LGee/MTB #4 - Kékestető oda-vissza

Én már korábban, 1997-ben és 1999-ben is megtettem a Kékestető kört Budapestről indulva és ugyanoda visszaérkezve, második alkalommal egyedül, így volt már fogalmam a feladat nagyságáról. Néhány hónapja egy ismerősöm szervezett egy hasonló túrát, ami nem jött össze, de ezek után már nem akartam lemondani az útról. Mivel vmiklossal együtt sikeresen letekertük a Balaton Maraton 200 km-es távját, és sikerült az ő érdeklődését is felkelteni, társam is akadt az útra.

A bringára előző nap feltettem egy nagyobb lánctányért, hogy majd a lejtőkön nagyobb sebességet tudjak kitekerni. Ennek kapcsán láncot is cseréltem, az előzőt 2003 óta használtam, de a Rohloff lánc olyan jó minőségű, hogy alig nyúlt meg, így nem volt gond a kopás miatt. Felszereltem a rég nem használt sebességmérőmet is, de sajnos a gombelem halott volt benne. A gyerekek játékai között találtam egy lámpát, amiben pont olyan elemek voltak, de sajnos azoknak is már 1V alatt volt a feszültsége. A VPN tokenemben meg másféle méretű elem volt.

Reggel 6:30-ra beszéltük meg a találkozót vmiklossal. Éjszaka hatalmas zápor volt, és reggel az ablakon kinézve láttam, hogy minden tiszta víz még. Előszedtem a tartalék (kicsit leamortizált, elvágott, kilyukasztott) sárvédőket, de nem volt egyszerű dolgom, mert a teleszkóphoz nem passzol a hagyományos pálcás sárvédő, erre a bringára különben sem szoktam felszerelni. Kábelkötegelőkkel kellett felhackelnem a sárvédőket. Végül mire elkészültem, már 7 óra lett, így csak valamivel 7:15 után értem a találkozóhelyre, de legalább addig kiderült, hogy jó lett a szerelés.

Egészen Hatvan előttig, Kerekharasztig a 30-as úton tekertünk, csak Gödöllőn tartottunk egy pihenőt, majd a bringások számára tiltott 21-es utat a környező településeken keresztül kerülgettük Pásztóig, ami már a Mátra lábánál van. Az út még mindenhol vizes volt az esőtől, emiatt a kerekek is felverték a koszt. Egyszer egy gilisztatetem repült a jobb karomra, máskor meg majdnem átmentünk egy fél rókán. A szétroppant csigákat a végén már nem is számoltuk, egynek a maradványait a váz aljáról piszkáltam le... De egyébként ragyogó időnk volt, és a forgalom is elviselhető volt.
A kis falvak között Pest megyében pocsék, gödrös aszfalton kerülgettük az úthibákat, de Nógrád megyébe belépve megjavultak az utak. Közben az egyik faluban a villamossági boltban akadt gombelem is, így kb 65 km-rel az indulás után már én is mérhettem a sebességet.
Pásztón egy nagyobb pihenőt is tartottunk (20 perc), bár pad helyett be kellett érnünk egy járdaszegéllyel.

A Galyatetőre vezető úton nem egyforma sebességgel tekertünk fel, Mátraszentistván után rendszeresen előrementem, és megvártam vmiklost a következő buszmegállóban vagy hasonló stratégiai ponton. Így jobban be tudtuk osztani az erőnket. A magasabban fekvő részeken az utat tányér nagyságú lyukak éktelenítették, néhányat már felmarással elkezdtek előkészíteni a javításra. Cserébe viszont a forgalom kicsi volt, illetve aki jött, nem nagyon igyekezett. Galyatetőre érve régi megszokásból feltekertem a hotelhez, és ott várakoztam, így elkerültük egymást. Közben elkezdett dörögni az ég, a kérdés csak az volt, merre vonul majd a vihar. Innen Mátraháza felé először lejt az út, itt sikerült két autóst megelőzni, később pedig 63 km/h-t kitekerni egy laza lejtőn.

A Mátrán áthaladó 24-es úton néhány kilométeres emelkedőt kellett lenyomni, hogy felérjünk Mátraházára, ami már az utolsó település a csúcs előtt. Ezt az utat szinte ellepték az "izmozó" motorosok, egy folyamatosan kihaló fajta (bocs). Az egyik legalább négyszer húzott el mellettünk fel-alá. Fent a parkolóban gyülekeztek a legtöbben. Mi is itt álltunk meg enni valamit és vizet venni. A büfés érdeklődött, hogy merre tartunk, és mikor elmondtuk neki, kifejtette, hogy ő csak akkor tudna ennyit menni, ha időnkent a sörből erőt meríthetne. Mikor indultunk volna, megérkezett az eső, több mint egy órán át zuhogott, egyszer egy közelebbi ponton is becsapott a villám. Legalább a motorosok is nyugton voltak. Mikor elállt, azonnal indultunk is tovább, Innen 300 m szintet kellett még megtenni Kékestetőig. Érdekes, de emlékeimmel ellentétben most egyáltalán nem érezten nagy megterhelésnek a feljutást.

A csúcsra kb. 18:00-kor értünk fel, ezúttal együtt, menet közben az OpenOffice fejlesztéséről csevegve. ;-) Sajnos mind a mai napig nem tiszta, hogy mennyi a pontos tengerszint feletti magasság, de a magyar hivatkozásokban, illetve magán a csúcskövön is 1014 m olvasható. Sok kiránduló, család is volt fenn a változó idő ellenére is. Beálltunk a sorba, és készítettünk néhány kötelező fényképet, közben egy mókust is sikerült lefotózni. Megnéztük az északi sípálya felé nyíló kilátást és a gyászszalagokkal és emléktárgyakkal díszített motoros emlékművet.

Végre kezdődhetett a száguldás a legmeredekebb szakaszon... Az aszfalt itt elég jó minőségű volt a fenti néhány kanyar után. Felfele menet megjegyeztem, honnan kell rátekerni, de a fékem kicsit furcsán viselkedett az első erősebb fékezéseknél (valószínűleg mégis érdemes lett volna centrírozni az első kereket), ezért "csak" 70,7 km/h-t sikerült elérni. Mátraházától Gyöngyösig kanyargós út vezet, itt csak a kanyarokban lassultam 40-45 km/h alá, és csak azért, mert el vagyok szokva tőle. Egyenesben 65-öt is ki tudtam tekerni, tehát volt értelme feltenni a nagyobb tányért. Mátrafüreden a kocsisorral együtt tartottam az 50 feletti tempót, csak Gyöngyös előtt lassultam le.

Hazafelé eleve rövidebb utat terveztünk, ezért Gyöngyöstől végig a 30-ason mentünk Budapestre. A városban egy benzinkúton beszereztünk két láthatósági mellényt, ami ezentúl a felszerelés része lesz a villogók mellett. Mivel nem ismertünk kerülőutat, kényszerűségből felhajtottunk a Gyöngyösről kivezető, kerékpárosok számára tiltott 3-as útra, ami ezen a részen négysávos, és 110-zel szabad rajta menni. Szerencsésen túljutottunk rajta még a szürkület előtt. Hort után már teljes sötétben mentünk.

Az egész túra legfárasztóbb része itt következett: több mint 150 km megtétele után a sötét országúton egészen Gödöllőig, sűrű forgalomban. A sötéttel semmi gond nem lenne, mert jól látszik az út széle, de a szemből jövők nagyon elvakítanak. Ha hátulról jönnek, még kifejezetten előnyös is, hiszen néhány száz méterre bevilágítják az utat, a megjegyzett kép alapján könnyebb elképzelni a következő szakaszt. Ólomlassan fogytak a kilométerek, mintha soha nem érnénk oda. Egyszer csak valaki megállt mellettünk az út közepén, valami külföldiek keresték a "Hungaria Ringet". A vége felé már idegileg erősen kifáradtunk, így szó szerint megváltás volt beérni Máriabesnyőre, ahonnan már csak a Gödöllő-Kerepes szakaszon nem volt közvilágítás. Tudom, ha lett volna nálunk erős lámpa, nem csak LED villogó, jobban esett volna a dolog, de az az igazság, hogy korábbi hazaérkezéssel számoltunk...

Az erőnléttel különösebb problémánk még a végén sem volt, Budapestre jó tempóban gurultunk be. A reggeli találkozóhelyen kb. 23:30-kor búcsúztunk el. Itthon még ettem egy jó vacsorát, és lementem a kisboltba jégkrémért.

A mai nap elég is volt a pihenésre, délután aludtam 2 órát, most újra egyensúlyban vagyok, csak folyton megéhezem. Ami meglepett, hogy a kerékpáros nadrág semmi kényelmetlenséget nem okozott ekkora távon.

Adatok:

Táv: 176,98 +kb 65 = kb 240 km (vmiklos 252-t mért, de ő messzebb lakik)
Menetidő: 8:25:32 +kb 3:15 = kb 11:40 nettó; bruttó kb 16:40
Átlag: 20,9 km/h (a mért szakaszon)
Max: 70,7 km/h (Kékestető-Mátraháza, egyenes szakasz)

Étel: 1 Óriás Túró Rudi, 4 Ma Baker zabszelet, 2 tejberizs, 1 kis kakaó, 1 melegszendvics, 1 "benzinkutas" hideg szendvics, 2 Balaton szelet, 1 csomag pirított pisztácia és néhány liter víz.

ps. Ki csatlakozik legközelebb? ;-)