrött egy applefanboy sincs, vagy ha mégis, az úgyis épp a hupon flamel...
Mert úgy tűnik pestett csak van néhány hypelovag...
—-—-—
int getRandomNumber() { return 4; //szabályos kockadobással választva. //garantáltan véletlenszerű. } //xkcdHmm. És olyat lehet-e, hogy bemegyek egy T Pontba, hogy megtapizzam egy kicsit a készüléket? Amolyan érdeklődési jelleggel? Mivel anyagi keretem nincs rá, úgyse vennék, de jó lenne kipróbálni. :)
Kaposvaron en ma tapiztam meg egyet erdeklodesi jellegel. Ki volt allitva, barki babralhatott vele. Elso dolgom volt a hup.hu beirasa a bongeszobe:)
Vajon mi történt a boltban még azután hogy:
"Mondja a lány, hogy én vagyok az első" ;o)
KAMI
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey
Azert BP-en volt nagy buli. Szanalmas.
----
'Give us seeds so that we may live and not die' (Gen 47:19)
Wow! Quoting the bible worked! -Eremal, piratebay
honlapkészítés
Oké, sikerült a MOM-ba összeszedni néhány száz embert ingyenzenével meg "celebekkel".
--
trey @ gépház
Zenerol szerintem nem volt szo, csak zeneszekrol (ok is "celebek").
----
'Give us seeds so that we may live and not die' (Gen 47:19)
Wow! Quoting the bible worked! -Eremal, piratebay
honlapkészítés
Rájuk gondolsz?
http://alterparty.pagisz.hu/download/kaukazus/szalai_eva/05_celeb.wma
KAMI
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey
Nekem nem megy rajta az internet.
Azt mondja a T ügyfélszolga frissitsem 2.02 re a firmwaret.
Nálad ok minden?
Nekem eredetileg 2.0.1-gyel jött. Azzal is ment az internet. Frissítettem 2.0.2-re, ezzel is megy. WiFi-n és 3G-n is.
--
trey @ gépház
Igy vettem en is Sopronban.
Besetaltam, senki sem volt, kicsit nezegetett az ugyfelszolgalatos lany, elolvasta a ket nyomtatott lapot, amit tajekoztatasnak kuldtek nekik es kesz. Negyed ora volt az egesz.
Nekem tetszik, a csomag foleg, en befizettem 40k szamlaeloleget is, ha nem jonnek ki a havi 400 percbol, nehogy letiltsak:-)
Mar csak valami egyszeru megoldast kell talalnom, hogy linux alol lehessen sziknkronizalni, stb.:(
A legjobb része a Google Map :) Ha Manhattan-ben élnék, még élvezném is, hogy ki tudom használni. Pl. "Pizzeria" és már dobálja a gombostűket a térképre. :D
--
trey @ gépház
Én pl. beírom, hogy "étterem Siófok", és dobál párat.
Konkrétal "Results 11-20 of about 2,248 for étterem near Siofok, Hungary".
Tehát 2248 éttermet talált Siófokon és körzetében.
(Azért írtam be a Siófokot, mert ez még nem 3G-s készülék, és GPS sincs benne.)
kellett egy halozati beallitasok torlese. Ha mas is szivna vele..