( nagy_peter | 2021. 01. 11., h – 17:44 )

Főleg kisérleteztem vele. Van egy nagyon régi bolti számlázó / raktárkészlet program, ami XP alatt még éppen életre kelthető. Kíváncsi voltam, hogy fut-e ez alatt is.
Alapvetően futott, de még voltak vele gondok, így maradt az XP.
Főleg csak menekülő-útvonalnak néztem, hogy ha egyszer olyan gépet kapok, amin az XP már nem indul el, de ez még igen, akkor egyáltalán alkalmas lesz-e a feladatra.

Talán annyi előnye lehet, hogy az XP-ről már van kint ismert sebezhetőség, amivel távolról támadható, erről meg nem igazán, mert kutya sem használja. És ameddig ez így is marad, addig talán kevesebb sikeres támadás érheti.

De mondjuk ha van egy működő, jogtiszta XP-s géped, most még úgy gondolom, hogy nincs értelme lecserélni erre, ha jó tűzfal mögött futtat valami célszoftvert, azzal még nem lesz gond egy ideig. Illetve ha ugyanaz a program fut Windows 7 alatt is, akkor egy Windows 7-es gép beállításával sokkal kevesebbet kell küzdeni, mint ezzel. (hiszen még ez magát nem tudja frissíteni, és két kiadás között simán elromlik benne valami, ami egyszer már ment.)