( TCH | 2021. 03. 06., szo – 19:40 )

Megéri persze, de oltást 1 év alatt sikerült kifejleszteni, így az lesz az igásló a járvány megfogásában. De mivel nem 100%-os, ezért szükség lesz gyógyszeres kezelésre is.ó, de nem az oltás helyett, hanem mellette.

Hát ha azt látnám, hogy mellette akarják alkalmazni, az már haladás lenne, akkor legalább el lehetne mondani, hogy mindent megtesznek ellene, de nem ezt látom, hanem azt, hogy az oltásokat forszírozzák, a kezelésekről meg szó sem esik a mainstream médiában, holott a felszín alatt vannak kutatások, mindezt úgy, hogy az oltások eddig nem úgy néz ki, hogy beválnak.

Jó kérdés, én úgy határoznám meg, hogy amikor a vírus elterjedt a szervezetben és egyszerre több szervet támad meg. Ekkor rengeteg energiába kerül az immunrendszernek kitakarítani a vírust úgy, hogy közben ne okozzon túl nagy kárt a szervezetnek.

Ha ilyen helyzet előállhat, akkor annak már lesznek előzetes tünetei, ilyen súlyos kórlefolyás nem alakul ki előzmények nélkül.

Van, de sokszor elég gyorsan romlik a beteg állapota (1-2 nap). Sok esetben pedig nem okoz fulladásos tünetet a leeső oxigénszaturáció, csak az orvos néz egy nagyot, amikor megméri a látszólag.

Itt lemaradt a vége, de sejtem, hogy látszólag egészséges akart lenni. Az 1-2 nap pedig még mindig nem olyan kevés idő, hogy ne kapjon észbe az ember, a lappangási idő sem sokkal hosszabb.

Erre nem lehet ma még válaszolni, hiszen engedélyezett anti-COVID gyógyszer egyelőre nincsen, így nem ismertek a kockázatai sem.

De lehet következtetni más antivirális szerek mellékhatásai kapcsán.

Az oltás vállalható kockázatot jelent.

Egyszer tuti (ha egészséges vagy), de félévente?

Egy betegen belül. Előtte megfertőzhetett akármennyi embert. Az oltás (izraeli adatok alapján) segít a terjedés megállításában is (még ha nem is tökéletesen), hiszen a lakosság többsége megkapja. Egy gyógyszert nem hiszem hogy prevenciós céllal be fognak adni minden lakosnak, ha tünetes, ha nem.

De nem is kell, a gyógyszert nem prevenciós céllal adják, hanem célzottan a betegnek.

Csak idő kérdése és lesz.

De pont az idő a legnagyobb baj. Mire lenne elég, itt az új variáns. Vagy variánsok.

Tudom, posztoltam is róla. Azonban ez is csak idő kérdése, 16+ éves fiatalokra már folyik a tesztelés (utána gondolom mennek lefelé a korban), terhes nőket is tesztelik előbb-utóbb, hogy már látták: nem terhes felnőttekre jól működik. A maradék lakosságot meg nem kell beoltani, nem szükséges 100% átoltottság a járvány megfékezéséhez.

Ezt jó lenne tisztázni végre, hogy mekkora átoltottság kell, mert össze-vissza repkednek a számok ezzel kapcsolatban, hol százalékban, hol milliókban (egymást kizáró módon)... Egyébként idehaza is többszázezren lehetnek azok, akik egészségügyi kockázat miatt nem kaphatnak oltást és ebbe a terhes nőket még nem számoltam bele. Most fogadjuk el, hogy a járvány legyőzéséhez nem kell őket is beoltani, de konkrétan személy szerint velük mi is lesz, ha elkapják a COVID-ot? Na, ezért is kellene kicsit rágyúrni a kezelésekre is.

Thx a javítást, átmeneti fogalmazási zavar.

Gondoltam, megint szar idő van, én sem vagyok toppon.

Csak egy példa volt a preventív módszerek másodlagos pozitív hatásáról. Egyébként meg sokkal egyszerűbb és hatékonyabb az immunrendszerünket mesterlövész üzemmódban bevetni, mint szőnyegbombázósban. Néha az immunrendszer működés több kárt okoz, mint maga a vírus.

És ha az immunrendszert folyamatosan immunválaszra kényszerítjük a vakcinázással, az mi, ha nem szőnyegbombázás?

Gyógyszeres kezelésre is szükség van/lesz, de a járványt oltással lehetséges csak legyőzni belátható időn belül.

Kérdés, hogy vajon le kell-e győzni a járványt, vagy el lehet jutni egy olyan szintre a kezelésében, hogy érdektelen, hogy legyőzzük-e, mert aki elkapja, az egy nap múlva kigyógyítható belőle. Mondjuk a tesztelést sem ártana fejleszteni ehhez. Nem csak a metodológiát, hanem a hozzáférhetőséget.