A PC World jövendölései 2008-ra

Címkék

Így év vége felé a szaksajtó rendszerint megpróbál a jövőbe látni és jóslatokat tesz közzé arról, hogy mi várható az iparban a következő évben. A PC World is megpróbálkozott a kristálygömb dörzsöléssel. Az online lap szerint 2008 jó éve lesz a Linux-nak és a Windows XP-nek.

Egyebek mellett:

A jóslatok szerint a Microsoft ismét elhalasztja majd a Windows XP nyugdíjazását. Ezúttal 2008 végéig. A cég már egyszer halasztott, akkor 2008 elejéről 2008 közepére tolta a termék elérhetőségének végét.
Nagyobb nemzetközi incidenst okoz majd, hogy kínai hackerek egy másik kormány védelmi rendszerét áthágva bizalmas dokumentumokhoz férnek hozzá.
Elsősorban anyagi okok miatt "kizöldülnek" az adatközpontok. Fontossá válik az energiatakarékosság. Ismét az EU lesz a fő erő, amely nyomni fogja az energiatakarékossággal kapcsolatos szabályzásokat.
A Windows Vista tovább biceg majd a szélesebb elfogadtatás felé vezető rögös úton, miközben a Linux nagyobb eredményeket könyvelhet majd el a vállalati és kormányzati IT szférában. Ezzel egyidőben a Linux egyre vonzóbb lesz a szórakoztató elektronikai ipar számára is, elsősorban az Open Handset Alliance-nek és Google Android platformnak köszönhetően. Jim Zemlin, a Linux Foundation elnöke szerint a 2008-as év valóban érdekes, áttörésekkel teli év lesz a Linux számára.

További jóslatok itt.

Hozzászólások

Vagy átfogalmazni úgy, hogy most már nem csak a hagyományos "nyugati" nagyhatalmak lopnak el minden mozdítható információt pofátlanul baráttól-ellenségtől, hanem őket is szipolyozni fogják. Lesz még pár olyan felháborodás, mint a németországi ügy, de aztán kénytelenek lesznek hozzászokni a saját módszereik elszenvedéséhez.

keveslem az xp idejének kitolását. szerintem tovább is lehet majd kapni. a más helyeken említett frissítési ciklus vége viszont szerintem stabil.

--
senki földjén, senki fia

"A Windows Vista tovább biceg majd a szélesebb elfogadtatás felé vezető rögös úton,"

És akkor az egykori cikk címe "A Linuxhoz vezető út Windows-zal van kikövezve" módosul majd, hogy: "A Linuxhoz vezető út Windows Vista-val van kikövezve"

No, de komolyra fordítva a szót: Ha a Vistaból kijönne egy "Lite edition" (és itt most arra gondoltam, hogy egy az XP-hez hasonló "fajsúlyú" oprendszer amihez nem kell akkora "erőforrás" a PC-be "préselve", akkor jobban terjedne talán mint így. Bár inkább ne jőjjön ki.

Ez is a Linuxnak kedvez.

Talán még az kellene, hogy a Linux 99%-ban úgy nézzen ki (amennyire ezt meg lehet valósítani), mint egy Win és nem .deb, meg .rpm csomagok legyenek hanem mondjuk .exe lenne a kiterjesztés, akkor a laikusok jobban "összekevernék" talán a winnel és aki nem játszani akar Linux alatt hanem több másféle dolgot, tenni az a végére még ráébredne, hogy miért is ragaszkodjak egy másik rendszerhez, amikor a Linuxszal is meg tudom ugyanazt csinálni amire kellett nekem a másik renccer :)

Lehet, hogy nem is az a lenyeg, hogy pontosan ugyanugy nezzen ki, mint egy win? A win is csak ritkan hasonlit onmagara es minden verzioban legalabb annyira kulombozik az elozotol, mint amennyire a Linux barmelyiktol. (GUI-ra ertem) Akkor most melyiket masolni? Szerintem inkabb egy altalban konnyebben kezelheto GUI kell, es a jobban kezelheto alatt nem feltetlenul funkciokban minimalisztikus, de effektusokkal telerakott GUI-ra gondolok.
Az exe-sites szerintem kicsit eros dolog, nem szivesen hasznalnek ilyen disztrot. De ha mar itt tartunk, akkor a deb-et nem exe-re, hanem msi-re kene atnevezni, nem? ;-D

Az exe-sites szerintem kicsit eros dolog, nem szivesen hasznalnek ilyen disztrot. De ha mar itt tartunk, akkor a deb-et nem exe-re, hanem msi-re kene atnevezni, nem? ;-D

Persze. Én sem szivesen használnék "ilyen disztrót", ám sok esetben az a juzer első kérdése, hogy: Hol van az exe amiből telepíteni lehet?
Legalább is én hallottam/olvastam már pár ilyen kérdést.

Mondjuk először szerintem a fejekben kellene "rendet rakni" a Linux terjedését elősegítendő. Ugyanis még mindíg az van a "köztudatban", hogy:
"A Linuxra nincs program, mert minden programot winre írtak"

Hiába mutattam meg, hogy: "Nézd, meg az ftp.linux.cz/pub/ alatt, hogy pl. a Mandriva 2008-hoz több mint hatezer RPM csomag van fent."
Úgy látszik ez nem elég :(
Különben meg nem tudom, de nekem az Opera, OpenOffice.org, Audacity, GIMP, K3B, XMMS, K9copy, Devede (vagy Mandvd) megfelel és ezért nem értem, hogy miért kellene "több program" mint ami van, vagy "ahhoz hasonló" ami w32 alatt van.

Jelenleg a Linux még mindig mellőzött architektúra nagyon sok gyártónál. Márpedig amíg a nagyobb célszoftverek ki nem jönnek erre a platformra, addig nem nagyon van miről beszélni. Adobe cucc pl. nagyon kevés van, az ismert CAD szoftvergyártók még mindig nem nyitottak errefele, és még lehetne sorolni. Ja és nem kihagyandóak a játékszoftverek sem. Elég sok gépet adnak el ezen programok. Az irány jó, a sebesség a probléma.

6000 csomag pedig igenis elég vérszegény. Nekem kapásból több stabil csomagom van a hivatalos Gentoo Portage fában.

Cad-ből ha jóltudom ott van a VariCAD, igaz fizetős. Majd rájön az autodesk is hogy a francba, valaki átszokott sz olcsóbb és 6x gyorsabb másikra, nem adunk el többet az új verzióból... stb....

Az XMMS nekem is tökéletesen megfelel, szól belőle a zene ez a lényeg (mert mire kellene egy zenelejáccó?), amúgy meg winamp-os utánérzése van, főleg olyan skinnel. :)

Az tény hogy nagyon sok program van linux alá, DE még mindig vannak olyan dolgok amik nincsenek pingvines rendszerre, csak abalkokra. Legutóbb FLASH-t akartam létrehozni, szerkeszteni, egy fél óra alatt nem találtam normális programot ami jó lett volna a problémámra.

Én akárhonnan nézem, campusos elárasztás, warez vista, és társai ellenére, nemhogy nőne a win-t használó ismerőseim száma, hanem erősen csökken a linux javára.
- Általában nem használják másra a gépet, DVD irásnál, torrentezésnél, filmnézésnél, 1-2 szövegszerkesztésnél, és persze internetezésnél többre
- Amikor felhivnak hogy izéééé... kiirrta hogy itt van valami virus meg pirosan villog, akkor általában elhajtom őket, mert nem tudok segiteni, mivel nálam nincsenek virusokkal gondok. Jön a kérdés: "Mit használsz???"
- Beryl / Compiz parasztvakitásról ne is beszéljünk, akit eddig az előző dolgok nem hatottak meg azoknál ez beválik.
- Esetleg JOKER-ként mindig ott van az ujratelepítések intervalluma, érvként.

Szerk.: Általában nem hiányolják a NFS-ProStreet-et amit amugy persze nem vettek meg, meg amúgy sem futna a gépükön. :)

> Majd rájön az autodesk is ...
Idő, emberek idő! Az idő pénz.

> Legutóbb FLASH-t akartam létrehozni ...
Flash editor jelenleg valóban nincs, az adobe készít egy flex nevű valamit, aminek az alfái(bétái?) már szedegethetők tőle.

> Szerk.: Általában nem hiányolják a NFS-ProStreet-et amit amugy persze nem vettek meg, meg amúgy sem futna a gépükön. :)
Az ugye te is belátod, hogy a gamer társadalomra ez nem áll meg? :)

Kit nevezünk gamer társadalomnak? Akinek 3 torrentrackernél van acc-ja?
Én még nem sok embert láttam megvenni azokat a játékokat amiről beszélgetnek a buszon, óra elöt-után-alatt, és egyéb helyeken.

Már régen nem gépet ajánlok olyanoknak akik kifejezetten játszni akarnának. 600x jobb egy akármilyen konzol, kevesebb a hibalehetőség is.

Gondolom te is tapasztaltál már olyat hogy az innen onnan összevarozolt játékot kellett felrakni 6 crackkel és egyéb dolgokkal, a (persze) warezolt XP-re, majd a 6. játék után a hardverkulcsemuláló az egyik programnál összeakadt egy dll-el vagy egy ocx-el ami miatt már az explorer sem ment olyan fényesen --> egy megoldás volt újrarakni az egészet.

Szóval ha X Y haverom megvenné az XP-t és megvenné a "játékot", mindjárt meggondolná hogy kiadjon e érte annyi pénzt, másik hogy kell e neki vele a szivás, esetleg feltepiccsen-e valami bizonytalan forrásból származó legújabb játékot 6 crackkel, és egyébb trükkel.

Csak a linuxos felhaszálok kis része "lop" programot, amig a ablakos felhasználok nagyrésze a másolást válassza.

Egyszóval akkor kellene pattogni az összes wines usernek ha minden ami van a gépen, akár a TotalCommader is meg van véve.

A-típus: Kb. van 10-20 ismerősöm akinek a gépén XP futkorászik (nem tőlem, de nem is boltból az tuti), csak néha hivank hogy katak valami játékot és nem lehet feltenni, van valami crack könyvtár itt a lemezen, de mit kell csinálni, mert nem megy.
Ez lenne a gamer társadalom???, mert ha ezekenek az embereknek meg kellene venni a játékokat akkor már azonnal 1-2 játékra redukálnák le a készletüket. Inkább már a B-típusra hasonlitanának, csak lehet hogy ők egy FPS és egy RPG-t vennének. :)

B-típus: 1. olyan imerősöm van aki megvette a HL-t talán a HL2-t is és egyéb kiegészitőiért is adott pénzt ha kellett. De neki van egy XP (még lehet ez is jogtiszta) meg rajta az összes HL, esetleg winamp, és egyéb hasonló progik.
Ez lenne a gamer társadalom???, Ő az az ember aki 1-2 játékkal megelégszik, megveszi, mert szerti azt a játékot, stb... Ha fut a gépen a kedvenc játékja akkor nem fogja érdekelni hogy a másik játék fut-e.

C-típus: Biztos van ilyen is... :) pl. aki nem jáccik.:)

Remélem nem úgy jött le a dolog hogy leordítottam a fejed, csak épp sietek, ki a hidegbe dolgozni.

A falshes cuccra már várok. Bár eddig a lejáccás sem valami fényes linux+opera párossal. :)

igiboy, az, hogy megveszik-e a játékot avagy sem, a jelenlegi kérdés szempontjábol irreleváns, a lopott NFS-nek is pont ugyanannyi a rendszerkövetelménye, és pont ugyanazok a bajai, mint a megvettnek.

Azért, mert a te ismerőseid nem nagyon játszanak ilyesmi játékokkal, attól még igenis létezhet olyan embercsoport, aki a legújabb játékokért rajong, rohan boltba, etc. Ez kb. olyan, mintha azt mondanád: Hát én nem ismerem a Solarist, ilyen nincs is, humbug az egész. Nem gondolkodtál még el azon, hogy esetleg nincs igazad?

Btw, nekem sincsenek ilyen ismerőseim, de mivel az én ismeretségi köröm egyfelől szűk, másfelől nem feltétlen osztják meg velem ilytén irányú rajongásukat, nem feltételezem azt, hogy a jelenség nem létezik.