Pár gondolat első nap.

Visszatekintésképpen annyit tudok elmondani, hogy a 2009-es év nem úgy indult, ahogy terveztem, és kurvára nem úgy fejeződött be se. Szerencsére a kettő között a tervezett dolgok bejöttek. A munkahelyemen szépen lezajlott minden, aminek le kellett, még ez volt a legkevésbé izgalmas. Az iskola már föladta a leckét, hogy ilyen szép költői fogalommal éljek, de lényeg az, hogy rengeteg bizonytalanság ellenére eddig itt is minden a terv szerint halad.
De az ember élete nem csak munkából és tanulásból áll. Persze ezek a leglátványosabbak, mármint az elért eredményekkel való dicsekvés lehetősége szerint. Ami viszont mindent meghatároz, az előzőeket is beleértve, az kívülről nem látszik. Ami tulajdonképpen nem baj, hiszen nem tartozik senki másra. Ami tulajdonképpen baj, mert így bizony hősünk magára marad a harcban. Ami tulajdonképpen nagyon nagy baj, hiszen a harcot éppen hogy saját magával kell megvívnia.
Hát erről is szólt ez az elmúlt év. Nem volt könnyű, de már körvonalazódnak dolgok. Persze még elég sötétben tapogatózás ez az egész, hiszen (mint az köztudott) az Élet bizony sztochasztikus folyamat. Sokminden van függőben, sokminden csak sejtés, olyan most az egész, mint amikor az oviban összekevertük a tejbegrízt a kakaóval.
Van olyan is most, ami csak ront a helyzeten, hogy a tejbegrízes hasonlatnál maradjunk, egy lekváros-mézes turmixgép. Összekavar mindent, a szép sima fehérség a feledés homályába vész. Egy fölismerhetetlen valami marad csak a nyomában, de azt nagyon meg tudja édesíteni.
Azért lehet hgy egyszer letisztul majd minden, át lehet látni a kaoszt, és marad az édes íz. De addig még rengeteg víznek le kell folynia a Tiszán.