Mi a foci értelme?

Kedves HUP tagok, korábban azt hiszem említettem már egy topikban hogy épp a „regényes” önéletrajzomon dolgozom. Ebben természetesen sok sztori szerepel a gyermekkoromból. A mű már készen van legalább 80 de inkább 90 százalékig; már el is kezdtem az elejének az angolra fordítását. Angolul mindenképp igyekszem majd megjelentetni. Abban vagyok csak bizonytalan, megtegyem-e ezt magyarul is?

Úgy döntöttem, közreadok itt belőle egy „kisebb” részt, a közepe tájáról, ami a focival való első találkozásomat írja le. Szerintem eléggé humoros. Arra kérlek benneteket, akinek van kedve, olvassa el, s ennek alapján „szavazzon”, azaz írja le, szerinte érdemes-e közreadnom majd az egészet magyarul is. Köszönöm előre is!

Tehát, itt kezdődik a részlet a műből:

--------------------------------------------------------

És most térjünk vissza megint a sportra. Mert ugye, azzal kezdtem, a csajoknak a nagyhangú és erőszakos fiúk tetszettek. Ezek gyakorlatilag kivétel nélkül mind azok voltak, akik valamiféle értelemben jók voltak a sportban, főleg természetesen abban az átkozott fociban, bár nem kizárólag abban. Én ezt nem mondhattam el magamról. Nyilván persze elsősorban amiatt mert nem is érdekelt; érdekelheti azonban Olvasómat, hogy MIÉRT nem érdekelt engem?! Hátha meg tudom magyarázni, mi az eltérő érdeklődési köröm oka!

Nos, ezen én is sokat gondolkoztam már. Attól tartok, végeredményben nem tudom ezt megmagyarázni; ellenben talán tudok adni némi apró fogódzót e témában, ha bemutatom, mennyire eltérően gondolkoztam már egészen pici gyermekként is, ráadásul épp a focival kapcsolatban! El kell mondjam ugyanis, hogy bár igazából sose tanultam meg a foci szabályait (lényegében most se vagyok tisztában vele, legnagyobb jóindulattal is csak azt lehet mondani hogy „nagy vonalakban” tudom, miről szól e „játék”), de valójában nem az iskolában ismerkedtem meg ezzel az úgymond „játékkal” először, valami nagyon alapszinten!

Pár nappal azután történt az eset, hogy nagyiék házából átpateroltak a szüleim házába, tehát a falu másik végébe, nyilván mert napokon belül várható volt az iskolakezdés. Azaz, ekkoriban alig múltam el hat esztendős. És persze még halvány fogalmam se volt olyasmiről hogy foci. Lakott azonban az utca túloldalán, épp a mi házunkkal szemben egy másik fiú, amúgy idősebb is volt nálam legalább egy évvel, és valahogy - már nem tudom hogy - kissé összeismerkedtünk. Nyilván amiatt mert a mi házunk előtt akkor még nem volt kerítés, így könnyen találkozhattunk. Egyik nap elhívott a közeli rétre focizni. Azellen semmi kifogásom nem is volt hogy menjünk el a rétre, ugyanis az tényleg annyira közeli volt hogy ötven méterre se talán, mert csak 2 másik ház állt a mienk meg a rét közt, meg egy pici patak, de azt is egyetlen ugrással át lehetett szelni. Arról azonban hogy mi a foci, fogalmam se volt. Annyira nem, hogy labdám se volt! Sebaj, volt a fiúnak...

Elmentünk tehát oda, ő hozta a labdát is, majd mondta, hogy mert csak ketten vagyunk, azaz nincs ki egy teljes focicsapat, legjobb lesz ha úgy játszunk hogy „kapura rúgunk”.

Mire én, hogy „micsoda”?! - és néztem körbe, miféle kapuról beszél ez? Sehol nem láttam nemhogy kaput, de még ajtót se... és kérdeztem, ha a focihoz kapu kell, minek mentünk ki a rétre, hiszen ha az utcában maradunk, könnyebben találunk kaput; de különben se javaslom az ilyesmit, mert úgy vélem, a felnőttek nem örülnének neki ha összerúgdosnánk a kapuikat akár labdával akár anélkül!

El kell mondjam, nagyon furcsán nézett rám amikor ezt emlegettem neki... és ő is épp úgy volt vele mint én azzal amit ő mondott az imént: azt kérdezte:

—Micsoda?!

Mert nyilván nemcsak én nem tudtam, ő miről beszél, de ő se hogy én miről beszélek. Egyszerűen soha az életben addig még nem kerültem „labdaközelbe”, ő meg nem találkozott olyan gyerekkel akinek tényleg a legparányibb kis fogalma se volt arról, mi az a foci, sőt, egyáltalán, bármi más labdajáték is! Ezzel az erővel tényleg jöhettem volna a Marsról vagy a Tau Ceti hetedik bolygójának hatodik jégholdjáról is, akkor se lett volna köztünk nagyobb kulturális különbség.

Szóval mondhatom nagyon nehezen értettük meg egymást. Igazság szerint bizonyos értelemben ő volt az okosabb - na persze, mert biztos nem volt aspergeres, ezokból definitíve neki tényleg több esze is kellett legyen a „kulturális” illetve „társadalmi” témákhoz - és ő jött rá előbb, hogy mi lehet a baj. Hogy én tényleg és igazán nem tudom mi az a foci!

Mondhatom amikor ez végre „leesett” neki, nagyot röhögött... de nem hagyott ott, mert pillanatnyilag nem volt más gyerek a közelben a játékhoz, emiatt leállt tovább szerencsétlenkedni velem. És elkezdte magyarázni, hogy a „kapu”, az ezesetben nem „olyan” kaput jelent amire én gondolok!

—Hát? - kérdeztem én.

—Majd mindjárt csinálunk egyet. Illetve kettőt is!

—Na erre befizetek - mondtam - hiszen egyikünk se kőműves, szerszámaink sincsenek, sőt, csak gyerekek vagyunk!

Ekkor már a földön fetrengett a röhögéstől, alig bírta elnyöszörögni, hogy bízzam csak rá, lesz itt kapu mindjárt... - azzal az egyik kis domb mögül, a közelből, előhozott négy darab féltéglát, amiket már biztos régebbóta is használtak „kapunak” a környékbeli fiúk, ezeket letette a megfelelő helyekre a földre, és mondta hogy tessék: ez itt az én kapum, az meg ott az ő kapuja!

Én meg csak úgy néztem ki a fejemből megint hogy miii?! Semennyire se hasonlított ez semmi olyasmire, ami szerintem megérdemelte volna a „kapu” titulust. És kezdtem is neki magyarázni, hogy a kapu olyasmi amin valahova be lehet menni, illetve amin át valahonnan ki lehet jönni, és másképp ez nem is lehetséges mint a kapun keresztül! De ennek itt semmi értelme mert e téglákat akármikor meg lehet kerülni; különben is, a kapunak kell legyen valamiféle zárómechanizmusa, elvégre a kapu tulajdonképpen egy ajtó csak nagyobb; de a srác ezen két „kapuján” nincs semmi amit be lehetne hajtani; nincs rajta kilincs se, kulcslyuk se...

Szóval mondhatom nagyon nehezen értettem meg, mi a „kapu” fogalma a fociban. Igazából máig se értem minek épp „kapunak” nevezik, amikor sehova se lehet átmenni rajta.

Végül azonban csak felfogtam legalább annyit, az a cél, hogy a labdát berúgjuk ebbe a „kapuba”. Ekkor az volt a búbánatom, miért „kapura rúgás”-nak nevezik e játékot, amikor nem a kaput rúgdaljuk hanem a labdát; logikusabb lenne tehát úgy hívni hogy „labdába rúgás” vagy „labdára rúgás”. Ő mondta hogy azért, mert a labdát rúgjuk rá a kapura.

—Nem azt mondtad az előbb, hogy a labdát kell berúgni a kapuba? - kérdeztem.

—De.

—Akkor most miért mondod hogy a labdát rárúgjuk a kapura? Hiszen nem rúgjuk hanem belerúgjuk!

A srác kezdett nagyon ideges lenni.

—Játszani jöttél vagy vitatkozni?!

—Hogy is játszhatnék amíg nem értem a játék logikáját?

—Az mi?

—Mi mi?

—Mi az hogy „logika”?

—Az a... értsd úgy, hogy a szabályait akarom tudni!

—Akkor fogadd el, hogy itt ez a kapu és kész, és a labdát oda kell rúgni a két kapufélfa közé!

—Miféle fák közé?

—Hát itt meg itt, ez a két tégla!

—De te fát emlegettél.

—Ez a kettő az. Ha ezeknek megy neki a labda az nem ér, az csak kapufa.

—Kapufa?! De hiszen ezek téglák. Miért nem kaputéglákat mondasz?

—Ne vitatkozz már, ez a szabály, érted?!

Nem értettem, de én is untam már a vitát, a vállamat vonogattam hát, s mondtam hogy jó, ha neki a tégla a fa, az ő dolga, de miért is kéne nekem a labdát rúgdosnom?

—Mert ez a játék!

—De figyelj már, mi van ha a sok rúgdosástól a labda tönkremegy? Nem lenne-e kíméletesebb neki, ha inkább csak óvatosan, a kezünkkel dobálnánk egymásnak?

—Biztos, de akkor az nem foci volna. Itt az van hogy a labdát rúgni kell.

—De nekem is kényelmesebb volna, ha a kezemet használnám és nem a lábamat.

—A kezet használni itt tilos.

—Miért?

—Mert tilos és kész.

—Ki tiltotta meg?

—Mittudomén, ez a SZABÁLY! Hát nem érted?!

—De, értem, csak azt nem értem, mi értelme van egy ilyen ostoba szabálynak! Miért kéne úgy tennünk mintha kéz nélküli nyomorékok volnánk, amikor pedig nyilvánvalóan VAN kezünk?!

—Van olyan játék is hogy kézilabda, ott más szabályok vannak, ott lehet használni a kezünket is. - magyarázta. —De az nem ez a játék. Ez foci, és épp amiatt foci, hogy a lábunkkal játsszunk!

—Lábunkkal? Nem a labdával?

—Mindkettővel! Jössz focizni vagy nem?!

Így utólag, ennyi év távlatából visszagondolva, csodálom a szerencsétlen szomszéd srác türelmét. Ritka nehézfejű fickó lehettem, az biztos is! Igazából szerencsém volt hogy épp ő volt a „szembe-szomszédom”, mert érdekes módon ő azon nagyon kevés fiúk közé tartozott, akik sosem bántottak engem. Igaz hogy sosem lett a barátom se, de már az is nagy szó a számomra ha valaki legalább nem szekált állandóan. Na de mit tehettem volna, tényleg egészen más aspektusból szemléltem a dolgokat mint ő! Ő, a szerencsétlen, azt próbálta megértetni velem, persze a maga gyermeki és ösztönös módján, a rendelkezésére álló szókinccsel, hogy akadnak tevékenységek, elsősorban épp a játékok körében, amik létre se jöhetnének, ha a tevékenység megkezdése előtt meg nem egyeznénk azokban a szabályokban, melyek épp amiatt alakíttatnak ki, hogy maga a tevékenység - a játék - létrejöhessen! E szabályok holmi „közös konvenciókon” alapulnak, és emiatt legnagyobbrészt önkényesek. Ha pedig önkényesek, nem szabad bennük logikát keresni. Ezek tehát DEFINIÁLÓ szabályok. Definiálják, mit nevezünk ebben az esetben kapunak, mikor érvényes egy gól és mikor nem, szabad-e kézzel hozzáérni a labdához, stb. Teljesen nyilvánvaló, abszolút lehetetlen lejátszani egy focimeccset addig, amíg e szabályokban meg nem egyezünk. Na de én épp ezt nem voltam képes felfogni akkor még, biztos mert a mi fajtánk - aki tehát Aspie - az mindenben a LOGIKÁT keresi!

Én például értettem és elfogadtam, hogy kellenek szabályok mondjuk a közlekedésre, hogy ne legyen káosz az utakon. Ennek volt értelme a szememben. Csakhogy a közlekedés szabályai - mint olyan sok más szabály - REGULATÍV szabályok, olyasmi tehát ami valamely már amúgy is létező tevékenységet terel korlátok közé. Elvégre mindenki közlekedik amúgy is, mindenképpen. Akkor is közlekedne, ha nem volna KRESZ, vagy más szabályzás a közlekedésre. A közlekedés nem amiatt létezik, mert szabályozzák: létezne szabályozás nélkül is. De mindenkinek jobb, hogy szabályozzák, így megszülettek a közlekedés szabályai. Persze bizonyos értelemben e szabályok is önkényesek, elvégre nincs semmi különös logika abban, miért épp az út jobb szélén haladunk - lehetne fordítva is, amint akadnak is országok - Anglia például - ahol a közlekedés iránya ezzel ellentétes. Ennek ellenére, az efféle szabályzásnak láttam értelmét, minden önkényessége ellenére is.

Annak azonban, hogy létrehozzunk egy bonyolult szabályrendszert, csak azért, hogy azután ezt követve végrehajtsunk egy arra épülő de minden józan célt nélkülöző tevékenységsort, a „játékot” - na ennek nem láttam semmi értelmét!

Sietve megjegyzem már ehelyütt, e sommás véleményem később, ahogy növekedtem, jelentősen enyhült; még ha nem is a focival kapcsolatban. Akkoriban azonban még a maga legislegvadabb nyersességében uralkodott rajtam, szóval nagyon nehezen fogtam fel mi a dolog lényege.

Na de végül, megintcsak nagy vállvonogatás után, beleegyeztem, hogy jó, próbáljuk meg! És kérdeztem, hogy akkor most hoz egy másik labdát is?

—Miért?! - meresztett kerek szemeket.

—De hiszen ketten vagyunk! - feleltem.

—Nem baj, elég lesz egy labda is, figyeld csak meg! - legyintett szegény kiskölyök, aki annyit biztos megértett már végre hogy én megint valami teljesen alapvető dologgal nem vagyok tisztában, de meg se kísérelte már elmagyarázni nekem hogy mi meg hogy van.

És biztos hogy jobb kedvem legyen, oda is lökte nekem a labdát, hogy „én kezdek”.

Hát jól van, elkezdtem a labdát böködni a cipőm orrával hogy az ő „kapuja” felé guruljon, de erre azt látom hogy odaáll a két tégla közé.

Megálltam.

—Figyelj már, hogy rúgjam be a labdát a „kapuba”, ha ott állsz? - kérdeztem.

—De hiszen épp azért állok ott hogy ne tudd berúgni!

—Hát most nem az a cél hogy berúgjam oda?

—De igen.

—Akkor miért akadályozol benne?

—De hiszen EZ A JÁTÉK LÉNYEGE! - kiáltotta elkeseredve.

A fejemet ráztam elképedve. Sehogyse „állt össze” előttem a kép. Bár eddigi rövidke kis életemben is előfordult néha hogy játszottam ezt-azt, de alig volt rá példa hogy az ne egyedül történt volna, s emiatt, értelemszerűen, senki nem is zavart közben (amíg nem akartam valami veszélyes dolgot művelni, például a konnektorba nyúlkálni). Nagyon ritkán olyan eset is előfordult persze hogy valaki mással játszottam, nagyival, vagy egy alkalommal még apukámmal is (legalábbis, csak egy olyan alkalomra emlékszem, amíg nagyiék házában laktam) de olyankor se az képezte a játék lényegét hogy bárki is akadályozni próbált volna valamiben. Olyan játékokról volt szó hogy közösen kártyavárat építettünk, vagy dominókból valamit, vagy vadgesztenyéből és gyufaszálakból ember- és állatfigurákat faragtam (jól meg is vágtam ez utóbbi közben a kezemet, de az Aspikra jellemző makacssággal csak azért is folytattam a gesztenyefaragást amint bekötözték a mancsomat). Szóval, az hogy akadnak játékok amit nem egyedül kell játszani, vagy ha többszereplős is de nem egymást SEGÍTVE hanem egymás ELLEN - na ez is a számomra valami teljesen új dolog volt, és ráadásul azt se mondhatnám hogy megnyerte volna a tetszésemet e koncepció!

—Hogyan rúghatom be a labdát mégis, ha te ott állsz?

—Hát úgy, hogy oda célzol abba a résbe ami köztem és a kapufa közt van.

—Na de mi van ha rosszul célzok, és téged talállak el?

—Akkor nem sikerült és kész.

—Arra gondolok, akkor téged talál el a labda, és az esetleg fájni fog neked.

Nagyot nézett.

—Na és?! Mit érdekel az téged?!

—Ha engem netán nem is érdekel, téged kéne hogy érdekeljen mert neked fáj majd; de meg igenis érdekel engem is, mert nem szeretnék fájdalmat okozni senkinek se.

Tényleg nagyon türelmes gyerek lehetett a srác; bármely későbbi osztálytársam már rég lehülyézett volna, de ő még mindig nem adta fel.

—Ne aggódj, kibírom ha úgy lesz, rúgd csak!

Oké, jól van, sóhajtottam egyet és rúgtam... és még egész jól is céloztam, de mégse ment be a „kapuba”, mert a srác kinyújtotta a kezét, és arról lepattant a labda.

Én meg csak álltam ott. Bár most nem szóltam egy szót se, de ő tanulékony kölyök volt, már a nézésemből látta hogy nem értem (még mindig).

—Kivédtem a rúgásodat! - magyarázta diadalmasan.

—Védted? - ismételtem meg a szavát, igyekezve felfogni a lényeget.

—Persze! Hiszen láttad!

—De minek védekezni, hiszen ha nem nyúlsz oda akkor se talál el téged a labda, sőt, épp így hogy odanyúltál, így ütötte meg a kezedet!

—Nem magamat védtem, fogd már fel, hanem a kaput védtem! Megakadályoztam hogy berúgd!

—De minek megakadályozni, hát nem az a cél hogy berúgjuk? - kérdeztem, mert megint az elejénél tartottam, hogy az egész KONCEPCIÓT nem voltam képes felfogni.

—EZ A JÁTÉK LÉNYEGE! - kiabálta már. De legalább nem kezdett verekedni...

—Jó, jó, ha te mondod akkor biztos... - igyekeztem lecsillapítani. —Most akkor hogyan kell tovább?

—Most elmegyek a labdáért, aztán én következem.

—Amennyiben?

—Hogy micsoda?

—Azt kérdem, miben következel?

—Én rúgok majd kapura.

—Te akarod majd berúgni a labdát a kapuba?

—Persze!

—De ha azt akarod hogy a labda be legyen rúgva, miért akadályoztad meg előbb hogy én rúgjam be, ha nem teszed akkor most nem kéne neked fáradoznod emiatt!

—Szeretek fáradni. - vont vállat.

Most, hogy leírom ide e visszaidézett válaszát, feltételezem hogy ezt akkor régen nem mondta komolyan, csak már nagyon elege volt az értetlenségemből, és le akart rázni, hogy végre játszhassunk. Biztos még mindig reménykedett benne hogy velem lehet olyasmit...

Na oké, a labdát persze hamar meglelte, de ekkor megkérdezem tőle:

—Most akkor én álljak a „kapuba”?

—Igen. DE NE ODA! Az az én kapum! Oda állj, az a tied!

—Mindegyik a tied, a te tégláidból raktuk.

—MOST a tied, értsd már meg! Állj oda és védd!

—De én nem érzek kedvet hozzá hogy odaálljak, mert mi van ha az arcomat találja el a labda?

—Akkor ne állj oda, hanem cselezz.

—Az mi?

—Fuss oda hozzám, és igyekezz elszedni tőlem a labdát.

—De te azt mondtad, tilos a kezünket használni.

—Az igaz, de a lábaddal megpróbálhatod elrúgni előlem a labdát! Aztán ha nálad a labda, berúghatod az én kapumba!

Jól van, megpróbáltam... nem mintha akár egy szem értelmét is láttam volna az egésznek, de megpróbáltam, elsősorban amiatt mert láttam rajta, annyira akarja hogy próbáljam! Megpróbáltam!

De persze nem tudtam „kicselezni”, amin Olvasóm bizonyára szikrányit se csodálkozik. Még szép hogy pillanatokon belül berúgta a labdát a „kapumba”...

—Gól! - kiáltotta. Én meg csak néztem rá, mint borjú az új „kapura”... azt hiszem a hasonlat most nagyonis stílszerű, mert épp „kapukról” van szó.

Látta hogy még mindig nem értem.

—Kaptál egy gólt! - magyarázta.

—Nagyszerű! - kiáltottam fel mosolyogva.

—Mi a nagyszerű?! - bámult rám, már az őrültség jeleit keresve az orcámon.

—Hát hogy kaptam egy gólt. Hol van?

—Mi hol van?!

—Hát a gól. Azonnal meg szeretném nézni!

—De hiszen AZ IMÉNT LÁTTAD!

—Hol? Mikor?!

—Berúgtam a labdát a kapudba! Nem emlékszel?!

—De, na és?!

—Na az volt a gól.

—Hát nem a labdát rúgtad be?

—De.

—Akkor az a labda volt és nem a „gól”.

—De igen. Gólt rúgtam.

—Ne viccelj már hiszen láttam, hogy labdát rúgtál.

—Figyelj már és értsd meg végre: ha egy labdát berúgnak egy kapuba, azt mondjuk úgy, hogy „gól”! Tehát, kaptál egy gólt! Ennek ez a neve!

—Ha te mondod... Köszi szépen!

—Tessék?!

—Megköszöntem.

—De miért?!

—Mert arra tanítottak, ha kapunk valamit, azt illik megköszönni. Te nem úgy szoktad?

—De, de, biztos, de miért kéne megköszönni egy GÓLT?!

—Na hallod! Te mondtad hogy kaptam egy gólt, s ha kapunk valamit az jó dolog, azt meg illik megköszönni! Bár még nem tudom, egy ilyen „gól” mire használható, de majd mindjárt elmondod nekem. Ugye?

A srác csak nézett rám sokáig egy hang nélkül, majd bal tenyerével megmasszírozta a homlokát, azután a két szemét is, sóhajtott egyet, fogta a labdáját, és indult a patak felé, ki a rétről.

Utánaszaladtam.

—Hát nem mondod meg, mire jó egy gól?

—Figyelj, én csak egy kisgyerek vagyok mint te is. Kérdezd majd meg a szüleidet erről, ők biztos sokkal okosabbak mint én, majd megmondják neked. - válaszolta, még mindig elképesztő türelemmel a hangjában, majd hazaballagott. Nyilván belátta, hogy abszolút reménytelen vagyok, és felesleges több időt pazarolnia rám.

Igaza volt.

Bárcsak minden neurotipikus gyerek ilyen lenne mint ő volt! Mennyire boldog lett volna a gyermekkorom, ha minden osztálytársam ilyen türelmes velem, és végül belátják, hogy teljesen reménytelen vagyok a fociban, meg sok más dologban is, aminek ők akkora fontosságot tulajdonítanak!

Természetesen megkérdeztem valóban apucit, mi a fene az a gól és mire használható, s ő nagyjából úgy foglalta össze a dolgot, hogy egyszerűen a legnyersebb logikával, tömören, kifejtette: akadnak játékok, amiket azért művelnek emberek hogy kiderüljön, melyikük az ügyesebb, gyorsabb, stb. Ez nyilván csak akkor lehetséges, ha egymás ELLEN játszanak. Ekkor számolják, adott idő alatt melyikük hányszor győzi le a másikat, még ha e legyőzés nem is okvetlenül jelent verekedést. Lényeg az, hányszor sikerült az egyiknek megtenni valamit, amiben előre megegyeztek hogy meg kéne tennie, miközben a másik fél ebben akadályozni igyekszik őt. Egy ilyen eseményt nevezhetnek „pontnak” vagy bármi másnak is; a fociban ennek valamiért az lett a neve, hogy „gól”. Ha tehát nekem lett egy „gólom”, az éppenséggel nem olyasmi, aminek ezúttal örülnöm kéne... De emiatt ne szomorodjak el, mert világosan kiderült az általam elmondottakból hogy nem érdekel engem a foci, és nem is muszáj hogy érdekeljen, nem baj az ha engem más érdekel, hiszen rengeteg más szórakozás van még a világban...

Na így lett valami halvány képem arról, mi a foci. Ennek ellenére, máig se mondhatom hogy picit is érdekelne.

Amint Olvasóm leszűrhette az eddigiekből, a foci iránti közömbösségem oka véletlenül se az volt hogy ügyetlen lettem volna hozzá - bár egészen biztos hogy az voltam. De ügyetlenségem ki se derülhetett, mert nem az volt a lényeg van-e hozzá tehetségem. Egyszerűen tényleg nem érdekelt, s amiatt nem mert a tevékenységek olyan körébe tartozott, aminek én még a létjogosultságát is hajlamos voltam többé-kevésbé megkérdőjelezni! Az én szememben a Világ akkor volna jó hely, ha benne az emberek SEGÍTENÉK és nem HÁTRÁLTATNÁK egymást, ezzel mint koncepcióval pedig minden olyan játék már alapjaiban is szembe megy, ahol a másik felet nem támogatni, hanem LEGYŐZNI kell!

Mint írtam fentebb, e sommás véleményem azóta rengeteget finomodott és enyhült! Tényleg! Mégis, azért ez máig is egyike gondolkodásmódom alapvető szervezőelveinek, méghozzá elég „vastag” és „erős” alapelv! Nem mondom tehát hogy adott esetben ez az elv meg ne hajolhatna más elvek előtt; mégis, olyan elv, mely igencsak markánsan megmutatkozik a gondolkodásomban! Erre persze megintcsak van bizonyítékom is: olvassa csak el Olvasóm azon műveimet melyekben a csiszík társadalmát mutatom be, vagy amelyekben épp a tündérekről írok...

Hozzászólások

tul hosszu, egy mondat nincs?

Ha neked ez is túl hosszú, akkor nyilvánvaló hogy a teljes önéletrajzom még hosszabb lenne neked, ergo azt se olvasnád el, vagyis ezt a hozzászólásodat máris úgy tekinthetem mint egy szavazatot arra, hogy NE jelentessem meg magyarul!

Oké. Ez is egy érvényes szavazat, elfogadom annak, mert tisztelem a matematikát, s ott megtanultam hogy a negatív eredmény is eredmény. Köszönöm szépen a véleménynyilvánításodat!

Obsessed commandline-maniac.

Úgy döntöttem, közreadok itt belőle egy „kisebb” részt, a közepe tájáról, ami a focival való első találkozásomat írja le. Szerintem eléggé humoros. Arra kérlek benneteket, akinek van kedve, olvassa el, s ennek alapján „szavazzon”, azaz írja le, szerinte érdemes-e közreadnom majd az egészet magyarul is.

Szerintem érthetően leírta ezt az elején.

tldr összefoglaló lényegében annyi, hogy Poli a szoksásos túlírtságával kifejtette, hogy nem volt képes megérteni, hogy a foci a versengésről szól, hogy egy adott szabályrendszerben ki a jobb, illetve a leírásból nekem az jött le, hogy képtelen bármiféle absztrakcióra, elvonatkoztatásra, végletekig mindent szó szerint akar(t) érteni, amit megpróbál logikának hívni.

Arra mondjuk jó volt az írása, hogy jobban megértem, hogy hogyan gondolkodik, cserébe viszont borzasztóan túlírt, negyed ennyiből is át lehetne adni ugyanezeket a gondolatokat.

Poliverzum te vagy? Csak mert nagy a hasonlóság, bár stílus az más ... 

Fedora 31, Thinkpad x220

(Még nem olvastam végig.) Nekem az eleje túlságosan szájbarágós. Tipikus egyébként a fogalmazás módja, azok szoktak így fogalmazni, akiknek valami nem jön be, ami mindenki másnak bejön, és az értetlenkedésből akarnak viccet csinálni.

 

Engem igazából az érdekelne, hogy 40-50 éves létedre (valamikor írtad, de nem emlékszem pontosan) miért élsz egyedül Amerikában? Úgy értem, hogy nem alapítottál családot, vagy elváltál időközben? Vagyis hogy milyen az életed magán része? Hogy hogy jön ez a focihoz, azt megmondom a válasz után.

Annak hogy miért élek Amerikában, számos oka van. Az egyik például politikai—szimplán rühellem a Fideszt, herótom és hányingerem van tőle, és semmi kedvem visszamenni Orbanisztánba amíg ők vannak hatalmon. Egyáltalán, nekem nem tetszik az a félfeudális rendszer amit ott kiépítettek. A baj az hogy ha a fideszt ki is csinálják a hatalomból valahogyan, nem hiszem hogy az utódja jobb lenne. Nem lehet jobb, akkor se ha tele van jószándékkal, s amiatt nem mert a fidesz már oly hosszú ideje van hatalmon hogy teljesen agymosta ennek az egész nemzedéknek a gondolkodását.

Szóval lehet hogy a fidesz le lesz váltva - valószínűleg egy nagy vérfürdő árán mert önként sose adja majd át a hatalmat - de hiába. Amint Orbánék eltakarodnak (a temetőbe ugye...) lesz nagy extázis, újjongás, ami tart kábé három évig, jóesetben. Rossz esetben addig se. És lesznek nagy fogadkozások hogy most aztán megcsináljuk az igazi demokráciát. Aztán szép lassan semmi se lesz ebből, az új párt kiépíti a maga új klientúráját, javarészt egykori fideszesekből, persze nem azokból akik korábban az igazi nagy hatalmat bírták... és kezdődik minden elölről.

Figyeljétek meg, ez a forgatókönyv ment az 1900-as évek legelejétől egyfolytában. Csak a név változott, a rendszer neve meg a Legfőbb Alfahím neve a kormányban, de a lényeg ugyanaz volt mindig.

Mert erre van igény ott a fejekben. az Úr-Szolga viszonyra. Feudalizmus, mondom. Még ha földbirtok helyett pozíciókat osztanak is.

Szóval én már nem is hiszem hogy valaha visszamegyek oda, maximum látogatóba, azt se sok időre. Egyszerűen csömöröm van az ottani dolgoktól.

Különben meg - már amikor itt voltam az USA-ban - kaptam felkérést egy fideszes (nem)úri embertől hogy tök jók a regényeim, szeretnének valamit megjelentetni tőlem... DE: nem azokat amiket eddig írtam, valami újat, amiben a magyarságot dicsőítem, az ősi virtust, stb...

Magyarán hogy álljak be a nyalizók táborába ugye. Legyek BÉRTOLLNOK. Szolgáljam én is a Rendszert. Természetesen úgy elküldtem az illetőt a búsba hogy csak na.

Ami meg a családi kapcsolatomat illeti: nincs válasz. Magánügy, sorry.

Obsessed commandline-maniac.

Hogyha politikai alapon választ valaki országot, mert nem tetszik neki a Fidesz, akkor annak Trump bejön?

Akkor már miért nem Franciaország, Kanada vagy Hollandia: ahol a "jogállamiság nincs veszélyben"?

Magyarázza el kérem valaki

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Mi köze a kettőnek egymáshoz? Trumpnak sok intézkedésével egyetértek, pl. adócsökkentés, bizonyos esetekben dereguláció. A Fidesz csak ontja magából az újabb adókat, pl. 27% áfa, baleseti adó, üzemanyagok extra adói, útdíj, satöbbi. Az alkotmányt félévente átírják kényükre kedvükre. Az agymosásról és a magyar sajtó állapotáról nem is beszélve, a két rendszert össze sem lehet hasonlítani.

Arról nem is beszélve hogy egy elnök maximum két ciklust tölthet ki, tehát maximum 2024-ig lesz Trump. Orbán meg már a várban van, már csak a koronát várja.

"Akkor már miért nem Franciaország, Kanada vagy Hollandia: ahol a "jogállamiság nincs veszélyben"?

Franciául nem beszélek, és hollandul sem. Kanadába nem volt lehetőségem kiköltözni, az USA-ba meg igen.

"Everything fails, all the time."

"Mi köze a kettőnek egymáshoz?"

Az a köze a kettőnek egymáshoz, hogy mindkettőt diktátorozzák és náziccák/fasisztázzák a politikai ellenfelei (kivéve, amikor a baloldal - most már a szerecsenmosdatáson áteső jobbikkal kiegészülve - cigányzsidózza Orbánt, mert azt lehet). Ugyanaz a kárálás megy a Demokraták között odakint, mint a idehaza: minden Republikánus hülye, alacsony IQ-jú, elmaradott, szélsőjobboldali, rasszista, stb. És ott sem veszik észre magukat ezzel kapcsolatban, csakúgy mint itthon.

"A Fidesz csak ontja magából az újabb adókat, pl. 27% áfa, baleseti adó, üzemanyagok extra adói, útdíj, satöbbi."

Elég ha visszaemlékszik valaki, hogy hogy ment neki 94-98 és 2002-2010 között és ezt hasonlítsa össze hogy mentek a dolgok 98-2002 és 2010-2020 között. Sajnos hajlamosak elfelejteni sokmindent, például amikor a Bokros adót csökkentett. 1977-ben születtem és elég egyértelműen el tudom dönteni, hogy a sok közgazdász szuperprofi agytrösztnek mikor sikerült megmondani a frankót. A gazdaságról meg már 10 éve folyamatosan megjövendölik minden évben, hogy összeomlik, de csak nem akar összejönni úgy, ahogy azt előtte elő tudták adni.

"Az agymosásról és a magyar sajtó állapotáról nem is beszélve"

Ha megnézzük mondjuk a német vagy a svéd sajtót, akkor az itthoni még mindig kiegyensúlyozottabb.

"a két rendszert össze sem lehet hasonlítani."

Nem értünk egyet ebben sem.

"Orbán meg már a várban van, már csak a koronát várja."

Ugyanezt adja elő Trump-ról odakint a Demokrata banda.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Tartok tőle ezt nekem címezted csak rossz helyre írtad a kérdést. A válaszom az hogy amikor kimentem az USA-ba, senki még nem is álmodott Trumpról. Tudod, én még Obama idejében cseréltem kontinenst... És most már semmi kedvem megint hazát cserélni, mert már itt megszoktam, vannak barátaim is, stb.

És Trumpot bár utálom, de messze nem ugyanaz a kategória mint Orbán. kezdjük azzal, lehet hogy meg se választják újra... Nagyon reménykedem Sandersben, tudod. Bár lényegében akárki más is jobb lenne mint Trump... De még ha a legrosszabbat is tételezzük fel, és lesz megint 4 éve neki, akkor is előre tudható hogy az a maximum, és KÉSZ, VÉGE! Méghozzá ÖRÖKRE!

O1G esetén fogalmam se lehet róla, meddig királykodik. Vélhető hogy amíg csak él... Még akkor is ragaszkodni fog a hatalomhoz ha már neki magának is terhére van, mert nem meri kiadni a kezéből, hiszen fél hogy akkor jön az el- és leszámolás...

Szóval persze, igen, én elismerem, itt az USA-ban is alaposan elszaródott minden Trump miatt, de még mindig nem annyira mint Orbanisztánban. Itt azért még igenis akadnak „fékek és ellensúlyok”, ha nem is annyi mint kéne. De vannak. Orbanisztánban azonban ennek már mikroszkopikus nyomai sincsenek.

Különben meg ha mégis továbbállnék innen, akkor se Európa lenne az új cél hanem Új-Zéland vagy Ausztrália. Ott is angolul beszélnek amit már ismerek valamennyire...

Európába különben elsősorban amiatt nem szeretnék menni, mert haragszom az EU-ra is úgy általában. Azért haragszom mert töketlen barmok hogy eltűrik Orbán packázásait, meg hogy az európai integráció - az Európai Egyesült Államok - építése olyan csigalassan halad. Dühös vagyok emiatt rájuk, na. Ekkora sebességgel amit művelnek, az unokáink se fogják azt látni, az USE megszületését... (United States of Europe).

Esetleg Skóciába hajlandó lennék elmenni ha minden kötél szakad, de csak akkor ha kilép Angliából (franc se tudja mi annak a pontos neve de értitek remélem) függetlenné válik... na akkor igen. Pláne ha utána az EU-hoz csatlakozik... De mondom ezt is csak végső esetben, és nem szívesen, mert a tököm tele azzal, milyen lassan fejlődik az EU az USE felé...

Különben ez mind csak felesleges szócséplés. Jó nekem az USA. Mondom legislegrosszabb esetben is csak 4 év van hátra még Trumpból...

És látható, messze nem akkora a hatalma mint OV -é. Nagy a pofája, de tenni nem tud olyan hű de sok mindent. És sokat szelidült a megválasztása óta...

Aztán meg akadnak lépései amikkel még egyet is értek. Például a Kína-ellenes politikájával. Sőt szerintem ezt még keményebben kéne képviselnie... Megjegyzem e témában a demokraták is kábé egy véleményen vannak vele.

Azzal is egyetértek hogy Jeruzsálemet elismerte Izrael fővárosának. Amúgy ha az ÉN SZEMÉLYES véleményemre vagytok kíváncsiak, ha én lennék az USA elnöke, simán elismerném egész Ciszjordániát Izrael tulajdonának. De ez mellékes. Csak jelezni akartam, nekem az is oké hogy Trump annyira Izrael-barát.

Szóval összeségében utálom őt, igen, de messze nem annyira mint Orbán Viktort...

Obsessed commandline-maniac.

"Tartok tőle ezt nekem címezted csak rossz helyre írtad a kérdést."

A te véleményedre is kíváncsi voltam, amikor írtam.

"A válaszom az hogy amikor kimentem az USA-ba, senki még nem is álmodott Trumpról. Tudod, én még Obama idejében cseréltem kontinenst... És most már semmi kedvem megint hazát cserélni, mert már itt megszoktam, vannak barátaim is, stb."

Erre gondoltam, amikor az eredeti kérdést felvetettem. A politika változik. Ezért emiatt más országba költözni szerintem nem feltétlenül éri meg. Jó, itt mondjuk ne számítsuk Észak-Koreát (az Orbángyűlölők jöhetnek megint diktatúrázni). Ahogy írod, neked más okok is közrejátszottak.

"Szóval persze, igen, én elismerem, itt az USA-ban is alaposan elszaródott minden Trump miatt"

A számok ezt nem feltétlenül támasztják alá.

"Európába különben elsősorban amiatt nem szeretnék menni, mert haragszom az EU-ra is úgy általában. Azért haragszom mert töketlen barmok hogy eltűrik Orbán packázásait, meg hogy az európai integráció - az Európai Egyesült Államok - építése olyan csigalassan halad. Dühös vagyok emiatt rájuk, na. Ekkora sebességgel amit művelnek, az unokáink se fogják azt látni, az USE megszületését... (United States of Europe)."

Nagyon örülök, hogy nem haladnak ezzel és remélem nem is fog rá sor kerülni.

Viszont Amerika még kipróbálhatja akár a kommunizmust is! Néhány szélsőbalos Sanders hívő szerint a gulág egy jó dolog. Oda küldenék a Republikánusokat - a szabadság nevében.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Sajnos nagyon kevered a fogalmakat. A fidesz nem szocialista, hanem populista. Magyarán HORDÓSZÓNOK.

Trump is az, populista, csak ehhez kevesebb a hatalma mint ov-nek.

Nekem nincs semmi bajom se a szocializmussal, se a kapitalizmussal, HA JÓL VAN MEGCSINÁLVA. Mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai. De előnyei csak akkor ha JÓL van megcsinálva.

A magyarországi szocializmus nem ilyen volt. Az se ilyen amit a fidesz művel.

Az amerikai kapitalizmus se jó TELJESEN, de legalább közelít hozzá. És a lényeg amikor kimentem oda még nem volt populista. Remélem Trump után megint nem lesz az. És kész, ennyi.

Obsessed commandline-maniac.

a szocializmus hol van jol megcsinalva?

Sanders nem populista? En ezt a szot nem ertem. Nem az a populista, aki azt csinalja, amire a valasztok kerik? Az meg ugye demokracia

Ha az amerikai kapitalizmus legalabb kozelit hozza, miert akarod elrontani?

Dehogy akarom én elrontani az amerikai kapitalizmust! Az előző választáson például nem is Sandersnek drukkoltam hanem Hillary Clintonnak... (kár volt...)

És most is: nekem tulajdonképpen tökmindegy hogy Sanders vagy más, csak az a lényeg hogy győzze le az a valaki Trumpot! És kész, ennyi. Egyelőre viszont számomra Sanders tűnik a legesélyesebbnek. Emiatt említettem őt, és ennyi, nem kell ebbe többet belelátni.

Nekem még az se lenne nagy tragédia, ha megint republikánus lenne az elnök. Bevallom, jobban komálom a demokratákat, ez igaz, elismerem... de amúgy nem igazán érdekelne ez az egész elnökösködés meg választósdi, ha nem ÉPPEN TRUMPRÓL lenne szó!

Igazából a modora, a stílusa, a viselkedése az amit nem vagyok képes megemészteni. Meg hogy túl sok a sötét ügye. Például miért nem teszi közzé az adóbevallását ha nincs takargatnivalója, hm?!

Soká sorolhatnám még.

Szóval a politikája nem is zavar olyan szörnyen, bár el tudnék képzelni jobbat is mint azt. De ismétlem, az hagyján. A lényeg hogy MINT EMBERT nem vagyok képes elfogadni őt!

Egy elnöknek, pláne ha az USA elnöke, egyszerűen nem szabadna így viselkednie, és sokkal tiszteletre méltóbb kéne legyen, sokkal bizalomgerjesztőbb, megbízhatóbb, „üvegzsebűbb”, megfontoltabb, kevesebbet kéne hazudnia, stb...

Érted már?

Itt nem az a lényeg hogy épp Sanderst említettem. Az teljesen mellékes. Nekem egyedül az a fontos hogy ne Trump legyen a következő.

Obsessed commandline-maniac.

Es az nem zavar, hogy Sanders viszont gyuloli a kapitalizmust, es tonkre akarja tenni?

Es az mondjuk nem tetszik Trumpban, hogy a cegek szamara egyszerubbe teszi a mukodest a burokracia csokkentesevel? Vagom en, hogy rizsazni is tud, meg eleg otromba a stilusa, mivel politikai palyara lepett, de mondjuk nincs valami jo is abban, amit csinal? Az nem fontosabb, mint a stilusa?

Mi a fontosabb, hogy az osszes demokrata jelolt be akarja tiltani a magan egeszsegugyet, vagy hogy Trump azt mondta, hogy "grab by the p*ssy", amikor meg nem volt elnokjelolt"

Az adobevallasat azert nem teszi kozre, mert iggy lehet rajta csamcsogni, sok ido elmegy azzal, hogy errol beszelnek, de valojaban nem fontos kerdes.

Ez a bizalomgerjeszto viselkedes, amit mondassz, ez valt mostanaban a politika sajatjava. Hogy a politikusok magas lorol lebeszelnek az emberekhez, ugy allitjak be a szerepuket, hogy nekik azert kell mindenbe bele avatkozni, adokent elvenni a penzt es elkolteni helyetted, mert ok annyira okosak (hisz szepen beszelnek), hogy ok jobban el tujak kolteni a penzed, ok annyira okosak, hogy meg tudjak szabni mit tehetsz es mit nem, az amerikaiaknak meg elege lett abbol hogy valmi oltonyos fasz bele pofazik az eletukbe. Trump meg szandekosan szarik bele ebbe a hagyomanyba, es valoszinuleg nem is esik nehezere, mert nem olyan tipus.

 

 

Amugy annak idejen nem ugy volt, hogy te nem is tudsz angolul?

Sajnálom, én olyan öregúr vagyok akinek fontos hogy a királya/császára/elnöke/vezére/főnöke (stb) bizalomgerjesztő legyen...

Nekem a tököm tele volt azzal is amikor még Magyarországon élvén úgy beszéltek velem a főnökök a cégnél hogy kussoljak mert 200 másik akárki vár a kapu előtt a pozíciómra... Nekem ez a stílus nem jön be és kész, és leszarom ha a főnök/elnök/whoever emellett mi minden jót tesz!

UGYANIS NEM BÍZOM BENNE. Ez van.

Nem mellékesen, Trump nem is tesz olyan hű de sok jót. A gazdaság elég jól megy az igaz, de ez Obama alatt kezdődött, Trump tehát csak beleült a jóba. A kína-ellenes politikájával egyetértek, de azt a demokraták is mind így csinálnák, talán még keményebben is. Az adócsökkentését leszarom, mert az a gazdagoknak jó csak, én meg itt a szegény nyomorultak közé számítódom (de ezt nem panaszkodásként írom mert így is fényévekkel jobb nekem mint Orbanisztánban volt, csak jelezni akartam nekem abból az adócsökkentésből semmi hasznom).

Munkám nem azért van mert most kevés a munkanélküli, mert volt az nekem Obama idejében is.

Sanders nem tudja tönkretenni az itteni kapitalizmust, ez röhejes! Eleve ő is maximum 8 évig lenne csak hatalmon. Az kevés ehhez. Ha lesz ingyenes egészségügy mindenkinek, az nekem csak jó mert közeledik az öregkorom... De amúgy ez úgyse lesz soha. Nyilván lesznek betegségek amik esetén a kezelés ingyenes lesz, de amennyi rengeteg baja van az embereknek, pláne ahogy öregednek, s egyes kezelések milyen drágák, nyilván az lesz hogy egy csomó ritkább és sokba kerülő kezelés mégse lesz ingyenes, legjobb esetben is részben térítésköteles lesz. Vagy lehet majd kötni rá kiegészítő biztosítást.

Szóval nem kell beszarni Sanderstől.

De ismétlem, nekem kábé mindegy, ha téged ez annyira zavar akkor felejtsük el Sanderst, tőlem aztán...! Válassz ki véletlenszerűen egy akármelyik másik jelöltet, s drukkolj annak. Én annak is sok sikert kívánok, mondom. Nekem tökmindegy, csak ne Trump legyen, na!

Trump igenis a stílusa miatt nem méltó elnöknek, s ez szégyen az USA-ra nézve. Ez a véleményem. Néhány kilengést minden elnöknek meg lehet bocsátani, de neki másból se áll az elnöksége csak botrányokból, direkt csinálja, élvezi... undorító, na!

Én itt az USA-ban azt szeretném ha a politikával nem is kéne foglalkoznom, mert általában véve nem érdekel az a területe az életnek. De Trump ideje alatt állandóan szembe jön velem a politika, s ebből elegem van.

Uff én beszéltem.

Obsessed commandline-maniac.

Eleve ő is maximum 8 évig lenne csak hatalmon.

Akkor most egy pillanatra emlékezzünk vissza, hogy mit sikerült elérni az MSZP-nek 8 év alatt (csak egy példa: államadóság az addigi csökkenésből GDP 50%-áról 80%-ára felnövelése, összegben meg két-két és félszerezése) meg azt is, hogy 4 év után is már mennyi picsogás volt a Fideszre, hát még 8 után.

De igazából nem oszt-szoroz, mert ezer mód van arra, hogy elgáncsolják az elnököt ott.

Ez a stílus dolog meg... Hát, találkoztam már olyannal is, akinek az egyetlen és legfőbb, mindent eldöntő érve az volt Demszky mellett, hogy milyen jó kiállású ember. Mindezt az éppben kiborított BKV-s balhébili közepette... (Jó, hát végül is tény, hogy nagyon profi fapofával képes volt letagadni, hogy bárkinek is lett volna vele felelőssége, végén még kiderült, hogy főpolgármesterként felelt volna ő is érte...)

Nem értesz engem még mindig. Az hogy valaki jó kiállású, engem nem érdekel. Tőlem lehet egy bányarém is vagy kapafogú vénség. Trumpnak se a külsejével van bajom.

Az se elég, ha csak a stílusa megnyerő, és emellé nincs semmi más erénye.

De jelenleg az elnök (Trump) a stílusával lejáratja egész Amerikát! Ez van. Messze a legocsmányabb és leghazudósabb mind közül aki valaha a „trónon” ült. Talán Nixont kivéve, de ő legalább lemondott... (és a stílusa annak se volt ilyen...)

Az én szememben ez vészhelyzet. Valaki más kell a helyére. Mindegy ki. Olyan aki MÉLTÓBB a viselkedése alapján elnöknek. Aztán ha a viselkedése oké, de a szakértelméről kiderül hogy elégtelen, legfeljebb nem lesz újraválasztva 4 év után.

Az elnök itt hiába síkhülye esetleg, amíg működnek a fékek és ellensúlyok, olyan IGAZÁN nagy galibát nem tud művelni. Ez nem Orbanisztán. Arra azonban képes hogy a viselkedésével lejárassa az országot...

Obsessed commandline-maniac.

Míg a közbeszédben a kifejezés ellensúlyként honosodott meg, addig a jogi-politológiai zsargonban inkább az egyensúlyt használják, nagyon leegyszerűsítve azért, mert a különböző hatalmi ágak, funkciók semleges politikai intézményekként nem azzal a céllal működnek, hogy minél nagyobb hatalmat hasítsanak ki maguknak, hanem hogy üzemszerű működésükkel és egymás ellenőrzésével egyensúlyi helyzetet hozzanak létre. 

Egyezzetek ki egy dontetlenben. :)

szerk:

HOGY MONDJUK MAGYARUL A CHECKS AND BALANCES-T?
2949
Fékek és ellensúlyok
1728
Fékek és egyensúlyok

"Nekem a tököm tele volt azzal is amikor még Magyarországon élvén úgy beszéltek velem a főnökök a cégnél hogy kussoljak mert 200 másik akárki vár a kapu előtt a pozíciómra..."

Az itthoni rossz tapasztalataidat kivetíted egy emberre, akivel szerintem még sosem beszéltél. Vagy bármelyik nyilatkozatában kussoltatott szoftvert fejlesztőket? Most ne számítsuk ide, amikor a ballib médiát ekézi: az oda-vissza megy.

"Szóval nem kell beszarni Sanderstől."

Beszarni nem kell tőle szerintem sem. De hagymázas elképzelései vannak a szocializmusról úgy, hogy még nem próbálták ki. Nézzék meg máshol hogy ment. Miért nem emigrál mindenki a sokat éltetett Kubába? Legjobb lenne, ha tanulnának a történelemből, mielőtt hibát követnek el.

"De ismétlem, nekem kábé mindegy, ha téged ez annyira zavar akkor felejtsük el Sanderst, tőlem aztán...! Válassz ki véletlenszerűen egy akármelyik másik jelöltet, s drukkolj annak. Én annak is sok sikert kívánok, mondom. Nekem tökmindegy, csak ne Trump legyen, na!"

A politika nem így működik. Mert nem egy akármelyik jelölt lesz, hanem egy. És az könnyen lehet Sanders. Tud elég sokat ártani 8 év alatt, hogy kiderüljön: mégsem érte meg megszavazni csak azért, hogy ne Trump legyen. Remélem nem kell majd erre sok embernek rájönni, mert vannak köztük olyanok, akik közel állnak hozzám.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Szerkesztve: 2020. 02. 14., p - 10:47

Aki képes rá, hogy hazát cseréljen egy politikai rendszer apropóján, - már elnézést, de.., - az hülye. - A hazát nem a politikai rendszer jelenti, egyébként is sanszos, hogy leélt 60-70 év alatt nem egy politikai rendszerben kell élned még a "művelt" nyugaton sem, hát még egy kisebb országban. Nem akarlak untatni, de a hazát a szűkebb közösséged (barátok, család, munkatársaid, az elérhető szép lányok, stb. jelentik. Na meg az ismerős tájak, a kiemelkedő tudósaink, sportolóink művészeink, akikre büszke lehetsz, hogy egy országban élsz velük és bármikor elmehetsz olyan közönség-találkozókra, színházakba, ahol szinte személyesen hallhatod, láthatod őket, akár "párásodó" szemmel is.)

A gyönyörű ismerős hazai tájakról már nem is beszélve, az országban 300 kilométeres körben, személygépkocsival bármelyik városba "haza" megyek, GPS nélkül megtalálok minden ismerős, vagy éppen még ismeretlen úticélt. Közben ha kell, az anyanyelvemen bárkivel megértetem magam. (Na jó, mostanában a Pesti éjszakában azért nem árthat némi angol tudás a szükséges kommunikációhoz, - nehogy éppen angol turista verjen agyon, mert nem tetszik a pofám a bedrogozott hülyéjének. De hát ez világjelenség, nem az orbáni Magyarországnak tulajdonítom...) - Ez esetenként csak egy múló, kicsit "darkosan" szomorú "életérzés", - mert nem óhajtanék Pesten tartózkodni hosszasabban, már csak a "jó levegő" miatt sem. - De ha éppen akkor, amikor fenn vagyok, nem is a nemzeti büszkeség okán párásodik a szemem, hanem a gáztól, koromtól, akkor is legkésőbb 2-3 órán belül otthon leszek a jó levegőn, ahol mindez gyorsan elmúlik. Persze ha nincsen a "magánéletedet körül vevő" és együtt azokkal felépített, folyamatosan ápolt közösséged, ahol jókat lehet beszélgetni, sörözni, projektorral csapatosan megnézni egy "gyűlölt" világbajnoki focimeccset, hát akkor persze nincs mit veszítened. Az egyedüllétet valóban lehet Amerikában, vagy bárhol a világon is produkálni. (20-22 éves koromban felmerült, hogy menjek néhány barátom után, csaltak is, de ma már ismerve a kint leélt életüket, gyerekeik életét, örülök hogy az itthon maradás mellett döntöttem. (Nekem itt is minden összejött ami egy jó élethez kell. Politikát pedig még távolról sem szagoltam hozzá.)

Különböző embereknek más-más értékrendjük van. De ettől nem feltétlenül hülyék. Nekem például egyáltalán nem fontos hogy 60-70 évet éljek egy helyen. A családom jóléte viszont fontosabb, a szűk család velem van, az otthoniak meg örülnek minden egyes hazaküldött forintnak. Magyarország valóban szép, de egy év alatt simán bejárható hétvégi kirándulások alkalmával. Mi a jó abban, hogy állandóan ugyanoda járkál vissza az ember egy ilyen kicsi országban? Ettől konkrétan bezártságérzésem van, hülyén érezném magam, ha már ötödjére mennék ugyanoda. Már 27 évesen meguntam, mi lenne 60-ig?

Még ha eltekintünk attól hogy halálra van adóztatva minden, rendszeresen az EU országokba átjárkálni aránylag drága Magyarországról - épp 340 forint egy euro. Azt fáj forintból finanszírozni. Autózni szintén drága, mert 2x annyiba kerül az üzemanyag. Megint a korlátozottság és bezártság érzés. Megfosztanak ezzel is a szabadságomtól, azt én nehezen viselem.

Az adók konkrétan ledolgozott évektől fosztanak meg. Gondolj bele, a keservesen megkeresett bruttód kb. felét elveszik és még a nettódból is áfát fizetsz minden termékre. És mit kapsz érte cserébe? Rettenetes állapotú egészségügyet, rossz utakat, nem túl fényes nyugdíjat, elnyomó bürokráciát, urambátyám rendszert, a gyerek agyát kimossák az iskolában pártpropagandával.

Itt is elmehetek neves előadók közönségelőadásaira, sőt olyanokéra is, akik az életükbe nem fogják betenni a lábukat Magyarországra. Az otthon maradással rengeteg mindenről le kéne mondani. Illetve nem feltétlenül, ha a felső 10 ezer része az ember, gazdagnak lenni mindenhol könnyű.

Itt mint átlagjózsi, felülök egy gépre és potom pénzből 3 órán belül a trópusokon lehetek, ahol még olcsóbb is minden. Vagy megyek másfél órát északra, és motoros szánozhatok télen, jetskizhetek nyáron ha ahhoz van kedvem. És nem a Dunán. A lényeg az, hogy ezekhez itt nem kell gazdagnak lennem.

Számomra ezek fontosabbak, mint a szűk közösség, aminek egyébként már a 3/4-ed része szintén valahol külföldön él.

"Everything fails, all the time."

"Már 27 évesen meguntam, mi lenne 60-ig?"

Különbözünk, mert most 43 évesen már talán 30 éve ugyanarra futok a Duna mellett és nem tudom megunni.

"Rettenetes állapotú egészségügyet"

Azért az USA egészségügyének is megvannak a hátulütői. Mi lesz majd, ha kapsz mondjuk egy limfómát? Aminek mondjuk 500.000 USD a kezelése és azt csak részben téríti a biztosítód?

Konkrétan dolgoztam egyébként kint 1 évet. Annyit a helyről, hogy ott hajtották végre az első veseátültetést. A gép, amivel a méréseket végeztük semmivel sem volt jobb, mint az itthoni.

Az lehet, hogy csillog-villog minden a kórházban és az aulában egy 15x10m-es Amerikai zászló lóg, de a második nap már próbálják hazahúzni a belüket, mert olyan számlát kapnak, hogy a fülük ketté áll. Jó, mondjuk nekem egyetemi biztosításom volt, de ha egy súlyos betegséget kaptam volna, akkor még úgy is elég mélyen a zsebembe kellett volna nyúlnom. Apropó: mi lenne itthon, ha egy kórház aulájában a két mozgólépcső közé egy 15x10m-es magyar zászlót lógatnának? Arról ne is beszéljünk, hogy mi van a pénzükön! Ezért irigylem az Amerikaiakat.

Michael Moore forgatott is egy filmet az ottani Eü fonákjáról, amiben vannak igazságok (súlyos betegséggel nem tudsz biztosítót váltani; a biztosítóknál külön részleg foglalkozik azzal, hogy indokot találjon miért nem kell finanszírozniuk egy kezelést/vizsgálatot és szép jutalmakat adnak a teljesítmény alapján), de közben meg odáig merészkedett, hogy a komcsi Kuba rendszerét éltette. Aztán mégsem jár minden, a filmet megrendelő Demokrata politikus és seggnyaló kezeltetni magát Kubába...

"nem túl fényes nyugdíjat"

Hogy is van az a nyugdíj Amerikában? Véletlen rosszul forgatja a szakszervezet vagy a vállalat a megtakarítást és ugrott? Vagy magadnak teszel félre? Ha sok pénzed van, akkor jobban járhatsz arányaiban, mint egy központi rendszerrel, de egy Sanders-féle nézetből ez meg nem olyan igazságos - ugye.

"urambátyám rendszert"

Urambátyám rendszer Amerikában is van, tudok neked példákkal szolgálni. A politikában is ugyanúgy megvannak az érdekcsoportok, csak be van csomagolva csomagolópapírba és masnit kötnek rá. Nem véletlen vannak ott is folyamatos botrányok. Persze lehet a homokba dugni az embernek a fejét, de jobb ha inkább észreveszi ezt. Jó pár született amerikaival találkoztam, akik naivak és ezért könnyű őket megvezetni. A híres amerikai oktatási rendszer nem tudta átadni a kritikus gondolkodást? Ebből a szempontból előnyben vannak a Kelet-Európaiak.

"a gyerek agyát kimossák az iskolában pártpropagandával"

Érdekes, onnan pedig azt hallani, hogy hülyéket nevelnek, hacsak nincs egy valag pénzed magániskolára. Ha pedig speciális nevelést igényel a gyermeked, akkor más kerületbe kell költöznöd, hogy megfelelő iskolába járathasd (San Francisco/CA, Bay Area! - szóval nem egy Kansasi farmról beszélünk), különben ugrott a szerencséd (meg a gyerekedé). Meg arról panaszkodnak, hogy nem elég tudományos az oktatás (evolúció tagadás pl.) - szintén Demokrata hangok, amiben megintcsak van igazság.

Most ennyi.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Megvannak a hátulütői, természetesen itt sem tökéletes minden, de nem ennyire fekete-fehér. Normális biztosítást kell kötni a munkáltatón keresztül (minimum creditable coverage), akkor csak az önrészt kell fizetned. Amit írsz, az ilyen biztosítással nem fordulhat elő. Akkor igen, ha valami non-MCC himihumit kötsz, sajnos az emberek nem olvasnak utána rendesen.

Egyébként a medical debt az nem ugyanolyan mintha egy banknak tartoznál konkrét összeggel. Egyrészt alkudható, ha van fizetési hajnaldóság, másrészt amíg bármennyit fizetsz, akár havi pár dollárt, nem kerülhet végrehajtásra. Épp most változtattak a credit score rendszeren is, kevésbé értékeli negatívan az ilyen tartozást.

Hogy a gépek milyenek, azt nem tudom megítélni, de pont van friss élményem két családtaggal a János kórházból. Leírhatatlan húgyszag, ragadós padló, iszonyatos állapotok a belgyógyon, orvost lasszóval kell fogni és ha éppen találsz akkor is lepattint, a betegre rá se néz, a nővérek meg elképesztően belefásultak a munkájukba (azért a pénzért és munkarendért meg nem csoda). A kardiológián meg nincs hely, pitvar fibrillációval elküldik a belgyógyra, aztán aláíratják vele a papírt hogy saját kérésére hazamegy. Ez ellátás?

Őszintén szólva, én inkább fizetek csak lássanak el tisztességesen.

A nyugdíj megint csak utánajárás és utánaolvasás kérdése. Mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő 401k portfoliót és emellett van még social security is (ok ez nem elég önmagában). Miért bíznám ezt másra?

Lehet, hogy Washingtonban van urambátyám rendszer, sőt inkább biztos, azonban ez nincs akkora hatással az én átlagjóska életemre, mint otthon. Otthon már egy autóátírás is néha leküzdhetetlen bürokráciába ütközik, és fizetheted az intézőembert aki lefizeti akiket kell. És mindennel ez megy, az építkezéstől kezdve a kenőpénzes rendőrökön át a hálapénz rendszerig. Olyan szinten bele van szőve ez a társadalomba, hogy ez már szerintem kiirthatatlan. Ez itt elképzelhetetlen, egy átlagos amerikainak eszébe sem jut hogy létezik ilyen.

Oktatás részhez nem tudok mit hozzáfűzni, nem jártam itt iskolába. Azonban az ismerőseim akik itt jártak, semmivel nem butábbak mint bármelyik otthoni ismerősöm.

És jó sok segghülye ember is van, ugyanúgy ahogy bárhol máshol a világon.

"Everything fails, all the time."

"Megvannak a hátulütői, természetesen itt sem tökéletes minden, de nem ennyire fekete-fehér. Normális biztosítást kell kötni a munkáltatón keresztül (minimum creditable coverage), akkor csak az önrészt kell fizetned. Amit írsz, az ilyen biztosítással nem fordulhat elő. Akkor igen, ha valami non-MCC himihumit kötsz, sajnos az emberek nem olvasnak utána rendesen."

Azért még elég komoly biztosításoknál is van önrész, ami számottevő is lehet egyes esetekben. És most nem egy háziorvosi vizitre gondolok. A fogorvosi rendszert meg nem is akarom elkezdeni kibontani.

"pont van friss élményem két családtaggal a János kórházból. Leírhatatlan húgyszag, ragadós padló, iszonyatos állapotok a belgyógyon, orvost lasszóval kell fogni és ha éppen találsz akkor is lepattint, a betegre rá se néz, a nővérek meg elképesztően belefásultak a munkájukba (azért a pénzért és munkarendért meg nem csoda). A kardiológián meg nincs hely, pitvar fibrillációval elküldik a belgyógyra, aztán aláíratják vele a papírt hogy saját kérésére hazamegy. Ez ellátás?"

Nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy nincsenek gondok itthon. Voltam a János Kórházban gyakorlaton, meg betegként is.

"Lehet, hogy Washingtonban van urambátyám rendszer, sőt inkább biztos, azonban ez nincs akkora hatással az én átlagjóska életemre"

Az kétségtelen előnye Amerikának, hogy akkora, hogy nem lehet olyan könnyen leuralni. Azért federal szintű érdekcsoportok még így is vannak.

"És jó sok segghülye ember is van, ugyanúgy ahogy bárhol máshol a világon."

Így van.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Amerika is szép. Ha Magyarországon maradok, Amerikáról lemaradok. Ha Amerikába megyek, Magyarországról maradok le... De az nem olyan vészes, hiszen azt már ismerem valamennyire ugye!

Emellett, amíg Magyarországon éltem, egyszer visszautaztam a „szülőfalumba”, ahol életem első 14 éve eltelt, majd 4 év kihagyás után még körülbelül 6. Elmentem, nosztalgiázni...

Nem kellett volna. A rétet ahol kiskölyökként játszottam, bekerítették és golfpálya most a szupergazdagoknak. A kiserdőt kivágták. Az utat leaszfaltozták. Oké, ezt tekintheted haladásnak és előnynek, de ez már AKKOR SE AZ AZ ÚT, ami a képzeletemben élt...

Ismerős fákat hiába kerestem, azok sincsenek meg, nyilván azokat is kivágták. A sarki fagyis is megszűnt, még a bódéja is el lett tüntetve. Az iskola sincs meg ahol tanultam, új nagy iskola van, de nem azon a helyen, a régi iskolából óvoda lett, még a bejáratot is átépítették, alig ismertem fel az épületet...

És így tovább, soká sorolhatnám.

Az IDŐ, az könyörtelenül folyik, és minden változik. Nem léphetünk vissza a múltunkba, az a mienk belőle amire emlékezni tudunk, de az emlékeinket úgyis magunkkal visszük akárhova megyünk.

A barátok meg akiket ott hagytam... ember, ha lett volna barátom akire igazán számíthatok a nagy bajomban, ki se megyek. NEM VOLT.

Itt, Amerikában, VAN. Itt sikerült barátra lelnem. nem is egyre. Magyarországon, a „honfitársaim” körében, nem. Felületes ismeretségek persze voltak. Azokért nem kár.

Nem, nem a politika miatt mentem ki CSAK.

Amiatt IS. De egy országelhagyásnak többnyire számos oka van egyszerre. Néha szinte semmi, s az ember mégis megpattan... s mindenki csodálkozik, miért?! Semmi nagy gond nem történt... Nagy, az nem. De tudod van az az „utolsó csepp a pohárban”...

A politika nálam egy érv volt a megpattanásra, és komoly érv. Nagyon komoly. De önmagában valóban nem lett volna elég. A többi ok se lett volna elég önmagában. Együtt azonban már bőségesen elegendőek voltak...

Obsessed commandline-maniac.

"A barátok meg akiket ott hagytam... ember, ha lett volna barátom akire igazán számíthatok a nagy bajomban, ki se megyek. NEM VOLT.

Itt, Amerikában, VAN."

Te Amerikában találtad meg a barátaidat: kívánom, hogy ne csalódj bennük. Az, hogy itthon elkerültek a barátok egy pech - lehet, hogy konkrétan az élettörténeted olyan, hogy nem sikerült itthon megtalálni a barátokat. Nekem szerencsére vannak itthon barátaim, bár nem vagyok az a barátokkal együtt lógó típus és nincs is időm összejárni senkivel. De sok remek ember volt és van a környezetemben, amerre csak jártam és járok (iskolák, sport, munka) - szerencsére.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Az ilyen nem nekem való. Nagyban emlékeztet az ifjú Sheldonra, attól is meg tudok örülni.

Versengésről. A legtöbb gyerek nagyon pici korában már találkozik a versengéssel, pl. tesó, bölcsi, ovi, társasjátékok képében.
Az élet nagyban a versengésről szól, verseny az élelemért, a napfényért, a vízért, ..., az élet minden területén, a vírusoktól kezdve, a növényeken keresztül az állatvilágig, az emberről nem is beszélve.
Ha egy gyerek "védve" van ezektől 6 éves koráig, akkor igen nagy hátrányból indul és nagyon nehéz lesz a beilleszkedés.
Feleségem tanár, Ő például pont most mesélte, hogy van egy nehezen beilleszkedő gyerek az osztályában és a szülei nem akarják engedni, hogy a papírszedésben részt vegyen, nehogy valami konfliktusba kerüljön. Sajnos épp az ilyen "védelem" miatt, egyre nehezebben tud beilleszkedni, és egyre jobban ki is közösítik a többiek.

Aki versengő DNS-sel jött a világra, az mindig is versengeni, törtetni fog hogy bizonyítson. (Leginkább önmagának. Ő így szerzi meg a jó élethez nélkülözhetetlen dopamint. - Versengő gén! Benne van kiírhatatlanul. - Ha valaki visszahúzódik, mert nem áll neki ez a "műfaj", akkor legtöbbször még idejében, - gyerekkorában, - keres olyan területet az életben, ahol relatíve kimagosló tudásra tesz szert, és ezért továbbiakban mindenki békén hagyja, így egész életében nyugodtan tanulhat tovább, hogy a megszerzett előnyét megtarthassa, - még talán kis szerencsével meg is fizetik ezért,  - és máris "távolabbról" szemlélheti a "hajtósokat".

A versengés és a törtetés nem teljesen ugyanaz.
A versengés minden élőlényben benne van, anélkül nem lenne életképes.
A versengés nem azt jelenti, hogy mindenért versenyez és mindenáron.
A tanulás is egy fajta versengés, ahogy írod is: "egész életében nyugodtan tanulhat tovább, hogy a megszerzett előnyét megtarthassa".
A tanulás által nő a tudása, így előnyt szerez másokkal szemben.
Aki semmiben sem verseng, nem gyarapítja a képességeit, az hátrányba kerül.

Ez a leírás egészen jól illik rám. Nagyiéknál nevelődtem, férfi ott se volt mert csak a nagyi és dédinagymamám élt abban a házban, nem volt semmi gyermektársaságom, az udvarra se nagyon engedtek ki 6 éves koromig, az utcára meg pláne sehogy. Óvodába, bölcsődébe se jártam...

Obsessed commandline-maniac.

Igazából az írásod és ez a komment remek példa arra, hogy miért baj, hogy ha védve van mindenki fűtől-fától, miért kudarc a feminista vágyálmok és miért van szükség egy családban apára (aki valóban férfi, nem egy kiherélt hímtaggal rendelkező papucs) ÉS anyára is.

Egy kicsit sajnálom, hogy kibasztak veled annyira, hogy se óvodába, se bölcsibe nem járattak, feltételezem, hamarabb sikerült volna kiigazodnod a világban, ha nem később kellett volna megtapasztalnod azt, hogy hogyan viselkednek az emberek.

Egyébként erre az egyre jó volt az írásod, hogy jobban értem, hogy te hogy gondolkodsz. Csak borzasztóan terjengős és túlírt.

Mondjuk ne vedd sértésnek, de ötletem sincs ilyen előzmények mellett, hogy családot hogy hoztál össze.

Hát, nekem ilyen terjengős és túlírt az írói stílusom. Ez van. Akadnak azért, akiknek tetszik... Ha neked nem tetszik, sebaj. Ez olyan hogy cipőt se lehet csinálni olyat, ami illik mindenki lábára...

Abban egyetértek veled, hogy semmi esetre se tett jót nekem hogy az életem első kb 6 évében ennyire izoláltan neveltek fel. Ez a véleményem konkrétan benne is van a könyvemben.

Hogy miként hoztam össze családot? Hát, csajokból is vannak ám akik rosszul választottak... elváltak... vagy akármi más miatt is nem úgy sikerült az életük eleinte ahogy elképzelték, aztán akkor már lejjebb adnak az igényeikből...

Nem olyan nehéz összehozni egy családot a magamfélének, nehogy azt hidd! Valószínűleg úgy vélekedel rólam hogy a legutolsó lehetek mindenféle rangsorban, de ez korántsincs így. Kétszer is alapítottam családot... De magam is elismerem, ez hibás döntés volt. Mert bár a magamfajtának is nyílik esélye erre, és könnyebben mint gondolnád, de jobb ha ezen eséllyel nem él. Úgyhogy meg is fogadtam, többé nem mászom bele ilyesmibe. A női „lélek” nekem túl bonyolult, és rengeteg időmet venné igénybe a „pátyolgatása”. És nincs man-page ami leírná hogy a female brain milyen inputra milyen outputot produkál, szóval túl nagy a rizikófaktor, hogy rosszul konfigurálom és akkor kész a katasztrófa. Olyankor van az hogy a kedves kis tündérből zombi válik, vagy vérszívó hárpia... Kell a halálnak az ilyesmi!

Obsessed commandline-maniac.

> nincs man-page ami leírná hogy a female brain milyen inputra milyen outputot produkál

Már hogyne lenne? Olyan ez is mint a paleolit, rá kell találni. Két bevezető: https://www.goodreads.com/book/show/97642.No_More_Mr_Nice_Guy https://www.goodreads.com/book/show/18634307-the-rational-male

Nem tudom, van-e arrafelé, aki jól tud magyarul, de szerintem lektoráltasd, mert ez így hemzseg a helyesírási hibáktól. A tartalmáról nem tudok nyilatkozni, mert nem bírtam végigolvasni. Nekem baromi unalmas; lehet, hogy másnak bejön. Azért ne keseredj el, ha nem nagyon fogják venni a könyvedet. A második, harmadik biztosan jobb lesz.

A foci egyébként engem sem érdekel, sem aktív, sem passzív szinten. Úgy általában. Bár vannak kivételek, amikor azért végignézek egy meccset.

Nagyjából leszarom a helyesírási hibákat, ezt sokszor leírtam már. Messze jobban tudom a helyesírást mint sokan. Van azonban amivel nem értek egyet, ott a saját fejem és ízlésem után megyek és kész. Én ilyen öntörvényű alak vagyok, tudod.

Megjegyzem, az egész magyar kiadást is élből leszarom jóideje, én az angol kiadásra hajtok. Az angol kiadást természetesen anyanyelvi lektor nézi át, amiatt tehát nem kell aggódnod. Az angolban nem merek öntörvényűsködni, mert bár egyre jobban megy az a nyelv is, de tisztában vagyok vele hogy halálomig se fogom úgy tudni mint egy született angol, még akkor se ha nem egy zseniális angol poétára gondolunk csak egy kocsmatöltelékre. Az anyanyelvi tudással nem hiszem hogy bárki versenyezhetne ha mégoly szorgalmasan tanulja is a nyelvet IDEGEN nyelvként.

Obsessed commandline-maniac.

Valószínűleg az is hozzátartozik a dologhoz, hogy most olyan a hangulatom, hogy élvezem, ha rossz, ha legalább jó, 
 Azt kell mondanom, "Ember, ez most fájt!" Abból az (jó) értelemből, ahogy jó a csípős paprika. :)
 Együtt érzek a labdás gyerekkel. Megnyugtat, hogy nem csak én vagyok körülvéve idiótákkal*. Csak a legtöbbnek, veled ellentétben, nincs mentsége. :P

*Mármint tudom, hogy aspengeres vagy, nem idióta, de egy csomó normális ember hasonlóan értetlen, mert... idiota. -_- (de azok jellemzően még csak nem is törekszenek arra, hogy megértsék hogy mi van)

"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Hát idiótának semmi esetre se nevezném magamat. A szememben az szinte pontosan az Aspie ellentéte... Most őszintén, egy idióta szerinted képes lenne egy LFS végigcsinálására? Pláne ha előtte angolul se tudott? Vagy írni egy saját (interpreteres) programnyelvet? Stb.

És igen, most már értem mi a foci „lényege”: a versengés maga. Az önmagáért való versengés. Alkalmat teremteni arra, hogy legyőzzék a másikat. Hogy miért? Mert CSAK.

Na ez az amit bár értek most már, de nem értek egyet vele még most se, és nem tudom felfogni, miért képes ezt valaki élvezni! Pláne, ha nagyjából ugyanakkora az esélye statisztikailag ugyebár, hogy ő marad alul...

Én nem ellenzem ha valaki egy másik valaki legyőzésére törekszik, akár sokakéra is, az rendben van... de csak akkor ha a célja nem maga a puszta üres győzelem, hanem valami egyéb, ÉRTELMES és HASZNOS dolog, amihez azonban sajnos muszáj legyőznie a másikat, mert anélkül nem megy.

De csak az hogy „na gyerünk verekedjünk/focizzunk/kártyázzunk/stb mert milyen jó hogy akkor az egyikünk majd nyer”... Na ez a szememben értelmetlen idő- és energiapocséklás.

Ugyanezen értelmetlen tevékenységek közé tartozik a szememben amúgy a fórumtrollkodás is. Oké, lehet hogy a troll „legyőz” engem (vagy akárkit akire rászáll) mert jópofább módon tereli a témát mellékvágányra, vagy mert felbosszant és dühömben csúnya szavakat használok, vagy megunom és nem válaszolok s akkor elkönyvelheti úgy hogy „győzött”... De MI ÉRTELME van ennek?! Mit élvez ebben valaki?! Ezzel talán hasznára van a Világnak?! Hozott létre vele talán valami ÉRTÉKET?!

Ezt képtelen vagyok felfogni még most felnőttként is!

Én tényleg ALKOTÓ vagyok. Igenis az. Született alkotó. Nem okvetlenül a tehetségem miatt, bár szeretek hinni a tehetségemben. Mégis, azt belátom, lehet vitatkozni azon, mennyire értékes az amit ilyen vagy oilyan területen alkotok. Függetlenül azonban annak értékétől, én alkotó vagyok, egyszerűen azért, mert legfőbb célom az alkotás, a „teremtés” ha úgy tetszik, én erre törekszem, és nem a rombolásra vagy az értelmetlen küzdelmekre.

Különben meg köszi hogy elolvastad a topiknyitó sztorit.

Obsessed commandline-maniac.

Szerkesztve: 2020. 02. 15., szo - 20:29

Számomra túl terjengős, ezért sajnos unalmas is, fordulat nélküli és modoros. Az aspie túl van hangsúlyozva, fele ennyiből is érthető.

Olvasd csak el: "Semennyire se hasonlított ez semmi olyasmire, ami szerintem megérdemelte volna a „kapu” titulust."

Vö. "szerintem kicsit se hasonlított kapura"

Ja, és ez nem szavazat részemről, pont azokon a nyelveken jelenteted meg, amiken szeretnéd. 

Üdv,
Marci

"Nem értem a focit: ha kell nekik a labda, miért rúgják el, ha meg nem kell, miért futnak utána?"

 a csajoknak a nagyhangú és erőszakos fiúk tetszettek

Tévedés, a határozott, kompetens jellemek tetszenek nekik. Aki tudja, hogy mit akar és tudja az akaratát érvényesíteni másokkal szemben. Az egy dolog, hogy ilyennek többnyire a nagyhangú és erőszakos fiúk tűnnek, bár ez nem jelenti azt, hogy azok is.

Lehet hogy a felnőtt nőknek már azok tetszenek akiket leírtál, de én az általános iskolás csajokról beszéltem. Azoknak meg igenis a tesztoszterontól bűzlő állatok tetszettek. Tudom, mert láttam. Talán másképp volt a te osztályodban, bár el se tudom képzelni miként lehetett ott akkor.

Aztán később sok évvel a suli után össze is futottam egy-két egykori osztálytársnőmmel, némelyik férjhez is ment a kanszagú állathoz akiért gyermekfejjel bolondult... Vagy ha nem ahhoz akkor egy másikhoz aki semmivel se jobb annál, a tükörképe lehetne annak. És a csaj panaszkodik hogy a férje milyen verekedős. Meg ivós. Vagy mindkettő. Vagy börtöntöltelék. Vagy a satöbbi és a minden.

Na ja, persze. Én nem kellettem neki(k), mert nem voltam erőpszakos, agresszív, versengő, stb. Azaz nem voltam elég „férfias” ugye. De nekik az alfahím kellett, vagy legalábbis a béta... Na tudod mit erről is beidézek ide egy részt az önéletrajzomból, bár neked ez is tl;dr lesz:

 

Hogy miért van köze a sportnak az iskoláslányokhoz? Szimplán amiatt, mert a lányok - legalábbis az iskoláskorúak, bár megfigyeléseim szerint ez az attitűd bennük felnőtt korukra se nagyon változik - IGENIS leginkább a kigyúrt, izmos „csávókra” buknak! És ha már nem találhatnak maguknak az osztályban egy olyan fazont aki úgy néz ki mint egy gardróbszekrény, aki félkézzel felborít egy betonnal megrakott pótkocsis kamiont, akkor legalább olyat választanak jobb híján, akin ha nem is sokkal de legalábbis picit több az izom mint a nagy átlagon, és amellett erőszakos, parancsoló, hőzöngő, kivagyi, a társait terrorizáló „főnöki alkat”, vagyis afféle „alfahím”. Minden csaj az osztályban mindig az ilyen fickóra bukik, MÉG AZ IS AKI TAGADJA! Az is. Igen. Csak amiatt tagadja (ha tagadja egyáltalán) mert úgy érzi neki úgyse volna esélye hogy kivívja a „hordafőnök” kitüntető figyelmét, s emiatt eleve le is mond a felé való törleszkedésről, s hogy csökkentse a többi lánytól feléje irányuló gúnyt, azt magyarázgatja hogy az a srác igazából nem is olyan jó „parti”. Vagyis, művésziesen megfogalmazva a viselkedését, „a szükségből próbál erényt kovácsolni” a maga számára. De ettől még igenis ő is arra vágyik titokban, és irigyli az e téren sikeresebb vetélytársnőit...

Persze akadnak olyan csajok akik belátják hogy nem juthat mindegyikük be az alfahím vágyott háremébe, s így az alfa helyett megelégednek a bétával vagy gammával... ettől lejjebb azonban olyan fiatal korban még semmi esetre se adják az igényeiket. Még a teljesen reménytelenül csúnyák sem. Inkább várják, hogy hátha lesz valami jobb esélyük az iskola vége után. Sőt, többnyire nemcsak az általános iskola, de a gimnázium végéig is várnak. És nem ám a szexszel, pláne nem a szerelemmel (nem hiszek abban, hogy szerelem egyáltalán létezhetne is általános iskolás korban - abszolút kizártnak tartom mindkét fél részéről. Amit ekkor szerelemnek neveznek az maximum „vonzódás”, „érdeklődés”.) hanem még attól is óvakodnak nehogy akár alaptalanul is „hírbe hozzák” őket valamelyik a rangsorban hátrébb eső hímpéldánnyal! Azaz: az efféle fiúkkal többnyire még beszélgetni se hajlandóak!

Persze, Olvasómban felmerülhet a kérdés - amúgy teljesen jogosan - hogy is merészelek oly magabiztosan kijelenteni olyasmit, hogy még az az iskoláslány is vágyik titokban az alfahímre (vagy legalábbis az „izmos csávókra”), aki ezt tagadja?! Hiszen nem láthatok bele még most se a másik ember fejébe, pláne nem láthattam bele akkoriban, kiskoromban!

A válasz erre az, hogy DE, igenis beleláthattam a lányok fejébe bizonyos értelemben, ugyanis a helyzet elég nyilvánvaló volt a viselkedésükből. Mert hát süket én se vagyok, gyakran hallottam magam is hogy mit beszél egyik-másik csoportja a „kisasszonyoknak” a közelemben, márpedig soha egy alkalomra se emlékszem amikor a csevej témája a tanulás lett volna, azt kivéve hogy gyakran mondogatták hogy „ó én tökhülye vagyok a matekból"! (Az "én" nem rám vonatkozik e mondatban hanem arra a lányra aki mondja). Ellenben annál többet dumáltak a fiúkról... Azaz le se tagadhatták volna hogy igenis érdekli őket a másik nem. Na most, ha gyakran látok/hallok egy lányt a társnőivel e témáról - a fiúkról - csevegni, és ugyanakkor mégse látom soha egyetlen fiú közelében se, azt kivéve hogy feltűnően gyakran illegeti magát épp a legnagyobb hangú, legerőszakosabb, tesztoszterontól leginkább bűzlő hímpéldány feltűnő közelségében - nos, akkor szerinted, Olvasóm, mi másra is gondolhatnék, minthogy függetlenül attól mit kommunikál e témáról, de igenis érdeklik őt is a fiúk, és konkrétan épp ez a fiútípus érdekli őt?!

(itt kihagytam egy részt...)

És nem tudtam megérteni azt se, miért épp azok a fiúk tetszenek nekik akik után futnak, mert hát jó-jó, izmosabb mint én, oké, gyorsabban fut, mittudomén, de az is biztos hogy ha a fél agyamat kioperáltatom még akkor is röhögve lekörözöm bármelyiküket egy tudásversenyen! Akkor mi olyan vonzó benne?! Ennyire nem becsülnék semmire se a lányok az ÉSZT?!

És kénytelen voltam belátni hogy márpedig ez épp így van: Ennyire nem becsülik az észt! Igenis, az ész, az a lányokat nem érdekli.

Ezek után kezdtem úgy vélekedni, egyvalamiben talán mégis igaza van a srácoknak, amikor kiröhögnek engem. Abban tudniillik, hogy ezek a nőnemű élőlények itt az osztályban semmi esetre se érdemlik meg a „kisasszony” titulust! Az hogy „kisasszony”, elvégre valami olyasmit jelentett a szememben, aki nemcsak hogy nőnemű élőlény, de azért valamiféle értelemben mégiscsak „nemes”: nem a származására nézve, de úgy, hogy van benne valami amit tisztelni lehet! De hogy is tisztelhetnék olyan lényeket, akik ezt nem viszonozzák azzal, hogy maguk is tisztelnek ENGEM?! Pláne, mert hiszen tényleg messzire ordít, milyen ostobák: hogy is nem gondolnak arra, hogy amely srác most nagyhangú, erőszakos, verekedős, az nem fogja levetni e habitusát a házasság után sem, legfeljebb akkor már nem az osztályban fog bunyózni, hiszen már nem osztályközösségben él — de sebaj, veri majd helyette a feleségét! Ha a „csajoknak” az tetszik hogy a srác vagány, mert mer már ilyen fiatalon is itókázni, hát gondolhatnának rá, iszik majd a fiú a házasság után is... Ha szeret szórakozóhelyekre járni, jár majd ilyen helyekre házasság után is és ott dorbézolja majd el a család pénzét, bizonyítván hogy ő még akkor is milyen „menő”! És így tovább! Végülis annyi esze tényleg lehetne bármely nőnek hogy tudja: egyetlen férfi se amiatt nősül meg, hogy azután feladja a korábbi viselkedési attitűdjeit, sőt, többnyire épp ellenkezőleg: amiatt nősül meg, hogy végre elmenekülhessen otthonról, a sok korlátozásból, és végre úgy élhessen ahogy azt mindigis szerette volna!

De ezek a nők, az osztálytársaim, ebbe nem gondoltak bele, ennyi eszük se volt. Nem is sokára tehát kezdtem úgy vélni, ezek valóban csak „csajok”, mert semmi esetre se méltóak a „kisasszony” titulusra. Ebben tényleg igaza van a fiú osztálytársaimnak. Sajnos...

Volt rá példa, hogy az egyik leánynak megpróbáltam elmagyarázni, jobban járna olyan fickóval aki ha nem is a legszebb vagy legizmosabb talán, de ez neki a lánynak épp előny: mert amelyik fiú után most sok lány fut, azután később is futnak majd a nők, vagyis irtó nagy a veszélye annak, hogy megcsalja majd a feleségét... Hiába. Azt se tudom, eljutott-e a tudatáig amit magyaráztam neki, mert ugyanazt a rövid választ kaptam csak tőle, mint a fiúktól szoktam kapni:

—Hülye vagy!

Nem tudom, mi lett később e leány sorsa, de remélem ha válással végződött a házassága (vagy el se mert válni mert fél a verekedős férjétől netán hogy akkor majd megöli őt...) szóval remélem akkor majd eszébe jut ez az egykori beszélgetés... Tudom, kicsi rá az esély hogy emlékszik rá. Pedig milyen jó is lenne ha emlékezne rá, és megkérdezné önmagától, ki is volt akkor az igazi hülye... De nem amiatt lenne jó hogy ez valamiféle késői elégtételt adjon nekem (úgyse tudnék róla), hanem mert ha időközben netán szült gyermeket, s az a gyermek egy lány, elmondhatná neki ezt a dolgot, hogy legalább a gyermeke ne essen hasonló tévhitbe...

Obsessed commandline-maniac.

Remek, az egészből nekem az jön át, hogy épp csak azt a kérdést nem tetted fel, hogy miért ezekre buknak és mit remélnek ezektől.

Most tekintve, hogy hosszú-hosszú sorokon keresztül épp azt írtad le, hogy mennyire nem vagy képes elvonatkoztatni attól, ami pont előtted van (ld. hogy feloldhatatlan problémát okozott az, hogy két tégla jelképezzen egy focikaput.) és mindent túlságosan szó szerint akarsz érteni, így bocs, de nem fogadom el azt a választ, hogy csak mert.

Megvan ennek az evolúciós oka.

(Amúgy meg tényleg jó lenne, ha megtanulnál tömörebben fogalmazni, kivágnád a redundáns részeket, harmad ekkora lenne a kommented és nem unná el más sem az életét, mire végigolvassa. Bónusz: neked is több időd marad.)

Persze hogy megvan ennek az evolúciós oka, ebben igazad van, és azóta már magam is tisztában vagyok ezzel.

De most már késő...

Aztán meg, még ha akkor kisiskolásként rögvest tudtam volna is ezen evolúciós okokat, az se segített volna rajtam. Mert ugyan miként is? Jártam volna többet focizni? NEM ÉRDEKELT. Kezdtem volna gyúrni hogy több izmom legyen? Az se érdekelt. Engem az olvasás érdekelt, meg a matematika, stb...

Más volt a jellemem, na. Érdeklődés nélkül pedig nem mennek ezek a dolgok amik kellettek volna ahhoz hogy előrébb kerüljek a „csípkedési rangsorban”.

Obsessed commandline-maniac.