MS Office: OOXML Strict, ODF 1.2 támogatás

Egy friss blogbejegyzés szerint a Microsoft irodai programcsomagjának következő változata támogatni fogja azt az OOXML Strict nyílt dokumentumformátumot, amelynek szabványosítását még a Microsoft kezdeményezte 2005-ben, haladéktalan bevezetésére pedig 2008-ban tett ígéretet.

A formátum érdekessége, hogy ez az, amit az új, szabványos dokumentumok létrehozására eredetileg is ajánlott a 2008-as ISO:IEC 29500 (Office Open XML, röviden OOXML) szabvány. Magát a szabványosítást is a Microsoft ígérete tette lehetővé, miszerint a Microsoft Office 2010 alapértelmezett dokumentumformátuma az OOXML Strict lesz.

Nemhogy nem az lett, de még írni sem volt képes ebben a formátumban, helyette a – gyakorlatilag, mint nemzetközi dokumentumszabványt az ISO által elutasított – OOXML Transitionalt támogatta. Kérdés, hogy marad-e ez az átmeneti, az ISO szabvány szerint a későbbiekben nem valószínű, hogy támogatott szabvány(nak látszó formátum) alapértelmezett formátumként a Microsoft Office következő változatában, vagy esetleg átáll a jövőben az ISO OpenDocumentre (ODF)? Az ODF fejlesztésébe bekapcsolódott a Microsoft is, és ennek jeleként – az OpenOffice.org, LibreOffice, Google Dokumentumok, Lotus Symphony, Calligra Suite stb. által már támogatott – ODF 1.2-vel az új MS Office is meg fog birkózni (sőt megjelenik az OpenOffice.org-ból, illetve LibreOffice-ból már ismerős PDF olvasási képesség is).

Ahogy a szabványok témakörében blogoló Andy Updegrove sajnálkozva megjegyzi, ez ma már nem is hír, annyi más fronton zajlik a küzdelem a felhasználókért (amiben a termékcsapda persze még mindig az egyik legkiválóbb eszköz), pedig jó volna, ha nem feledkeznénk el a nyílt szabványokról, mert csak ezek szavatolják a jövőben is a gazdasági versenyt (így a nagyobb termelékenységet és jólétet) és dokumentumaink hosszú távú megőrzését.

Hozzászólások

A LibreOffice Wiki részletesen ír arról, miért és hogyan támogatja a LibreOffice az MS Office jelenlegi, a leírásban MOX-nak (Microsoft Open XML) nevezett alapértelmezett formátumát.

Inkább 10 mint 5 év múlva lesz meg az átjárhatóság, még akkor is, ha a 2013-as verzió már támogatni fogja az ígérteket (ami nem valószínű). Az emberek többsége a 2003-as, esetleg 2007-es verziót használja, elvétve 2010-et. A 2015(?)-ös verzió elterjedésekor meg is lesz az átjárhatóság. Valamikor a 2024-es olimpia környékén \o/
________________________________________________
Attól, hogy más hülye, te még lehetnél normális.

Irjak le HTML-be. Abbol annyi van mint a nyu, az biztos olvashato lesz amig van aram.