[megoldva] Hol érdemes Apple termékeket venni?

Fórumok

Van bármi előnye - akár csak kényelmi is - ha hivatalos iSTYLE boltban veszek Apple terméket ~10%-al drágábban, vagy ez csak a majomadó, amit azért fizetek, hogy lássa a sok zsellér, hogy meg tudok venni egy 400k értékű telefont?

Feleségem új iPhone-t akar szeretne és nem értem miért van 60k szórás az árakban. Fontos lenne a két év garancia, baleseti védelemmel amit lehessen is érvényesíteni itthon (rossz tapasztalatom van Media Markt-os harmadik fél által adott garanciával). Az iSTYLE konstrukció + védelem 30-al több, mint a Media-ban ugyanez (2 év normál + törés 20% önrésszel sérülés esetén), ami ránézésre ugyanazt tudja.

Beszéltem egy eladóval a Media-ban, aki szerint az iSTYLE nem ad többet, viszont az iSTYLE eladó szerint a többlet abban nyilvánul meg, hogy a két év alatt végig hozzájuk kell fordulnom ha baj van, viszont a Media esetében 1 év után (ami a jótállás) a harmadik fél által (valami biztosító) adott garancia lép életbe, amihez telefonálgatni, meg postán feladni kell, ahol majd pozitív elbírálás (!) után kapok jótállást. Végül megnéztem az iSTYLE honlapját, ahol a GYIK-ben "partner"-ként hivatkozik egy cégre, aki a jótállást adja és oda is telefonálgatni kell. Nekem megérné a többlet, ha kisebb a kockázat és kényelmesebb.

Ki hazudik? Mindkettő? Mi a gyakorlati tapasztalat?

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 11. 15., v – 00:41

Akar?

Neked akkor tök mindegy, hogy hol veszed.

------

De hogy konstruktív is legyek.

A szavatosságot a hajadra kenheted.

Azonban van esély arra, hogy januártól a nagy értékű fogyasztási cikkekre (esetedben > 250e Ft) 3 év garancia járjon.

Ha nem sürgős, várd meg.

A feleségedé lesz. Vegye meg, amit akar. Ne szólj bele.

Javítottam "akar"-ról "szeretne"-re; vicces hogy néha egy szó el tud gáncsolni egy egész regényt is. A covid miatt elmaradt, nyaralásra félretett pénzt költöttük el magunkra, én TV-t vettem ő pedig ezt szeretne az aktuális döglődő 4 éves helyett. Okos lány amúgy, 29 évesen már doktori fokozata volt.

ezt akartam írni. a doktori fokozat az egy tudományos fokozat. azt, amit a jogászok és az orvosok (általában) a nevük elé biggyesztenek, az csak a tanulányukkal jár. mellesleg megjegyzem, ők is szerezhetnek tudományos fokozatot

4 és fél éve csak vim-et használok. elsősorban azért, mert még nem jöttem rá, hogy kell kilépni belőle.

Nekünk 3 gyerekünk is van, de ajándékot nem veszek soha senkinek. Illetve néha mégis, akkor tényleg meglepődnek. 4-5 éve is vettem valami apróságot a feleségemnek.

Az igaz, hogy amire szüksége van, azt megveszi magának, de azért egy iPhone túl drága és túl felesleges pláne zsírújan. Ahhoz nekem is volna 1-2 szavam, ha így akarná elszórni a pénzt a gyerekek örökségéből.

ne legyen élete <-> ne szórja a pénzt felesleges "luxusra"

Nem ugyanaz. Amúgy az csak egy példa, ha a nyaralásra félretett pénzhez kellene nyúlnom ahhoz, hogy vegyek egy telefont, akkor inkább vennék egy olcsó használtat és jobb helyre raknám a pénzt. Oh wait: így is olcsó használtat veszek :-)

A nők anyagi értelemben vett felesleges elkényeztetése egyébként nem csak drága, hanem a kapcsolat szempontjából is kontraproduktív. Lásd a fentebbi hozzászólásra adott kulcsszavam!

En nem akarom megmondani egy nonek sem, hogy szerintem mi felesleges es mi nem. Plane nem a felesegemnek. Felesleges luxus akkor az SSD is a gepemben, hiszen elment az sima HDD-vel is az elmult 15 evben, akkor minek?

Mindenki eldontheti maganak, hogy mi fer bele es mi nem, de igy kijelenteni, hogy a magunkra koltott penz a gyerekek oroksegebol megy kicsit eros. Nem ugy van az kisfiam, hogy megszulettel es mostantol kinai orat hordok Citizen helyett, mert "felesleges luxus". Elmesz dolgozni, penzt keresel es veszel. Az orokseg meg annyi amennyi.

Ha új, akkor Apple webshop. És természetesen AppleCare-t kell venni mindenképpen hozzá. Ha esetleg cégesen vennéd, akkor van nekik üzleti boltjuk, ott van a zöld szám amit fel kell hívni, és telefonon rendelve lehet ÁFA mentesen (EU adószámos) vásárolni. (Befoglalják a teljes összeget, de csak az ÁFA nélkülit vonják le, és a számla is 0% ÁFÁs.

mondjuk ha EUs adószámmal veszed magánszemélynek akkor az nettó ÁFAcsalás de ezt most felejtsük el :-)

Az AppleCare azért érdekes, mert én is most vettem MMarkt-ban iPhone SE-t cégnek, és magánszemélyként kötöttem rá az extra biztosítást 15e-ért (nem applecare hanem MMarkt saját terméke).
Aztán a teló feldobta, h hasonló áron (talán havi 4USD?) vehetek rá biztosítást, ami addig tart amíg fizetem(!). Akkura is érvényes, akár 4évig is!
Szóval +1 az AppleCare-re.

Lányom anno kisírt egy iPhone-t. Egy hét után vissza a boltba, mert rájött, hogy csak a szívás van vele.

( •̀ᴗ•́)╭∩╮

"speciel a blockchain igenis hogy jó megoldás, ezért nagy erőkkel keressük hozzá a problémát"

"A picsat, az internet a porno es a macskas kepek tarolorandszere! : HJ"

Várj januárig, onnantól lesz rá 3 év jótállás.

Nyilván ingyen lesz a +2 év...

Drága műszaki cikket én még idén vennék, mert amilyen áremelés  januárban lesz mindenre, azt senki nem teszi zsebre. Jah de, az értékesítő.

Illetve nagyon jó dolog a plusszpénzért vett extra garancia (a boltosnak), csak mikor érvényesíteni kell, akkor van a puding próbája, vajon megérte-e a megelőlegezett bizalom. Biztosítók dettó.

Szerkesztve: 2020. 11. 15., v – 18:18

Ahh, 10%-on fennakadni egy luxustermék árán (vagy egy luxusárú terméken)? Ez nem túl iSŧílusos.

Visszatérő motívum IT fórumokon a különböző mértékű flame vagy offolás, ami szerintem azért van, mert sokan nem képesek írott szöveget hatékonyan értelmezni és abból konstruktív módon és semlegesen lényegi információt kinyerni vagy visszaadni. Ehelyett sokan ráerőszakolják a témára a saját ideológiájukat a dologgal kapcsolatban, ami a lényeglátás hiányára utal és amellett hogy nagyon hátrányos a különbüző IT területeken is, de tudat alatt a mindennapjaikat is negatívan befolyásolja.

A tanulság az, hogy embereket megosztó témában nem szabad kérdezni :)
Csak nem tudom mit csináljak majd, ha lesz egy újabb hasonló kérdésem, és valaki odaírja alá, hogy "Micro$oft" vagy "Te$la" vagy "Istílus" vagy "TM®" csak hogy mindenki lássa, hogy ő az igazság bajnoka :)

"vagy ez csak a majomadó, amit azért fizetek, hogy lássa a sok zsellér, hogy meg tudok venni egy 400k értékű telefont?"

így van! a helyedben én már kibasztam volna azt a nőt egyébként. nehogy már leégessen valami szutykos apple termékkel, használjon ő is androidot mint minden IGAZI EMBER.

Szerintem mióta idehaza is ugyanúgy elérhető minden almás szar, mint a majmolt Nyugaton, már kutyát nem érdekel kinek van ájfónja. Főleg h. egy szamszung ugyanúgy néz ki, és ugyanannyiba is kerül. A többi 150 terítéken levő tepsitelefon fekete kijelzővel pont ugyanígy néz ki, úgy kell mutogatni a hátulján a logót, ha valakinek ez a fontos. Borsodban, vagy Mátészalkán a kis cigánygyerek még valóban sóvárogva lesi hogy lophatja ki a zsebedből, de az almás varázs így 10 év után már megkopott. Nincs sorbanállás a mariastimferfrasse-n sem érte...