( hajbazer | 2020. 01. 27., h – 21:44 )

Nem riadok vissza a kényelmetlenségektől, fősodratúkám. Nem olyan fából faragtak. Persze mindenki magából indul ki, főként a magadfajták, akik Apple Siri által aktivált Spotify-on hallgatott zene nélkül képtelenek a kormányon tartani a kezüket az autóban, de amikor majd megjelennek az (első használható és nem embereket az innováció™ nevében elütögető) önvezető autók, önként és dalolva vágják ketté a saját jogosítványukat, nehogy vezetni kelljen bármikor is a jövőben, majd akkor már azt fogják harsogni, hogy bezzeg, aki a saját kezével vezet, az mennyire lemaradott™, mennyire laggard™ és mennyire nem törődik a családjával. Sőt igazából élni™ se tud annyira, mert borozhatott is volna adott este, ha nem kellett volna vezetnie, tehát igazából a barátaival se törődik annyira, hogy beborozzon velük. Undorító élményhajhász egoista carpediem szánalom. Ráadásul még hülyeség is.

Megint ott tartunk, hogy szerinted ezek idealista kényelmes smartbirkák által használt hülyeségek.

Így van. Az én véleményem pedig ugyanannyit tesz a latba, mint a tiéd és ugyanúgy számít. Tudom, nehéz úgy ezt elfogadni, hogy nincs összhangban az Apple/Spotify reklámokban a zenehallgatás örömétől elélvező nők és sikeres™ rögtönmindenrevanidőm™ férfiak által festett modellvalósággal, dehát a valóság már csak ilyen. Neked is hasonló véleményed van a Windows XP (vagy egyéb legacy rendszerek) felhasználóiról, szóval még akár ki is egyezhetnénk egy döntetlenben.

Miközben létezett anno a magnó kazetta valamint a bakelit is, Te ehhez képest jössz itt az idealista kényelmes letöltögetek meg foobarozok bullshiteddel baszd meg.

Nem baszom meg. A HDD-k exponenciálisan növekvő tárkapacitása valódi fejlődés volt a kazettákhoz és a CD-khez képest, míg a Spotify csak meglévő dolgokat rendezett össze egy kupacba, hogy a legálzene-hipsterek és a magadfajta kényelmes seggűek előfizessenek rá. Mégis analógiát akarsz keresni a kettő között, hogy bezzeg a CD-t, a magnót, a bakelitet is visszasírta valaki, amikor megtörtént az átállás, ígyhát én is menjek a fenébe a zeneletötésemmel, mert te vagy az előrehaladottabb™ a Siriddel meg a Spotifyoddal. Nem mellesleg, a bakelit az az adathordozó, aminek nem hogy a CD-vel és a kazettával, de még a Spotify-jal szemben is van előnye (hangzás), ha normális lemezjátszóval játszod. Te így gondolkodsz: bakelit < magnó < cd < zeneletöltés < spotify+siri, mert hát ugye időben így jöttek egymás után. Miközben egyiknek-másiknak van előnye-hátránya egyikhez-másikhoz képest és nem biztos, hogy mindenki annyira magadfajta fősodratú, saját egyéniség nélküli konformista, hogy pont ugyanazokat a szempontokat tartsa a legfontosabbnak, mint azok a birkák, akiket az Apple, a Spotify megcélzott a marketingasztalon.

Milyen jogon döntöd el, hogy az amit te csinálsz az még a vállalható arany középút a többiek pedig csak idealista kényelmes menedzser életet élő birkák?

Olyan jogon, amilyenen te a kényelmes seggeddel érvelsz a zeneletöltés és saját zenei gyűjtemény tartása ellen. Én meg nem döntöm el helyeteted, hiszen a mai napig büntetlenül dirigálhatsz a Siridnek, hogy milyen zenét játsszon le a kocsiban. Csak elmondom a véleményem. Sajnálom, ha nem tetszik.

Ki mondta hogy nincs időnk nCoreról töltögetni meg ID3 tageket töltögetni? Van rá idő, de azt az időt inkább másra használom el. Vannak ennél az életben fontosabb dolgok is, pl a barátnőmmel közösen finom ebédet csinálni a hétvégén, vagy elmenni színházba, a nap végén meginni egy pohár bort egy jó beszélgetés közben. 

Nettó kifogás. A letöltés nem egy aktív tevékenység. Berakod, letöltődik, seed-eled, amivel teszel a torrentező közösségért. Egy színházazgatás, borozgatás, ebéd közben lejön. Utána csak fel kell másolnod a megfelelő adathordozóra, szintén két kattintás (1-2 perc). Képzeld, én is járok színházba, sőt még többet járok borozgatni, sörözgetni. Soha egyetlenegyszer nem mondtam le ilyen programot azért, mert "várj még gyorsan le kell töltenem valamit torrentről". Ezt te sem gondolhatod komolyan, de az is lehet, hogy a reklámok és a smart eszközök vették el a józan ítélőképességed.