Sajnos a nagyon jót még nem éri el (a jelentés szerint a magyar eredmény „átlagos szint”), így nincs rajta mit sztárolni, és hülyén hangzik, de a javulás (2015 vs. 2011 vs. 2007) kifejezetten káros tendenciát mutat, ugyanis ha a jelentést részletesen megnézed, látható, hogy az ismeret húzza fel a pontszámot, az alkalmazás és az értelmezés lefelé, és az olló nyílik. Egyre többet tudnak, és egyre kevesebbet értenek és alkalmaznak belőle. Tökéletesen mutatja, hogy mennyi „felesleges tudást” sajátítanak el.
"Persze, értem én, hogy jó lenne, ha jobban tudnák alkalmazni azt, amit tudnak,"
Elég hülyén hangzik, de bármekkora lexikális tudásod lehet, azt nem tudod alkalmazni, ha nem tanultad meg alkalmazni, nem gyakoroltad. Ebben vagyunk „nagyon jók”.
Ha viszont van gyakorlatod új ismeretek önálló elsajátításában, még autodidakta módon is igen maga szintre fejlődhetsz. Na, ebben meg a béka segge alatt.
Nos, melyik a fontosabb?
A módszert tekintve pedig nem az a kérdés, hogy 45 perces órák vannak, és mindenki rendezett sorokban ül, vagy laza időbeosztás, és törökülésben a földön. Még csak nem is az irgalmatlan mennyiségű lexikális anyag az elsődleges gond, hanem az, hogy a gyerek nem látja az értelmét. Azért kell megtanulni, mert benne van a NAT-ban.
Vért izzadtam, amikor a gyereket a középiskolai felvételire készítettem fel, mert alapvető ismeretek hiányoztak. Nem a gyerekből, a tankönyvből (igen, ez ama bizonyos emútnyócév, nincs rajta mit szépíteni). Matematikai tételeket kellett tudnia fejből, amelyekhez nem tanulták meg a bizonyítást. Nyelvtanban a mondatelemzés területéről kimaradt pl. az értelmező jelző, és ha jól emlékszem két határozófajta.
Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy nem tudnak normálisan matematikai, logikai következtetéseket levonni számukra kicsit is ismeretlen információkból, illetve, hogy nem tudnak írni-olvasni: tényleg funkcionális analfabétákat képzünk. Viszont képesek egy rakás állatfajt meghatározni a rendszertanban elfoglalt helyük szerint…
Szóval, ez nem egy sztárolni való eredmény.