gyermekkorom

Sosem fogom elfelejteni, hogy unokabátyám Running Wild-felvarróval ékített farmerdzsekikben mászkált annak idején, a falán kint volt Maiden-ék Eddie-je mindenféle verzióban poszteren - de ezekről sosem volt hajlandó sem nyilatkozni, sem semmit mutatni :D Igaz, meghaladtam kissé az Ő ilyen irányú érdeklődését utóbb, mikor az én időm jött el... Egyébként nem tudom, Ti hogy' vagytok vele, de nekem az a fajta közösségi érzés hiányzik rettenetes módon, ami mondjuk tíz évvel ezelőtt rúgta az utolsókat - tetszőleges hosszú hajú fiatalért bárhol, bármikor kiállt az összes, a környéken lévő többi. (Ma ebből semmi sem maradt, csak a wannabe-k, akik "mindent meghallgatnak", és eltűnnek az első adódó alkalommal, még ha észre is vetted őket.
Anno nem okozott gondot, ha valakin látszott egy koncert magasságában, hogy éhes, vagy szomjas, gyakran nem is kellett kérnie; más adott neki a söréből vagy a kajájából, ha volt, vagy meghívta valamire, ha csak másodszor (akkor tuti) vagy akár először látta az illetőt. Ha egyedül volt valaki, meghívták egy asztalhoz. És anno még rühellték azokat, akik lejmoltak... Igaz, a legtöbbnek a nullán sem lett volna pofája lejmolni. Akiről tudták, hogy "magukfajta", azzal általában megosztották az ilyesmit mindenütt. Manapság? Mindenhol "alternatív" beállítottságú fiatalok (?) kéregetnek, és még utánad is köpnek, ha elmész mellettük anélkül, hogy rájuk néznél... De egyre sem számíthatnál soha, ha szarban lennél.)
A lemezeket bármikor elő lehet venni, vagy esetleg letöltöd azt, ami eszedbe jut és hiányzik - de EZT a régi érzést, ami annak idején átsegített mindenen, nem tudod már letölteni... Forrásból forgatni se. A függőségek fellelhetetlenek.

(A gondolat ajánlott soundtrack-je: Pokolgép: Ítélet Helyett)