Később a Calibre szoftvert is felraktam rá, hogy az általam olvasott híroldalt reggel letölti és átkonvertálja Kindle formátumba. Ez már elég nagy kihívást jelentett, mert kb. 40-50 percig tartott a konvertálás, és közben 100%-on volt a CPU, illetve a load is magasra ugrott közben. A load értéke függött az aktuális tartalomtól is, de az „alja” 3-4 körül volt. Bár ilyen teszteket tudományos igényt kielégítő pontossággal nem végeztem.
Ezután tettem egy próbát az rtorrenttel is. A dolog működött, bár a „Maximum number of …” értékeket csökkenteni kellett.
Amikor a Cubietruck-ről először olvastam, akkor úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy a Raspberry Pit az eredetileg tervezett feladatokra használjam.
A megrendelés gyors volt, a szállítása már jóval lassabb. Bár az is igaz, hogy a szállítás belecsúszott a karácsonyi időszakba. Ettől függetlenül a szállítási idő nagyobb részét a NAV-nál töltötte a berendezés.
A hosszú bevezetés után következzenek az eddigi tapasztalatok:
Mivel az eredeti cél nem változott, tehát elsősorban music center feladatokat kell ellátni, így egy háttértár (= HDD) mindenképpen szükséges hozzá. Itt van egy apró trükk: Legtöbb 5 V-os tápegység 5,5 mm-es csatlakozóval van ellátva, azonban a Cubietruck 4 mm-es csatlakozót használ. A csomagban van egy USB kábel, aminek a másik végén egy 4 mm-es csatlakozó van, de nekem csak 1,5 A-es USB-s tápom volt*. Mivel a készülékhez vett merevlemez maga 1,1 A-t igényel, így meg sem kíséreltem a merevlemez kipróbálását a külön megrendelt táp megérkezéséig.
Amíg a táp meg nem érkezett, addig az eredeti android szoftverrel használtam egy HDMI stick kiváltására. Maga a HDMI stick sem egy mai beszerzés (iPPea), így elég lassú bonyolultabb weboldalak esetén. A Cubietruck jól teljesített ebben a feladatkörben, érezhetően sokkal gyorsabban töltötte be, és dolgozta fel a weboldalakat. Elsősorban email olvasásra, és a feedly futtatására használtam.
Miután megérkezett a táp rádugtam a merevlemezt, és feltettem egy debiánt (http://www.cubieforums.com/index.php/topic,1087.0.html). Sajnos itt még nem ér véget a dolog, mert jelenleg némi küzdelmet még igényel a dolog, bár legtöbbje nem vészes. Amit célszerű tudni (a teendők mind megtalálhatók a fenti linken, itt csak egy helyre gyűjtöttem őket):
- Az ntpd szerver indítása után kell egy Ctrl+Alt+Fx a konzolra váltáshoz. Bár szerintem az Alt el is hagyható (bár ezt nem próbáltam ki). De billentyűzet sem kell, mert ilyenkor már SSH-n is elérhető.
- Célszerű megváltoztatni a root felhasználó jelszavát (passwd).
- Célszerű létrehozni egy „mezei” felhasználót (adduser), majd tiltani a root SSH-n történő belépését (vi /etc/ssh/sshd_config: PermitRootLogin no)
- Ha azt akarjuk, hogy gyorsabb legyen a rendszer akkor „telepítsük” a merevlemezre:
Particionáljuk és formázzuk a merevlemezt. Én csináltam egy swap partíciót is, biztos ami biztos. Majd az rsync paranccsal (vagy amivel akarjuk) rakjuk át a root partíciót a merevlemezre.
Szerkesszük a merevlemezen lévő fstab fájlt, hogy a swap partíciót használni tudjuk. (A /dev/sdaX [új root] a lenti módosítás után /dev/root lesz, az pedig már szerepel az fstabban)
Szerkesszük az uEnv.txt fájlt:
mkdir -p /mnt/p1
mount /dev/mmcblk0p1 /mnt/p1
vi /mnt/p1/uEnv.txt: root=/dev/sdaX
umount után egy reboot, és már sokkal gyorsabb lesz a rendszer.
- A load sajnos mindig 1 felett lesz. Az oka a fenti fórumban megtalálható. Ezt a hibát korrigálhatjuk:
Töltsük le a sunxi-tools csomagot (a link a fenti fórumban megtalálható, de a google-lel hamarabb megtaláljuk.
Fordítsuk le (make).
Mountoljuk fel a /dev/mmcblk0p1 partíciót, és készítsünk a script.bin fájlról egy másolatot.
A
bin2fex script.bin > script.fex
parancs használata után módosítsuk a script.fex fájlt:
usb_det_vbus_gpio = "axp_ctrl"
Majd a
fex2bin script.fex > script.bin
paranccsal fordítsuk le a fájlt, és másoljuk vissza az eredeti helyére.
- Ha nem fogunk GUI-t futtatni, akkor felesleges 200 MB-ot lefoglalni a GPU-nak. Így 1984 MB használható:
A /dev/mmcblk0p1 partición szerkesszük az uEnv.txt fájlt. Az extraargs-hoz a „sunxi_no_mali_mem_reserve sunxi_g2d_mem_reserve=0 sunxi_ve_mem_reserve=0” argumentumokat adjuk hozzá (hdmi.audio elé tettem) (A https://github.com/cubieplayer/Cubian/wiki/Why-the-total-memory-is-827M… alapján)
- Fix MAC cím: Ha szerverként szeretnénk használni, akkor nem árt, ha mindig ugyanazt az IP-t kapja. Viszont a MAC cím minden bootnál változik, így célszerű fix MAC címet beállítani:
Írjuk be az /etc/network/interaces fájlba (vagy valami hasonlót):
iface eth0 inet dhcp
hwaddress ether 11:22:33:44:55:66
- Nálam az időzóna sem volt jó, ezért: dpkg-reconfigure tzdata
- Karácsonyfa effektus korrigálása a kék led esetén (a többi is hasonló módon kezelhető):
echo 0 > /sys/class/leds/blue\:ph21\:led1/brightness
A max_brightness csak olvasható!
Tapasztalat: A brightness értéke nem befolyásolja a fényerőt. Ha nagyobb mint nulla, akkor teljes fényerővel világit.
- Mivel music centerként használom az mpd-vel, így még szükséges az /etc/mpd.conf módosítása is:
audio_output {
type "alsa"
name "Cubietruck ALSA device"
device "hw:0,0"
mixer_control "Master"
}
Ezen kívül raktam rá minidlna-t és nfs szervert. Ezek beállítását nem részletezem, mert nincs bennük semmi speciális.
Benchmark helyett – 1: A Calibre-t is feltettem, ami letölti az adott RSS feedet, konvertálja mobi formátumra, és elküldi a Kindle-re. A Raspberry Pi-vel ez a folyamat kb. 40-50 percig tartott**, és proci közel 100%-on pörgött, így közben legfeljebb zenehallgatásra volt használható. A Cubietruck 17 perc alatt végez a feladattal, és közben a proci 80%-on van. A két mag miatt észre sem lehet venni terhelést. Közben folyamatosan fut az rtorrent. Bár ez nálam nem jelent nagy terhelést.
Benchmark helyett – 2.: Átmásoltam néhány nagyobb fájlt a Cubie-n lévő merevlemezre. A másolás közben a sebesség 11 MB/s és 14 MB/s között volt. A Cubietruck ugyan vezetéken kapcsolódik a routerre, de a gép, amiről másoltam, wifin kapcsolódott, így érzésem szerint ez lehetett a szűk keresztmetszet.
Amivel még nem foglalkoztam:
- Bluetooth: Tervezem egy bluetooth hangszóró illesztését is. Ezzel megint lesz némi munka, mert a firmware-t kell frissíteni a használathoz. Olvasmányélményeim alapján ezzel még lehetnek gondok. A gyári android alatt jól teljesített a bluetooth interfész.
- Házi webszerver
Amivel biztosan nem foglalkozom:
- GUI tesztelése
- XBMC (és egyéb media player jellegű feladatok) tesztelése. Ennyi pénzért lehet venni olyan media playert, amit nem kell hegeszteni, csak a grafikus felületen kell elvégezni néhány beállítást. Tehát közel OOB módon használható média lejátszásra.
*: Az eBay-en rengetet táp kapható, de legtöbb 5,5 mm-es csatlakozóval van szerelve. Menekülési útvonal: van 5,5->4 mm-es átalakító is. Nehezítés, hogy nincs túl sok 2,5 A-es vagy nagyobb táp.
**: Ezzel a feladattal az asztali gép (2 magos, 2,3 GHz-es AMD) kb. 4–6 percig „szórakozott”. Tehát elég lassú a program.
- ironcat blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 3775 megtekintés
Hozzászólások
És én majdnem vettem egy ilyet, házi szervernek.
Vajon a MAC cím mitől változik minden bootnál? (úgy értem: mi értelme?)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem úgy tűnik, hogy így tervezték:
http://linux-sunxi.org/EMAC
-----
(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy a MAC tartományokért is súlyos pénzeket kérnek?
Mert én csak problémát látok egyébként ebben az ötletben.
(véletlen MAC ütközés, PXE MAC-hez kötve esélytelen stb.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg lennék lepődve, ha ingyen osztogatnák.
-----
(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem volt érzékelhető az irónia? :)
Egyébként meg úgy sejtem, a gépben lévő ethernet adapter chipjét valahonnan veszik, nem saját gyártású, akkor viszont kellene, hogy legyen a gyártónak kiosztott címe.
Mindenesetre elég hülye ötletnek tűnik. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel egy sor beírásával orvosolható a probléma, így én ennek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget.
-----
(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
PXE boot is? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudomásom szerint az Allwinner CPU-knál erre nincs lehetőség. Ha PXE bootra vágysz, akkor válassz más hardware-t.
-----
(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igaz, azt elfelejtettem, hogy ahhoz sok minden kell, nem elég egy ethernet kártya.
Egyébként is letettem már róla régen. Csak amit helyette kinéztem, az meg... Szóval a házi szerver megmaradt álomnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi szépen tesztet!:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
subscribe
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is feliratkozom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sziasztok!
Vásároltam egy Cubietruck.-ot én is, itthon a bluechipnél. Sajnos gyorsan kellett ezért nem külföldről rendeltem.
Egy reklám media állomásnak kellett, ahol pár rövid film mpeg1/2 video (mpegv) *.m2k kerül lejátszásra. Ez egy franchise üzlet, és a francia beszállitó drága termékét kellett leváltani evvel.
A választás kritériuma: olcsó, megbizható, kis hely, kis fogyasztás, fejleszthetőség open sources, teljesitmény a jövöben is legyen elég 1080p.-re.
Rátöltöttem egypár image.-t, és tesztelgettem. Sok kernelt mögött kis csapatok állhatnak (1ember) hiszen mindegyik rendszernek vannak hibái. Végső soron, és az idő rövidsége miatt a Cubiuntu.-ra esett a választásom.
http://en.bir-robotic.ir/2014/04/cubiuntu-a20-v1-001/
Mivel már régen nem foglalkoztam Linux.-al, ezért érdekes volt látnom, hogy nem sokat változotak a nyilt forráskodú rendszerek alapvetően. Mégpedig azon a téren, hogy alapvető műveletekhez, elég sokat kell reszelni a rendszeren. Pl: csak egy image tudta a dual megjelenitést (hdmi, vga). Persze nem egyszerre. És ezért, hogy ezt az alapvető funkciót tudjam használni, több órát (volt az egy nap is) el kellett tölteni, forumok, dokumentumok olvasásával. (bár van aki ezt élvezi, mint szellemi kihivást - szeintem meg rövid az élet ehhez) Aztán a fórumokból le kell szűrni azt ami baromság, és azt ami használható. Például volt olyan forum ahol egy látszólag hozzáértő ember váltig állította, hogy a wifi.-t márpedig nem lehet beüzemelni, mert nincs driver, és várni kell a fejlesztésre.
Mindenesetre sikerült összerakni a dolgot, bár a particionálást a futo rendszeren nem lehet elvégezni CUBIUNTU A20 V1.001, ezért egy LiveCDlinux alatt kellett az ext4.-et resize.-olni.
Kiprobálltam egy XBMC telepítést is, és azt mondom van benne fantázia, bár nekem ez nem kellet. Én otthon egy appleTV3 használok egy PlexMediaServerNAs kombóval, tökéletesen!!
VLC.-t használtam a videók futtatásra, mert evvel már régen dolgoztam, és nincs olyan amit egy vlc motorral nem lehetne megcsinálni.
A rendszert egy microSD.-ről fut, és a filmek is az sd kártyán vannak. A nand.-ra csak egy kis swap.-ot tettem, de azt nem hiszem hogy használja a rendszer 2GB memória mellett.
Nyitva csak VNC, SFTP, és SSH hagytam. Ha valami van.
A kérdésem az lenne, hogy ti hogy oldanátok meg ugyanezt a feladatot.
Folyamatos üzem. 720p lejátszás. Havonta automatikus frissül a playlist. Bolond biztos. Egér és bill nélkül. Durva ki és bekapcsolások.
Nincs beállitva semmilyen naplózás, és semmilyen lemez ellenörzés.
És nincs beállitva egy backup image, amiről hiba esetén a rendszer helyre tudja állitani magát. Szoftvere RAID szerintem itt nem jó megoldás, mert ha egy hirtelen kikapcsolásnál ha sérül a kernel, akkor a mechanizmus nem javítja önmagát. Ennyire nem értek a linuxhoz, de érdemes lenne egy ilyen bombabiztos rendszerképet csinállni.
Mivel erre a kütyüre nem szeretnék évekig ránézni, (max távolról egy SSH) remélem jól választottam. Szerintetek?
Ha ez beválik, lehetne egy hasonló rendszert fejleszteni kiskereskedelmi egységeknek egy teljesen más feladatra, ami vevőszámlálást végez és még más feladatokat is, és egy adatbá
zisba riportol napi szinten. Az itt futtatott webszereverről lehetne az adatokat lekérdezni. Igyény lenne rá, de ehhez már programozásra (html, java sql), és fejlesztésre (fizikai ház és érintőképernyő) is szükség van. Egyedül meg nem biztos, hogy belevágok.
by zooey
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én tennék rá egy UPS-t de hogy jó választás lett e azt csak te tudhatod.
Elvégzi-e a feladatát?Akad e a film lejátszás?Mennyire melegszik?
Linuxokon mindig is hegesztés megy ezerrel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos kérésem ellenére, a folyamatos áramellátás nem megoldott, ezért naponta van egy (hard reset)on-off. A feladatát elvégzi tökéletesen. Melegedni semennyire nem melegszik. De komolyan. 50%CPU használtság, de nem melegszik. Persze csak a gyárilag kapott kis hűtőborda ami dolgozik, de zárt térben monitorfalba van, és amikor ezt kinyitom, akkor egyáltalán nem érezni, hogy meleg levegő gyűlt volna össze.
Most elkezdtem megint kicsit linuxozni, feltettem egy suse13.-at, de baz ezt is hegeszteni kell!!! WinServ2012 alatt hyperv.-ben mokolni kella grub2.-ön, hogy menjen a 1080p. :))
by zooey
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni