- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 8542 megtekintés
Hozzászólások
"Konklúzió
Ahogy a cikkben írtuk, a Lumia 950, illetve általában a Windows 10 Mobile jelenleg semmiképp nem ajánlott megvételre, az operációs rendszer olyan súlyos problémákkal küzd, ami a mindennapi használatot nagyon megnehezíti. A cég (remélhetőleg) gőzerővel dolgozik ezek elhárításán, de amíg ez nem történik meg, csak a platformhoz professzionálisan kötődőknek (Microsoft-alkalmazottaknak, fejlesztőknek) ajánljuk a befektetést. Mert jelentős befektetésről van szó, még a kevésbé hivatalos forrásokból is mintegy 160 ezer forintba kerül a "sima" Lumia 950, a nagyobb testvér 950 XL pedig 180-190 ezer forint körül mozog jelenleg. Ezt az árat ezért a hardverért még működő Androiddal is túlzásnak éreznénk, a fekete jövőt ígérő mobil-Windowsszal ez hatványozottan igaz."
Előszilveszter van a hwsw szerkesztőségi szobában? Már most megy a pezsgőzés? Hogy lehet ilyeneket írni?!
Bodnár Ádám Microsoft termékmenedzser majd küldi a kokit meg a sallert ezért az ex-kollégáinak. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aki egy kicsit is követi mi történik a Windows Phone Mobile környékén, az pontosan tudja, hogy az új rendszer még nem stabil annyira, hogy alkalmas legyen napi használatra elsődleges készüléken. Nem szabadott volna kiadni egy (kettő) új készüléket az új OS-sel, ezt a cikk is említi:
Ugyan a Windows-mint-szolgáltatás modellben nincs “végleges” Windows, egy kereskedelmi termék kiadása olyan mérföldkő, amikor bizonyos általánosan elfogadott minőségi követelményeknek igenis meg kell felelni, játsszon egy cég bárhogy a szavakkal és definíciókkal. A Microsoft ezt a szerződést a Lumia 950 piacra dobásával felrúgta.
Más:
A Windows 10 Mobile előtti irányelvek alapján készített és még nem frissített felülettel rendelkező appok már tényleg csak a habot jelentik a tortán. De igazából az a szomorú, hogy még a Microsoft saját, új fejlesztésű alkalmazásaiban sincs egy olyan stabil alap, amire a külső fejlesztők építeni tudnának, vagy legalább megbízható iránymutatásként használhatnák. Persze létezik már UI-kézikönyv, és az egységes nyelvezet biztos eljön egyszer, de jó lett volna, ha ez a Lumia 950 piacra kerüléséig legalább házon belül megtörténik.
és
A Lumia 950 és 950 XL egyik legérdekesebb funkciója a Continuum, azaz a kvázi-PC-vé alakíthatóság. ... Az élmény meglepően pozitív volt, a szokásos windowsos munkavégzést csak az ablakozás hiánya (csak teljes képernyős futtatásra van lehetőség) és a megszokottnál gyengébb sebesség hátráltatta komolyabban.
A kettő erősen összefügg, egy ilyen mértékű váltást nyilván nem csináltak volna meg "csak úgy". Viszont nem vagyok biztos benne, hogy a Continuum-ért megéri egy ekkora váltást meglépni. Pláne úgy, hogy azért lennének alternatívák, nem feltétlenül a mobilos UI-t kellene a desktop UI-hoz igazítani. Bár még nem volt WM10-es készülék a kezemben, azt tudom, hogy a 8.x UI ergonómiailag jól el van találva, nehezen tudom elképzelni, hogy a változás pozitív irányú lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Windows telefon "méltó" vetélytársa lett az Ubuntu telefonnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi az az Ubuntu-Telefon ? Bunkó vagy Bugsy* :/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D uhh de jó, hogy épp semmit nem kortyolgattam
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kihúzhatnád a fejedet az elvtársad végbeléből. Még a végén aranyere lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
uh látom valaki nem érti a viccet, vagy nem esett le neki, vagy nem látta a filmet. :)
ps.: kovi -val sose voltunk "elvtársak", ha jól emlékszem elég sokszor véleménykülönbségen voltunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a méretes fail után nevedre kattintva fogadtam volna, hogy 2 hetet látok. de megfogadtam, hogy nem fogadok. és akkor ezt most ki mondja meg a görögnek?
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Aki egy kicsit is követi mi történik a Windows Phone Mobile környékén, az pontosan tudja, hogy az új rendszer még nem stabil annyira, hogy alkalmas legyen napi használatra elsődleges készüléken."
Szóval semmi se változott a windows phone megjelenése óta
--
arch,debian,openelec,android
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én használok 8.1-et, stabilabb mint akármelyik android, amit előtte fogtam :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nexus volt a kezedben, gyári szoftverrel?
--
arch,debian,openelec,android
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a google felelősége is, meghatározhatná és számonkérhetné, hogy mit művelnek a gyártok.
Siralmas, hogy egy tavalyi flagship-en (G3) olykor másodperceket kell várni egy task manager elindulására. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez sajnos igaz :( Pontosítok: azok az eszközök amik a google appokat (elsősorban a play store-t) viszik, a google által validált, ismert eszközök (és gyártók). És ahogy nézem a piacot, minden szennyet elfogadnak kivétel nélkül.
Ha a fenti nem kell akkor akár te is eszkábálhatsz androidos telefont a forráskód felhasználásával.
--
arch,debian,openelec,android
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tartósan nem. Viszont néhány androidos flagship is átment rajta. De a lényegen nem változtat, pl a sony z épp csak egy picit vacakolt többet érzésre, és az is bőven ingerküszöb alatt volt. Viszont a kiinduló mondás, hogy a windows phone nem elég stabil napi használatra, simán csak baromság, akkor az andoroidos készülékek érzésre üszkve 85%-a nem hogy napi, de egyáltalán semmilyen használatra nem alkalmas. (Esetleg kitámasztani az asztal lábát, de arra se nagyon, mert ezek a modern mobilok törékenyek. :)) Gyakorlatilag nem láttam olyan androidos telót -- leszámítva a high end modelleket -- amik maximum fél év alatt nem váltak volna idegesítően fossá, a legtöbb már lendületből riceg.
van baja a platformnak, de a stabilitás az én tapasztalataim alapján nem tartozik közéjük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a cikk több ponton elég tényszerű, remélhetőleg több helyen is ebben a formában érkezik a kritika. és remélhetőleg lesz valami pozitív eredménye.
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Például, hogy bejelentik végre a megszűnését? :)
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy csinálják meg rendesen, vagy hagyják a fenébe, de semmiképpen se dobjanak ki ilyen drágán egy félkész valamit, amivel még egy magunkfajta kockának is meggyűlik a baja, hát még a mezei okostelefon usernek.
Csináljanak insidert, slow/fast ringet ugyanúgy ahogy az asztalin. Hírportálok úgyis lehoznák a legfrissebb buildek újdonságait/hátrányait, de legalább nem az lenne hogy random józsi megveszi mert a gépén is 10 van, akkor telefonon is jó lesz, aztán majd anyázhat hogy a falhoz vágta a nem olcsó telefonját, mert még egy fényképet se tud normálisan megcsinálni vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csináljanak insidert, slow/fast ringet ugyanúgy ahogy az asztalin.
Van mobile-ra is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor meg ha tudják hogy milyen állapotban van az sw, miért kell belebújtatni ratyi műanyagba és méregdrágán piacra dobni? Nem tudom elképzelni se azt a párhuzamos dimenziót ahol ez a marketing bejöhet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a karacsony szezonra mindenkepp piacra akartak dobni a keszulekeket, menet kozben -gyakori(bb) firsitesekkel- pedig javitani a hibakat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A perpetual beta nem a Microsoft talalmanya. Az Apple ugy jott ki az iOS-sel, hogy a 8.0-t ket heten belul ket eles verzio kovette, volt olyan frissites, ami 1 napig elt, mert kritikus hibat tartalmazott. Es az kicsit tobb embert erintett, mint a Windows 10 Mobile.
Szoval itt megint elmondhato, hogy a MS az Apple-t masolta :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A WP7-es telefon-tulajoknak sem ajánlottak fel kompenzációt. A WP7 telefon ára 75%-ának beszámítása egy új MS-telefonba nagyjából korrekt lett volna.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van slow/fast ring.
Az igazság, hogy túlzó a cikk, pár hete már 10-et használ a párom (640, itt még papíron is teszt verzió létezik csak), talán 2 apró. bug-al találkozott, a bevezettett újítások bőven kárpótolnak ezért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En is 640-et hasznalok, Insider fast ring. Tok jol mukodik a telefonom, egy hasonlo arkategorias Androidhoz kepest fenyevekkel jobb. Motorola Moto G 1st gen telefonom volt ezelott, ugyanaz a SoC mozog benne, megis Windows 10 sokkal fluidabb a 640-en, mint az Android 5.1 volt azon a telefonon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dettó, asszonypajtásnak is felraktam a 640-es telójára a windows 10-et, és nagyon sokat javult a 8.1-hez képest, most már határozottan jónak mondanám.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én pont a fordítottját tapasztalom. sajnos immár PC-n is :(
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez tök fura, elmesélnéd, hogy miket tapasztaltál? Én még az itthoni 2gb memóriás laptopját is felupdateltem (win7->win10) az is érezhetően gyorsabb lett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az én reményeim szerint sokkal inkább valamiféle pozitív változást eszközölnek rajta a valós igényeknek megfelelően.
de ha nem fog menni, akkor maradnak a Linuxnál is látottak, úgy, mint az 1%; vagy a sokadik LD éve, miközben a rendszer valójában 1%-nak felel meg. ráadásul még ebben az 1%-ban is elég sok az elvetemült alak :)
egyébként egy olyan helyzetből, ahol van legalább 3-4 versenyző, a kicsik erősödése mindnek jót tesz, ami végül a felhasználói oldalon csapódik le. ezt talán senkinek sem túl nehéz elfogadni. emiatt én kifejezetten örülök a fentebbi kritikáknak: kulcsszavak vannak benne.
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek itt most a Sailfish, Tizen, BB, Ubuntu társasággal kell harcolnia. Figyelembevéve az ezek mögötti ráfordított anyagi hátteret (kivéve a Tizent), arányaiban úgy megbukott már évek óta mint a huzat. A vitorláshalék nagy problémájának anyagi megoldására most kevesebbet kellett fordítani mint, amennyit a winfón egy rövidebb kampányára költenek. A gazdaggógel ennél sikereresebb, több felhasználót érdeklő pénzégetőt szűntett meg, pedig ott is belefért volna az erőlködés (G.glass).
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem a pangó áruház és bizonyos appok vagy beállítások teljes hiánya jobban zavar.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1: én az egyébként szerintem korrekt WP8.1-et ezért hagytam ott. Most iOS-t használok: van, ami itt jobb és van, ami hiányzik a WP-ről. De az appok minősége sokkal jobb általában. (Azért volt kiemelkedő WP-n is: Amazing Weather HD és Chronos Calendar +.)
--
http://naszta.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
200 e forintért roszogó hátlap, illetve a "A telefon kétszer magától újraindult, az alkalmazáslistában több alkalmazás eltávolíthatatlanul beragadt kiszürkített, “függőben” státuszba, ugyanitt a le-fel görgetés véletlenszerűen a kezdőképernyőre visszaugrást eredményezte. Az áruházból a frissítések rendre leálltak valamilyen hibakóddal, volt, hogy egy-egy app csak második-harmadik próbálkozásra indult el (előtte fekete képernyő volt az eredmény). Kétszer órákra “leesett” a Wi-Fi-ről úgy, hogy az egyébként élő 4G kapcsolatra sem állt át. " élmény egyébként a hülyének is megéri, csak az appok ne hiányoznának!
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem olyan érzésem van, hogy ezek az adott lumiara húzott 10 hibái, nem általánosságban a rendszeré.
Az igénytelen külsőre nincs mentség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazából csak egy dolog hibás, mégpedig a backup visszaállítás, ha a készülék konfigurálása során visszarak a tulaj valamilyen backup-ot, akkor ilyen bugos lesz a rendszer, de ha a "Don't restore" opciót választja, akkor ezek a bugok nem fordulnak elő. December 1 óta használom a készüléket, azóta 2-szer indult újra magától és mindkettőt megelőzte az hogy az Edge-t használtam és elkezdett széthullani a kép, szerintem valami GPU driver bug lesz. Az áruházzal és a Wi-Fi-vel semmi gond nincs. Persze nem hibátlan a rendszer, de véleményem szerint a felhasználói élményre és az alkalmazáskínálatra kell gyúrniuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hja. Amit írtál úgy is kijavítják, de az alkalmazásb ők tot nem fogják feltölteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Microsoft’s CMO is realistic about windows phone
The reason a Surface Phone won’t fix Microsoft’s mobile problem
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az egész universal app meg szuper modern platform egy nagy bűvésztrükk. Egyrészt az MS azt a látszatot próbálja kelteni az enterprise szegmensnek, hogy van értelme fizetni azért, amit ingyen is megkaphatnak (desktop OS). Másrészt az NSA a HW gyártás után a SW-t már nem akarja kiengedni az USA kezei közül, ezért etetik a Skype-ot, az "ingyenes" OneDrive/Outlook/... felhőalkalmazásokat és persze szeretik maguknál tudni minden készülék kulcsát:
https://theintercept.com/2015/12/28/recently-bought-a-windows-computer-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az (x) lemaradt?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De vajon ki fizethetett ezért a cikkért? Az Apple? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a Google :P
A WP 10-ről sokat nem tudok tegnap óta telepítene valami új verziót (10.0.10586.29) a Lumia 625 most eljutott 5%-ig de lassan lemerül. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De jó lenne, ha olyan vasakat adnának ki, ill. olyan rendszereket, hogy én dönthessem el, mivel mit akarok használni. Ezek a lumia telók hw-ben elég jó darabok, milyen jó lenne, ha menne Ubuntu Touch-csal, vagy a sajnos "vízbefulladt" Sailfish-sel, esetleg Android-dal. A fordítottja már létezik, Xiaomi ad ki MI4-et Win10-el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azaz a gyártó adjon ki egy adott hardverhez az összes lehetséges OS-hez firmware-t?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagyok sem HW, sem SW fejlesztő. De ha a számítógépekkel megy, akkor szerintem meg lehetne oldani a telókkal is. Nem kell az összes lehetségeshez, főleg ha körülnézünk a mobil oprendszerek piacán... Hány van, ami szóba jöhet mindennapi használatra?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy SoC-ban sokkal több a properietary hardware, amire nem adnak ki dokumentációt, hogy nyílt drivert lehessen rá készíteni.
Egy PC-ben sokkal kevesebb ilyen van, szabványosabb az egész architektúra. És még PC-n is van driverprobléma az egyes OS-ek cserélgethetőségét korlátozva (lásd 'hardvert venni tudni kell').
Ez a probléma forrása.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fulladt vízbe, azóta kimászott.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek kifejezetten örülök. Remélem a Oneplus port is elkészül egyszer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor a következő telefonom már tényleg 1+ lesz. Így is rezgett a léc :) Nem kizárt, hogy egyszer vitorláshalból növik ki magukat a telefonos disztrók, és évekig egy százalék/hibahatár körüli felhasználóbázisnak készít a „sok hülye, fölösleges” telefonos oprendszereket ;)
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A múltkor odamentem egy Lumia pólós csajhoz a Media Marktban, hogy meg lehet-e nézni valahol az új 950-es Lumiát, mivel nem láttam sehol. Erre kivette a zsebéből az XL-t, hogy nézhetem. Kinézetre nekem tetszett, de persze fél percnél tovább nem használtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...és a telefon milyen volt...? ;)
<-------
You can't grep on dead trees.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nap hozzászólása! :D
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lol :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tessek venni egy normalis telefont es elfelejteni ezeket a bohockodasokat.
Windowst desktopra, Linuxot serverre, Firefoxot bongeszonek, Google-tol szolgaltatasokat, telefonra pedig IOS-t.
-----
Üdv, icee
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sírok...
--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
javitva: ..telefonra Androidot, IOS-t max. routerre.
--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
majd a Win11 hozza el Winphone évét :)
--
honlapom http://dyra.eu/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni