Őz, a nagy varázsló

Ezek a dögök a rejtőzködés nagymesterei. Reggel Perbál - Zsámbék között, 90-nel, lakotton kívül (bár a vadveszély tábla kint van) kémlelem az út széleit imbolygó biciklis, tántorgó gyalogos után. Mintaillesztés, tehát az őz valahogy kimaradt. Bele is olvadt a tájba. Csak akkor figyeltem fel rá, mikor megindult, tőlem 25-30 méterre.

Satu fék, helyzet gyors felmérése, szembesáv üres, helyes. Ha a sáv foglalt lett volna, akkor sajnos maradt volna az őzike, pedig semmi kedvem nem lett volna elcsapni szegényt. De megúsztuk mi is és az őzike is. Több tényező játszott közre, mondhatjuk, mint az Air Crash Investigations adásában.

Kialvatlanság: Nem volt hátráltató tényező, talán hamarabb észreveszem az őzet még az út szélén, de beleolvadt a magas fű hátterébe, szóval kétlem. Igazából azon csodálkoztam leginkább, hogy 2 óra alvás után ilyen jól reagáltam.

Párás, ködös idő: Nincsenek éles kontrasztok, így a terepszínű vadállat (őz, vaddisznó, szarvas) még jobban beleolvad a környezetébe.

Hideg: Reggel 1 fokot mutatott a hőmérő, ennek ellenére szerencsére nem volt talajmenti fagy, vagy az autók felmelegítették annyira az aszfaltot, hogy már nem csúszott.

Téli gumi: Volt tapadás még ezen a hideg aszfalton is. ABS kicsit bekerregett, de nem vészesen, végig irányítható maradt a kocsi, nem csúszott meg kikerülésnél.

Mi is a tanulság? Téli gumi, odafigyelés, rendes alvás. Ahol vadveszély tábla van, ott sebesség mérséklése, mert ott a biztosító se fizet, ha elüt az ember egy vadat. És esetleg sok gokartozás, szimulátor (LFS), esetleg vezetéstechnikai tréning. Én ebből az előbbi kettőt űzöm, utóbbira el kéne menni már lassan.

Nem tudom, hogy a gokart és a szimulátor számít-e valamit, de érdekesség: ahogy kikerültem az őzet, rögtön raktam volna vissza 2-be, hogy ki tudjak gyorsítani. Mondjuk a következő pillanatban rájöttem, hogy hülye vagyok, elég a 3-as is. Most úgy érzem, hogy egy-egy szoros autóverseny, szigorúan szimulátorral, kormánnyal viszonylagosan felkészíthet a hirtelen helyzetek kezelésére. És lekopogom, de a hirtelen helyzeteket eddig a lehetőségekhez képest minimális, vagy nulla kárral oldottam meg. Remélem megmarad ez a jó szokásom.

És itt a tél, itt a téli gumi ideje! Nekem lehet, hogy egy igen komoly szervizköltséget spórolt meg az, hogy szombaton felrakattam. És innentől sokkal jobb idő nem lesz tavaszig, a hó meg hirtelen eshet le, mint tavaly és akkor csúszkál mindenki össze vissza, mint egy műkorcsolyabajnok.

Hozzászólások

A vadveszély tábla érdekes, szerintem az ország úthálózatának 80%-án kint van. Ami bosszantó, hogy autópályán is...

Feleségem úgy megijesztett egyet, hogy megállt, és lerúgta a fél lökhárítót. :( Vigyázni kell velük, mert ilyenkor az őzek (de a szarvasok is) teljesen agyatlanul mászkálnak. Szívtam már én is velük.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Engem Balatonnál megkergetett egy agresszív vérmókus! Közben végig ciccegett fenyegetően, alulról felfelé.
Még csak nyomokban sem volt nálam elemózsia, így úgy tippelem, az életemre hajtott a kis piszok! Aztán, szerencsémre legyen mondva, seccperc alatt letámadott egy ártatlanul megjelenő fagyizó kislányt, igaz, ott elájultam a brutális feszültségtől, azóta sem tudom, hogy haltak meg semmiért a citromos gombócok... Csak azt, hogy szarrá égtem a napon mint légiós a Szaharában...
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/

Lol.
Nekem anyám járt úgy, hogy kényelmesen haladt valami erdei úton, (60-70), 1-200 méterrel előtte egy nagyobb darab őz körülnézett, aztán megindult. Mögötte jött a csorda. Anyám meg megvárta őket, mint a vonatátjárónál a vonatot. :)

********************
"Aki nem backupol az tehetsegtelen :-)"
"...ha nem tévedek!" (Sam Hawkins)
http://holo-media.hu

Péntek reggel nekem is sikerült majdnem egyet telibekapni a 6-oson Paks előtt. A szerencse az volt, hogy tudatosan lassan mentem (80-85) és a mögöttem haladó éppen kimászott a fenekemből, mert kb. ABS is benyögte az unalmast és hangos fékcsikorgás keretében tessékeltem le az útról az őzet. Utána minden mögöttem jövő tudta, hogy mennyivel kell ilyen helyen haladni és mi az a követési távolság... :)

Egyébként azt vettem észre, hogy a 6-oson Pesttől Szekszárdig szinte végig kinn van a vadveszély tábla, nyilván okkal. Viszont autópályák mellé épít a jóember vadkerítés+vadátjáró kombókat. Mondjuk nekem elég lenne, ha az út melleti kb. 3 méteres szakaszon rendszeresen nyírnák a gazt, hogy a padka mellett a tökig érő gazból előugrő őz/szarvas ne lepjen meg (mert unatkozó munkanélküli van...).

--
A gyors gondolat többet ér, mint a gyors mozdulat.

Velem is megesett már, többször is. Legutóbb nyáron, szerencsére épp 2 falu közötti viszonylag rövid szakaszon mentem és nem gyorsítottam fel, csak 70-80-nal mentem. A szemem sarkából láttam az őzet, fék, és már ki is vágtak elém. Egy suta meg a gidája, a kicsi el is csúszott -elesett- a sima aszfalton. Ezek a buták rendszerint párhuzamosan futnak egy darabig az autóval, aztán meg mindenáron előtte akarnak átfutni.