Fejjük meg a Microsoftot 1.5 milliárd dolcsira

A múltkor a haverokkal az az ötletünk támadt, hogy meg kellene fejni a Microsoftot. Miért őket? Mert őket úgyis mindenki utálja, leszámítva a szociopatákat és köztudottan tele vannak zsetonnal.
Szóval benyújtunk egy keresetet a Kisvárdai Városi Bíróságra, szerencsére van ott egy ismerősünk, aki megértő a problémáinkra. :-)
A vád, természetesen erőfölénnyel való visszaélés, tisztességtelen piaci magatartás, konkurencia és ezáltal a szabad verseny ellehetetlenítése. Mellékletként csatoljuk mind a tíz Halloween dokumentumot megjegyezve, hogy még legalább ennyi titkos irat lapulhat a Microsoft páncélszekrényekben hasonló aljasságokkal.
Mindegyikünk különböző jobb sorsra érdemes operációs rendszer képviseletében fog felszólalni a per során, mint pl.: Amiga, Aros, BeOS, Haiku-os, AtheOS, Unixok úgy általában és külön is képviselve a Linux, Free/Net/Open BSD, Solaris rendszereket. Ezek mindegyike ma virágzó, átlagosan 10% piaci részesedésű szoftverüzlettel rendelkezhetne. Biztosított lenne a piaci verseny, Afrikában már felszámoltuk volna az éhezést, és a sarkokon sem olvadna a jégtakaró. A Microsoft által okozott kár, kamatokkal, elmaradt haszonnal és járulékos károkkal együtt mára számításaink szerint: 1543752306 dollár és további 50 cent értéknél tart.
Mivel egy ritka ordas szemét multiról van szó, megbeszéltük a kisvárdai bíró cimbivel, hogy egyből jogerős ítéletet fog hozni. Természetesen gondolni fogunk a Magyar állam költségvetésére is, és a kártérítés egy részéből hosszú futamidejű kincstárjegyeket fogunk venni, ezzel is tömködve a költségvetési lyukakat.

Mielőtt azt mondanátok, hogy ez így túl abszurd, fel kell hívnom a figyelmeteket arra, hogy 2010-et írunk. A jogrendszer 21-ik századi fejlődése ma már lehetővé teszi az ilyen aljas vállalatok elleni erélyes jogi fellépéseket is.

Isten hozott mindenkit az Abszurdia Bolygón! :-D

Hozzászólások

Halálba vitte anno az embereket, te még itt poénkodsz, hogy nem fizettek a zsidók.

(Gyk. "Kár, hogy a németek nem voltak képesek legalább pár hónappal tovább ellenállni Mon, hátha kevesebb f.sz született volna...")
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

Más környezetben én is modortalan akasztófapoénnak tartanám, de most más az ábra. 65 év telt már el, a pereskedők leginkább leszármazottak, akik úgy gondolják egy életen át jól meg lehet élni abból, hogy a nagypapa holokauszt áldozat volt ... valamikor jó régen.
Bernard Madoff a Nasdaq pápa, azaz stílszerűbben nasdaq rabbi bukása után hatalmas pénzcsap záródott be. Mit tudnak erre kitalálni a kétségbeesett hivatalos ingyenélők? Nosza, nyissuk nagyobbra a holokauszt pénzcsapot!
Miután már tízszer lehúzták különböző jogcímeken a német államot, külön az nszk-t és újra az egyesült Németországot, most a csóróbb országok jönnek és a többi mellékszereplő. A koncentrációs táborok mellett szántó lengyel paraszt miért nem szántott egy hatalmas X jelet a búzamezőbe, hogy megmenthessék a szegény deportáltakat a szövetséges deszantosok? Fizessen kártérítést a lengyel agráripar! Vasúton vitték az áldozatokat? Fizessen a MÁV is!
Az így összeharácsolt pénz pedig olyanokhoz kerül, akik szüleik nagyszüleik tragédiájával kufárkodnak.
Ilyen cinizmust látva, már jó poén amit psc írt. Ha kártérítést akarnak a MÁV-tól, akkor előbb fizessék ki végre az elődeik vonatjegyeit és 65 év késedelmi pótdíjat. A végén még ők fognak tartozni. Magyarországon szinte exponenciálisan drágulnak a pótdíjak a késedelmi idővel, és a nemzetközi vonatjegyek is nagyon sokba kerülnek.
Ennyi erővel a keresztény egyházak is tömörüljenek perközösségbe és pereljék be a Nero AG-t. Az a szemét német cég a képes a tömeggyilkos Nero császár nevét viselni.

Ha kártérítést akarnak a MÁV-tól, akkor előbb fizessék ki végre az elődeik vonatjegyeit és 65 év késedelmi pótdíjat. timi

Nem olyan biztos az, látva a gazdasági érzéküket – majd jól átszámolják a pótdíjat az akkori szabályozás szerint pengőből, és áváltják az 1946. augusztus 1-jei árfolyamon :)

—-—-—
int getRandomNumber() {
	return 4;//szabályos kockadobással választva.
}		//garantáltan véletlenszerű. xkcd

1946-ban volt még deportálás? Tudjuk, hogy a szovjetek is irtották a zsidókat, de ennyire nyíltan?
Ha 1946-os pengő árfolyamon számoljuk át a pótdíjakat, akkor a kártérítés mértékét is ugyanazon az árfolyamon kell átszámolni. A két esemény egybeesett. Kártérítés nekik, mert szállította őket a MÁV és késedelmes pótdíj a MÁV-nak, mert nem fizettek az utazásért.
A végén ugyanott kötünk ki.

Nem, deportálás nem volt, de pengő igen, és az átszámítást az indokolhatná (ha közgazdasági értelemben nem lenne értelmetlen:)), hogy akkor határozták meg, hogy egy pengő hány forint legyen (pedig simán le is vághattak volna egyszerűen csak két tucat nullát az árak végéről :D)

És míg a pótdíj az egy könnyedén anyagiasítható dolog, az emberélet nehezen, és ezt akár kihasználhatják, amikor az emberéletbeli kárt anyagiasítják (amire egyébként a Ford Pinto óta jól (még jobban) tudjuk, hogy vannak remek (?) módszerek).
Eszemben sincs védeni azokat, akik társaik hamvain élősködnek, de egy gondolatkísérlet erejéig érdekes lehet elgondolni, milyen jogcímeken követelhetnek :)

Btw ez a pótdíjas dolog sajnos eléggé sántít abból a szempontból, hogy szerintem a magyar állam kifizette a MÁV-nak, hogy embereket portáljon de.

—-—-—
int getRandomNumber() {
	return 4;//szabályos kockadobással választva.
}		//garantáltan véletlenszerű. xkcd

Nem kell gondolat-kísérletezni. Már most van perirat és ez a tárgyalásokon tovább fog bővülni. Ha kíváncsi vagy a jogcímekre nézz bele a per dokumentumaiba. Nyilvánosak.
Még szép, hogy sántít a pótdíj. Úgy sántít, ahogy ez az egész per. Csak a pótdíj egy poén volt psc-től, de a per valóság, ami már szánalmas.

Ha ilyen dolgok miatt, és ilyen alapon lehet perelni, akkor nekünk is be kellene perelni:
- a németeket, mert belevittek a háborúba
- a szovjeteket, mert leigáztak minket
- a szovjeteket mégegyszer, mert évtizedekig itt voltak, sokat loptak csaltak
- a szovjeteket megint, mert tönkretették a társadalmunkat, évtizedes, talán évszázados társadalmi károakt okozva
- a szovjeteket, mert kirámolták a nemzeti bankot, meg úgy általában mindent lenyúltak
- az egész világot trianon miatt, mivel mi önhibánkon kívül, a körülmények miatt kerültünk a rossz oldalra
- ha a fenti pereket megnyerjük, akkor a zsidókat, mert jogtalanul vették fel a hollókoszt-támogatásokat évtizedekig, hiszen mi az önhibánkon kívül vettünk részt ebben az egészben
+ perköltségek + késedelmi kamatok + nem vagyoni kártérítések.
...
...
- gyurcsányt, és az összes eddigi politikust a rndszerváltás óta.
- azokat is, akik rájuk szavaztak.

Abszurd.

Mo csomó ilyen gondot "megúszott" SZÚ megszállásával.

Don kanyarosok, 56-ok, malen'kij robotosok próbálták már valamit kiperelni SZÚból, OFöből?
Amikor legutóbb Mo keménykedett OFővel megbeszélt kártérítések ügyében, mondom megbeszélt, akkor itt majd kétéves gazdasági pangás következett be.

Az utódok lehetnek úgymond hülyék, még "hogy képzelik", de nekem ha valaki kinyírna a közeli rokonaimat vagy csak segédkezne ebben, én nem felejteném el. Dögöljön meg az okozó vagy fizessen, de ne poénkodjon. Majd ha a közeli rokonait tömegesen ugyanígy elvisznek halálba, szóljon magánemberként, hogy is kell kezelni az ilyesmit, és mi szerinte a kufárkodás, amikor felelősségre egy darabig nagy bratyó miatt egyáltalán nem lehetett (annak is kellett a pénz), később mindenki meg arra hivatkozik, hogy ez vállalat nem is az a vállalat, meg mi nem is mi voltunk, nem emlékszünk olyanra, nem voltunk agresszorok, a fasz rossz végére álltunk be önként és dalolva, áldozat vagyunk, a halott zsidókat meg úgy kaptunk ajándékba a MAZSIHISZtől.

Fentiek alapján, továbbra is fenntartom, hogy véleménye lehet, de ilyennel publikusan poénkodni, akkor sem kéne.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

Nem tudom milyen keménykedésre gondolhatsz "OFővel"? Mikor? Kik? Milyen gazdasági pangás? Magyarország exportjának már régóta csak elenyésző része megy Oroszországba. Sem erejük sem lehetőségük nincs arra, hogy gazdasági pangásba taszítsák Magyarországot azért, mert követeli a megígért kártérítést. Azt meg tudnád mondani, hogy jön ez egyáltalán ide?
Az utódok rokonai nyilvánvalóan életben maradtak, túlélők. Különben hogyan születhettek volna meg? Ha az elődöm a Kossuth vezette szabadságharcban harcolt és ezért kivégezték az osztrákok, akkor most bosszút kell nekem ma is állnom ezért a gaztettükért az mai Ausztrián?
Ausztria úgy mellesleg Hitler első áldozatának tartja magát. Ezt írták a történelemkönyveikbe. Ennyi erővel Magyarország a II. világháború leghősiesebb országa, amely kis katonai ereje ellenére, ravasz és önfeláldozó politikával maximálni tudta a zsidók túlélési esélyeit. A térségben számban és arányaiban itt maradt életben a legtöbb zsidó. Lengyeleknél marad összesen hatezer. Ha egyből szembeszállunk Hitlerrel azonnal megszálltak volna minket, a magyar hadsereg nem tudta volna feltartóztatni a Német haderőt. A jóval nagyobb Lengyelország is hamar elesett. Úgy végül itt is csak egy két ezer zsidó maradt volna életben a háború végére. A szlovákok még fizettek is a németeknek azért, hogy elvigyék tőlük a zsidókat. A románokról ne is beszéljünk.
"Dögöljön meg az okozó vagy fizessen" ki itt az okozó? Mi magyarok 65 év után? Nekünk már a szüleink is a II. VH. után születtek.
A Mazsihisz is elhatárolódott ettől a pénzhajhász pertől. Olvass utána!

"Dögöljön meg az okozó vagy fizessen, de ne poénkodjon."
Aha, szóval én okoztam. Eddig nem tudtam, majd beíratom magam a történelemkönyvekbe. :D

Amúgy lol, amit mondasz, viszont:

"a halott zsidókat meg úgy kaptunk ajándékba a MAZSIHISZ"
Ugye tudjuk, hogy jóval több halott zsidó miatt vesznek fel kártérítést manapság, mint amennyi élt egyáltalán magyaroszágon...
Úgyhogy igen, sok halott zsidót kaptok ajándékba a mazsihisztől, szó szerint.

En nem tul tavolrol zsido szarmazasu is vagyok, de en sem tartom realis es esszeru lepesnek. Tenyleg, komolyan, borzasztoan sajnalom az elhurcolt zsidokat, es egy iszonyatos, elitelendo dolognak tartom azt, ami akkor es ott tortent. Egy oriasi tragedia volt az egesz.

De aki ezen emberek tragediajabol a jelenben hasznot akar huzni, azokat bizony elzavarnam a francba szantani. Majd ha o csak tizedannyit szenved, mint azok az emberek akkor es ott, majd akkor jojjon vissza, es tartsa a markat, addig meg a markaval tartsa a szajat, hogy ki ne nyiljon.
--


()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.

"Tenyleg, komolyan, borzasztoan sajnalom az elhurcolt zsidokat, es egy iszonyatos, elitelendo dolognak tartom azt, ami akkor es ott tortent. Egy oriasi tragedia volt az egesz."

+1
Csak annyit, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, hogy hogy is történt midnez, hány zsidód is hurcoltak el, mi is történt velük pontosan, tényleg voltak-e gázkamrák, ott tényleg tömegével gyilkolták-e az embereket, stb.stb.
Ettől függetlenül szomorú, és elitélendő dolog az, ami történt, de én meg vagoyk arról győződve, hogy nagy mértékben fel lett fújva a dolog, mégpedig a pénz miatt.

Az kicsit tényleg érdekes, hogy csak a szovjet csapatok által felszabadított területeken voltak gázkamrák. Abban biztos vagyok, hogy volt tömeges és szelektált emberirtás, mert ma rengeteg városban üresen áll a zsinagóga. A nácik, valójában Nemzeti Szocialisták pont olyanok voltak, mint a Bolsevik Szocialisták, imádták irtani az embereket származási alapon. A németek elsősorban a zsidókat, az oroszok az arisztokrata származásúakat, utánuk a kulákokat, majd egyéb kevéssé ismert népeket, mint a csecseneket tartárokat és a németeket is.
Azt nem tartom valószínűnek, hogy a németek kezdettől fogva gázkamrákba akarták küldeni a zsidókat, mert akkor nem csak 1944-ben kezdték volna működtetni ezeket a helyeket. Azért használtak gázkamrákat mert tudták, hogy elvesztik a háborút és gyors tömeges kivégzéseket akartak. Ha nyernek ugyanazt csinálták volna mint az Szovjetek. Évtizedekig dolgoztatták volna a táboraikban az embereket, amíg meg nem halnak végelgyengülésben.
A számokkal valami nagyon nincs rendben. Egy ember halála is bűntett. Csak azok akarják felturbózni a számokat, akik kártérítési számokra is játszanak.

A második világháborús halottaknak van egy teljesen egyedi képességük: szaporodnak még ma is. :-)
Ez nemcsak a holokauszt áldozatokra vonatkozik. Az általános iskolában még azt tanultuk, hogy a Szovjetunióban 20 millióan haltak meg a háború alatt. Gimiben már 26 millió a szovjet áldozatok száma. 2020-ra már lesznek 30 millióan is. :-)

Egyelőre szerencsére még nem érzek direkt összefüggést a mások által egyszer már elhajtott, újabb 15 perc hírnévre áhítozó holokausztáldozatok, valamint a MÁV jegyárainak drágulása között. Elég valószerűtlennek tartom, hogy egy kanyi garast kapjanak, bár valószínűleg egy ilyen ötlet után szívesen megosztanám velük a MÁV tavalyi nyereségét :P

Bocs, tényleg annyira abszurdnak tűnt számomra, hogy fel sem merült bennem, hogy emiatt nőne a jegyár a vonaton :) Vélelmezve, hogy a kollektív per potenciális győzelmének kevés haszonélvezője van az olvasótáborban, azt mondanám, hogy legyen igazam :)

—-—-—
int getRandomNumber() {
	return 4;//szabályos kockadobással választva.
}		//garantáltan véletlenszerű. xkcd

belátom, de a hír minden részletével együtt korábban is ismert volt. Szerintem ez már minimum a harmadik erről szóló téma a hupon – az ásítás elsősorban ennek szólt :)
Btw ennyire valószerűnek tartod, hogy nyerjenek? Ugyan már, az Amerika. Nem tudják ők, mi az, hogy pereskedés :) Ők is csak azért perelnek minket, mert jó magyar emberhez méltóan nem képesek a szomszédjukat beperelni :P

Nincs igazad. Ők csak a "Hogyan gazdagodjunk meg munka nélkül" című könyvet olvasták el. Sajnos véletlenül átugrották azt a fejezetet, ami leírja hogy milyen cégeket érdemes beperelni. (A MÁV-nak évente kb. 70--80 milliárd Ft vesztesége van. Ebből nehéz lesz összekaparni a több mint 1 milliárt dollárt.) :-) Továbbá melyik MÁV-ról szól a történet? A MÁV Start személyszállításra szakosodott, de ha jól tudom, akkor marhavagonokat használtak fel a szállításra. A teherszállítás a MÁV Cargo hatásköre. Azonban 2008 decemberétől a MÁV Cargo új tulajdonosa az osztrák állami tulajdonú Rail Cargo Austria AG.
Sajnos ez a történet már nem az áldozatokról szól. :-(

-----
Dropbox tárhely igénylése: https://www.getdropbox.com/referrals/NTI2MzM2MjA5

És ha elbukjátok, mekkora összegű kártérítési perre számíthattok? :)

Mi a nagy és egyetlen GNU-Isten felkent prófétái vagyunk, a kiválasztott nép becses tagjai. :-D Nincs az a bíró, újságíró, közéleti személyiség, aki nem nekünk adna igazat. Pláne akkor, amikor a patásördög Microsofttal pereskedünk. Illetve ha megpróbálna keresztbe tenni nekünk, nem sokáig maradna bíró. :-) De ez nem fog előfordulni, a kisvárdai bíró, régi jó ismerősünk és szilárdan hisz a mi értékrendünk helyességében. :-D

'megbeszéltük a mátészalkai bíró cimbivel, hogy egyből jogerős ítéletet fog hozni.'

Nnna, ezt azért ne..

________________________________________________
http://kronosz.sinuslink.hu

Remélem szereted a bezártságot mert ha ezt véghez viszed akor a Redmondi cég elintézi hogy jó ideig börtönbe légy.És már csak a hecc kedvért téged egy spéci börtönbe fognak rakni ahol egész nap a Microsoft népszerűsítésére készített videó-katt kell nézned. :D

Jó ember!

Most nem tudom megváltoztatni a zőszinte vallomásomat, csak bagózni mentem ki. :) Gondolta volna a nyavala, hogy kihasználod a távollétemet! :Đ

Tudod a felnőtt lét apró őröméi panelben. Nincs erkély, így vagy utcára mehetnék pizsamában vagy a korábban jelzett "örömmel olvasod" trónhelyiségbe. :)
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

Az erkély sem sokkal melegebb ilyenkor, mint az utca. Jobban jártál mindenképp a klotyóval. :-) A télies hideggel Zuschlag is megszívta. :-)
Az még mindig rejtély kikke miért akar szarni a hupra? Ez talán nála is valami mást jelent, mint amire először gondolna az ember? Azóta sem jelentkezett, talán világ-körüli utazásra indult. :-)

Miért kell a vélelmezett tabutémáknál átkapcsolni az agyat diszlexiás kisegítős módba? Normálisan így kell írni:
Náci politika, kuruc.info, és őszintén bevallom fogalmam sincs mi a rák lehet az idx. :-) Te biztosan jóval otthonosabban mozogsz a témában.
Ma már 2010-et írunk, és avítt ez a vádaskodás. A te szemszögedből Gyurcsányi haverod kinyitotta Pandóra szelencéjét, és a magyar szellemi élet végérvényesen megváltozott. A valóságban 20 év után összeomlott a kommunizmus közéletet uraló rendszere. Ez törvényszerű volt. Inkább az a meglepő, hogy ennyit kellett várni. Aczél, aki az alapokat felépítette már régóta halott. Az értelmiséget már nem tudják sem megszűrni, sem terrorizálni. A komcsik alatt csak kevesebb, mint 10% jutott be egyetemre egy korosztályból. Ha valaki sokat okoskodott kivágták a kényelmes fehér galléros székéből. A gengszterváltás után az ellopott nemzeti vagyonból, majd a zsíros pályázatokból nem kaphatott az, aki nem dalolt együtt velük. De mára felnőtt egy új generáció, amiből már csak az nem jut be egyetemre, aki elvből nem akar. A magyar diplomások nagy többsége fiatal. A komcsi korban kevesen juthattak be, de utána egyre többen. Mi pedig már többségben vagyunk és másként gondolkozunk.
Nincs többé L'art pour L'art ítélet, és értékrend-zsűri. Ha te úgy gondolod, hogy az "Náci politika" már senkit nem érdekel, és csak hülyének néznek.
A Microsoftról írtam és a tisztességtelen piaci magatartásukról és az arra adandó válaszunkról. Ebbe már csak te és a magadfajták (igen direkt használom ezt a szót) látják bele a "náci politikát". Ez már csak egy törpe kisebbség beteg agyának a paranoiája. Microsoft, operációs rendszerek, és a nácik? Mondd ezt komolyan gondolod vagy csak beszívtál?
A linkelt cikk minden normálisan gondolkodó ember szerint pofátlan pénzhajhász szemétkedés. Így gondolják egyébként a magyar zsidó szervezetek is, itt a nem túl távolról zsidó származását felvállaló hrgy84 is.
Nem lep meg, hogy itt ragadt a múlt időből pár okoskodó, akik egy poénba is bele akarja magyarázni a régi idők szoci baromságait.
A kuruc.info-t te biztosan sokkal gyakrabban olvasod mint én, különben nem asszociáltad volna ide. Hogy jönnek ők a Microsofthoz??? Megvan! Ms Windows server kiszolgálót használnak. :-) Ez azért eléggé meredek.
A szabad világban nincsenek sajtó-tabuk. Szerintem egyáltalán nem baj, vagy bűn (lol), ha valaki kuruc.info-t olvas. Nekem csak az a bajom vele, hogy egy idő után megunom az anonym mocskolódó cikkeiket. Az indulatukat megértem. Akkor viszont már inkább a barikad.hu. Vagy naczivadasz.com ha politikai poént akarok. :-) A ti időtök szerencsére lejárt. Tudod mit? Elhatárolódok! És még:
Szebb jövőt! :-)

index a megfejtes. Egyebkent most mar nagyon varom azt, hogy tenyleg valami maskent gondolkodo banda keruljon az orszag elere (mielott valaki megszolalna: a banda szo csapatot jelent). Mar nagyon sok embernek borzasztoan elege van abbol, amit ezek a kiskiralyok muvelnek. Itt igazabol nincs semmi mas, csak a rablas, meg a "hogyan lehet megtobbet rabolni", mas nem erdekes. Eroteljesen gondolkodom az LMP-re torteno szavazason. Igazabol a Jobbikot leszamitva barki jo lenne, aki nem a regi garniturabol szarmazo butordarab.
--


()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.

én csak 3 napig szeretnék "kiskirály" lenni, de már kb 10 éve :D
programom a következő lenne:

1. nap: üzbegisztánban bérlek 30-40 m2-es helyet, a 2. pont miatt.
2. nap: kirugdalok mindenkit az államigazgatásból ahogy illik -végkielégítés és kártérítés nélkül, van rá mód: felajánlom az 1. pontban említett új munkavégzés helyszínét- valamint teljes vagyonelkobzás az új államkassza javára ezektől és rokonaiktól, valamint azoktól, akik állami megbízásokat teljesítettek irreálisan magas pénzekért.
3. nap: jólképzett, független, jogi-pénzügyi-gazdasági-szociális-egészségügyi szakemberekből toborzok mintegy 30 fős vezírgárdát, akik majd kiválasztják az államigazgatás új droidjait, melyeknek létszáma a jelenleginek 1/3-a, majd a sikeres nap végén lemondok a tisztségemről, meg a járandóságaimról, mert tőlem csak értelmesebb emberekre van szükség ettől kezdve.

nyilván ezek csak az alapok, de ennek szellemében még egy rakat hasonló jellegű jótéttel végre elindulhatnánk olyan irányba, amilyenbe már a gengszterváltáskor kellett volna.

(szavazatomat amúgy még nem döntöttem el hogy f*d*sz vagy j*bb*k, a többiek meg mehetnek a levesbe)

mielőtt elfelejtem: rengeteg lámpavas található nem csak a fővárosban, hanem az egész országban, ahova fel lehet aggatni a 2. pontban említett állomány -negatívan-kirívó tagjaiból néhányat, már csak az elrettentés miatt is.

megmutatván az igazságszolgáltatásnak, hogy is működjenek a továbbiakban.

--
blackPanther 10.1.1