( joco01 | 2020. 02. 21., p – 14:17 )

Hát nem tudom, én szétnéztem a lakásban, és nem igazán találtam olyan gyanús dolgot, amiről akár a legkisebb gyanú is felmerült volna. Talán a telefon olyan, aminek egyesek szerint van káros sugárzása, de nem a fejem mellett tartom jellemzően, úgyhogy nem gond. Van pl. szekrényem, ami rossz esetben rám dőlhet, de ez egy vállalható rizikó. Kifejezetten kerülni próbálom a feszkót és helyén kezelem a rizikókat, merek repülőre ülni, stb.

Viszont a levegőben, vízben úszó mikroműanyagok veszélyei mellett nem mennék el teljesen. Ez az én esetemben jelenleg főleg abból áll, hogy normális, nem szennyezett helyen élek (kisváros). És abból is, hogy amíg nem derül ki az ellenkezője, nem veszek 3D nyomtatót, mert abból tuti jutna a tüdőmbe. Nem tervezem, hogy azért rettegnék ettől.

Olyan ez, mint az azbeszt, meg a radioaktív fogkrém, meg a CFC, és sorolhatnám. Eleinte azt hitték, hogy ez tök jó, és használták ész nélkül, aztán a tudósok kiderítették, hogy annyira mégsem. Mivel mostanában a tudósok rákaptak erre a mikroműanyag témára, szerintem nem gáz várni egy kicsit, hogy legyen több infónk róla.