Újabb Android pert indított a Microsoft

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy jogi lépéseket tett a Barnes & Noble, Inc. és annak eszközgyártói - Foxconn International Holdings Ltd. és Inventec Corporation - ellen a International Trade Commission-nél és az egyik washingtoni bíróságon. A lépéseket a redmondi vállalat a Barnes & Noble márkanév alatt forgalmazott, Android-alapú e-Book olvasók és tablet gépek miatt indította.

Horacio Gutierrez, a Microsoft licenceléssel foglalkozó alelnöke, jogtanácsosa szerint az Android platform számos Microsoft szabadalmat sért. Az Android-os eszközöket szállítóknak és a gyártóknak tiszteletben kell tartaniuk a Microsoft ezen szabadalmakhoz fűződő jogait. A jogtanácsos szerint több mint egy éve próbáltak szabadalmai licencszerződést kötni a Barnes & Noble-lel, a Foxconn-nal és az Inventec-kel, de azok visszautasították, hogy licencet vásároljanak a Microsoft-tól. A Microsoft ezért pert indított.

A bejelentés itt olvasható.

Hozzászólások

Ez kezd röhejessé válni. Srácok, gyerünk, tegyetek le valamit az asztalra inkább!

És még hogy az m$ a legetikusabb cég a világon, pfffff.

A jogtanácsos szerint több mint egy éve próbáltak szabadalmai licencszerződést kötni a Barnes & Noble-lel, a Foxconn-nal és az Inventec-kel, de azok visszautasították, hogy licencet vásároljanak a Microsoft-tól. A Microsoft ezért pert indított.

Más olvasatban:
Gipsz Jakab és Lakatos Dzsoki több, mint egy éven át győzködték a szórakozóhelyek tulajdonosait, hogy vásároljanak tőlük védelmi csomagot. Azok erre nem voltak hajlandóak, ezért a páros rákényszerült, hogy a tulajok arcberendezését átalakítsa.

Érdekes, hogy nem a Google-nek vagy a Samsungnak vagy a HTC-nek (és lehetne még sorolni a nagyobb gyártókat) mennek neki... gondolom ők is érzik, hogy itt kisebbet bukhatnak, illetve a kisebb cégnek hamarabb fogy el a pénze a pereskedés közben.

--
Slapic
http://slapic.hu

A HTC-t már ráverték, hogy vegyen licencet.

"To facilitate that we have established an industry-wide patent licensing program for Android device manufacturers,” said Horacio Gutierrez [...] HTC, a market leader in Android smartphones, has taken a license under this program."

--
trey @ gépház

my personal favorite

Nálunk a WinMo utolsó bástyája akkor dőlt meg, amikor egy hónappal ezelőtt a vezérigazgató (örökös WinMo felhasználó volt) jött nagy örömmel, hogy nézzem mit vett. Egy Android-os HTC Desire HD volt a kezében. Azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy ilyen a differencia a WinMo és az Android közt, már évekkel ezelőtt a kukába vágta volna a WinMo-t. Együtt örültünk. Amikor elment, hálát rebegtem, hogy megszabadultunk a WinMo istencsapásától. Mert ugye ő használta, de ha valami nem ment azon a retken, akkor szupportálni nekünk kellett.

--
trey @ gépház

Es mint ugye tudjuk, a HTC Desire (vagy az iPhone) is akkor jelent meg, mikor a WinMo hatan elkezdett meredeken felfele kapaszkodni...

Ezt hivjak ferditesnek. Egy szoval nem allitom, hogy a WinMo jobb lenne ma is, mint egy Android vagy egy iOS, csak eppenseggel nagyon nem egy idoszakrol beszelunk.

Ellenben a kerdes tovabbra is fennall: a HTC keszulekei mitol is lennenek annyira hirhedtek? (Bonuszkerdes: Es ha ennyire hirhedtek, fonokod miert ismet egy HTC keszuleket vett?)

----------------
Lvl86 Troll

"Es mint ugye tudjuk, a HTC Desire (vagy az iPhone) is akkor jelent meg, mikor a WinMo hatan elkezdett meredeken felfele kapaszkodni..."

Bocsánat, de a ki mikor merre kapaszkodott diskurzusotokhoz én nem szóltam hozzá. Én ahhoz szóltam hozzá, hogy "remek mobilok voltak, nekem is volt ilyen, csak éppen telefonálni nem lehetett velük:) nem a HTC, sokkal inkább a WinMobile hibái miatt."

"a HTC keszulekei mitol is lennenek annyira hirhedtek? "

Nem a HTC készülékei, hanem a HTC WinMo-s készülékei. Nagy kérés lenne, ha legalább azt elolvasnád, amit te írtál? Idézek _tőled_:

"Mert ugye a HTC még csak véletlenül sem a WinMo-s kütyüiről lett híres." Erre válaszoltam én.

"Es ha ennyire hirhedtek, fonokod miert ismet egy HTC keszuleket vett?)"

Mint azt felvázoltam, nem a HTC-vel volt baja, hanem a gagyi WinMo-val. Bár erre ő csak akkor jött rá, amikor mást is a kezébe vett. Hogy miért vett mit? Ezzel kapcsoltban én nem interjúvoltam meg.

--
trey @ gépház

emlékszik valaki a Sendo nevű cégre?
ez dicstelen történet ugyanis itt kezdődött. a Sendo volt a Ms első mobil partnere. a Sendo tette alkalmassá a WindowsCEt arra, hogy egyáltalán használható legyen mobiltelefon OSként, ilyen kompetenciája ugyanis nem volt a Microsoftnak. cserébe a Sendo a Microsoft stratégiai partnereként vezető WinMo gyártó lehetett volna, kb mint most a Nokia. majd a Ms gondolt egyet a "közös" fejlesztés eredményit ellopta és odalicencelte a HTCnek.
a Microsoft a Sendot később felvásárló Motorolat is a csőd szélére vitte a WinMo partnerségével, és a Palmnak sem hozott sikert a WinMo. a HP csak azért úszta meg a nagyobb bukást, mert a hatalmas IT cég más területeken sikeresen működik.

én külön netes simkártyával használtam HTC WinMot hosszabb ideig, gyakorlatilag mobilnetes PDAként. úgy egyébként használható volt, bár problémák akkor is voltak, upgrade funkció például soha nem működött, csak dísznek volt ott, a reset gombot is használni kellett. emellett volt egy másik mobilom csak telefonálásra. a Zaurusoknál már úgyis megszoktam a mobil+PDA kettőst. a WinMo rendszer stabilitása egyébként közelébe sem ért a Zaurusnak.
majd jött egy visszautasíthatatlan ajánlat a mobilszolgáltatótól, korlátlan internet, vezetékes mobilszám, plusz még sok lebeszélhető perc természetesen másodperc alapon, de egy sim kártyán. napok alatt kiderült, hogy telefonálásra abszolút alkalmatlan a WinMo. random nem csörög ki, néha elnyel SMSeket, máskor nem küldi ki azokat, borzalmas!

"random nem csörög ki, "

Ahahahah. Egy kollégám, miután WinMo-s szarra váltott, azt hitte egy idő után, hogy kevesebben keresik. Persze csak hónapok után jött rá, hogy ugyanannyian keresték, csak elfelejtett kicsengeni a készülék. Eladta, azóta is szidja mint a bokrot.

--
trey @ gépház

Ahahahah. Egy kollégám, miután WinMo-s szarra váltott, azt hitte egy idő után, hogy kevesebben keresik. Persze csak hónapok után jött rá, hogy ugyanannyian keresték, csak elfelejtett kicsengeni a készülék. Eladta, azóta is szidja mint a bokrot.

Ezt említettem volt én is egy másik topic-ban, ahol azt mondották vala, hogy ez nem lehetett így... :)

Pont ezek a tünetek voltak, valahogy elveszett a PDA és a mobil rész közötti kommunikáció, nem tudtam leveleket tölteni, és akkor derült ki, hogy telefonálni se. Aztán egyszer véletlenül kiderült, hogy hívtak, kicsörgött a hívó fél oldalán, nálam meg ült a telefon, mint akinek semmi dolga nincs.
--
http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor/Home

Egy kerekparozas alkalmaval kisse eltevesztettem a leterot (epp egy lejtos resz volt, es nem volt kedvem megallni ellenorizni), aztan gondoltam felhivom egyik haverem, hogy jojjon ertem kocsival. Probaltam vagy 3-szor is hivni, de nem valaszolt. Este kiderult, hogy a WinMo-s telefonja kisse ki volt akadva (HTC Desire HD2). De hogy mitol...

De vegul is orultem neki, mert igy legalabb letekertem 60 km-t :}}

Sic Transit Gloria Mundi

Nyilván annyira jó a W7 mobil platform, hogy ilyen pitiáner eszközökkel kell megvédeni. Hö-hö...

valamiert a Google-nek nem mernek beszolni, a kishalakat harapdaljak, akiknek nincs penzuk csilliardos ugyvedre

Ha nem jön be a win8(arm), akkor sztem pár éven belül komoly piacvesztést fog elszenvedni az m$ szinte minden területen...

--
"Windows... az mi?"

ezt hívják úgy, hogy próbaper.

inkább foglalkozzanak a wp7-el, mert jelen állapotban úgy fest, hogy az nem váltja be a hozzá fűzött reményeket (az iphone szó szerinti temetése nagyképűség volt).

Én inkább nem adnék nekik fizetést, amíg ki nem hoznak valami értelmest.

Bár nem olyan rossz a wp7. Első ránézésre nem is mondtam meg, hogy micsoda, pedig mw5-mw6.5 közti összes konyhai firmware-t testközelből voltam kénytelen megismerni ;)
---
Repeat after me: I Will Use Google Before Asking Stupid Questions...

Az megvan, hogy milyen szabadalmakról van szó?

Komolyan nevetséges...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o

És ha jól emlékszem a végén az MS fizetett mint a katonatiszt.
Igaz akkoriban lehetett olyat is hallani, hogy az MS szerint rossz a szabadalmi rendszer.

Valahogy úgy van ez, hogy sokak szerint szarok a szabályok, de ha már vannak, igyekeznek azokat kihasználni.

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o

Nem is nevetséges ez hanem inkább siralmas...

A baj az hogy senkinek nem áll érdekében megváltoztatni a jelenlegi rendszert, mert akkor pontosan leírt szabadalmakat kellene benyújtani, és az sokkal nehezebb, mint nagy általánosságban leírni, hogy szabadalom tárgya: "tetszőleges anyagból készült egy irányban nyitott öblös tárgy mely más anyag/anyagok befogadására valamint, anyagától függően azokkal történő hőközlésre is felhasználható" - és akkor ez most ha akarom doboz, ha akarom konyhai edény, vagy esetleg olyan mázas cserépedény, mint azok akik ilyen szintű "szabadalmakkal" próbálnak érvényesülni a szoftverpiacon, ha már máshogyan nem megy...

----------------
(:> )B