( locsemege | 2020. 08. 16., v – 16:20 )

Irreálisan nagy bizalommal tekintesz a nyugati politikai elitre. Ha nem lennének olyan józan kerékkötők, mint Orbán Viktor vagy Jarosław Kaczyński, már rég attól retteghetnék, hogy a boltból hazafelé az utcán elveszi-e tőlem a szatyromat egy néger faszi, miközben egy másik egy kést szorít a torkomhoz. Én ezt nem szeretném. Ne mondd, hogy nem így lenne, a következmények világosan látszanak azokban a nyugati államokban, amelyek élen járnak a befogadásban.

A másik dolog, hogy sokkal nyiltabban építenének le mindent, ami a fogyasztó illetve a munkavállaló érdekeit képviseli. Az egyszeri polgár nem tud komoly erőt megjeleníteni a tőkés érdekekkel szemben, s akkor vesztettünk - végleg.

Az, hogy Orbán Magyarországon erős, szerintem jó. Nem egy Dobzse László, ami sokaknak böki a csőrét, elsősorban azoknak a lobbistáknak, akik hozzászóltak, hogy a miniszterelnökök azok a celebek, akik felvállalják saját népük igába hajtását az ő, mármint a tőkések, lobbisták céljaiért. Azt te is elismered, hogy a centralizált hatalom erősebb, mint a szertefoszló, amelynek sok kiskirálya van - lásd, önkormányzatok -, így biztosan megfelelő számban vesztegethetők, zsarolhatók. Orbánnak szerintem van annyi történelmi műveltsége, hogy ezt tudja, s ezért is épít ki erős központi hatalmat. Így hatékony. Jegyzem meg, egy talán 1989-es interjúból tudható, hogy már akkor is államelmélet, politológia érdekelte, így vélhetően ebben az irányban művelődött.