( uid_21365 | 2020. 09. 23., sze – 23:16 )

Szerintem meg az a baj, hogy szimplán nem olvastad a könyveimet... Ezt minden sértődés és bántó szándék nélkül nírom!

Ugyanis, láthatóan abszolút nem ismered azt az ideológiát, amire a sorozatom építkezik „nőügyileg”.

Tény, hogy volt egy olyan korszakom amikor magam is azt hirdettem hogy feminista vagyok, férfi létemre (annak ellenére...), de ez IGEN HAMAR VÉGETÉRT. És amiatt ért véget, mert tapasztaltam, hogy azon szó alatt hogy „feminizmus”, én EGÉSZEN MÁST ÉRTEK, mint amit manapság e címke alá be akarnak gyömöszölni, így, ha felvállalnám a feminista címkét, azzal egyrészt lejáratnám magamat (sokak szemében...), másrészt hazudnék is, mert mást állítanák a nézeteimről mint ami a való!

Én úgy vélem, a feminizmus, amikor kialakult, jobbára haladó és értékes nézeteket tartalmazott, így becsülendő ideológia volt az eredeti formájában. Manapság azonban már annyira szélsőségessé vált, hogy sokszor önmaga eredetijének ellentétébe csapott át.

Én tényleg hiszek abban, hogy a nőket a mai világban nagyon sok igzságtalanság éri, és hogy ezellen fel kell lépni, harcolni kell, stb. Egyáltalán nem hiszem azonban azt, hogy a nő és a férfi EGYFORMA volna! Egyenlő jogok jó ha megilletik a nőket, de ez nem jelenti azt, hogy biológiailag egyformák lennének a férfiakkal. Még ABBAN SEM HISZEK, hogy a nő egyáltalán minden téren azonos képességekkel rendelkezik mint a férfiak! Nem mondom azt hogy alacsonyabbrendűek volnának, sőt, akadnak dolgok amik alapján egyenesen ők tekinthetőek felsőbbrendűnek! Mégis, AKADNAK olyan területek, amikben viszont a férfiak a jobbak.

Igazából persze lehet hogy a nők tulajdonképpen képesek lennének mindenben jobbak lenni mint a férfiak (a testi erőt kivéve) de HIÁBA, ha az tagadhatatlan hogy egyszerűen nem érdekli őket minden ugyanúgy, mint a férfiakat! Márpedig kellő motiváció nélkül a legjobb tehetség se ér semmit...

Erre ékes példa mondjuk az, hogy a programozói szakma mennyire „elférfiasodott”. Igen, akad egy-két zseniális programozó nő is. Mégis, az informatikusok többsége férfi. És nem, nem hiszek benne hogy a gonosz férfiak nem engedik érvényesülni e téren a nőket...

Na de most őszintén, miért is KÉNE erőnek erejével rákényszeríteni a nőket arra, hogy programozók legyenek?!

Vagy férfiakat arra, hogy óvóbácsinak menjenek?!

És így tovább.

Néhány efféle furamuki akadhat mindkét nemben, aki mindenáron olyasmit akar művelni ami inkább a másik nemre jellemző. Én híve vagyok annak, hogy ezt hagyjuk nekik. Nem kell megtiltani. Ám ELLENE VAGYOK minden olyasminek hogy „nemi kvóták” meghatározása, meg „pozitív diszkrimináció”, meg „érzékenyítés” (utóbbi a szememben nem más mint annak a fogalomnak az átcímkézése, hogy „alaptalan bűntudat keltése valakiben olyasmi miatt amit nem is ő követett el, csak valamelyik sokadik őse, sőt talán nem is őse csak valaki aki vele egy csoportba tartozik a bőrszíne vagy a neme alapján”.)

Még soká sorolhatnám a dolgokat, miben tér el a nézetem attól, amit manapság feministának tartanak, vagy ami manapság úgy általában divatos az LMBTQXYZ(teljes ABC...) csoportok körében.

Jellemző, tudtommal Magyarországon vagy legalábbis magyar nyelven én voltam az első író aki efféle dolgokról mert írni, s AKKORIBAN számos levelet kaptam feministáktól meg leszbiktől, meg férfi homoszexuálisoktól akik nem győztek engem magasztalni, hogy milyen bátor vagyok, és végre valaki ír az érdekükben, stb... nemegyszer még azzal is meggyanúsítottak hogy magam is homoszexuális lennék... amiből természetesen egy árva megveszekedett szó sem igaz!

Szóval AKKORIBAN e csoportok közül sokan valamiféle „hősnek” tekintettek engem.

Most meg már olyan leveleket kapok tőlük amiből mintha olyasmi tetszene ki hogy én vagyok az ellenségük, mert nem vagyok elég „modern”, nem haladok a korral, maradiak a nézeteim, félremagyarázom a dolgokat, megtévesztek sokakat, meghamisítom az eszméiket, engem be kéne tiltani (mármint a műveimet), egyáltalán, én igazából egy HÍMSOVINISZTA VAGYOK!

Hímsoviniszta, én! Korábban meg a férfiak azt mondták, a férfinem árulója vagyok, akit büntetésből kasztrálni kellene!

Na most akkor melyik az igaz, hm?!

Nekem úgy tűnik, középen állok, emiatt mindegyik oldal engem támad...