Esélye sincs a unix rendszereknek

 ( toros | 2006. június 18., vasárnap - 22:48 )

Miközben jókat röhögtünk Shelley The Republican blogján (aki nem emlékezne: http://hup.hu/node/24485), nem árt, ha körülnézünk kis magyarországunk blogterein is. Konkrétan például a Blogtéren, aholis a főoldalon (Vezérblogban) hirdetett írásban egy Windows Vistát tesztelő bloggertől bizony rendesen megkapja a magáét a Linux:
http://root.blogter.hu/?post_id=53770

"Igényes GUI fogadott, szokásos procedúra amit az MS termékektől megszokhattunk (Click-Click-Done), és lezúztam a Fedora Core 5-t a 20GB-os partíciójáról, mert bizony 14GB szükséges a rendszernek."

"A felhasználói felület (szvsz) röhögve veri a KDE legújabb verzióját is, csillog-villog, persze ennek meg is van az ára. A memóriahasználat tartósan 75% felett van (mondjuk a MS ajánlása 1GB RAM, szóval ez ennek is betudható)"

"Nem akarom elkeseríteni a hardcore linuxosokat, de hosszútávon esélye sincs a unix rendszereknek a Windows Vista-t látva és használva. Engem meggyőzött."

Szóval sajnos hamarosan le kell törölnünk a Linuxot, és szépen, egymás kezét fogva fel kell telepítenünk a Windows Vistát. A Unix rendszereknek már esélye sincs...

forrás: http://root.blogter.hu/?post_id=53770

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ah, szoval ez a helyzet. Adjatok Vista torrentet!

itt van:
http://thepiratebay.org/details.php?id=3495313
a 64 bites verziót is kipróbálhatod:
http://thepiratebay.org/details.php?id=3494419
Jó mulatást! :D

LOL

Nem hittem, hogy valaki komolyan veszi... Nojon korom a pocsomre, ha kiprobalom! ;-)

torrentet kért... :)

Vista? Hol van ott vista? A bal szélét nézzétek!
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Írj majd egy blogot! :D
_______________________________________________
"Óra nélkül halottak vagytok! Stimmel?!" (szivatógép rlz)

Ha kell tán multiboot, meg grub, akkor ez esszenciális:
http://forums.microsoft.com/MSDN/ShowPost.aspx?PostID=335542&SiteID=1
Nem egyszerű, az már biztos...

Aszongyák, nem szabad :)
Na de ez most komoly?
"A Golem német híroldal információi szerint néhány nappal ezelőtt felmerültek olyan hírek is, miszerint a Microsoft szándékosan korlátozta a szerverekhez való hozzáféréseket. A vállalat szakemberei állítólag attól tartottak, hogy a túlterhelés miatt az egész internet megbénulhat. "
?

az egész internet megbénulhat.
=)))
_______________________________________________
"Óra nélkül halottak vagytok! Stimmel?!" (szivatógép rlz)

Különben meg a Micro$oft nevű vírus már régóta bénítja az internetet. Nem értem, hogy most miért kapták fel ezt a témát ismét... :D

Nem! Rosszul tudod.
A Microsoft az valójában a Skynet álnéven, a Windows az a virus. :)

:) elég érdekes dolog, de szerintem a lényegesebb indok :
"...mert senki nem tudta volna garantálni, hogy a trackerben elérhető és a telepítéshez szükséges kódok valóban minden felhasználó számítógépén működtek és _egyediek_ lettek volna."

Az M$ így sok dologhoz nem tud(na) hozzáférni és ez b@ssz@ a csőrüket.
No meg persze nem tudná kiküldeni a BSA-t az "egyedi azonosítók alapján" , ha mindenki ugyanazt használná...

"TCP/IP has reached the security limit imposed on the number of concurrent TCP connect attempts"
Nemtudom emlexik eme remek fixre meg vki:D

Én egy kérdéssel hozzászóltam a témához. Kíváncsi vagyok a válaszra.

Morzel

Én pedig felsoroltam néhány érvet a Linux mellett. Kiváncsi vagyok, mivel sepri le az asztalról...

"A Linux akkoris $zar!!!"
Erre már nem tudnál válaszolni, fogadjunk!!!

http://www.kde-look.org/content/show.php?content=39993

_______________________________________________________________
Debian GNU/Linux 3.2 Etch
Intel P4 HT (Northwood) 3GHz
ASUS P4C800
TwinMOS DDR400 512MB
Shappire R9600

Hát kövezettek meg, de ha ezt implementálják, remélem, hogy visszaállítható lesz valami egyszerű sima témára (mondjuk plastik-ra), mert ez nekem valahogy túl "cute".
---
A hülyeség igenis fáj. Csak nem annak aki hülye, hanem annak akinek hallgatnia kell.

Ez csak Gipsz Jakab otlete, semmikeppen sem hivatalos.

az enyém? dehogy!

Hmm ez nem is rossz lehet visszaváltok KDE -re ha stabil lesz de most még elég gyerekcípőben jár úgyhalllom.

Ez csak mockup. Konqueror úgy tűnik, nem sokat fog változni, fájlkezelésre a Dolphint nyomatják, de szerintem az se lesz ilyen ütős.

Szerinte érteni kell a vindózhoz, és akko' nem lassul le. Nem tudom, már a 3.1 óta nyúzom a vindózokat, de nekem az MS-től a DOS jött be a legjobban az is csak Norton bácsi jóindulata miatt...
Szóval, árulja el már valami WINGURU, hogy miként lehet pörgőssé varázsolni egy XP Profit rendszert, ahol persze fel köll tenned egy vírusvédelmet egy personal firewallt és egy spyware killert alapból. Aztán hogyan akadályozom meg a registry hízását a bizonytalan regdoktorok alkalmazása nélkül és hogyan tér vissza a szűz rendszer sebessége a harmincadik játékdemo kipróbálása után (ami azért egy mai fiatal win felhasználónál nem nagy ügy)?

Be kell tenni az XP prof. CD-jét a hörcsögök terráriumába. Azok megbízhatóan, lassulás nélkül futnak rajta...

Wingurut kérdeztem, nem unix gurut :))))

Ne a demót próbáld ki, vedd meg a játékot! :P

"Ne a demót próbáld ki, vedd meg a játékot! :P"

Ez jóóó :-)

Bocs, de valahogy a winre asszociáltam mint "játék"-ra.
Tehát, akkor ez DEMO? No, de hol van akkor az eredeti?

Az egyik barátom évek óta használja ugyanazt a telapítést és nem lassult be neki. Sürün használja a rendszervisszaállítást.
Mielőtt kiprobálsz egy demót vagy Bizonytalan driver telepítése előtt csinálni kell egy rendszervisszaállítási pontot és ha kipróbáltad és meguntad egyszerűen viusszaállítod az elöző állapotot.
A poén az egészben, hogy már gépet is cserélt alatta és még mindíg megy.
----------------------------------------------------------
Sebeink emlékeztetnek arra, hogy a múlt valóban megtörtént

"A poén az egészben, hogy már gépet is cserélt alatta és még mindíg megy."

Bocs, de lehet, hogy félreértettem valamit? "már gépet is cserélt alatta és még mindíg megy" Mármint a Windows alatt? Az érdekes lehet, ugyanis ha pl. alaplapot cserél valaki XP alatt, akkor az be sem bootol.

Tehát, vagy Linuxról, vagy egy crackelt-warezolt winről van szó.

Jól tippelek?

Ha azonos a Chpset, akkor elég nagy az esélye pedig...

> ha pl. alaplapot cserél valaki XP alatt, akkor az be sem bootol

akkor nálam valszeg csoda történt (ráadásul amd->intel átmenet)

ez tényleg csoda...

A csoda neve pedig: sysprep
Telepítő cdn találod, kukkants bele a deploy.cab-ba.

És mielőtt baromságokat írkáltok előbb nézzetek utána h. mit lehet és mit nem.

Thx

djsmiley @ ubuntu desktop...

ha ez ilyen kurva egyszerű, akkor ez a "csoda" vajon miért nem oldja meg magától?
Vagy ez nincs benne a felhasználói élmény kezelésében, illetve fokozásában? Hmm?

hát ez vmi fenomenális (comment ment)

-------------------------------------------
Make your choice...

Gadget-ek... lmao.

--

- linuxon Apache, windows-on IIS... ugye nem kell mondanom, melyik a korszerűbb.. -- // LOOOL

Ez se rossz: "2. C-Media drivert sehol sem lehet szerezni...Ejnye" -- http://www.cmedia.com.tw/?q=en/getdriver.php

ne haragudj bastya_elvtars, de:

Vista + 64bit + signed? ;)

+ integrált

Ezt nem értem.

Vista = Vista driver (nem Linux, Win98, WinXP stb)
64bites = 64 bites rendszerre
signed = aláírt, mert csak azt szereti a Vista..
integrált = vagyis integrált alaplapi chipset-hez

"Most légy okos Domokos" :)

BTW storno, mert elnéztem, aszittem a Linuxhoz nem talál C-media drivert.

bastya_elvtars!

Bár ideológiailag képzetlen vagyok, megjegyezném, hogy a korszerűbb nem feltétlenül jelent jobbat is! És bár szerkezetét tekintve IIS tényleg modernebb, még vasalóra sem tenném.. :-)

Az sem mindegy, hogy apache vagy apache2. Szerintem. (Gumicsirkém nincs.)

Kemeny ervei vannak... ez is jo "....Ha lesz ido"m írok egy saját blogmotort, bár ahhoz bizony kellene egy rendes tárhely, mert ASP.NET-es webalkalmazásokat fejlesztek, nem vagyok hajlandó egy PHP script-kiddie szintjére süllyedni. Addig is itt van ez, tessék rendesen kommentelni!!
"
:)

Hehe, kemény. Látszik, hogy fingja nincs, mi az a script kiddie.

:) kb olyan, mintha pl. egy labdarúgás fórumba beírta volna, hogy a wartburg jobb, mint a zsiguli, mert a zsigulisok vámpírok...
Képben van a gyerek rendesen :)

"root: Tudod te egyáltalán, hogy mit csinál egy script-kiddie? Azért kérdem mert nem úgy tűnik."
"Tudom, de így szokás fogalmazni, ez a "trend"..."

szánalmas...

Hát ez száni. Lehet ez a blog kulcsfontosságú része lesz a windóz vizsla kampánynak, és bekerül a link a get the facts oldalra. "root-ot meggyőztük önt miért ne"? :)

jaja.. :DD nickjebol is latszodik, hogy anno meg elszant linuxos volt :DD

Aztán jött Vista próféta és megtért :)

A nikjéből nagyon látszik, hogy csúf, csak épp az ángliusul szokás ma mindent írni, mert az a trendi :P
--
hup.user.js

Mazli, hogy a unix-szeru rendszereket alapban nem hulyeknel szantak... En speciel orulok, hogy ez igy van. Sokkal hasznalhatobbak. Es az is tok jo lenne, ha a disztrok nem forkolnak a windowst csak azert, hogy tobben hasznaljak. Egyszeruen nem ez a celja az egesznek.

Az új Vista jelmondat: A hülyeség nem akadály.

Ha lenne kidobni való pénzem, szabadalmaztatnám! :D

Jajj.

Aki esetleg még nem látta: http://www.anandtech.com/systems/showdoc.aspx?i=2780 (note: preview...)

Külön kiemelném, ahogy az anandtech-en írják a beta2-ben fullosan be van kapcsolva a debug es ugymond feature freeze kiadas.

Megvédeni egyik OS-t sem akarom, de legyünk már kicsit tárgyilagosak, ha már nem sikerül mindenhol. Én eddig is abban láttam a Linux disztrók gyengeségét, hogy "beavatkozásilag" sokkal többet igényelnek, mint a windows. Szerencsére az Ubuntu ezt a dolgot megfordítani látszik és a végső győzelem remélhetőleg a nyílt rendszereké lesz. :)

"Vagy azt, hogy olyan window manager-t használok, amilyet kedvelek, mindenféle nehézség nélkül?"

Win ala is van tobbfele, pl BlackBox.

Na, ezen megborultam. Ez kész.

Ja, és a "75% memóriát eszik" - ez is jó.

Nekem az eredeti ciket nem tölti le a gépem. Pedig ell szerettem volna olvasni.

nalam sem jon be a http://root.blogter.hu/?post_id=53770, valoszinu, hogy a korszeru webszerver stanby funkcioja aktivizalodott :)

udv Zoli

vagy inkább a 80-as port filtered (volt), már megy...

Eddig nekem se jött be, de most sikerült.
Most olvasom... :D

Ennel mar csak az szanalmasabb aki hozza is szol a blogjaban.

http://nsuperbus.blogspot.com

Miért is?
Ha van lehetőséged, hogy elmondd a véleményed - miért ne tennéd?
Ilyen alapon TE is szánalmas vagy, mert elolvastad...

Nem. En csak ezt a topic-ot olvastam el. Latszott rola hogy nagy luzer. Ilyennel nem erdemes szoba allni, mert ugysem fogod meggyozni es csak a blog latogatottsagat noveled vele.

http://nsuperbus.blogspot.com

Már azzal, hogy ide belinkelték, mekkora látogatottsága van.

Hát, az biztos, hogy tarolt vele. Háromszor annyian nézték meg ma a blogját, mint a második helyezettét a blogtéren. Csakhogy nem mindegy, hogy azért néznek, mert jól írsz, vagy azért, mert akkora hülye vagy, hogy azt látni kell közelebbről is...

Link is számít..? :D Affranc, szánalmas vagyok... ;D

Azért valljuk be, hogy az ilyen kifinomult éleslátással és következetes hozáállással rendelkező emeberek egy kicsit vidámabbá teszik az életünket...

de meg mennyire..

Ugy erzem ez mehetne a szanalmas.hu-ra is.
Az ilyen barmok inkabb ne irjanak a linuxszal/unixszal kapcsolatban semmit sem, mert ahogy kivettem a szavaibol o nagy Linux "gurunak" tartja magat, mert feltett egy Fedorat, de kurva ugyes...hopp, kockacukor...
Az ilyen faszkalapok miatt van allandoan win-lin war...headshot..es mindenki megnyugszik...

Ez tetszik:
> de kurva ugyes...hopp, kockacukor...

De van itt még szánalomra méltó:

http://pcforum.hu/tarsalgo/23988-1231/Linux-gyulolok+klubja.html

Több mint egy éve ölik egymást.

Én általában kerülöm az ilyen témák olvasását, mert csak felb@#z&m magam rajta. (Persze, nem a Linux-ellenességen, mert mindenkinek szíve joga, hogy mit használ.)

ez veretős :) asszongya nem jár be op rendszerek órára, mert kinőtt már belőle. Vajon ezt Linus is így gondolja? vagy "minnél többet tudok, annál több dologról tudom, hogy nem tudom"?

Hoppá. Megszólítva érzem magam, mert az idézett szövegrész tőlem van. Az ifjú kollégával érzékeltetni szerettem volna, hogy valószínű, a szülei is fiatalabbak nálam, persze nem mintha a kor lényeges lenne, nem is hivatkoztam rá sosem.
Linus nyilvánvalóan jobban ismeri a Linuxot, mint én. Viszont hozzám hasonlóan gondolom szintén mosolyogna, ha egy ilyen aspiráns számon kérné, miért nem jár be előadásra...
Azzal meg végképp nem akartam elkeseríteni a srácot (és Téged saem akarlak), hogy az egyetem elvégzése után qrva sok tanulásra lesz még szüksége...

>nem mintha a kor lényeges lenne, nem is hivatkoztam rá sosem.

há pont most hivatkoztál rá...

datum
olvas
gondolkodik.
jaaaaa.

hatjo, prog.hu - pcforum.hu masik allatbaratok gyulekezete...
stinggel az elen, biztos ms matrica van a seggen is, hogy ah, ide verjetek...

Nem tudom mit akadsz le, az első két oldalon teljesen korrekt reakciók vannak...

Üdvözlettel:

Norbert

Kettő a negyvenkettőből? Nem rossz! :)

Igen vannak benne korrekt hozzászólások is, de ez sajnos arányaiban olyan mint Ábel, meg a rengeteg.

Egyik kollegám kedvenc szatirikus megjegyzését fűzném ehhez hozzá:

"Te egy olyan megkeseredett ember vagy..." ;-)

nekem az tetszett, h a fedora core 5 14GB-ot foglalt. nekem egy külön 10 gigás vinyón van, amiből 1 gb swap partíciót adtam neki (tehát a rendszer csak 9 gb-ot kapott), 4 gb fedora van fent de az 5%-át sem tudom a rengeteg proginak kihasználni, ami fel van telepítve, amiben egy csomó felesleges dolog is van. 'szal, hát nemtudom.

ha választani lehetne a fedora core 5 és pl. a winxp között, hát simán fedora. gyors a rendszer, mindent felismer elsőre(!) és a vistához (meg a többi winhez képest) úgy skinelem szét, ahogy nem szégyellem.

jah, tök jók a gadgetek, (super) karamba mióta is van linuxon...?

komklúzió: ízlések és pofonok...

Biztos, hogy a Fedorának kellett 14 GB? Nem a Vistának? Én úgy értettem, azért tette szabaddá a 20 gigás partícióját, amin addig a FC csücsült, mert 14 G kellett a Vistának. (A Gentoo-m most 15 GB, forrásokkal meg /home-mal együtt..)

én is így értettem

akkor bocsi, biztos figyelmetlen voltam, még reggel volt...

Feltettem, majdnem ugyanaz a helyzet, mint Linuxban: wirelesse nem megy... Viszont Linus kezeli az alaplapi hangchipet, Sztahano-Vista meg nem...

Sziasztok. Úgy látom megint leakadtunk a telepítési problémák pontatlan leírásánál és a felületes "első" benyomásoknál. Az esélylatolgatás felesleges. Miért? Mert az "átállás" egy lassú folyamat. Az OS csere és a programok kiváltása az üzleti életben akkor valósul meg, ha az életciklus modelben OS-t váltanak a fejlesztők és portolják az alkalmazást. Az addigi adatok így nem vesznek el. Ahol ezt nem tudják megoldani (mindegy hogy miért!) ott nem "állnak át", legyen szó MS Office / OpenOffice fájlokról, MSSQL / MySQL / PostgreSQL adatbázisról, MS Office macro-ról / Shell script-ekről, őket használó alkalmazásokról. Én úgy gondolom, hogy ugyan olyan nehéz (vagy az üzleti élet követelményeit nézve lehetetlen) átállni MS Windows-ról Linux-ra, mint kész működő Linux rendszerről MS Windows Vista-ra váltani. A váltás ideje alatt is mőködni kell a rendszereknek és az új rendszerkek több előnyt kell biztosítani, mint a réginek. Ha ezeket figyelemben vesszük megértjük miért marad sok helyen inkább MS termék. Lehet bosszankodni és ...ázni, sem fejlesztő, sem végfelhasználó nem akar hiábavaló többletmunkát.
És még egy apróság. Bármely rendszert figyeljük, szvsz nem az OS ára a kérdés, hanem a rajta futó egyéb szoftver ami kiszolgálja a hivatal, gyár, cég igényeit. Ezek többségében nem nyílt forrásúk és így sokszor-sokszor drágábbak az OS-nél.

Engem kicsit felzaklatott a blogban irtak es mint torzsgyukeres windows utalo, jol be is olvastam a kommenteknel:)
Ha a gyerek egy ideig hasznalna Linuxot, a leg pompasabb, csili-vili programokkal, meg XGL-en, meg minden kutyuvel, ami van Linuxra, hamar elmenne a kedve a Vista szennytol.

És azt kitalálod, hogy engem mi rántott fel? Mikor szoksz már le róla, hogy a nick-emet bitorold?

Koze nincs mar a nicemnek a tiedhez. Csak ugy kezdodik, de egesszen mas a vege. Most mar IRC-n is Blintux vagyok, itt vilag eletbe Blintux voltam. Ahol meg nincs Blint regelve oda Blintet regelek.
Ez van, kicsi a vilag, keress mas bolygot.

OMG, akkor mégis, milyen nick-kel kommenteltél a $SUBJECT-hez? Nincs bajom azzal, hogy mit írsz az sg fórumba, mert arra nem járok, de ez a site _csak_ a HUP-ról linkelődött és így már megtévesztő.
(mondjuk a weblabor már gázosabb)

"Ez van, kicsi a vilag, keress mas bolygot."
LOL?

LOL, talan szabadalmaztattad?

Hát nem tudom te hogy vagy vele, de szerintem nem örülnél neki, ha valaki elkezdene a nevedben netszerte n00b/zealot stílusban írogatni (mondjuk épp a viszonylag szűk magyar Open Source közösségen belül) és freenode-on a te reggelt nick-edet használja, amikor éppen nem vagy bejelentkezve (ezt szerencsére abbahagyta). YMMV - én rosszul viselem.

Freenode-on lehet regisztralni.
Ha meg ennyire elter a stilusotok, csak nem fog senki osszeteveszteni, nem igaz? ;-)

Mint írtam, én reggeltem freenode-on, de ha épp nem vagyok bejelentkezve, akkor más attól még használhatja a nick-et... Tudom, használjak bitlbee-t :D

FreeNode-on van NickServ. Az pont erre való.

>NickServ< set kill on
-NickServ- Kill Protection is disabled on this network

Kill protection-on kivul van erre mas mod?

Igen, ha kikapcsolod, akkor x időn belül átnevezi Guest$RAND-ra ha nem azonosítja magát...
Persze csak ha nem a te hostodról van (van olyan NickServ ami megjegyzi, pl anope. De lehet törölni a hostlistádat, nézd meg a helpjében).

Oda regelem a Blint nicket ahova akarom. Majd ha adsz hivatalos dokumentumot arrol hogy nem hasznalhatom, akkor nem fogom.
Es mostantol IRC-n ujra Blint vagyok, kellet ez neked...

Pléda: "Xyz szolgáltatás azért fog windowson menni, mert többen értenek hozzá." Tény, adott helyen több, papírral alátámasztott szakértelem van, viszont elég rápillantani a rendelkezésre állásra:
Az egyik UNIX-os szerver rendelkezésre állása erre az évre eddig:
Total 169d 8h 39m 41s 99.927% 99.971%, a wendózos klaszterek meg nagyjából hetente igényelnek borítást, meg downtime-ot, meg masszázst...

nekem egy ocska sun netran van jo uptimeom, raadasul nem is solaris van rajta hanem debian....
12:10:18 up 636 days, 10:08, 2 users, load average: 0.25, 0.32, 0.30
igaz, real userek nincsenek rajta sokan, csak fejlesztok, ugyanis webszerverrol van szo.
szal, olyan szar ez a linux/unix...holnap javaslom is a security teamnek, hogy mint fo uzemelteto, szeretnek biztonsagi es stabilitasi okokbol windows szerverre atterni es fizetni nekik a kiszolgaloert...
biztos lesz egy vicces napjuk :)

Ezen "kissé" komolyabb dolog fut (SAP), és csak azért, mert q...va drága lett volna átmigrálni wendózra...

ezen is egy nagyvallalat magyarorszagi , es leanyvalalatainak, a honlapja uzemel :) nem kis ceg, csak "elmegy" rajta elven nyomjak, gondolom majd akkor szivjak a fogukat, ha meghal a kicsike:)

Ja, a webszerver... nem kritikus, nem kell vele sokat foglalkozni. OK. Akkor egy pici konfigutrálgatás, hogy a gép 1234 címe közül csak 1233-on hallgasson -- kb. egy óra alatt újraindult kébé nyolcszor, meg közben összesen nem ment vagy 10-12 percet. "Óriási" paláver, hogy mi az, hogy nem szólt a rendszergazda. Jó... Levelezés, szintén Linux-on, nem kritikus, ha megdöglend, kitolják az Exchange smtp-portot a nagyvilágba, aztán kész. Jó. A dotcom-os címekre ömlik a spam, botrány, hogy 1-2 órát várnak a levelek a queue-ban... Pedig a Linux-os mailszerver sem kritikus... DE időkritikus szolgáltatást azért alapoznak a levelezésre...

Itt dünyög egy mögöttem, kb. 2 havonta kell belerúgnom, azt is csak amiatt a fasz miatt, aki nem nézte meg az ISDN modem doksiját......

Azt hiszem, a lestingezés helyett hamarosan a le root@blogterezés lesz az igazán durva sértés, amit már csak akkor mernek a flameelő urak egymás fejéhez vágni, ha nagyon elmérgesedett a vita...

lol

Koshinae írta:
2006-06-19 01:19:17

sztem ez Sting.

ROTFLWMAOPIMP

Üdv,
Dw.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

:D

egyebkent egy dologban sajnos linux marad alul, a software ellatotsagban, mert van olyan szitu, mikor nekem nem valami alternativa kell, hanem konkretan valami program (itt most nem az irodai csomagra gondolok, hanem mondjuk lightwave, zbrush, AE, digitalfusion, premier..stb) akkor linux kieso, bar nem is olyan regi hir, hogy lesz binaris konverter vagy mi a tokom, nah ha azzal jutnak valhova siman visszateszem linuxomat, addig tenyleg csak a helyet foglalja, mivel az alkalmazasim nem futnak rajta :)
(vagy kiadjak azokat is linuxra) :D
en azert szurkolok a linuxnak, es egyaltalan nem bannam, ha minden meglenne linuxra, mert siman torolnem a wint
:D

minden soha nem lesz...
Mint ahogyan windóz alá sem. Neked egy konkrét program kell. A Linux alá íródott progik döntő része elérhető windózos változatban is, fordítva ritkán.
Ha a mostani "alkalmazásaid" alternatíváit használnád, mi lenne?
Ja, hogy az még nem elég "übertuti"? Akkor beszállhatsz a fejlesztésbe TE magad is.
Másik kérdés:
Ha lenne az általad használt progikból fizetős változat Linux alá...megvennéd?
A választ nagyjából sejtem...

tisztázzunk valamit, grafikus vagyok nem programozo, imadom a linuxot, de egyenlore parkolopalya, Ingyenes alternativa sokmindenre nincs, pl zbrush, df-re se lattam meg, lightwave helyett ott a blender, de az szanalmas, tudasilag nagyon bena, kezelhetosege kritikan aluli.
pl lightwavet igen.
(mivel lightwave ugy mukodik, hogy megveszed, berakod a cd-t, es feltelepited (es ha eppen macbe raktad akkor oda is szo nelkul), es kapsz egy hw kulcsot, oda telepited ahova akarod, tehat ha van mondjuk egy asztali pc-d windowssal, es mondjuk egy MacbookPro-d akkor feltelepited mindket helyre, felallsz asztalitol mondjuk, kihuzod usb-bol a kulcsot, es bedugod mac-be es maris megy, ugyanis ott tenyleg a sw-ert es nem az inplementacioert fizetsz, tehat kidobnak linuxra, akkor az ingyen csapodna hozza a tobbihez).
szoval koszonom kerdesedet, megvennem :D
sot ofp-t is amivel jatszom :D

Használj Maya-t ha mindenáron az über király kell. Az Van Linuxra és ahoz a Light és a Studiomax a fasorban sincsen. (Szerintem valahol a Blender környékén vannak.)

Képfeldolgozás kell fizes egy halom lovét az Adobe-nak és megveheted a Photo Shopot (Linuxra egyszer már bele botlottam)

Bocsi a szemelyeskedesert, de
Anyadat ....
van fogalmad arrol milyen a lightwave ? jelen pillanatban Maya, es Max egyutt van Autodesknel...

ezt most miert kellett?
azert ne kezdjuk mar itt is az esz nelkuliseget.

Ez egy nagyon "kedves" és "szalonképes" hozzászólás volt.

Két fontos dolog:
1) az igaz, hogy a linux/BSD/UNIX rendszereknél nem akkora a kínálat, mint az M$ égisze alatt. Viszont az észrevehető, hogy a nyilt rendszereknél gyorsabb a fejlesztés és fejlődés, mint a pici puhánál. Pl.: itt van az a (nem tudom a pontos megnevezését) 3D desktop, szinte térbeli ablakkezelés, amit Redmond annyira preferál -> a Vista még sehol, de linux alatt már röhögve elérhető és használható (lásd: Novell-SuSE legújabb kiadását)
2) a linux eredetileg nem desktopnak indult, így a legnagyobb erősségévé a hálózat vált. Az M$ nem hálózatra indult => a játék és grafika inkább lett az erőssége, de szomorú módon nagyon erőlködnek a hálózati fejlesztés terén is.

Ezek után csináljunk egy kis összehasonlítást:
1) hasonlíts össze egy wines és egy linux szervert: az utóbbi győz
2) nézd meg a két rendszer fejlesztési ütemét: a nyilt forrás győz

És ha ezek mellett még megnézzük azt is, hogy az M$ egyre több területet és ügyfelet veszít a linux/UNIX javára, továbbá egyre több pénz megy el hiúsági perekre (amik többségét rendre el is veszti), akkor látható, hogy Redmond elkezdett agonizálni...

A vista ugyanannyira beta mint az xgl.

"A vista ugyanannyira beta mint az xgl."

Csak egy gond van, az xgl kikapcsolható és
továbbbra használható a linux.
A vista is kikapcsolható és elmész sörözni! :D

Az Aero is kikapcsolhato.

Ha meg van sor, akkor hol a gond? :)

Gondolom a GUI lelövésére gondolt. Na ez kissé homályos nekem a Vista témában, az MS egyik ígérete az volt, hogy külön lesz a grafika a kerneltől... Ez nemtom mennyire igaz.

A flame egyetlen értelmes postja az volt amikor valaki beírta az ott felvetett hasonló kérdésemre hogy hogyan lehet shellt váltani WinXP-ben. Az nem tisztázott, ha pl. monadot írok oda, gondolom attól még a GUI bejön és zabálja a memóriát, á la parancssoros csökkentett mód (üres asztal közepére bszott DOS parancssorablak)

Ha jol remlik lehet csak a gui-t ujrainditani.

Kis kereses: Windows Graphics Overview PPT - from David Blythe WinHEC 2005 presentation (171 KB)

blablabla, device can be removed
blablabla
Use to avoid reboot on driver install
-Remove device, add device with new driver

(8. oldal)

A shell valtos "trukk" ugyanugy mukodik vista alatt is, cmd helyett irhatsz PowerShell(aka Monad)-t is akar.

"gondolom attól még a GUI bejön és zabálja a memóriát"
Passz.

Udv.: Ben

Hogyis mondjam, még kell néhány év a Linuxnak, hogy a legnagyobb
cégek (autodesk és társai) elég pénzt lássanak abban, hogy a
termékeiket Linux alatt is elérhetővé tegyék. Merthogy ez
az egész a pénzről szól. Egy jó videó szerkesztő azért tényleg
jó lenne linux alá..

vegyel mac-t

"mint kész működő Linux rendszerről MS Windows Vista-ra váltani."

Ehhez nagyon sok sört kellene innom, hogy meg tegyem!
Sőt! Annyi sör után meg(ha nem látom a monitort), minek!? :D

Hááát, csináltam én már a sörnek megivásából kifolyólag éktelen nagy marhaságokat, de _ekkorát_ még elképzelni sem tudok :). Sőt, még másnaposan sem :)...

Pedig hidd el, vannak, illetve lesznek olyan helyek, ahol politikai döntések miatt fogják a *nix-okat kivágni az ablako(ko)n...

politika helyett ugye sok-sok zsebpénzre gondoltál? :)

Tegyük fel van egy régi Windows 2000 szerver egy gyárban. Kulcsfontosságú dolgok (Oracle, PCD, ügyvitel, stb...) futnak rajta. Megszünt a támogatása le kell cserélni.
De mire?
Egy support nélküli linux-ra (Fedora, Debian)? Ezt nem fogja megengedni a manager.
SuSE, RedHat, Ubuntu? A manager első kérdése a support ára után: mekkora lesz a kiesés a gyár érintett területein? Táblázatot és grafikont kér milyen szoftverek szorulnak cserére az OS cserével együtt? Költségek? És egy Windows Vista esetén? Nem is forszírozom tovább! A válasz 99%-ban nem lesz. Persze lehet mondani hogy hülye a rendszergazda, de 80%-ban nincs alternatívája a programoknak: bank, könyvelés (csak upgrade/update jó mert ez elmúlt 5 év adatait a könyvelő nem viszi fel újra), számlázás, bérszámfejtés... komplett ügyvitel.... ugyan az.

Erre gondoltam.

Az Oracle nem gond, az futkorász' szépen Linuxon is, lehet hozzá szép "egykapus" szupportot venni (megveszed az Oracle-re is, meg a SLES-re is, és akkor jelenthetsz hibát a SuSE izé, Novell-nél).

Az egyéb cuccosok viszont termékcsapda téma: van, ahol csak azért maradt meg a HP-UX (valami 9-es verzió...) meg rajta egy szintén nem mai Oracle, mert nem volt erőforrásuk a Linux/Postgres portolásra (azon persze nagyot mulattam, hogy a betárcsázásokat egy külön Linux-os gép fogadta, merthogy a HP-UX-on nem bírta a fejlesztő C-ben beizgatni a multiport soros kártyát (Na ja, ha nem konfigolja be a kernelbe, akkor persze hogy nem látja...)).

Lehet, hogy ez a helyzet, de nem tudom megérteni, hogy miért kell valakinek egy OS-hez support. Kell egy jó dokumentáció, egy nem síkhülye rendszergazda, és ennyi.

mert ha nagyon nagy gaz van, es nem allhat a rendszer, akkor veszmegoldasnak ott van az os-t fejleszok szakertogardaja, valamint igy felelosseget vallalnak, igy be van biztositva jogilag is a ceg, mert akkor a hibak dokumentalva vannak, es esetleg ha valamit nem tud veghezvinni a ceg amit valallalt, akkor jogilag igy biztositva vannak. es ilyenkor a support ara, nagyon kicsi tetel a karteritesi dijhoz amit fizetni kellene.

ja a jo doksira, es a jo rendszergazdira attol meg szukseg van...

Ki a búbánatos radai rosseb vállal felelősséget...??? Olvass kereskedelmi szoftveres EULA-t, meg licencfeltételket... A manágerek miatt, akik szintén ebben a tévhitben ringatják magukat -- na azok miatt kell a céges support...

Aki aláírja az SLA-t, ami tartalmazza a kívánt rendelkezésreállást és a nem teljesítés követezményeit.

Nem arról van szó, hogy vesz az ember egy windozt, és ahhoz van egy eula.

G

Érdekes volt látni, hogy egy blogbejegyzés milyen hullámokat és indulatokat keltett a HUP közösségében. Tulajdonképpen kicsit meg is hatódtam. Mindenesetre így, kissé elérzékenyülve a blogomban is elemeztem ezt.

Persze a hozzáértőknek rögtön feltűnhet, hogy következetesen Linuxos közösségről beszéltem Open Source community helyett. Mindennek nem az az oka, hogy keverem a kettőt, hanem sokkal inkább az, hogy aki ért hozzá, az pontosan tudja, hogy oda Open Source-t kell érteni. Aki pedig nem ért hozzá, azt csak megzavarta volna, hogy most akkor mi az az Open Source, meg az pontosan milyen viszonyban is áll a Linux-szal. Ezt pedig most nem akartam magyarázni, mert így elterelte volna a figyelmet a mondanivalómról.

Mindenesetre belinkelem ide is az írásomat:
http://toros.blogter.hu/?post_id=53917

Örömmel veszek minden kiegészítést, hozzászólást.

Közben a barátnőmet is megihlette ez a kis flamewar, és ő is írt róla a blogjában:
http://nyoszencs.blogter.hu/?post_id=53936

Linux vs. Windows - hölgyszemmel

Te egy transzfesztitával élsz együtt?

" E-mail címem: hhajni@velvet.hu
Nemem: férfi "

Egy kissé szétszórt nővel... :)

Szerintem a vista egy igazi szörnyszülött, már a hardware igénye miatt is. Engem személy szerint nagyon nyomaszt az xp-vel együtt, amit most már -hála a jó istennek- csak játékra használok.
Egy rokonom-majdnem-felrakta a beta verziót, de még 2 óra után is csak a telepítő csíkot bámulta a képernyőn. A gépe egy 3.2Ghz-es P4, 1 giga memóriával...
Szerintem a blog írónak inkább az ubuntut kellett volna kipróbálnia fedora helyett. A másik pedig, hogy ez egy friss win install, de mi lesz majd 3-4 hónap múlva?

Én mondjuk nem szeretem a windows-t (de néha használnom KELL, mert a kedves Canon nem hajnlandó driver-t kiadni a CanoScan 3000 ex -es szkennerhez, és UHU alá még nem tudtam feltenni az i250 nyomtató driver-ét, továbbá a Nokia 3120 -as mobilomat CA-42 kábellel sem tudom kezelni), viszont a Vistát ki fogom próbálni, mert kiváncsi vagyok, hogy mi olyan jó benne egyesek szerint.
Nem tudom menni fog-e a gépemen a Merevlemez és RAM bővítés után ( a RAM még nem lesz elég, de a rosszabb: Intel integrált Videokártya:( )

Majd írok a blogomban, ha sikerül. :)

ui. nem sokáig lesz fent, ha véletlenül XP-t kell futtatnom, akkor sem bírom 30 percnél tovább :)

"továbbá a Nokia 3120 -as mobilomat CA-42 kábellel sem tudom kezelni"

modprobe pl2303 + gammu csodákra képes.

Nálam nem :) (Most próbáltam). Azért köszi.
Elvileg van hozzá kernel patch, de UHU alá nem könnyű kernelt forgatni, majd felrakok egy Slackware-t, ott nem lesz gond a vanillával.

Itt a .gammurc fájlom, hátha segít:
[gammu]
port = /dev/ttyACM0
connection = dku5

Ezzel nekem megy. (2.6.16.18-as kernel, UHU-dev)

Lehet, hogy csak a kernel régi, vagy nincsenek belefordítva egyes driverek. (UHU 1.2, kernel 2.6.9-19)

Már miért nem könnyű?
Nekem semmi problémám nem volt vele...
tuchy@trebor:~$ uname -a
Linux trebor 2.6.16.17 #4 SMP Sun Jun 4 09:54:40 CEST 2006 i686 unknown unknown UHU-Linux

PS.: Sorry, pár posttal feljebb kellett volna... ;-)

Mert ha jól tudom rengeteg patch-et használ, és nekem meg nincs kedvem patcelgetni. Azért szeretnék pl. Slackware-t, mert az vanillát használ. AMúgy már próbáltam kernelt forgatni UHU alá, a legutóbbi el is indult, de mikor a KDM-et töltötte volna be, akkor egy szép kék képernyő fogadott, és teljesen lefagyott a rendszer (se Ctrl+alt+del, se Ctrl+alt+F1(F2...))
Te vanillát fordítottál?
UHU 1.2?
Ha igen, akkor el tudod küldeni a .config fájlt? (Drvanger@gmail.com)
Köszi.

Küldöm...
Vanilla, igen!
Patch egy darab sem - igaz, így automount sem van, de megvagyok nélküle.

Megérkezett, köszi!

Én is uhu-zok. Már pár disztrót megnéztem, hogy mire lehetne könnyen áttérni. Eddig az ubuntu látszik a legközelebbinek (sőt itt használthatom azokat az eredeti deb-eket, amiket uhu-ra újracsomagoltam...)
Szerintem kezdj el mellette ubuntu-t, vagy valami hasonlót is használni és ha sikerült mindent kiváltanod, ami neked fontos az uhu-ban, akkor végleg állj át és élvezheted a sokkal-sokkal nagyobb támogatottságot!

Én próbáltam betölteni az oldalt, de 404. másnak is?

Misi

most már igen.
Szégyen, cenzúra?

Vagy törölték, vagy töröltette magát... :D
De ha majd 1 hét múlva regisztrál valaki más névvel, hasonlókat ír, akkor lehet gyanakodni... :D

Szerencsere igen. Orulok, hogy megszunt ez a szenny.

És az emailcímét is leszedte :)

sajnos nem engedi, h oda irjak. itt a teszt :)

hmmm
elmentem boltba. vettem egy uj winyát. feltelepitettem vistát. anyáztam. szétszedtem a másik gépem és beleraktam a ramokat.
teljes valójában gyönyörködhettem mostmár. Mitmondjak. az OSX em 99%ban másolva. Mac bekapcs, mellérak. kisérteties.
mac ra bootcamp fel, feltelepit vista ( macbookpro,2ghz,1gb,atix1600,dl-dvd rw, stb)
vista felmegy, restart, odahiv full független tesztelő (bnőm)
reakció: wazzze, ezek lelopták az osx -et.
taps az ms-nek. mikor lesz végre önálló sw-e?

azert jo helyrol lopni nem szegyen, amugy engem is elborzaszt vista gepigenye, inkabb egy masik dolgot fogok kiprobalni, szerdan, mert addig kell a gep, vizsga miatt, utanna kiserletezhetek :) van egy eredeti XP media center editiom 2005-om, az van most fent, de leszedtem egy 125megabyteos xp image-t ami nagyon butitva van a rendszer, sajat fullos xp- 3-400 mega ramot zabal uresjaratban, vista beta1 7-800-at, nah ez a kis aranyos butitott xp 50 megat :D rakok valamit explorer helyett, mert az a legbugosabb (igazsagszerint szurkolok a kde native portjanak, de valami meg kisebbet akarok rarakni, de lehet azt is csereltek az image-ben nem tudom) :D szoval majd arrol nyitok egy topicot. meg probalok majd valami parancssori shell-t hackolni ra, meg valami linuxosan kinezo desktopot :D
es mindjart kulturaltam fogom magam erezni, mivel csak felhasznalok, ezert nem fog erdekelni, hogy mikent nem tudok belenyulni a lelki vilagaba, viszont lesz egy gyors, es stabilnak mondhato desktopom, ahol futnak azok a programok amiket megszoktam :D
fejlemenyekrol screenshotokrol, esetleg howto-val majd szolgalok
:D csak ugy szabadon, igaz xp-t meg kell venni, de mivel laptoppal adtak egyet, ezert en ugy erzem, a kotelessegemet megtettem, akkor hackoljuk at egy kicsit, ja es kiemelt figyelemmel szurkolok ReactOS-nek :D

tyqryss
pls dobj egy emailt nekem. érdekel ez a 150megas install, most halt meg a win em. picit lol módon :)
be volt jkapcsolva ugy 2-3 hétig folyamatosan, majd kapott egy restartot. azóta az egyik svchost.exe m 99% cpu t eszik... ha kilövöm, akkor semmi baj... és megmondom öszintén, nincskedvem kideriteni mi a baja...
jah sem telepitve sem törölve nem lett semmi. have a nice, xpmentes napot :)

volt nalunk is hasonlo, ha jol emlekszem, valami file-ba printelo document-writer problema, de google @ cpu problem svchost.exe, ez biztos megmondja. aztán lehet, hogy ez nem az.. :)

Onmagaban meg nem lenne baj, ha forkolnak, csak legalabb ne ugy allitsak be, hogy ez az uj hipermodern altaluk fetalalt gui...

Amikor kinyomták a 3D desctopot akor Bill 48 óra mulva megegyezet velűk és egy halom lóvét fizetet nekik. Unix és egyéb technológiákat engedélyeztetet tölűk.

Ha valakinek esetleg hiányzik, itt a mentett változat a 11:43-as állapotról...

Itt egy kicsit újabb, pontosabban 15:58:29-es állapot tar-bz2-ben:
http://mbaron.srv.hu/LAMER!!!.tar.bz2

Hmmm, kiváncsi vagyok, mit érzett, amikor végigolvasta a 170 (vagy mennyi is volt...) hozzászólást, szembesült a saját fotójával, telefonszámával, és azzal, hogy micsoda szeretet öleli őt körül :)

Nem szívesen lennék a helyében... :-)

biztos rájött h nem is annyira ért hozzá... :)
de kapott egy :) -t tölem :))))
azért nála nagyobb tudású emberek is kétszer meggondolják, hogyan kóstolják be alinux világát :) mert nekünk vannak érveink, amik nem szar marketingdumák :)

Jo, de mi elvakult Linux-szektasok vagyunk... Elhomalyositja szemunket a fanatizmus, ezert amit mondunk az nem hiteles. :)

Csóringer gyerek, ezt jól megszívta...

--
TheReplaced, Argh! ><

Ez kb. olyan volt, mint egy nyilvános lincselés: csak agyatlan tömeg, semmi más.
Szerintem szánalmasok vagytok... illetőleg azok, akik visszaéltek a srác képével, telefonszámával, személyes adataival, ha azok tényleg valódiak.

"mert nekünk vannak érveink, amik nem szar marketingdumák :)" - igen, ezek tényleg érvek voltak. Logikusak, ésszerűek, és könnyen érthetőek.

Bocs, de én ettől inkább elhatárolódok.

Tanulság: nem rakunk olyat a netre, ami nem oda való. Ha meg odaraktuk, magunkra vessünk.

Bocs, tőlünk nyugatabbra egy ilyen visszaélésért amit a sráccal csináltak feljelentik az embert, és meg is nyerik a pert.
Teljesen jogosan. Ha ezt nem érted meg, ne aggódj, talán, majd ha felnősz akkor megérted
A véleménnyilvánítás és az operációs rendszer választás szabadságához az nem tartozik hozzá, hogy ha valaki negatív - esetleg sértő - kritikát fogalmaz meg a Linuxxal szemben, akkor privát adataival visszaélünk, és megalázzuk.
Azzal nagyon inkorrekt védekezni, hogy úgy is kint volt a neten minden adata. Igen. Kint volt. De nem ezen cikk alatt, hanem más forrásokból kutatták fel, és odaszórták a sok elvakult paraszt közé. Ha egy ház előtt találsz egy kulcsot, bemégy, és elhozod a TV-t, akkor az még ugyanúgy betörés. Ha találsz egy jelszót egy fórumban, és bemégy vele egy ftp-szerverbe, az ugyanúgy jogosulatlan belépés. A srác sem azért rakta ki wiw-re az adatait, hogy most mindenki azt küldözgesse körbe, hanem azért, hogy a barátai megtalálják.
Ez visszaélés volt személyes adatokkal, még ha egyesek képtelenek is ezt felfogni. Nem vagyok jogász, nem tudom mennyire fér a jog keretei közé, de abban biztos vagyok, hogy a jó ízlésből már kilógott.

Az a helyzet, hogy kezdett kialakulni egy vita, amiben a M$-fanboyok a saját nyakukon húzták meg a kötelet a baromságaikkal. Nem kellett volna ezzel szétb*szni.

Tudom, követtem a sztorit, sőt hozzá is fűztem dolgokat, sőt a bazmeg szó is benne volt. De akkor is más egy ilyen szituban beírni valakinek a telefonszámát....Kurvajó érv volt, egy logikus vitában, mit mondjak.

Valóban. Kissé elszabadultak az indulatok. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy ilyen a flamewar. Kegyetlen. Persze azért arról se feledkezzünk meg, hogy egy ennyire provokatív cikk Vezérblogként szerepeltetése nyilván nem véletlen - egyértelműen az volt a cél, hogy a flame-et kihasználva megugorjon jelentősen a látogatottság. És persze az sem mindegy, hogy mi volt az a bizonyos mondat, ami kiverte a biztosítékot:
"Sejtettem, h majd jön egy szektás linuxos, és elkezdi osztani az észt... Igazából ez volt a célom:) Laci, hidd el, nekem még XP alatt se jöttek be ilyen ablakok, lehet, h én használtam rosszul?:D"

Tehát a srácnak bevallottan az volt a célja, hogy provokáljon. Így nem hinném, hogy különösebben váratlanul érte, ami történt. Azért azt pedig nem hinném, hogy ez most törést okozott volna a pici lelkében - végülis az olvasottsága mindent felülmúlt egy napig.

Ja. De ez pont olyan volt, mintha szóbeni vitában a végén véresre verték volna a csókát. Bár végül is ez még nyitott kérdés is lehet. A száma megvan, innentől kezdve lehet címre menni és ütni. Biztos nem éri váratlanul, mert provokálni akart...
Szvsz. az is elég lett volna, ha lekövetik a gépét, és szénné törik, de az durva, hogy most bármilyen agyatlan droid még napokig zaklathatja telefonon. Valahol meg kell húzni a határt, nem?

Nézd, mindezzel nehéz vitatkozni. Alapvetően igazad van. Még azzal együtt is, hogy meglehetősen erőteljesen fogalmazol, hiszen nyilván nem fogja senki sötétben hátulról leütni a srácot egy billentyűzettel, amikor hazafelé tart éjszaka.

"meglehetősen erőteljesen fogalmazol"
Szeretek flame rovatban erősen fogalmazni, mert egy jó kis túlzással pontosabban rá lehet világítani a problémára. :)

"...nyilván nem fogja senki sötétben hátulról leütni a srácot egy billentyűzettel..."
Valószínűleg nem. De lehet, hogy valaki a közvetlen környezetében ráismer és mégis. Ki tudja.... Ezért veszélyes ilyen helyzetben személyes adatokkal dobálózni.

Persze. Mindezt csak azért tartottam fontosnak leszögezni, hogy ha a srác olvassa esetleg ezt a fórumot, nehogy félreértse, és félve járjon haza, hogy mi meg akarjuk lincselni. Erről természetesen nincs szó.

:) :) :)
Ennyire csak nem érti félre. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy az Interneten baromi könnyű személyes adatokhoz hozzáférni, és nagyon egyszerű visszaélni vele.
(Kivancsisagbol csak Google hasznalataval kb. 10 perc volt bastya_elvtars valódi neve, lakóhelye, foglalkozasa, es email cime.)

Nem "illik" vitában ilyen módszert alkalmazni.

Az Internet adta vélemény nyilvánítási szabadság, és anonimitás lehetősége egyben felelősség is. Ennyi. Részemről nem nagyon kívánok vitatkozni tovább erről, mert annyira nem a szívügyem, csak a figyelmet akartam felhívni kicsit....

LOL, minek mindig engem kipécézni. Nem titok az egész amúgy, csak mobilon ne keressetek, mert rühellem. :-D

Hát ha már az életben vett helyzetekről beszélünk, ez a szóbeli vita olyan volt, mintha gyerek horogkeresztes ruhában bemenne Érdre és elkezdené üvölteni hogy "b?sszátok meg anyátokat rühes cigányok". És csodálkozik utána ha a "vita" hevében meg talál halni...
Darwin-díj. De a személyes adatait tényleg nem kellett volna. Így is elég elbszott feje van, az ilyeneket sajnálni kéne ;)

:)
Érdekes -és találó - párhuzam ez az érdi benszülöttek, és a linuxos "mag" között, nem gondolod? Azt hittem mi ezért kulturáltabbak vagyunk, de belátom tévedtem.

Én alapvetően olvasós típus vagyok, ritkán írok (kemény 3 hónapos linux múlttal:)))) de azt már 15 éves koromban megtanultam, hogy "Aki elmegy q*vának, ne sírjon, ha dugják".

"hanem azért, hogy a barátai megtalálják."

Meg is találtuk...

rotfl

Egyrészt nem feltétlenül jobb minden tőlünk nyugatabbra. Másrészt itt max megmutatták mindenkinek, hogy EZ a balfasz ITT tartja a kulcsát, ha már a lakásos hasonlatnál vagyunk.

Ha nem lennék alapvetően intoleráns a hülyékkel szemben, sajnálnám a srácot. Tényleg nem volt etikus dolog és tényleg elcseszték vele a vitát, mert a vista rendelkezésre állásának semmi köze ahhoz, hogy milyen sapkája van.

Viszont rávilágított arra, hogy az interneten sem lehet személyes felelősség nélkül akárkivel szórakozni, és ezt inkább most tanulja meg, mint később, amikor esetleg nem csak a képét nyomják ki egy blogba.

"Egyrészt nem feltétlenül jobb minden tőlünk nyugatabbra. "

Ezt senki nem mondta. Csak annyit mondtam, hogy arrafele ehez hasonló ügyben nyertek már pert.

"Viszont rávilágított arra, hogy az interneten sem lehet személyes felelősség nélkül akárkivel szórakozni"

Pontosan. És ugyanúgy felelősség a mások személyes adata is... Csak remélem, hogy az aki most ilyen nagy arccal benyomta a fickó számát és képét, legközelebb egy hasonló akció miatt nem találja magát pofáncsapva.

Piszkosul nem védeni akarom a csávót, és igazából nem is sajnálom. Megérdemelte, hogy bealázzák, csak nem így.
Az agyam eldurran az olyan elmebeteg idiótákon, akik miatt az a kép alakul ki a Linuxos és opensource tábor híveiről, hogy elvetemült crackerek, és antiszociális bitbuzik gyűjteménye, akik nem válogatnak eszközökben, ha valakinek keresztbe akarnak tenni. Mellesleg -már bocs- az is hülye aki ráugrik egy ilyen nyilvánvaló provokációra... :p

Az a vita a végén már olyan volt mind egy UTE - Fradi meccs harmadik félideje - kövekkel, könygázzal, meg verekedő "sportbarátokkal".... abszolut semmi köze nem volt az eredeti sztorihoz, és csak lejáratta a résztvevőket.
Részemről ennnyi. Aki rájött, hogy mit akarok mondani annak nem kell több, aki meg nem az úgy sem fogja megérteni, ha regényt írok.

ehh, no comment....

"nehogy félreértse, és félve járjon haza, hogy mi meg akarjuk lincselni. Erről természetesen nincs szó."

De ha valaki más netán megtenné, nem hullatunk könnyeket! :D :D :D

poén: csak windowsos billentyúzettel vágják fejbe! :D :D :D :D :D

Egyrészt kissé sajnálom a srácot, hiszen erősen le lett gyalázva, én is voltam 15 éves (nem is túl régen), és tudom, mennyire szélsőségesen tud gondolkodni az ember ebben a korban. Én pl. megrögzött Windows-ellenes voltam... :-) Másrészt viszont egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ha valaki vitázik, az védje meg az álláspontját, vagy ismerje be, hogy tévedett.
A srác adatainak publikálásáról: Azt a mobilszámot (már ha tényleg valódi) közzétennie tényleg nem kellett volna annak aki ezt elkövette. Az életkora közzétételének IMHO volt legalább annyi haszna, hogy a vitázók megtudták, hogy nem egy tapasztalt, számítástechnikával foglalkozó emberrel, hanem csak egy fiatal sráccal vitatkoznak, akinek valószinűleg nincs komoly tudásanyag a háta mögött, és ezért nem tud elég jó érveket felhozni. A képről meg annyit, hogy tényleg nem volt etikus dolog közzétenni, de én pl. jót vigyorogtam rajta. :-) Azt meg egy HUP-osból sem nézném ki, hogy miután meglátja az utcán, megveri a srácot. :-)

" Azt meg egy HUP-osból sem nézném ki, hogy miután meglátja az utcán, megveri a srácot. :-)"

Veri azt az jó isten eléggé! :)
Isten nem bottal ver!

Minek "piszkolja" be bárki is a kezét?

Szeritnem az ilyen elvakult ember maradjon tényleg a Vistájánál. :D

megnézzük majd 1 év mulva amikor én még mindig a kókány linuxomat
fogom használni vajon Ő hanyadik Vista installációját követi el
egy kellemetlen vírus vagy trójai miatt. :D

Utánna szivesen az arcába röhögnék az ilyeneknek. :D

Fígyi, lehet be tudja álítani egész stabilra. Az nem elhanyagolandó az MS licenselt unix kodot a Vistába. Lehet sokkal stabilabb lesz mint gondolnád ha kiforja magát. Ez egyenlőre csak egy béta verziómég nem jelent semit !

Majd lehet letőltöm és kipróbálom mit tud.

Persze kűlön vincsin mert hát egy jó rendszert nem akarok szét gányolni.

Engem speciel nem a stabilitás izgat, hanem a lassúság és a hibák. Pl. próbáld ki, hogy adsz a NIC-ednek egy fix IP-t, majd átteszed másik PCI slotba. Megadod neki ugyanazt az IP-t és rinyál, hogy meg van adva, mert a régi driver ott van ghostként. Videókártya-drivereknél még gázosabb...
Ez a 2k-ban is megvolt, XP-ben is megvan, azaz 1999 óta nem sikerült kijavítani. Ennek tükrében a Vistával szemben az elvárások ne legyenek túl magasak...

> Pl. próbáld ki, hogy adsz a NIC-ednek egy fix IP-t, majd átteszed
> másik PCI slotba. Megadod neki ugyanazt az IP-t és rinyál, hogy meg
> van adva, mert a régi driver ott van ghostként.

És akkor megint átteszed, majd ismét, és végül csodálkozol, hogy a rendszer kijelez egy hálózati csatolót, "Hálózati csatoló (26)" néven.
Keresed a többit, hogy letiltsd, eltávolítsd, kiírtsd a rendszerből, de nem lehet... :(
Na ilyenkor (is) kapok idegbajt...

--- GTK programozás C nyelven ---
http://hu.wikibooks.org/wiki/GTK%2B_programoz%C3%A1s_C_nyelven

Jót akarnak... mi van, ha egyszer ugyanoda rakod vissza? :-P

Bug reportot irtal-e?

Leszarták-e 7 év alatt?

Mit? Ha csak o volt olyan hulye, hogy vadkan modjara dugdossa a kartyakat osszevissza, ezert csak o vette eszre?

Nem, ezt már egy páran észrevették rajtam kívül is. Direkt ismertebb hibát hoztam elő.

Error Message When You Try to Set an IP Address on a Network Adapter

Tehat amikor rinyal, ket valasztasi lehetoseg van:
1.) "Yes" - Uj ertekeket adhatsz meg. Ez a valasztas nem jo nekunk.
2.) "No" - A ket kartyanak(amely adott esetben lehet ugyanaz) ugyanaz lesz az IP cime, ami nem gond mert a ghost driver le van tiltva.

Vagy, uninstallalhatod a ghost drivert:
1. Click Start, click Run, type cmd.exe, and then press ENTER.
2. Type set devmgr_show_nonpresent_devices=1, and then press ENTER.
3. Type Start DEVMGMT.MSC, and then press ENTER.
4. Click View, and then click Show Hidden Devices.
5. Expand the Network Adapters tree.
6. Right-click the dimmed network adapter, and then click Uninstall.

Tudom, hogy így kell, de akkor ne sírjon senki, hogy csak a Linuxban kell összevissza hackelni, a Windowsban meg nem. A hiba csak egy példa volt.

Marmint mit kell itt hekkelni? Kijon az ablak, hogy mar foglalt az IP cim, es megnyomod a masodik gombot. Kesz. Pont.

Vagy:
Valaszthatod azt, hogy ne rinyaljon neked(meg akkor egyszer sem), eltavolitod a ghost drivert. Es utanna allitod be a drivert.

ez nagyon professzionális...

Miert, akkor mi lenne professzionalis?

Ha nem lenne ghost driver.

Az mitol professzionalis? Es miert nem professzionalis ha van?

Mert ha eltávolít az ember egy hálókártyát, akkor ne maradjon már 500 nyoma itt-ott.

Milyen 500 nyomrol beszelsz?

Ha veglegesen atrakod a kartyat, akkor gondoskodj arrol, hogy eltavolitod a drivert, ha nem akarod hogy ott legyen.
Az oprendszer nem fogja tudni kitalalni, hogy visszafogod-e helyezni abba a slotba azt a kartyat.
Ha o maga uninstallalna a ghost drivert, akkor tuti az lenne a baj, mert minden egyes cserelgetesnel ujra fel kellene tenned a drivert... Es az lenne nem professzionalis.

"Mert ha eltávolít az ember egy hálókártyát"
Annak pedig megvan a maga rendje es modja. Ugy kezdodik, hogy Eszkozkezelo/...

Mégegyszer mondom: nem ezen van a hangsúly. Linuxban ha eggyel odébb rakod, akkor az még ugyanúgy eth0 marad, BSD alatt meg xl0 vagy hasonló, hacsak nem több NIC van a rendszeredben.

Es ezert nem professzionalis. Ertem en...

Ez még belefér. Az viszont tény, hogy ha lecserélem a videókártyát, hiába futtatom le az uninstallt, még kell ilyen DriverCleaner vagy hasonló csoda, ha tutira akarok menni.

Ha tudod, hogy lecsereled a videokartyat, akkor meg elotte tavolisd el a videkartyat az eszkozkezeloben.
Ez a dolgok rendje.

Igen, az volt. Utána ami volt... hadd ne részletezzem.

De. Legyszives reszletezd. Kivancsi vagyok.

ezt reszletezd mert baromsag

AIX -nél is úgy van hogy ha csak simán kikapsz egy eszközt akkor defined státuszban ott marad az oprendszerben, és a visszahelyezés után ugyan azon a device néven folytatja tovább. Ha nem akarod továbbiakban használni akkor rendesen ki kell konfigurálni.

Jól látom, hogy azóta megszünt a témaindító hozzászólásban linkelt blog...? :)

--- GTK programozás C nyelven ---
http://hu.wikibooks.org/wiki/GTK%2B_programoz%C3%A1s_C_nyelven

Igen jol latod, de ezt mar be is postoltak paran.

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

csingilingi rendszer
Az az igazság, hogy engem néha zavarnak a WinXP csillogó-villógó programjai. Linuxot használok itthon, munkahelyen van xp és linux is.
Viszont a Canon fényképezőt inkább a linuxra dugom, mert sokkal egyszerűbben tudom használni a gtcam-ot, mint a canonos alkalmazást. Sőt, a HPPSC1510-es multifunkciós készüléket igen gyakran átdugom a win-ről linuxra szkennelés céljából.
Ha a Vista még "királyabb" lesz ebből a szempontból, lehet, hogy az egyszerű felhasználókat elriasztja.

Na ezt ma olvastam:
2006-06-21 A Microsoft történetében először - 2006. június 8-a óta - nyilvánosan is letölthető a következő Windows operációs rendszer készülőfélben lévő bétaváltozata. Az akció a redmondi cég állítása szerint a világ eddigi legnagyobb szoftverletöltését generálta, adataik szerint a megjelenést követő alig pár órán belül több, mint 18.000-en töltötték le a Beta 2-t.
18.000-en...
Ettől féltették a netet.
Forrás:
http://www.winportal.net/

Hmmm... én úgy emlékszem, hasonló adatokat például a firefox is röhögve hozott a megjelenést követően...

Esélye sincs a unix rendszereknek...

...arra, hogy kiszorítsa őket a winfos pista...

hmmm... nemtom, ezek utan szivesen megneznem Shelley a republ. fotojat is...

-minden, aminek kezdete van, véget is ér-

Azért azt tudni kell, hogy az (Shelley, the republ.) egy paródia volt.

Igen én is szeretek éves/féléves topikokat feléleszteni. ;)

De akkor most mi legyen a villanykörtével? Hányan fogjuk tudni kicserélni? :)

Biztos jó a win mert sokan használják, ahogy jó könyv lehet Maria Smith: "A szerelem megrígat" c. könyve, mert sokan olvassák, sőt az Adelsbauer sör is jó lehet, mert sokan isszák pedig iszonyatosan büdös.
Kinek mi kell, az a lényeg.
Az én kisfiamnak csak az első napokban hiányzott az ovis windóz, azóta a pingvinnel is elvan, és követeli, hogy vegyek neki pingvint. Viszont azt még sohasem kérte, hogy ablakot vegyünk neki ( hogy azzal dobálja meg a hugát ), asszem nem is fogja.
Én azt mondom, hogy nem kötelességünk a degenere infókra reagálnunk, mert abban a pillantban, hogy reagálunk, a degenere valóságos hír lesz, reakció nélkül viszont egy nagy semmi.

""Nem akarom elkeseríteni a hardcore linuxosokat, de hosszútávon esélye sincs a unix rendszereknek a Windows Vista-t látva és használva. Engem meggyőzött.""

Ja,a hülyéket nem kell győzködni, azok önként dugják a hurokba a fejüket!
Másra úgy se használják, már mint a fejüket! :D

Minden esetre azért maradok a Linux mellett és nem rohanok vistát vásárolni, mert egy lükét sikerült behálózni!

Majd ha a vista-n is lesz korlátlan userre mail szerver,
fájlszerver, ect...... majd talán!

Bár ahogy a 2k3-t is néztem nem valószmnű! :D

-------------------------------------------------------------
"Értem én hogy villanymotor, de mi hajtja!?

az asszonyt mar le is kuldtem uj vinyoert. Azert ez is erdekes: http://linuxblog.blogter.hu/?post_id=90663 Szerintem.

Üdv mindenkinek,

Érdekesség képpen küldeném Nektek tapasztalatomat a Vista rendszerrel kapcsolatban egy pár hónap után, és értetlenül állok eme problémák előtt:

- Futó alkalmazással megtörtént, hogy megfagyasztotta a Vista-t, de csontra - még az egér sem ment (DVD Decrypter, Corel Photo Paint X3)
- Vista nem tud bezárni néha néhány futó alkalmazást a feladatkezelőből :PPP (DVD Decrypter) - többszöri próbálkozás után SEM :))))
- Másolás kis fájlok esetén is hosszúra nyúlik (vajon miért ??)
- Eltelt idő kiiratása MÉG MINDIG nem teljesen jól működik (a Win98 óta) !!
- Elfelejt MINDEN MAPPA beállítást - akkor miért vannak a beállítások ??? - enyhén irritáló
- Parancsikonok sorrendjét önkényesen állítja, még nem sikerült manuálisan sorbarandeznem úgy, hogy meg is jegyezze
- Az indexelő szolgáltatása kiritkán aluli - a kiválasztott mappák NEM KERÜLNEK szinkronizálásra, hiába próbálok meg keresni valamilyen fájlt a START menü alján található kereső ablakban :PPP
- Vista telepítés után a rendszer neki áll indexelni és a proci 100%-on megy, minden megáll, nem lehet semmit csinálni (2 procinál MINDKETTŐ 100%-on megy)
- A Vista rendszerrel nem kompatibilisek az előző Windows rendszer illesztőprogramjai ( HURRRÁÁÁÁ :PPPP )
- NAGYON SOK XP kompatibilis szoftver hibásan fut Vista alatt - akkor minek a kompatibilitásra törekedni? És minek a "kompatibilitás" fülecske a Tulajdonságok panelen??
- NAGYON LASSÚ a Vista AERO felülete még erős hardveren is :PPP - hiába az 1 GB RAM vagy két processzor normál (nem lassú) videokártyával
- Induláskor lezabálja a memória több mint felét 1 GB fizikai memóriánál !!! (Vista Ultimate)
- Az asztalon lévő ikonok frissítése win98 óta kritikán aluli !!! - állandóan marad vissza valami le nem törölt vagy nem frissített rajz a képernyőn :PPP - Nagyon bonyi lehet az algoritmus, ha ennyi hibát tartalmaz...
- Miért kell várni sokat a START menü felugrására (még mindig) ??? Talán a floppy-ról lapozza be?...
- a Notepad MÉG MINDIG tele van hibákkal, Pl.: a kurzor elugrik egy másik helyre kimentés után (lásd: Ctrl + S), vagy a visszavonás funkció nem megfelelően működik - KÖNYÖRGÖM, EZT ILYEN BONYOLULT MEGOLDANI ???
- Ugyanaz a C fordítású program 35%-kal gyorsabban fut LINUX környezetben ugyanazon a hardveren, mint Vista alatt (saját tesztelés - a program a gép belső órájával mérte a sebesség-különbséget)
- A windows media player MÉG MINDIG nem tud DVD-t lejátszani
- Miért "áll meg" a rendszer, ha behelyezek egy lemezt az optikai meghajtóba? Mire kell vajon várni? Miért nem ér rá jelezni akkor, amikor már beolvasta?
- Legalább 4x produkált a rendszer kék halált is..

És végezetül, miért kell még ezért PÉNZT ADNI?

Üdv,
Horváth András ;)

Ui.: a problémák nem egyszer fordultak elő precedensként, hanem időről időre "VISSZATÉRNEK...." - VAGY MINDIG

:D Használj linuxot, de férotéve a tréfát először is nem tudok megldást a problémádra mert pont 1-el kevesebb win-em van mint neked xp-m van de kb 1/2-éve nem idítottam mióta a párom leadta a diplomamunkáját.
Csak azt akarom mondani, hogy pont ilyet olvastam mint amit te irsz, hogy iszonyúan lassú, mamut az egész. És dugig van rengeteg idegesítő hibával, és emiatt rendesen esik vissza a forgalma, nem mintha linuxot raknának fel hejette hanem xp-t . Ez van microsoft, adnak egy vacakot jó reklámmal, majd megveheted az egyel jobbat.
A sebességre is annyit tudok mondani hogy M$, miért az xp olyan gyors volt?, Az is lassabb a linuxnál olyan 10-15%-al (többnyire bár pár dolog win alatt nekem gyorsabb volt, pl képtömörítés /acdsee/, java alkalmazások, és még néhány) miért volna gyorsabb a vista.

> xp-m van de kb 1/2-éve nem idítottam mióta a párom leadta a diplomamunkáját

valami windows programot készített?

"És végezetül, miért kell még ezért PÉNZT ADNI?"

Ha megvetted, eső után köpönyeg! :D

----------------------------------------------------------------
"De a gátvédelem az...az mán nem mindegy!"

"mert bizony 14GB szükséges a rendszernek" :)
Na én nem is teszem fel az tuti. Egy rendszernek 14 GB??? Majd ha ingyen adják a vinyót. Most FC6-om van vagy 10G körül és ezen már vannak programok is, nem is egy....

14G a rendszernek mi a neházséget tesz fel? Még egy ijen idétlenséget nekem 5 G-van a rendszernek és bőven elég. Ja persze külön home swap, meg egy 2Gb-s /usr/portage hogy ne törjön a filerendszer

No nekem 404.
--
hup.user.js

Aranyos, de semmi több. Akinek elég a wista, az használja egészséggel, mi nem irigyeljük tőlük a Linux és Unix rendszerek használhatóságát és szabadságát. A windows muszáj (már akinek), a linux/unix lehetőség. Részemről ennyi.

gondolkodtal azon, hogy mi lenne ha a linux muszaj lenne es mas lenne a lehetoseg? :)

--
The Internet has evolved from smart people in front of dumb terminals to dumb people in front of smart terminals.

Jó és olcsó alternativa lesz a linux.
Legutóbb egyik ismerősöm hivott, hogy "kiirt valamit" a gépe. A kiirás az volt hogy "ön jogosulatjanul használja az xp-t" valami ilyesmi volt a lényege.
Ez a család megteheti meg is veszi az XP-t mert befosott hogy mi lesz ha nem.
Másoknál meg jó alternativa a linux.
Biztos nem fogank az emberek 20e-50e-t szoftwerre költeni hogy netezni tudjon, meg irjon 2 levelet.
Úgy halottam hogy az a lejelentős akármi hogy milyen reggel használod a vindózzzodat a Pistában még jobb. Nembaj lehet hogy többet vesznek mint eddig, de nem lesz töb gépen mint eddig.

Azt egy frissítés írja ki, én egész egyszerűen nem tettem fel (bár hallgatóként ingyér jutok windowshoz, de valahogy nem dobom el az agyam ettől a lehetőségtől).
--
hup.user.js

én egyszer igényeltem licenszt, azóta is jön...

Mármint postán? Már rég lenyúlták :S
--
hup.user.js

akkor sok értelme van az egésznek

Káosz? :)

Viszont a linux supporterek meggazdagodnának a videókártya telepítéseken. ;)

ez csak amolyan urban legend...

Az szar világ lenne, mert akkor annak is használnia kéne, akinek ez a szabadság terhes, mert meg kell tanulnia használni a gépet, vagy annak is, akinek egyszerűen nem ez való.

"mert bizony 14GB szükséges a rendszernek"

Ha a SuSE Linuxot felrakom teljes office, multimédia meg totál játék csomaggal, akkor sem foglal ennyit. A Vista meg csak úgy megeszik 14 GB helyet ? Ez biztos azt jelzi, hogy itt valami nadonjóó :)))) Olyan mint a nyikhaj szu..ki ami végigbömböl a főúton és abból az iszonyú zajból néhány "hozzáértőnek" az jön le: "biztosan erős is"
ééédes Istenem......

Karesz
http://kareszka.extra.hu

Őszinte gratuláció hogy sikerült előásnod ezt a *** topicot.