Samsung Android telefonok deaktiválhatják a Windows 8-at?

Érdekes dologra lettem figyelmes a mai napon. Egy Windows 8 gépen dolgoztam éppen, amikor előugrott egy kék képernyő. Először nem is értettem mi történik, gondoltam a BSOD új, "8-as" stílusát csodálhatom éppen meg, de valójában egy metro stílusó üzenet jött, hogy a Windows 8 nincs aktiválva. Ez érdekes, mivel eddig aktiválva volt. Ablakos, vagy parancssoros módból is sikertelen aktivációs próbálkozásaim voltak, különösebb magyarázat nélül, csak egy hibakóddal lökődtek vissza:Windows isn't activated
error code 0xD0000010
Egyetlen egy keresési találat után, nem sok reménnyel olvastam egy fórumot, ahol ugyanezzel a hibával találkozott más is. Pár sikertelen ötlet után kiderült, hogy Samsung készülékek (nekem Galaxy S2, a fórumon előfordult S3 is és ki tudja melyek érintettek) USB debugging módban való csatlakoztatása deaktiválhatja a Windows-t.
A készüléket lehúzva az operációs rendszer azonnal, újra aktivált állapotba került.
Hogy mi a hiba, mely gyártók, mely készülékeinek, milyen konigurációinál és drivereivel fordulhat elő, még nem tisztázott, valamint az sem, hogy miért az órák óta rádugott készüléken való fejlesztés kellős közepén jött ki a hiba.

Hozzászólások

Azért szerintem nem a Samsung deaktiválja a windowst (hiszen nem is, mivel ha kihúzod, megint működik), hanem valami igazán elkefélt dolog lehet ott a kódban, ha egy USB debugba állított eszköz ennyire meg tudja kavarni a belét/kernelt/*aszsetdujamit :D

Lehet erre az usb-ID-ra van előkészítve a win8-ban hely a hardverkulcsnak. :)