Jelen pillanatában az IPv6 hálózat főként tunneleken keresztül éldegél (http://en.wikipedia.org/wiki/Network_tunnel),
de egyes országokban már látható kezdeményezésként, egy-két csenevész főgerincen is megjelent az ipv6 forgalom.
Nah de elég a rizsából, most főként gyakorlati dolgokról kéne hogy szó essen, mert a postnak is igazából ez volt az
indíttatása. A száraz tényekre nem térek ki, aki veszi a bátorságot hogy felállítson magának egy IPv6-os környezet,
az valószínűleg tisztában van az egésznek a hátterével is (128 bites címtartomány, mostani értelemben vett netmask megszűnése, stb)
Az IPv6 - a hétköznapi ember számára - jelenleg csak a fennt említett tunneleken keresztűl érhető el, ehhez első körben
szükségünk lesz egy úgynevezett Tunnel broker-re. A Tunnel broker feladata, hogy létrehozzon egy IPv6 tunnelt a már
működő IPv4 hálózat fölött, a tesztkörnyezetben én http://www.tunnelbroker.net -et választottam, ugyanis elég sok
szerverrel rendelkeznek és a válaszidők is igen jónak mondhatók a szervereiken keresztül.
(A regisztráció menetét nem írom le, mert nem - nah:P). Szóval ott tartunk hogy regisztráltunk,
megigényeltünk az IPv4-es címünkre egy tunnelt, erre kapunk egy általában /64-es tartományt + 2 IP-t a tunnelhez.
A tesztkörnyezet feladatát nálam egy Windows Vista SP1, illetve egy FreeBSD alapú gateway szolgáltatta.
(Az utóbbi években a legtöbb operációs rendszer natívan támogatja már az IPv6-ot, legyen az Mac OS, Linux,
Windows vagy valamely unix szülemény, szóval nem kell megijedni, jó eséllyel mindenkinél menni fog).
1. lépés (tunnel felállítása).
Mint említettem a tunnelt futtató gép egy FreeBSD volt, így ennek a beállításait részletezem (a post végére odaírom linux-ra is, illetve egy két másik rendszerre, de azokat nem tudtam tesztelni).
Első lépésként létrehozzuk a tunnelt:
# ifconfig gif0 create
(A tunnelhez a kernel configban szerepelnie kell a "device gif"-nek, illetve ha már kernel confignál járunk az "options INET6" sem árt, hogy bekapcsoljuk az IPv6 támogatást, egyébként ezek mind megvannak az alap, generic kernelben is)
Ha minden igaz, a tunnel létrejött (ifconfig futtatásánál látni kéne mint interfacet).
Következő paranccsal beállítjuk a tunnel két végpontját is
# ifconfig gif0 tunnel {saját ip-d} {tunnel server ip-je}
majd megmondjuk hogy a virtuális interface-nek mi az ipv6-os címe, illetve hogy kivel kéne kommunikálnia a túloldalon:
# ifconfig gif0 inet6 {te ipv6-os végpontod} {tunnel szerver ipv6-os végpontja} prefixlen 128
Ha az általam emlegetett tunnel brokert használjuk, a "Tunnel details" lapon a cserék a következőek:
{Te ip-d}: ezt neked kéne tudnod, nem nekem, az adatlapon "Client IPv4 address"-ként van jelölve
{Server IP-je}: Adatlapon "Server IPv4 address"
A {te ipv6-os végpontod} szintén értelemszerűen cserélődik az előzőek tudatában, azonban az adatlapon ott van mögötte a /64 subnet megjelölés is, ezt el kell hagyni.
Ez így szép és jó, azonban az ipv6-os forgalom ettől még nem fog a tunnelen közlekedni, így ipv6-ra megadjuk a tunnel szerver címét átjárónak.
# route -n add -inet6 default {tunnel szerver ipv6-os végpontja}
Ha minden jól ment, és nem kaptunk sehol sem hibaüzenetet, az egyetlen dolgunk hogy felállítsuk az interfacet:
# ifconfig gif0 up
Majd egy jól irányzott ping6-al a szokásos módon ellenőrizzük hogy minden jó-e:
# ping6 {tunnel szerver ipv6-os végpontja}
A túloldalon lévő szervernek illik válaszolnia a ping-re, ha így is tesz, megpróbálkozhatunk egy kicsit távolabbi célponttal is:
# ping6 www.freebsd.org
Ha idáig hibamentesen elértünk, akkor elértük az első célt, a gateway már nem csak IPv6 kompatibilis, hanem használja is azt:)
A következő feladat a belső hálón lévő (esetemben Windows Vista-t) szintén kiengedni az IPv6-os hálóra.
Ehhez elsősorban meg kell néznünk a tunnel adatlapján hogy milyen tartományt kaptunk, példának okáért legyen ez a tartomány a 2001:470:1913:6d2::/64. (Adatlapon Routed/64-ként látható).
Fogjuk a tartomány első ip-jét, majd felvesszük a belső hálózat interface-re. (Mivel nálam intel hálókártyák vannak, nálam fxp0 a belső hálózati interface, de ez kinél mi)
# ifconfig fxp0 inet6 2001:470:1913:6d2::1 prefixlen 64
Engedélyezzük a hálókártyák közötti ipv6 adatmozgást (tudom, kicsit hülye elnevezést találtam, de fel lehet vetni jobbat ha tud valaki:))
# sysctl net.inet6.ip6.forwarding=1
Ha minden igaz, ezzel a lendülettel meg is történt hogy a rendszerünk már egy ipv6 gateway funkciót is ellát, nincs más dolgunk mint beállítani a kliens gépen az ipv6-ot, ip-nek (2001:470:1913:6d2::2)-t megadva, (2001:470:1913:6d2::1)-et pedig gateway-nek/átjárónak.
Vista alatt ez annyira egyszerű, hogy igazából túl sok szót nem is érdemel.
Itt is pingeléssel lehet a legegyszerűbben ellenőrizni, MS Vista alatt a -6 kapcsolóval lehet ráerőszakolni a rendszerre, hogy feltétlenül az új protokollt használja. Pl.:
c:\> ping -6 www.freebsd.org
Így hírtelen ennyi dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban. A post-ot a terjedelem miatt így is két részre osztottam a dolgot, a következőben majd az ipv6-os tartományhoz való reverse dns rendelést (Irc g33k-eknek host:D), illetve ennek beállítását fogom leírni;)
Illetve a beígért példa linuxos környezetre, ipv6-os modul használatával (mindenféle komment nélkül):
# modprobe ipv6
# ip tunnel add he-ipv6 mode sit remote {tunnel szerver ip-je} local {saját ip-d} ttl 255
# ip link set he-ipv6 up
# ip addr add {te ipv6-os végpontod}/64 dev he-ipv6
# ip route add ::/0 dev he-ipv6
# ip -f inet6 addr
- Mcsivaat blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2970 megtekintés
Hozzászólások
Kerdes: leteznek free tunelek? Vagyis olyan tunel szerverek, melyektol ingyen lehet kapni ip6-t?
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fizetős tunnel-broker-el még nem találkoztam, a fent említett tunnel broker-nél is csak egy regisztráció kell hogy aktiváld a tunnelt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es letezik... hmmm... mostansag ugy mondjak "belso" cimtartomany is? Olyasmi, mint a 10.0.0.0/8
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
IPv6 alatt is megvannak ezek a tartományok, pontosabban csak hasonlóak "belső hálózati" tartományokhoz, ilyen a 0-val kezdődőek, pl a ::1 ami a localhost ipv6-os megfelelője, kifejezetten belső tartománynak pedig az fe80-al kezdődőek tekinthetőek.
Van még az ::ffff:0:0 tartomány, amit az ipv4 mappingnak szántak (ipv6-al lehet címezni egy ipv4-es ip-t). Ezek speciális tartományok, vannak még kifejezetten multicast tartományok, local link tartományok, de ezekbe már nem mennék bele, mert hosszú a lista;]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a fe80 az, ami nekem fog kelleni valszinuleg, koszi.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak hogy képben legyek, kinek mennyire tetszett a post (jó volt? érthető? Száraz? Tömény?), illetve igényt tartotok-e ehhez hasonló (how-to/tutorial szerű dolgokra) egyéb témában is (pl.: postfix+mysql configurálás alapoktol / dhcp, dns / ftp / samba vesézgetés, stb), mert akkor lehet bizonyos időközönként előhúzok még egy témát;]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem nagyon érdekelne mélyebben (az IPv6 mint protokoll is)
Ha jól láttam a Vista átjárójánál egy 2-est elfelejtettél a címről.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jogos, javítva;]. Gondolkoztam rajta hogy egy kicsit jobban ki kellene vesézni a protokollt is, mert mindenki csak a hatalmas 128-bites címtartományt hozza fel mint érv, pedig vannak neki még jó tulajdonságai bőven, főleg címzés terén;]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az IPv6 engem is erdekelne, meg hogy mit hogyan lehet beallitgatni, meg mennyiben kell maskepp kezelni mint a 4-est a mindennapokban, hogyan lehet egyszerubb hibakat kideriteni, stb, stb.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
megfontolandó a stíluscsere, de úgy gondoltam hogy ez a bratyizós, megjegyzéses szöveg a kezdők számára is könnyen emészthető. Ezt is ki kellett próbálni, de nem túl sok feedback jött;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert a 300-on feluli olvasas jo feedback, hidd el. Csak sokan nem irnak, csak olvasnak.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bratyizós stílus teljesen jó egy blogban. Wikiben azért már formálisabb jobban fest, ezért mondtam.
>>: sys-admin.hu :<<
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nemrég kezdtem foglalkozni a dologgal - de elakadtam. Egyetlen, de nagyon buta hibát vétettem, amit a Te írásod alapján most sikerült megoldanom :) Isten vagy, köszönöm!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tunnelbrokeren megkezdték a visszaszámlálást:
http://ipv6.he.net/statistics/
---
> man woman
No manual entry for woman
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aki wrt54gl mögött küzd tomatoval:
http://all-things-geek-to-me.net/article.php?story=20100526202029820
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni