A NetApp beperelte a Sun-t a ZFS miatt

 ( trey | 2007. szeptember 6., csütörtök - 8:40 )

Dave Hitz - a Network Appliance Inc. ügyvezető igazgatóhelyettese - blogjában olvashatunk arról, hogy a Sun ügyvédei 18 hónappal ezelőtt megkeresték a NetApp-ot egy szabadalmi listával, azt állítva hogy több Sun szabadalmat is sértenek. Ezért a NetApp fizessen a Sun-nak több millió dollárt. A NetApp állítja, hogy gondosan megvizsgálta a listát és azt állapította meg, hogy nem sért Sun szabadalmakat, ellenben a Sun a ZFS filerendszerével sérti a NetApp szabadalmait. Ezért a cég pert indított a Sun Microsystems ellen.

A per két részből áll. Az egyik eredményeként egy "megállapítási ítéletet" vár a cég, amely kimondja, hogy a NetApp sért vagy nem sért Sun szabadalamakat. A másiktól pedig azt várják, hogy állapítsa meg, hogy a Sun a ZFS technológiájával NetApp szabadalmakat sért.

"Úgy tűnik, hogy a ZFS a mi WAFL filerendszerünk tudatos újraimplementálása, kevés tekintettel a szellemi tulajdonjogokra."

A blog szerint miután a NetApp megmutatta a WAFL szabadalmait a Sun-nak, annak ügyvédei felhagytak a pénzbehajtással. A cég vezetője szerint az ügy különösen kényes, mert a Sun nyílt forrásúvá tette a ZFS-t.

A blogbejegyzés itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ezek a szabadalmi huzavonák már tényleg szánalmasak...
> BERUS
Motor: Slackware Linux 12.0

Az az igazán szánalmas, ha igaz amit a NetApp állít. Az, hogy a Sun patent trollt játszik az ügyvédeivel, miközben másnak a szabadalmait sérti.

--
trey @ gépház

Gyanítom ezt nem csak a Sun ZFS sérti.

Rendben, de mi köze ennek ahhoz, amit mondtam?

--
trey @ gépház

Az, hogy nem csak a Sun patent troll és a NetApp által bejegyzett szabadalom is annyira triviálisnak tűnik, hogy valószínűleg nem csak a ZFS sérti. Ennek ellenére jól visszanyalt most Sun bácsinak a fagyi, legközelebb remélhetőleg jobban belegondolnak abba, hogy ilyen módon próbálkozzanak pénzt szerezni...

Igen, de valószínűleg a NetApp nem piszkál senkit. Csak azt, aki provokálja. Sun, ij.

--
trey @ gépház

Érdemes elolvasni Ben Rockwood véleményét a témában. (http://www.cuddletech.com/blog/)
Annak ellenére, hogy nagy Sun fan (és elismert szakember) most ő is azt mondja, hogy nagy hülyeség volt a Sun részéről ez a húzás...

Hogy nem piszkál senkit azt azért nem hiszem, voltak neki már korábban is szabadalmi perei...

Annyira nem triviális, ráadásul 1998-ban jegyezték be. Akkoriban ilyen jellegű snapshot-kezelést más file rendszer nem nagyon tudott, és a legtöbb most sem tudja.

A WAFL 20 különböző féle snapshot-kezelést támogat, ezek természetesen mind a NetApp szabadalma alá esnek. Gyanítom le is fedik az összes lehetséges módszert, amelyel egy ilyen funkció megvalósítható. Szerintem lehetetlen kitalálni még egy olyan megoldást, amelyik nem ezek valamelyikét használja fel valamilyen atomi szinten, sőt ha nagyon távlatokban gondolkodom, akkor eltudnám képzelni azt is, hogy azon filerendszerek, amelyek támogatják a UNIX-szerű hard linkeket, azokra is ráhúzható, hogy az egyik módszer alapján működnek, miszerint "duplicates only the inode that describes the inode file"...

Ja, hogy tobb ilyen szabadalmuk van. Aranyos.

Van nekik több is, de ez konkrétan egy adott szabadalmon belül van felsorolva.

Raadasul itt ugye nem az 'otlet' van szabadalmaztatva hogy snapshotot lehet csinalni, hanem maga a megvalositas (valamilyen szinten), multi-bit free-block map file, etc. Nem mondom hogy ez nagy durranas, csak azt hogy a Sun csak akkor sert szabadalmat ha pontosan igy csinalja.

Persze ha egy adott problemara a legkezenfekvobb algoritmust/adatszerkezetet szabadalmaztatjak az altalaban szivas, akkor vagy tejelni kell vagy direkt mashogy, azaz bonyolultabban, "rosszul" kell csinalni ill.talalni egy meg jobbat.

"Úgy tűnik, hogy a ZFS a mi WAFL filerendszerünk tudatos újraimplementálása, kevés tekintettel a szerzői jogokra."

Ezen az alapon a Samba csapatot is perelhetné a Microsoft, meg a Linux fejlesztőket kb. az összes régi operációs rendszert fejlesztő cég...

Ilyen alapon akkor a Sun kussba maradhatott volna a patent-jeivel. Nemde? Még a Microsoft is ráérzett, hogy nem érdemes belemenni ilyen patent dolgokba, mert könnyen visszafele is elsülhet és egy viszontperben találhatja magát.

--
trey @ gépház

"Ilyen alapon akkor a Sun kussba maradhatott volna a patent-jeivel. Nemde?"

De. Úgy látszik kezd egyenesbe jönni a Sun opensource és GPL projekt, és a Sun jogászainak jut idejük a hobbi-projektjeikre is. :)

Vajon milyen hatása lesz a pernek a többi ZFS-t használóra (FreeBSD, Mac OS X)? Megkockáztatják, hogy beteszik a kiadásaikba per ismeretében is?

--
trey @ gépház

Ha van egy kis esze a Sun-nak, megpróbál peren kívül megegyezni.

A kérdés inkább az, hogy kiveszik-e az összes többi részt, amely bármilyen szabadalmat sért.

Az *újraimplementálás* mióta törvénysértő?

Mióta feltalálták patenteket.

Mindíg is az volt. Ha levédesz egy eljárást, márpedig az informatikai szabadalmak többsége módszerek és eljárások (nem pedig tényleges kódok, kódrészek) levédéséből áll, akkor bárki, aki azt az eljárást a te beleegyezésed nélkül használja saját termékében, szabadalmat sért.

Jah, ha mindent pont úgy csinál. Mert akkor megfelel a patentnek.
A japánok pont így játszottak (ugyan nem IT-ben), hogy lemásolták, de kicsit másként.

Amikor bit szinten van leírva egy eljárás és annak az összes lehetséges módja, akkor nehezen tudod "kicsit másként" megoldani...

NetApp: kitalálta, megtervezte(sok pízért), megcsinálta, használta.
Sun: kitalálta, megtervezte(sok pízért), megcsinálta, használta.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

A szomorú az ebben, hogy igen könnyen elképzelhető, hogy valaki ugyanazt -teljesen függetlenül- kitalálja. Nincsenek csodák az informatikában és sokszor előfordul, hogy egy problémára nincs túl sok hatékony megoldás.

Hányszor lehetett olvasni történelem és fizikakönyvekben, hogy a úr 1756-ban feltalálta b országban a gőzzel hajtott kakukkosórát, míg ugyanebben az évben -tőle függetlenül- c úr d országban szintén ilyet konstruált.

A szoftverszadadalmak ezért baromságok.
Ha adnak 4 embernek egy (súlyozott, bő) feature listát , hogy csinálja meg a lehető legjobban.
99.99%, hogy legalább két megoldás, legalább 50%-ban ugyan azokon az ötleteken alapul.

jogos.
Asszem amugy ezert vannak nemely jogrendszerben olyanok, hogy trivialis dolgokat nem vedhetsz le(pl: hello world, kenyer, zsemle).

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Pitagorasz tétel sem mindenkinek triviális.
Hol kezdődik a trivialitás ? Én még nem láttam, nem triviális szoftver szabadalmat.

Ok, persze ha valaki szabadalmaztat valamit, akkor annak a leirasa+mukodese automatice kozkezre kerul :)

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Lásd az ezerszer elcsépelt, közhelyes, "Kolombusz tojása" c. népmesét. :)

Olyan nincs, hogy szabadalmi elévülés? Mert valószínűleg a szabadalmak megalkotásakor az adott megoldás nem triviális, azonban pár év elteltével egyes megoldások egyértelművé válnak. 30 évvel ezelőtt a duplakattintás sem volt egyértelmű, ha akkor szabadalmaztatják talán valami értelme is van, ma már viszont annyira hozzá tartozik a hétköznapokhoz, hogy viccnek tűnik azt szabadalomként kezelni.

De van elevules, USA-ban azt hiszem 20 ev. Ez jo volt amikor gozgepekrol volt szo, de manapsag tul soknak szamit.

Látszik nem sütöttél még kenyeret... Triviális... :-D

Azért valljuk be, kevésbé komplikált, mint mondjuk egy file rendszer tervezés és implementálás... :)

Sütött :)

Bocs, de öngól, mert 2 naponta magamnak sütök kenyeret, kézzel dagasztva, gázsütőben sütve (tehát nem kenyérsütő géppel).
És meg fogsz lepődni, de amilyen bonyolultnak látszik, olyan egyszerű elkészíteni.
Pluszban rájössz, hogy mennyire nem hasonlítanak a bolti kenyerek az igazi kenyérre...

Szerk.:
igen, turul igazolni tudja :-D

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Howto? :)

--
trey @ gépház

Irjak hupwiki-re egyet?

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

(hetykén) Zárt forráskódú, mi?

:-)

mindmegette.hu :) csak nemtom, ok milyen lájszensz alatt adják :)

Szerk.:
http://wiki.hup.hu/index.php/Kenyér_HOWTO

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Tok jo. A liszt finomliszt?

Igen, sima (akar tescos) BL-55 finomliszt jo erre.
Mondjuk szoktam olyat, hogy 2/3 finomliszt, 1/3 rozs vagy graham liszt.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

:) :) :)
Ez tetszik. :)

Gondolom az jóval tovább is eláll, mint a bolti :D ( kieg: Miután Pestre felköltöztem vettem észre, hogy a Pesten kapható kenyerek kb 2 nap után max bundáskenyérnek jók, míg a somogyi állapota kb 5 nap múlva lett csak ilyen :))

____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

Tedd hozza a tej allapotat. Emlekszem meg arra, mikor ocsem szuletett es mikor nagyobb lett, a vacsorara neki adott tejet anyam veletlenul ott felejtette a radiatoron. Gyonyoruen szet valt fölre es savora. Ma mar csak siman megrohad.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Nem könnyű manapság aludttejet gyártani, az tény... Pedig 20 éve tényleg csak kint kellett hagyni a zacskós tejet egy éjszakára. Nem is volt más, csak zacskós mondjuk...

zsírosabb fajta tejbe (1 liter, >=2.8%) kell dobni kb 2 decire való kaukázusi kefirt, és 24 óráig sötétben, 20 fokon tartani. másnapra van 1.2 liter kefired. ha hagysz belőle 2 decit, akkor ezt eljátszhatod újra :D

póverebb userek kefirgombákkal tolják, úgy még durvább, de macera is több vele - leszűrni, megmosni a gombákat, stb.

Ha mar off, legyen kover :) Nekem volt is kefirgombam, kb ugy nez ki, mint egy darab karfiol, annyi kulonbseggel, hogy tejjel taplalkozik :) No is mint a kender, lehet szaporitani. Egyetlen baj vele, hogy tej nelkul elpusztul. Ezert minden nap vagy minden masnap kefirt _kell_ enni, vagy kionteni a WC-be. Szoval egy ideig jo moka, aztan kicsit unalmassa valik.

Ezt jól észleled, miota Debrecenben vagyok, eszrevettem, hogy a bolti kenyerek elettartama megnott 1 naprol 2 napra (igen kiveteles esetben 3-ra).
Sajátomba meg nem rakok E666-otmeg guargumit meg állagjavítót meg mittoménmit, ha nem eszem meg még aznap, akkor egy hetet is kibír. Jaés nem kerül fél kiló 500 forintba :-)

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

Kenyérsütővel szoktunk kenyereket "gyártani". Az sem rossz, és ott is sok múlik, hogy mikor, mit raksz bele. Az első 3-4 ehetetlen lett, azóta viszont baromi jó cuccok kerülnek ki belőle, és majdnem egy hétig eláll(na). Nem olcsóbb mint a bolti, de E666 helyett sajt, meg tökmag van benne . :)

Kis adalek: a kenyer elettartama erosen paratartalom- es homerseklet-fuggo. Tul alacsony paranal kiszarad, tul magasnal megpeneszedik. Magas homerseklet szinten a peneszedest-savanyodast segiti. Tropusi orszagokban allitolag az alaplapok meg kartyak nyakretege is kepes megpeneszedni (ez mar kicsit on volt, elnezest :)

Amugy Miskolc-Budapest osszehasonlitasban is Miskolc a nyero kenyereltartasilag. Lehet, hogy Budapesten van a legrosszabb kenyer az orszagban? Vagy csak annyival rosszabbak a kornyezeti viszonyok?

Pontosan. A szabadalmak onmagukban alapveto szabadsagjogokat sertenek. Ez nem jelenti azt, hogy eleve rosszak, csak azt, hogy ovatosan kene banni veluk.

A hetkoznapi ember annyit lat az egeszbol, hogy eselye sincs utananezni, hogy mire van szabadalom, hanem dolgozik, aztan esetleg jol orrbavagjak. (Aztan lassacskan az orrbavagok is ugyanebbe a helyzetbe kerultek, de ettol a hetkoznapi ember nem lesz boldogabb.)

Manapsag a szabadalmakra ugy tekintenek, mint valami nemzetgazdasai ertek, termeszeti kincs. Es valoban, a "semmibol" jogszabalyokkal gazdasagi erteket teremtettek, aminek sulya van.

Egy analog peldamese, hogy az emberek a hajszinuket levedik. Ez egeszen addig jo is, amig nem szuletik egy gyermek, akinek nagyon hasonlo a haja szine valakiehez. Az uj erkezot jol beperlik. Igy aztan az ujszulottek inkabb kopaszok. Kulfoldrol sem mernek bemenni, vagy ha megis, hajszintudomanyilag jol felkeszulten, levedesre keszen.

...hogy eselye sincs utananezni...

Az adatbazisok nyilvanosak, kereshetoek. Pl. ha a SUN-nal valaki rakeresett volna arra hogy 'snapshot, file system' akkor megtalaltak volna az emlitett szabadalmakat. Ill. gondolom ez meg is tortent, lehet tul keson.

Egy analog peldamese,...

Eleg rossz es felrevezeto mese SZVSZ.

Azt hiszem nem értetted a hozzászólást.

Itt arról van szó, hogy kapsz egy feladatot, vagy tegyük fel, hogy csak összetalálkozol egy problémával, lényegtelen végülis a motiváció, a lényeg, hogy meg kell oldanod.

Megvizsgálod a problémát. Megoldod. Utána mikor megoldottad, megnézed, hogy a megoldásod hány és milyen szabadalmakat sért, hogy utána azokat a részeket újraimplementáld, hogy ne sértsen szabadalmat? nonszensz!

Erre értették, hogy szabadságjogokat véd! Az alkotás, és szólás szabadságát sérti pl.

Képzeld el, mi van, ha mondjuk Bach levédeti mondjuk a szinkópát, és utána Mozarttól meg esetleg ráérős idejében akár az összes kortásától minden egyes szinkópa után szabadalmi dijjat kér!
(Zenészek, ne lőjetek, ha hülyeséget mondtam! :-))

Nyilvanos, meg keresheto, na igen. Tudod mennyi ido megkeresni, elolvasni es felfogni azt a zavaros rizsatomkeleget, amit gyartanak?

Es ez meg nem minden. Ha tudod, hogy mire keress, akkor mar a nehezsegek felet lekuzdotted. Ugyanis olyan trivialis dolgokat kepesek levedeni, amire nem is gondolsz, hogy levedheto. Nezzunk egy telkomos peldat, a szamhordozhatosagot. Tobb tucat szabadalom van, mindegyik legalabb 20-30 oldal. Az egyik peldaul azt mondja, hogy ha bejon egy hivas, nezd meg egy nemzeti adatbazisban, hogy valojaban melyik szolgaltatohoz tartozik a szam. Egy masik, valoszinuleg mobilkozpontokat gyarto ezt azzal fejelte meg, hogy elobb nezd meg a sajat adatbazisodat, hogy nem-e a tied, mert ugy olcsobb lehet. Egy harmadik azt mondja, hogy adatbazisod legyen a toled elvandorolt szamokrol, es ne legyen nemzeti adatbazis. Ugy megis, hany percet szantak ezeknek a kidolgozasara?

De emlithettem volna a M$ FAT32 szabadalmait vagy a subpixel renderinget (amit a freetype sertett). Mind-mind kevesebb, mint 100 eurobol kellett, hogy kijojjon. (A koltseget onnan tudom, mivel magamtol is kitalaltam nagyjabol ezeket.) Mennyit is szed be az M$ a pendrive gyartoktol a FAT32 utan? Miert biztosit a torveny ilyen brutalisan nagy extraprofitot, mikozben szabadsagban durvan sert?

Hányszor lehetett olvasni történelem és fizikakönyvekben, hogy

Mint például a Bolyai-Lobacsevszkij geometria? :-D

Ott AFAIK az volt a szép, hogy Lobacsevszkij 10+ évvel később találta ki ugyanazt.


It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing

Én csak azt nem értem, ha a NetAppnak annyira fontos a szabadalma, miért várta meg amíg a Sun bepróbálkozik. Nem most nyitották meg a ZFS-t. Tudnia kellett hogy sérti a szabadalmait.

lehet, hogy tudta, hogy más szabadalmat is sért.
talán van még a ládafiában néhány szabadalomsértésük hasonló esetekre az ms, apple, stb részéről is...:D

int getRandomNumber() {
return 4; //szabályos kockadobással választva. garantáltan véletlenszerű.
} //xkcd

Ez lassan olyan mint azok az idióta játékok amiket pl chipses zacskókból lehetett gyűjteni, és csak kapkodja az ember a fejét, hogy mi üt mit...

Lehet, hogy a szabadalom kidolgozojanak annal jobb, minel jobban sertik a szabadalmat. Igy ugyanis mindenfele sajat marketingtevekenyseg nelkul is elterjed a "szellemi termeke", es igy tobb "karra" tud hivatkozni.

Hat nem igazan.

Ha a szabadalom tulajdonosanak tudomasara jut, hogy valaki serti a szabadalmat, akkor koteles az illetot figyelmeztetni hogy fejezze be a jogsertest, es ha nem, akkor be kell perelnie. Ha ezt nem teszi, akkor elveszti a szabadalmi vedettseget a modszer, mert nem lehet reszrehajloan vedeni vagy nem vedeni a szabadalmat.

"véletlenül" csak most vettük észre ( eddig más dolgunk volt, meg amúgy is elfoglalt emberek vagyunk.. ) Sztem azért van vmi abban amit Som-Som írt..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..

És minő meglepő, a hír (első) fele nem igaz. http://blogs.sun.com/jonathan/entry/on_patent_trolling

Hm, ez akár egy külön hírt is megérdemelne...

Lesz is.

--
trey @ gépház