[Megoldva] UPS rossz akkumulátorokkal érkezett - mit tennél?

Rendeltem egy UPS-t a TME-től. Kialakítottam a topológiát, majd bekapcsoltam üresjárásban. Self test lefut, hálózati feszültséget, frekvenciát szépen méri, majd vészjósló, ritka csipogásba kezd, villog a piros alarm LED, illetve a kijelzőn az akku szimbólum. Battery failed.

Az a gyanúm, valamelyik gyökér úgy oldotta meg saját UPS-ében olcsón az akkucserét, hogy rendelt egy újat, kiszedte a jó akksikat, beletette a rosszakat, majd elállt a vásárlástól, visszaküldte. Nekem meg eladták rossz akkumulátorokkal.

Szerintetek mi a jó megoldás? Nem egyszerűen el akarok állni a vásárlástól, mert kell az UPS, csak vadonat új, nem használt, jó akkumulátorokkal kell.

Az akkumulátor elvileg cserélhető, de nem tudom, ha megbontanám az UPS házát, garanciát vagy elállási jogot veszítenék-e. Ráadásul legfeljebb azt látnám, hogy benne sincs az akksi, vagy púpos, vagy nem tudom. Közel 120 000 Ft nem az, amire csak úgy legyintenék, nem egy kakaóscsiga ára.

Valamekkora esélye persze annak is van, hogy nem olvastam figyelmesen user manualt, s valamit rosszul csináltam, de szerintem nem ez a helyzet.

Meglehetősen elkeseredett vagyok, nem erre számítottam.

Megoldás

Benéztem a specifikációt, csak lengyelül találtam meg, s azt hittem, van benne akkumulátor. De nincs, külső akksit kell rálógatni. Sebaj, rendelek két 12 V-os példányt, meg valami ujjnyi vastag drótot, sarukat.

Hozzászólások

Ha megbontod akkor tuti buktál mindent, a többire nincs ötlet.

Pedig cserélhető az akksi, tehát nem ugyanaz, mintha mondjuk egy monitort szednék szét. Ettől függetlenül köszönöm az infót, igazából nem is mennék sokra azzal, ha szétszedném, legfeljebb találnék olyan nyomokat, ami erősítené a gyanúmat, de azzal sem mennék sokra.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2022. 11. 24., cs – 18:55

Garanciát mire találták ki? Vedd fel velük a kapcsolatot!
Ha nem jó a garanciafeltétel, akkor marad a 14 napon belüli dokumentált elállás (visszaküldés).

Ha belegondolsz, mindenképpen visszaküldés lesz a megoldásod. A jogcíme (elállás vagy hibás termék csere) csak a különbség.

Elég vacak kedvem lett. Vártam a futárt, néztem a trackinget, reméltem, összerakom, aztán minden jó lesz. Most meg újabb ügyintézés, levelezés, határidőre figyelés, nehogy kicsússzak belőle.

A másik bajom a garival. Mi van, ha kitalálják nekem, hogy kiloptam belőle az akksikat? Marha nehéz, de van benne egy 1 kVA-es transzformátor 50 Hz-re, annak azért van súlya. Vagy mondjuk azt mondják, én raktam bele rossz akksikat, ezért nincs garancia. Szóval eléggé kiszolgáltatottnak érzem magam ebben a helyzetben. Korábban egyébként jártam hasonlóan más kereskedőnél más termékkel, nem akarták hagyni az elállást, mert sérülést vettek rajta észre. Persze, már sérülten adták el nekem, nem is azért akartam elállni, de érdekes módon a kereskedő nagyon hamar megtalálta a sérülést. Békéltető testületi eljárás lett belőle. Megnyertem ugyan, de hiába, akkor is sok adminisztráció, rengeteg idő ráfordítása. Én csak vásárolni szerettem volna egy terméket.

Azt hiszem, soha többet nem veszek semmit online, ami bonyolultabb egy pizzánál.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha nem kell a szinuszos, mert csak PC-t és egyéb kapcsolóüzemű tápos cuccokat hajtasz róla, akkor a trapéz/"módosítot színusz" sokkal olcsóbb.
0,2 kWh beépített akkuval megkapod ezeket: https://www.tme.eu/hu/katalog/szamitogep-tapegysegek-es-ups-ek_113646/?…

Ez esetben telefonon egyeztess velük, vissza kell küldened, hibás rendelés és egyúttal megrendelheted az iméntit ha jó ez neked. Minderre ha nem céges számlára vetted, a kiszállítástól számítva 14 napod van. De ne késlekedj, holnap hívd fel őket. Udvariasan egyeztetve velük 99% hogy segítőkészek lesznek.

Szeretem a szinuszt. Amikor fiatal voltam, még Taylor-sorba is tudtam fejteni. A deriváltja kísértetiesen hasonlít önmaga időben eltolt képéhez. Jó az. :) Most azon vagyok, hogy megtartom az UPS-t, és veszek mellé két akkumulátort, ha már így alakult.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Taylor sor a kapcsolóüzemű tápot nem érdekli. Neki 300V-os direktben akkuról jövő DC is elég lenne. :)
Innen jut eszembe: kár hogy nem terjedtek el a 48V-os tápegységek, csak ipari eszközökben. Nagyon szeretem ezt a feszültségszintet. Csak töltőelektronika és kismegszakító (és mélykisülés gátló) mentén direktben van kint az akkumulátor feszültsége (43V..55V). Az eszközbe épített kapcsolóüzemű tápegységnek pedig ezen határon belül mindegy, miből gyárt 3,3V-ot meg 12V-ot. Érintésvédelmi probléma pedig 60V alatt nincs.

Egyébként a külső akkunak két előnye van: azt tudjuk, hogy 800 wattig terhelhető az inverter
   - te dönthetsz, mennyi áthidalási idő kell?
   - amikor 5..8 évente az akku meredeken kezd tönkremenni (akkutól erősen függ!), akkor a méretekre nem kell figyelned, hiszen nem bele kell tenned.

Több évnyi DC48V-os (NEBS-es) rackszekrény üzemeltetés után én nagyon határozottan örülök neki, hogy a telko világon kívül nem terjedt el.

Gyakorlatilag minden kapcsolat fixen szerelt, mindenhez csavarkulcs kell (persze minden eszközhöz más méret). Mindenhez áramtalanítani kell az egész racket. Minden blade kerethez 3-3 db (vagy lehet, hogy 4x3db, nem emélkszem már) hüvelykujj vastagságú alig mozgatható merev sodrony megy. Hiába van sín, a gépek a rackből kihúzhatatlanok a betáp leszerelése nélkül. Egyedül a switcheknek volt olyan kábelük, ami valamennyire hajlékony volt.

A "nincs érintésvédelmi problémát" is árnyalnám. Lehet, hogy nem vág agyon, de cserébe szinte szabadon futnak tenyérvastagságú réz busbar-ok, meg szigeteletlen kábelsaruk. Maximum egy "jelzésértékű" félig-meddig takaró műanyag lap van rátéve, hogy itt ne kotorássz. Ha véletlenül valami fémmel hozzáérsz, akkor az kb köddé válik anélkül, hogy a 100+ A-es kismegszakító egyáltalán megzizzenne. Ezért van, hogy kb bármi munkát végzel rajta, akkor full áramtalanítani kell. (Ez nem is volt megengedve nekünk, ehhez mindig külső cégtől kellett szerelőt rendelni, sejtheted, hogy mennyire tette könnyűvé a munkát.)

Ehhez képest a 230V-os rackekkel, a simán kihúzható-bedugható hálózati csatlakozókkal, a hajlékony normál tápkábelekkel dolgozni egy felüdülés volt.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Itt nem a 230V az okosság, hanem az hogy az elterjedtség következtében megjelentek a szabványos 16A-es csatlakozók.
Sőt 400V-ra a 63A-es is. Ha most 48V 16A-t nézel, akkor 750 wattig okés vagy. Ha egy 63A-es csatlakozót, akkor 3 kW-ig okés vagy.

Ez az, ami nem alakult ki 48V-ra. Ezért viszont nem a 48V-ot kell utálni.

Annó még a szocializmusban jól emlékszem egy dugvillára, amely egyik fele 45 fokos lapos volt, a másik fele kör keresztmetszetű. Polaritásos DC dugvilla, tipikusan 24V-os rendszerben használtuk.
Megvan, kapható még ilyen: https://daniella.hu/dugo-(24v)-do-24-162-00543-id-vet00543

Sajnos tényleg nem alakultak ki erre általános szabványos és inkább csavarozott kötés meg ahány cucc, annyiféle egyedi csatlakozó van.
Kár érte, ezek mind szépen szabványosíthatóak lennének, akár 230V, akár 48V, akár 24V akár 12V rendszerekre.

Bennem az a kérdés motoszkál, hogy vajon lakóingatlanban a világítási hálózatot összerakhatom.e 48V-os kivitelben? Azaz mindenhova egy közös 230V/48V trafóról megy a delej, 48V-os LED-es fényforrások mindenhova, aztán a ÉV felülvizsgáló meg bekaphattttya, még akkor is, ha valahova csak mondjuk 2*0.75-ön meg a 48V-os delej...

Az az én problémám ezzel, hogy sok éve van szabvány (NEBS), simán megtehették volna, hogy ezen belül szabványosítják a bontható csatlakozókat is. Valamiért nem tették. Erős a gyanúm, hogy azért, mert ezekre az áramerősségekre (+ a DC miatt ívoltás) egyszerűen nem praktikus oldható csatlakozókat csinálni.

Kapásból minden áramerősség 5x-öződik a 230V-hoz képest. Továbbá nincs 3 fázisod, amire szét lehetne dobni a terhelést. Emélkeim szerint a PDU-ba bejött 2x250A. Az egyes blade tápokhoz (kb 2900W darabja) asszem 80A-re biztosított ágak mentek.

Nem zárom ki, hogy lehet ezekre üzembiztos csatlakozót csinálni, de impraktikusan nagy és drága. Villanyautóknál mostanában kezdtek el kialakulni az ilyen többszáz amperes DC csatlakozók és ott is csak úgy sikerült megoldani, hogy aktív elektronika kell, ami meg tudja szakítani az áramot mielőtt fizikailag bontod a csatlakozást. Illetve aktívan lebeszéli a táp és a fogyasztó egymással, hogy hány ampert kér, hány ampert kaphat. Hőmérő van a kábelben, hőmérő van a csatlakozófejben. (Sőt az erősebb DC villámtöltőknél még folyadékhűtése is van a kábelnek.) Aktív védelem nélkül normál felhasználó kezébe adni sokszáz amperes cuccokat, nettó tűzveszély. Ha ilyen "smart" elektronika kell, akkor pont ott vagyunk, hogy nem egyszerűbb, hanem éppenhogy sokkal bonyolultabb lett a 230V-os rendszernél.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Kérdés, hogy kell-e hegesztőkábel egy hétvégi ház fix fogyasztóihoz? Igen, egy villanysütő sokat eszik, azt lehet hogy nem 48V-ról hajtanám.
Viszont ha belegondolsz, hogy 2,5 mm2-es vezetőn 20A fixen folyhat, gyakorlatilag 1 kW/érpár terhelésig rendben vagy.
Nyilván villanyautót ne 48V-tól töltsél.

Sőt egy másik példa: szerintetek a felsővezetékes teherautók 230V-ról mennek? Netán 600V-ról (városi villamos)? Hát nem, nem volt célszerű az ide szükséges teljesítményfelvételhez.
   https://youtu.be/oNTm-jd_4lE?t=110
   https://youtu.be/_3P_S7pL7Yg?t=72

Mindenhova a továbbítandó teljesítmény ÉS távolság függvényében ésszerű mérlegelés után megfelelő feszültséget!
A talajhoz képest levő 2 vezetőnél most a csúcs a  +1100 kV és a -1100 kV. Ezen 5 Paks teljesítménye utazik 3380 km távolságra. Trafóit Nürnbergben gyártották le.

Végülis mi az optimális? Egyetlen 230V-os 2,5mm2-es érpár és rajta betolni a lakásba 1 x 16A = 3,6 kW-ot.
Vagy leszorítani a fogyasztási igényt 1 kW alá és megy 48V-ról is minden ugyanezen az egyetlen 2,5mm2-en.
Járulékosan sokkal kisebb ökológiai lábnyomot hagyva. Lehet, hogy az utóbbi irány lenne a környezetbarátabb, valójában bolygónk számára optimálisabb?
 

Azért te csalsz! :) Lehet például +/-48 V DC, és akkor is csak a különbségi áram megy a GND-n. Igen, de az akkor már lényegében 96 V-os feszültségszint. Kicsit ahhoz hasonlóan, mint ahogyan három fázis esetén a vonali az már 400 V.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Lehetne, csak nem így van. :)

A DC -48V...-60V és 0V. Negatív, korrózióvédelmi megfontolásból. A GND-n nem megy áram itt sem (48V-os rendszerben fi relét nem láttam sehol, de ettől még a zöld-sárga itt sem arra való, hogy azon folyjon vissza az áram).

Amit leírtál, az nem is a 3 fázishoz hasonlít, hanem az amerikai osztott-fázisú rendszerhez. Ott a lakásba 240V megy be két vezetőn, harmadik nullvezető, ami a trafó középső csapolására van kötve. Tehát lesz 2db egyenként 120V-os fázisod, 180 fokos eltéréssel, vagy ha a két fázis közé kötsz fogyasztót, akkor 240V-od van. Van külön egy spéci fajta konnektoruk a 240-os fogyasztóknak (dryer outlet-nek hívják, jellemzően ruhaszárítógép igényli, esetleg villanytűzhely, sütő).

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Én egészen konkrétan arról beszélek, hogy egy datacenterben ez hogy néz ki, hogy volt implementálva. Természetesen lehetne máshogy is. A máshoggyal nyilván nincs tapasztalaltom.

A 3 fázisnak annyi relevanciája volt, hogy egy normál racknél 32A a legnagyobb áram, ami bárhol előfordul (egy PDU betápja tipikusan 3x32A, ebből redundáns táplálásnál van 2db). Nyilván lehetne több is (a hely megvolt 4db 3x32A-es PDU-nak is, akkor is 32A marad az egy vezetőn érkező maximum), de főleg a koncentrált hűtési igény miatt kevesen vállalják be, hogy annyi nagyfogyasztású (>22kW) szervert egy rackbe pakoljanak, hogy kelljen.

48V-nál volt összesen 2db betáp (-48V és 0V-os kábel, ez kétszer, a két redundáns oldalról, plusz egy közös földelés). Így azonos teljesítményhez nem 5x, hanem 15x áramerősség kellene egy vezetőn (nálunk nem volt ennyire kiépítve). Meg lehetne oldani, hogy több párhuzamos betáp érkezzen ugyanabból a rectifier szekrényből? Nyilván igen. A PDU-k kialakítása alkalmas volt erre? Nem. Lehet-e kapni olyan PDU-t ami igen? Sosem néztem utána. A rackekben volt hely több PDU-nak? Nem, eleve a rack tetejére volt külön dobozként rászerelve. Egyik PDU tetejére a másikat stackelni nem lehet, mert a szereléshez a doboz tetejét kell levenni, az alsó PDU teljesen hozzáférhetetlenné válna.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Tudom, hogyan működik a PC táp, de nem szeretem a meredek éleket, nagy du/dt-t, különösen kapacitív terhelés esetén. Nyugodtabb a lelkem, ha szinuszos a feszültség.

A külső akkuról általad írottakkal tökéletesen egyetértek, magam is ezért döntöttem amellett, hogy ha már így alakult, akkor sem állok el a vásárlástól, megtartom az UPS-t, s rendeltem hozzá két darab 12 V-os akkumulátort, sarukat, és 6 mm^2 keresztmetszetű vezetéket.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én is bejártam már ezt az utat, hogy hibás terméket küldtek aztán nem vállalták a garanciát.

Most már rutinos vagyok: ami komolyabb cucc (nem 1-2e forintos faszomfütty), annak már a kicsomagolását is videózom a telóval, egészen a beüzemelésig + 15 perc. És bizony két esetben ez segített is, hogy ne bukjak 50-80e forintot.

Sajnos minden kereskedés (1-2 évtized és az élelmiszereké is) megy át online térbe, tehát átvétel és fizetés előtti próba és szemrevételezés már nincs, ez pedig újabb visszaélési lehetőségeket biztosít mindkét fél (kereskedő és vásárló) számára.

csomagold be, küld vissza és rendelj egy újat vagy te fogod megfizetni a másik gyökérségét sajnos :(

Pl hívd fel őket hogy ilyenkor mi a teendő?

Szerkesztve: 2022. 11. 24., cs – 19:21

Szörnyű gyanúm támadt. Nem látom világosan a leírásból, de lehet, hogy külső akkuról jár kizárólagosan. Hogy fog kinézni az asztal alatt két autó akkumulátor?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Trapéz vagy tiszta szinusz a kimenete? Utóbbiba kell egy 50 Hz-es szűrőtrafó, ami 1 kW-os inverterre azért szép tömeggel rendelkezik. PC-re nem kell szinuszos, csak forgógépekhez.
Egyébként ha belső akkuja lenne, akkor hány wattóra kellene neked? Akku wattóra ---> milyen terhelő tejlesítmény * mennyi áthidalási idő / hatásfok.
1 kilowattóra energia ólomkockában számolva kb. 25 - 30 kg.

Utóbbiba kell egy 50 Hz-es szűrőtrafó

Ezt azért erős megfogalmazásnak érzem. Ha csinálok eg hidat MOSFET-ekből vagy IGBT-kből, PWM a meghajtás, szerintem alig néhány 10 µH elég lehet, ha elég nagy a frekvencia. Persze kijöhet, hogy a tranziens túlterhelhetőség, akármi miatt célszerűbb és olcsóbb a nagy vas.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha szinuszos tápegységet hozol forgalomba, akkor a felharmonikus tartalom maximális értékére is van szabvány. Valamikor olvastam is, MSZ/EN ...... néven.
Ha "módosított színusz" (trapéz), akkor ezzel a szabvánnyal már nem kell foglalkozni a gyártónak, így sokkal egyszerűbbek ezek.
Viszont a mögöttes kapcsolóüzemű tápegységeket tényleg nem érdekli, kevés kivételtől eltekintve (amely a szinuszos jelből nyer belső segédtápot) 320V DC-vel is hajthatnád őket.

Lásd még PC táp, kapásból DC. Semmi nem érdekli a szinuszból: http://www.pavouk.org/hw/en_atxps.html

Az érzékenyebb tápokban is inkább az aktívPFC intett be tudtommal, de amiket szétszedtem, ott primer oldalon hamar jött a Graetz híd.

Erről jutott eszembe, mostanában jöttek divatba a MOSFET egyenirányítók, hogy még ott is spóroljanak az árammal. Azok mit szólnak az egyenáramhoz amúgy?

Szerkesztve: 2022. 11. 24., cs – 19:25

én nem egészen értem: a linkeden :
Az akkumulátorok száma 0
Elem / tölthető akkumulátor nincs

mondjuk nem érteném, hogy egy új UPS-t akkumulátor nélkül adnának el, de...

szerkesztés:
vagyis értem, ha mint írod, hogy külső akkuról megy csak...

A naivitásom határtalan. Tehát, ha egy autó esetében ott van, hogy kerekek nulla, akkor az nem azt jelenti, hogy pótkerék nélkül adják, hanem azt, hogy téglákon áll. Aha. Jó lesz, amikor itt pezseg az akksi a szobában. Az a gyanúm, kénytelen leszek elállni, félreértettem a speckót, illetve így, hogy nem töltött, járt a ventilátora. Ebben a szobában én aludni is szoktam, szóval jó volna, ha akkor járna csak a ventilátor, ha áramszünet van, s akksiról csinálja a 230 V-ot.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

De, az. Szóval ebben csak az elektronika lakik. Van neki AC line bemenete, AC kimenete, s mivel line interactive, így az vagy bypass az AC line input felől, vagy ha az nincs, akkor DC 24 V-ból csinál az inverter 230 V AC-t. Arra figyelnek, hogy ez fázishelyesen az épp elmúlt AC line folytatása legyen. Viszont a DC 24 V-ot kívülről kell adni neki. Nyilván kell rendes vezeték keresztmetszet, mert becslésem szerint akár 35 A is elfolyhat arrafelé. Ha van AC line, akkor szükség esetén tölti az akkumulátorokat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2022. 11. 25., p – 01:08

Az iparban nem ritka, hogy két külön dobozban van az UPS és az akkuk. Érdemes lenne megkérdezned,  hogy nem árulnak-e külön dobozt akkuk tárolásához. Biztosan nem olcsó, de legalább nem fog hülyén kinézni. Persze csinálhatsz is dobozt, de akár egy leselejtezett PC házát is használhatod erre a célra.

Amennyiben fontos a savas ólomakkuk élettartama (mert mondjuk nagy és drága akkukat veszel), akkor célszerű lenne hozzájuk töltéskiegyenlítőt használni (igen, ez további költség - gyárthatsz is ilyet, vannak a feladatra céláramkörök, nyilván a kínaiak is azokat az IC-ket használják erre, amiket ehhez találtak ki), na meg jó lenne állandóan huszonpár fok (mondjuk 23 C°) környékén üzemeltetni őket. A nyári 30-35 C° körüli hőmérséklet nincs jó hatással az akkukra, jelentősen csökkenti az ilyesmi az élettartamukat. A hideget jobban tűrik, csak akkor meg a belső ellenállásuk nő meg, továbbá a kapacitásuk csökken, vagyis kevesebb időt tudsz áthidalni velük. Vegyél inkább Li-ion akkukat, azokkal kevesebb a macera, csak baromira drágák :) Vehetsz 24 V-os pakkot, akár rackbe szerelhetőt is kapsz, bennük van a töltésvezérlő is, simán rá lehet az ilyet dugni a savas akkuk helyére (arra van kitalálva).

Pl.:

https://www.libattion.ch/?gclid=CjwKCAiAyfybBhBKEiwAgtB7fgFtLUwOtPtHBoJ…

https://www.huafubattery.com/products.php?id=24

Szép gömb alakúra fújódott zselés ólomakkumulátort láttam már. (Nem én követtem el. De később egy félresikerült szulfát-mentesítési próbálkozásom során nekem is majdnem összejött. :) )

Ebből a szempontból hasonló a két helyzet. Se a Li-ion, se az ólomakkumulátor nem tűzveszélyes - HA nincs meghibásodás. Ha a töltőáram szabályozásával baj van, akkor sajnos az ólomaksi is elkezd vizet bontani. (Ettől függetlenül amúgy szerintem is a Li-ion végez nagyobb pusztítást, ha kigyullad.)

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezen az UPS-en konfigurálható a töltőáram és az a feszültség is, ameddig tölt. Tehát elvileg kinézhető az akkumulátor adatlapjából, hogy mit szeret, és hozzá lehet konfigolni az UPS-t. Ezen felül a default értékek sem annyira rosszak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Igen, ezt az ökölszabályt ismertem. Mármint azt, hogy az akku kapacitását osszuk el 10 órával. Itt azt hiszem, elég magas a default feszültség limit, talán 14.1 V-ra emlékszem, legfeljebb kisebbre állítom. Egyelőre nem barangoltam a menüjében, majd ha meglesznek az akkumulátorok. Sejtésem szerint néhány nap múlva. A cipelésük nagyon nem hiányzik, de nem kérhettem itthonra a házhozszállítást, mert munkahelyen leszek, amikor várhatóan jön a futár. De ha nem, ott a portás akkor is át tudja venni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"... ha kíméletes, az akku kapacitásának maximum tizede."

Khm, ezzel már nyírtam ki akkumulátort. Vannak akksik, akik bizonyos feszülség alatt vagy felett megkövetelik a 0.1C alatti töltőáramot. Azóta úgy vagyok vele, hogy ólomakksi, ólomakksi, ottbassza a fene RTFM.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

bizonyos feszülség alatt

Mélykisülésgátlásról mindig érdemes gondoskodni. 10,8V alatt erőteljesen szulfátosodás indulhat benne.
Hány és hány helyen nincs ez az áramkördarabka beépítve. És képes csontra meríteni az akkut.

A másik ilyen, például jelen 24V-os rendszerben ahol 2 akku van sorban: ha az egyik gyengébbé válik, akkor jobban nyírja a kisütés és a töltés egyaránt. Továbbá ha cellazárlatba fut, akkor meg a töltés a még jót fogja nyírni.
Érdemes negyedévente TMK-jelleggel rámérni digimultival mindkét akkura.

Nekem is volt fenntartásom a sorba kötött akkukkal, de aztán arra jutottam, akkun belül is sorba vannak kötve a cellák, s nem nagyon tudják magukról, hogy a szomszédos cella ugyanabba a dobozba van tokozva, vagy már egy másik akkumulátorba.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Egy akkun belül a 6 cella szinte teljesen azonos körülmények között üzemel, ugyanaz az elektrolit. Ha mind a 12 cella egy tokban lenne, akkor nem nagyon lenne probléma, de két külön tokban van 6-6 cella. Ha már ennyi pénzt költöttél, ez még megfontolandó lehet:

https://kulsoaksi.hu/akkumulator-tolteskiegyenlito-24v36v-ra-sorbakotot…

ugyanaz az elektrolit

Átjárás nem lehet a cellák között, az zárlatot okozna, legfeljebb ugyanabból a LOT-ból töltötték fel.

Gondolkodtam ezen a töltéskiegyenlítőn, ez lényegében két kapcsolóüzemű tápegység, de szerintem össze lehet úgy növeszteni őket, hogy egyetlen induktivitás van a középső ág felé, egy FET és párhuzamosan dióda a tekercs másik vége és a pozitív szél között, meg egy ugyanilyen a negatív szél felé. A többi a vezérlés.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Átjárás nem lehet a cellák között

Nyilván. Előfordul, hogy egy-egy cellával lesz baj, de sokkal gyakoribb, hogy a probléma az lesz, hogy pl. 4 db sorosan kötött 12 V-os akkuból az egyik használhatatlan lesz 2-3-4 év után, a másik 3 db meg hibátlan. Az a jelenség, hogy az akkucsoport teljesen rossznak mutatkozik az automatikus teszt során, majd amikor egyesével megméred a 12 V-os akkuk kapacitását, 3 db hibátlan lesz, hozza nagyjából a gyári értéket, a negyedik meg totálisan rossz.

 

legfeljebb ugyanabból a LOT-ból töltötték fel

Ez sokat számít. Ha jól bánsz az akkukkal, nem lesz baj a cellákkal. Ha normális hőmérsékleten tartod, ha a hőmérsékletnek megfelelő töltőfeszültséggel töltöd, nagyon sokat kibírnak. A "mezei" UPS-ek esetében nem sokat lehet tenni, de az esetedben kívül lesznek az akkuk, tudsz rájuk vigyázni.

Ne legyen fenntartásod. Mi rengeteg 2 akkus és sok 4 akkus rendszert üzemeltetünk. Általában 42..70 Ah kapacitásokkal.
Nincs velük probléma. Inkább csak az, hogy a hosszú élettartama miatt érdemes időnként rámérni.
Nem lesz alapjában véve vele problémád.

Esetünkben például ha az egyik akku néhány év után valami gyártási vacakságból kifolyólag cellazárlatossá válik, akkor azt időben kicserélve nem fogja a másikat is tönkretenni a töltőelektronika. Azaz egy akku költségével kevesebb lesz a kiadásod. Nagy akkuk esetén ez elég szép megtakarítás. Annyit tuti megér, hogy évente 2..3 alkalommal digimultival rámérj.

Erre az a megoldás, hogy figyeled egy olyan áramkörrel az aszimmetriát, ami jelez, ha a megengedettnél nagyobb az eltérés. Locsemege pl. simán csinálhatna ilyet, hiszen hardver- és szoftverfejlesztéssel foglalkozik, de vehetne is kész áramkört, mivel mondhatja, hogy a munkahelyén többet keres annál, hogy ilyen apróságokkal töltse az idejét. SNMP-vel is kezelhető akár a dolog, saját fejlesztéssel, Arduinoval, MálnaPC-vel, bármivel megoldható. Ha már fontos az a szép megtakarítás...

Igen, gondolkodtam rajta, hogyan működhet egy ilyen, rajzoltam áramirányokat, s kitaláltam, mit csinál, szóval meg lehet tervezni komolyabb nehézség nélkül. Mégis azt mondom, nem feltételezem, hogy ennyire aszimmetrikus két egyszerre vásárolt azonos típusú akkumulátor.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Legalább annyit tegyél meg, hogy használat előtt külön-külön töltsd fel őket.

Az még jó lenne, ha megmérnéd a belső ellenállásukat és/vagy a hidegindítási képességüket. Ehhez hasonló akkuteszter teljesen jó a feladatra:

https://www.conrad.hu/p/digitalis-akku-tesztelo-keszulek-argus-aa350-85…

Pár hónapja jártam úgy, hogy teszteltem 4 új akkut, az egyiknek sokkal kisebb lett a méréskor a kapcitása a többinél (C20-szal ment a vizsgálat). A linkelthez hasonló műszerrel mértem utána a hidegindítási képességüket, háromnál 620..650 A körüli értékt mértem, a hibásnál meg csak 80 A-t.

Ritkán van szükség ilyen műszerre, de akkor nagyon jól jön. Pillanatok alatt értékelhető eredményhez lehet jutni a segítségével.

(Üres óráidban készíthetsz is hasonlót.)

Szerkesztve: 2022. 11. 25., p – 13:07

Édesistenem! Erre sikerült jutnod több heti, fórumon megvitatott "gondos" kiválasztás után? :D

"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

Oh, basszus...

Idézet a TME oldaláról:

"Az akkumulátorok száma 0"

Kevéssel lejjebb:

"Számítógépes tápegység tulajdonságai

  • AVR - hálózati feszültséget automatikusan szabályzó rendszer
  • kívül telepített elemek
  • szinusz

Elem / tölthető akkumulátor

  • nincs"

Már régóta nem várom el az emberektől, hogy a kezelési útmutatót olvassák el az általuk használt eszközökről, de legalább a webshopos rövid leírást illik....

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Felvállaltam, hogy hibáztam, mindamellett ebből is ki fogom hozni azt, ami jó lesz. Miért vagy rosszindulatú? Törölhetném az egész topikot, mégsem éltem ezzel a lehetőséggel. Jobban érzed magad, ha beszólsz? Bár, ha ez kell a boldogságodhoz, tedd.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Tudod, ha a kabát esetében azt olvasom, gombok száma nulla, akkor arra gondolok, nem kapok hozzá tartalék gombokat arra az esetre, ha leszakadna, s elhagynám, s nem arra gondolok, hogy felveszem a kabátot, és majd nem tudom begombolni. Írtam is, a naivitásom határtalan.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE