"Rekordszinten a bitcoin a Coinbase tőzsdei debütálása előtt"

Ma eddig 1,45 százalékkal került feljebb a legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptodeviza, a bitcoin jegyzése, ezzel ismét új csúcson jár a coin, idén eddig 123,1 százalékos a plusz.

Befektetők tömegei a Coinbase mai, közvetlen tőzsdei bevezetésére figyel, hiszen ez egy igazi mérföldkőnek számít a kriptoökoszisztéma számára. A korábbi beadvány alapján arra lehetett számítani, hogy a vállalat értéke durván 90 milliárd dollár lehet, most azonban meghatároztak egy referenciaárat a részvényekre, amivel jóval kisebb vállalatértéket kapunk - egy szó mint száz, érdemes lesz figyelni az IPO alakulását.

Részletek itt.

Hozzászólások

Mikor indult ez a bitcoin történeted, ha jól emlékszem egy jelképes összeggel indultál, hogy lásd mi lesz. Azóta fektettél be jelentősebb értékben? Csak hogy portfólióról beszélsz, azért kérdezem. Ha igen, akkor a mindenféle befektetéseid között, mekkora arányt képvisel nálad a bitcoin, vagy crypto valuta, ha van más is?

Mikor indult ez a bitcoin történeted, ha jól emlékszem egy jelképes összeggel indultál, hogy lásd mi lesz. Azóta fektettél be jelentősebb értékben? Csak hogy portfólióról beszélsz, azért kérdezem.

Nem fektettem be további összeget. Csak egyszer fizettem be és csak akkor. 

Onnan a portfólió, hogy jött hozzá még 8-10 féle ingyen kapott egyéb (nem Bitcoin) kriptó (Coinbase promók, ha végignézel oktatóvideókat, akkor kaphatsz), amiket végül átkonvertáltam a Coinbase-en Bitcoinná. Illetve, az elején volt némi day-trade, de az inkább bukó volt, mintsem haszon.

akkor a mindenféle befektetéseid között, mekkora arányt képvisel nálad a bitcoin, vagy crypto valuta, ha van más is?

Jelenlegi értéken < 1%, bár elég sok vita volt arról, hogy mit számítunk befektetésnek.

trey @ gépház

Nem.  Egy tervem van kezdetek óta:

Minimális pénzzel beszállni és benne ülni egészen addig, amíg egy komoly vagyon össze nem jön. Komoly vagyon: adózás után min. pár száz millió forint.

Nem nehéz tartani. Most realizálhatnám a +700%-t, de minek? Akkor sem fogok kiszállni, ha újra szinte 0-n lesz. Ez egy hullámvasút, aminek a hullámai egyre magasabbra mentek eddig. Én türelmes vagyok.

trey @ gépház

Minimális pénzzel beszállni és benne ülni egészen addig, amíg egy komoly vagyon össze nem jön. Komoly vagyon: adózás után min. pár száz millió forint.

Ez nem ellentmondas? Persze attol fugg mit ertesz "minimalis" alatt. A masik oldalt specifikaltad, bar ott is eleg nagy kulonbseg van a ket veglet kozott (200 milliotol a vegtelenig terjedhet).

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Ez nem ellentmondas? Persze attol fugg mit ertesz "minimalis" alatt.

Nincs ellentmondás. Aki mondjuk 100 dollárral beszállt a megfelelő időben és kiült 10+ évet, az ma milliárdos. 2011. február 9-én 1 BTC 1 USD volt. Vett 100 BTC-t 100 USD-ért. Most az értéke:  1,931,803,397.00 Hungarian Forint

A masik oldalt specifikaltad, bar ott is eleg nagy kulonbseg van a ket veglet kozott (200 milliotol a vegtelenig terjedhet).

Viccesen azt úgy specifikáltam a "When Lambo" után, hogy amikor kijön belőle egy Lamborghini. Na, most 200 millióból már simán kijön egy, szóval nettó 200 milliónál már talán kiszállnék.

Hozzáteszem, az egészet egy HUP komment szavazás indította el és játékként fogtam fel. Ma is annak tartom. Azért tettem bele pár éve egy kisebb összeget, hogy kiderüljön igaza volt-e egy kommentelőnek.

Előzmények:

Érdemes megnézni az akkori szavazás eredményeit. Szinte alig hitt benne valaki, hogy 2030-ra nagy pénzt fog érni. Én szeretek az árral szemben menni és fogadni. Ezért vettem bele. 

trey @ gépház

Ertem. Ha valamin buksz $100-t amin potencialisan nyerhetsz nagyon sokat az megeri. Engem nem erdekelt anno a BTC, most orulnek ha lenne, de ilyen arak mellett nem izgat.

Most az értéke:  1,931,803,397.00 Hungarian Forint

Ez az amit nem igazan tudok hova tenni. Ertem, hogy most az erteke ennyi, remelem, hogy ha most ki akarnad venni, akkor ennyit (vagy kb. ennyit) ki is tudnal venni, ugye? A konkret szamok nem erdekesek, maradjunk a $100-os peldanal. Technikailag megoldhato lenne most kivenni es attenni $/€/HUF/akarmi penznembe?

Szoval szerintem a befektetes jelenlegi erteke ismeretlen, mert nem tudod mennyit er 5 perc mulva. Nincs ott elkoltheto formaban a szamladon, bar ahogy hallom Teslat mar lehet belole venni. Termeszetesen egy reszvennyel ugyanez a helyzet, azt sem tudod elkolteni a boltban, de talan az erteke kiszamithatobban mozog. A BTC elvileg 5 percen belul a felet v. duplajat erheti (jol gondolom?). Tehat gyakorlatilag csak akkor tudod az erteket amikor "a kasszahoz mesz" es atutalod a szamladra. Mar lattam sajat szememmel, hogy kollega €100-bol csinalt €2000-et, o jokor szallt ki (attol fugg honnan nezzuk persze, most meg jobbkor lett volna neki). En a volatilasa miatt nem tekintem igazan befektetesnek, termeszetesen ha jatekkent tekintesz ra arra jo es barmi lehet belole kesobb.

[szerk.] A hozzaszolasodhoz kesobb hozzaadott topic-ban levo twitter link azt jelenti, hogy €6800-val szalltal be? Nem tudom jol ertelmeztem-e.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Ha valamin buksz $100-t amin potencialisan nyerhetsz nagyon sokat az megeri.

Így van. Megfordítva: "bárcsak tettem volna 10 évvel ezelőtt bele 100 USD-t" :D

Engem nem erdekelt anno a BTC, most orulnek ha lenne, de ilyen arak mellett nem izgat.

Hát, vedd poénra. Mintha lottót vennél. 100 USD mennyi ma? 30 ezer? Mit buksz rajta ha nem jön be? 

Ertem, hogy most az erteke ennyi, remelem, hogy ha most ki akarnad venni, akkor ennyit (vagy kb. ennyit) ki is tudnal venni, ugye?

Attól függ, hogy hol tartod. Ha te kezeled, akkor vevőt kell rá keresned. Ha egy megfelelő tőzsdén, akkor egy gombnyomással el tudod adni a pillanatnyi árfolyam - a tőzsde jutaléka áron. A tőzsdéről bankszámládra EUR-ban tudod áttenni. Van a withdrawal-nak valami költsége és limitje (50 000 USD / nap).

A BTC elvileg 5 percen belul a felet v. duplajat erheti (jol gondolom?).

Ez így van. 

Tehat gyakorlatilag csak akkor tudod az erteket amikor "a kasszahoz mesz" es atutalod a szamladra.

Amikor megnyomtad a Sell gombot. A kivétel (withdrawal) már mindegy mikor történik. 

A hozzaszolasodhoz kesobb hozzaadott topic-ban levo twitter link azt jelenti, hogy €6800-val szalltal be? Nem tudom jol ertelmeztem-e.

Először igen. Majd volt egy kis daytrade, az utolsó valahol 8K felett történt. 

trey @ gépház

Van a withdrawal-nak valami költsége és limitje (50 000 USD / nap).

Ha mondjuk 10 x $50k az erteke adott napon, de elkezd bezuhanni akkor mondjuk 10 nap alatt tudod csak kivenni, de akkor nem 10x$50k-t, hanem mar csak joval kevesebbet (es nem is 10 nap alatt, mert mire odaig ernel lehet mar a masodik nap csak $5k-t er a bentmaradt osszeg). Ez nem gaz egy befektetesnek? Ha jateknak tekintjuk akkor nem.

Először igen. Majd volt egy kis daytrade, az utolsó valahol 8K felett történt. 

€6-8k soknak tartok bizonytalan jatekra, de ha ki tudod venni mielott alamegy akkor nem gond. Viszont befogom a szam, mert ennel tobbet majdnem odaadtam befektetesnek alcazott pirasmisjatekra egyszer, szerencsem volt hogy vegul nem. Nem tudom, hogy a "volt egy kis daytrade" mit jelent, nem tozsdezek.

Attól függ, hogy hol tartod. Ha te kezeled, akkor vevőt kell rá keresned. Ha egy megfelelő tőzsdén, akkor egy gombnyomással el tudod adni a pillanatnyi árfolyam - a tőzsde jutaléka áron.

Ha eppen senki nem akar venni akkor is? Nem vagyok benne a temaban, ezert kerdezek "hulyesegeket"(?).

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

"Ha egy megfelelő tőzsdén, akkor egy gombnyomással el tudod adni a pillanatnyi árfolyam - a tőzsde jutaléka áron."

Azért ilyen összegeknél már a pillanatnyi árfolyam nem játszik, mert nincs annyi vevő a pillanatnyi áron ennyi BTC-re. Ha bedobsz egy ilyen eladást market price-on, akkor a ledger-ben haladva szépen teljesiti mások pozicióit, nyilván ahogy megy le az ár egyre több vevő van az eladó BTC-dre.

Perpill (kraken-en) 100 btc eladásával 0.5%-al csökkented a BTC értékét (azaz az első BTC-det még marketprice-on adod el, a 100.-at viszont már csak marketprice - 0.5%-os áron tudod eladni)

500 BTC-t már 5% bukóval tudod csak eladni. És ehhez tegyük hozzá, hogy most durván bull piac van, azaz nagyon sok a vevő, nagyon könnyű jó áron eladni. Ha berezelnek az emberek, mert épp lefelelé tart az ár, akkor ezeknek a bukóknak akár a 10x-esével lehet számolni, ha ki akarsz szállni.

De nyilván ne akarj kiszállni, főleg ne egy lépésben, azonnal, marketprice-on.

Kérem minden bányász vegye úgy hogy nagyon sok mocskot vágtam most hozzá és a teljes családfájukat végigszapultam majd kitértem a jövőbeli egészségügyi állapotukra és a családtagjaikkal folytatandó intim kapcsolatra is természetesen.

Videokártyát szeretnék venni.

Ha videokártyát szeretnél venni játékra, szvsz egyelőre jobban jársz cloudgaming szolgáltatással. Szegény Shadow PC épp megdöglőben van, de még működik. GeForce Now árat emelt. Stadia-n még mindig működik a megveszed a játékot és nincs több költséged, havidíjmentes rendszer. 

Ha nem játékra kell akkor marad a Shadow amíg van.

Csak csatlakozni tudok ehhez. Én még a női felmenőjüket is bizonyos ősi mesterség űzésével hozom összefüggésbe. Úgy, hogy nem is akarom most Videó Károlyt venni, mert a jelenlegi RX570-em még kiszolgál. De az nagyon b4×4 a csőröm, hogy emiatt tönkrevágják a GPU piacot minden x évben (eg a mostani nem is az első alkalom), visszavetve a GPU-k fejlődését, holott az egész egy piramisjátékszerű, MLM-hez hasonló, szarkavaró csalás, amiből lúzerek akarnak munka nélkül meggazdagodni. Ha bányászni akarnak, túrják az orrukat, ha pénz kell, húzzanak el dolgozni, tényleges értékteremtő munkát végezve.

Az egész cryptocoinozást be kéne tiltani, ahogy van, globális szinten, nemzetközi összefogással, hogy bűncselekmény legyen kínálni és elfogadni is, hogy kattanjanak le róla a népet egyszer és mindenkorra. Az összes coint, nem csak a bitcoint.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem vagyok belőle kihagyva. Akár még csatlakozhatnék is, ha naiv lennék, és 40 évnyi élettapasztalattal a hátam mögött nem tudnám biztosra, hogy ilyen lottó, szerencsejáték, piramisjáték, egyéb szarokból sose lehet meggazdagodni. Az viszont fáj, hogy a 2014-2016-os nagy bányászati áremelkedést mai napig nem heverte ki a GPU piac, erősen megrekesztette a fejlődést, erre most 2020-21-ben is ez van, és megint évekig fog mindenki szívni miatta. Na, az fáj. És az még hagyján, ha valami tényleg életmentő, hasznos dolog lenne ez a cryptocoinozás, de egy nagy kamu spílerkedés az egész.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Fontos, főleg ha egy egész iparág fejlődése a tét. Egyébként megoldás lenne az is, ha a GPU gyártók kettébontanák a piacot. Lenne a simán gamingre szánt GPU, amiből teljesen le lenne tiltva a CUDA, OpenCL használata, csak grafikus protokollok lehetnének rajta hasznáhatók, meg fix média encoder/decoder és kifújt. Így ezek a kártyák csak desktopra, játékra lennének jók. Más részről meg lennének a workstation kártyák, 3-4× áron, amelyek tudnák a letiltott dolgokat. De ez is elég félmegoldás lenne, mert ha egyszer valaki megvesz egy csúcs 300-600 dolláros gaming GPU-t, akkor már miért vegyünk el tőle feature-öket, ha pl. ki akarja próbálni magát a GPU programozásban, matekos számításokhoz iskolai célzattal, stb., bár nem sok igény lehet erre.

Még mindig jobb lenne ezeket a coinokat betiltani. Nem csak azért, mert a GPU-k piacát szétcseszik x időnként, hanem felesleges áram és erőforráspazarlás hülyeségekre. Olyanra, ami nem létfeltétel, egy kitalált workload, az emberiség szűkös erőforrásait nem ilyenre kéne elpacsálni, kétes alvilági figurák, manipulációs kitalált pénzeinek láncolatát ellenőrizgessük vele. Valahogy nem ez van szánva a civilizáció végcéljának.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Én értem, hogy  nem értesz egyet, csak azt nem, hogy mire alapozod. Azt kell érteni, hogy ez a coinbányászat olyan, mint a lottózás, szerencsejáték. Sok álmodozó, lusta lúzer most ebben reménykedik, hogy veszi nyakra-főre a GPU-kat, hogy majd munka nélkül meggazdaxxxik. Nem fog, legalábbis hosszú távon a nagy részét elbukja, ezt már most mindenkinek garantálom. Ha ez ilyen könnyű lenne, hogy csak némi IT hardver kell hozzá, meg egy kis áram, már rég mindenki gazdag lenne. De közben ki van cseszve olyan emberekkel is, akik meg arra használnák a GPU-kat, amire való. És végül is a gaming is egy olyan, ami nem a civilizció végcéljának van szánva, de mégis kevésbé értelmetlen erőforrás-pocsékolás, meg azért 3D renderelésnél megvan a haszna.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Röviden: mivel a publikus blockchainben bármilyen információ elhelyezhető és bizonyos eszközökkel dekódolható, be lesz tiltva amint Miki egér képmása belekerül. A fiat pénz jobb, mert nem lehet ilyen célra használni, megbízható, és van ugyan hiperinfláció államcsőd és pénzhamisítás, de ez nem probléma, mert ritka. Az emberekben bízzunk, ne algoritmusokban, mert igazából az algoritmust is emberek írják, szóval nincs is más út.

Szerintem meg ha be akarják tiltani akkor be fogják ha van benne Miki egér ha nincs. A Disney a szoftvert tudja betiltatni ami dekódolja/megjeleníti az információt és mindenki boldog. Túlkombinálja az öreg.

Állítólag maga a Pi is tartalmaz minden adatot amiből kirajzolható akár Miki egér is, csak épp kell egy szoftver ami megkeresi és kirajzolja. Ha lesz egy ilyen szoftver, akkor sem a Pi-t fogják betiltani..

Újszülöttnek minden vicc új. 

Tessék átváltani minden eurót és dollárt gyorsan nigériai naira-ra! Az usd és euro hamarosan be lesz tiltva mert egy csoport videofilccel pedofil képeket rajzol a bankjegyekre Donald kacsa társaságában. A nigériai nairát viszont fekete festék védi az ilyen ilyen illegális cselekményektől. :) 

Nagyon kevés az a nyolcvan byte tranzakciónként ami nincs is ingyen. A jelenség egyébként a kezdetektől van, és senkit nem érdekel.