Elképzelhető, hogy nem használhatja a Google a "Gmail" elnevezést az EU-ban

 ( trey | 2008. március 20., csütörtök - 12:25 )

A Google újfent sikertelenül járt a "Gmail" védjegy EU-n belüli megszerzésére irányuló törekvésében. Az Office for Harmonization in the Internal Market (OHIM) elutasította azt a fellebbezést, amelyet a cég az ügyben a még korábban meghozott határozat ellen nyújtott be. A hivatal döntése szerint a "G-Mail" védjegy használati joga marad Daniel Giersch-nél, aki ezen a néven nyújt e-mail szolgáltatásokat 2000 óta.

Az ügy 2004-ben kezdődött, amikor a Google útjára indította a Gmail szolgáltatását és bejegyeztette a védjegyet világszerte. 2005-ben Giersch felszólalt a Google bejegyzési kérelme ellen, panaszolva, hogy a két védjegy hasonló, s ez összezavarhatja az ügyfeleket. Giersch tavaly az első körben megnyerte a keresetet, mikoris a megszületett határozat kimondta, hogy a két védjegy vizuálisan, verbálisan, hallás után hasonló, nem beszélve arról, hogy Giersch védjegye Németországban védelmet élvez.
A Google nem hagyta annyiban és azonnal megfellebbezte a döntést. A cég arra hivatkozott, hogy számos olyan védjegy létezik a Community Trademark Register-ben, az International Trademark Register-ben és a German Trademark Register-ben, amely a "mail" szóból és plusz egy betűből áll össze. Emellett a cég szerint a két védjegy teljesen más színű, plusz Giersch védjegye tartalmaz még egy "und die Post geht richtig ab" szlogent is, így kicsi az esély arra, hogy valaki összekeverje a kettőt.

Az OHIM nem értett egyet a Google-lel. A Google még adhat be fellebbezést a döntés ellen, de az Ars Technica cikke szerint kicsi az esély arra, hogy a történtek ismeretében a cég jól jöjjön ki a dologból.

Ha a Google számára nem lesz engedélyezett a "Gmail" használata az EU-ban, akkor helyette a "Google Mail"-t használhatja majd. A kérdés az, hogy mi lesz a gmail.com-ra végződő e-mail címekkel.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

jajj

kétlem, hogy ez érintené a gmail.com-os címeket...

max a gmail.eu -t :D ha van olyan... amúgy lehet hogy a .mail végződés meg fogja oldani g.mail :DD http://hu.wikipedia.org/wiki/.mail bár másra találták ki :)

Az Apple-nek jobb ügyvédei vannak. (Volt egyszer egy mac.hu...)
--
the tide is turning

Ahogy nézem most is van. Ez tán az Apple kezén lenne?

--
trey @ gépház

Régen az volt rajta ami most a mymac.hu-n van. Mióta mymac.hu lett, eltűntek róla az emberek. Jó kis levelező szolgáltatás működött rajta, wapon is elérhető volt. Vagyis működik most is. Azt hiszem.
--
the tide is turning

Huh, én egyszer majdnem összekevetem a két logót. 1, 2

:))

Ettől függetlenül ha ki tud egy kis lóvét húzni a Google-ből, akkor tegye. Nem fog a cég belerokkani.

--
trey @ gépház

Íme egy újabb példa, hogy miért egy szemét banda az M$.

Mi köze van ehhez a Microsoftnak??
---
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

Nem hittem volna, hogy Hunger mellé értelmező szótárat kell adni. :-)

A topic az mindegy. Az M$ mocskos. kocsog, etc. Az Apple is. A Google csak kicsit, mert vannak opensource cuccai, es emiatt a monopolista torekvesei megbocsathatoak. Meg a MySQL-be is kuldtek pecset!

---
pontscho / fresh!mindworkz

"Meg a MySQL-be is kuldtek pecset!"

És a Wine-ba. És létrehozták a Google SoC-ot, és fejlesztenek a Linux-ba, és ...

(Mit tettek a rómaiak értünk?!?)

--
trey @ gépház

"Romanes eunt domus."

---
pontscho / fresh!mindworkz

"Romanes nevűek a házba mennek?"

De tekintsünk el mindettől. Amellett azonban nem lehet elmenni szó nélkül, hogy megalkotta _a világ legjobban használható_ keresőjét. S igen. én bevallom, elfogult vagyok. De én bevallom.

--
trey @ gépház

Ez igy van. Ma mar nem tudom elkepzelni az informacio szerzest maskepp, az osszes alternativaja hasznalhatatlan a gyakorlatban.

---
pontscho / fresh!mindworkz

meg még egy rakás "legjobb" szolgltatást, amit ráadásul ellenszolgáltatás nélkül biztosít, és idióta reklámokkal sincs tele.

Ezt majd leszel kedves minden második hírnél beszúrni; előbb-utóbb úgyis aktuális lesz. ;-)


It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing

A gmail.com-os domaineket semmilyen formaban nem erinti a dontes, csak es kizarolag a gmail.de-t.

Jé, hát van gmail.hu is.
--
the tide is turning

gportal-e

Tyrael

Azé.
(- Azé? - Azé.)
--
the tide is turning

Es vajon hany levelet kapnak meg, ami eredetileg a Googlemail-nak szantak volna... (parszor mar en is felregepeltem a gyorsasagban, es nempattant vissza)

--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Az Ars cikke arról ír, hogy "No Gmail for Google in Europe, says EU trademark office". Pontatlan lenne? Vagy csak az email címekben szereplő gmail.com-ról beszélsz?

--
trey @ gépház

Európa a németeké?
Giersch perelni fogja az Origo-t is?
--
the tide is turning

"Európa a németeké?"

Azt hittem, hogy ha az EU azt mondja, hogy "No Gmail for Google in Europe" azt azt jelenti, hogy az EU összes tagállamára vonatkozik. Mert különben azt mondhatták volna, hogy "No Gmail for Google in Germany". Nem?

"Giersch perelni fogja az Origo-t is?"

echo "Giersch, be fogod perelni az Origot?" | mail -s "Be-e pereled-e?" giersch@gmail.de

--
trey @ gépház

Én is így gondolom, így logikus, de fura.

Lol.

--
the tide is turning

Az origo a T-csoporte. Az meg nemet, tudtommal.
--
Bárki aki aritmetikai módszerekkel akar előállítani egy véletlen számot, az a bűn állapotában leledzik.

A döntés valójában arról szól hogy a Google a "gmail" szót szeretné saját védjegyként viszontlátni az EU-ban, míg a míg a G-mail alatt Giersch 2000 óta Németországban e-mail szolgáltatást üzemeltet jogszerűen. A gmail.de a németeknél annyira népszerű mint idehaza a freemail. Nyilván érthető hogy egy meglévő védjegyet, sértene a gmail bejegyzése. A hír pontos hogy az EU-ban a "g-mail" Giersch védjegye, így az EU területén a Google nem kaphat meg gmail.(ccTLD) domaint az .eu .de és .hu-t sem (főleg mert már az utolsó 2 már regisztrált). Csak ha megállapodik Gierschel, de nyilván jobb lenne ingyen hozzájutni a németekhez aztán kaszálni rajtuk. :)

Természetesen a gmail.com -ot nem érinti az EU-s mizéria.

g-mail == gmail ?

Kb. ugyanaz az indok, mint a Windows - Lindows eseten. Az r<=1 userek eseteben a ketto kozt nincs kulonbseg.

---
pontscho / fresh!mindworkz

A g-mail a gmail.de-t használja. Ha elvennék a gmail.de-t akkor a goggle kapna 10-20 millió felhasználót is. Természetes hogy ezt nem akarják a németek.

Ez termeszetes.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Hangzásban igen.

nike == n-ike !!

és a gmail.hu nem serti a vedjegyet? nem a googleset, hanem a németét

Olvastam anno a német sajtot, és arról szólt a történet hogy a Német elindította a szolgáltatást 2000-ben a gmail.de néven. Ezután a google 4 évre rá az övét. Az egész világra kérte a védjegyoltalmat, és ekkor a német fellebbezett hogy neki bizony Németországban az Ő jogait sértené ha a gmail védjegyoltalmat szerezne rá, mert akkor a domain is nagy valószínűséggel ugrana tőle. Mivel most az EUban is a németeké lesz a névjegy, - azért mert 4 évvel megelőzték a Googlet - nyilván sértené a gmail.hu a védjegyet. De mivel a gmail.hu előbb lett bejegyezve mint a védjegyoldalom születni fog, ezért SZVSZ ez nem lesz hatással a gamil.hu -ra. Csak ha ismét regisztrálni akarja valaki, mert a mostani tulajdonosa felmondja a domaint.

Portugáliában is van egy kis cég akit Microsoftnak hívnak, és akár hogy erőlködik az MS jogilag nem tud vele mit kezdeni. :) Portugáliában nincsennek Microsoft termékek, más néven forgalmazzák azokat.

hmm, ott is van MS? Én csak az Ausztrál párnagyártorol tudok.
Milyen néven futnak akkor ott a rendmondi cuccok?

"A kérdés az, hogy mi lesz a gmail.com-ra végződő e-mail címekkel."
Maradnak. Lásd az index cikkének a végét:

"...Így a cég egész Európában a Google Mail nevet lesz kénytelen használni (a @gmail.com végződésű email-címek természetesen megmaradnak)."

es az usa-t fikazzak/tok/unk a sok patent meg hasonlo szar miatt.. hova jutunk?
maskull hany darab ember gondol a nemet gyerek szolgaltatasara amikor 'gmail' -t mond valaki?
a "gmail"-t mar nem fogjak tudni lekaparni a google mail rol

Az USA-t inkább a szoftverszabadalmak miatt szoktuk ostorozni, amiről itt szó van azért szerintem nem árt. Ha csinálsz egy céget, ami azért megyeget, ne jöhessen már akárki és csinálhasson ugyanolyan néven (vagy ilyen minimális eltéréssel), ugyanazon a területen másikat.. [Erről a patentezésről meg szokjunk már le van arra tisztességes magyar szó, patent a kabátomon van:)]

--
"Trollhammaren sveper igen..."

és ez vajon Németországba is igy van?

de én ennek a g-mail-nak az oldalát meg se találtam, mondjuk nem kerestem halálra magam, de beírtam hogy g-mail meg hogy germany/deutschland és nem adott semmit csak a google email szolgáltatásásról, tehát sztem nem sokan hallottak róla, meg nem lehet túl népszerű, ha a kereső(bár lehet azért mert a google-t használtam :D de ezek után tuti nem is fog semmit kiadni:D ) sem ad ki semmit, és snem hinném, hogy nagy előnyre tenne szert azzal ha nem ugyanolyan lesz a hangázsa a két domain-nek.
ez inkább amolyan pénz szerzés céllal folyik, vagy nem?

-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=
In the world w/o fences who need Gates?
In the world there are 10 type of ppl, who know the binary, and who dont.

gmail.de

meg remélem beállítottad ,hogy német lapok kozott keressen

http://www.google.hu/search?hl=hu&as_qdr=all&q=g-mail&btnG=Keres%C3%A9s&meta=lr%3Dlang_de

nem, de pont annyira nem mint ahogy nagytöbbség se állítaná be :P

-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=
In the world w/o fences who need Gates?
In the world there are 10 type of ppl, who know the binary, and who dont.

Ez miért érdekes? Nem úgy keres az ember e-mail szolgáltatót, hogy beírja a Google-be 'gmail', és megy az első találatra. Németországban lehet, hogy népszerű ez a G-Mail.

de a nemetnek a nemet google jon be, ami a nemet tartalomba keres, igy ha a nemet beirja, hogy gmail, akkor ez on be, nem a google mail.

van gmail.ch is ami nem googles

Annyi pénz van a Google-ban... miért nem veszik meg? biztos hogy egyszerűbb lenne, és ha sokáig pereskednek és vesztenek, akkor még olcsóbb is.

-----------------------------
Ubuntu Gutsy Gibbon