Fegyverviselési engedély

Ahogy Trey mondta anno, viszonylag egyszerű az ügymenet riasztófegyver esetén. Ám most még egyszerűbb:

https://ugyintezes.police.hu/polgarilofegyver-engedelykerelmek
Ügyfélkapu accal bejelentkezel az inNOVA űrlap kitöltéséhez (RI-0600).

Megadsz minden adatot, majd mellékletbe teszed ezeket:
-az MKH kártya jól olvasható képét (rajta a fegyver típusa, azonosítója, kaliber, érvényesség)
-egy másik képet a fegyverről úgy, hogy egyértelműen látszódjon rajta a gyári száma és legyen felette egy vonalzó (a cucc méretét megnézni)

Az azonosítási illetéket (2e Ft) utald el a táblázatban lévő számlaszámra (ez igazgatási egységenként eltér) még az elektronikus ügymenet vége előtt.
Adj a tranzakciónak egy közleményt, ahogyan szeretnéd (én a személyi számomat adtam). Ezt írd be az űrlapba, ezt a közleményt fogják keresni.
Végül nyomd meg a beküldés gombot.

Kapni fogsz azonnal egy levelet a benyújtás tényéről, az ügyfélkapus tárba. Ezt a PDF-et nem árt tartós tárba tenni vagy kinyomtatni, rajta van az dokumentumazonosító. Bármilyen probléma esetén jó ha kéznél van. Majd várakozol kb két hetet és jön a plasztikkártya. Névre szól, fegyverre szól. Ha nincs két hét türelmed, bő egy hét után felhívod az illetékes kapitányságot, ahol lőfegyver ügyintézéssel kompetens embert kérsz a vonalhoz. Ha megvan a kártya, ha érkezik a kártya akkor adott időben bemehetsz érte. Igazolod magad, aláírod az átvételi elismervényt és kész is.

Mindenképpen javaslom bemenni érte, mert a gyorstalpaló kb 10 perc, ezalatt nekem 2 olyan új információ is elhangzott, ami nélkül belátható időn belül be lett volna vonva az engedély 6 hónapra, ill. kaptam volna egy max 150 ezres bírságot, illetve elvették volna a fegyvert.

 

Hozzászólások

Nekem be sem kellett menni érte. Mi volt az a 2 infó? :)

-A ruházat alatti viselés nem jelenti azt, hogy hátitáskában van. Ha nálad van, nem lehet táskába hajítva. Max dobozában/táskájában a következő módon, szállítás címén.
-Autóban nem tartható, csak szállítható A-B között. Ott is dobozában, kitárazva, külön tartva a lőszert.
+1 A külföldre szállítás érdekelt volna még, de arról nem tudtak mit mondani, mert nemzetenként eltérő. Azt mondták infó nélkül nehogy magammal vigyem külföldre.

Nem kellett bemennem, csak "türelmetlenkedtem" és rákérdeztem telefonon: mivel a kártya itt volt már Debrecenben, bemehettem érte. Tök segítőkészek voltak.
 

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Egyiknél sem látom nagyon az értelmét. A futár akkor kerül kapcsolatban emberrel, ha épp kiszáll a kocsiból. Ergó nincs a keze ügyében a fegyver. A taxis viszont pont akkor mikor bent ül, de ilyenkor jellemzően a támadó is. Zárt térben úgy általában nem ajánlatos ilyet használni, főleg egy kocsiban.

Jaj. Megvan hogy mi a biztonsági öv kategóriája? Passzív biztonsági berendezés. Teszi a dolgát ha véletlenül bekövetkezne valamilyen nem várt esemény. 

Ez meg aktív hülyeség. Egyrészt nem passzív, mert vagy használod amikor kell vagy csak van, megijeszteni senkit sem fog. Amikor kellene elég szűk a "sikeres" zóna, mert kell hozzá tapasztalat (általában kevés vagy nincs) ha a támadó fegyvertelen akkor nem biztos hogy okos dolog használni, ha meg van fegyvere simán lelő miatta. 

Persze mindenki maga dönti el. De ettől ez a biztonsági öv bekapcsol analógia eléggé fájdalmas mellé 

Nem mondtam hogy mindenkinek való. Rendőrségi szakértő szerint elég ha egy a4-es papírlapot magad elé tartasz önvédelemre.  gondolom nemi erőszak leendő áldozatainak meg azt javasolnád hogy ne hergelje a támadót inkább vigyen magával vazelint. Persze mindenki maga dönti el.

Ebben a hozzáállásban az egy igen érdekes jelenség, hogy ki akarja az akaratát kényszeríteni a másikra. Olyat még nem láttam, hogy valaki kötelezni akarná a másikat fegyvertartásra. Mindig az ellenkezője történik, aki fél az akar kényszeríteni. Ne legyen fegyvered amivel megvédheted magad, mert félek tőle. Ezt  persze kevesen ismerik be, hanem jön a bla-bla, mindenféle szánalmas indokkal. A legszánalmasabb az, hogy az emberek nem alkalmasak rá. Aki ilyet állít az beismeri magáról, hogy retardált, mert még magát sem tartja rá alkalmasnak. Ha magát alkalmasnak tartja a többiket nem, akkor meg igen beképzelt. Utána persze megy picsogás, milyen a társadalom, senki sem segít a másiknak... Elvenni a másiktól az önvédelem lehetőségét igazi liberális vívmány.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Az a vicces, hogy ebben a jobb- es baloldalon kb. egyetertes van ott is.

Under no pretext should arms and ammunition be surrendered; any attempt to disarm the workers must be frustrated, by force if necessary - Karl Marx

..the right of the people to keep and bear Arms, shall not be infringed. - 2nd amendment

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Tökmindegy, ha másért nem akkor azért, hogy ne maradjon otthon. Miért ne vinném amúgy? Vagy hagyjam a szekrényben? Melyik a jobb neked? :)
De amúgy eseti jelleggel is előfordulhatna a dolog, ezért jó tisztában lenni a szabályokkal.

Hétvégén én pusztán, erdőben meg a fene tudja hol vagyok egy kazal hideg lőfegyverrel. Máskor meg máshol, de valami helyen vagyok.. annyi biztos jeah.
 

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Szerkesztve: 2021. 04. 21., sze – 14:11

Tehat elobb megveszed a fegyvert majd kersz hozza engedelyt? Logikus :D

Vagy ez csak a viselesre vonatkozik es otthon amugy tarthatnad minden engedely nelkul? De hogyan viszed haza a boltbol?

Ha nem vagyok indiszkrét... Milyen típusú fegyver?

Én három hete voltam a Teve utcában, azóta várom az engedélyt. Kérdezték, jó-e, ha postai úton küldik ki. De egy szóval sem említettek gyorstalpalót. Elszúrtam az iNOVA-s kérelembeküldést, mert azt hittem, az igazgatási díjat kérni fogják a folyamat során, de nem jelzett vissza a webes felület, hogy lemaradt valami. Gondoltam, utólag kell. Ezért most az ORFK futtatja végig az engedélykiadást, teljes eljárásban...

Nem vagy indiszkrét, török Ekol forgótáras. Eme forgótáras-tipp by trey, mert elsőre inkább rambózni akartam méretes szekrénytárassal :)) dejó, hogy nem az lett, úgy rejteném el ahogy tanultam.

BTW ezt nem lehet gumizni. BTW2 gyorstalpalón elhangzott: ha technikailag lehetséges, akkor sem kéne gumizni, mert mindennek annyi.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Mire jo egy riasztofegyver? Arra, hogy megijed a masik, ha durran?

 

En valahogy a Ravasz az agy es a ket fustolgo puskacso jelenetere gondolok ilyenkor:

https://www.youtube.com/watch?v=Zck5rTz-nTA

 

Egyebkent egy ij nem jobb onvedelemre (otthon) ?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ha van kedved letesztelheted mennyire tartják be a bíróságok a törvényt. Bizonyos körülmények között úgy kell tekinteni a támadást mintha az életed ellen irányult volna ezért elvileg halálos erővel is felléphetsz ellene.

Gázt használva lakásban téged is érint de legalább döntetlenre kihozhatod :) Ha kinyírod a támadót hiába jogos elvileg számíts hosszú hónapokra előzetesben hacsak nem vagy valami rendszerközeli emberke.

Mire jo egy riasztofegyver? Arra, hogy megijed a masik, ha durran?

Kimaradt előle, hogy gáz- ... Ha van kedved, egyszer kipróbálom rajtad.  Vállalod önként? Én benne vagyok :D

Még középiskolába jártunk, amikor volt egy szkeptikus iskolatársam, aki vállalta. Nem lett jó vége számára.

Egyebkent egy ij nem jobb onvedelemre (otthon) ?

Mi köze a témához? A viselési engedély, amiről itt szó van, arra szolgál, hogy közterületre vihesd a fegyvert. Otthonra nincs szükség engedélyre. Tehát, itt az közterületi önvédelemről van szó. Otthonra nyilvánvalóan vannak jobb megoldások. Én a 60 cm-es bozótvágóban, szekercében stb. hiszek. Tok más téma, mert ezekre nincs olyan engedély, amivel közterületre önvédelmi céllal kivihetnéd.

trey @ gépház

Mire jo egy riasztofegyver? Arra, hogy megijed a masik, ha durran?

Egy társasággal egyszer kipróbáltuk egymáson, nem a durranás lesz a legnagyobb bajod. :)

Egyebkent egy ij nem jobb onvedelemre (otthon) ?

Nem feltétlenül, sötétben, íjjal célzott lövést leadni nehezebb, meg az íj nem is fér bele az éjjeliszekrénybe.

"Egyebkent egy ij nem jobb onvedelemre (otthon) ?"

Nem, hiszen genezise szerint sem önvédelmi eszköz. Felajzva nem tárolhatod, mert tönkremegy (kivéve számszer és csigás). Önvédelem esetén meg beszólni, hogy "ájjámá' meg egy kicsit, csak ráakasztom az ideget meg előveszek egy nyílós pengével szerelt vesszőt" elég vicces lenne. Ráadásul képtelenség lenne tisztán önvédelemre használni: ez sokkal inkább gyilkos eszköz, még a sportíjak is. Megfelelő heggyel az íj lassabban, de biztosabban öl, mint a tűzfegyver. Még csak el sem ájulsz azonnal, mert becsapódáskor nincs expanziós hatása, szóval amíg a vérveszteség miatt el nem kábulsz, addig érzel mindent. Emiatt talán majd mindegyik (emberre) leadott esetleges lövés megfelelne az emberölés kísérletének. Az íjászbaleseteket ezért is szokták különösen részletesen vizsgálni.

Ui ha emberre feszítenék íjat, a MÍSZ kártyámtól "egy időre" elköszönhetnék. Nem kellene lőnöm, csak ráfeszítenem, bármilyen okból is.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Itt megnézheted, hogy nagyjából mire képes:

https://www.kaliberinfo.hu/category/fegyvervideok/human-teszt/

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2021. 04. 25., v – 19:15

bocs, nem ide akartam...

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"