( uid_21365 | 2020. 11. 23., h - 22:27 )

Bocs hogy beleoffolok (félig off...)

Amikor lehetőségem nyílt sok évvel (évtizeddel...) ezelőtt hosszasan megismerkedni a C-64 géppel, ami akkor még rém komolynak számított, nyilvánvaló hogy kipróbáltam én is az azon való játszást. Rengeteg játékot kipróbáltam, egy egész hétvégén (bő 3 napon át) csak játszottam, szinte alvás nélkül.

Aztán abbahagytam és kész, ennyi...

Senki nem parancsolt rám, hogy abbahagyjam. De rájöttem, nem érdemes az időt játékra fecsérelni, a programozás sokkal, SOKKAL DE SOKKAL izgalmasabb... egyszerűen mert az ALKOTÁS!

És ez amiatt lényeges különbség, mert ha játszom, be kell érnem azzal amit MÁSOK lehetővé tettek nekem. Gyakorlatilag ki vagyok szolgáltatva a játék alkotóinak. Azt kapom, amit ők jónak látnak hogy kapjak. Bizonyos értelemben tehát szolgaszerepben vagyok, ahelyett hogy én lennék az Úr, sőt, az Isten! Mármint virtuálisan. tehát az Alkotó... remélem értitek...

Később ahogy lett „nagy” gépem, PC, majd annál is nagyobb és megint nagyobb, mindig kipróbáltam valami akkoriban nagyon hype-olt játékot azon a gépen, mert mindig amikor a fent ecsetelt aggályaimat elmondtam ennek-annak, megkaptam a kiosztásomat tőlük hogy hülye vagyok, meg bolond, meg stb, mert annyi eszem sincs hogy tudjam: szimplán nem megfelelő játékot választottam ami nem nekem való, de meg különben is, régi a gépem, azon nem mennek az IGAZI JÓ játékok, ez olyan szórakozás amibe be kell fektetni, erős hardware kell hozzá...

De hiába. Mindezideig teljesen mindegy milyen erős gépet vettem, s milyen játékot próbáltam ki, az lett a tapasztalat hogy vagy egyáltalán nem tetszik, vagy maximum talán ha öt vagy tíz percig, és kész, vége...

A legjobb amit egy ilyen játék nyújtani tud nekem úgy vettem észre, azok a... hogy is nevezzem... nem tudom a szakmai nevét, de azok a filmszerű részek amik egyik pályáról átvezetnek a másikra... Azok néha valóban szépek, látványosak. Ugyanakkor azonban valóban csak nézni kell őket, tehát teljesen passzív szórakozás, ha ilyesmit akarok inkább megnézek valami kalandfilmet vagy sci-fit, az még hosszabb is.

Itt van nekem a programnyelvem amit fejlesztek, a Peri, lényegében épp ma lett kész. Most következik majd a doksiírás hozzá. Sokan lecsepülik, hogy nehéz, meg a szintaktikája szörnyű meg minden, és hogy senki nem fogja használni rajtam kívül. Oké, lehet. Mégis tény, hogy MEGCSINÁLTAM, eszméletlen mennyiségű energiát fektettem bele, tehát ez Alkotás, még ha öncélú is talán. A játszás egy játékkal nem alkotás. Nekem a Peri megalkotása - mélyen hiszem - messze sokkal több örömet nyújtott, mint amit bármi játék vagy akár játékok garmadája tudott volna adni.

Na és mindezt csak azért írtam ide - bár talán kár volt, ismerve a HUP tagságának szokásos reakcióit - mert gondoltam megkérdem, mi a véleményetek, mennyire lehet általános ez az attitűd, illetve az ellentéte hogy valaki épp a játékokért bolondul? És mi okozhatja ezeket az eltérő személyiségjegyeket?

És sietve megjegyzem, ezt ne tessék úgy olvasni, mintha BlinTuxot hülyének tartanám, vagy megkérdőjelezném a szakmai hozzáértését. Sőt még azt se kétlem, ő is képes lenne összekalapálni egy programnyelvet ha nagyon akarná. A kérdés ÉPP AZ, hogy bár nem kétlem hogy meg tudná tenni, de láthatóan mégse teszi meg, hanem ehelyett az idejét játékprogramok játszásába öli - az én értékítéletem szerint „pazarolja”. A kérdés tehát nem az hogy ő hülye-e mert tudom hogy nem az. A kérdés az, miért nem alkot, ha megtehetné? Miért nem alkot mindenki (nem okvetlenül programnyelvet de VALAMIT, mindegy mit) aki megtehetné, akinek megvan hozzá a tudása is?!

Mert ezt nem értem. Az alkotás annyira de ANNYIRA nyilvánvalóan sokkal több örömet nyújt nekem, hogy el se tudom képzelni, más is ne így volna ezzel. De akkor miért nem igyekeznek többször is érezni?!