Peking Express #11 – Regisztráció, Pekingi állatkert, Óriás pandák, Hot Pot (csináld magad főzőcske)

Itt szerencsére már tudnak angolul, így semmi gond nem volt ezzel a művelettel. Ezért visszamentem a másik hotelbe, elhoztam a maradék cuccomat és kijelentkeztem. Közben arra gondoltam, hogy azért a maradék itt töltendő 2 éjszakámat kifizetem még. Sajnos ezt nem értették, így csak letisztáztuk, hogy nem egy éjszakát leszek itt hanem kettőt. De ezt lehet visszamondom, ha a Laciéknál az indulásom napjára tényleg betehetem a pakkomat. Ezek után belaktam a szobám az új helyen és sajnálattal tapasztaltam, hogy itt annyi konnektor sincs európai módra szabva, mint a másik helyen. Majd a hotel halljában regisztráltam magamat az OpenOffice.org Konferenciára. Ezek után átugrottam Laciékhoz és már indultunk is.

Indultunk az állatkertbe. A Pekingi Állatkert igen híres, hogy mást nem mondjak az óriáspandáiról. Ennek érdekében megtudtam a recepción melyik busszal kell oda menni. Éreztem már magam annyira helybélinek, hogy elboldoguljak ezzel a helyzettel. A 105-ös, 106-os, 332-es busz mind oda visz. Laci ás Vera kicsit tétováztak, hogy nem kellene-e taxival menni, de meggyőztem őket, hogy tömegközlekedéssel menve ismeri meg Peking emberi arcát az ember. Így aztán a 15-ös busszal mentünk. Arra figyelni kell, hogy Pekingben is van 105-ös busz és trolibusz is, és a kettő útvonala csak kis részben fedi egymást, nagyjából kizárólag az állatkert előtt.

A buszon segítséget kértem egy lánytól, aki angol tudását firtató kérdésemre határozott nemmel válaszolt, ám a térképen mutatott Beijing Zoo hatására tök kommunikatív lett és bár nem értettem mit mond, kézjeleiből arra jutottam, hogy majd szól.
Szólt is, sőt barátnőjével ott szált le ahol mi, így teljesen útba is igazított. Az állatkert bejárata egyszerű volt és semmi sem utalt arra hogy a Pekingi Állatkert olyan mint Peking, hatalmas. 40 Jüanért meg is válthattuk a bejutást, mivel mi a pekingi Állatkert nagy különlegességével keztük.

A Pekingi Állatkert azon ritka állatkertek közé tartozik, ahol a óriás pandákat is tartanak. Ezért mi is ezen ritka állatok megtekintésével kezdtük a vizsgálódást. A pandák nagyon aranyosan voltak, némelyikük éppen alud, mások meg éppen étkeztek. Két helyen volták pandák, és le kellet szűrnem, hogy ha ezt a nyulakért, macskákért, egyéb állatokért rajongó ismerőseim – akik szerint azok cukiságok – akkor az óriás pandák cukiságok a köbön. De erről Ti is meggyőződhedtek, ha majd megnézitek a képeket.

Szóval ezek a pandák kedvesen, aranyosan eszegették a eukaliptusz ágakat vagy aludtak – bár ahogy tudtam a pandák nagyon másból sem áll. Ezek után megnéztük a pandák megmentésével foglalkozó helyi intézet áldozatos munkáját bemutató kiállítást. Majd mindenféle pandás ajándékok megvásárlására is mód nyílt, kissé vastagabb áron.

Ezek után csavarogtunk az állatkert más részeiben, madarakat, kis emlősöket, majmokat és egyéb, afrikai, ázsiai állatokat néztünk meg.

Mindezek után következett a másik látványosság: a hatalmas vízi élővilággal foglalkozó komplexum. Ide külön belépőjegyet kellett venni 110 Jüanért, de a varázslatos vízi világ kárpótolt mindenért. Számos kisebb nagyobb halat, cápát, és vízi emlősöket is. Nagyon nagy területű ez az épület is, és nagyon sok érdekességet látni itt is. Érdemes betérni. De ez a fotókon is láthatjátok...

Külön attrakció volt, hogy 15:00órától indult a vízi bemutató fókákkal és delfinekkel. A fél órás bemutató noha semmi különlegesen nem hozott, de azért remek volt. Például ahogy a fóka elkapta a katikákat, azokat is amelyeket a közönség tagjai dobtak neki, az idomárok biztatására. Ezek után lassan-lassan vége lett az itteni érdekességeknek – így a kertben folytattuk tovább, amelyben még elefántokat, vízilovakat és orrszarvúkat tudtunk megnézni. Aztán, miután mindenki a kijárat felé vette az irányt, mi is így tettünk, úgy tűnik 17:00 zártak.

Mindezek után visszatértünk a szállásunkra és azon tanakodtunk, hova menjünk enni, mert már mindhárman nagyon éhesek voltunk. Én eg éttermet javasoltam, amely a Jing You hoteltől 1 utcára van és én már első nap kinéztem, de nem mertem bemenni egyedül...

Jól is tettem, mert mikor most hárman bementünk a Kínában már megszokott dolgokkal kellett szembesülnünk, vagyis: senki nem beszél angolul, olyan ételek fogyasztására van mód, amelyek készítési, fogyasztási módját nem ismerjük. Szerencsére én sört kértem és ezt nagyon hamar kihozták, szemben Laciék kólájával, hiába mutogattuk az üres palackot...

És akkor jött a menü. Ez egy ilyen csináld magad étterem volt (hot pot), így a nyers összetevőket kellet összeválogatni. Pontos nevére nem emlékszem, se kínaiul, se angolul, de nagyon sok nyers hús, zöldség képe volt az étlapon. Szerencsére ezek képpel és angol szöveggel ellátott étlapok voltak. Ez érdekes módon jellemző azokra az éttermekre, ahol eddig voltam. Az itallap viszont teljesen kínai volt...

(http://picasaweb.google.com/kami911/November4Vacsora#)

Láttam már ilyet máshol is: kihoznak egy nagy edényt – esetleg két részre osztva: pl. jing-jang formában – amelyet egy középen fűthető asztalra tesznek. Az asztal fűtése változtatható és csak az asztal közepén van hatása nagyjából egy 15 centiméteres körben. Talán lehet, indukciós is, mert az asztal nagyon nem melegszik fel sehol máshol. Persze lehet, hogy ez a vendéglátó helyektől is függ.

Ebbe a nagy edényben van a leves, azaz az alaplé – miénkben kettő is – amelyből a egészben tojást ráütve már lehetőség van a leves fogyasztására. Szerencsére nálunk a helyi főpincér hölgy nagyon készségesen segített az összes készítési fázisban, mert nagyon látszott rajtunk, mi ilyet nem szoktunk csinálni...

A két alaplé – miképpen a jing és a jang, természetesen – jelentősen eltért egymástól: az egyik csípős volt, de nagyon – szecsuani, a másik pedig édeskés volt, datolyára emlékeztető gyümölcsökkel dúsítva.

Szóval először segédünk, a főpincér, a csípősbe rakta bele a tojásokat, amelyek az éppen forró lében 2 perc alatt elkészültek.

Ezután került bele a hús, amely csirkemell volt, apró szeletekre vágva. Úgy képzeljétek el mint a bacont, amely szeletelve van. Ezek után következett a pép, amelyről tudtuk, hogy halból készült. Ebből a hölgy kis gombócokat szaggatott ki kiskanállal és sorjában tette a forró alaplébe. Közben lehetett a húst is fogyasztani, az edény mindkét részéből, majd a gombócokat is mihelyst feljöttek a leves tetejére. Ezek után jöttek a zöldségek – káposzta, fűszernövények – és végül a rák, amelyeket így még sohasem láttam, készítettem el. Annál is azt a trükköt alkalmaztuk, hogy a felszínre „úszásuk” után emeltük őket a merőkanállal tálkánkba, hogy ott aztán pálcával ettük meg, mint minden eddigi részét vacsoráknak.

Úgy tűnik egy idő után megunták, hogy ezek az idegenek meddig szórakoznak ezzel a pár falattal – amely elég volt hármunknak – mert lekapcsolták az asztalt – nekem úgy tűnt – távolról. Nyilván érthető volt, mert nem láttam másik olyan asztalt, ahol ennyiszer töltötték volna újra az edény-részeket a levet ügyesen elpárologtattuk...

Szóval ez a móka, amely vagy két órát vett igénybe, de ahogy láttam másoknak is sok időbe telik egy ilyen program, egy igazi beülős, beszélgetős, együtt főzős elfoglaltság, amely igazán hiányzik a nyugat rohanó világából. Szerintem egy ilyen lehetőséget megpróbálok otthon is keresni, mert bizonyára Ti is értékelnétek...

Ezek után haza mentek Laciék, én meg mentem egy kicsit netezni... Levelek írása, aggodó családtagok megnyugtatása, stb.... Ekkor derült ki, hogy a harmadik magyar fejlesztő is megérkezett: Darabos Dániel. Dániellel megbeszéltem, hogy átugrom szállásukra a Jing You Hotelbe. Nem ismertem őt (sem) előtte, de szimpatikus srác, a feleségével egyetemben, akit magával hozott ő is...

Miután beszélgettem velük elég sokat, haza tértem és úgy aludtam, mint a bunda. Előtte még felhúztam az órát 6:50-re, mert másnap kezdődött amiért jöttem – Az OpenOffice.org 2008-as Konferenciája.

Folytatás: Peking Express #12