Mi minősül szexuális zaklatásnak?

Fórumok

A fórumtémát ez a cikk ihlette.

Az amerikai elnök néhány éve azzal hívta fel a Fox News riporterét, hogy ugorjon be az irodájába csókolózni.

Azt hiszem, az én értékrendem sem liberálkonform, de ez véleményem szerint már nagyon sok. Azt nem gondolom zaklatásnak, ha megmondom neki, mit szeretnék. Most nem az adott helyzetben ízléstelen részletezésről beszélek, hanem a világos beszédről. Ugyanis, ha itt tartunk, akkor már tényleg nem lehet udvarolni, kezdeményezni egy nőnél. De, bizony az úgy van, hogy meg kell mondani, mit akar az ember, ellenkező esetben a másik fél nem fogja tudni. És lehet, hogy a másiknak is jólesik a közeledés. Ha meg nem, akkor azt meg fogja mondani.

Hozzászólások

Egy KRESZ definícióval élve: Az minősül szexuális zaklatásnak, amiért feljelentenek.

Az összes többi bulvár.

"Az minősül szexuális zaklatásnak, amiért feljelentenek."

Részben igaz. A helyes válasz

Az minősül szexuális zaklatásnak, ha olyan férfi közeledik egy nőhöz, aki nem a nő esete.

Mentálhigiénénés tanácsadó NŐ  mondta, az hogy egy férfi udvarias közeledésére adott női válasz az a nő pillanatnyi hangulatától, a férfi külsejétől és vagy társadalmi rangjától - vagyis mennyi pénze van -  függ.

Az általad említett mentálos hölgy mondta, csak sokkal árnyaltabban. Még csak azt sem állítom, hogy egyetértek az állítással, de annyiban mindenképp, hogy a nők jelentős többsége az anyagi jóléthez vonzódik, amelyet persze nem saját maga teremt meg.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerintem feleslegesen szukitetted le a nokre, mas majmok es foemlosok nostenyeire is igaz. Pl. csimpanzoknal megfigyeltek, hogy a nosteny olyan himmel parosodik, aki hust ad neki (neha vadasznak is, mindenevok). Ill. mar nem tudom melyik fajjal csinaltak egy kiserletet: a kutatok bevezettek a penz fogalmat, es azert vehettek maguknak kajat a kutatoktol. A nostenyek rogton elkezdtek kurvalkodni, hogy a himek penzet megszerezzek.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Az minősül szexuális zaklatásnak, amiért feljelentenek.

#pöcc Nemrég jött szembe a hír egy hamis vádaskodásból sportot űző nőről, ami persze megszokott, csak nem emlékszem olyan esetre, hogy elő is vették volna az illetőt. "A rendőrség a nyomozás során a feljelentésben megjelölt férfit 2021. november 17-én  szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki." Tehát ha valaki bármiféle bizonyíték nélkül meggyanúsít, akkor az már "megalapozott gyanú". És innentől sokakban csak az marad meg a "gyanúsítottról", hogy "volt egy nemi erőszakolós ügye". Ő ezt már a büdös életben le nem mossa magáról. Ha pedig mindez nem lenne elég félelmetes, "Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a bűncselekmények elkövetését beismerő, büntetlen nővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki". Hamis vádért felfüggesztett... szép. Talán inkább a hamis vádban említett cselekményekért kiszabható büntetések középértékét (vagy többet) kéne leülnie, nem egy ejnyebejnyével elengedni.

Tehát +1 magamnak, mert erre gondoltam. ;)

A jelenség a kabátlopási ügy.

A cikk alapján még az is lehet, hogy a nőt tényleg megerőszakolták, csak nem tudja ki. Ezért felütötte a telefonkönyvet és próbálkozott. próbálkozott...de rendre nem jöttek be a jelöltek. Ezt követően a nő feltárta, hogy feljelentése nem valós - Erre kíváncsi lennék, hogy a bikkfanyelvet mellőzve hogyan történt az a feltárás!

A Gothár mit mondott erre?

trey @ gépház

Szólásszabadság párti vagyok, valószínűleg a "korlátlanul" fajtából (nem találtam még ellenpéldát, de nem merem kijelenteni, hogy nem is fogok), de azt elutasítom, hogy nincs udvarlás az "ejj de megb@sználak" mondatok nélkül, nekem elég jól sikerült átadnom a gondolataim, sikerült is olyan párt találnom, akinek ez tökéletes volt. Persze biztos van olyan, akit az vesz le a lábáról, hogy hihetetlen magabiztos, karizmatikus és erotikus karakterként x odaáll elé, és ezt benyögi, ezért mondom, hogy legyen szabad, de szerintem enélkül is működhetne a dolog. Inkább csak hangosan gondolkodok, és javaslom mindenkinek ugyan ezt.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Az ejj, de megb.sználak és a csókra invitálás az én szótáramban nagyon nem ugyanaz. Éppen akkor van baj, ha egyeseknek már a másik megnézése, egy mosoly, egy bármi is zaklatás. Ez ellen szólok épp. De mint tudjuk, nemkívánatos pasitól minden zaklatás, helyes pasitól pedig bármilyen durva közeledés is legfeljebb macsó udvarlás. Továbbá anyagi vagy politikai indíttatásból bármilyen kedves udvarlás évtizedekkel később zaklatássá alakulhat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Egyről beszélünk, szerintem is túl szubjektívan értelmezhető, kontextustól függően, egy mondat, egy szó, ezért nem kéne egyáltalán beszélgetés tárgyának lennie, hogy pl. egy utánakiáltás az most lelki erőszak legyen-e, mert ebben az esetben ez még azért egyértelműen tahó viselkedés, de amiket írtál azokban az esetekben kb. a pénzfeldobás szórását hozza mondjuk 10 random bíra. Mondom ezt úgy, hogy volt ismerősöm akinek tényleg rohadtul rosszul esett az, hogy utánafütyültek, kapott paprikaspray-t, javult a helyzet, de megértem, hogy tényleg fél attól, hogy este sötétben utánalép valaki. Csak nem tudok jó, akár részleges megoldást (a spray-n kívül).

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Én a zaklatást úgy értelmezem, hogy az a cselekmény, ami a másik fél határozott, nyílt tiltakozása ellenére is, lényegében egyfajta erőszakként folytatódik. Nem, most nem a nemi erőszakról beszélek.

Egy kedves, igazgató hölgy ismerősöm szerint a magyar férfiak gyávák. Sokat tárgyal Európában, azt tapasztalta, hogy külföldön járva világosan, ugyanakkor udvariasan fejezi ki egy férfi, ha akar valamit, és ez sokkal tisztább viszonyokat teremt. A magabiztos, határozott fellépés az, ami megóv, nem a nyafogás, jogvédőkhöz futkosás. Persze nyilván ez egyfelől intelligencia és emberismeret kérdése is, másfelől egy pszichopatával szemben a szerencsén és a nyers erőn túl nem nagyon van védekezésre lehetőség. A Harmat utcában annak a szerencsétlen 45 éves nőnek sem volt a meghaláson kívül választási lehetősége a 22 éves, állítólag sátánista gyerekkel szemben.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Én a zaklatást úgy értelmezem, hogy az a cselekmény, ami a másik fél határozott, nyílt tiltakozása ellenére is, lényegében egyfajta erőszakként folytatódik. Nem, most nem a nemi erőszakról beszélek."

Az biztos annak minősül, ha jelezték valamire, hogy nem, de folytatódik a dolog. Alá, fölérendelt esetben viszont bonyolultabb a kérdés. Vagy amikor valaki nagyon kretén, pl DáKós képeket küld, vagy fogdosódik, vagy nem megfelelően kommunikál, stb... Még mielőtt jelezni lehetne, hogy ezt ne. Szerintem ez is zaklatás.

De azt én sem értem, amikor valaki évek után áll elő valami nagy metoo sérelemmel, mert hogy most világosodott meg. Ott azért kilóg a lóláb, hogy csak be akarja feketíteni a volt ismerősét.

De egyébként erre az alá-/fölérendelt viszonyban levő embereknél kialakuló kapcsolatra nincs már intelligens szabályozás pl. Amerikából eltanulva? Egyedül dolgozom, de gondolom nem nehéz megoldani, hogy oké, megtetszett a főnökasszony, neki is bejövök, akkor mondjuk ezt lepapírozzuk, majd valaki más értékeli a munkámat, ha kirúgna akkor indoklást kérnek, ... jogászok mire vannak, na. Vágom, hogy nem minden cégnél lehet átmenni másik részlegre, mert esetleg nincs is, de annak aki heti 40 órát tölt egyébként olyan ember mellett, akivel nagyon összeillenének, ott nehogy már ne legyen megoldás.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Ha minden oké, akkor szerintem sincs gond. A probléma ott kezdődik, amikor pl.: a főnök érzékelteti a titkárnővel, hogy munkaköri kötelessége, hogy elviselje, hogy a seggét fogdossák. Vagy lehet hogy ki lesz rúgva, mert az XY sokkal gyorsabban gépel. A titkárnő meg nem meri jelezni, hogy nem, mert fél, hogy kirúgják. 

"...Továbbá anyagi vagy politikai indíttatásból bármilyen kedves udvarlás évtizedekkel később zaklatássá alakulhat."

Ez azért első olvastra (másodikra is) egy elég cinikus mondat...

Azért bővebben is kifejthetnéd, hogy pontosan mire is gondolsz, különös tekintettel a "kedves udvarlás" szófordulatra, ami "anyagi vagy politikai indíttatásból" később "zaklatássá alakulhat".

Nem lenne rossz, ha példákat is tudnál mondani, amelyek során ilyesmi történt. (Kedves udvarlás –> anyagi vagy politikai indíttatás –> zaklatás.)

Mindenkiről ezt gondolom, aki évtizedek múlva jön rá, hogy akkoriban nem élvezte az együttlétet, hanem erőszakoskodtak vele. Valószínűleg az időskori demencia jele, ha 20 évvel később már nem emlékszik valaki, hogy korábban élvezte. Ha engem sérelem ér, az életmentő legfontosabb teendők után közvetlenül teszek feljelentést, vetetek látleletet, nem pedig 20 év múlva, amikor is ráébredek, hogy némi zsarolással vagy egy perrel pénzhez juthatok a szép karriert befutott egykori szeretőmtől, szexuális partneremtől. Cinikus? Az.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A bejegyzéseid alapján azt gondolom, hogy szerencsés ember vagy, mert nem ért szexuális zaklatás gyermek-, vagy fiatal korodban.

Ellenben másokkal történhettek olyan dolgok, amelyek után nem marad semmi – látlelethez elég – nyom, nem voltak tanui, és amelyekről évtizedekig nem mer beszélni senkivel a szégyen, a megalázottság, a rettegés és a megbélyegzéstől való félelem miatt.

Aztán egyszercsak valaki más nyilvánosan megszólal a maga ügyében, és ebből ő is bátorságot merít, beszélni (gyógyulni) kezd.

Mi van az érem másik oldalával? Jön egy hülye, alaptalanul megrágalmaz téged, aztán az ügyvédek és szakértők jóvoltából évekig pereskedtek. Vagy megegyeztek, mert inkább fizetsz neki, csak hogy ne tegye tönkre a jó hírneved és a családod életét. És bár megállapodtok abban, hogy vége, békén hagy, de sosem tudhatod biztosan, hogy nem rágalmaz meg újra, vagy nem vesz rá egy magához hasonló hülyét. Az ilyen hülyéknek a pénz/figyelem ugyanolyan motiváló lehet, mint másoknak egy csinos ember.

A szexuálison kívül ezerféle "nyomtalan" zaklatás, trauma érhet egy gyereket/felnőttet. Ezeket ügyvéd helyett általában családdal, barátokkal, szakemberekkel szokás kezelni (meg persze alkohollal, drogokkal és egyéb – nem feltétlenül nyilvánvalóan káros – függőségekkel), nem pedig rivaldafénnyel és a bankszámlaszám megadásával.

Két dolog biztos: minden eset egyedi, és sosem tudhatjuk, ki hazudik (kivétel lehet, ha mi vádolunk, vagy minket vádolnak).

:)

Jön egy hülye, alaptalanul megrágalmaz téged, aztán az ügyvédek és szakértők jóvoltából évekig pereskedtek.

Nem úgy megy ez.
A világon senkit nem vesznek őrizetbe, senki ellen nem emelnek vádat bizonyíték nélkül. A gyakorlat általában éppen az ellenkezője annak, amit mondtál. A nők egy jó része úgy szenved el erőszakot, zaklatást, hogy azt nem tudja bizonyítani, tehát az elkövető büntetlen marad.

Nem az. Nézz utána. A rágalmazás büntetőjogi kategória.

Nem, nem az emberek, a NŐK. Az emberekbe a férfiak is beletartoznak. Ők, a férfiak nem szenvednek nap mint nap attól, hogy a seggükre vernek, hogy ordenáré módon beszólogatnak nekik tahó, retkes, büdös építőmunkások, hogy üvöltöznek utánuk, vagy lekurvázzák őket, hogy szexuális tartalmú ajánlatokat tesznek nekik, ha éppen egyedül utaznak a villamoson, buszon, hogy a kollégáik ellenkezésük dacára is kikezdenek velük, ésatöbbi, ésatöbbi.  

Jó tudni, bár semmin nem változtat. Sosem mondtam, hogy őrizetbe veszik és/vagy vád alá helyezik a rágalmazottat, csak azt, hogy elbasszák az életét. BTK-tól függetlenül, ha minden szennylap lehozza, hogy megerőszakoltál valakit, nem sokra mész azzal, hogy a bürokratikus labirintusban való kergetőzés után (amiről mellesleg szinten cikkeznek a szennylapok) a rágalmazódat esetleg leültetik két évre, mert nem tudta bizonyítani, amit állít (ami nem egyenlő azzal, hogy nem erőszakoltad meg azt, akiről ő állítja, hogy megerőszakoltad...). Ha szennylapokhoz nímand vagy, akkor csak rosszakarókkal és ostoba pletykás ismerősökkel kell számolni. Jó lehet hazamenni az asszonyhoz és a gyerekekhez – akikre furcsán néznek az utcán, a munkahelyen/iskolában –, és megküzdeni a bizalmukért, amit alaptalanul ingatott meg egy hülye (már ha nem erőszakoltál meg senkit...).

Ha jól sejtem, régóta olyan a világ, amilyen. Senkit nem ért váratlanul, hogy nőnek lenni milyen kihívásokkal jár. A szülők feladata felkészíteni a lánygyermeket a valóságra. Nem kötelező "gyenge nő" szerepre nevelni a gyermeket, és felvenni sem kötelező a "gyenge nő" szerepet. A nyomorult állatokon nem lehet változtatni. Központilag megfigyelni sem lehet mindenkit, mert akkor kuka az intimitásnak. Mi marad? A nőnek kell erősebbnek lenni. Neked is fejlődnöd kell, ha jobb melót vagy jobb életet akarsz. A nőnek is küzdenie/fejlődnie kell, hogy erősebb legyen és erősebbnek látsszon. A legtöbb gyermeknek van édesanyja. Az édesanyának van tapasztalata abban, milyen nőnek lenni. Tessék ennek megfelelően nevelni a gyerekeket. Ja, meg ne tessék nyomorult állatokkal baszni/házasodni. Közben természetesen lehet beszélgetni a nőket érintő dolgokról, meg megpróbálni átnevelni a csökött agyúakat, csak ettől kurvára nem lesz erősebb és kevésbé kiszolgáltatott a "gyenge nő" szerepet felvett nő.

:)

A világon senkit nem vesznek őrizetbe, senki ellen nem emelnek vádat bizonyíték nélkül.

A te világodban talán nem, de a Föld bolygón mindez megtörtént, sőt, börtönben is ültek emberek NŐK által kitalált(!) nemi erőszak vádja miatt.

- https://en.wikipedia.org/wiki/Duke_lacrosse_case
- https://en.wikipedia.org/wiki/Brian_Banks_(American_football)#Sexual_as…
- https://en.wikipedia.org/wiki/Hofstra_University_rape_case (Hogy ezt hogy lehet még törvényesen "rape case"-ként emlegetni, azt nem tudom...)
- https://en.wikipedia.org/wiki/Treva_Throneberry
- https://en.wikipedia.org/wiki/Scottsboro_Boys (Ártatlanságra utaló bizonyíték, hiányos védelem, beismert hamis vád, halálos ítélet, majd lincselés.)
- (Valódi erőszak, ártatlan elítéltek:) https://en.wikipedia.org/wiki/Central_Park_jogger_case

Sőt, nem csak nők által kitalált nem csak nemi erőszak vádjával is ültek már.

Vagy most akkor támadjunk mindent, amivel már ártatlanul megvádoltak valakit a lopástól kezdve a garázdaságon keresztül a testi sértésig?
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A te világodban talán nem, de a Föld bolygón mindez megtörtént,

Dehogy történt meg.
Az általad sorolt esetekben is volt valamiféle bizonyíték.
Én nem azt állítottam, hogy ne itéltek volna el embereket ártatlanul (hol nincs ilyen?), hanem azt, hogy olyan esetek nem fordultak elő, mint amire az olvtárs hivatkozott.

 

Az ejj, de megb.sználak és a csókra invitálás az én szótáramban nagyon nem ugyanaz.

Nem az az érdekes, hogy a te szótáradban miféle jelentést hordoz,  hanem az, hogy egy nő szótárában mit jelent. 
A csókra invitálás ebben az esetben nem egyéb, mint zaklatás, közönséges parasztság.
Te hogy éreznéd magad, ha mondjuk egy multi székházában lennél kézbesítő és mindenki beszólogatna? 
Kár, hogy eddig ebbe bele se gondoltál.

 

Hát tudod mit? Akkor sírdogáljon egész életében magányosan szexre és szerelemre éhesen! Mert nehogy már beszólogassanak neki, nehogy már meglássák benne a vonzó nőt, nehogy hízelegjen valami/valaki a nő egójának, nőiességének. Ott rohadjon meg egyedül a feminista! Nekem hidd el, így is jó. Sőt, így jobb, mert legalább nem örökíti tovább a korcs génjeit.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Van, de nem mindenkinél azonos ezen szubjektív fogalmak megélése, ráadásul szituációtól is függ, nem csak embertől. Nem tudod szabványosítani az udvarlást, vagy, ha sikerül, onnantól kezdve teljesen értelmetlen is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

utcán füttyögni és kéretlen megjegyzéseket tenni bunkóság. Cserébe lehet bókolni úgy is, hogy az ne legyen bántó. A "hú de jó nő" jellegű megjegyzéseket meg ha mindenáron szükséges megtehetik az urak egymás között..

A személyes tapasztalatom az, hogy az ismertségemben levő hölgyek egyike sem az egója simogatásának érzékelte, ha odaszóltak neki.

Ami érdekesebb és szubjektívebb kérdés:

  • szólás nélkül is kelthet rossz érzést valakiben ha folyamatosan bámulja nyálcsorgatva valaki; "edzettebb"-ek között van aki ennek a finomabb verzióit jó érzéssel fogadja: örül neki, hogy kitűnik a tömegből stb..

De ez a különbség szerintem szemkontaktus felvétele után 1-2 másodperccel érzékelhető annak aki nem egy tuskó :)

A bunkóság alanyi jog épp úgy, mint hülyének lenni. Nem lehet mindenki kiművelt, finom lélek. Ha úgy tetszik, valakinek el kell végezni a húzós fizikai munkát is, s vannak, akik arra rátermettebbek.

Ezen felül legyen már egy nő annyira talpraesett, fantáziadús, hogy az efféle beszólásokat csipős reflexiókkal le tudja szerelni, vagy ha más nem megy, ignorálja az egészet, és meg is vagyunk.

Egy bajai leányzó ismerősömet késő este kezdte vona zaklatni egy fickó a vonaton. Konkrétan elővette a farkát. A leányzó pedig a zaklató farkára mutatott, s csak ennyit kérdezett: „Ezzel? :D” A fazonnak eléggé elment a kedve a zaklatástól.

Amúgy meg nem igaz, hogy a nőkben minden rossz érzést kelt. Azokban a feministákban igen, akik a libidójukat irigységből mások életét is megkeserítő társadalmi változások elérésébe szublimálják. De egy nőnek is izgató, ha érzi, hogy kívánják. Egyébként is állítólag az egyik leggyakoribb női szexuális fantázia a „szex egy idegennel”, mert mindenféle társadalmi elvárástól, felelősségtől mentes ez a képzelgés.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A bunkóság alanyi jog

Mint jellemző lehetséges.

Bunkóságból adódóan megbántani valakit pont olyan mint  véletlenül kést döfni a másikba: rohadtul nem oké. Persze "véletlenül" történik de se nem elfogadható, se nem tolerálandó, pláne nem "normális" vagy épp bátorítandó.

Ezen felül legyen már..

Van egy határ. Nehéz jól definiálni és ez nagyon más mint a neten megnyilvánulás versus élőben beszólogatás: a neten dönthetsz úgy, hogy nem mész oda ahonnan csak szemét folyik.

Élőben nem tudod "nem meghallani" a bántó megjyezéseket.

egy nő annyira talpraesett, fantáziadús

  1. Hogyan definiálod a nőt?

csak segítségképpen:

  • 1.1 A 3éves az?
  • 1.2 Az 5 éves az?
  • 1.3 A 7 éves? A 10?
  • 1.4 A 14?
  • 1.5 A 16?
  • 1.6 A 18?
  • 1.7 " aki annak néz ki"?
  • 1.8 esetleg valami külső alapján pl mellbőség?

Vagy szerinted oké, ha a farkát mutogatja valaki egy X évesnek? Főleg ha van másik nemű tesója és nem újdonság neki, hogy néz ki egy srác kukija?

Mi az a korosztály ahol szerinted ez oké és mi az ami nem? Hol van a határ ha a farok mutogatás -szerinted- megengedett? Mi a tűréshatár szerinted?

A pedofíliát ne keverjük ide, az tudtommal bűncselekmény. Egészen más az, amikor a melós meszes vödörrel a kezében egy csinos nő után füttyög, esetleg megjegyzést tesz - a maga egyszerű szintjén udvarol, s ezt kellene ebben észrevenni, nincs ebben ártó szándék -, és az, amikor a 9 éves kislánynak mutogatja a prdofil a farkát.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Annak a lányzónak akinek már általános iskola alsó osztályos korában beszólogattak és füttyögtek mondhatod: 20évesen is ugyanazt a rossz érzést váltja ki belőle. Pl hugom anno :).

a melós meszes vödörrel a kezében

A saját tapasztalataim szerint tipikusan nem ez a népréteg ennyire bunkó, inkább azok akiknek bármilyen munka büdös :). És amúgy arra meglepő módon reagálnak amikor srácként jelzem nekik, hogy ez bunkóság és nem bejövős..

Kevésbé bántó&agresszív módon is lehet jelezni, ha valami nem oké. Általában ezen annyira meglepődik az aki támadó jellegű válaszra számít, hogy nem kezd neki agresszorkodni. De legalábbis lefagy pár másodpercre amíg elmondhatod amit akarsz és van időd tovább állni is :D.

Ahogy sokan megmondták már: ha jóképű (és/vagy gazdag) pasi vagy, akkor udvarlás, ha csúnya(/csóró), akkor zaklatás. "Ennyikeh".

Fontos a kontextus. Két ember között, akik (jól) ismerik egymást (tfh. egyik udvarol a másiknak) egy ilyen mondat egészen másképp hangzik, mint két olyan ember között, akik mindketten házasok, és az egyik félnek külön Wikipédia oldala van a korábbi zaklatásairól. :) Kb. mintha egy sorozatgyilkos "viccelődne" azzal, hogy eltesz láb alól vs. egy valaki a baráti társaságodból.

Metoo

Aki másnak vermet ás, az stack pointer.

Az, hogy milyen szerepet vállal fel, az nálad az, hogy van-e gyereke, főz-e, vagy mire gondolsz? Szerintem az, hogy milyen erőszak érte vagy nem érte ettől független, vagy van olyan, hogy jó állampolgárt nem ölünk, nemzetünk söpredékeire viszont nyugodtan lehet lőni légpuskánál erősebb eszközzel is, vagy merre megyünk most?

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Érdekes módon ennek a nőnek is 33 év távlatából jutott eszébe, hogy 14 évesen egy 50 éves fickó farkát nem volt jó szopni, csak azt nem értem, ha akkoriban nem izgatta, vagy nem tartotta minimum érdekesnek, miért csinálta, és min gondolkodott 33 éven át.

Engem a cikkben is kiemelt mondat döbbent meg:

nem volt elég ahhoz, hogy Matzneff végleg ellehetetlenüljön

Miféle erkölcsiség az, amelyben a bűnt - mert a pedofília tényleg az - azonosítjuk annak elkövetőjével? Miért kellene ellehetetlenülnie? Ha a munkássága rendben van, akkor a munkája alapján kell alkalmazni őt, a bűnüldözés a hatóságok feladata, nem egy napilapé, vagy bármelyik munkáltatóé. Szerintem az nincs rendben, ha a bűnöst összemossuk az elkövetett bűnnel, s ezáltal nem nyerhet a bűnös bűnbocsánatot, illetve az sincs rendben, ha a munkáltatók, közéleti szereplők hatóságként lépnek fel, önjelölt bíróságokként, ítélkezőként jelennek meg, majd azzal a lendülettel saját ítéletük végrehajtóiként is. Mindezt ráadásul mindenféle mendemondák alapján, bizonyítatlanul. Ez akkor sincs rendben, ha valószínűleg az illető tényleg bűnös.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ez is nagyon érdekes, de az eredeti állítás ez volt: "Egy feminista picsogásról olyan emberi élőlények részéről, akik biológiai értelemben ugyan nők, de funkcionálisan nem, mert semmilyen női szerepet nem vállalnak fel." ezt azokra vonatkoztatva mondtad, akik most fel merik panaszolni, hogy zaklatásnak voltak kitéve.

Erről szerintem másként gondolkodunk. Egy nő álljon a sarkára, s ellentmondást nem tűrően tegye helyre a zaklatóját úgy, hogy az az ajtó alatti résen foljon ki szégyenében! Nem az a megoldás, hogy hagyjuk magunkat zaklatni, mert azért az helyreteszi ám az önértékelésünket, majd évtizedek múlva eszünkbe jut, hogy zaklatott fiatalságunk volt, s ez az emlékezet annál élesebb, minél szebb karriert futott be a zaklató, s minél több pénz legombolására látszik esély.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ennek fényében pontosan hogyan kell értelmezni ezt a részt?

Egy nő álljon a sarkára, s ellentmondást nem tűrően tegye helyre a zaklatóját úgy, hogy az az ajtó alatti résen foljon ki szégyenében!

Szerintem ez úgy hat, mintha az áldozathibáztatásnak azt a változatát játszanád, hogy számonkéred az áldozaton, hogy miért nem ő domniálta az adott szituációt, amiben a zaklatás történt.

Talán azért, mert a zaklatás mindig akkor történik, amikor a zaklató van domináns pozícióban?

Ugye nem azt halljuk, hogy a ministránsfiú mászik rá a papra (off: jé, egyikük sem nő!), hanem a fordítottját.

OK, értem, való igaz, nagyon fiatalon én is hajlamos voltam a saját árnyékomtól is megijedni. Mindazonáltal úgy érzem, nem csak azért nem szoptam le senkit 14 évesen, mert erre szerencsémre nem adódott alkalom. Aztán, ha valami életveszélyes fenyegetéssel, veréssel párosult vomna a megaláztatás, nem évtizedekkel később hánytorgatnám ezt fel, hanem kb. másnap a rendőrörsön.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Igen, mert továbbra is nyafogásnak, hisztinek érzem az egészet. Annyira megpróbálják túltolni a biciklit, hogy ennek következtében a szerényebb önbizalmú srácok nem mernek ismerkedni. Aki bevállalós alfahím, az eddig is lesz.rta, ezután is le fogja. A nőnek kell egyértelműen világosan kommunikálnia, ha valamit nem akar, valami kellemetlen számára. Az nem gerinces kommunikáció, hogy belemegy a játékba, majd utólag feljelenti a partnerét. Vagy ne menjen bele, vagy, ha belement, akkor praktikusan élvezze is, hiszen nyilván nem véletlenül ment bele. Vagy már az lesz a módi, hogy ha jól sikerült az együttlét, minden rendben, ha meg el lett ügyetlenkedve, a nő majd feljelenti a fickót erőszak miatt? Lassan itt tartunk.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Most jön a ravasz fordulat: a fentebb említett pap vs ministránsfiú esetben melyikük a "feminista picsogó, aki biológiag nőnemű, de nem tölt be női szerepet" ?

Pl.: https://index.hu/kulfold/2019/05/16/egyhazi_pedofilia_szexualis_bantalm…

Én azt figyeltem meg, h a szexualitás furkósbotként alkalmazandó a hatalom eszköztárában, amivel a saját köreiből valót tudja megtámadni, ha valami problémája akad az illetővel pl. Clinton, vagy a volt IMF vezér Dominique Strauss-Kahn, vagy most András yorki herceg stb esetei.  (Ebből azt  a következtetést engedem meg, h hatalom "felső" köreiben valamiért nem használható olyan utasítási láncolat, ami hatékonyabb lenne, mint egy szexbotrány.) Illetve ez a technika alkalmazhatónak tűnik alsóbb körökben is lásd Assange-ügy vagy épp Borkai, Wittinghoff, Gréczy - h ne menjünk messzire.

Mondok hozzá még valamit: amikor arról van szó, h a tvből, filmekből, klippekből, internetről - mindenféle vizuális tartalmakból - milyen káros hatások érik a fogyasztókat, különösen gyerekeket, akkor kivétel nélkül két dolog mindig meg van említve (gyakran kizárólagosan)  nevezetesen a szexuális tartalom és az erőszak.

Pszichológia mentesen kéne elgondolkozni azon, hogy a harc és a szexualitás motívuma mitől válik gonosszá (káros tartalommá)! A legősibb idők  óta velünk lévő dolgok ezek.  Így kérdéses, hogy ez a fajta [v]iszonyunk mennyiben tekinthető "normálisnak"? 

Meglehet h tévedek, ez csak felvetés a részemről: mintha ez a mítú dolog részben egy alsó néprétegi reflexió lenne az említett hatalomgyakorlás mintára, részben pedig belelátok egy olyan tendenciát, aminek szándéka és célja a nő és a férfi kapcsolatának általános lerontása.

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

OK, értem, való igaz, nagyon fiatalon én is hajlamos voltam a saját árnyékomtól is megijedni. Mindazonáltal úgy érzem, nem csak azért nem szoptam le senkit 14 évesen, mert erre szerencsémre nem adódott alkalom. Aztán, ha valami életveszélyes fenyegetéssel, veréssel párosult vomna a megaláztatás, nem évtizedekkel később hánytorgatnám ezt fel, hanem kb. másnap a rendőrörsön.

Ezzel nem vagy egyedül, a legtöbb ember, akit nem ért szexuális zaklatás gyerekkorában, pont így gondolja.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Öregszel, vagy miért kötözködsz? Leírtam, hogy van olyan helyzet, amikor a másik akkor sem áll odébb, ha világosan jelzik neki, hogy pedig jó volna, s ekkor a zaklató nyilván zaklat, ami nem jó. Azt is írtam, hogy az rendben van, ha az áldozat mielőbb megteszi a feljelentést. Én azt kifogásolom, amikor valakinél évtizedek után jön a megvilágosodás, hogy őt zaklatták, netán megerőszakolták, s elégtételt venne. Ennek minősített esete, ami nem ritka, amikor a zaklató szép karriert befutott gazdag ember lett azon évtizedek alatt, amíg az áldozat ráébredt arra, milyen szörnyű dolog történt vele.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az eredeti állítás ez volt: "Egy feminista picsogásról olyan emberi élőlények részéről, akik biológiai értelemben ugyan nők, de funkcionálisan nem, mert semmilyen női szerepet nem vállalnak fel." ezt azokra vonatkoztatva mondtad, akik most fel merik panaszolni, hogy zaklatásnak voltak kitéve.

Férfiaknak és nőknek mások a nemi szerepeik, még akkor is, ha egyesek ettől prüszkölnek. Persze az a feminista, aki nem hajlandó a női szerepeket vállalni, azért hirtelen nem rohan munkát vállalni szénbányába, vagy nem akar utat aszfaltozni. Másfelől említettem a meetoo hülyeségről is a véleményem. Eddig is megvolt a lehetőség helyesen arra, hogy valaki feljelentést tegyen a rendőrségen, ha zaklatás vagy erőszak érte, de az problémás, amikor évtizedek múlva ébred rá az „áldozat”, hogy ő tulajdonképpen zaklatva lett. Ennek az egész cirkusznak nem elhanyagolható káros mellékhatása, hogy férfiak nem mernek közeledni a nőkhöz, mert joggal tarthatnak attól, hogy a másik fél zaklatásnak tekinti az ismerkedési szándékot.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Honnan veszed ezt a sületlenséget? Sokadjára mondom, nem erről beszéltem, hanem arról, amikor valakinek évtizedek múlva eszébe jut, hogy őt zaklatás vagy erőszak érte, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy megdugatta magát egy nem alfahímmel, és utólag bánja, noha akkor jobb hiányában azért jó volt, vagy azt, hogy ráébredt, az egykori, azóta szép karriert befutott szeretőjéből pénzt lehet kiperelni vagy zsarolni.

Tudniillik akit valóban sérelem ér, az miután lezuhanyzott, orvoshoz ment, a rendőrségen folytatja a napját. Tehát a linkelt esetben valóban helyes, hogy a nő feljelentést tett, s az is helyes, ha a sajtó nem hagyja elülni az ügyet, s valóban felháborító, hogy a hatóság mindent megtesz azért, hogy elsikálja, mintha mi sem történt volna.

Sehol sem írtam, hogy a nő bántalmazása megengedhető lenne, csak fogalmam sincs, milyen indittatásból elkezditek néhányan nekem tulajdonítani ezeket a gondolatokat. Márpedig abban a cikkben, amit NevemTeve linkelt, bántalmazásról van szó. Sokadjára mondom, bár már kezdem unni, nem erről beszéltem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Generikusan nyilatkoztad, hogy a zaklatás áldozatai illetve a zaklatás ellen tiltakozók 'feminista picsogók, akik nem funkcionálnak nőként' (vagy ilyesmi). Ja és hogy a zaklatás áldozata a hibás, amiért nem ő volt domináns pozícióban az adott szituációban.

https://hup.hu/comment/2421813#comment-2421813

https://hup.hu/comment/2428474#comment-2428474

Ez nem kis mértékben kvantitatív kérdés. Ha valakinek megsimogatják a fenekét, akkor nem a #megsimogattákafenekem, meg jogvédőkhöz rohanunk sírni a helyes eljárás véleményem szerint, hanem az, hogy úgy szól a nő az ipsére, hogy ez utóbbinak már ettől herefájdalmai lesznek.

Azok az esetek, amelyekről az Index mostanában cikkeket hoz, köztörvényes bűncselekmények. Az egészen más dolog, de úgy gondolom, ott annak sincs jelentősége, ki milyen nemű, mert ez nagyjából ugyanaz, mint amikor egy kocsmai verekedésben hagynak helyben valakit úgy, hogy az anyja sem ismeri meg az áldozatot.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Marhára nem érted, vagy nem akarod érteni. Ha valaki, akit erőszak ért, azt látja, hogy sok esetben feljelentés esetén nem az erőszaktevő jár rosszul, hanem akin erőszakot követtek el, nem fog feljelentést tenni. Aztán időről időre kampányszerűen kiborul a bili, és akkor ő is előáll a történettel. Emberileg ez teljesen érthető, te mégis - sokadjára - picsogásnak mondod. Sokadjára mondják neked, hogy nem okvetlenül az, de te ezeket mégis ignorálod. Most sem sikerült felfognod. És nyugodtan hivatkozz arra, hogy kezded unni, mert a te érvelésedet, és sokszor kirohanásodat én is.

"amikor valakinek évtizedek múlva eszébe jut"

Nem most jut eszébe, hanem most jutottunk el oda, hogy esetleg talán nem ő fog rábaszni, ha feljelenti az elkövetőt, és nyilvánosságot ad a dolognak. Pl. megmarad a munkája, meg ilyesmi....

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Szerintem rehabilitáljuk a háborúban elhunytakat is. Már csak azt kell kitalálni, hogyan. Hogy világos legyen: ami régen történt, azt mindkét fél az akkori játékszabályok szerint játszotta. Az végképp nem korrekt, amikor felforgatják a jogrendet, a szokásokat, az ízlést, majd ebből az új, megváltozott rendszerből mondunk ítéletet a múlt fölött úgy, hogy persze a múlton változtatni nem lehet.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az a kérdés, hol vannak a határok. Amikor gyerek voltam, nagymamám testvére egy vajling fölött simán levágott egy csirkét a szemem láttára, s ez így az akkori normáknak megfelelt. Ma szerintem ez állatkínzásnak minősülne, másfelől talán kiskorú veszélyeztetésének, már ami a lelki fejlődést, meg a korhatáros karikákat illeti. Ma a nagymamám testvérét nem volna korrekt elítélni, vagy akár csak megvádolni az akkori cselekedetéért - most tekintsünk el attól, hogy már nem él -, amit akkoriban elkövetett, mert az akkori jog, szokások és kultúra szerint az teljesen rendben volt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A csirkének el kell vágni a torkát és visszahajtani a fejét. A vért meg egy tányérba folyatni - ebből készül a "feketemáj". Férfiak meg bárddal fejezik - így keletkezett a fej nélküli csirke. ;)

A disznót újabban fejbe kell lőni egy szöggel, amitől elkábul. Vagy nem, de ez a zuniós előírás.

A fölös kiscicákat meg vízbe szokták fojtani.

Ma meg elítélnek járókeretes szexragadozókat és tolókocsis koncentrációs tábor munkatársakat. Az amerikai zsidók meg minap perelik a MÁV-ot a Holló Klausért.

Nagyapám, aki vármegyés kéményseprő mester volt egy segéddel, mint osztályidegen munkatáborba került. Jogos is volt, hiszen a helyi gróf többször is meghívta vacsorára, mert "a Lajosnak nagyon jók a beköpései". Szintén munkatáborban volt egy pap, (aki egyébként a Lada műszerfalát tervezte), mert éppen akkor alakult a KISZ. A gyűlések igen gyér látogatottsága miatt kérdőre vont fiatalok egyike kifakadt: Miért jönnénk ide, amikor István atya nagyon jó foglalkozásokat tart. A következő hajnalban jött is a fekete autó.

Manapság azért sokkal jobb a helyzet. A vezetők arról tárgyalnak, hogy etikus-e a Szivárvány Óvoda, és nem károsítja-e a gyermekek lelkét a gendersemleges alulöltözött ferdehajlamú Micimackó. Az érseki konferencia eredményeként megtudhattuk, hogy a pedofília jó, csak az abortusz rossz és gyilkosság. Az óvszerhasználat halálos bűn, ha beleegyezés nélkül leveszed, az meg erőszak.

A vak is láthassa, csak egy megoldás létezik.

Mindenki dolgozzon 16 órát, akkor nem fog ráérni faszságokon agyalni. A többit meg halomra lőni.

most jutottunk el oda, hogy esetleg talán nem ő fog rábaszni, ha feljelenti az elkövetőt

Miért, régen ráb*szott, amikor feljelentést tett? Ja, nem, mert az állítólagos többség nem is tett feljelentést, tehát egy állítólagos kisebbség eseteiből gyártunk statisztikát, és azt vetítjük az állítólagos többségre.

Még szerencse, hogy te megmondod a tutit... Konkrét esetek tanulmányozásából vontad le azt a következtetést, hogy nem jár még rosszabbul az áldozat, ha feljelentést tesz? Ha nem, akkor olvass vissza. Vagy belinkelem újra: https://index.hu/belfold/2020/02/28/fenyegetes_bantalmazas_szexualis_za…

A felmérések átlaga azt mutatja, hogy a nők 40 % – kal valószínűbben lesznek erőszakosak, mint a férfiak. Ha a kérdések pontosak, akkor mindkét nem képviselői azt mondták, hogy a nők háromszor gyakrabban ütötték meg, rúgták meg, vagy vágták hasba a férfiakat, mint megfordítva.

Aki látott már 1 darab amerikai filmet, az tudja hogy azokban ok nélkül pofon vágni egy férfit memcsak sikk, de egyenesen közelező.

https://www.ferfihang.hu/2020/08/07/kapcsolati-eroszak-2-resz-a-ferfiak…

> Egy nő álljon a sarkára, s ellentmondást nem tűrően tegye helyre a zaklatóját úgy, hogy az az ajtó alatti résen foljon ki szégyenében!

Kár, hogy ez a nő se olvasta időben a jótanácsodat...

https://index.hu/belfold/2020/02/11/orosz_bernadett_kapcsolati_eroszak_…

Ne keverjük össze a zaklatást a súlyos testi sértéssel! Zaklatás alatt nagyjából azt értem, hogy megsimogatja a kolléganője fenekét, átöleli a derekát kéretlenül. Az ellen nincs mit tenni, ha valaki 5 kg-os kalapáccsal leamortizálja az álkapcsát a másiknak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Vagy javult a társadalom hozzáállása, így már könnyebb volt megszólalni. Mondjuk akkor kb 98 százalék az áldozatot hibáztatta volna, mára már talán 96 százalék alatt vagyunk. Még hatvan év és a kiskorúak kergetése már nem fog fickós virtusnak számítani...

Az nem túl nagy baj, ha a nőnek van gerince, azonnal elküldi a vérbe a zaklatóját, ha az tovább erőszakoskodik, legkésőbb másnap feljelenti. Amiről ma esetleg azt gondolom, hogy nem volt jó fiatal koromban, arról akkor is ugyanezt gondoltam. Nekem miért megy?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

kultúrája válogatja, hogy mi minősül annak. Ismerős dolgozott amcsi cégnél (itthon), ott már azért is a HR-en kötött ki, mert az egyik kolléganőnek annyit mondott, hogy "Milyen csinos vagy ma!". Utána szemrebbenés nélkül bement az ajtón bármelyik kolléganője előtt. És leszokott az udvariaskodásról.

De nálunk mennek durvább poénok is, de a kolléganő veszi a lapot. Azon szocializálódott, hogy pasik között dolgozik egyedüli nőként.  Legutóbbi ilyen szituáció: Audithoz kellett volna a kolléganőnek infó, kérte a kollégától. Kolléga visszaszólt, hogy "Attól függ, mit veszel fel holnap". A kolléganő erre csak annyit mondott, hogy "Ha válaszolsz arra, amit kérdeztem, akkor bármit". Másnap nem voltam már bent, de gyanítom, hogy ha a történet folytatódott, akkor a kolléga volt az, aki elpirult, és nem nagyon tudta, hogy hova nézzen. :D

Napokban más téma miatt (fekete és morbid humor) jutott eszembe, hogy totál nem lehet tudni kinek mi jön be, azt meg még kevésbé, hogy mikor, pl. fekete humornál simán megtörténhet, hogy valaki épp múlt héten volt temetésen, ugyan így egész biztos másképp reagálna a kolléganő, ha őt tényleg bántalmazta volna már valaki. Nem azt mondom, hogy az a jó megoldás, hogy akkor izé, semmiről nem beszélünk, semmivel nem viccelünk, pont ezért gondolkoztam rajta egy kört, csak azt mondom, hogy van abban is valami, hogy a frász tudja kiben mit idéz fel egy történetesen akár nem is neki szóló vicc. És amíg nincs amnézia tabletta, és tudtommal más megoldás sem elérhető a traumák törlésére, addig ez egy nyitott kérdés szerintem.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Szerintem vannak egy társadalomban az adott kulturából fakadó szokások. Van, amivel viccelhetünk, s van, amivel nem illik. Aztán valamit tudunk egymás bajairól, így illik őket bizonyos témában kicsit jobban kímélni. Ezen felül minden más csak nyafogás. Az nincs rendben, hogy elkezdünk mellébeszélni. Az élet viszontagságos, s a legnagyobb vihar úgysem az ismerősök felől fog érni. Szóval felejtsük el gyorsan ezeket a biztonságos tereket, meg egyéb természetellenes ocsmányságokat. Jut eszembe, ha valaki lelki nyugalomra és biztonságos elmélkedésre vágyik, menjen templomba! Ezért van.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ismerős dolgozott amcsi cégnél (itthon), ott már azért is a HR-en kötött ki, mert az egyik kolléganőnek annyit mondott, hogy "Milyen csinos vagy ma!".

Egy sorben fogadok, hogy az ismerosod elhallgatott nehany reszletet, vagy kiszinezte a sztorit. Ez “amcsi cegnel” sem akkora offense, hogy HR ugy legyen belole. 

Nem zaklatás, szimplán bunkóság.

Meg az is egy érdekes kérdés, hogy ha férfi állna elő, hogy zaklatta egy nő, akkor kiröhögnék, meg hülyének néznék.

Ez egy lakmusz papír kérdés, feminista nézőpont felhozásakor rákérdezel, hogy tudod-e hogy eszméletlen mennyiségű családon belüli erőszak áldozata férfi, csak ciki róla beszélni? Ha elismeri, és nem semlegesen kezeli a kérdést, akkor van ott még villanykörte a fejben, ha azt mondja, hogy rasszista csak fehér, erőszakos csak férfi lehet, akkor sajnos már direktbe vannak kötve a kábelek, automatával van dolgunk.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Valószínűleg ugyanannyi, akár az is lehet hogy több férfi esik áldozatul valami családon belüli erőszaknak. Pl.: Szavakkal sokkal jobban lehet bántani a másikat, vagy pl bármilyen megvonással, sértődéssel, vagy egyéb kicseszéssel. Apró odaszúrt mondatokkal a megfelelő pillanatban... Bárkit ki lehet csinálni így, és még csak nem is mondhatja, hogy Őt bántják. 

A direktbe kötött kábelekben még az a jó, hogy 1-1 az összerendelés, de sok feminista csak addig az, amíg neki ez előnyökkel jár. Akkor már nem az, amikor vele kell hogy udvarias legyen egy férfi, pl nem kap virágot, vagy nem engedik előre.

Alapvetoen azzal semmi baj nincs, ha valaki megmondja a masiknak, hogy mit szeretne, ha nemleges valasz eseten a dolog annyiban marad. 

A tema akkor valik erzekennye, amikor a valaki, aki az ajanlatot teszi a masiknak, olyan helyzetben van, hogy az ajalnatot fogado fel nem mer nemet mondani, mert fel a kovetkezmenyektol - lasd ha a producer/rendezo ajanlatot tesz egy huszonevesz szinesznonek, akkor o nem biztos, hogy megteheti, hogy nemet mond, mert az elutasitas befolyasolhatja a karrieret. 

Ennyi. 

Ha noknek akarsz bokolni a munkahelyeden, akkor olyan dologert tedd, amirol tehet, dicserd meg a munkajat, ne a feneket, ha tetszik amilyen ruhaban jott dolgozni, akkor dicserd meg az izleset, amivel osszevalogatta, stb. Nem fog elkuldeni sehova. Ha megis latod, hogy nem vevo ra, akkor kerj elnezest, es hagyd beken. 

Nem egy raketatudomany.

Nekem annó azt monddták: házinyúlra nem lövünk.

Szvsz, ha csak eseménytelen a jómunkásember (férfi/nő) nemi élete és ehhez keres valakit, ne munkahelyen tegye. Ha meg meghülyül a jómunkásember egy kolléga miatt, na akkor csak óvatosan, mert esetek többségében egyoldalú az érdeklődés, aztán lehet kínosan kerülgetni egymást a továbbiakban nap mint nap.

Ahogy a dolgok most állnak, azt hiszem szexuális zaklatásnak az minősül, ha az ember nem buzi.

> Sol omnibus lucet.

Csoro amek csocsoresz az meresz. - Nepi kozmondas

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

A zaklatás mindig nemzeti konzuiltációval kezdődik és bár sokan határozottan jelzik, hogy elég, ne tovább, jönnek mégis a leveleknek álcázott pénzégetések postán. Ugyanitt jehovisták, hitgyülisek, schobertnorbert, blikk, és persze még sok más, pl. #metoo #hajadismien pont leszarom.

A zaklatás mindig a főváros legfrekventáltabb pontján történik, nyár közepén, hogy a lehető legtöbb embert tudják provokálni. Kötelező eleme a magyar és a  kereszténygyalázás. Eközben az elfogadást és a toleranciát hirdetik. Prájdnak nevezik magukat.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/07/pride-olasz.jpg

https://pestisracok.hu/ne-provokaljon-pride

O mar latott. Belulrol!

En itt elek eszemtokomtudjamiota, de semmi ilyenbe nem sikerult belefutnom. Rabszolga tuntetes, szmkilovos raid, szekhazostrom, aug20 killer tuzijatek, nedobaldabuzit!, semmi. Rosszul csinalom ?

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Szerkesztve: 2020. 01. 23., cs – 13:16

A Férfihang szerint az a zaklatás, ha egy béta csinálja azt, amit az alfáknak megengednek a nők.

Amúgy tapasztalat, ha elég jóképű és vagy elég gazdag vagy, lehetsz akármekkora bunkó, sok nőnek tetszeni fogsz.

Szerkesztve: 2020. 01. 23., cs – 13:25

Itt vagy máshol írta valaki hogy egy kolléganője panaszt tett a HR-nél, mert kinyitotta neki az ajtót vagy előre engedte. Azóta tüntetőleg betolakszik minden nő elé minden ajtóban.

Csodálom, hogy senki sem idézte a legautentikusabb forrást, Szexuális Zaklatás Pandát. Ha egy kispanda bedugja a fütyijét egy másik panda fülébe az a szexuális zaklatás.

:D 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Kapcsolódó. (És sajnos teljesen igaz; de hát Bill Burr már csak ilyen: a szomorú valóságot mondja, de úgy, hogy sírás helyett röhögünk rajta.)

Kulcsmondat: "de már legalább tíz éve nem mer kilépni ebből a kapcsolatból." Ez természetesen nem csökkenti a férj felelősségét, de emlékeztethet rá minket, hogy a bántalmazottnak is van felelőssége, ha más nem, az, hogy mit kezd a helyzettel. (Az ugye, megint egy  más kérdés, hogy gyerekkel nehezebb(?) menekülni.)

Az mondjuk örvendetes, hogy a cikk több olyan esetet is említ, ahol nő a bántalmazó (adott esetben férfival szemben), de sajnos (és "természetesen") az alapvetően férfiakat mocskoló hangnem így is megmaradt.

"Ez természetesen nem csökkenti a férj felelősségét, de emlékeztethet rá minket, hogy a bántalmazottnak is van felelőssége, ha más nem, az, hogy mit kezd a helyzettel."

Itt lép be a pszichológia, és elmagyarázza, miért nem olyan egyszerű kilépni egy ilyen kapcsolatból (ennek tényleg végtelen nagy irodalma van)

Illetve itt jönnek be a segítő civil szervezetek, melyek az állam helyett, minimális támogatással próbálnak ezen segíteni, őket kellene sokkal jobban támogatni.

 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Itt lép be a pszichológia, és elmagyarázza, miért nem olyan egyszerű kilépni egy ilyen kapcsolatból (ennek tényleg végtelen nagy irodalma van)

Nem is állítom, hogy egyszerű, azt viszont igen, hogy akkor sincs rendben, ha "csak úgy" maradnak. Főleg, hogy ebben az online világban unalomig olvashatunk példákat, hogy a maradás csak ront a helyzeten; azt hinném, talán mások kárán tanulunk, de nem. (Kb. mint amikor mondjuk valakinek tömegben a farzsebéből lopják el a tárcáját, és akkor egyszerre sajnálom, másfelől meg a fejem fogom, hogy miért nem tudja, hogy farzsebbe nem teszünk értéket.)

Pedig de. Vannak nők, akiket az erős férfi izgat, a kopasz, agresszív, tetovált barmokhoz vonzódnak. Ezek nem fognak felizgulni egy szürke, vézna, már-már kisfiús megjelenésű informatikustól. Ezek a nők a nyers erőre gerjednek, csak árukapcsolás van, és a nyers erő olykor ellenük is elszabadul. Amúgy szívás, mert ebből nem lehet tanulni, hiszen ez pszichés, szubjektív, érzelmi vonzódás.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"csak árukapcsolás van, és a nyers erő olykor ellenük is elszabadul. "

... de ha jól értem, te se azt állítod, hogy ezt az "elszabadulást" igénylik. 

Amúgy meg ez tényleg sokkal bonyolultabb dolog annál, hogy egy "Talán mert sok nő igényli ezt?"-re egyszerűsítsük le, ahogy azt feljebb sikerült.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nyilván nem a megveretést igénylik. Kicsit vulgárisan fogalmazva olyan pasikra nedvesednek, akik nem képesek uralkodni az indulataikon, könnyen eljár a kezük. Nekem sem jön be minden nő, és nem csak a 120 kg fölöttiek, hanem vannak csinos nők is, akikről azt gondolom, semmi közös sincs bennünk, aligha tudnánk, akarnánk egymással mit kezdeni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha lenne egy szavazás, hogy szerinten jó dolog-e, ha az élettársad néha lebasz neked egyet-kettőt, mert nem tud uralkodni magán, én arra tippelnék, hogy nagyon kevés lenne az igen. De hogy nem ez lenne a releváns többség az meg teljesen biztos.

 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A nők, úgy általában, az anyagi, érzelmi, fizikai biztonságra vágynak. Úgy vannak programozva, hogy az utódoknak megfelelő jövőt biztosítsanak. Ezért választanak anyagi szempontból potensebb személyt, már ha erre lehetőségük adódik. Az erő a fizikai biztonságot hivatott garantálni és erre a védelemre a sok beszólogatós, erőszakos, ki-ha-én-nem, viselkedésképtelen prosztó között szükségük is van. A kopaszság, a tetkók nem tudom, mennyire jönnek be a nőknek, de az agresszivitás, az bizony sehogy.  

Szerintem az "agresszív" kifejezés nem egyöntetűen fekete.

Ugyanakkor a "sehogy" kifejezés olyan formán való használata, ahogy te tetted, tekinthető agressziónak, hiszen az "agresszív" kifejezést az általad igaznak vélt értelmezési keretbe próbáltad kényszeríteni, és ebből fakadóan kb. más ember gondolatait is.

Ha tudni akarod, mi a különbség agresszió és agresszió közt, egyszer meglepetésszerűen, forrón szorítsd sarokba a feleséged/férjed/barátnőd/barátod*...

A nők is tudják, mi a különbség agresszió és agresszió közt. Sajnos néha nagyon eldetektálják, és így kötnek ki a kopasz, agresszív, tetovált barmok mellett. Vagy nem. Hiszen szerinted a nők genetikai alapon eredendően kurvák (gyk. első három mondatod), szóval bármi lehet.

* Nem tudom, hogy mondják.

:)

Ha tudni akarod, mi a különbség agresszió és agresszió közt, egyszer meglepetésszerűen, forrón szorítsd sarokba

:))

Hiszen szerinted a nők genetikai alapon eredendően kurvák (gyk. első három mondatod),

LoL. Szerintem dobd ki a kukába a tolmácsgépedet.
Olvasd el ezt alább. Lesz némi fogalmad arról, hogy mi kell egy nőnek. Én már kezdem szégyelleni, hogy oktatnom kell téged, ráadásul férfi létemre.

Az érzelmi biztonság a férfi láthatatlan ereje. Nincs mértékegysége, nincs fokmérője, nem önthető számokba, “csak” egy érzés. A megnyugvás érzése, hogy minden rendben van és rendben lesz. Hogy nőként hullámozhatok, széteshetek, lehetek az, aki, vagyok, ha a világ a feje tetejére áll, akkor is biztonságra lelek a férfi erős karjai között. Ilyenkor a férfi a menedék, a védelem a világ zajától, és ekkor érezhetem azt, hogy végre lehetek gyenge is, mert van, aki megvéd. Így könnyebb. Sokkal könnyebb minden. Erőre kapok, töltődöm ebből a láthatatlan energiából, hogy nőként később legyen nekem is miből adnom.

Az anyagi biztonság már sokkal inkább kézzelfogható, hiszen könnyebben számszerűsíthető, a férfi aktív teremtésének gyümölcse. Így volt ez mindig is, csak amíg régen a férfi mindezt a vadászat során a mamut elejtésével tette, most sokkal kevésbé kell veszélyeket vállalnia érte, hiszen alapvetően a munkája által teremti mindezt meg.

Hosszú távon egy kapcsolat akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a nő mindkét biztonságot képes megélni a férfi mellett. Vannak olyan férfiak, akik egyiket sem, vannak, akik csak az egyiket, míg mások mindkettőt tudják biztosítani a nő számára. És ha ezt így megtaláljuk valaki mellett, vagy látjuk a lehetőségét, hogy mindez megvalósuljon, akkor a nő sem keres tovább, mert érzi, hogy megérkezett.

Kurva az, aki nem a saját és partnere vágyainak kielégítése végett él nemi életet, nem a az ösztönös öröm megélése érdekében, hanem ettől eltérő cél érdekében, például munkahelyi előmenetelért, anyagi javak elérése érdekében. Így bizony házasságon belül is létezik prostitúció, amikor a nő készségesebb, ha valamit el akar érni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Attól, hogy dőlt betűvel szeded a kurva definícióját, még nem lesz szebb... :D

Ebbena vonatkozásban te is kurva vagy. Honnan a jogalap, hogy mást lekurvázz? :)
És még én, aspergeres vagyok hülye a társas érintkezéshez.
Hát.. komolyan, vicc amit itt összebénáztok.

Még véletlenül sem jut eszedbe, hogy tanulj meg írni...?

Képtelen vagy szöveget értelmezni, így legfeljebb kioktatni tudsz. Láthatóan nincs is igényed többre, amit nagyon sajnálok.

Jaj de jó, egy újabb NevemTeve, aki nem tudja elfogadni, hogy egy dolognak több tulajdonsága is lehet. Én a váltóról beszéltem. Nem igazán értem, miért kell erőltetni az ülések és kerekek témáját. De ha már csak ez megy neked, jöhetne magyarázat arra, hogy a nők hogyan kötnek ki a sztereotip kopasz, agresszív, tetovált barmok mellett, miközben azt állítod, hogy nem vágynak oda. Nem nehéz egyébként, de kíváncsi vagyok, megy-e. Utána magától adódik a kérdés: ugyanazok a nők hogyan kötnek ki újra és újra a sztereotip kopasz, agresszív, tetovált barmok mellett, miközben azt állítod, hogy nem vágynak oda. No, lehet válaszolgatni az általad agresszívan erőltetett témában. Ha ez megvan, és van kedved, az ülések és kerekek után visszatérhetünk a váltó témájára, vagyis az agresszivitás különféle formáira, a kifejezés különböző kontextusban való jelentéstartalmára és hasonlókra.

*******

Az érzelmi biztonság a férfi láthatatlan ereje. Nincs mértékegysége, nincs fokmérője, nem önthető számokba, “csak” egy érzés. A megnyugvás érzése, hogy minden rendben van és rendben lesz. Hogy nőként hullámozhatok, széteshetek, lehetek az, aki, vagyok, ha a világ a feje tetejére áll, akkor is biztonságra lelek a férfi erős karjai között. Ilyenkor a férfi a menedék, a védelem a világ zajától, és ekkor érezhetem azt, hogy végre lehetek gyenge is, mert van, aki megvéd. Így könnyebb. Sokkal könnyebb minden. Erőre kapok, töltődöm ebből a láthatatlan energiából, hogy nőként később legyen nekem is miből adnom.

Az érzelmi biztonság a nő láthatatlan ereje. Nincs mértékegysége, nincs fokmérője, nem önthető számokba, “csak” egy érzés. A megnyugvás érzése, hogy minden rendben van és rendben lesz. Hogy férfiként hullámozhatok, széteshetek, lehetek az, aki, vagyok, ha a világ a feje tetejére áll, akkor is biztonságra lelek a nő gyengéd karjai között. Ilyenkor a nő a menedék, a védelem a világ zajától, és ekkor érezhetem azt, hogy végre lehetek gyenge is, mert van, aki nem rója fel nekem. Így könnyebb. Sokkal könnyebb minden. Erőre kapok, töltődöm ebből a láthatatlan energiából, hogy férfiként később legyen nekem is miből adnom, teremtenem.

Az anyagi biztonság már sokkal inkább kézzelfogható, hiszen könnyebben számszerűsíthető, a férfi aktív teremtésének gyümölcse. Így volt ez mindig is, csak amíg régen a férfi mindezt a vadászat során a mamut elejtésével tette, most sokkal kevésbé kell veszélyeket vállalnia érte, hiszen alapvetően a munkája által teremti mindezt meg.

Ez valami bullshitgenerátor kimenete? Az anyagi biztonság "érzése" a jellemből fakad. Egy milliomos link alak esetében látszólagos az anyagi biztonság. Egy kiegyensúlyozott, talpraesett ember esetén lehet konstans anyagi biztonságra számítani. A nőn múlik, a szerelem rózsaszín szemüvegén átnézve képes-e látni, melyik típusú férfival van dolga.

Más szemszögből meg: a legtöbb férfi a belét is ki fogja dolgozni a nőért, mert megesküdtek a nővel, és/vagy mert a nőnek van pinája, és/vagy mert társadalmi elvárás. Sok nő nagyon jól tudja ezt. (És sok férfi is: állítólag részben azért is van egyre több buzi, mert szív-szív, lyuk-lyuk, és nem kell elviselni, amikor a nő visszaél a "gyengeségével".) Tehát jah, kézzelfogható és számszerűsíthető, hogy a férfi nagy valószínűséggel az anyagi javait meg fogja osztani a nővel, akkor is, ha a nőt társaként szereti, és akkor is, ha kvázi "háziállatnak" tekinti. Visszatérve az idézetre: nagyon meglepett, hogy a nő örül annak, ha hosszú távon van fedél, étel és pénz. Nem számítottam ilyesmire. Át kell értékelnem az életem.

Hosszú távon egy kapcsolat akkor lesz kiegyensúlyozott, ha a nő mindkét biztonságot képes megélni a férfi mellett. Vannak olyan férfiak, akik egyiket sem, vannak, akik csak az egyiket, míg mások mindkettőt tudják biztosítani a nő számára. És ha ezt így megtaláljuk valaki mellett, vagy látjuk a lehetőségét, hogy mindez megvalósuljon, akkor a nő sem keres tovább, mert érzi, hogy megérkezett.

Hosszú távon egy kapcsolat akkor lesz kiegyensúlyozott, ha egyik fél sem él vissza a másik által biztosított biztonságok egyikével sem. Vannak olyanok, akik egyiket sem, vannak, akik csak néhányat, míg mások valamennyit tudják értékelni. És ha ezt így megtaláljuk valaki mellett, vagy látjuk a lehetőségét, hogy mindez megvalósuljon, akkor senki sem keres tovább, mert érzi, hogy megérkezett. Pontatlan persze, de nincs kedvem csiszolgatni ezt a – drágakőnek aligha nevezhető – képződményt.

*******

Ha túl hosszú volt, összefoglalom: amit írtál, egy kibaszott nagy rakás szar.

:)

Ha egy saját bevallása szerint pöcegödör oldalról linkelnék egy cikket, ahol nő vállal fodrászattal egybekötött domina szolgáltatást, akkor azért tiltás járna?

Ugye, milyen kiegyenlített? kép felé betehetnének akármilyen női testápoló vagy más TV reklámot, akkor semmi problémája se lenne a cikkírónak.

Ennek már biztos lejárt a jogdíja

https://www.facebook.com/ritkanlathato/posts/ir%C3%A1ny-a-balatonibusz-…

Valakik kérdezték,hogy lehet az, hogy egy bántalmazó férfinak szinte mindig van kapcsolata? Pedig a nők közt könnyen terjednek a hírek, melyik férfi milyen.

Miközben Alfonz a tenyerén hordja a nőjét, az mégis papucsnak tartja, mert neki nem egy tenyér kell, hanem egy férfi. Ki tudja, melyik oldalról van az idézet egy része?

> Valakik kérdezték,hogy lehet az, hogy egy bántalmazó férfinak szinte mindig van kapcsolata?

Telefonon végzett felmérésünk szerint a lakosság száz százalékának van telefonja. Ugyszintén megállapítottuk, hogy az agresszív autóvezetők döntő többségének van autója.

"Az első: kutyapózban térdelő fiatal nő, arccal a padló felé,"

Kényszerítette valaki a nőt kutyapózra a kamera előtt? Vagy van az a pénz?

"rúzsozott szájú nő szopja az ujját" Önként válllalta? Igen. Tes.-ban polcot rakodni 8 ? órában megerőltetőbb? Igen.

Akkor mi is a probléma?

Az óvodás gyerekek azok... hát szóval... gyerekek. A klipben önként szereplő emberek meg (felteszem) felnőttek. A kettőt a jog is megkülönbözteti. Mégis miért kell összemosni a két esetet? A gyerektérdepeltetéses esetben a gyerekek aligha vonhatók felelősségre (jogilag szinte biztosan nem), a klipben meg felnőtt emberek önként, alkotmányos jogaikkal élve mondtak igent a szereplésre (és gondolom, egy ezzel járó szerződésre). Vagy a nők (vélt vagy valós) tárgyiasításánál is bevezetjük a svéd modellt, miszerint ők csak áldozatok, és nem vonhatók felelősségre? Isten őrizz...

"Másodfokú" asszociációt te követtél el, nem én. Az általad linkelt cikkre reagálva a kolléga helyesen felvetette a "nemi erőszakot népszerűsítő" klipben részt vevő nő felelősségét, erre te hoztál egy cikket, amiben kiskorúakkal csináltatnak valami kifogásolhatót (utcaátadón térdepeltetik őket), és megkérdezted, az rendben van-e. Rámutattam, hogy a két esetnek nincs köze egymáshoz. (Hacsak nem azt akarod mondani, hogy egy felnőtt nő annyira képes önállóan felelős döntést hozni, mint egy kiskorú gyerek.)

Jogos a kérdés. Meglátásom szerint azért, mert az nagyjából "egyértelmű". (Már amennyiben férfi operatőrre gondolunk.) Értsd: kik tárgyiasítják a nőket? Ki más, hát a férfiak! Tehát ők felelősek, a nők viszont nem, mert ők a tárgyiasítás áldozatai, áldozat pedig nyilván (aktívan) nem vesz részt olyanban, amiben áldozat. Kb. ez a narratíva. Ami nyilván baromság, már csak azért is, mert kettőn áll a vásár, ti. kollaboráló nők nélkül nehéz őket (durván) tárgyiasítani. (Az pedig, hogy a férfiak is tárgyak, csak többnyire nem szexuális tárgyak, de ez nem zavarja "érzékenyéket", az megint messzire vezet.)

Esetleg visszatérve

Esetleg bocsáss meg, hogy választ adtam az általad legutóbb feltett kérdésre. Most pedig térjünk vissza az eredeti felvetésre. =)

érted-e, hogy mi a gond

Érteni vélem. Egyrészt sértő lehet azokra nézve, akiket a kliphez hasonló hozzáállással megaláztak, másrészt elfogadhatónak (ha nem éppen menőnek) tünteti fel a"tudom, hogy akarod"-életérzést. Ha ez megnyugtat, a cikk alapján nekem is minimum ízléstelennek tűnik a klip. (Még nem néztem meg, és nem is ígérem, hogy megnézem, úgyhogy egyelőre elhiszem, amit a cikkíró mond róla.) De itt jön az, amit a kolléga fentebb felvetett: ha a készítők önként vettek részt a dologban, és a tartalom is belefér a szólásszabadság törvényi értelmezésébe, akkor itt kb. vége is van a dolognak. Mert akkor eljutottunk a liberális paradicsomba(?), ahol a csúnya-buta keresztény konzervatív értékrendet és prüdériát levetkőzve szabadon éljük meg a szexualitásunkat, és szabadon dalolászunk erről, de akkor bizony ilyenek is becsúsznak. Hidd el, adott esetben én sem vennék részt ilyen klip készítésében, ha tudnám, hogy pontosan mi is készül. Én nem terjeszteném, nem ajánlanám másnak. (Vagy csak mint rossz példát.) Szerintem itt nem velem van vitád.

Addig örüljünk, amíg a szabadságharcos libbantak engedik, hogy nyíltan beszéljünk a témáról. Mint mindig, Bill Burrnek most is arany minden szava: :D

"So the stories were big in the beginning, like, 'oh my God, what a bunch of f*cking animals', and then they just started tapering off, and about six months in they just sounded like bad dates. It was like, 'he was ten minutes late, the chicken was cold -- I think I was raped -- CAREER OVER'." (No means no)

Szerkesztve: 2020. 11. 17., k – 14:03

Most eszembe jutott Park Dae Sung, MMA-s esete, aki egy győzelem után izgalmában kicsit erősebben ölelte meg az egyik "ring girl"-t (nem tudom mi a magyar megfelelője), amiért szexuális zaklatással vádolták meg. Következő győzelménél szó szerint menekült a "ring girl"-től és nem volt hajlandó fotóhoz állni vele.

"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

Ebben a kérdésben amit olvastam, azok közül "fedáksári" az az eset ami az egyik amerikai színésszel esett meg:

Kinézte magának egy hölgy, telefon számot cseréltek, randevúzgattak majd a végén a férfi lakásán kötöttek ki. Ott a színész kölcsönös együttlétet kezdeményezett, de a hölgy elutasította, amit betartott a házigazda. Később emberünk felvetette az egyirányú együttlétet, amibe a hölgy bele is ment és megtörtént a dolog. A végén elbúcsuztak és "főhősnönk" hazament. Otthon az az érzés fogta el, hogy az este nem is volt annyira jó, és igazából ő zaklatás áldozata lett.

Ezt a történetet is felkapta a közösségi média, de végül a SJW társaság bevédte, hogy ez nem is volt metoo eset.

Az egyszerű halandó azt gondolná azért, mert semmi erőszak nem volt a történetben és ami történt is az a hölgy beleegyezésével valósult meg.

Nem pont ez volt az érvelés. Azzal védték meg, hogy a színész ázsiai származású, így elnyomott kisebbség tagjaként nem elkövetők hanem az áldozatok csoportjába tartozik. Metoo elkövetője csak hatalommal rendelkező lehet, ezért mint ázsiai származású kisebbség tagja, nem rendelkezik elnyomó hatalommal.

Akkor töredelmesen bevallom, hogy arabul beszélő félázsiai cigány vagyok, és innentől kezdve minden nőt megdugok, aki gyengébb és fiatalabb nálam. :P Ez akkor így rendben van, nem? :DD (Csak azért kell gyengébbnek lennie, hogy ne nyomjon az aszfaltba nemtetszése kifejezéseként.)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nekem nem tűnik annak. Kapcsolati erőszakról ír és sehol nem említi a nemeket. Tehát ez ugyanúgy vonatkozik a férfiak ellen elkövetett családon belüli erőszakra. Amiről ugye sokan hallgatnak és IKEA reklám szerint is csak nők lehetnek áldozatok. Mondjuk IKEA reklám szerint ha növényre csúnyákat mondasz, akkor nem nő rendesen (ilyen ostoba átverést, propagandát a safe spacere még szerintem más nem csinált).

Egyreszt jo csunya no ez a Szel Bernadett. Tokre drogos feje van.

Masreszt aki nem hagyja ott az aggresszivitas elso jelere az aktualis parjat az meg is erdemli, hogy naponta pofanverjek. Attol, hogy valaki kiall az ilyen gyengekert es esetleg be is zarjak aggresszort, attol meg rohan a kovetkezo aggressziv ember karjaiba.

Statisztikák szerint a nők által elkövetett férfiak elleni erőszak magasan meghaladja a férdiak által elkövetetett.

A nők súlyos verbális és érzelmi erőszakot követnek el a férfiak ellen. A válások 88%-át is nők kezdeményezik, mert találtak jobb pénztárcát.

Statisztikák szerint a nők által elkövetett férfiak elleni erőszak magasan meghaladja a férdiak által elkövetetett.

A nők súlyos verbális és érzelmi erőszakot követnek el a férfiak ellen. A válások 88%-át is nők kezdeményezik, mert találtak jobb pénztárcát.

Jó sok dolgot kever össze-vissza ez az írás, egyet elmagyarázok, mert elég alapvető. Megpróbálom egyszerűen:

Nők elleni erőszaknak azt nevezzük, mikor lényeges az erőszak elkövetése szemponjából, az áldozat neme, és az nő.

- tehát, ha te otthon megvered az asszonyt, mert úgy neveltek, hogy oké a nőket egy pofonnak helyretenni, az nők elleni erőszak.
- ha fegyverrel kirabolsz valakit az utcán, vagy fejbedobsz egy kővel, és az véletlenül pont nő, akkor az nem ez a kategória (hiszen a történeben nem volt fontos a neme, lehet hogy nem is tudtad előre, ki lesz az).

Igen, tudom, hogy zavaró lehet a megnevezés, de sajnos ez van, viszont ha valaki jobban belemerül a témába, mint pl. ez a cikk, akkor ott már lehet feltételezni, hogy tudatos az a csúsztatás, ahogy összekeveri a dolgokat.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Szerkesztve: 2021. 01. 14., cs – 22:07

Mi minősül szexuális zaklatásnak?

Régen az, mikor erőszakoskodtak egy nővel.

Ma az, mikor a férfi, felháborítóan, elképesztő módon arra vetemedik hogy udvariasan kezdeményezzen egy nőnél. Ahelyett hogy tudomásul venné, hogy eddig a nőnél volt a döntés joga, most pedig már a kezdeményezés joga IS.

Azzal egyébként semmi bajom, ha a nő kezdeményez, s a társadalom elfogadja ezt. A baj azzal van, hogy a férfi közeledése zaklatásnak minősül pusztán attól, hogy a nőnek nem szimpatikus a férfi. Mégis honnan az ördögből lehet ezt tudni előre biztosan?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én teljes mértékben. Ez 30 évvel ezelőtt még nem így volt, nagyjából rendben voltak a nemi szerepek. Ma viszont a liberálisok igyekeznek ezektől megfosztani az embereket, férfit és nőt, az uniformizálásukra, nemtelenné tételükre törekszenek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Úgy értem, pár nőt már elhívtam életem során randizni, és közülük azért nem egy utasított vissza, de valami rejtélyes oknál fogva egyik sem gondolta zaklatásnak a közeledést. 

Gondolom nem mindegy, mit csinálsz/mondasz. Attól még nem tilos kezdeményezni. 

Nem tilos. Ugyanakkor, ha egy nő azt állítja, zaklattad, akkor alapértelmezésben neki hisznek.

Hát ez nem így megy.
A templomokban, ott talán igen.
A bíróságokon, de még az ügyészségen is, egy sopánkodó hangnemben előadott történetnél több kell ahhoz, hogy vádat emeljenek.

egyik sem gondolta zaklatásnak a közeledést

azt nem tudhatod, hogy minek gondolták :). Pláne, hogy pár év elteltével később minek gondolják majd..

Még bármikor ráébredhetnek, hogy egy csábos mosoly kíséretében gondolatban levetkőztetted őket és ez olyan rosszul érinti őket így visszagondolva, hogy pert indítanának ellened 20on 30 év távlatából :). Oh wait talán itthon még e téren nem hagyták tömegek az ép eszük maradékát is ilyen tekintetben maguk mögött :). Talán.

így tényleg szuboptimális, de ettől még a zaklatás egy valós probléma marad, amivel kezdeni kell valamit, önmagában az, hogy vissza lehet élni vele, nem komoly érv ez ellen hogy komolyabban figyeljünk rá.

(egyébként nem ez az egyetlen olyan dolog, amit nehéz bizonyítani, mégis létezik. Pl. ilyen szóbeli szerződés, melyet elméletileg tényleg nagyon nehéz bizonyítani, ha valaki letagadja, és úgy tűnik könnyű visszaélni vele, aztán mégis megszoktuk és használjuk, és a megszegésével tudnak mit kezdeni a bíróságok)
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

TL;DR A szexuális zaklatás, de különösen a nemi erőszak dicséretes és társadalmilag hasznos magatartásforma, ami mindekinek, de különösen az áldozatnak nagyon jó. Vagy ha nem, akkor egyedül az áldozat a hibás. Ámen.

kapott már kéretlen szexuális ajánlatokat telefonon

Elképzelem, milyen a kért szexuális ajánlat: este légyszíves hívj fel telefonon, mondd, hogy meg akarsz dugni, és nem fogok nemet mondani. Vagy hogy kell ezt elképzelni? Tudniillik, ha van kéretlen, akkor kell lennie kértnek is. Itt sincs egyébről szó, mint csak annyiról, hogy a nőnek nem volt épp merevedése, nem tetszett neki a pasi. Ha ez másképp lett volna, akkor átszellemült, boldog arccal ébred reggel, s nem meséli el senkinek, nehogy megszólják. Mondhatnám, nincs itt semmi látnivaló, csak a szokásos. Ha a férfi udvarol és kudarcot vall, az szexuális zaklatás, ha bejön a nőnek, az meg szex.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Amennyire szomorú, annyira nevetséges is, hogy az értelmiségi körökben mozgók harminc éven át képtelenek voltak felismerni, hogy a változásért nekik maguknak kell cselekedni. Helyette úgy voltak vele, hogy "majd a másik", meg "majd a rendszer". Inkább nevezhető rakás szarnak mint értelmiséginek, aki képtelen felismerni, hogy önmaga a rendszer része, és a saját passzivitása a rendszer más elemeit is passzivitásba irányítja/sodorja/kényszeríti. Külön öröm, hogy a rakás szar ezen közössége oktatta a tanárokat, akik a gyerekeket tanítják. Gyönyörű. :)

:)

"Amennyire szomorú, annyira nevetséges is, hogy az értelmiségi körökben mozgók harminc éven át képtelenek voltak felismerni, hogy a változásért nekik maguknak kell cselekedni. "

Ami viszont pozitvum, hogy ez változik, és azzal, hogy egyre több mocskos zaklatási ügy derül ki, kevesebb lesz a jövőben, mindkét oldal miatt... az elkövetők jobban fognak félni, az áldozatok meg kevésbé.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Leszopom mar a rendezot, hogy megkapjam a munkat, majd par evvel azutan, hogy kaszaltam szexualis zaklatast kialtok."

Rengeteg ilyen volt az utobbi idoben a szinesznok kozott. Ha 10-bol 9 ott helyben raboritja az asztalt a tahora vagy lelep, akkor nem tortenik "eroszak". De ugye a penz az mindig jol jon. Nagyreszuk nem mas mint egy kurva. Szexert kapott szerepet/lehetoseget/penzt. Ilyen ez.

Alapbol eljarast sem inditanek olyan esetben, ha nem egybol az elso adando alkalommat tortenik a feljelentes. Hogy lehet, hogy 2-10-50 ev utan jut eszebe az embernek, hogy jajj de eroszak tortent. Takarodjanak mar.

Mivel az esetrol nem tudok semmit, csak amit itt leirtak, ezert nem tudom 100%-ban rahuzni erre az esetre. Amugy altalanos dologkent irtam a #metoo dolgokrol. Ha a media is kepbe kerul az garantaltan nem veheto komolyan. Foleg ha 10-20 evvel kesobb jut eszebe vkinek.

 

Ettol fuggetlenul tisztaban vagyok azzal is, hogy aki napi szinten bulikba jar azt elobb utobb beginazzak. Mindegy, hgoy fiu vagy lany. Fiuknal utobbi idoben nagyobb volt az esely, de nem eroszakolas miatt, hanem, hogy kiraboljak oket. A lanyoknal meg gyakrabban bejon kepbe eroszakolas is. De ezek nem a #metoo alatt futnak a mediaban.

Jelenleg (kozvetve) azzal keres a legtobbet, ha benne van a hirekben. Ha megjelent az uj albuma, akkor azzal, de az sok macera. Ha azzal tud bekerulni, hogy korpasodik a haja, akkor korpasodni fog. Ha meg tudja lovagolni a metoo hullamot valami meg nem nevezett fickorol kitalalt tortenettel (rendorsegi feljelentes megvolt?), akkor azzal.

Enekesnok kozt nem tudom mi a helyzet. Szinesznok kozt ha bejon castingra 10 jo no, es kb. randomban akarmelyik jo a szerepre, akkor eselyes, hogy aki magatol felajanlja magat, az kapja a szerepet. Valoszinuleg meg kerni sem kell, plane eroszakolni hozza.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Szerintem te kevered a dolgokat. Engem nem az zavar, ha a szexuális erőszaknak, vagy úgy általában az erőszaknak büntetőjogi következménye van, hanem az, amikor a nemi szerepeket az adott nemű emberről lehántják, ezzel elbizonytalanítják a férfiakat és a nőket. Például az udvarlás zaklatásnak minősül, ha a nő számára nem optimális faszitól jön, tehát nem gazdag, jóképű, stb. Illetve az zavar, amikor egy nő 15-25 év távlatából ráébred, hogy őt zaklatták - noha akkoriban vélhetően öröme volt abban a „zaklatásban” -, különösképpen, ha a zaklató azóta befutott, gazdag fickó, akit egy ilyen váddal esetleg meg lehet fejni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Na es ennek mi koze van barmihez? :D Vagy mivel ot nem nem zaklattak, ezert o nem mondhat velemenyt es biztos nem is igaz, barmit mond?

Mert ha igy van, akkor eszben tartom ezt es ha rakos lennek, akkor csak masik rakos beteg gyogyithasson, mert csak az erthet hozza. Egy hulye orvos meg ne szoljon bele, amig o nem esett at a betegsegen.

"Vagy mivel ot nem nem zaklattak, ezert o nem mondhat velemenyt es biztos nem is igaz, barmit mond?"

Miért nem mondhatna? Csak mivel konkrétan hülyeséget beszél, ebből gondoltam, hogy nincs komolyabb személyes tapasztalata.

Ez nem azt jelenti, hogy ha nincs személyes tapasztalata, akkor hülyeségeket beszél.

Alapvető logika, a A->B nem ugyanaz, mint a B->A. Ennek azért alapnak kellene lennie egy informatikai portálon.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Ha valakit megerőszakoltak, akkor indokolttá válik az, hogy igazságtalan és ostoba vélemény mellett álljon ki? Tehát, ha valakit megerőszakoltak, akkor legitim lesz a részéről az, hogy az udvarlást erőszaknak nevezze, vagy 15-25 év múlva eszébe jusson, hogy őt megerőszakolták, miközben szó sem volt erről? A szereposztó díványon nem erőszakolnak meg senkit, tudniillik a szerepért önként prostituálja magát a színésznő. Ha mondhatok valamit, ebben a helyzetben ő nem áldozat, hanem az az erkölcstelen személy volt, aki fenn tartotta a szereposztó dívány intézményét.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Ha valakit megerőszakoltak, akkor indokolttá válik az, hogy igazságtalan és ostoba vélemény mellett álljon ki? "

Nem, de ha valaki maga is volt ilyen helyzetben, akkor nagyobb eséllyel értené, hogy működnek az emberek. Persze ez az infó másképp is megoldható, olvasol róla pl. vagy beszélgetsz szakemberekkel a témáról, ilyesmi. 

"tehát, ha valakit megerőszakoltak, akkor legitim lesz a részéről az, hogy az udvarlást erőszaknak nevezze, vagy 15-25 év múlva eszébe jusson, hogy őt megerőszakolták, miközben szó sem volt erről?"

Nem, de annak sincs értelme, ahogy így az egészet leegyszerűsítve félremagyarázod, belevetítve a te elképzelésedet (vágyaidat? álmaidat? nem tudom, de valamiért tetszik neked ez az elképzelés hogy nyomást gyakorlni valakire teljesen oké és csak udvarlás, meg teljesen önkéntes minden). 

Igen, és ha valaki megerőszakolnak, akkor az akkor is erőszak, ha ezzel soha nem lép a nyilvánosság elé, nem csak ha 20 év múlva pl.

Tényleg olvass kicsit utána az áldozatok pszichológiájának, sokat fogsz tanulni.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem véletlenül létezik az elévülés intézménye. Tudniillik ha az adott cselekmény valóban sérelem volt, akkor idejekorán meg kellett volna tenni a feljelentést, bele kellett volna állni. Ha ezt nem tette meg az áldozat, akkor nem volt akkora sérelem, benyelte. Az, hogy utólag változnak a feltételek, s jön egy divat, amelyet meg lehet lovagolni, az elévülés nélkül csak arra alkalmas, hogy meghurcoljanak olyanokat, akiknek a viselkedése az adott korban teljesen átlagos, elfogadott, normális volt.

Mondok erre egy példát. Amikor létezett halálbüntetés, a hóhér munkája elfogadott volt. Ha időközben eltöröljük a halálbüntetést, akkor az úgy rendben van, ha visszanyúlunk a hóhérhoz, hogy hoppá, megöltél 30 embert, akkor most ezért bíróság elé állítunk, s az ítélet tényleges életfogytiglan?

Nem az erőszakot mentegetem, csak ott tartunk, hogy az is erőszaknak van nevezve, ami önkéntes alapon történt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ajánlom elolvasásra vagy megtekintésre (már film is van belőle) az Epipo sztorit. A lúzer 10-12 éves fiúk, akiknek a gatyájába turkált a tanárbácsi + megalázta őket, hát mit ad isten, 25 év múlva meg maguk előtt is alig bírták elismerni a történteket, de aztán néhányan át tudták törni a gátat magukban, gondolom a divat miatt. Ja, a tanárbácsi meg éli világát jelenleg is.

Miért olyan nehéz elképzelni, hogy ennél valamivel idősebbek, vagy akár felnőttek sem képesek hosszú évekig feldolgozni azt ami történt velük, és még gondolni sem képesek rá, nem hogy másnak beszélni róla, vagy rendőrségre menni? És vedd hozzá, hogy a fenti esetben "csak" néhány érintés történt + verbális abúzálás, fiúkkal. Nem vagyok a téma szakértője, de van egy olyan tippem, hogy a gyengébbik nem, és durvább szexuális bántalmazás esetén nyugodtan pakolhatunk sok évet az traumára és annak totális elfojtására, és nem kell ehhez gyereknek lenni.

Amúgy mindennek ellenére maximálisan megértem az elméleted, csak abban az is benne van, hogy a szereposztó díványon kurválkodó, és 15 év múlva anyagi haszon reményében felszólaló lánykákkal szemben legalizálná azokat a beteg állatokat is, akik tényleg durván abúzáltak/traumatizáltak gyerekeket, fiatalokat, vagy akár felnőtteket, de nyugodtan élhetik világukat a "minek ment oda" meg a "miért csak most szólt", "miért nem állt a sarkára" égisze alatt. Ennyit szerintem nem ér.

Akkor jelentsem fel az urológust? Az eléggé traumatikus élmény, amikor egy férfi felnyúl az ember végbelébe a prosztatájáig, ráadásul a nyitott ajtajú szomszédos szobában van egy asszisztens nő is, hogy az élmény, a megaláztatás még pazarabb legyen. Szóval?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha az akaratod ellenére, erőszakkal nyúlt fel a végbeledbe, akkor igen, jelentsd fel.

De sejtem mire gondolsz (szereposztó díványos példa, ahol volt akarat, aztán 10 év múlva meggondolja magát a prosti). Nos, vajon te meg én miért nem úgy érünk el dolgokat az életben, hogy dugásért cserébe biztosítunk előnyöket nőknek, fiatalkorúaknak? Bocs de én nem tudok sajnálni egy ilyen producert vagy rocksztárt se, csak azért, mert beszopja ezt a fajta életmódot, és a hatalma ilyesfajta gyakorlását.

Kb. a zsák meg a foltja, az egyik kurva, a másik meg a strici, miért kellene miattuk a Sipos Pál (Epipo) féle állatoknak megúszni a cselekedeteiket?

Nekem más a szakmám. A mérnöki munka szürke, unalmas a nők többségének, akik jellemzően utálják a természettudományokat, így a közelébe sem akarnak kerülni, nem, hogy ezért még némi fanyalgással ugyan, de a testüket adnák. Gondolom, ez lehet az oka. Arra meg ne kérdezz rá, hogy mi lett volna, ha filmrendező lettem volna, mert ahhoz egészen más attitűd, világlátás kell, mint ami vagyok. Azzal a személyiséggel, ami nekem van, nem lettem sem filmrendező, sem a nőket kihasználó valaki. Ugyanakkor azt is látom, hogy a becsületesség nem egyéb, mint a nagyobb érdekérvényesítő képességűek meséje annak érdekében, hogy a szabálykövető lúzereket, a nemi konkurenciát félretegyék saját sikereik útjából.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ezzel most azt akarod mondani, hogy a filmrendezőség kötelező velejárója az, hogy dugásért cserébe biztosítunk munkát fiatal lányoknak, fiúknak? (akik meg nem dugnak vele, azok meg nyilván hátrányba kerülnek, ami ugyancsak egy fontos szempont a megítélésekor nálam). Ha igen, akkor ebben sem értünk egyet.

Egyébként felőlem csinálja, ha valaki így működik filmrendezőként, lelke rajta, csak aztán ne lepődjön meg, ha visszanyal a fagyi.

Ez hatalommal való visszaélés, de nem szexuális zaklatás. Ha az előbbi miatt veszik elő a rendező urat az ügy elévülési idején belül, az rendben van. Az viszont nincs, ha más a minősítés, illetve elévülési időn túl foglalkoznak vele.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az eléggé traumatikus élmény, amikor egy férfi felnyúl az ember végbelébe a prosztatájáig

Talán nem mondok újat azzal, hogy ha zavar a férfi ujj a segglyukadban, akkor van női urológus is. Szubjektíven azt is hozzátenném, hogy szerintem akinek egészséges hozzáállása van a szexualitáshoz, az a prosztatavizsgálatot nem szexuális aktusként interpretálja.

Abban a kerületben, ahol élek, női urológushoz csak nő kérhet időpontot. Nyilván provokatív volt a hozzászólásom, s egy orvosi vizsgálat alkalmával munkadarabbá alakul az ember. Ugyanakkor azt is megkérdezhetném most, hogy akit szexuális zaklatás ér, az miért szexuális aktusként interpretálja a történteket, ha abból indulunk ki, hogy a szex jó, s neki ez most épp nem jó.

Az erőszak szörnyű dolog, de az nincs rendben, hogy valaki egy utolsó kurva volt 20 éve, majd ahelyett, hogy szégyellné magát, most büszkén előjön, hogy bizony őt megerőszakolták. A fenét, ő volt az, aki miatt ez az egész így működhetett. Ő volt ennek a rendszernek az erkölcstelen fenntartója. Már látom magam előtt, hogy lesz kurvák büszkeségének napja és prostituáltak felvonulása. Félreértések elkerülése végett nem az a nő kurva, aki szereti a szexet, attól sem válik valaki kurvává, ha akár több tíz vagy száz férfi volt az életében, hanem attól válik prostituálttá, ha nem a vágyai megélése érdekében és a partnere öröméért jön létre az együttlét, hanem számító módon attól eltérő cél érdekében, mint például munkahelyi előmenetel, anyagi javak. Éppen ezért házasságon belül és létezik prostitúció, ha a nő feltételt szab a szexhez. Már eleve megalázó, ha feltételt tud szabni, mert az azt jelenti, neki ez nem szükséglete, nem vágya, neki tulajdonképpen mindegy, hogy együtt lesz-e a férjével, párjával.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem kell, de a rendező úr nyilván elfogult, a szeretőjének fogja egyengetni a karrierjét. Érzelmi szempontból elég visszás volna, ha jóban van a színésznővel, majd bemondja neki a rendező úr, hogy erre a szerepre van egy alkalmasabb színésznő, bocs, így jártál. Már annál is inkább, mert ennek az az üzenete, hogy a szerető nem elég jó színész. Udvaroltál már úgy a nődnek, hogy nézd csak drágám a másik asztalnál azt a dögös szőkét, neki sokkal jobb lábai vannak, mint a tieid, meg tulajdonképpen vacsi után sokkal nagyobb lelkesedéssel dugnám meg azt a dögöset, mint téged, kedvesem? :)

Szerintem amúgy a korrupció is azért kipusztíthatatlan, mert az emocionális szempontokat nem kalkulálják bele a történetbe, s azon felül nyilván vannak a kölcsönösen kedvező érdekek.

Visszatérve az eredeti felvetéshez. Ha valaki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megdugják.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem. Ez egy ijesztő antidemokratikus tendencia, visszafelé történő jogalkotás. Sőt, nem is jogalkotás, hanem szűk, de annál zajosabb, agresszív társadalmi csoport veszélyes játéka, amely borít minden íratlan szabályt nagyjából a mindent szabad, amit törvény nem tilt cinikus gondolatmenet alapján. A jogszabályok minden lehetséges esetet nem tudnak lefedni, bár igyekeznek, de ennek meg az a következménye, hogy egyre inkább túlszabályozott a társadalmunk. Azok ellen csak ideig-óráig működik ez, akik meghekkelik a jogszabályokat rosszhiszeműen, az átlagos, jóhiszemű polgárra meg olyan regulákat ró, amelyek miatt már élhetetlenné válik az élet.

A rendező úr a maga idejében nem csinált semmi rosszat, semmi kivetnivalót, csupán élt az alkalom és a helyzet által adott lehetőséggel. Az egész nem létezett volna, ha a drága színésznők ebben nem lettek volna partnerek, de azok voltak. Olyan világban élünk, hogy ezeket az erkölcstelen nőket ma áldozatnak hívjuk, holott a tisztességes nevük szajha.

Remélem, hogy a bíróságoknak sem ment el a józan eszük, s ejtik ezeket az ügyeket. Mondom, nem az erőszakról beszélek, mert az más. Csak ez nem erőszak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A rendező úr a maga idejében nem csinált semmi rosszat, semmi kivetnivalót, csupán élt az alkalom és a helyzet által adott lehetőséggel. 

Ja, éppen csak kurvázott, de nem a saját pénzéből, hanem más kárára, ami lehet akár a megbízója, vagy éppen azok a színészek akik nem kaptak munkát, mert ők nem voltak kurvák. Nem igazán értem, hogy miért kellene sajnálnom. Mint már említettem, te meg én nem kerülünk ilyen helyzetbe, és ez nem csak abból áll, hogy nem vagyunk rendezők, meg nem olyan a habitusunk. De ha kerülnék is egyszer hasonlóba, tisztában lennék vele, hogy mivel jár, mit a kockáztatok. Talán nem kellene összeszűrni a levet bizonyos emberekkel, és akkor hasonló meglepetések sem érhetnek.

Az egész nem létezett volna, ha a drága színésznők ebben nem lettek volna partnerek, de azok voltak.

+1 , és hozzá egy kiegészíts: és az egész nem létezett volna, ha a drága rendező úr nem az alapján választana alkalmazottat vagy osztana bért, hogy ki szopja le.

Nem kell sajnálni a rendezőt, viszont a jog nem ilyen emocionális dolgoktól függene jobb helyeken. Más dolog az, hogy megveted a rendezőt a viselkedése miatt, és az is más, ha lecsukják, vagy nem kap megbízást, holott jó szakember.

Lássuk be végre, hogy befutott zenésznek is azért jó lenni, mert lesznek nők, akiknek bejön a színpadi világításban egy hallhatóan jól zenélő fickó izmain csillogó izzadtságcseppek látványa, s hát melyik férfi hagyná szegény rajongóját kielégítetlenül sóvárogni, ugye. ;)

Erről szól az élet. Nem mellesleg abban az iskolában, ahol fiatalon tanítottam, az egyik tanár kollégámnak bejött - még ottlétem előtt, bár ennek nincs jelentősége - az egyik lány tanítványa. Azt nem tudom, mi történt köztük, vagy történt-e bármi is, amíg alárendelt viszonyban voltak, de amikor ott tanítottam, boldog, gyermekeket nevelő házaspár voltak.

Amúgy azt látom, köztünk ebben a kérdésben nincs megugorhatatlan szakadék, inkább a súlypontok vannak máshol.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Sir Ian McKellen egy interjúban említette, hogy ennek régóta hagyománya volt: egyes aspiráns színésznők küldtek magukról egy fotót a rendezőnek, ennek a hátuljára felírták, hogy mire hajlandóak az adott szerepért..

 

..a társulatok pedig rendszerint tudták, hogy ki milyen jellegű teljesítményért került egy adott szerepbe.

A rendező úr a maga idejében nem csinált semmi rosszat, semmi kivetnivalót, csupán élt az alkalom és a helyzet által adott lehetőséggel.

Nem a fenét nem. Nem véletlenül nem etikus - sok helyen tiltott is - az alá- fölérendeltek közti kapcsolat.

Mondom, nem az erőszakról beszélek, mert az más. Csak ez nem erőszak.

Abban az esetben, ha a rendező úr érzékelteti is, hogy az szerep megkapásának feltétele egyfajta 'egyéb szolgáltatás' nyújtása, akkor az. Különben csak 'sima' korrupció.

Abban az esetben, ha a rendező úr érzékelteti is, hogy az szerep megkapásának feltétele egyfajta 'egyéb szolgáltatás' nyújtása, akkor az. Különben csak 'sima' korrupció.

Eroszak akkor lenne, ha elmondja a felteteleket es nem engedne lelepni a csajt/ferfit, hanem kotelezo lenne az aktust veghez vinni.

Amugy meg lehet mashova menni dolgozni. Lehet mast dolgozni. Lehet napszamos, elado, stb. De mennyivel egyszerubb kurvanak allni es 1 szopasert sok lovet akasztani, mint egesz eleten at szopni :)

 

Viszont a szereposzto divanyozas maximum korrupcio lenne, de csak akkor ha emiatt egy rosszabb ember kerul be a munkaba. De ha van 1 poziciora 10000 ugyan olyan tehetseges ember es ebbol azt veszi fel, amelyik leszopja, akkor a cegenek es munkatarsainak is mindegy kell, hogy legyen, mert nem eri oket emiatt hatrany.

De nincs eroszak. Senki nem kenyszeriti ra oket, hogy ott es akkor es azt a munkat vallaljak el. Lehet menni masik helyre, varosba, orszagba vagy teljesen mas munkakorbe.

Vagy ha azt mondjak neked egy IT interjun, hogy ugorj le a 4. emeletrol, hogy megkapd a munkat, akkor te leugrasz? Nem masik helyre mesz, nem mondod a szemebe, hogy baszodjon meg. Te fixen leugrasz gondolom. :D

A rendező úr a maga idejében nem csinált semmi rosszat, semmi kivetnivalót, csupán élt az alkalom és a helyzet által adott lehetőséggel.

Nem a fenét nem. Nem véletlenül nem etikus - sok helyen tiltott is - az alá- fölérendeltek közti kapcsolat.

Mondom, nem az erőszakról beszélek, mert az más. Csak ez nem erőszak.

Abban az esetben, ha a rendező úr érzékelteti is, hogy az szerep megkapásának feltétele egyfajta 'egyéb szolgáltatás' nyújtása, akkor az. Különben csak 'sima' korrupció.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szerint az emberek Kanadában borzasztónak és szégyenteljesnek tartják az ország korábbi kormányainak gyakorlatát, hogy bentlakásos iskolákba kényszerítették az őslakosok gyermekeit – írja az MTI.

apró kiegészítés1:

[..]

The Roman Catholic church - which was responsible for the operations of up to 70% of residential schools - has not yet issued a formal apology.

[..]

apró kiegészítés 2:

keresztény nevelésben

helyett a kormányzat célja a beolvasztási / átnevelési folyamat drasztikus gyorsítása volt, melynek fontos eleme, hogy a gyökereiket és identitásukat vesszék el. Kínai átnevelőtábor helyett ez épp kanadai átnevelőtábor volt. 

forrás: https://www.bbc.com/news/world-us-canada-57592243

Honnan a fenéből veszed a konzervatív jelzőt? Vagy csak minden áron kapcsolni akarod valamivel a magyar aktuálpolitikához? :)

**

Nálunk a reformkommunisták tolják éppen ugyanezt a maszlagot: lényeg, hogy az adott illető utálja a körülötte élő érték alapú közösségeket, lehetőleg utálja a saját nemzetét(de minimum nézze le azt) és elérendő célnak a világpolgári masszába való beolvadást valamint egyéni önálló gondolkodásának feladását tekintse.

Épp ezt akartam mondani. Miközben megvan a napi szörnyülködni való Kanada múltjából, aközben nem veszik néhányan észre, hogy ugyanez zajlik a nyugati propaganda által. Gyártanak identitásuktól megfosztott uniformizált világpolgárt, s jogot formálnak a gyermekek és a fiatalok nevelésére, szüleiktől való szellemi elszakítására. A szülő teremtse meg a fiatalnak az anyagi szükségletek fedezetét, de értéket ne adjon át, ne neveljen, azt majd jobban tudja valamelyik nem kormányzati szervezet aktivistája.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hát, az iskolát a katolikus egyház üzelmeltette, nem nagyon kellene kihúzni őket a felelősség alól... 

"Honnan a fenéből veszed a konzervatív jelzőt? "

Hát, liberális tuti nem volt, mert nem úgy tűnik a nyomokból, hogy bárki is tiszteletben tartotta volna a gyerekek alapvető szabadságjogait. Például.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Szegény szurkolót hogy kiprovokálták... egyszerűen muszáj volt verekednie.

Azért mennyire végtelenül ostobának kell lenni ahhoz, hogy verekedéssel próbáld megoldani azt, hogy nem jönnek be a másik bizonyos nézetei?

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Azért mennyire végtelenül ostobának kell lenni ahhoz, hogy verekedéssel próbáld megoldani

banális dolgokért láttam már kirobbanni:

  • cica-harcot (cat fight)
  • komolyabb verekedést
    • férfiak
    • és számomra nem meghatározható arcok között..
  • és léptem közbe ismeretlen felek között amikor az egyik hülyegyerek épp rugós kést szedett elő. szerencsére elég volt a kezéből kirúgni, utána már intézkedtek a felocsúdó biztonságiak.

a részegek -és egyéb ütősnél-ütősebb, a drogok hatása alatt állók-  számára meg nem kell semmi.

***

rengeteg a frusztrált ember és nincsenek előttük a jó minták, hogy

  • tudatosítsák, hogy mitől idegesek
  • keressenek megfelelő módozatot ami beválik a feszültségük levezetésére.

Mondom, fényes karriert, de legalábbis komoly kitüntetést vizionálok a derék embereknek, legalábbis itt Fél-Ázsiában. Na ezzel szemközt Európában az lenne a norma, hogy semmilyen színű embert nem illik megtámadni, sőt, adott esetben talán még a FreeSZFE-maszkos embereket sem kell feltétlenül megkéselni.

Persze, az uniformizált világpolgárnak az a dolga, hogy csendben tűri, ha átalakítják körülötte az élőhelyét, a hazáját, sőt, a hazáját meg is szüntetik, mert avítt már a puszta léte is. Tudod, korábban ilyesmiért - nagyon helyesen - fegyvert fogtak a bennszülöttek, és megóvták a hazajukat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Na igen, hogy megvédte a hazáját ez a szurkoló... 

Nem teljesen értem, hogy szerinted miért oké, hogy ha téged csak úgy megvernének a véleményed miatt, csak mert valaki úgy gondolja, hogy amit te csinálsz, az káros valaki számára. 

Ja már értem, itt nem rólad van szó, hanem olyanokról, akikkel pont nem értesz egyet :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Leírtad, ezért:

mert valaki úgy gondolja, hogy amit te csinálsz, az káros valaki számára

A probléma az, hogy kihalt a tisztelet, s csúcsra járatják a trollkodást. Ebben a liberálisok úttörők.  Templomba sem illik rövid nadrágban, illetve miniszoknyában menni, noha jogod van hozzá, mert szerintem a Btk. nem bünteti. Hasonlóképpen nem túl jó ötlet a feleséged anyjának temetésén vihorászva elsütni, hogy akkor jó az anyós, ha porhanyós. Bár talán ezt sem tiltja törvény.

A német lányok nyilván tudták, hogy erről a kérdésről a magyar társadalom jelentős része azonos véleményen van a kormányzat álláspontjával, de azért bepróbálkoztak, mert büdös gyökerek. Leköpték őket, felképelték őket, most meg szipognak a rendőrségen, hogy bántva vannak. Hát ja, ez ilyen. A garázdaság ettől persze még garázdaság, ez vitathatatlan, de azért a pofonért megdolgoztak a lányok.

Ugyanaz, mint a Charlie Hebdo esete, csak kicsiben.

Csak annyit kellene tennie mindenkinek, hogy nem kizárólagosan a jogszabályokat tartja be, mert bevihet a rendőr, hanem némi empátiával odafigyel mások érzékenységére, s kihagyja a ziccert, azt az extázist, amit az által érezhet, hogy úgy okoz a másiknak kellemetlen érzéseket, úgy alázza a másikat, hogy tudja, jog szerint neki, a provokálónak van igaza, mert rosszak a törvényeink. Ennek a szemforgató, farizeusi viselkedésnek a mellőzésével, a másik ember érzéseinek tiszteletben tartásával csodákat lehetne elérni, ha némi belátás lenne néhányakban.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"A német lányok nyilván tudták, hogy erről a kérdésről a magyar társadalom jelentős része azonos véleményen van a kormányzat álláspontjával, de azért bepróbálkoztak, mert büdös gyökerek."

Jelentős része meg nem, sőt. Ők meg örülnek, ha ilyen jelképeket látnak, sőt viselik is néha. Ez az érv most nem jött össze. 

A két lány kiállt egy kisebbség mellett, sajnos pont két ostoba gyáva fasszal találkoztak.

Sőt, ha már az empátiát felhoztad, a két lány pont olyan magyar kisebbséggel volt empatikus, amelyik helyzetén pont most rontott a magyar kormány megint egy kicsit. Ha már egyszer az empátiára hivatkozol (ami amúgy érdekes irány, úgyhogy menjünk bele ha már felhoztad)

Ellenben ez a két fasz annyira volt empatikus, mint egy hintaló.

(de fura, hogy te hivatkozol pont az empátiára és pont ebben az esetben)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

A két lány kiállt egy kisebbség mellett

Szerintem is erről lehet szó. :-D

két német orvostanhallgató ... a Portugália–Franciaország Európa-bajnoki mérkőzés idején ... a Puskás Arénában ... szivárványos zászlókat festettek az arcukra és a kalapjukra

Nilvánvalóan arra is lenne magyarázatod, ha egy szál etióp zászlóba öltözve, kézi megafonnal atomfizikát oktatok ... a Puskás Arénában. Mert ugye tudományellenes és fajgyűlölő (+ antikatolikus) lenne az, aki jól pofáncsap.  Természetesen az empátia abszolút hiánya mellett, bár a belépőt kifizette és a meccset szeretné nézni.

Ezt a két leszbikus leánykát lesittelném nagyfaszú négerek közé - hogy jusson nekik is pasi, 100-100 belépő árának megfizetése mellett, mert elrontották sok ember szórakozását. Ami az empátia teljes hiányát jelenti!

Jöhetne némi pótbüntetetés is, hiszen a tényeket rosszhiszeműen elferdítve még a Bildnek is nyilatkoztak, amivel mást rágalmaztak és rossz hírét keltették. Először támadni kell, hogy a sértett érezze rosszul magát, aztán ö lesz a bűnös és nekem lesz igazam. Jó taktika!

"Nilvánvalóan arra is lenne magyarázatod, ha egy szál etióp zászlóba öltözve, kézi megafonnal atomfizikát oktatok ... a Puskás Arénában"

Az etióp zászlóval semmi gond, azzal se, ha fizikai képleteket festesz magadra, mint szivárványokat a két lány.

"Ezt a két leszbikus leánykát lesittelném nagyfaszú négerek közé... "

Otthon minden oké? Fura dolgokon jár az eszed...

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Látom, a lényeg keményen átjött. Megafonnal nem lehet festeni. ;)

Elmagyarázom: A csapatok színeit viselő drukkerek közé annyira illik a szivárvány, mint a templomban a biblia mellé a meztelennős póló.

(Tegnap délelőtt a Belvárosban kb. minden harmadik emberen naracssárga póló volt. -> holland))

A "nagyfaszú négerek" nem otthonról jöttek, hanem egy több professzornak is tulajdonítottt egyetemi anekdotából. Egyes verzióiban két lány szerepel.

"Szabadság, szeretem!" - Ez idézet a Suzuki reklámból. (!) Amit írtam, az ennél kevésbé képzavarosabb.

"Sőt, ha már az empátiát felhoztad, a két lány pont olyan magyar kisebbséggel volt empatikus, amelyik helyzetén pont most rontott a magyar kormány megint egy kicsit."
A pedofilokra gondolsz? Vagy a homoszexuális pedofilokra? Esetleg a wok, wuki, akarom modnani WOKE kisebbségre?

Nézd, a két lányka provokálni ment. Sikerült nekik, meg is lett az eredménye. És tudod kik ítélik el az akciójukat a legjobban? A melegek. Mert ez a játék nem róluk szól. Mert ez a játék az a tipikus fehérlovagos manipuláció, ami nem, hogy segít, de még ront a kisebbségek helyzetén. Két hatalom és pénzéhes csoport küzd egymással a fejük felett, őket használva a népesség befolyásolására. A "cancel culture", #WOKE, #BLM, #MEETOO, nyertesei nem azok akiknek az érdekeit szóban képviselik, hanem a hangadók. Lásd, a hirtelen meggazdagodott BLM vezető esete.

A legaranyosabb ebben, hogy, ahogy te is, az empátiáról, nyitottságról, elfogadásról, áradoznak, agresszíven, sikoltozva, megbotránkoztatva, gerinc nélkül. Az egyik kedvencem, mikor egy konzervatív tüntetésen a nagyon tudatos lányka elveszi a táblát, majd elindul vele és amikor a rendőr felelősségre vonja, akkor két perc alatt összetörik mint a ropi.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"A pedofilokra gondolsz? Vagy a homoszexuális pedofilokra? Esetleg a wok, wuki, akarom modnani WOKE kisebbségre?"

Nem, de itt felmerül a kérdés, hogy miért próbálsz kommentelni, ha nem tudod mi is van a törvényben?

"És tudod kik ítélik el az akciójukat a legjobban? A melegek."

Ezzel az erőteljes általánosítással kb. mintha azt mondtad volna hogy provokáció X csoport   ha vannak olyanok ebben a csoportban, akiknek ez nem tetszik.

A valóság ennek pont az ellenkezője, te úgy is kiállhatsz valami mellett, ha teljesen egyedül vagy ezzel. Csak szokatlan, ahogy látom a hozzászólásaitokból, mindig egyszerűbb volt tartani a pofád és a lépést.

" legaranyosabb ebben, hogy, ahogy te is, az empátiáról, nyitottságról, elfogadásról, áradoznak"

Ha visszaolvasol egy kicsit, rögtön kiderül, hogy az empátiát sem én hoztam ide, hanem pont ellenkezőleg, ellenem próbálták érvelni vele.. :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nah, mesélj, mi van a törvényben? Gyermekvédelem? Nem? Hogy a gyerekek joga legyen az egészséges fejlődéshez? Hogy, még jobban védje a a gyermekeket a szexuális ragadozóktól a törvény? Az, hogy óvodákban, iskolákban, nem jelenhet meg feleslegesen a szexualitás? Hogy nem lehet idejekorán megkezdeni az érzékenyítést? Hogy nem lehet a legfogékonyabb időszakában manipulálni a gyermekeket? Egy gyermek, a serdülőkora előtt ne foglalkozzon szexualitással, pornóval, nem?

A legtöbb meleg, nem dragqueenként, nem folyamatosan a szexen és a szexualitásán pörögve éli életét. A legtöbbjük ugyanolyan ember mint a társadalom hetero része, és az idejük igen kisebbik hányadában foglalkozik ezzel. Viszont, a társadalmon belűli elfogadottságuknak pont a rivaldafény segít a legkevésbé. A liberálisok pont ezt használják ki. Veszünk egy társadalmilag eltérő csoportot, célpontot csinálunk belőlük, majd jól megvédjük. A retardált, sikertelen, élet nélküli követőik meg ész nélkül nyomják a propagandát. (Elgondolkodtál már azon, pl. hogy a legtöbb feminista miért párkapcsolati csődtömeg?) A bónusz kérdés, hogy miért csak a demkratikus államokban aktívak a melegjogi aktivisták? A két hölgyike, miért Budapesten aktívkodott és miért nem mondjuk valamelyik mohamedán államban? Sokmindenért, sokféleképpen ki lehet állni, de ha tényleg az adott csoport érdekeit képviselet, akkor talán előtte felméred, hogy az akcióddal nem-e ártasz a csoport tagjainak. Itt a történet nem a melegekről szólt, hanem a hölgyikék 15percéről, a konzervatív, hagyományos értékrenddel szembeni, biztonságos, alacsonykockázatú lázadáson keresztül. És ez adja az igazi gyávaságát és álságosságát a dolognak. 

Ha megnézed a tipikus SJW retorikát, mindegyik az empátiára épít az érzékenyítésben. Mikor felhozták neked az empátiát, te is azzal vágtál vissza. Egy üres lózung, mit remekül lehet pattogtatni.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"Nah, mesélj, mi van a törvényben?"

Olvasd el végre. Most komolyan, vitázni szeretnél róla, egyértelműen nem olvastad, úgy tűnik, nem is akarod, és én magyarázzam el mi van benne?

Ha meg már gender, a két csaj tökösebb volt mint a két fasz szurkoló :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Mivel, úgy érzem, neked  nem sikerül elolvasnom, ezért idemásolom teljes terjedelmében:
"2021. évi LXXIX. törvény
a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes
törvények módosításáról*
1. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosítása
1. § (1) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) „A törvény
célja és alapelvei” alcíme a következő 3/A. §-sal egészül ki:
„3/A. § A gyermekvédelmi rendszerben az állam védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz
való jogát.”
(2) A Gyvt. a következő 6/A. §-sal egészül ki:
„6/A. § E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára
pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési
nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti,
jeleníti meg.”
2. Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő
szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény módosítása
2. § (1) Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes
kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ekertv.) 4/C. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A Kerekasztal évente legalább négy alkalommal ülésezik.”
(2) Az Ekertv. 4/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„4/D. § (1) A Kerekasztal a médiatartalom-szolgáltatók, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatók és az elektronikus
hírközlési szolgáltatók jogkövető magatartását elősegítő ajánlások, állásfoglalások kiadására jogosult. A Kerekasztal
feladata továbbá a kiskorúak és szüleik médiatudatosságát növelő intézkedések kezdeményezése.
(2) A Kerekasztal a hozzá beérkezett bejelentések alapján jogosult egyedi ügyeket is megvizsgálni és azok
általánosított tapasztalatai alapján ajánlást vagy állásfoglalást kiadni.
(3) Ha a szolgáltató a Kerekasztal ajánlásában vagy állásfoglalásában foglaltakat figyelmen kívül hagyja, vagy
azoknak nem tesz eleget, a Kerekasztal
a) a szolgáltatót felhívja az ajánlásában vagy állásfoglalásában foglaltaknak megfelelő magatartás tanúsítására,
b) a szolgáltató nevét – ha az a) pont szerinti felhívás eredménytelen − éves beszámolójában nyilvánosságra hozza,
c) felhívja a szolgáltatót a jogsértő tartalom eltávolítására.
(4) A Kerekasztal a (3) bekezdés c) pontja szerinti felhívásnak 5 napon belül köteles eleget tenni. A (3) bekezdés
a) és c) pontja szerinti intézkedés eredménytelensége esetén a Kerekasztal kezdeményezi a Hatóság eljárását.
(5) A Kerekasztal a hozzá beérkezett bejelentések, és az általa vizsgált médiatartalom-szolgáltatók, elektronikus
kereskedelmi szolgáltatók és elektronikus hírközlési szolgáltatók jogalkalmazási gyakorlata alapján a szolgáltatók
jogkövető magatartásának, a joggyakorlat egységesítésének elősegítése céljából nyilvántartást vezet arról,
hogy milyen, a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését veszélyeztető tartalmakkal találkozott.
A Kerekasztal a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését veszélyeztető tartalmakról honlapján nyilvántartást
vezet.
(6) Ha a Kerekasztal olyan tényt állapít meg, vagy körülményt észlel, amely miatt szabálysértési vagy büntetőeljárás
kezdeményezésének vagy lefolytatásának van helye, e célból az eljárás lefolytatására jogosult szervet tájékoztatja.
(7) A Kerekasztal ajánlásait, állásfoglalásait, továbbá az előző évi tevékenységéről a Hatóság Elnökének évente
május 1-jéig készített írásos beszámolóját a honlapján nyilvánosságra hozza.”
* A törvényt az Országgyűlés a 2021. június 15-i ülésnapján fogadta el.

3. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló
2008. évi XLVIII. törvény módosítása
3. § A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 8. §-a
a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
„(1a) Tilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan
ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint
a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”
4. A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar
állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti
biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény módosítása
4. § A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal
szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról
szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 67. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A bűnügyi nyilvántartó szerv a bűnügyi nyilvántartási rendszerből az e törvényben meghatározottak szerint
a) az arra jogosultnak közvetlen hozzáférést biztosít a nyilvántartott adatokhoz,
b) az arra jogosult részére adatigénylés alapján adattovábbítást végez,
c) az arra jogosult kérelmére adatot igazol,
d) az arra jogosultnak elektronikus úton megismerhetővé teszi a gyermekeket sértő nemi élet szabadsága vagy
nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyek nyilvántartott adatait, vagy
e) automatikus adattovábbítás útján adatot továbbít
ea) az útlevélhatóság részére a külföldre utazási korlátozás törlése céljából,
eb) a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető szerv részére a nyilvántartásba történő felvétel,
az abban történő módosítás, valamint az onnan való törlés céljából.”
5. § A Bnytv. V. Fejezete az „A hatósági erkölcsi bizonyítvány” alcímet követően a következő, az „A gyermekeket
sértő nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyekre vonatkozó adatok
megismerhetővé tétele” című alcímmel egészül ki:
„A gyermekeket sértő nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető
személyekre vonatkozó adatok megismerhetővé tétele
75/B. § (1) A bűnügyi nyilvántartó szerv a gyermekek védelmének biztosítása, a gyermekek sérelmére vagy
kihasználásával elkövetett nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekmények megelőzése
céljából a gyermekekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyek ellenőrzése érdekében, a (2)–(3) bekezdésben
és a 75/C. §-ban meghatározott feltételekkel, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános
szabályairól szóló törvény szerinti, a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással
történő azonosítással igénybe vehető elektronikus felület (a továbbiakban: felület) útján megismerhetővé teszi
az érintettre vonatkozó,
a) a 4. § (2) bekezdés
aa) a) pont aa) alpontja szerinti adatot,
ab) a) pont ad) alpontja szerinti születési idő adatból képzett, a születési évre vonatkozó adatot,
ac) a) pont ai) alpontja szerinti lakcímadatból a nyilvántartott település nevét, fővárosi lakcím esetén a kerület
megnevezését is,
ad) b) pontja szerint a legutoljára készített azon arcképmást, amelyet az érintettről szemből készítettek,
b) a 11. § (1) bekezdés
ba) c) pont ca) és cc) alpontja szerinti adatot,
bb) c) pont cd) alpontja szerinti adatok közül a bűncselekmény elkövetésének idejét,
bc) d) pontja szerinti adatok közül a határozat jogerőre emelkedésének napjára vonatkozó adatot,
bd) k) pont kc) alpontja szerinti adatok közül a külföldi bíróság által hozott határozat jogerőre emelkedésének
napját,
c) a 16. § (1) bekezdés
ca) c) pont ca) és cc) alpontja szerinti adatot,
cb) c) pont cd) alpontja szerinti adatok közül a bűncselekmény elkövetésének idejét,
cc) e) pontja szerinti adatok közül a határozat jogerőre emelkedésének napjára vonatkozó adatot,
cd) j) pont jc) alpontja szerinti adatok közül a külföldi bíróság által hozott határozat jogerőre emelkedésének napját.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok kizárólag akkor tehetők megismerhetővé, ha
a) az érintett a bűncselekményt nem fiatalkorúként követte el, vagy a Be. 678. § (3) bekezdésében meghatározott
esetben a nyilvántartás szerint – a 4. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontja és a 11. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja,
illetve a 16. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerinti adatokból – megállapítható, hogy a bűncselekményt
tizennyolcadik életévének betöltése után követte el,
b) azok
ba) a 2013. június 30-ig hatályban volt erőszakos közösülés [1978. évi IV. törvény 197. § (2) bekezdés a) pont,
(3) bekezdés], szemérem elleni erőszak [1978. évi IV. törvény 198. § (2) bekezdés a) pont, (3) bekezdés],
megrontás (1978. évi IV. törvény 201–202/A. §), tiltott pornográf felvétellel visszaélés (1978. évi IV. törvény
204. §), üzletszerű kéjelgés elősegítése [1978. évi IV. törvény 205. § (3) bekezdés a) pont], szexuális kényszerítés
[Btk. 196. § (2) bekezdés a) pont, (3) bekezdés], szexuális erőszak [Btk. 197. § (2) bekezdés, (3) bekezdés a) pont,
(4) bekezdés, (4a) bekezdés], szexuális visszaélés (Btk. 198. §), kerítés [Btk. 200. § (2) bekezdés, (3a) bekezdés
b) pont, (4) bekezdés a) pont], prostitúció elősegítése [Btk. 201. § 2020. június 30-ig hatályban volt (1) bekezdés
c) pont, (2) bekezdés, (4) bekezdés b) pont], gyermekprostitúció kihasználása (Btk. 203. §), gyermekpornográfia
(Btk. 204–204/A. §), szeméremsértés [Btk. 205. § (2) bekezdés] elkövetéséhez kapcsolódnak, vagy
bb) az érintett Btk. 52. § (3) bekezdése szerinti végleges hatályú foglalkozástól eltiltásához kapcsolódnak, és
c) az érintett emiatt a bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen
előéletű személyek nyilvántartásában szerepel, legfeljebb azonban a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló,
büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába való felvételétől számított tizenkét évig.
(3) Az érintettre vonatkozó adat megismerhetővé tétele a felületen akkor kezdeményezhető, ha
a) a kezdeményező olyan nagykorú személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személy
aa) hozzátartozója, vagy
ab) nevelését, felügyeletét vagy gondozását látja el
(a továbbiakban együtt: az érintett adatainak megismerésére jogosult személy);
b) az érintett adatainak megismerésére jogosult személy megítélése szerint az adatok megismerése
az (1) bekezdésben meghatározott célból feltehetően szükséges, és az erre vonatkozó adat más módon történő
megismerése egyébként aránytalan nehézséggel járna, és
c) az érintett adatainak megismerésére jogosult személy
ca) az adatmegismerés szükségességének b) pont szerinti feltételei fennállásáról nyilatkozik, valamint
cb) megjelöli azon személy családi és utónevét, akire az adatmegismerési igény vonatkozik.
75/C. § (1) Több találat esetén valamennyi érintett 75/B. § (1) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontjában meghatározott
adatait kell megismerhetővé tenni. A 75/B. § (1) bekezdésében meghatározott további adatok csak az érintett
adatainak megismerésére jogosult személy által a gyermekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyként
azonosított érintett vonatkozásában ismerhetők meg.
(2) A felületen keresztül megismert adatokat az érintett adatainak megismerésére jogosult személy köteles
bizalmasan kezelni, azok kizárólag a 75/B. § (1) bekezdésében meghatározott célból használhatóak fel, és tehetők
harmadik személy számára megismerhetővé. A felületen keresztül megismert adatokról másolat – így különösen
képernyőfotó, kivonat vagy más összefoglaló – nem készíthető, továbbá azokat tilos nyilvánosságra hozni,
sokszorosítani, nyilvántartásba rendezni vagy adatbázisba foglalni.
(3) A bűnügyi nyilvántartó szerv megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával – a lehetséges
mértékben – biztosítja, hogy a felületen
a) a 75/B. § (1) bekezdése szerint megismerhető adatokról szöveges másolat ne legyen készíthető, valamint
b) a 75/B. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontja szerint megismerhető adat – különösen vízjelezéssel vagy más
hatékonynak tekinthető adatrejtési intézkedéssel – olyan módon jelenjen meg, hogy abból a (2) bekezdés szerint
tilalmazott felhasználás esetén egyértelműen megállapítható legyen az a körülmény, hogy az adat a felületről
származik.”
6. § A Bnytv. 87. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az érintett 67. § (1) bekezdés d) pontja szerinti adattovábbításról való tájékoztatása kizárólag a 90. §
(1a) bekezdés b) és d) pontja szerinti adatokra vonatkozhat.”

7. § A Bnytv. 90. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
„(1a) A 67. § (1) bekezdés d) pontja szerinti adattovábbításról az adattovábbítási nyilvántartás az alábbi adatokat
tartalmazza:
a) az érintett személyazonosító adatai,
b) az adattovábbítás időpontja,
c) az érintett adatainak megismerésére jogosult személy családi és utóneve, anyja családi és utóneve, születési helye
és ideje,
d) a továbbított adatok megnevezése.”
8. § A Bnytv.
a) 23. § h) pontjában a „2017. évi XC. törvény” szövegrész helyébe a „2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.)”
szöveg,
b) 90. § (1) bekezdésében az „a (2) bekezdésben” szövegrész helyébe az „az (1a)–(2) bekezdésben” szöveg
lép.
5. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosítása
9. § (1) A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.)
9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató − a hírműsorszám, a politikai tájékoztató műsorszám,
a sportműsorszám, a műsorelőzetes, valamint a politikai reklám, a televíziós vásárlás, a társadalmi célú reklám és
a közérdekű közlemény kivételével − valamennyi, általa közzétenni kívánt műsorszámot a közzétételt megelőzően
a (2)–(7) bekezdés szerinti kategóriák valamelyikébe sorolja.”
(2) Az Mttv. 9. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen
befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, a születési nemnek megfelelő
önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése,
megjelenítése, illetve a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni.
Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.”
(3) Az Mttv. 32. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:
„(4a) Nem minősül közérdekű közleménynek vagy társadalmi célú reklámnak az olyan műsorszám, amely alkalmas
a gyermekek megfelelő fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésének a kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal,
hogy meghatározó eleme a szexualitás öncélú ábrázolása, a pornográfia, továbbá a születési nemnek megfelelő
önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése,
megjelenítése.”
(4) Az Mttv. 168/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A Médiatanács az előző év felügyeleti tapasztalatainak figyelembevételével éves felügyeleti tervet készít
a tárgyévet megelőző év december 1-ig, és azt tizenöt napon belül az internetes honlapján közzéteszi.
A Médiatanács az éves felügyeleti tervének elkészítésekor különös figyelmet fordít a gyermekek és a kiskorúak
védelmére vonatkozó előírások betartására. A Médiatanács biztosítja az általa készített felügyeleti tervek
összhangját. A tervek az első félév tapasztalatai alapján a félév végén felülvizsgálhatók, és amennyiben szükséges,
a Médiatanács azokat módosíthatja. A módosított felügyeleti tervet a Médiatanács a módosítástól számított
tizenöt napon belül internetes honlapján közzéteszi.”
(5) Az Mttv. 179. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az (1) bekezdésben foglaltakkal kapcsolatban azonosított problémák, valamint e törvény és az Smtv. érintett
rendelkezéseinek megsértése esetén a Médiatanács köteles kérni azon tagállam hatékony intézkedését, amelynek
joghatósága alá az (1) bekezdés szerinti médiaszolgáltató tartozik. Ennek keretében a Médiatanács kéri, hogy
a tagállam intézkedjen a Médiatanács által megjelölt jogsértések megszüntetése érdekében.”

6. A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény módosítása
10. § (1) A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő
rendelkezés lép:
„(1) Az állam − önmagukban vett méltóságuk és értékük miatt is − védi a család és a házasság intézményét, különös
tekintettel a családi kapcsolat alapját képező szülő-gyermek viszonyra, melyben az anya nő, az apa férfi.”
(2) A Csvt. 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A rendezett családi viszonyok védelme és a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való
jogának érvényesülése különös jelentőséggel bír a testi, a szellemi és a lelki egészség megóvása érdekében.”
(3) A Csvt. a következő 5/A. §-sal egészül ki:
„5/A. § E törvényben foglalt célok és a gyermekek védelme érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára
pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési
nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti,
jeleníti meg.”
7. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítása
11. § (1) A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nktv.) 9. §-a a következő (12) bekezdéssel
egészül ki:
„(12) A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről
szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében
foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem
megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.”
(2) Az Nktv. 7. alcíme a következő 9/A. §-sal egészül ki:
„9/A. § (1) A nevelési-oktatási intézmény saját pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottján és
az intézményben iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen és az intézménnyel kötött együttműködési
megállapodással rendelkező állami szerven kívül más személy vagy szervezet tanórai vagy egyéb, tanulók
részére tartott foglalkozás keretében szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel,
a kábítószer fogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel
kapcsolatos foglalkozást (e § alkalmazásában a továbbiakban: program) csak akkor tarthat, ha jogszabályban kijelölt
szerv nyilvántartásba vette.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adat közérdekből nyilvános adat, amelyet az (1) bekezdés
szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv honlapján közzé kell tenni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás
a) a program címét,
b) a programtulajdonos
ba) – természetes személy esetén – személy nevét, elérhetőségét vagy
bb) – szervezet esetén – a szervezet elnevezését, székhelyét, elérhetőségét,
c) annak megjelölését, hogy a programot milyen köznevelési intézménytípusban kívánják megvalósítani,
d) a nyilvántartásba vétel napját és a nyilvántartásba vett program köznevelési intézményben való
felhasználhatóságának időtartamát (tanév megjelölésével), valamint
e) a program témakörét
tartalmazza.
(4) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv az (1) bekezdés szerinti
nyilvántartásban kezelt adatokat a nyilvántartásból való törlés időpontjáig kezeli.”
(3) Az Nktv 79. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
„(8) Ha a köznevelési feladatokat ellátó hatóság a hatósági ellenőrzés során feltárja, hogy a nevelési-oktatási
intézmény megsértette a 9/A. § (1) bekezdésében foglaltakat, az intézményvezetővel és a 9/A. § (1) bekezdés
szerinti foglalkozást végző, az ott meghatározott nyilvántartásban nem szereplő személlyel, vagy szervezet tagjával
szemben szabálysértési eljárást kezdeményez.”

(4) Az Nktv. 94. § (1) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki:
(Felhatalmazást kap az oktatásért felelős miniszter, hogy)
„j) a 9/A. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás vezetésére jogosult szervet rendeletben jelölje ki, valamint
a nyilvántartásba vétel részletes feltételeit, a nyilvántartás vezetésére és közzétételére vonatkozó részletes
szabályokat,”
(rendeletben állapítsa meg.)
8. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása
12. § (1) A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 44/A. § (1) bekezdése helyébe
a következő rendelkezés lép:
„(1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző,
illetve tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére szabadidővel, szórakozással, sportolással összefüggő
szolgáltatást nyújtó munkáltató nem létesíthet munkaviszonyt olyan személlyel, aki
a) a bűntettesek nyilvántartásában
aa) a 2013. június 30-ig hatályban volt emberölés [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény
(a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 166. § (2) bekezdés i) pont], öngyilkosságban közreműködés
[1978. évi IV. törvény 168. § (2) bekezdés], személyi szabadság megsértése [1978. évi IV. törvény 175. § (3) bekezdés
e) pont], emberkereskedelem [1978. évi IV. törvény 175/B. § (2) bekezdés a) pont és (5) bekezdés], családi állás
megváltoztatása [1978. évi IV. törvény 193. § (2) bekezdés b) pont], kiskorú veszélyeztetése [1978. évi IV. törvény
195. § (1)–(3) bekezdés], erőszakos közösülés [1978. évi IV. törvény 197. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés],
szemérem elleni erőszak [1978. évi IV. törvény 198. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], megrontás (1978. évi
IV. törvény 201–202/A. §), tiltott pornográf felvétellel visszaélés (1978. évi IV. törvény 204. §), üzletszerű kéjelgés
elősegítése [1978. évi IV. törvény 205. § (3) bekezdés a) pont], visszaélés kábítószerrel [1978. évi IV. törvény 282/B. §
(1) bekezdés, (2) bekezdés a) és c) pont, 282/B. § (5) bekezdés és (7) bekezdés a) pont],
ab) tiltott toborzás [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 146. § (3) bekezdés],
emberölés [Btk. 160. § (2) bekezdés i) pont], öngyilkosságban közreműködés [Btk. 162. § (2) bekezdés], emberi
test tiltott felhasználása [Btk. 175. § (3) bekezdés a) pont], kábítószer-kereskedelem [Btk. 177. § (1) bekezdés a) és
b) pont], kábítószer birtoklása [Btk. 179. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés], kóros szenvedélykeltés (Btk. 181. §),
teljesítményfokozó szerrel visszaélés [Btk. 185. § (3) és (5) bekezdés], emberrablás [Btk. 190. § (2) bekezdés a) pont
és (3) bekezdés a) pont], emberkereskedelem és kényszermunka [Btk. 192. § (5) bekezdés a) pont és (6) bekezdés
a) pont], kényszermunka [az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges
egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. 193. § (2) bekezdés
c) pont], személyi szabadság megsértése [Btk. 194. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], szexuális kényszerítés
[Btk. 196. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], szexuális erőszak [Btk. 197. § (2) bekezdés, (3) bekezdés a) pont
és (4) bekezdés], szexuális visszaélés (Btk. 198. §), kerítés [Btk. 200. § (2) bekezdés és (4) bekezdés a) pont],
prostitúció elősegítése [Btk. 201. § 2020. június 30-ig hatályban volt (1) bekezdés c) pont, (2) bekezdés, (4) bekezdés
b) pont], gyermekprostitúció kihasználása (Btk. 203. §), gyermekpornográfia (Btk. 204–204/A. §), szeméremsértés
[Btk. 205. § (2) bekezdés], kiskorú veszélyeztetése (Btk. 208. §), gyermekmunka (Btk. 209. §), családi jogállás
megsértése [Btk. 213. § (2) bekezdés b) pont] bűncselekmény elkövetése miatt szerepel,
b) az a) pontban meghatározott bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll,
c) a Btk. 52. § (3) bekezdése szerinti foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, vagy
d) az a) pontban meghatározott bűncselekmények elkövetése miatt kényszergyógykezelés alatt áll.”
(2) A Mt. 44/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Azt a tényt, hogy megfelel az (1)–(2) bekezdésben meghatározott feltételeknek, az érintett
a) munkaviszonyt létesíteni kívánó személy a munkaviszony létrejötte előtt, vagy
b) munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt a munkáltató írásbeli felhívására, a felhívástól számított tizenöt
munkanapon belül, ha e határidőn belül a munkavállalón kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését
követően haladéktalanul
hatósági bizonyítvánnyal igazolja.”
(3) A Mt. 44/A. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Ha a munkaviszonyt létesíteni kívánó személy vagy a munkavállaló igazolja, hogy megfelel
az (1)–(2) bekezdésben meghatározott feltételeknek, a munkáltató a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított

hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a munkaviszonyt létesíteni
kívánó személy vagy a munkavállaló részére megtéríti.”
(4) A Mt. 44/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Ha az (1)–(2) bekezdésben meghatározott
a) feltételeknek való megfelelést a munkavállaló a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvánnyal
nem tudja igazolni, vagy
b) kizáró ok egyéb módon a munkáltató tudomására jut,
a munkáltató a 29. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával köteles a munkaviszonyt haladéktalanul, azonnali
hatállyal megszüntetni.”
(5) A Mt. 44/A. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltak alapján megismert személyes adatokat a munkáltató a munkaviszony
létesítéséről meghozott döntés időpontjáig vagy − munkaviszony létesítése és fennállása esetén −
annak megszűnéséig vagy megszüntetéséig kezeli.”
9. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló
2012. évi II. törvény módosítása
13. § (1) A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
(a továbbiakban: Szabs. tv.) a következő alcímmel és 176/A. §-sal egészül ki:
„131/A. Foglalkozás gyakorlása a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt
176/A. § Akit a Btk. 52. § (3) bekezdése alapján a foglalkozás gyakorlásától eltiltottak, ha a foglalkozástól eltiltás
hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó foglalkozást úgy gyakorol, hogy a foglalkoztatót tévedésbe ejti
vagy tévedésben tartja, szabálysértést követ el.”
(2) A Szabs. tv. 248. § (3) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:
(Aki)
„d) a köznevelési intézményben tartható foglalkozások tartására, vagy azok törvényessége ellenőrzésére vonatkozó
rendelkezéseket megszegi,”
(szabálysértést követ el.)
10. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása
14. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 28. § (1a) bekezdése helyébe
a következő rendelkezés lép:
„(1a) Ha az erős felindulásban elkövetett emberölés, a háromévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő
szándékos súlyos testi sértés, az emberrablás, az emberkereskedelem és kényszermunka, a személyi szabadság
megsértése, illetve − a 26. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt kivétellel − a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs
elleni bűncselekmény sértettje a bűncselekmény elkövetésekor a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be,
az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a huszonegyedik életévét be nem tölti vagy be nem
töltötte volna.”
15. § A Btk. 38. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Nem bocsátható feltételes szabadságra az sem, akit
a) a (4) bekezdés e) pontjában meghatározott bűncselekmény elkövetése esetén
aa) előkészület miatt,
ab) részesként, vagy
ac) korlátlan enyhítés alkalmazásával,
b) a hozzátartozója sérelmére elkövetett, nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett személy
elleni erőszakos bűncselekmény miatt, vagy
c) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, nyolcévi vagy ennél súlyosabb
szabadságvesztéssel fenyegetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt
ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre.”

16. § A Btk. 52. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetőjét, ha a bűncselekményt
tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követte el, illetve a gyermekpornográfia elkövetőjét
végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek
keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését
végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.”
17. § A Btk. 69. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Pártfogó felügyelet alatt áll,
a) akit életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátottak,
b) az a visszaeső, akit feltételes szabadságra bocsátottak, vagy akivel szemben a szabadságvesztés végrehajtását
felfüggesztették,
c) az a 38. § (5) bekezdése szerinti elkövető, akit a 38. § (6) bekezdése alkalmazásával bocsátottak feltételes
szabadságra,
d) a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére az, akit a hozzátartozója sérelmére elkövetett személy elleni
erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, vagy
e) a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére az, akit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy
sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre.”
18. § A Btk. XI. Fejezete a 113. §-t követően a következő alcímmel egészül ki:
„A foglalkozástól eltiltás
113/A. § Fiatalkorúval szemben az 52. § (3) bekezdése alkalmazása különös méltánylást érdemlő esetben
mellőzhető.”
19. § A Btk. 197. § (4)–(4a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(4) Öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,
a) aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
aa) az (1) bekezdésben meghatározott módon,
ab) a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott sértett sérelmére, vagy
ac) a (3) bekezdés c) pontjában meghatározott módon
követi el, vagy
b) ha a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.
(4a) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés, ha a (4) bekezdés a) pont aa) alpontjában
meghatározott bűncselekmény a (4) bekezdés a) pont ab) vagy ac) alpontja szerint is minősül.”
20. § A Btk. „Gyermekpornográfia” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„Gyermekpornográfia
204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvételt
a) megszerez vagy tart, bűntett miatt egy évtől öt évig,
b) kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, bűntett miatt két évtől nyolc évig,
c) készít, forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz,
bűntett miatt öt évtől tíz évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén két évtől nyolc évig terjedő, b) pontja esetén öt évtől tíz évig terjedő,
c) pontja esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt
a) tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel
kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve, vagy a sértett kiszolgáltatott helyzetét
kihasználva,
c) hivatalos személyként e minőség felhasználásával,
d) sanyargatást vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre, vagy
e) különös visszaesőként
követik el.

(3) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén öt évtől tíz évig terjedő, b) pontja esetén öt évtől tizenöt évig terjedő,
c) pontja esetén öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt tizenkettedik
életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre követik el.
(4) Aki az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott
a) bűncselekményhez anyagi eszközöket szolgáltat, bűntett miatt egy évtől öt évig,
b) bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf
felvételt
a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,
b) készít, bűntett miatt egy évtől öt évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a (2) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott valamely körülmény
nem áll fenn.
(6) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf felvételen való szereplésre
felhív, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(7) Aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket
pornográf felvételen való szereplésre felhív, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,
ha a (2) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott valamely körülmény nem áll fenn.
(8) E § alkalmazásában pornográf felvétel: a másnak vagy másoknak a nemiséget súlyosan szeméremsértő
nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon történő ábrázolása, ideértve a nem létező személy
vagy személyek valósághű ábrázolását is.
204/A. § (1) Aki
a) olyan pornográf műsoron vesz részt, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy szerepel vagy ilyen
személyek szerepelnek, bűntett miatt két évtől nyolc évig,
b) tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban szerepeltet vagy ilyen
pornográf műsort szervez, bűntett miatt öt évtől tíz évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén öt évtől tíz évig, b) pontja esetén öt évtől tizenöt évig terjedő
szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt
a) tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel
kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve,
c) hivatalos személyként e minőség felhasználásával,
d) sanyargatást vagy erőszak alkalmazását bemutató műsorra, vagy
e) különös visszaesőként
követik el.
(3) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén öt évtől tizenöt évig, b) pontja esetén öt évtől húsz évig terjedő
szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy
sanyargatását vagy erőszak alkalmazását bemutató műsorra követik el.
(4) Aki az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott
a) bűncselekményhez anyagi eszközöket szolgáltat, bűntett miatt egy évtől öt évig,
b) bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban szereplésre felhív,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket
pornográf műsorban szereplésre felhív, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,
ha a (2) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott valamely körülmény nem áll fenn.
(7) E § alkalmazásában pornográf műsor: a más vagy mások nemiségét súlyosan szeméremsértő nyíltsággal
megjelenítő, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés vagy előadás.”
21. § A Btk. 222. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki az (1) bekezdésben meghatározott zaklatást tizennyolcadik
életévét be nem töltött személy sérelmére követi el, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

11. A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény módosítása
22. § (1) A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 82. § (3) bekezdése helyébe
a következő rendelkezés lép:
„(3) Kormányzati szolgálati jogviszony az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon túl nem létesíthető azzal, aki
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt emberölés [az 1978. évi IV. törvény 166. § (2) bekezdés i) pont],
öngyilkosságban közreműködés [1978. évi IV. törvény 168. § (2) bekezdés], személyi szabadság megsértése
[1978. évi IV. törvény 175. § (3) bekezdés e) pont], emberkereskedelem [1978. évi IV. törvény 175/B. § (2) bekezdés
a) pont és (5) bekezdés], családi állás megváltoztatása [1978. évi IV. törvény 193. § (2) bekezdés b) pont], kiskorú
veszélyeztetése [1978. évi IV. törvény 195. § (1)–(3) bekezdés], erőszakos közösülés [1978. évi IV. törvény
197. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], szemérem elleni erőszak [1978. évi IV. törvény 198. § (2) bekezdés
a) pont és (3) bekezdés], megrontás (1978. évi IV. törvény 201–202/A. §), tiltott pornográf felvétellel visszaélés
(1978. évi IV. törvény 204. §), üzletszerű kéjelgés elősegítése [1978. évi IV. törvény 205. § (3) bekezdés a) pont],
visszaélés kábítószerrel [1978. évi IV. törvény 282/B. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) és c) pont, 282/B. § (5) bekezdés
és (7) bekezdés a) pont] miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll,
b) tiltott toborzás [Btk. 146. § (3) bekezdés], emberölés [Btk. 160. § (2) bekezdés i) pont], öngyilkosságban
közreműködés [Btk. 162. § (2) bekezdés], emberi test tiltott felhasználása [Btk. 175. § (3) bekezdés a) pont],
kábítószer-kereskedelem [Btk. 177. § (1) bekezdés a) és b) pont], kábítószer birtoklása [Btk. 179. § (1) bekezdés
a) pont és (2) bekezdés], kóros szenvedélykeltés (Btk. 181. §), teljesítményfokozó szerrel visszaélés [Btk. 185. §
(3) és (5) bekezdés], emberrablás [Btk. 190. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés a) pont], emberkereskedelem és
kényszermunka [Btk. 192. § (5) bekezdés a) pont és (6) bekezdés a) pont], kényszermunka [az emberkereskedelem
áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló
2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. 193. § (2) bekezdés c) pont], személyi szabadság
megsértése [Btk. 194. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], szexuális kényszerítés [Btk. 196. § (2) bekezdés
a) pont és (3) bekezdés], szexuális erőszak [Btk. 197. § (2) bekezdés, (3) bekezdés a) pont és (4) bekezdés],
szexuális visszaélés (Btk. 198. §), kerítés [Btk. 200. § (2) bekezdés és (4) bekezdés a) pont], prostitúció elősegítése
[Btk. 201. § 2020. június 30-ig hatályban volt (1) bekezdés c) pont, (2) bekezdés és (4) bekezdés b) pont],
gyermekprostitúció kihasználása (Btk. 203. §), gyermekpornográfia (Btk. 204–204/A. §), szeméremsértés
[Btk. 205. § (2) bekezdés], kiskorú veszélyeztetése (Btk. 208. §), gyermekmunka (Btk. 209. §), családi jogállás
megsértése [Btk. 213. § (2) bekezdés b) pont] miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll,
c) a Btk. 52. § (3) bekezdése szerinti foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, és
d) az a) és b) pontban meghatározott bűncselekmények elkövetése miatt kényszergyógykezelés alatt áll.”
(2) A Kit. 84. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az, aki kormányzati szolgálati jogviszonyt kíván létesíteni, az (1) bekezdésben foglaltakon túl azt is igazolja,
hogy a 82. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn vele szemben.”
(3) A Kit. 84. § (5) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Indokolt esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban felszólíthatja a kormánytisztviselőt, hogy a felhívástól
számított tizenöt munkanapon belül − ha e határidőn belül menthető ok miatt nem lehetséges, annak megszűnését
követően haladéktalanul − hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy)
„d) az a) pontban foglaltakon túlmenően nem áll fenn vele szemben a 82. § (2)–(4) bekezdésében foglalt kizáró
feltétel.”
(4) A Kit. 181. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A politikai felsővezető politikai szolgálati jogviszonyára nem kell alkalmazni a 79. §, a 80. § (2) bekezdésének,
a 81. §, a XII. fejezet, a 82. § (2)–(4) bekezdése, a 86. § (1)–(6) bekezdése és a 89. § (1) és (2) bekezdése kivételével
a XIV. fejezet, a 92. §, a 95–97. §, a XVI. fejezet, a 115. § és a 117. § kivételével a XVII. fejezet, a 124. §, a 128. § (1) és
(3)–(7) bekezdésének, a 134. § (1)–(3) és (5) bekezdésének, a 144–145. §, a 149. §, a 151. §, a 158. §, a 166. §, valamint
a XXII. és XXIII. fejezet rendelkezéseit.”
(5) A Kit. 206. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A kormánymegbízott politikai szolgálati jogviszonyára e törvénynek a kormányzati szolgálati jogviszonyra és
a kormánytisztviselőre vonatkozó,)
„d) a 82. § (2)–(4) bekezdése kivételével a szolgálati jogviszony létesítésével és a kinevezés módosításával,”
(kapcsolatos rendelkezéseit nem kell alkalmazni.)
(6) A Kit. 222. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A biztosi jogviszonyban álló személyre a 82. § (2)–(4) bekezdését alkalmazni kell.”

23. § A Kit. 82. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében a „(2) bekezdésben” szövegrész helyébe a „(2) bekezdésben, valamint
a (3) bekezdés a) és b) pontjában” szöveg lép.
12. Záró rendelkezések
24. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
(2) A 4. alcím 2022. február 1-jén lép hatályba.
25. § E törvény
a) 5. alcíme az Alaptörvény IX. cikk (6) bekezdése és 23. cikke,
b) 6. alcíme az Alaptörvény L) cikk (3) bekezdése
alapján sarkalatosnak minősül."

Nos, itt a teljes szöveg. Kérlek mesélj, mely részek alapján érzed, hogy ez zavarja kicsi lelkedet? De csak szépen, paragrafus, bekezdés szerint.
Vitaindítónak összefoglalom neked, hogy mitől is fá a sok genderszakos popója: tilos gyereknek nemi önazonosságát, fejletlen szexuális orientációját, propaganda és egyéb eszközökkel megváltoztatni. Ráadásul a felvilágosító programok készítői nevesítettek és felelősségre vonhatóak lesznek. Kizárja az NGO-kat és egyéb gittegyleteket az iskolai felvilágosításból.  Felemeli a pedofilok bűntetési tételeit. A szülőknek joga van tisztában lenni a lakhelye közelében élő, korábban elítélt pedofilok személyével. Végül, de nem utolsó sorban, végre alég határozottan eltiltja a már elítélt pedofilokat a gyerekekkel kapcsolatos munkavégzéstől. Szigorít egy sort a pedofil tartalmak  birtoklásának, készítésének a bűntethetőségén. (Ez nagyon rosszul fogja pár 6. és 8. kerületi liberális művészfotós és modellügynökség megélhetését érinteni.)

Ezzel szemben, nem rendelkezik arról, hogy a 18 éven felűliek mikor, kivel, hogyan és mit csinálnak. Szóval, csak a pedofil barátaidnak kell váltaniuk a "túlkoros" kategóriába, ha szeretnék elkerülni a börtönt.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

" Kérlek mesélj, mely részek alapján érzed, hogy ez zavarja kicsi lelkedet? "

Teljesen fölösleges ez az idióta gúnyolódás.

"tilos gyereknek nemi önazonosságát, fejletlen szexuális orientációját, propaganda és egyéb eszközökkel megváltoztatni."

Ez pl. így nincs benne. Tényleg nem olvastad. 

Ami van benne: 

" E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára 
pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési
nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti,
jeleníti meg.”

Viszont ez nem ezt jelenti, ugyanis orbitális faszság, hogy pl. egy film meg tudja változtatni valakinek a szexuális orientációját. 

Tehát 18 év alatt nem nézhet valaki olyan filmet, amiben azokról a dolgokról van szó, amit pl. ő érez, és nem tud vele mit kezdeni, és esetleg valamit megtanulna belőle. Mert pl. az apja egy beteg állat, akivel ilyesmiről nem tud beszélgetni. 

És azért rakták a pedofil-ellenes törvénybe ezeket a dolgokat a szexuális orientációról, hogy össze lehessen mosni a homoszexualitást a pedofíliával. Nálad pl. sikerült, de ez is hülyeség amúgy. Egy végtelenül aljas dolog.
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Ez pl. így nincs benne. Tényleg nem olvastad. "

De, pont erről szól a médiákban megjelenő tartalmak szabályozása és az szexuális oktatás kizárólagosan a iskolai és szülői hatókörbe terelése.

Nem egy film fogja megváltoztatni gyerek orientációját, hanem ha folyamatosan (a reklámokból, műsorokból) érkező, eltorzított kép. Nem Dumbidumb elcseszett szerelmi élete lesz amitől a gyerek megváltozik, hanem amikor a otthoni szar családi életet veti össze a dobozból folyó happy homikkal. És amikor 21 éves kora előtt harmadszorra varrják a fenekét és átesett 4 nemi betegségen és kétszer összeverte a maszkulin barátja akkor lehet, hogy elkezd azon gondolkodni, hogy mégsem olyan a valóság, mint a dobozban. Viszont, addigra átmegy 4-5 lelki traumán.
És ez pl. nagyon fáj sokaknak, hogy eddig a gyerekműsorok közt mehetett a közszolgálati közleményként az érzékenyítés, most viszont csakis V.-ös kategóriában mehet.

Te mosod össze a gyermekvédelmet a pedofiloktól való védelmet. Mi a törvény címe?
"2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes
törvények módosításáról*"
Tudom a mai világban az összetett mondatok értelmezése nehezen meg, de a vessző utáni rész is fontos a címben. Nincs benne semmiféle összemosás, külön ki van emelve, hogy melyik módosítás miről szól. És ha nem tűnt volna fel, nem csak a homoszexuális tartalmak kerülnek célkeresztbe, de a szexualizáltak is. És erre szükség van, mert kissé gyomorforgató, mikor abból készítenek reality műsort, hogy egy 10 éves kislány miképp találja meg önmagát a női lényt szexuális eszközzé alacsonyító, nemi aktust imitáló táncban.

Amit te összemosol, az a gyermek és a homoszexualitás kérdése. Egy gyermeknek a pubertás kora előtt nincs szexualitása és utána is több év mire kifejlődik. 16-18 éves kor előtt nem rendelkezik sem azon szellemi, sem azon érzelmi fejlettséggel, hogy a médiából, a netről napi 24 órában ráömlő szennyet felfogja értelmezni tudja. A végtelenül aljasság ott kezdődik, amikor manipulatív céllal ezeket a tartalmakat rá akarják erőltetni a gyerekekre. 
Mert a világ nem csak instant szex, instant drog, instant pénz, élvezethajhászás.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Ha a fiatalkorú gyereked meleg lenne, akkor is egyetértenél azzal, hogy sem te, sem a tanárai semmilyen ezzel kapcsolatos tartalmat nem nyomhatnak a kezébe? Ugyanis ez van a törvényben, nem más.

Nem. Te mint szülő nyugodtan beszélgethetsz vele, pont erről van szó. Szülői hatáskör 18éves koráig.  Erről van szó: mint kiskorú a gondviselőjének feladata, hogy alapokat biztosítson neki, utána majd úgyis ahhoz kezd ezekkel az alapokkal amihez akar.

Beszélgethetsz, de nem mutathatsz példát.

Miért ne mutathatnál?

És mi van, ha zéró ismereted van a témáról?

Hogyan cselekszel, ha a gyerkőc bármi más olyan témáról kérdez amiről ugyancsak 0 ismereted van? :)

Hogyan beszélgetsz?

valahogy így:

A beszédhangok képzése

A beszédhangok képzésének folyamata a következő: a tüdőből kiáramló levegő áthalad a légcsövön, a gégében lévő hangszalagokat vagy megrezegteti, vagy nem, majd továbbhalad a szájüregbe (vagy az orrüregbe), áthalad a szájüregen, és ezt követően az ajkakon (vagy az orron) át távozik a légtérbe. A hangképző szerveinket (pl. a nyelvünket, a lágy szájpadot, az ajkainkat) különféleképpen mozgatjuk, így a kiáramló levegőrezgés módosul, hangnyomás-változás történik: létrejönnek a beszédhangok.

Az artikuláció következtében módosult levegőrezgés elhagyja az ajkainkat, így a kiejtett beszédhang akusztikai jellé válik, amelyre az akusztikai sajátosságok lesznek jellemzőek. Ezek a sajátosságok három jellemzővel fejezhetők ki: 1. a (fizikai) időtartammal, 2. a frekvenciával (hangmagasság) és 3. a intenzitással (hangerősség). Ennek a három paraméternek a bonyolult kombinációi határozzák meg az egyes beszédhangokat akusztikailag. A kiejtett beszédhangok, illetve beszédhang-sorozatok műszerekkel vizuálisan megjeleníthetők, az ilyen „lenyomatokat” nevezik „látható beszédnek”. Ezeken a képeken rendszerint az idő változásának megfelelően láthatjuk a beszédhangra jellemző frekvencia- és intenzitásváltozásokat. Minthogy a hangképző szervek és működésük az egyénre jellemzőek, így az artikuláció következtében létrejövő akusztikai jelek is jellemzőek maradnak az egyénre. A beszéddel foglalkozó tudomány (a fonetika) egyik ága azokat a sajátosságokat kutatja, amelyek majd lehetővé teszik az egyén felismerését, azonosítását a beszéde, a „beszédlenyomata” alapján.

A hallási mechanizmus az akusztikai jelsorozatokat fogja fel, majd az agy megfelelő helyén megtörténik ezekből az akusztikai jelekből a beszédhang felismerése, azonosítása. A meghallástól a beszédhang(ok) felismeréséig tartó folyamatot nevezzük beszédészlelésnek.

forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia…

Miért ne mutathatnál?

tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg

Tőkéletes az összemosás, A pornó tilalma rendben van, akár meleg, akár hetero. Ha ennyi lenne, akkor a fenti idézetben meg lehetett volna állni ott, hogy a szexualitást öncélúan jeleníti meg. És akkor nincs is probléma. A probléma a további résszel van A nemváltás, homoszexualitás megjelenítésénél (a népszerűsítés ez esetben marhaság). A homoszexualitás megjelenítéséhez nem kell pornó, bőven elég, ha egy filmben egy homoszexuális pár megcsókolja egymást, vagy kézenfogva végigmegy az utcán. A transzszexualitás megjelenítésére meg elég a Krokodik Dundee egyik jelenete, ha esetleg valaki emlékszik rá. De innentől lehet 18 év feletti korhatár-besorolást adni a Rendőrakadémiára is.

A 'népszerűsítés' pedig olyan dolog, hogy sok mindent rá lehet fogni. Egy ismerőssel történt meg az eset, hogy tanítónőként rendeztek valami iskolai versenyt, bemutatót, és a gyerekek betanultak egy táncot a Queen 'We will rock you' zenéjére. Aztán a rendezvény után az igazgató felelősségre vonta a szervezőt, hogy hogy merészeli ezt a buzi által énekelt számot bemutatni, meg táncot betanítani rá. Megtörtént eset évekkel ezelőttről. A törvény hatálybalépése után hasonló esetben a tanárt akár ki is lehetne rúgni.

De innentől lehet 18 év feletti korhatár-besorolást adni a Rendőrakadémiára is.

a magyar jogban a 18 év alatti kiskorú, 14 év felett erőszakos cselekményekért már büntethető, de ha jól emlékszem teljesen más megítélés alá esik mint a 18 felettiek. (bocs, emlékezetből írok, lehet h pontatlan, ilyesmi rémlik.)

Ha maga a kiskorúság az indok akkor azt ehhez a korhatárhoz tudod kötni. (tudod mint az alkohol vásárlást a boltban :) )

A fő probléma amúgy pl. angolok körében gyakorlatilag trend lett (hiszen követőket lehet vele szerezni stb) az, hogy minél korábban alávessék magukat nemváltás -nak (ennek is van sok szintje), olyannyira, hogy az ezzel foglalkozó szakértők jelezték mint problémát: egyes fiatalok nem meggyőződésből, hanem külső nyomásra vetik alá magukat egész későbbi életükre komoly befolyást jelentő műtéteknek & terápiáknak. És senki sincs aki ezt normálisan végigvegye velük, mivel rögtön rásütik, hogy csak akadályozni akarja a folyamatot.. ..aztán jelentkezik a szerencsétlen -még mindig- gyerek (teljes titokban, hiszen a "bátor kiállást" és "valódi önnmaga felvállalását") szeretné "vissza csinálni".. aztán közlik vele, hogy oké, akkor kezdődhet a (hosszú ideig: évekig tartó) folyamat előről, de semmi sem lesz ugyan olyan mint korábban..

^^(szerintem: értsd egyéni magán vélemény) ezekre a folyamatokra is reagál ez a törvény. De érdekes, hogy a pedofil résszel senki sem foglalkozik :), pedig azon a téren is bőven van teendő..

**

gyermekvédelem kapcsán amúgy:

egyre több -kis gyerekként- körülmetélt férfitól hallom, hogy barbár csonkításként hivatkoznak rá amit bárcsak ne követtek volna el velük. Ez pl szerintem jóval relevánsabb (és hevesebb érzelmeket kiváltó) téma lenne mint a nemváltás vagy épp a saját szexuális orientációjuk..

szerintem: értsd egyéni magán vélemény) ezekre a folyamatokra is reagál ez a törvény

A fő probléma az, hogy nem lehet ezekről a dolgokról normálisan beszélni, mert azonnal az extrém szélsőséges példák általánosításával kezdenek érvelni maga a téma ellen (lásd, most éppen te is). Mostantól viszont majd gyakorlatilag törvény tiltja ezen témákat a 18 éven aluliak körében, még személyes érintettség esetén is.

Lehet egyfajta reagálásnak tekinteni, de vajon ez a törvény pozitív vagy negatív hatással lesz a fiatalokra?

A korlátozások pont az extrém helyzetek elkerülésére vannak

Tehát akkor azért, mert vannak pedofil papok, vegyük el az egyházaktól az iskolákat, ugye?

Sőt, mivel vannak pedofil tanárok, zárjuk be az iskolákat.

Sőt, mivel sok esetben családon belüli a kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszak, tiltsuk be a családokat.

Messzire vezet az a gondolkodás, ha az extrém szélsőséget tekintjük általánosnak, és a szerint szabályozunk.

Messzire vezet az a gondolkodás, ha az extrém szélsőséget tekintjük általánosnak, és a szerint szabályozunk.

olyan egyszerű dolgokra gondolj mint, hogy potenciális terroristaként kezelnek mindenkit a reptéren ezért megelőző jelleggel mindenkit átkutatnak.

Annyi történt, hogy a szülő felelősségi körébe utalták a gyerkőc ilyen irányú nevelését.

mert vannak pedofil papok, vegyük el az egyházaktól az iskolákat, ugye?

választhatsz, hogy egyházi fenntartású iskolába iratod-e a gyereket. szerencsére ez is szülői felelősségi kör. de úgy beszélsz erről, mintha a pedofília az egyházi intézményekre szűkülne..

amúgy ugyanilyen választás az, hogy az iskola mellett a felhasználható szabad időben kire bízod rá a gyerkőcöt. Sokkolóan hat rám, ahogyan sokan csak szabadulni akarnak a gyerektől.

Vádaskodsz azzal, hogy nem lehet normálisan beszélni dolgokról, majd hozod ezeket a paneleket. Ennek így tényleg kevés értelme.

Sőt, mivel vannak pedofil tanárok, zárjuk be az iskolákat.

Ha azt nem is, de a pedofília kapcsán érintett *akárkit* -én- nem engednék többet felügyelet nélkül gyerek közelébe. foglalkozástól függetlenül.

Sőt, mivel sok esetben családon belüli a kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszak, tiltsuk be a családokat.

a családokban elkövetett sérelmek a legdurvábbak hiszen jó esetben gyermek-szülő közötti legmélyebb bizalmat árulja el, ami pedig mintaként kellene szolgáljon a későbbiekben. Ezért is jelent ennek torzulása akkora sérülést, hogy esetenként több generációra kiható trauma lesz az eredménye

Annyi történt, hogy a szülő felelősségi körébe utalták a gyerkőc ilyen irányú nevelését.

Nem, mert a szülő tehet elérhetővé a gyerek számára a törvény által tiltott tartalmat.

Vádaskodsz azzal, hogy nem lehet normálisan beszélni dolgokról, majd hozod ezeket a paneleket. Ennek így tényleg kevés értelme.

Arra hoztam példaként, hogy ha az extremitás a vetítési alap (ami szerinted jogos), akkor annak ez lesz a következménye. És rajtam kéred számon a te gondolkodásmódod…

Tehát csak lehet, és csak a transzneműeknél. A homoszexuálisokkal mi a helyzet?

Mellesleg rengeteg olyan rendellenesség van, ami esetén élethosszig tartó orvosi felügyelet szükséges, szóval nem újdonság. Ilyen pl. a cukorbetegség, amit rengetegen „hobbiból” szereznek be maguknak, aránytalanul sokan azokhoz képest, akik hobbiból átműttetik magukat. (Egyébként ez utóbbi speciel Magyarországon eddig sem volt lehetséges, szóval még ez sem valid érv.)

A fő probléma az, hogy nem lehet ezekről a dolgokról normálisan beszélni

szerintem a normális párbeszéd hiányának oka egyszerű:

  • a vitát lefolytatni képes felek részéről (átlag emberek egymás között) nincs rá számottevő igény, annak amit vitának neveznek igazából max feszültséglevezető szerepe van, intellektuális kihívás ritkán merül fel :)
  • az azt közvetítő, felvető médiumok ellenérdekeltek: dramatizálják, tupírozzák, "hype"-olják, torzítják a bevétel növelés érdekében
  • [..]

"Te mosod össze a gyermekvédelmet a pedofiloktól való védelmet. Mi a törvény címe?"

Elmagyarázom.

- összeraknak egy pedofil ellenes törvényt
- beleraknak pár homofób dolgot
- tiltakoznak azok, akiknek nem tetszik ez a pár homofób dolog
- a kormány csicskamédiája azzal támadja ezeket, hogy "védik a pedofilokat"

Megvan? 

"Nem egy film fogja megváltoztatni gyerek orientációját, hanem ha folyamatosan (a reklámokból, műsorokból) érkező, eltorzított kép. "

Szerinted te azért vagy hetero (ezt a kommentjeidből feltételezem, de javíts ki ha nem), mert ilyen reklámokon és műsorokon nőttél fel? Mert a logikád ezt mondja... ami érdekes, de tényleg nem hiszed, hogy a szexuális beállítottságod ennél kicsit több?

"Mert a világ nem csak instant szex"

Tényleg nem, de két ember kapcsolata általában nem csak erről szól, szexuális beállítottságtól függetlenül. Nem értem miért egyszerűsödik le nálad erre pont ebben a példában pont ebben a példában, de nem kellene...

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Elmagyarázom: Összeraktak egy gyermekvédelmi törvényt, ami rendezi a pedofília eddig nem definiált tényállását és rendezi a gyermekek szexuális oktatását és a médiában megjelenő szexuális tartalmak gyermekek számára történő megjeleníthetőségét. Érdekes módon azon senki nem pörög, hogy olyan szerepel a törvényben mint "pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja,". Ami sokaknak fáj, hogy leírtak olyan szavakat amit a liberális agyhalálban csak pozitív kontexusban szabad leírni. 

A szexualitásom azért lett olyan, amilyen, mert a személyiségfejlődésem során a környezetemből olyan mintát kaptam. Maszkulin köművesek és lakatos férfiak és kitett csöcsű kocsmárosnők voltak a környezetemben, innen vettem mintákat. (Ugye a genetikai vagy betegség hátterű szexuális preferencia dolgot nem kezdjük most hegyezni, mert hamar egyetértésbe kerülhetsz a nácikkal.)

A probléma, hogy a média 90%-a az instant szexről szól, hogyan légy sikeres a szexualitáson keresztül. Lásd. TikTok és Onlyfans jelenség.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"Összeraktak egy gyermekvédelmi törvényt, ami rendezi a pedofília eddig nem definiált tényállását és rendezi a gyermekek szexuális oktatását és a médiában megjelenő szexuális tartalmak gyermekek számára történő megjeleníthetőségét."

Nem rendezi, egy gumiszabállyal logikátlanul és értelmetlenül betilt dolgokat.

"Érdekes módon azon senki nem pörög, hogy olyan szerepel a törvényben mint "pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja,""

Leginkább pont a gumiszabály miatt, és mivel ismerik azokat, akik ezt a törvényt hozták. De ez is orbitális faszság a törvényben, igen. (tekintve hogy a szexualitás öncélú alkalmazását bármire rá lehet húzni)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Egy gyermeknek a pubertás kora előtt nincs szexualitása és utána is több év mire kifejlődik."

Ez az egy mondat önmagában egy óriási érv az mellett, hogy mennyire nem tudnak az emberek semmit a témáról (és szükség lenne ilyen jellegű oktatásra)...

Olvass utána a 12 év alattiak szexualitásának, meglepő dolgokat fogsz találni (és elég szomorú, hogy nem csak hogy potenciális szülőként ezzel nem vagy képben, de még terjeszted is ezt a hülyeséget)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Az amit te felnőttként szexualitásként élsz meg, nem ugyanaz amit egy gyerek él meg szexualitásként. Hiányzik mögüle a fiziológiás, hormonális háttér, az értelmi, érzelmi fejlettség, de ezt feljebb is leírtam. Igen a gyerekek is maszturbálnak és a szexuális ingerekre reagálnak, de egy neurotikus, szorongó gyerek másért fog maszturbálni, mint egy 21 éves, nyakszakállas pincelakó. Ezt jelenti, hogy nincs szexualitása, mert az adott ingerre adott választ másképp, másnak éli meg. A pedofil kisbarátaid ezt szeretik és szeretnék elmosni, összemosni, mert nagyon is jól tudják miképp lehet ezt a gyerekek manipulációjára felhasználni.
A másik probléma, hogy a folyamatosan a csapból is ömlő szexualitás teljesen tönkreteszi a pszcihés erőfeszítés/jutalom egyensúlyt, hibás személyiségfejlődéshez vezet. Sok esetben, a hiányzó vagy rossz apakép mellett, ez áll részben az incel jelenség mögött is. És ha ez a fiatal felnőttek személyiségére hatással van, akkor elképzelheted mennyire romboló egy gyereknél.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"Az amit te felnőttként szexualitásként élsz meg, nem ugyanaz amit egy gyerek él meg szexualitásként. "

Igen, de te nem ezt írtad, hanem hogy a gyerekeknek nincs szexualitása, ami hülyeség.

"A pedofil kisbarátaid"

Ez a primitv személyeskedés fölösleges.

"ezt szeretik és szeretnék elmosni, összemosni, mert nagyon is jól tudják miképp lehet ezt a gyerekek manipulációjára felhasználni."

Tekintve hogy a törvény mossa össze a szexualitást úgy általában és a homoszexualitást is a pedofíliával, itt azok mostak össze dolgokat akik:
- a törvényt hozták
- és ezt "pedofil ellenes" törvényként kommunikálják annak ellenére hogy bőven mást is beleraktak.

"A másik probléma, hogy a folyamatosan a csapból is ömlő szexualitás teljesen tönkreteszi a pszcihés erőfeszítés/jutalom egyensúlyt, hibás személyiségfejlődéshez vezet. "

Ezért lenne jó tanulni róla például az iskolában, szakembertől. Akkor nem biztos hogy oda jutnánk el, hogy egy informatikai fórumot (itt,kicsit feljebb, ha keresnéd) valaki azon álmodozik, hogy hogy erőszakol meg két leszbikus lányt egy halom nagyfaszú néger, vagy, hogy valaki felnőttként olyat leír, hogy a gyerekeknek nincs szexualitása.

"Sok esetben, a hiányzó vagy rossz apakép mellett, ez áll részben az incel jelenség mögött is. "

Az incel jelenség ennél bonyolultabb (pl. hogy leginkább csak bizonyos konkrét csoportokon belül fordul elő, és ez nem az apa nélkül fenőttek csoportja) és itt is segíthetne a normális iskolai szexuális oktatás, hogy ne tévelyegjenek hülyeségek között később.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Viszont, a társadalmon belűli elfogadottságuknak pont a rivaldafény segít a legkevésbé."

Milyen rivaldafényről beszélsz? Az, hogy a gyerekekkel a saját szintjükön beszélnek a szexualitásról, teljesen normális kellene hogy legyen. Akár a szülei, akár az iskola. Lehet hogy pl. felnőtt korában lesz egy normális kapcsolata, és nem felnőttként kell rájönnie, hogy mi az, amit érez. Vagy pl. arra, hogy amit a helyi pap csinált vele, az nem oké. Meg a többi dologra.

"Elgondolkodtál már azon, pl. hogy a legtöbb feminista miért párkapcsolati csődtömeg?"

Nem, hanem azt a pár feministát, akit ismersz, ilyennek képzeled el. 

"A bónusz kérdés, hogy miért csak a demkratikus államokban aktívak a melegjogi aktivisták?"

Mert a demokrácia egyik ismertetőjele pont a kisebbségek védelme, ezért itt van esélyük elérni valamit. Rosszabb helyeken azért harcolnak, hogy ne legyenek kivégezve.

" Mikor felhozták neked az empátiát, te is azzal vágtál vissza."

Igen, azzal kezdtem, hogy visszaütöttem :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Homoszexuálisokra irányuló rivaldafényről beszélek.

Nyugodj meg, a mostani oktatásban is benne van, hogy mit nem szabad a gyereknek eltűrnie. Most is benne van a tantervben a pubertáskor bemutatása. Majd kamaszként és fiatalként magától jöjjön rá mi jó neki, ne gyerekként mondják meg a tuttit és ha meg is mondják, akkor az a biológiailag normális minta legyen.

Elmondhatom, hogy randiztam ilyennel, így láttam az egész szubkultúrát közelről. Kezdve a jól kinéző, bölcsészkarrieristától, a szekrényleszbikuson át, az előző kettőre irígykedő evészavarosig, és a drogos hippitől kezdve, a végtelenségig kihasznált friendzoneban ragadt lúzeren át, egészen anyucipótékot kereső hipszter, csatolt, hímivarú részekig. Szerencsére, túlságosan is proli voltam az ízlésviláguknak és nem hagytam magam pumpolni, így bunkó hímsoviniszta lettem és elváltak útjaink.

Lassítsunk, a demokratikus államokban általában a szexuális többséggel azonosan gyakorolhatják szexuális életüket a homoszexuálisok. Akkor mit is akarnak még elérni? Előjogokat? Az nem szembe megy a demokratikussággal? A legironikusabb, hogy pl. pont olyan dolgokért küzdenek, ami heteroszexuális párkapcsolatban a gyermekeket és a nőket hivatott védeni.

Nem visszaütböd kellett volna, hanem empatikusnak lenni. Hol van ilyenkor az empátiád? Dobozban?

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"Nyugodj meg, a mostani oktatásban is benne van, hogy mit nem szabad a gyereknek eltűrnie."

Őőő... igazából nincs. Rengeteg családon belüli erőszek derül ki sokkal később, pont azért mert a gyerek nem tudja, hogy kezelje, és nem tudja kihez forduljon. Sajnos ez van, ezen lehet szórakozni, meg magyarázni, hogy minden fasza, csak nincs sok értelme.

"Akkor mit is akarnak még elérni? Előjogokat? "

Nem. Pont hogy egyenlő jogokat. Milyen jogot szeretnének szerinted a homoszexuálisok, ami neked nincs, vagy ilyen törvény elfogadása esetén nem kapnál meg?

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Milyen jogot szeretnének szerinted a homoszexuálisok, ami neked nincs, vagy ilyen törvény elfogadása esetén nem kapnál meg?"
Pl. a kereskedelmi szolgáltatások indoklás nélküli megtagadásának a joga. Amerikában ebből már volt pár per ebből.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Hol olvastál te olyanról, hogy a homoszexuálisok megtagadhatnak indoklás nélkül szolgáltatást, míg a heterók nem? 

Random google keresés: "A Telenor indokolás nélkül megtagadhatja az interneten keresztül érkező megrendelés teljesítését." 

Tényleg nem csak a melegek csinálhatnak ilyet.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Off: ha már ilyen ügyesen aktuálpolitizálunk, mi lenne, ha a fogyatékosok lennének a következő célpont? Mármint szépen csendben meghúzódva megmaradhatnának fogyatékosnak, csak azt tiltsuk meg nekik, hogy olyan helyen jelenjenek meg, ahol 18 év alattiak esetleg láthatják őket.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"Bűntette akkor lepleződött le, amikor a kiskorú sértett múlt kedden édesanyjának elmondta a történteket, aki feljelentést tett a rendőrsége"

Ezért fontos, hogy minden gyereknél legyen valaki, akivel beszélhet és akivel mer beszélni ilyen dolgokról, hiszen a közvetlen családjában nem feltétlenül van ilyen ember.  Sőt, néha pont a közvetlen családjától kell megvédeni. Ahogy azt a fenti példa mutatja.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

korrektség és a 444:

A dátumok tehát a bejelentés idejére vonatkoznak, maguk az esetek felölelik az elmúlt 60 évet

vs a cím:

Másfél év alatt több mint 200 gyerekmolesztálással gyanúsított papot talált a lengyel katolikus egyház

**

ontopic:

Sajnálatos, hogy történnek ilyen esetek, örvendetes, hogy felszínre kerülnek, remélhetőleg ez a tisztulási és gyógyulási folyamatot segíti. Remélhetőleg soron következnek a tanárok, edzők és  a többi közösség ahol hosszabb időt töltenek felnőttekkel a rájuk bízott kiskorúak. Felnőttek között pedig a munkahelyi visszaélések, kényszerítések terén lenne még hova fejlődni. Persze az is segítene, ha a botrányhajhászat helyett (lásd amivé a meetoo "fejlődött") a megelőzésen lenne a hangsúly, valamint a gyermekvédelmen..

"Magyarországon a kormány mereven elzárkózik egy ilyen vizsgálattól, a püspöki kar pedig nem nyilatkozik. A Katolikus Iskolaközpont főigazgatója nemrég azt mondta a 444-nek, hogy nálunk azért nem indul a külföldiekhez hasonló vizsgálat, „mert máshol tartanak ezek a társadalmak.”"

 

Most persze, ha nem seggnyaló kormányújságok lennének, akkor meg lehetne kérdezni, hogy mit jelent az, hogy máshol tartanak a társadalmak? Pl. hogy a lengyeleknél nem lehet egy pap pedofil nálunk meg igen?

ezzel a nemzetközi pedofilhálózattal

Remek dolog amikor egy közösség x tagja által elkövetett bűnökért felelőssé teszed az egész közösséget.. Remek gondolkodás.. Identitáspolitika 5ös, logikus gondolkodás 1es.

Láthatóan semmi bajod a pedofilokkal, annál több az egyházakkal..

Nem gondolom, hogy minden katolikus pedofil, vagy felelős az egyház más tagjainak a bűneiért. Tényleg fölösleges érvként felhozni ezt a faszságot.

Viszont a katolikus egyház, mint nemzetközi szervezet, pedofilokat véd, és támogat. Ezzel meg tényleg kellene kezdeni valamit.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem hallottam, de biztos van. Viszont papokrol naponta/hetente hallani. Meg a papok csomoszor megusszak egy lefokozassal. Raadasul a papoknak kellene peldat mutatni.

Ha meg van colibatus, akkor annak azt kellene jelentenie, hogy megszabadulnak a golyoiktol. Ugy aztan nem ereznenek kesztetest, hogy ministransfiuk segglyukait tomkodjek be.

"A hatóságok 2020 novembere óta dolgoznak azon, hogy meghaljunk. Azt szeretnénk, hogy mindenki Uttar Prades állam és India polgárai egyaránt megtudják ezt"

Megtudták. Valószínűleg leszarják. Ti pedig halottak vagytok. A világ jobb hely lett. Vagy talán mégsem? Annyi biztos, hogy NevemTeve nyomora nem csökkent.

:)

Azt értem, hogy vaskos szöveg, ugyanakkor szánalmas álszentségnek, hazug feszengésnek érzem ezt a betiltjuk dolgot, meg elhatárolódunk, meg nem szabad megszokni. Előbb-utóbb liberális elvárás lesz a szextől való elhatárolódás, és ez lesz az a pont, amikor kipusztulunk.

Nem mellesleg ez az elhatárolósdi rendesen szembemegy a szólásszabadsággal, de ugye a jogállam liberális értelmezése valami olyasmi, hogy ha valamelyik jog kényelmetlen, akkor azt ott és akkor egy kicsikét éppen felfüggesztjük.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerencsére az ilyen dolgokat 1-2 év alatt még lehet teljesen szakítani, ha nem fogják ostobaságokkal baszogatni a gólyákat, nekik se lesz olyan érzésük, hogy ezt pár évvel később valakinek nagyon vissza kell adni.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Úgy teszel, mintha nem lettél volna egyetemista, Schönherz-kupán októberben nem láttál volna a kollégium előtt dobogón állni meztelen keblű lányokat - bár, nyilván, ha nem sok közöd volt a BME-hez, mert teszem azt, az ELTE-n végeztél, akkor akár ki is maradhatott, de kétlem, hogy az ELTE-sek fegyelmezett, mindig színjózan szende szüzek lettek volna.

Egyrészt aki egyetemista, az jogképes felnőtt férfi vagy nő - és nincs harmadik, meg n. nem -, másrészt fiatalon normális, ha mindenféle őrültségben kicsit bennevannak, csak nagy baj ne legyen belőle. Mégis, mi a fene baja lesz ettől egy egyetemista felnőtt nőnek vagy férfinak? Soha többet bem lesz orgazmusa? Netán képtelen lesz a szöveg meghallása után gyermeket nemzeni vagy azt kihordani és megszülni?

Én igazából azt a pillanatot várom, amikor a liberálisok megtanulnak elhatárolódni az elhatárolódástól. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szólni kell a Rózsaszín Pitbull zenekarnak (pl. erre: https://m.zeneszoveg.hu/m_dalszoveg/24074/rozsaszin-pittbull/egyel-igya… határozottan emlékszem talán a szegedi gyógyszerészek (?) gólyatáborából), hogy énekelje fel ezeket a nótákat valami lemezre, aztán onnan már művészeti alkotásnak minősülnek, és szabad őket énekelni.

Semmi ujdonsag nincs benne. Mindig is ez volt. Te eddig tutira buborekban eltel.

Mar gimiben is szexualis utalasokkal teli feladatokat kaptal beavataskor, akkor is ha 8 es akkor is ha 4-osztalyos gimnaziumba mentel. Tehat a 10 es 14 eves gyerekek is.

Pont olyan korban talan meg viccesek is szamukra ezek.

18 eves korra az ember mar tul van azert eleg sok mindenen es addigra mar nem vicces a berugas meg az ilyen gagyi szovegek enekelese. Inkabb szegyen. Az biztos nem ereznek magam szexualisan zaklatva, mert par 18-eves leragadt agyban 10 eves koraban. Inkabb csak szekunderszegyent ereznek meghallva ezeket.

De aki viccesnek tartja ezeket, az majd elmegy golyataborba, aki nem meg nem megy el. Kar ezt a temakort is szabalyozni.

Regen is mentek a gagyi viccek a Sas-kabareban, megis mindenki leszarta, hogy szexualis utalasok vannak benne. Vagy most a sok SJW azt is megtorpedozna?

Jobb vilag lenne, ha az osszes SJW felkotne sajat magat egy fara es logna onnan. Az osszes fake #metoo szaradekkal egyutt.

Ki a faszt erdekelne ilyen gagyi szoveg? Mintha Moricka ujsagbol olvasnek fel. Vagy valami Sas-kabarebol ideznek. Ez inkabb csak szegyen, hogy 18 evesen ez meg vicces valakinek. De semmikepp sem szexualis zaklatas temaja es gondolom mar regota ez a szokas ott, csak most valami fogyatekos sjw szexualis zaklatast/szexizmust vagy valami hasonlot kialtott.

Siman nem kell ebbe a golyataborba menni vagy ott bebaszni es akkor nincs problema az erzekenylelku sjw szuzkurvaknak sem.

A bevezetőt elolvastam, s alapvetően egyetértek az abban foglaltakkal. Még az éjszaka jó volna majdnem készre írnom C-ben egy műszer firmware-ét, ehhez meg hosszú az egész cikk. Mi a fenét akar még? Eltiltották a foglalkozásától, a papi hivatásától a zaklatót. Fizessen az egyház Petőnek kurvát, hogy jól érezze magát? Vagy mit akar még? Legyen nyilvános kivégzés? Máglya jó lesz?

Kicsit beleélte magát a srác, most már engedje el, vagy ha nem sikerül, menjen pszichológushoz.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azért gondolják még túl sokan az egyházban, hogy azt csinálhatnak a gyerekekkel, amit akarnak, mert ťúl sokan elengedték.

Rendszerszintű változások és erős külső kontroll kell, addig tényleg csak 1-2 random ügyben sikerül bármit is elérni az egyházak ellen, jellemzően ott is hosszú évek és az áldozat meghurcolás a után.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Eltanácsolták a zaklatót a papi hivatástól. Az 0xc5 0xa5 kódú 't' szerűség, ami nem az, hogy került a hozzászólásodba? :D

Egyébként a lovon fordítva ülés esete forog fenn, ugyanis a jogrendünk és az erkölcsünk a Bibliából eredeztethető, amelyben az is szerepel, hogy a szeretet mindent elfedez. Ha ezt a papot megbüntették a tettéért, lett következménye, számára súlyos következménye, hiszen az életét tette fel arra, hogy pap lehessen, s nem gyakorolhatja a hivatását, akkor mi kellene még? Rúgjuk a földön, amíg mozog? Honnan jön a bosszúvágy, honnan a mai ember ezen igénye? Mert nem erkölcsi alapokról, az bizonyos. Kik azok, akik a saját bosszúvágyukból erkölcsöt és jogot próbálnak faragni és milyen alapon teszik ezt?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"akkor mi kellene még?"

Ez egy jó dolok úgy általában (mármint hogy eltanácsolták), de ezzel kezdeni kell, nem egy hosszú, áldozat számára kimerítő procedúra végén esetleg eltiltani a papot, hanem az első alkalommal kivágni, hogy a lába se érje a földet.

Ez nem bosszúvágy, hanem azok védelme, akiket közben, míg ide eljutottunk (hány év is telt el az eset és a felfüggesztés között?) ugyanígy zaklathatott. Ehhez meg alapvető változások kellenek.

Nem bántani kell a papot, hanem professzionális segítéget nyújtani neki, és eltiltani a gyerekektől. Mi ezen a bosszú?

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Az eredeti probléma mégis csak az, hogy a pap eltiltását követően az áldozat továbbra is rájárt az egyház nyakára. Ebben a helyzetben szerintem is jogos, hogy zaklatás miatt állították bíróság elé. Olyan ez, mintha feljelentenél valakit, elmarasztalná a másik felet a bíróság, majd úgy éreznéd, nem elég súlyos az ítélet, ezért ugyanazért újra feljelentenéd.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Elsősorban azt kellene tudni, hogy a zaklatás nem csak természetes személyekre értelmezhető-e. Ugyanis, ha például kiderülne, hogy a gonosztevő a szegény főpapokat a hivatalukban, hivatalos telefonszámokon és emailcímeken zaklatta, akkor ki a sértett?

Másrészt, ha az egyháznak nem az a küldetése, hogy a hívők lelki gondjaiban segítsen, akkor vajon mi? Vagy általában ugyan foglalkoznak a hívők lelki gondjaival, de konkrétan azokal a lelki gondokkal nem, amiket egyházi személyek okoztak?

A pap hibázott, ezt senki nem vitatja. Lett következménye, eltiltották a hivatásától. Ez eddig rendben. Ami nincs rendben, hogy utána is zaklatta az áldozat az egyházat. Sajnos meg nem történtté tenni nem lehet dolgokat. Háborús bűnöket sem lehet visszacsinálni, és hiába kap életfogytiglant egy gyilkos, attól sem fog életre kelni az áldozat. Ez ilyen.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Loop: https://hup.hu/comment/2672537#comment-2672537

De valóban, érdekes távlatok nyílhatnak meg, ha elkezdjük követni ezt az utat: például, ha naponta gyónni járok, akkor mennyi idő után jelentenek fel, hogy zaklatom az egyházat?

Létezik olyan intézmény, hogy adott sérelemért az azt okozónak kell bocsánatot kérnie a sértettől. Ha jól értem, ettől az embertől senki nem kért bocsánatot. Nehezen tudom rólad elképzelni, hogy komolyan gondolod, hogy ha igazat adtak neki az őt ért zaklatással kapcsolatban, akkor nem érdemli meg a bocsánatkérés gesztusát is.

:)

De, azt megérdemelte volna. Kényszerítse ki bíróságon, ha másképp nem megy. Bár ez egyéni érzékenység kérdése. Amikor Békéltető Testülethez fordultam, én nem bocsánatkérésre vágytam, hanem a pénzemre. Lelketlen, pragmatikus fickó bagyok. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Pető ezután azt mondta, bár a jegyzőkönyvben benne van, hogy Sülleiék „nagyon sajnálják a történteket”, de közvetlenül tőle sosem kértek bocsánatot, ez pedig „fontos hiányosság volt az elmúlt években”.

„Bocsánatot kérek. De önnek semmi sem elég, innentől kezdve az atyaúristenig is elmehetünk”

– mondta végül Süllei.

akkor most már szerinted elengedi? És részben értem is, hogy miért. Amit nem értek az az, hogy miért az intézményt macerálja és miért nem azzal ül le szemtől szembe aki ezt ellene elkövette.

**

Érdekes lenne felderíteni, hogy milyen módon torzult a fickó{mióta voltak ilyen beteg hajlamai, mi váltotta ki ezt cselekvésigig nála stb.}. Biztosan benne van az is, hogy a beteg ember sok esetben nincs tudatában a betegségének. Érdekes lenne azt is látni, hogy ebben pl hol tart. Érti-e már, hogy milyen aberrált beteg dolgo amit csinált.

**

Érdekes lenne pl annak is utána menni, hogy az illető bekerült-e már a pedofil törvény által előírt bűnügyi nyilvántartásba(ill. létezik-e már ez, használják-e ill. hogyan ellenőrizhetnek pl iskolák,sport egyesületek stb. felvételi eljárás során)...

A *normális*, ép gondolkodású ember számára ez részletes magyarázat nélkül felfoghatatlan.

Mindenesetre a mentálisan beteg világképe torz: pl ami nálad(és minden normális embernél) molesztálás nála nem abúzus, hanem "ő a gyerek felé akarta kifejezni a szeretetét". Azért mondom, hogy pl érdekes lenne felmérni, hogy az adott illető tudatában van-e annak, hogy a molesztálás az molesztálás és a szeretethez semmi köze.

Mert ennek kapcsán: 

  • nincs tudatában van annak, hogy amit csinált az rossz -> figyelmet, esetleg kiemelést igényel, mivel bármikor "szeretget"hetne másokat is..
  • tudatában van annak, hogy amit csinált az rossz
    • de magyarázza, hogy benne van a késztetés stb -> kiemelést igényel
    • érti is, hogy rossz, rajta van, hogy ne tegyen többet hasonlót -> ettől függetlenül figyelmet igényel, hogy ne rajta múljon a dolog.. (itt jön be a nyilvántartás, ahhoz a hozzáférhetőség, naprakész adatok stb.)

Érdekes, hogy úgy szokták állítani, hogy nem tudták, nem voltak tisztában azzal, hogy amit csinálnak rossz/törvénybe ütköző, hogy közben mégis mindig titokban, rejtőzködve teszik.

(Az egy más kérdés, hogy ha valaki felveti, hogy a pedofilok is emberek, és segítségre lenne szükségük, akkor abban a pillanatban jön a fröcsögés – alapvetően a keresztény-konzervatív oldalról –, hogy pártolja a pedofíliát.)

Az idézetben szereplő forma szerintem nem méltó egy bocsánatkéréshez. Főleg nem egy egyház képviselőjétől. Az "atyaúristenezés" meg hab a tortán egy katolikus egyházi személytől.

Ha téged szerinted ok nélkül megver egy rendőr, vele ülsz le megbeszélni?

:)

Az idézetben szereplő forma

És el is érkeztünk a konkrét eset kapcsán a lényeghez ^^:

  1. az egyház irányából: 
    • elismerték, hogy az elbocsátás tényét az intézkedés meghozatalakor nem hozták a sértett tudomására - ez szerintem is hiba. Bár rajta nem segít, de némi elégtételt jelenthet neki (megoldást persze nem).
    • intézkedések sorozatát hajtották végre
      • prevenciót célzók
      • és hasonló esetekben eljáró bizottságok, egyértlemű eljárásrendek stb. kialakításával
  2. a sértett fél irányából:
    • semmiféle "forma"-jú gesztus nem ellentételezheti azt a sérülést amit kapott. Nem tudod ezt mágikusan begyógyítani. A lélek képes lehet a gyógyulásra, az elme bizonyos végletes sérülések kapcsán annyira képes, hogy sok (folyamatos) munkával elviselhetővé teszi azt. Gondolj egy amputált veterán lábára. Sose fog visszanőni, egy meváltozott, más életet tud vele élni. Szellemi-lelki síkon ilyesmi tud lenni a bántalmazás elszenvedője is. De ehhez a segítséget nem a különféle elégtételek adják meg (kérjen tőle személyesen szemtől-szembe elnézést: a pápa? az se lenne elég. Ezért az "atyaúristenezés", hiszen ha ő maga jönne vele szeme és kérne tőle bocsánatot az se lenne elég.). A pedofil pap pedig vétett a sértett fél, az egyháza, a világ rendje és az Isten ellen.
    • Hanem az, ha megérted és el tudod fogadni, hogy mi miért történt: ezért szokás valamennyi idő elteltével az ilyen személyes sérelmeket azok kiváltójával, okozójával higgadtan, felkészülten, tudatosan végigvenni. Mert a fentiekkel ellentétben ez a sértetten akár segíthet is.

**

Ha téged szerinted ok nélkül megver egy rendőr, vele ülsz le megbeszélni?

Ha "ok nélkül" (számomra ismeretlen okból) megver a rendőr, túl vagyunk a feljelentésen, tárgyaláson, ítéleten stb. utána egy adott ponton biztosan kiváncsi lennék rá, hogy ugyan már mi a franc oka lehetett erre.

Eljárás hiányában is érdekelene, akár évek távlatából is.

**

Rendőr -engem- még nem vert meg (bár fenyegetni már fenyegetett :) ), de taxis ütött már el csúnyán (cserbenhagyásos gázolás) rá is kiváncsi lennék, hogy pontosan mi vezette: {figyelmetlenség, szándékosság+vmi egyéb: pl korábbi érdeksérelem stb. }

Milyen új fejleményre kell várni?

https://www.valaszonline.hu/2019/08/21/gyerekmolesztalas-bruno-atya-dok…

^^  ezt a cikket olvasd végig, elég sok részlet & idővonal benne van..

Dani állítása szerint a róla készült szakvéleményt ekkor megmutatja Snell plébánosnak, „Gyuri atyának”, aki „elsírta magát, bocsánatot is kért. Nem haragudtam rá se és Brúnó atyára se, csak sajnáltam, hogy így történt” – mondja Dani jegyzőkönyvbe négy évvel ezelőtt.

Amúgy szerintem egy személyes bocsánat kérés sokkal többet ér mint egy nagy nyilvánosság előtti. Feltéve, hogy az illető láthatóan komolyan gondolja: Az egyik esetében ha elhangzik az biztosan a másik félnek szól. Az utóbbi esetén viszont ott a hallgatóság, {részben vagy egészében} a gesztus nekik szól.

El kell dönteni, hogy az ember ego-jat kell cirógatni akkor tényleg az a cél, hogy minél nagyobb közönség előtt lehessen ilyen elégtételt kicsikarni, vagy őszinteséget vár valaki.

**

mindenesetre 10-15 éve történt dologról van szó ha jól értem.

A legjobb, hogy ideidézel valóban bűncselekményeket, amelyek a közfelfogás szerint 30 évvel ezelőtt is annak számítottak, akkor is azok voltak, ha nem a liberálfasiszták pc beszédének bűvköréből szemléljük a világot. Ez a topic viszont egészen másról szól. Arról a jelenségről, amikor valakinek a közfelfogás változása miatt 20-30 év távlatából eszébe jut, hogy őt zaklatták, netán megerőszakolták, noha akkoriban egyáltalán nem így érzékelte. Meg arról a jelenségről, amikor egy adott cselekménysor a vágyott, jóképű, gazdag, magas férfitól udvarlás, az átlagos, szürke hivatalnoktól pedig ugyanaz zaklatás.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

 Gyorsan visszaolvastam, ahogy látom, a topik az áldozathibáztatásról és a zaklatás mentegetéséről szól (régen volt; miért hagyta; biztos rövid volt a szoknyája; akkor ez volt a szokás; ennyi csak megengedhető egy főrendezőnek; ez csak kedves udvarlás volt; azt hittem, ő is élvezi; miért picsog, talán feminista stb).

Szigorúan a nézeteid alapján javasolom, hogy szabjon ki a jogrendünk letöltendő börtönbüntetést azokra a vonatvezetőkre, akik a sínek között botorkáló szegény áldozatokat elütik. Arról szó se essék, hogyan került az a szegény áldozat a sínek közé, de most már igazán jó volna kemény büntetésekkel megfékezni a mozdonyvezető-bűnözést!

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ez a topic még mindig arról szól, amikor túltolják a biciklit, és az udvarlás is erőszak, a bók is zaklatás, a flirt meg pláne, valamint arról, amikor a régi szép emlékek utólag erőszaknak vannak beállítva, mert talán le lehet húzni néhány millával az akkori kielégülést biztosító aktuális barátot vagy kalandot.

A pedofília 30 éve is pedofília, s mint ilyen, bűncselekmény volt, csak akkor szerintem a kislány apját nem vették elő önbíráskodás vádjával, ha alaposan helybenhagyta a pedofilt. Bár helyzete válogatja.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

egy normális ember minimélis empátiával bőven be tudja lőni, hogy mi oké és mi nem.

De hát épp ez a gond, hogy sok nő (és a jelek szerint időnként férfiak is) nem tudja belőni, hogy "évtizedek múlva jó volt-e". (Meg persze az is gond, hogy nem az számít, hogy mit csinálnak, hanem hogy ki.)

Dehát ez régen volt, minek beszélünk most róla?

Ja hogy az áldozatok szerint a zaklatás okozta trauma nem úgy múlik el egyszerre, mint a GyalogGaloppban a gyíkká változtatás? Hát, ez végül is az ő saját problémájuk nem? Minek emiatt a korábbi zaklatót bántani?

Nekem úgy tűnik, hogy nem a nyomás, hanem az bátorítja fel "állattá", ha soha semmiféle kritikát nem kap érte: akár egy bátor gyerektől pl edzésen, akár szülőktől vagy épp edzőtársaktól: értsd a környezetétől. A seggre pacsi meg a további edzés közbeni megmozdulások tipikusan olyanok, hogy *minden* jelenlevő érzékeli; mégsem tiltakoztak érte.

Ott a másik fele persze a dolognak amikor befújják az edzőt mert segített a kezdő tornásznak megtenni az első fordulatot a felemás korláton..

A lényeg, ahova ez ügyben is visszaértünk: a bizalom és a gond vele, hogy a kapott bizalommal visszaél ..

Nekem volt a lányoknak "udvarlós" tanárom. Rövid idő után eltanácsolták az iskolából. Igaz, ez csak egy szimpla iskola volt, nem olyan, amibe olyanok jártak, akik bármit megtettek volna a jó eredményért. Az embereket kiszolgáltatottá teszi, ha erősen vágynak rá, hogy általuk szakmailag nagyra tartott, eredményorientált mesterektől tanulva eredményesebbé váljanak. Szerintem ezzel az adott intézmény vezetőinek, munkatársainak és a gyerekek szüleinek is tisztában kellene lenni. Feltételezem, a fel-felbukkanó hírekben szereplők mind annyira akarták a sikert, hogy tudatosan vagy sem, de félretették a realitás egyes részleteit. Feltételezem azt is, hogy voltak olyan gyerekek, akik otthon elmondták, mi történt velük, és a szülők perpatvar helyett előbb-utóbb máshová járatták őket, és akik maradtak (gyerekek és szüleik, tanárok, vezetők), örültek, mert nem került veszélybe az intézmény, és megszabadultak egy vetélytárstól ill. egy rájuk bajt hozható elemtől.

A ~vakká tevő eredményorientáltság egyfajta betegség. Bizonyos értelemben előre visz, de mint látható, nagy ára lehet, ha a tanulók és szüleik nincsenek mentálisan felkészülve. Azt még úgy-ahogy elfogadom, hogy az előző rendszerben nem voltak könnyen elérhető információk (bár azt erősen kétlem, hogy nem léteztek az érintetteknek szóló könyvek, és hogy szóbeszéd útján nem terjedtek a hírek), de azt hiszem, hogy 2000 után volt (lehetett, ha akarták) elegendő információjuk a szülőknek. Persze lehetne hibáztatnom a tettek elkövetőit is, de mivel ezek valamiképpen beteg/sérült emberek, így nem reális azt mondani, hogy kizárólag az ő hibájuk, hogy adott dolgok megtörténhettek. Ilyen esetekben nem elég, ha valaki azt mondja nekik, hogy ne csináljátok ezt vagy azt, ennél több emberi/orvosi segítségre van szükségük. A kleptomániás sem azért lop, mert kell neki a szajré, hanem mert kell neki a lopás, annak ellenére is, hogy tudja, lopni helytelen.

:)

Én is tudok olyan frissen végzett tanárról aki később feleségül vette a korábbi (12-es) diákját, de nem udvarolt neki addig amíg tanította :).

Aki nem érzi, hogy egy adott szerepből adódóan mi működik és mi összeférhetetlen az alkalmatlan az adott szerep betöltésére.

Viszont azota is egyutt vannak es mar ferj es felesegkent.

Fantasztikus. A jelenleg hatályos törvények alapján ezt úgy tudják megoldani, hogy megvárja az illető amíg a lányzó eléri a felnőtt kort majd összeházasodnak. Emellett az, hogy tanár a saját diákjával jön össze iszonyat gáz. 12-13 éves lányzóval egy felnőtt ember.. Na az meg önmagában gond lehet. Más mint amikor egy 20éves meg egy 30..

Regen mas volt azert a helyzet. Most a lanyok 22-25 eves korukra erik el agyilag azt a szintet, amit regen egy 13 eves.

Ez a 12-13 eves kor tenyleg elegge karcos es gaz. De ha tesileg ki volt fejlodve a lany teljesen, akkor nem feltetlen gazabb, mint most osszejonni egy 22-25 evessel.

Sztem nem 18 eves korban valtozik hirtelen a felnott bit erteke 0-rol 1-re. Hanem fokozatosan, ahogy elhagyja a trehanysagat, lustasagat es felelossegerzete kifejlodik es kepes onallonak lenni es elkotelezodni. Tehat attol, hogy mondjuk 4 evvel tobbet tanultal irodalmat/matekot nem az tesz felnotte. Ahogy az sem, hgoy meg plusz 4-5 evig a szuleid szokasait tanultad es masoltad.

Miért nem akkor beszélt róla? Ja, hogy fontosabb volt az, hogy élsportoló legyen, mint a becsülete? Akkor bizony azt kell mondjam, becstelen volt, eladta magát, csak egy áru ne nyafogjon utólag. Sarkára állhatott volna, határozottan, keményen leüvölthette volna az edző haját a fejéről, majd rácsaphatta volna az ajtót úgy, hogy vissza se néz, keressen magának újabb úszó tehetséget! Csak, hát ehhez kell némi bátorság, tartás is. De nem, inkább prostituálódott, mert az élsport jól fizető lehetőség.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Ja, hogy fontosabb volt az, hogy élsportoló legyen, mint a becsülete?"

Aha, mert csak ez az egyetlen lehetőség van, és mindenki, aki mást állít (és esetleg foglalkozott is ilyen áldozatokkal), nem ért hozzá.

Vegyél pár pszichológiai könyvet, vannak már teljesen amatőröknek szólók is sok szines képpel, ahol alapszinten magyaráznak el dolgokat, szerintem brutális meglepetések fognak érni, hogy hogy is működik az ember.
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem beszéltem erről, de majd elmondod, ha akarod. Arról beszéltem, hogy azzal van bajom, amikor valaki az eseményeket elviseli, majd évtizedek múlva eszébe jut, hogy ja, most veszem csak észre, engem zaklattak. Ó, hát persze.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Erről beszéltem, hogy ha tényeg édekel, miért van ez, olvass pszichológiai könyveket, vagy írásokat. Tényleg nem egyszerű megérteni, amíg magad nem élsz át ilyesmit (de szerencsére ennek van szakirodalma, szóval ez mégsem feltétel).

Első lépésnek annyit elég megérteni, hogy nem minden ember reagál nyomás alatt úgy, ahogy te azt most a fotelből elképzeled.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Persze, hogy nem. Én sem, de itt azért van egy kis kettős mérce. Amikor a II. világháború eseményeiről van szó, s valaki a náci rendszer kiszolgálója volt, meghurcoljuk, noha háborúban nem olyan egyszerű valamit megtagadni, félti az ember az életét. Aztán érdekes módon, ugyanaz az emberi reakció ezeknél a zaklatottaknál hirtelen olyan természetes, hogy azon háborodnak egyesek fel, ha azt mondom, talán nem is annyira természetes. Valaki döntse akkor el, hogy a náci rezsim kiszolgálói voltak rendben, vagy a megerőszakoltak reakciói, de a kettő együtt nem megy.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ennél a színvonalnál értelmesebbnek gondollak. Olvasd el bátran, mit írtam a nyitóban. Arról beszéltem, hogy nincs rendben, ha a világos beszédet elkezdik zaklatásként interpretálni. Ha azt mondom egy nőnek, hogy örömmel találkoznék vele, vagy azt, hogy vonzó, netán azt, hogy kívánom, ezzel nem zaklatom, hanem ez pontosan azt jelenti, amit mondok. Nyugodtan tekintheti bóknak, mert pozitív visszajelzés női vonzerejére nézvést.

Ehhez képest idejársz offolni, beidézel cikkeket nemi erőszakról, ami nem tárgya ennek a topic-nak. Ezek szimpla bűncselekmények, s semmi közük az általad idézetteknek ahhoz a problémához, ami a polkorekt beszéd káros hatásairól, a férfiak elbizonytalanításáról, a férfiak és nők kommunikáción keresztüli elszigeteléséről, végső soron boldogtalanná és kielégületlenné, neurotikussá tételükről szól. A topic a pc beszéd és a liberális véleménydiktatúra káros hatásairól szól, nem pedig bűncselekményeket és bűnözőket véd.

Azt viszont sajnálom, hogy egy intelligens embernek, programozónak effélét magyarázni kell. :(

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ez az áldozathibáztatás egy újkeletű szó, és engedd meg nekem, hogy elmerengjek az értelmén, mérlegre tegyem, s miután megvizsgáltam, eldöntsem, hogy ez sem egyéb liberális trollkodásnál, vagy valami fajsúlyos, komoly dolog. Úgy látom, hogy ez egy olyan kifejezés, amely sugall valamit, majd a véleménydiktátorok rögtön hozzáteszik, hogy az rossz, ez egy kész válasz, ne is gondolkodj rajta.

Ezzel szemben én úgy látom, hogy kettőn áll a vásár. Mindig. Az egy dolog, mi az, amihez valakinek joga van, az meg egy másik dolog, hogy valaki van-e annyira intelligens, hogy megérti a világ működését, s úgy dönt, nem kíván áldozattá válni. Szóval a magam részéről magasról teszek arra, hogy mit mond a liberálnáci véleménydiktatúra, azért én úgy vagyok vele, hogy aki baleset elszenvedője, igen sok esetben bizony tett azért, hogy azt a balesetet elszenvedje.

Hogy világosabban fogalmazzak, az vajon a véletlen szerencsém, hogy az azonosítójukat elhagyó rendőrök nem törték össze a bordáimat 2006-ban? Vagy esetleg képes voltam felfogni, hogy noha jogom van tüntetni, csak b.szhatom ezt a jogomat, ha az agresszív gyökerek megnyomorítanak, így aztán inkább elkerülöm a forró helyszíneket, amikor a munkahelyemről hazafelé tartok.

Na, melyik lehetett szerinted?

Ez az, amit a Charlie Hebdo szerkesztőségében dolgozóknak nem sikerült megérteniük. Mondjuk már a jogaikért sem tudnak harcolni. Engem amúgy cseppet sem zavar, ha a mártíroknak igazuk van, meg az sem, ha valaki ezt választja foglalkozásul.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

De. Nem tudom, ez hogy jött ki neked a fenti hozzászólásomból. Épp arra írtam példát, hogy azért az áldozatok igen sok esetben aktívan, önérzetből, kivagyiságból, konok dacosságból, kalandvágyból tesznek, hogy áldozattá váljanak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

- nincs pénzem csajszi!
- te jó isten! akkor engem megerőszakoltak!

Mi minősül szexuális zaklatásnak?

pl. ez.

Kíváncsi vagyok, ez az agyhalott reakciós stílus mire lesz elég 2022-ben. Neked meg az "összefogásnak" sem ártana felvenni szakembereket. Egyrészt olyanokat, akik megpróbálják kezelni a mentális problémáitokat, másrészt olyanokat, akik rendelkeznek a belőletek hiányzó skillekkel. Sajnálom, hogy ezekkel a balfasz reakciókkal ugyanazt az utat próbáljátok követni, ami a Fidesznek bevált, de ha már csináljátok, azt is vegyétek észre, hogy Orbán keresett olyan embereket maga mellé, akik ezt a faszságot sikerre tudják vinni.

:)

Ebben a topikban mindegy, hogy Orbán összefogott-e valakivel 2022-ben, itt az a téma, hogy aki zaklatásra panaszkodik, az olyan emberi élőlény, akik biológiai értelemben ugyan nő, de funkcionálisan nem, mert semmilyen női szerepet nem vállal fel. Különösen furcsa ehhez képest, hogy fiúk (férfiak) is lehetnek zaklatás áldozatai, róluk nem tudom, hogy pontosan mi az áldozathibáztatók álláspontja.

itt az a téma, hogy aki zaklatásra panaszkodik, az olyan emberi élőlény, akik biológiai értelemben ugyan nő, de funkcionálisan nem, mert semmilyen női szerepet nem vállal fel

 Ez a Joshua Bassett biológiai értelemben nő? Vagy mitől ontopic a felvetésed?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

nyugodjál már le. láthatóan kavarod a szart, kevered a különböző dolgokat és próbálsz mindent és mindenkit összekenni vele: ez érvelésnek gyenge, sulykolásnak viszont már nagyon-nagyon unalmas. Ezen felül nincs más élvezetet nyújtó tevékenységed?

A bedobott témához: remélhetőleg ezek a rendőrök bekerülnek a pedofilok mellé a börtönbe és majd megtapasztalják szerepcserével azt amit csináltak..

Arról az esetről beszélek, amikor egy munkahelyen a főnök megsimogatja az alkalmazott nő fenekét, vagy tesz olyan megjegyzést, ami a finom humoron túlmutat, közönséges - finom élcelődés szerintem belefér még -, na ekkor kell a nőnek határozottan megfogni a pasi kezét, s elmondani, hogy ez egy utolsó ezirányú mozdulat volt a részéről, a következő alkalomnak már lesznek törvényes következményei. Vagy csak mondania kell, hogy az a helyzet, drága főnök úr, hogy nem vagy az esetem, szeretném, ha nem próbálkoznál, nem esik jól.

Az nincs rendben, hogy tűri a nő - vagy azért, mert legyezgeti a hiúságát, vagy azért, mert gyáva -, majd évek elteltével eszébe jut, hogy őt zaklatták. Ha ott azonnal nincs visszacsatolás, a férfi joggal hiheti, hogy minden rendben, nem érzékeli, hogy rossz úton jár, s éppen ezért évek múltán kellemetlen meglepetés, ha vegzálják, felelősségre vonják olyan miatt, amit ő nem gondolt rossznak, s senki nem is jelezte felé, hogy ez nincs rendben.

Érteni kellene végre, hogy azt, hogy mi a jó és mi a rossz, nem a liberálisok mondják meg, amikor épp nyeregben érzik magukat, mert kedvező a politikai széljárás, pláne nem utólag, hanem ki-ki maga a saját értékrendjéhez, világlátásához, személyiségéhez mérten. Ezért kell a nőnek elmondania, hogy valami kellemetlen számára, vagy biztatni a férfit, hogy gyere már, te mamlasz, mire vársz. Jegyzem meg, egy igen kedves hölgy ismerősöm úgy fogalmazott egyszer, hogy a magyar férfiak gyávák. Ez is következménye a liberális diktatúrának, nevezetesen az, hogy minden ismerkedési, közeledési kísérletet bűncselekménynek, zaklatásnak próbálnak beállítani. Ez néhány hangos aszexuális feministának talán lehet jó, de a többségnek, férfinak és nőnek egyáltalán nem jó, hogy a férfiak nem mernek ismerkedni, meg persze a nők sem.

Akit bedrogoznak, megerőszakolnak, az hogyan tudott volna bármit mondani? Az egy bűncselekmény, de azért te idehozod, csak fogalmam sincs, minek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2021. 12. 10., p – 10:47

> a következő alkalomnak már lesznek törvényes következményei

Persze hogy lesznek: kirúgják az áldozatot, és ha valaha is nyilvánosságra kerül az ügy, netes észosztók fogják vigasztani, hogy pl. "te olyan csúnya vagy, hogy hálásnak kellene lenned, hogy egyáltalán hozzádért" (Kicsit olvassunk vissza  topikban, és látjuk, hogy ezt nem én találtam ki.)

[Szerk: úgy látszik, nem találtam a "Válasz" gombot, bocs]

És ebből mi következik? A hatalommal való visszaélés elkerülésére a megalkuvás a helyes? Akkor viselje, ha ott akar dolgozni? A gyávaság csak bátorítást ad az elkövetőnek, hogy bármit megtehet. Amúgy rég rossz, ha ettől kell tartani. A főnök átszervezi, vagy a vezérigazgatóval átszervezteti a cég struktúráját, megszüntetik az adott pozíciót, így legálisan, de erkölcstelenül kirúgják a nőt. Akkor is, ha liberális diktatúrában van mindez. Ahhoz semmi nem kell a puszta szándékon túl, hogy valakit kirúgjanak. Miből gondolod, hogy az, aki azért kirúg egy nőt, mert rászóltak a helytelen viselkedése miatt, nem fogja kirúgni akkor, ha a nő nem szól rá, viszont nem fekszik le az erőszakoskodóval? Ha valakiről eldöntik, hogy kirúgják, akkor ki lesz rúgva, naivitás azt gondolni, hogy ez ellen bármi megvédi a munkavállalót.

Tehát a helyes megoldás jelezni, hogy eddig és ne tovább, vagy ha szimpatikus a fickó, akkor meg el kell fogadni a vacsorameghívást.

Ez a feminista liberális ostobaság csak arra jó, hogy az amúgy is gyenge önbizalommal rendelkező férfiakat még jobban elbizonytalanítsa, boldogtalanná, magányossá és kielégületlenné tegyen egy csomó férfit és nőt. Azok ellen semmire sem jó az egész felhajtás, akik számára a nő az a meleg lyuk, amit meg kell dugni, ha akarja, ha nem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Valamiért ez jutott újra az eszembe: #comment-2428301

Komolyabban: még egy ilyen intellektuális közegben is, mint a hup, ennyire az áldozathibáztatás, a tettesmentegetés és a szexizmus az alapvető mentális beállítottság, addig nagyon lassan fog fejlődni a világ.

Ennek a liberális feminizmusnak mindenki az áldozata, ez nem a társadalom fejlődése. Véleményem szerint nem fejlődés, hogy hülyének nézi a politika, a társadalom az embereket. Az nem fejlődés, hogy leszoktatunk embereket arról, hogy odamenjenek a másikhoz, és elmondják neki, ha a másik viselkedésében valami zavarót találnak. Ehelyett ott tartunk, hogy jogállamban - mert ugye jog uralma van - jelentsd fel a szomszédod, ha hangos, ha kint hagyja a folyosón a cipőit, ha kiteszi a teli szemetes zsákot, ahelyett, hogy becsengetnél hozzá, s elmondanád neki, hogy amit tesz az zavaró, valamint a házirendbe ütközik.

A jog és a társadalom védje meg az állampolgárt, de ne akarata ellenére! Azzal, hogy minden férfit bűnözővé próbálnak tenni, mert ismerkedni próbálnak, csak elbizonytalanítják az amúgy is ingatag önbizalommal rendelkezőket, a bűnöző hajlamúak pedig továbbra is magasról tesznek az egészre. Az eredmény az, hogy a jószándékúakat kriminalizáljuk, az erőszakosak kapnak még nagyobb szabad teret ezzel, tehát kontraproduktív a dolog. Vagy, ha úgy tetszik, az alfahímek vadászterületét nővelik a mai törekvések törvényesített formában a béták rovására.

Senki sem mentegeti a tetteseket, meg hibáztatja az áldozatokat addig a pontig, amíg nincs miért. Viszont az áldozattá váláshoz igen sok esetben az áldozat aktív közreműködése kell, s emellett ne menjük el, mert ugyan állampolgári jog hülyének lenni, de annak szükségképpen következménye van.

Érdekes, a közlekedésben miért nem ez a kommunikáció? Ha elütik az ostoba gyalogost, aki zenét hallgatva a telefonjába bújva körülnézés nélkül lép az úttestre, ott természetes lehet az, hogy kimondjuk, az áldozat egy Darwin-díjas ostoba volt? Vagy az az autós, aki áldozat lesz, de felejtsük el azt az apróságot, hogy a sorompót kikerülve hajtott át a piroson, s csapta el a vonat? Hát, ja, áldozat lett, és én bizony ezekben az esetekben büszkén és meggyőződéssel fogom hibáztatni az áldozatokat akkor is, ha a liberális kórus ujjal mutogat rám, s harsogják: áldozathibáztató! Igen. És?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Viszont az áldozattá váláshoz igen sok esetben az áldozat aktív közreműködése kell

Nem is értem, hogy a biztosítókra miért nem sütik rá, hogy áldozathibáztatók: a káreseteknél azt lesik, hol találhatnak fogást az "áldozaton", amiért az "nem a kellő körültekintéssel járt el" (és így nem jár neki pénz). Megélhetési áldozathibáztatók. =) (Persze ez a kapitalizmus: ha pénzért csinálod, akkor szabad. :D)

Egyébként ha már autók és áldozathibáztatás, itt van egy kapcsolódó jóféle "áldozathibáztatás". =) (Vagy ez #vótmá?) (Az eleje is jó, ahol elhangzik, kinek mit is kéne megtanulnia.)

" Azzal, hogy minden férfit bűnözővé próbálnak tenni, mert ismerkedni próbálnak"

Tényleg ilyen faszságoktól rettegsz? Nyugodtan ismerkedj, akivel akarsz, ha nem vagy hülye, semmi problémád nem lesz belőle. 

Még itt is az incelek beteg világképét kell terjeszteni?

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Bátorítalak, hogy olvasd el a felvezetést. Arról szól, hogy a liberális mainstream és a feministák által megmérgezett nyelvben és eltérített viselkedéskultúrában az udvarlás szexuális zaklatásnak minősül azon az alapon, hogy az udvarló nemkívánatos a nőnek. Meg úgy általában minden közeledési kísérlet lényegében szexuális zaklatás, mi több, van olyan is, ami annak idején, amikor a nőnek még volt libidója, kellemes élmény volt, a változókor után visszaemlékezve hirtelen maga sem érti, miért ment bele, majd ráébred, hogy őt zaklatták. Ez hatványozottan így van, ha az egykori partner vagy udvarló szép karriert futott be, s zsarolható, van esély némi pénzhez jutni ezáltal. Ehhez képest NevemTeve rendre idéz cikkeket közönséges bűncselekményekről, nemi erőszakról, noha a topik nem erről szól.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Attól még topikgazdagént kérhetem és kértem is, hogy közönséges bűncselekmények ideidézésével ne offoljátok szét a témát. Nem arról szól ugyanis, hogy ki tud előkotorni friss híreket arról, hogy előbb megerőszakolta, s csak utána vágta bele a baltát, vagy előbb volt a balta, utána az erőszak, mert ezek sima rendőrségi ügyek, bűncselekmények, de nem ez a topik témája. Legalább is az eredeti felvetésben semmiképp sem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nyisson NevemTeve egy Beszéljünk a nemi erőszakról című topikot, aztán linkelje oda a bűncselekményeket. Tényleg ennyire bonyolult értelmezni, mivel indítottam ezt a topikot?

Attól, hogy misztifikálod a dolgot, lényegében lenézed a vitapartnered, mondván, ez egy olyan dolog, amihez hozzá se szólhat, bonyolult, nem ért hozzá, még nem lesz jobban igazad. Ez az egész történet az agresszív nyugati liberális mainstreamben jelent meg, s ugyanúgy szivárogtak be hozzánk, mint a teljesen tájidegen halloween, Valentin-nap, vagy a keresztény értékek rombolása, mint a házasság szentségének meggyalázása, fiatalok megcsonkítására való agitálás, melegfelvonulás. 1989 előtt ezek helyesen nem voltak a kulturánk részei.

A zaklatás létező jelenség, de elsősorban a nő tud ellene tenni határozott fellépéssel, kulturált öltözködéssel, viselkedéssel. Ha ezek ellenére válik áldozattá, akkor valóban bűncselekmény áldozata, meg kell tennie a feljelentést. Nem 20 év múlva, hanem a lehető legrövidebb időn belül.

Ez a topik továbbra sem a bűncselekményekről szól, hanem arról, hogy adott esetben teljesen normális közeledési formákat a mai nyugati, feminista, liberális kommunikáció bűnösnek kiált ki, és ez árt a társadalom kapcsolatrendszerének.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Attól, hogy misztifikálod a dolgot, lényegében lenézed a vitapartnered, mondván, ez egy olyan dolog, amihez hozzá se szólhat, bonyolult, nem ért hozzá, még nem lesz jobban igazad."

Nyugodtan hozzászólhatsz, sőt, sokkal jobb ha hozzászólsz, mintha offtopicra hivatkozva próbálkozol lezárni érdekes irányokat a beszélgetésben.

"A zaklatás létező jelenség, de elsősorban a nő tud ellene tenni határozott fellépéssel, kulturált öltözködéssel, viselkedéssel."

Nagyon sokan nem tudnak tenni ellene. Tényleg olvass a témában, a szexuális zaklatás, meg úgy általában a zaklatás, családon belüli erőszak meg minden kapcsolódó téma nagyon nagyon bő irodalommal rendelkezik, és akkor nem fogsz ilyen orbitális faszságokat írni, hogy nő kulturált öltözködéssel tegyen a zaklatás ellen.

Te se úgy öltözöl reggel, hogy ne nézz ki túl jól, nehogy valaki elkezdjen zaklatni, neadjisten megerőszakoljon. Hát a nőknek sem kell.

Ez a beteg áldozathibáztatás, amit itt nyomsz, iszonyatosan gusztustalan.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem vagy annyira ostoba, mint amennyire játszod a hülyét. Mégis miért kevered ide a családon belüli erőszakot? Erről indítottam volna ezt a topikot? Miután én indítottam, szövegértési nehézségekkel küzdőt eljátszók kedvéért elmondom, hogy nem. Ez a topik nem az, amelynek a családon belüli erőszak a tárgya. Az bűncselekmény, mint a fegyveres rablás, de ez utóbbi sem tárgya ennek a topiknak.

Nagyon sokan nem tudnak tenni ellene.

Itt az ideje felnőtt módjára viselkedni, felelősséget vállalni kinek-kinek a saját életéért. De nem késő, tanulja meg, pótolja a hiányosságot.

orbitális faszságokat írni, hogy nő kulturált öltözködéssel tegyen a zaklatás ellen

Meghallgattam a véleményed, amely cseppet trágárra sikerült. Semmi baj, ilyen vagy. Én viszont nem értek ezzel egyet, nyilván azért írtam.

Te se úgy öltözöl reggel, hogy ne nézz ki túl jól

Ezt úgy hívják, alkalomhoz illő öltözék. Persze elmehetek én egy csatak részegséggel járó buli után abban a pólóban állásinterjúra, amelyre ráborítottam egy pohár vörösbort, majd szaladhatok jogvédőkhöz, hogy engem diszkriminálnak, mert amúgy értek ahhoz, amire embert keresett a cég, de az öltözékem miatt mégsem alkalmaztak, csak ugye minek.

neadjisten megerőszakoljon

Ez valami becsípődés? Nem erről szól ez a topik.

Hát a nőknek sem kell.

Persze, hogy nem kell, csak akkor ne picsogjon műszempillákat rebegtetve, hogy őt bizony zaklatták. Ő választotta azt az utat. Érdekes, vannak, akiket meg nem zaklatnak. Meg kellene már kérdezni őket, hogyan csinálják. Őket nevezzük nőknek.

Ez a beteg áldozathibáztatás, amit itt nyomsz, iszonyatosan gusztustalan.

Ez is egy vélemény, egyébként pedig kívül tágasabb. Nem muszáj engem olvasni, senki sem hívott. Nem fog hiányozni, ha hanyagolod ezt a topikot.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

" Mégis miért kevered ide a családon belüli erőszakot?"

A szexuális zaklatás a családon belüli erőszak egyik vállfaja. Vagy azt hitted, csak az utcán zaklathatnak?

"Meghallgattam a véleményed, amely cseppet trágárra sikerült. "

Tényleg az, mert nagyon nem szeretem az áldozathibáztatást.

"Ő választotta azt az utat."

Pl. az ilyen áldozathibázatást.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Zaklatás != erőszak. Ha egy kolléganőm fenekét megpaskolnám, az zaklatás lenne, de attól még ezzel a mozdulattal nem erőszakolnám meg. Az más kérdés, hogy vélhetően kapnék egy olyan maflást tőle, ha igazi nő, hogy az ajtófélfa adná a másikat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A zoknim meg közepesen hosszú szárú, és nagyrészt pamutból van. Felháborít, hogy ti még nem írtátok le a zoknitok fajtáját, alapanyagát, és hogy milyen más zoknikat ismertek (a tükörből rátok nézőt nem kell belevenni a felsorolásba)!

Ráadásul a térdzoknikról sem írtatok semmit. Pedig az a zoknik egy húzósabb fajtája!!!

Annyira alapvető ismeretek hiányoznak nálatok ebben a témában, hogy még hazudni sem tudtok róla, nem hogy igazat, értelmeset mondani. Tényleg, legalább annyira nézzetek már utána, hogy a szokásos negyedigazságaitok színvonalán tudjatok róla írni...

:)

Ha valami nagyon zavar, írd le, hogy mit gondolsz róla, ilyen random dolgokkal, amiből érezni, hogy neked valami nagyon fáj, de nem tudsz vele mit kezdeni, mert magadnak sem tudod igazán megindokolni, nem nagyon jutunk előbre.

Már ha szeretnénk :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem csupán világosan, de konkrétan írtam le. A reakciódból ítélve túl konkrétan is...

Nem te döntöd el, kell-e a zoknikról beszélni, mert a zokniknak a mindennapi taposás, lábbal való zaklatás jogán automatikusan itt a helyük, és ezért beszélnünk kell róluk. Mert ez fontos. Fontosabb, mint az, hogy mi miről kívánunk beszélni.

:)

Helyet foglal a gyötrelmek spektrumán, így nem kevésbé releváns, mint azok az offtopik dolgok, amiket idehordtatok. A zaklatást támogató ostoba vadállatok vagytok – s tulajdonképpen zaklatók –, ha ignoráljátok a zoknik helyzetét. Nap mint nap több milliárd zoknit taposnak meg, ráadásul ezek az esetek szoros, intim kapcsolatban történnek. Beszélni kell róla!!!

:)

Erről viszont már szól a topic. Ugyanis ezzel azt állítod, hogy a liberális mainstream redefiniálja a szavakat a magyar nyelvben, tehát jelen esetben te akarod megmondani, mit jelent az erőszak. Nos, ha a szóelemzésből indulok ki, ott van benne az erő, ami egy fizikai behatáskor létrejövő kölcsönhatás következménye. Azaz az erőszak egy fizikai bántalmazás, ahogyan ez a szó évezredeken át ezt jelentette, úgy most is ezt jelenti. Az meg pont nem érdekel, hogy a liberálisok újbeszélül mit gügyögnek orwelli világukban.

Miért hiányoznának ismereteim hozzá? A szüleimtől, a környezetemből és a magyartanáraimtól megtanultam az anyanyelvet. Ennél több ehhez nem kell. Jó, hogy nem mondod azt, hogy az erőszak egy szakma, aztán ha nincs erőszak-diplomám, ne szóljak hozzá, mert nem érthetek hozzá, de ha mégis elkövetek valami olyasmit, amelybe nem avattak be a liberálisok, nem értek hozzá, akkor azért mégis vállaljam a felelősséget, és meg leszek büntetve. Igazi liberális gondolatmenet.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Ugyanis ezzel azt állítod, hogy a liberális mainstream redefiniálja a szavakat a magyar nyelvben, tehát jelen esetben te akarod megmondani, mit jelent az erőszak.  Nos, ha a szóelemzésből indulok ki ..."

Nyelvi elemzés helyett nézd meg, milyen értelemben használják, pl. https://hu.wikipedia.org/wiki/Csal%C3%A1don_bel%C3%BCli_er%C5%91szak

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Mi közöm van nekem a Wikipédiához? Amikor én tanultam a magyar nyelvet, nem volt internet, aztán hellyel-közzel mégis megtanultam értelmezni a magyar kifejezéseket, sokszor jobban, mint azok, akik internet és Wikipédia mellett nőttek fel. Továbbá semmi egyebet nem csinálsz, mint ideteszel egy fősodor által kreált forrást, amely éppen átdefiniálja a magyar nyelvet. Hasonlóképpen nem fog érdekelni, ha bizonygatod majd nekem, hogy van 453 féle nem, mert ettől függetlenül mit sem változik az a tény, hogy két nem van, a hím és a nőstény. Ez pontosan kettő akkor is, ha a liberálisok a kezembe nyomják a saját szótárukat, hogy legyek kedves eszerint használni a nyelvet. Nem leszek kedves. Ha úgy tetszik, ez tudatos értékválasztás.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nesze, fősodor:

Az erőszak az Istentől kapott hatalommal, képességgel, erővel való visszaélés. Az erőszak alkalmazásával az erősebb rákényszeríti akaratát a gyengébbre, kihasználva testi, szellemi, gazdasági vagy katonai fölényét. Isten nem pártatlan az erősek és gyengék küzdelmében, hanem megítéli az erőszakoskodást.

Látom, az idézőjel értelmezése még nem megy. Segítek: idéztem. A honnanhoz pedig hívd segítségül a Google-t, remélem, tudod, mi az. Aztán magyarázd, hogy a liberális „fősodor” agyszüleménye az, hogy az erőszak nem a fizikai erőre utal kizárólag!

Már hogy lenne személyeskedés? Te mégis hogyan értelmezed a faszkalap szót? Hogy lehetne ahhoz egy embert hasonlítani, hiszen én úgy tanultam, hogy a fasz a férfi nemiszerv, a kalap egy fejfedő. Ebből sehogy nem áll össze az, hogy ehhez hogyan is lehetne egy embert hasonlítani. Ugye, tökéletes az érvelésem, nincsen benne semmi erőszak?

Ha valakivel beszélgetni, esetleg vitázni szeretnél, sokat segít, ha a szavakat, amelyekete használsz, olyan értelemben használod, ahogy a témához hozzászólók úgy általában, nem pedig random, ahogy szeretnéd.

A családon belüli erőszaknak pl. van egy elfogadott definíciója, amit használnak a jogalkotók, vagy például az ezzel foglalkozó szakemberek. 

Persze használhatod a szavakat olyan értelemben is, ahogy te azt kitaláltad, vagy ahogy hosszú gondolkodás után rájöttél, hogy mit jelentenek, csak nincs sok értelme.

Ennek semmi köze a politikai beállítottsághoz, a konzervatívok is nyugodtan használhatják az értelmező szótárakat, esetleg bármilyen lexikont, nem csak a liberálisok. 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Vagy Btk. Kapcsolati erőszak - ebben is van jópár példa, ami nem fizikai erőszak, megjelöltem vastaggal, hogy ne kelljen keresni:

Btk. 212/A. § (1) Aki gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére rendszeresen

a) az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít,

b) a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javakat von el és ezzel a sértettet súlyos nélkülözésnek tesz ki,

ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott személy sérelmére rendszeresen követ el

a) a 164. § (2) bekezdése szerinti testi sértést vagy a 227. § (2) bekezdése szerinti becsületsértést, bűntett miatt három évig,

b) a 164. § (3) és (4) bekezdése szerinti testi sértést, a 194. § (1) bekezdése szerinti személyi szabadság megsértését vagy kényszerítést, egy évtől öt évig

terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Kapcsolati erőszak elkövetőjével szemben kitiltásnak is helye van.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény csak magánindítványra büntethető.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nagyon sokan nem tudnak tenni ellene.

Locsemege egy adott kontextusnak szánta a topikot, nektek, "haladóknak" meg elengedhetetlenül fontos, hogy kiterjesszétek a határokat, hogy a realitást áldozathibáztatássá tudjátok kenegetni, demonstrálva vélt-, mindenek felett álló nagyszerűségetek. Elvtársaitok örömmel látják, hogy egy ember egyértelműen kifejezett szándékain átgázolva erőltetitek a széles látókörnek álcázott nézőpontot, mely nagyon nagy általánosságokban való okoskodásokon kívül másra nem jó, és mindig az a vége, hogy az áldozatnak esélye sincs, és csakis a más a hibás. Kutatásokra hivatkoztok, de csupán a valóság univerzális részleteinek megállapításaiként tekintetek rájuk, nem mint eszközre, melyből konklúziókat levonva mind közösen gondolhatnánk, tehetnénk a zaklatások ellen. Nem, számotokra az a lényeg, hogy mantrázzátok a negatív történéseket, és azt, hogy csak az elkövető a hibás, mert a sírdogáló áldozatok fájdalmát a hátatok mögötti díszletté silányítva kurva okosnak érezhetitek magatokat, de legalább az előrelépésről való diskurzust is megnehezítitek.

Olyasmi zajlik itt, mintha valaki az autók piros fényezéséről szeretne beszélgetni, ti pedig elkezdenétek pofázni a többi színről, és leugatnátok a topiknyitót, hogy miért csak a pirosról akar beszélni. Jelen topik címe félreérthető, de a nyitó hozzászólás és locsemege későbbi hozzászólásai jól behatárolták, miről van szó. Avagy nem kellene újra és újra szándékosan erőszakot elkövetni locsemege topikján, miután többször jelezte, hogy szeretné, ha az általa felvetett témához szorosabban kapcsolódó dolgokról esne szó. Én egyáltalán nem vagyok az offtopik ellen, de az itteni tevékenységetek hitvány és méltatlan tükörképei az általatok ideerőszakolt zaklatásoknak. Visszajárni, hogy offtopikkal oktassátok ki a másikat olyan, mint Mercedessel vészvillogót használva bármilyen (köz)területet parkolónak tekinteni. Ha bekerül az "intellektuális cigány" szócikk a szótárba, rólatok fog szólni.

Te se úgy öltözöl reggel, hogy ne nézz ki túl jól, nehogy valaki elkezdjen zaklatni, neadjisten megerőszakoljon. Hát a nőknek sem kell.

A közúti közlekedésben résztvevő (motor)kerékpárosoknak sem kell jobban figyelniük az autósoknál és teherautósoknál. Viszont stabilitás, kasztni, légzsákok és egyéb biztonsági/védelmi berendezések hiányában érdekükben áll jobban figyelni.

Ez a beteg áldozathibáztatás, amit itt nyomsz, iszonyatosan gusztustalan.

Sajnos a valóságtagadás annál sokkal gusztustalanabb. Vajon ha lehetne nemi erőszakra biztosítást kötni, a biztosító milyen viselkedést, öltözködést stb.-t követelne meg?

:)

Köszönöm a hozzászólásod, mostanában neked van több türelmed, mint nekem, úgy látom.

Sajnos a valóságtagadás annál sokkal gusztustalanabb. Vajon ha lehetne nemi erőszakra biztosítást kötni, a biztosító milyen viselkedést, öltözködést stb.-t követelne meg?

Ez tökéletes meglátás! :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Miért kínos kimondani, ha valaki tényleg annyira ronda, hogy senkinek sem kell? A kudarcoktól, szexuális frusztráltságtól férfigyűlölő lesz, és előlép valami feminista szószólónak. Üthet a férfiakon, meg éri valami sikerélmény, mert a szent ügyet felkarolja a nyugati mainstream, élén a demokrata párttal. Van ebben bármi újdonság szerinted?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én Brittany Higginsre gondoltam, amikor ezeket a cinikus hozzászólásaimat írtam. Sokadjára mondom, nyilván nem értek egyet a bűncselekményekkel, nemi erőszakkal, de a topik eredeti felvetése nem ez. Ha egy konferencián meghívok egy nőt estére egy üveg borra, akkor nem erőszakoskodom, viszont világosan beszélek. Ha a nőnek is hangulata van hozzá, jönni fog, ha meg nem, akkor hárítja a meghívást. Az ellen szólalok fel, amikor már valaki ezt is zaklatásnak tekinti, vagy azt, ha egy férfi megnéz egy nőt. Egyrészt azért öltözik csinosan, hogy megnézzék, másrészt azért van szemünk, hogy megnézzük őket. Ha nem szeretné, öltözhet felőlem burkába, vagy tudja fene, hogyan hívják, aztán meg is vagyunk. Mondjuk nekem biztosan jólesne a pozitív visszaigazolás, hogy vonzónak találnak, de az aszexuális feministáknak nyilván nem, mert nekik a szex gondolata is szenvedést okoz. Csak a szokásos. A természet által adott egyébként szép és kellemes nemi szerepeket nem akarják vállalni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Miután elolvastam az eredeti (?) cikket és megnéztem a szőrös mellét 10 másodpercig markolászó pasit is...

Kijelentem, hogy szenzációhajhász és részrehajló cikk. Egyrészt az olasz esetet miért kell a BBC cikkéből megtudni? Az újságíró meg tudósítson a tényekről, de ne csak az egyik oldalról! Megkérdezte valaki a gondnokot? Mert lehet, hogy az lett volna az egézseges vége a történetnek, hogy a gondnokot kirúgni és lecsukn, a lányt pedig kirúgni és megbélyegezni. (Az egymillió dolláros kérdés: A mélyen vallásos Olaszországban miért nem így történt?)

Történetesen elváltam és hasonló korú leányom nálam aludt (helyszín: nyócker, majdnem a Kálvária térnél), de előtte 01 órakor bulizni indult az utált barátnőivel. Amikor a buli előtt megérkezett hozzám, felháborodottan kérdezte:

- Apa, miért néz meg mindenki az utcán?

- Mert úgy vagy öltözve, mint egy kurva.

Na, ennyit a 17 éves lányok lelkivilágáról!

miért kell a BBC cikkéből megtudni?

Mert ott ertenek hozza a legjobban, ugyanis ott a legmagasabb az egy negyzetmeterre juto pedofilok szama. Talan az ENSZ szekhaz lehet magasabban, de a Vatikant magabiztosan verik.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Hát persze. Csak azt kell felfogni, hogy 17 évesen ezt még nem fogja fel!

Mondhatod, hogy áldozathibáztató vagyok, de az áldozatot helyzetbe hozó bűnöző sem mindig tudja értelmezni a kihívónak tűnő jelenséget.

Pedig csak az áldozatnak még nem fejlődött ki teljesen az agya. :-D

És ekkor az áldozathibáztatás új értelmet nyer! Mert nem csak a 17 éves kislány, hanem a többször annyi idős nő is öltözik és viselkedik kihívóan. Ez a megatartás felhívás a keringőre - nem csak a szexuális ragadozóknak!

A vége meg pampogás - életkortól függetlenül.

Vagy szerinted a "Ne rakd ki a csöcsöd, ha nem akarod hogy bámuljam!" vs "Ha kiraktad, akkor bámulom. Neked meg kuss!" - áldozathibáztató vagy reális? ;)

Azaz hol van itt az erőszak?

"Továbbra sem kapott elégtételt", "a rendőrség a cselekmények elévülésére hivatkozva lezárta a nyomozást ". Ekkora bulváros hatásvadászatot, meg csúsztatást... Ha elévült, akkor nem tudnak mit tenni. Arról nem beszélve, hogy Szilágyi Liliána maga mondta el, hogy azért várt addig, ameddig várt, hogy elévüljön a dolog, és ne legyen az apja ellen büntetőper, mert hogy ő (Liliána) nem ezt akarja, hanem fel akarja hívni a figyelmet a hasonló esetekre. (Asszem, a partizános interjúban is hallható mindez.) Ami pedig a rágalmazást illeti, jobb helyeken büntetőügyben a vádat terheli a bizonyítási kötelezettség, ráadásul itt jogi eljáráson kívül, egy sokak által nézett műsorban fogalmazta meg először a vádjait, szóval valahol nagyon is érthető a dolog. (És bármennyire is abszurd a helyzet, az ártatlanság vélelméből nem kellene engedi. Ez volt az egyik óriási kára a metoo-nak, hogy az ártatlanság vélelmének és a tisztességes eljárásnak a maradékát is szinte teljesen felszámolták.)

Szerkesztve: 2024. 01. 08., h – 11:40

Ma ebédnél a másik asztalán ülő öregember következetesen, legalább 6-7 alkalommal "szívem"-nek hívta a 20 év körüli pincérnőt. Utóbbit szemmel láthatóan nem zavarta.

trey @ gépház

Elég nehéz tool ez a magyar nyelv!;) Már, ha a topic címét nézzük.

Pedig mondhatta volna, hogy nem jön ez a kurva pincérnő, amit az ő helyében lazán értelmeznél:

- Lekurvázott!

- Szexuális szolgáltatást pénzért árulónak titulált!

Pedig a Magyar értelmező kéziszótár kurva címéhez tartozik a következő példamondat: Nem jön ez a kurva villamos.

Ez nálad bizonyára a villamos szexuális zaklatásának minősül. :-D

Írd már körül, hol van itt a szexuális zaklatás!

Megint utólag picsognak a kedves udvarlás miatt!

Úgy látszik nem olvastad az ide vonatkozó cikket. Szovjet elvtársainknak ki volt adva a feladat, hogy ellenséges területen mindenkit megerőszakolni. Ennek a törkvésnek anyai nagyanyám is áldozatul esett. Nem tudván, hogy száz éves korában némi picsogással akár celeb is lehet, ezért - anyám 10 éves korában - az öngyilkosságot választotta.

De azért elég jópofa volt a hozzászólásod. ;)

Szerintem te nem olvastad a topik korábbi tartalmát, összefoglalom:

A zaklatás és erőszak áldozata saját maga a hibás, különösen, ha később panaszkodni merészel: egyrészt mert feminista picsogó, másrészt mert hazudik, az a dolog csak kedves udvarlás volt, harmadrészt, mert látszik a képen, hogy ő olyan ronda, hogy biztos nem is volt semmi.

Mindenki úgy szűri le egy több száz posztos topik tartalmát, amilyen a lelke belül. Neked ez.

Szerintem -rajtad kívül- kevesen értenek egyet az összefoglalóddal. Mindenki tisztában a szexuális erőszak fogalmával. Mindenki tudja mit jelent (háborúban) az a kifejezés, "jaj a legyőzötteknek" (vae victis). Mióta háború van a vesztes férfiait lemészárolják, a nőket megerőszakolják, (s sokszor lemészárolják utána). Mondhatni ilyenkor tör ki az emberből az állat. S ezt a témát nem szeretném tovább folytatni.

A topik témája, a szexuális zaklatás már más téma. Sokkal képlékenyebb. Van mikor az erő, a hatalom birtokában, az erőszak előszobája. S van amikor "azt mondta nekem ma reggel, hogy ma különösen csinos vagyok" zaklat!picsogás. (De máskor meg udvariatlan bunkó, mert nem hozott virágot nőnapkor.) A baj, hogy az előbbi negligálása, s az utóbbi komolyan vétele mostanában csak attól függ, hogy van-e csoport, akinek érdekében van ebből hatalomhoz jutni.

Sajnos a hatalom kihasználása saját előnyünkre, egyidős az emberiséggel, régen ez többnyire a férfiak kiváltsága volt, (akkor a hatalom megszerzéséhez szükséges volt a fizikai erő, ügyesség) most már más ....skillek szükségesek hozzá. Sokszor elég, ha jó helyen, jó hangosan kiabál. Ebben meg a nők nagyon jók.

Ezért -nekem- kifejezetten nem tetszik, hogy az erőszak és a zaklatás fogalmakat sokan keverik a topikban. De így jártam.

 

Egy biztos: a beleegyezést rögzítő és mondjuk 30 évig megőrző app, a szépreményű (hardvard, CalTech, MIT ,stb. menői ) fiatalemberek között nagy népszerűségnek örvendene. App készítők előre!

Nem. Akinek nincs okostelefonja az

1. Nem szépreményű fiatalember, s

2. ezért ebben a játékban nem célszemély.

Lezüllött, depressziós volt egyetemistákkal kapcsolatban még nem hallottam, hogy 20-30 évvel ezelőtt bárkit szexuálisan zaklattak volna. Pedig biztos volt nemi életük.

Szerkesztve: 2024. 02. 02., p – 10:49

"Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak"

A Bírósági Határozatok Gyűjteményében Bfv.1191/2022/13 sorszám alatt elérhető dokumentum szerint Novák Katalin kegyelemre méltónak találta az egykori igazgatóhelyettest. Az ítélet szerint ő volt az:

akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált,

aki megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében ezzel a szöveggel: „én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki.”

aki ezt a hamis vallomást a saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel,

és akit mindezért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek első és másodfokon is.

Nagy szerencse, hogy jelen van a megbocsatas is a buntetesek mellett. :)

A folytatas: https://444.hu/2024/02/02/a-kormanymedia-vedelmebe-vette-a-pedofil-igaz…

Szokasos. Pedofiltamogato kormany.

Megkertem a ChatGPT-t, hogy foglalja ossze a cikkeket a temaban: https://imgur.com/a/XXlDNbN

Nos, a kormánymédia most úgy döntött, hogy a pedofil igazgató bűnsegédjét a saját védelme alá veszi. Mert mi más lenne a logikus lépés, ugye? Mert mindenki egyértelműen arra várt, hogy a kormánylapok személyi dicséreteket osztogassanak egy olyan egyénnek, akit a bíróság bűnösnek talált olyan tettekben, amelyek minden jóérzésű embert megdöbbentenek. De hát ki is várna mást? Az igazságügyi rendszer által kiszabott büntetés egyértelműen csak azért született, hogy megkönnyítsék az illető reintegrációját, hiszen mindenki tudja, hogy semmi sem tesz annyira jót a társadalomnak, mint a pedofilok újra beillesztése a közösségbe. De persze, mindezt az elítélt "fejlesztő pedagógus" és "síoktató" szakmai tapasztalatával és családi háttérével kell kontextualizálni, mert ezek valóban számítanak egy ilyen helyzetben.

Mentegesd csak az eliteltet, meg magyarazkodj, hogy nem is ugy volt, csobe huztak, stb. De ne nekem add ezt az alusapis dumat elo, mert en nem adok erte kutyakekszet. A birosagra menj egybol, hogy itt csalas tortent biztosan, hiszen ez most lehet epp haverpedofil, haverpappedofil, orbanosztalytarspedofil, nagykovetpedofil alombol van! :D

Nem furcsa, hogy az úgynevezett demokráciákban a szivárogtatók egyúttal mind szexuális bűnözők is? Például Julian Assange is nőket erőszakolt, és kétséged ne legyen, bármelyikünk homokszem lenne a gépezetben, az éppen úgy pedofil zaklatóvá válna pillanatokon belül.

Extra kérdés: az rendben van, hogy a gyerekek iránti szexuális érdeklődés, ez a szexuális deviancia büntetendő. Ezzel párhuzamosan egy másik deviancia, a homoszexualitás miért nem büntetendő? Más megközelítésben: ha a homoszexualitásra elfogadással tekintünk, miért nem vagyunk elfogadók a pedofilokkal szemben? Hiszen nem tehet róla, az a szexuális preferenciája, neki a gyerekek okoznak örömet. Nos?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Extra kérdés: az rendben van, hogy a gyerekek iránti szexuális érdeklődés, ez a szexuális deviancia büntetendő. Ezzel párhuzamosan egy másik deviancia, a homoszexualitás miért nem büntetendő? Más megközelítésben: ha a homoszexualitásra elfogadással tekintünk, miért nem vagyunk elfogadók a pedofilokkal szemben? Hiszen nem tehet róla, az a szexuális preferenciája, neki a gyerekek okoznak örömet. Nos?

A dolog egyszeru. Nem a devianca miatt buntetik, hanem azert, mert a pedofilsagbol kovetkezik, hogy ha tettekke formalodnak a gondolatok, akkor kiskorut rontanak meg. Az durva, ha ez eddig nem volt szamodra nyilvanvalo. :D

A buzi meg mindossze annyi, hogy 2 azonos nemu egymast szereti vagy eppen seggberakja. Ott onmagaban nincs kiskoru megrontasa a kepben alapbol, hacsak nem papokrol van szo vagy egyeb aktiv pedofilokrol. Szoval az senki nem erdekel.

 

Nem furcsa, hogy az úgynevezett demokráciákban a szivárogtatók egyúttal mind szexuális bűnözők is? Például Julian Assange is nőket erőszakolt, és kétséged ne legyen, bármelyikünk homokszem lenne a gépezetben, az éppen úgy pedofil zaklatóvá válna pillanatokon belül.

Tehat ezzel mosdatod ezt a bizonyitottan pedofil embert. Szep probalkozas. :) Jo kader vagy.

 

Tovabbra is csak gratulalni tudok a magyar kormanynak, hogy ilyen melyre sullyedt, hogy pedofilokat tamogat.

Nem a devianca miatt buntetik, hanem azert, mert a pedofilsagbol kovetkezik, hogy ha tettekke formalodnak a gondolatok, akkor kiskorut rontanak meg.

A férfiaknak farkuk van, potenciálisan képesek nemi erőszakot elkövetni, tehát ha tettekké formálódnak a gondolatok, akkor erőszakot követnek el. Következésképpen minden férfit börtönbe kell csukni! Ennyit az általad felhozott magyarázat hitelességéről.

A buzi meg mindossze annyi, hogy 2 azonos nemu egymast szereti vagy eppen seggberakja.

Felnőttet szabad bántani, csak gyereket nem? Ha 17.999 éves az áldozat, akkor az szörnyű pedofília, ha 18 éves, akkor minden rendben? De amúgy az sem jobb, ha 37 az áldozat.

ezzel mosdatod ezt a bizonyitottan pedofil embert

Nem, ez két külön történet. Azt próbáltam megmutatni, hogy a pedofília azért van túl hipe-olva, túldimenzionálva, mindamellett, hogy valóban nincs rendben, azért van túl erős büntetés hozzárendelve - egy gyilkos kevesebbet kap -, mert ha a demokratikusnak nevezett társadalmak valós működését, szennyesét teregeti ki valaki, pedofíliával megvádolható. Ha lefoglalják a számítógépedet, s kellemetlen vagy a gépezetnek, hogy, s hogy nem, fognak találni pedofil képeket azon a gépen. Nem tudod bebizonyítani az ellenkezőjét, de bevarrnak életed végéig a börtönbe. A pedofília büntethetőségének éppen ezért fontos kritériuma, hogy nem kell megvalósult cselekménynek lennie, elegendőek csak ilyen tartalmú fényképek egy telefonon, számítógépen.

A pedofília nem egyéb, mint egy eszköz a hatalomnak ahhoz, hogy a kellemetlen embereket egyszerű módon kiiktassák, a társadalomtól elidegenítsék - sokan elhiszik a vád valódiságát, tehát akkor az nyilván egy szörnyű ember -, ezáltal társadalmi részvétet, együttérzést a szivárogtató nem kap, és mártír sem lesz belőle.

A pedofília noha valóban szexuális eltévelyedés, de nem nagyobb, mint a homoszexualitás, viszont egy nagyszerű eszköz kellemetlen emberek kiiktatására. Más kultúrákban kiesnek emberek az ablakon, polóniumos teát kortyolgatnak, lelövődnek, öngyilkosok lesznek, errefelé pedig pedofillá, enyhébb esetben nemi erőszakot elkövetővé vagy zaklatóvá válnak. Amiatt meg évtizedekre fegyházba kell zárni.

Más kultúra, más módszerek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nagyon mas iranyba mentel. :D Durva, hogy mennyire kapalozva kell most vedeni pedokormanyt es a pedofilsagot.

A férfiaknak farkuk van, potenciálisan képesek nemi erőszakot elkövetni, tehát ha tettekké formálódnak a gondolatok, akkor erőszakot követnek el. Következésképpen minden férfit börtönbe kell csukni! Ennyit az általad felhozott magyarázat hitelességéről.

WTF :D Jol meg vagy menve. Itt eroszakot kovettek el gyerekek ellen es azt segitettek eltussolni. Ezert jart a bunti. Nem gondolatrendorseg volt. Eliteltek azokat akik a gyerekek megrontasaban vettek reszt. :D

Felnőttet szabad bántani, csak gyereket nem? Ha 17.999 éves az áldozat, akkor az szörnyű pedofília, ha 18 éves, akkor minden rendben? De amúgy az sem jobb, ha 37 az áldozat.

Felnottet sem szabad bantani. Ez nem tudom neked mibol jott :D Gyerekek helyzetevel visszaelni, viszont minositett eset kell, hogy legyen. Nagyon helyesen az is. El is iteltek pedokat.

 

A commented tobbi resze pedig valami alusapkas dolog. Azt szakemberrel intezd. Nem segithetek bennuk. Raadasul jelen esetben pont bizonyitek is volt a pedofil tettekre es arra is, hogy segitseget nyujtottak az elitelt szemelyek a gyerekek megrontasaban. Ezt senki sem kerdojelezte meg: nem felmentettek, hanem kegyelmet kapott.

 

A pedofília noha valóban szexuális eltévelyedés

:D:D:D:D Tuti van a csaladodban  pedofil, ha igy mentegeted :D De azt, hogy apad mit tett veled vagy te mit tettel a gyerekeddel azt szakemberrel beszeld meg, de ne probald meg ramtukmalni a pedofilsimogatasod es pedofilszimpatiad. :D

mennyire kapalozva kell most vedeni pedokormanyt

Erről te beszélsz, nem én. Nem is értem, miért kevered állandóan a beszélgetésünkbe.

Itt eroszakot kovettek el gyerekek ellen es azt segitettek eltussolni. Ezert jart a bunti. Nem gondolatrendorseg volt. Eliteltek azokat akik a gyerekek megrontasaban vettek reszt.

Erről még továbbra is te beszélsz, nem én, de örülök, ha találtál bármiféle kapcsolatot. :D

Raadasul jelen esetben pont bizonyitek is volt a pedofil tettekre

 Megmutatnád ezeket a bizonyítékokat? Én még mindig erről beszélek.

Ezt senki sem kerdojelezte meg: nem felmentettek, hanem kegyelmet kapott.

Még mindig teljesen másról beszélsz, mint én. Elég világosan leírtam, hogy én arról beszélek, hogy a pedofília túl van dimenzionálva, mert ez egy eszköz azok ellen, akik megmutatják az igazságot, az úgynevezett demokratikus társadalmak valódi működését a társadalom szélesebb rétegeinek, s ezért kellemetlenné válnak a hatalom szemében.

A rágalmazással picit szerényebben!

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Jah bocs. Ha teljesen temaba nem vago dolgokrol szeretnel beszelni annak is orulok, de akkor eltevesztetted a threadet. Majd szolj ha lesz valami. Engem nem erdekel az, hogy random embereket miert iteltek el es miert nem. En konkret esetet hoztam. Majd szolj, ha temahoz is lesz valami.

Addig felolem nosztalgiazhatsz es relativizalhatod csaladi elmenyeid :D

Volt egy kérdésem. Nem válaszoltál rá, így most lett több. (mondjuk értem én, utánanézni dolgoknak, hitelesen, mindig nehezebb mint 444-et, telexet idézni)  2021 ben kapott 3év 4 hónapot másodfokon.

1. Akkor ez jogerős volt?

2. Ez alapján lecsukták?

3. Ha igen, akkor kb. 2 évet ült mire kegyelmet kapott?

3. Akkor ez 2023 ban kb. a szokásos harmadolásnak tekinthető?

Mindezt úgy kérdezem, hogy

1. Én simán bedobtam volna egy dögkútba megdögleni. A kegyelem időpontjában, már lebomlott volna.

2.Alapvetően nem értek egyet a harmadolás intézményével. Börtönben nem a jó magaviseletet kell jutalmazni, hanem a rosszat büntetni, mondjuk +egy harmaddal.

A cikkekben benne volt minden info. :D

De ha 1 nappal szabadulasa elott kapna kegyelmet (nem igy volt), az igy egy gesztus. Pedofilsimogato es pedofiltamogato gesztus. Szegyen.

Ami meg szegyen, hogy mivel a kormany pedofilt simogat, a felszopo birkagecik egybol elkezdik racionalizalni a pedofilsimogatast.

Majdnem írtam, hogy de nem, mert a 444 cikből nem derül ki, rá kellett kattintanom az origó cikkre is.

Így tudtam, meg hogy 1 év 5 hónapot ült. És utána feltételesen szabadlábra került vagy nem tudom mi, mert ezt a "reintegrációs őrizet" nevű akármit nem tudom értelmezni.

Egy régi dalrészlet jut eszembe. "köpni kell'. Azért, miután -miattad te.....'.- beleástam magam ebbe a történetbe,  azért az látszik, hogy a csávókámnak volt elég komoly segítsége, már a bírósági szakaszban is.  Szóval vannak kapcsolatai bőven. De nem pedofil simogatás, csak mi kutyánk kölyke effektus.

De ezt az újkori büntetéseket se értem, a bíró kiszab egy büntetést, ami többnyire a kiszabható alsó határhoz közeli, aztán ezt régebben harmadolták, most meg még a fele előtt, reintegrációs őrizet. Még 10-20 év, és dicséretet kapnak.

De ezt az újkori büntetéseket se értem, a bíró kiszab egy büntetést, ami többnyire a kiszabható alsó határhoz közeli, aztán ezt régebben harmadolták, most meg még a fele előtt, reintegrációs őrizet. Még 10-20 év, és dicséretet kapnak.

Gondolom tele vannak a bortonok es ezert minimumot kapnak :(