( Ritter | 2021. 01. 25., h – 12:27 )

Szerintem két megközelítés van.

1. "Gyerek a szülőé" - ha a szülők munkakerülő ostoba trógerek, bizony joguk van meghatározni a gyerekeik életét meghatározott életkorukig. Ebben a modellben elnéző metódust kell alkalmazni ezekre az esetekre. Online órán való megjelenésnek vannak technikai feltételei is. Ha a gyerek családja ezt nem tudja biztosítani, nincs jelen az órákon, ki kell postázni a nyomtatott távoktatási tanagyagot és az év végén kap egy kegyelemkettest ha egyébként nem tudott jobb jegyet szerezni. 

2. "Gyerek az államé" - ebben az esetben ha se áram, se semmilyen 21. században alap szinten elvárható feltétel nem adott egy családban, akkor ki kell emelni onnan a gyerekeket a gyerekvédelemnek. Utána az állam gondoskodik, notebookról, fűtésről, áramról, mindenről amire a gyereknek szüksége van.