( juliusk | 2020. 07. 07., k – 11:18 )

Szüleimnek sosem volt kocsija, ez a világ teljesen kimaradt a gyerekkoromból. Mivel szinte minden ismerősnek volt, ezért igen, okozott lelki problémákat. Nem utolsó sorban jó nagy szívás volt felnőttként, első jogsisként a családban megtanulni azokat az apróságokat, amik az autóvezetéssel/tulajdonlással járnak és másoknak tök triviális alapvetések. Megkockáztatom még így több év után is vannak szürke zónák (pl. rendőrrel még sosem volt dolgom, se koccanni nem koccantam szerencsére), bár már azért jól elboldogulok.

Ezt leginkább azoknak írom, akik amúgy megtehetnék az autó birtoklást de valamiért mégsem hajlandók rá, legyen az lustaság, környezetvédelem, spórolás. Ne csak a saját szempontjaikat nézzék, hanem a gyerekeikét is.

Ha lett volna kocsink szerintem teljesen meglettem volna anélkül, hogy fater a volán mögé ültet a határban kicsit bohóckodni, de alapvetően szerintem nem ördögtől való ötlet. Kihalt környéken nagy kárt nem tesz senkiben, max a saját járműben (lefulladások sorozata).