Covidos vagyok

Nem akarom nyomni a drámát, ezért már az elején közlöm ma már sokkal jobban vagyok.

November 2.-án hétfőn kezdődött azzal, hogy iszonyat fáradtan mentem be reggel az irodába és nem is volt kedvem csinálni semmit. Már ez gyanús volt. Másnap is bementem, de rám csörgött a Telenor és haza kellett jönnöm 10-re, mert kaptam egy kis privát tornyot ami lakáson belül szórja a mobiltérerőt  (5G-t nem, nem ettől kaptam el ;P ).  Miután elment a szerelő délben ledőltem egy kicsit. másnap reggel sikerült felébrednem. De valami olyan fáradtan, hogy gondolkodtam azon visszafekszem. kb 10-óráig a dolgozószobámban szöszmötöltem, majd úgy döntöttem bemegyek az irodába. Mire beértem el is feküdtem egy kanepén. Mi a fasznak jöttem be? Úgy elfáradtam az út alatt és olyan kurva álmos lettem, hogy azt is nehéz volt elképzelnem, hogy megyek haza. Azért hazafelé még vettem egy új gépet, hogy otthon ne legyen unalmas.

Hazamentem és estére be is lázasodtam. (Nov.4)

Kereken egy hétig ez ment. Végig nagyon keveset voltam ébren, kb kómában voltam jelen az életemben. Alig tudtam koncentrálni. Végig 37-38.8 C° közötti lázam volt. Alig ettem, csak nyomtam befelé a gyógyszereket (-5 kg). A legeslegrosszabb az egészben az a  tudat volt, hogy holnapra ez akár sokkal rosszabb is lehet. Egy hétig konstans szarul lenni és nem érezni semmilyen gyógyulást ijesztő. Végig fejben az a gondolat, hogy bármely pillanatban akár drasztikus változás jöhet, az kegyetlen.  Ilyenkor akaratlanul is lepörög az ember élete és azon gondolkodik, hogyan kellene a maradék függő dolgokat elrendezni. Alapvetően úgy élek és csak olyan döntéseket hozok meg, hogy bármely pillanatban is távozom a családom semmilyen anyagi veszteséget ne éljen át miattam (pl.: nincs megkezdett, fedezetlen projekt), legyen elég nekik az érzelmi veszteség. 

Most szerdán letesztelek (Nov.11.)

Másnap estére jött meg a teszt. Pozitív. Covidos vagyok, helyesen a bennem lévő SARS-CoV-2 vírus aktív. Sokkal jobban vagyok már, de ez még nagyon messze van az egészségestől.
 

Hozzászólások

Jobbulást, én tavasszal átestem, asztmásként nem volt könnyű, köhögtem, feküdtem egy hónapot és utána még egy hónap volt rendbejönni.

Kitartás!

Jobbulast. Az jo hir, hogy mar kifele vezet az ut.

A laz + 18-20 ora alvas nekem ismeros, ketevente egyszer elkapok egy olyan influenza-szeruseget, de annak 2-3 nap alatt mindig vege van. Ijeszto belegondolni, hogy ez 10-15 napig menne.

Jobbulást. Én vasárnap megyek tesztre (nem reklámként, de ezektől az arcoktól tényleg megjön az eredmény 2 napon belül), tuti pozitív lesz. Kicsit köhögök, más nincs szerencsére.

Jobbulást!

> A legeslegrosszabb az egészben az a  tudat volt, hogy holnapra ez akár sokkal rosszabb is lehet.

A végén még te is elismered, hogy maga a ráparázás okozza a bajt :-)

Mielobbi felepulest, gyogyulj meg hamar!

Jobbulást! Szaglásodat is elvesztetted? Véroxigén-szintet mértél néha? Van tipped, hogy kitől kaptad el?

Én a gyerekeimtől kaptam el. A lányomnak 1-2 nap volt láza (37C), semmi más tünet. Gyorsan túl volt rajta. A fiamnak elment a szaglása, íz érzékelése, más tünete nem volt. Már ő is túl van rajta. Nekem rá ment a tüdőmre, nehéz légzésem van, és időnként nem tudom, hogy a tüdőm, a szívem felől érzek fájdalmat. A többi tünetem elmúlt. 3 hét után csináltattam tesztet, ami még mindig pozitív. 

Bocs most estem be ide.

Na na nem jók az ilyen ötletek. Vagy már tavasszal a síelés után átesett rajta vagy tünetmenetes. A mióta a családban 3 Covidos volt nekem meg (1 db hasmenésen kívül) semmi bajom, hiszek abban hogy ez fertőz (előtte is hittem).

A feleséged is tesztelték? Lehet tünetmentes, sőt amiben igazándiból reménykedem hogy vannak emberek akiknek a genetikai lottó azt dobta, hogy ők el sem tudják kapni. 

Ha jó az immunrendszered, akkor "el se kapod". Egész pontosan előbb leküzdi az immunrendszered, mint tüneted lenne és fertőznél. A vakcinának is elvileg ez a hatása, hogy az immunrendszert az adott "kórokozóra" trenírozza, hogy könnyen le tudja győzni és az adott személy ne betegedjen meg és ne fertőzzön.

Tinikorunktol kezdve, amint a tesztoszteron dominal a szervezetunkben, a 37.5-nel mar rendre kidolunk mi ferfiak. A 38 az mar a "tenyleg csak aludni tudunk" kategoria felnott ferfiaknal.

De a legtobb gyereknek ket futkarozas kozben lehet merni a 39-es lazat.

Nekem meg par eve ment 40 fole. 24-bol 21-22 orat aludtam vegeredmenykent. Es semmi mas tunetem nem volt, csak a laz 2 napig, meg 3. nap egy hoemelkedes maradt belole. Nem tudom mi okozta, de nem is erdekel, nem jott vissza. :)

A tudósok forduljanak a kedves kínai gyártókhoz, mert ha ezekkell a hőmérőkkel mérem a testhőmérsékletet, akkor 35,5 fölé ritkán megy. (És vettem már vagy ötöt, mind ugyan úgy "wrong".) - Viszont emlékszem még a jó kis higanyosra, (sajnos eltört!) nekem sosem mért 36,4 alatt. Soha!

Gondolom kínai dolgozókra lett belőve, hőemelkedéssel nem fognak lógni a melóból az biztos!

nekem is van ketto, tokre mas fajta, 35-ot mer, de volt amikor 34-et is (bazzeg kihultem!). a higanyos az mindig 36-36.5 korul volt. nemtudom hogy a hianyos volt-e selejt (vagy by default magasabbat mert) vagy ezek a 2k-s vackok szarok...

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

És még én is úgy vagyok vele hogy higanyost használok, hehehe! Amikor kijöttem az USA-ba, már nem tudom miféle apropóból (megérzés...?) magammal cipeltem egy ősrégi higanyos lázmérőt... azóta is azt használom...

Egyszerűen alapból sose bíztam az ilyen elektronikus modern bizbaszokban. Meg egyáltalán, a higanyos használata INGYEN VAN. Az elekromosokba azonban mindig akkut (gombelemet) kell cserélni, és persze tuti hogy épp akkor van lemerülve amikor használni akarná az ember.

Lehet kapni higanymentes (folyékony fémötvözetes) hőmérőt manapság. Kicsit nehezebb lerázni, cserébe nem fogsz higanymérgezést kapni, ha összetörik, és befolyik valahova a fém, ahonnan nem tudod kiszedni. (Az elemessel kapcsolatban egyetértünk, a legtöbb ráadásul elég vacak, gyorsabban mér, de pontatlan.)

Jobbulást! Innen már csak felfele visz az út! :)

Szerkesztve: 2020. 11. 13., p – 18:27

Ha nem sertodsz meg, nem nyitok kulon posztot, leirom inkabb ide, hogy nalunk hogy zajlott. (stat: ferfi 36-40 ev kozott, no 26-30 kozott)

okt 24-en versenyeztem, jol is ment. A vegere elfaradtam, de csak ugy normalban. Este elkezdett fajni a fejem. Ejszaka izzadtam, vizes agyra ebredtem neha, akkor kicsit arrebb helyezkedtem :) Reggel meg mindig fejfajas. Nalunk aludt 2 csapattarsam a 24-ei verseny ejszakajan, mikor eloszor voltam lazas. Kicsit ittunk, beszelgettunk. Reggel kaptak egy jo tojasrantottat, es eltuntek. Szerencsere ok nem kaptak el. En mar delelott nem birtam kikiserni oket, inkabb visszadoltem az agyba. Ekkor mertem eloszor lazat, kb 37.3, de ejjel is valszleg volt.

Fejfajas egesz vasarnap, este megint hoemelkedes, ejjel izzadas. Hetfore elmult a laz, mar tudtam dolgozni home office-bol. Bedugult az orrom, de teljesen szaraz volt. Szaglasom es az izelelesem teljesen elment. A frissen lefott kaveszagot, a szarszagot, semilyen szagot nem ereztem. A sult tarja ugyanolyan izu volt, mint a barackos jogurt: semilyen. Ekkor mar tudtam, hogy covid; soha nem ereztem meg ilyet, pedig voltam mar megfazva.

Keddtol gyakorlatilag semmi bajom nem volt mar, a szag- es izvesztes kivetelevel, meg persze a bedugult orr, orrhang. De ezek inkabb csak kellemetlensegek. Felesegemnek kedd este kezdodott a hoemelkedes, hasonlo tunetek, talan 1 ejszakaval tobbet volt hoemelkedeses (2 helyett 3). Nagyjabol 1 hetig tartottak meg a kellemetlen tunetek. Tesztet nem csinaltattunk. Majd lehet hogy most fogunk ilyen antitest tesztet, hatha jo lesz esetleg valamire (bárca!!! :)).

Mivel kisgyermek korom ota mozgok, a 2 het onkentes karanten elegge megviselt. Az elejen en is fogytam kicsit, meg faradt voltam, nem kivantam a mozgast. Viszont a masodik het vegere mar 1-1.5 orat forgolodtam estenkent az agyban, mielott elaludtam. Maskor kb 2-5 perc alatt alszom el. Szoval masodik het csutortok penteken mar muszaj volt elmennem mozogni kicsit. Futottam 1-1 szigetkort. Nem voltak covidos tuneteim kozben, siman borzaszto izomlaz lett a jutalmam :) De ujra konnyen el tudtam aludni. 16-odik napon hetfon mar irodabol dolgoztam.

Azota sincs tunetem, talalkozom emberekkel, nem fertoztem meg senkit. Viszont tobb a gepelesi hibam, illetve beszedben is mintha nehezebben talalnam a szavakat, vagy szot tevesztek. Nem tudom ez covid maradvany-e, vagy csak bekepzelem, vagy csak siman oregszem :) Majd kiderul.

Ja es persze mindenkinek jobbulast kivanok! Usszatok meg ilyen konnyeden, mint en.

Jobbulást és kitartás! Remélhetően - és úgy tűnik - elég jól megúszod!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Kitartás, éljen az immunrendszered!

Note: annak alapján amit írtál, te legkevesebb tízszer olyan pocsékul vagy/voltál, mint én amikor elkaptam tavasszal. Bár semmi konkrét tudományos bizonyítékom nincs arra amit most állítok, mégis azt mondom, mélyen hiszek abban, hogy ez azért van mert én akkor már JAVÁBAN KETÓZISBAN VOLTAM, méghozzá folyamatosan! Azaz a „zsír-adaptáltak” pórias életét éltem, lényegében nulla szénhidrátfogyasztással. (Azért írom hogy „lényegében”, mert matematikai értelemben nem nulla mégsem, egy egészen minimális azért van például a tojásban amit rendszeresen fogyasztok...)

Te, annak alapján amit tudok rólad, sokkal magasabb vagy és izmosabb is, kisportoltabb is mint én. Ehhez képest majdhogynem szégyen hogy ez téged ennyire megvisel, engem meg a girnyót oly kevéssé. Pláne mert azt hiszem fiatalabb is vagy mint én (én 55 éves vagyok).

Szóval az egyetlen magyarázat erre szerintem ez lehet: én ketózisban élek (éltem akkor is amikor covidos voltam) te ellenben nem.

Emiatt érdemes lenne talán elgondolkodnod ezen hogy áttérj a carnivore diétára...

Amúgy, ezt a tanácsomat a szervezeted ÖSZTÖNÖSEN TUDJA. Mert írtad hogy étvágyad alig van. Naná! Logikus. A tested maga is tisztában van vele hogy a ketózis állapota JÓ a harchoz amit a vírusok ellen művel. A ketózishoz nm szabad szénhidrátot enni. Minthogy te is mint mások nyilván gyakran eszel szénhidrátot, a tested most inkább kikapcsolja az étvágyadat amennyire csak lehet hogy ne egyél szénhidrátot, inkább a zsírtartalékaidat fogyasztja, abból nyeri az energiát, mert eközben ketózisban lehet... Emiatt is fogysz ugye.

Ha megfogadsz egy tanácsot tőlem, egyszerűen mostantól ha eszel valamit, az csak állati eredetű legyen, hús és zsír! Még csak ne is tej vagy sajt. Tojás is lehet. A nyers májat meg pláne különösen ajánlom, mert az a természetes multivitamin! (Nem azt mondom hogy csak nyers húst egyél, kifejezetten a májat ajánlom nyersen.,.. vétek megfőzni, megsütni, oly sok vitamin megy pocsékba úgy!)

Ami azonban a legfontosabb: NE EGYÉL SEMMI SZÉNHIDRÁTOT!

___!!!!_SEMMIT_!!!!___

Őrizd meg a ketózisodat! Az nagy érték!

És abban is mélyen hiszek, ÍGY, ezzel a táplálkozással fogsz a leghamarabb „újra a régi lenni”, ami az erőnlétedet, életkedvedet, energiaszintedet jelenti!

Kurvára semmi szükséged szénhidrátra drága barátom. Értsd már meg hogy több mint egy éve már így élek és nemcsak semmi bajom se lett ettől de egyre jobb formában vagyok!

Nem azt mondom hogy azóta sopse lett volna apró visszaesés időnként, kisebb betegségek egyebek, de pillanatokon belül kigyógyultam mindből, holott tudom, korábban ilyesmik hetekre az ágyba döntöttek!

A másik, hogy el ne felejts most hogy beteg vagy beszedni NAPONTA legalább 50000 azaz ÖTVENEZER egység (IU) D vitamint! Sőt azon gondolkodom, jobb ha inkább napi százezret... Mert beteg vagy és tél is van már... Emellé jó sok A vitamint is, bár ha hajlandó vagy nyers májat enni, az utóbbi felesleges mert a májban van elég A vitamin úgyis. Ajánlott mennyiségem napi 20 deka nyers máj. De ha ízlik, a fél kiló se árt, nyugodtan betömheted. Az elején miután megszoktam az ízért, én is eszméletlen mennyiségűt bezabáltam belőle mert KIÍVÁNTAM! A testünk érzi, mi kell neki, de csak azután működik e megérzése jól, miután megvontad tőle az összes kábítószert. ÉS A SZÉNHIDRÁT NEM MÁS MINT KÁBÍTÓSZER. Ugyanis ADDIKTÍV...

Félreértések kedvéért leszögezem, nemcsak a cukor szénhidrát, de a fruktóz is, a keményítő is, a kenyér is, pizza is, sültkrumpli is, a tészták is, a... ja, minek írom, te azért ezzel vélhetőleg tisztában vagy.

Na mindegy. Remélem megfogadod a tanácsomat. Ha nem, hát a te döntésed...

Ha már itt tartunk, azért eldicsekszem vele: rájöttem, honnan vehetek kecskét! Egész kecskét, mindössze a bőrét nyúzzák le (gondolom mert azt eladják), de benne van a kecskében még a bele is! Kábé két hét múlva érkezik. Kifejezetten azért rendelem mert a belsőségeit akarom becsemegézni. Oké, nem dobom ki a többit se... de a gyomrára vágyom, meg a beleire... És igen, igen, IGEN: __NYERSEN__!

Feltámad bennem az Ősi Ragadozó... de az is igaz, azóta sokkal több az energiám...

Neked is jót tenne ez az életmód, hidd el!

Elismerem, eleinte kissé szokatlan. Kissé nagyon megbámulnának azok, akik rájönnek hogy így táplálkozol. De, az egészség egyrészt ennyit megér, másrészt azt is lehet élvezni ha valaki az extravaganciájával tűnik ki... Anyagilag meg egyáltalán nem drága mert sok pénzt megspórolsz amit eddig a szénhidrátokra költöttél, de meg te úgyis multimilliomos vagy hozzám képest ha tehát én megengedhetem magamnak akkor te aztán pláne...

"Te, annak alapján amit tudok rólad, sokkal magasabb vagy és izmosabb is, kisportoltabb is mint én. Ehhez képest majdhogynem szégyen hogy ez téged ennyire megvisel, engem meg a girnyót oly kevéssé. "

193 cm vagyok és 120 kg .. (kb 110kgval lapos a hasam.)

Én még nem láttam 90++ korosztályban ilyen méretű embert. Ott valamiért a kis girnyók vannak már csak. 

Ez így nem igaz. Több mint két héten át volt száraz köhögésem. Soha olyan náthám vagy influenzám nem volt még, ami ilyen hosszú köhögéssel járt volna. Ez nem __PRÜSZKÖLÉS__ volt! Száraz köhögés volt.

És nagyon sokáig...

Ezt az egy tünetet leszámítva azonban, tény hogy remekül viseltem. 2 napig volt csak lázam mindössze, ha jól emlékszem 37.6 vagy valami ilyesmi, szóval nem túl magas.

De különben meg nézd, „kedves” Kötekedő Flótás: MÉG AZ SE JELENTENE SEMMIT HA IGAZAD VOLNA.

Ugyanis akkor meg az van hogy rengetegen igenis covidosak lettek a környezetemben, AKKOR IS, és AZÓTA IS, mert hisz már majdnem egy teljes év eltelt azóta hogy a járvány elért oda ahol lakom, és épp az USA-ban lakom ami a járvány által legfertőzöttebb terület talán a Földön, s ekkor tehát az van hogy milyen érdekes, épp én nem fertőződöm meg, miközben körülöttem rakásra mindenki más... Pláne mert olyan a munkaköröm hogy elég gyakran vagyok kitéve fertőzésveszélyes szituációknak. És egyáltalán nem is pánikolok hogy jaj de gyakran mossak kezet meg minden. Mosok, az igaz, de nem gyakrabban mint máskor...

Szóval vagy az van hogy elkaptam a covidot és túléltem különösebb megpróbáltatások nélkül, hála a diétámnak, vagy az van hogy el se kaptam, HÁLA A DIÉTÁMNAK.

Nekem bármelyik variáció megfelel, mindegyik a diétám dicséretét zengi.

P.S.: Nem is nagyon érdekel te hiszed-e, s melyiket. Amit írtam a korábbi postomban, Oregon úrnak írtam...

“Szóval vagy az van hogy elkaptam a covidot és túléltem különösebb megpróbáltatások nélkül, hála a diétámnak, vagy az van hogy el se kaptam, HÁLA A DIÉTÁMNAK.”

Vagy csak simán nem kaptad el és nem kell semmit belemagyarázni és osztani az észt.  

Szomorú, hogy programozó létedre nem látod mennyire logikátlan amit írsz. Lehet hogy elkaptad, lehet hogy nem, de biztos vagy benne, hogy a diéta miatt voltak enyhe tünetei a betegségnek, amit nem is biztos hogy elkaptál. 

Btw én se kaptam el, hála annak, hogy megeszek minden nap egy sportszeletet. Vagy ha elkaptam is, nem volt észrevehető tünete, hála annak, hogy megeszek minden nap egy sportszeletet. Tehát mindenki egyen sportszeletet.

a +1 a carnivorenak ment ,de a logikád itt most tényleg sántít.

én még nem vagyok carnivore, vagy ahogy mifelénk hívják ketovore, de igyekszem növelni az állati eredetű táplálék arányát és minimalizálni a szénhidrátot ( cukor már közel nullázva) és szintén nullázni a növényi olajokat és magvakat. 

Lakatos Péter munkásságát ismered-e? 

 

https://blog.360akademia.hu/

“Luck Is What Happens When Preparation Meets Opportunity" - Seneca

Nem, még nem hallottam az illetőről, de most megnéztem a honlapját... nos, minden csak nem ergonomikus. Legalábbis nem az én böngészőmmel... De, azért el lehet rajta boldogulni. Találtam egy egész rakás cikket ami érdekesnek tűnik a címe alapján. Bár nem merném azt állítani hogy jelen pillanatban pontosan tudnám hogy mit tanít, de egyelőre - azaz „feltételesen” - azt kell mondjam, amit olvastam eddig tőle azzal egyetértek, azaz „méltónak találtatott” arra (hogy ilyen nagyképűen fogalmazzak...) hogy tovább olvassam. Ez a mondata különösen tetszik:

Hozzá kell tennem, itt arról beszélek, hogy az állati szövetek teljes spektrumához hozzá kell jutni – lásd belsőségek, kollagén

Ez ugyanis olyasmi amit legjobb tudomásom szerint NEM SOKAN MERNEK KIJELENTENI. Legalábbis a magyar szerzők, blogosok stb közül... Holott mély meggyőződésem, a carnivore diéta bár remek, de CSAK akkor nem veszélyes ha ezt a szabályt betartjuk!

Agyvelőt, nyelvet, májat régóta fogyasztok, kötőszövetet is ugye mert a disznófej füle jórészt az. De iszonyatos gondokban vagyok honnan szerezzek be gyomrot meg beleket... De, szerencsére épp a napokban rájöttem honnan kaphatok egész kecskét, épp csak a bőre van lenyúzva! A meglevő egyetlen nagy fagyasztóm mellé még rendeltem két másikat, jövő héten érkeznek... két hét múlva meg jön a kecske, sőt vélhetőleg nem is egy darab... Micsoda élvezet lesz!

Olyan cikket azonban nem találtam ettőla Lakatos úrtól ami a NYERS hús (illetve belsőségek) fogyasztásával foglalkozna. Elkerülte volna a figyelmemet? Ha tudsz ilyenről, linkeld már be ide nekem légyszíves!

Palemoon.

Ettől persze még lehet hogy azzal is jól működik, és a baj az hogy alapból minden szkriptet blokkolok. Elsőre nem is láttam semmit, aztán már valamit, miután engedélyeztem a szkripteket arról az oldalról. Akkor engedélyeztem egy másik szkript futását is, na akkor már az a nagy csoda is megesett hogy a menük tartalmát is láttam - bár a navigáció majdnem lehetetlen volt még úgyis. Hogy miért, hosszú lenne leírni, mindenesetre több szkriptet már nem akartam engedélyezni...

Mindegy is amúgy, mert bár tartalmilag az oldal jó, rengeteg cikket elolvastam róla tegnap... de igazából nem sok új infót nyújtott nekem, Elég nyilvánvaló előttem, az illető úr is jórészt ugyanazon angol szakirodalomból tájékozódik mint én magam, néhol még azt is felismertem hogy valami amit ír, melyik angol szöveg szó szerinti fordítása.

Nem azt mondom hogy lop! Inkább összefoglal és kivonatol, és ezt megfűszerezi a saját rövid magyarázataival. Emellett a fordítás is érdem a szememben, mert így az infó eljut az angolul nem tudó magyarokhoz. Mindenesetre, ami érdekelt elolvastam, visszamenni meg nincs értelme csak majd talán egy év múlva amikor lesz sok új tartalom...

Ja, hogy egy ősi FF-fork js nélkül... Tessék már tudomásul venni, hogy a web messze túlnőtt a 80-as portra beküldött "GET foo.htm HTTP/1.0"-ra érkezett válasz gui-s renderelésén... Ha meg ilyen szinten használnád a weboldalakat, akkor ne csodálkozz, hogy lassan semmi sem működik.
 

Ja, ha szerinted az a normális hogy alapból engedélyezünk minden szkriptet minden még ismeretlen weboldalon... sőt, az még hagyján is lenne. De ha szerinted még az is természetes hogy az adott weboldal minimális használhatósága érdekében nem CSAK azt kell engedélyezni ami „onnan indul”, ahhoz tartozik, de azt is amit kismillió más helyről „gyűjt be”, mint Facebook, Twitter, Google analitics, optimizerek, captchák, tagmanagerek, advert-mittudoménmik... Ember, látom, hogy egyetlen weboldalhoz nem is ritkán húsz-harminc EGYÉB helyről jönnek a scriptek, és gyakran ráadásul olyan helyekről amiknek rendes NEVE SINCS, csak mindenféle hexa azonosítókódjuk, ami ráadásul lehet hogy minden újratöltésnél más és más!

És ha ezekből valamelyiket mégis engedélyezem, azonnal felugrik MÉG EGY TUCAT újabb szkript engedélyezési igénnyel, amit a már engedélyezett szkript húzna maga után!

Hát menjenek a picsába. Ilyen oldalakat nem nézek és kész. És ez nem a Palemoon hibája. Ha azonban NEKED ez a természetes, csináld csak!

Bizony így működnek a free blogoldalak... Az, hogy nem kódolnak le/hostolnak mindent helyben, illetve hogy használnak például Google recaptcha-t, az teljesen elfogadhat, hogy valamilyen cdn-ről "érkezik" - megfelelően felparaméterezett hívással.
Egyébként a palemoon is fölösleges neked - szerintem linx teljesen jól kiszolgálná az igényeidet - a képeket meg wget-tel letöltöd, és külön képnézegetővel megnézed. Hmmm? Sőt van valahol jpg2ascii cucc is, ami a jpg képeket ascii-art jellegő fájlokká konvertálja, beállítható méretben (80 illetve 132 oszlop szélesség). Megkeressem neked...? :-D

 

Próbáltam már lynxet meg ilyesmit, a bajom vele az hogy a fórumok (se) működnek jól vele. De, végszükség esetére tényleg okés. Tudom hogy gúnyból írtad amit írtál, de valóban nem áll messze a filozófiámtól. Túlzás, szóval nem vagyok ennyire ilyen, nem én, de elismerem, közel állok hozzá. (kivéve amit az ascii-artról írtál, az nyilvánvalóan hülyeség).

Annyi szar tesztet csinálnak a gyártók! Mire alapozom ezt? Szerintem, - megkockáztatom, - tudom most kihűl a vér a komoly szakmaisággal megáldott emberekben, - de sajnos a valószínűsége nekem nagyon erősnek tűnik, - hogy..., a teszteket gyártók, a vírusdetektáláshoz szükséges reagens előállításban nagyon komoly kapacitás-gondokkal küzdhetnek, csak mert pandémia van és 100 ezrével "pocsékolják" az anyagot naponta világszerte. Na most "rájöttek" hogy a reagens mennyiségén komolyan lehet "spórolni", anélkül, hogy ilyen világméretű járvány esetén valaki is szóvá tenné. Nincs reklamáció, mert holnap nem kapsz, elviszi más. Egyébként sem életszerű, hogy mondjuk akár száz adagot elpocsékoljanak a beszállított mennyiségből tesztre, max. szúrópróbaszerűen 1-2-őt, esetleg a csomag tetejéről, :( - (persze ez csak az én végletekig szubjektív vízióm-álmom a dolgok állásáról...)

:)

Tehát, lesznek tesztek, amelyekben vagy kevesebb reagens van a szükségesnél vagy éppen semmi. Amíg elfogadható a vevő országoknak a 60-70 százalék hatékonyság, addig ez nem is lesz másként. (Üzlet és pörög ezerrel.)

Miért is írom le? - Mert nehezen hiszem el, hogy pl. egy orvosnál, aki sürgősségin naponta találkozik néhány beszállított Covid-al és még mentőorvos is, naponta 5-6 Covid-os beszállítottal szívhat egy levegőt a mentőautóban, - hosszabb-rövidebb ideig, - mert ugye előfordul, hogy a kijelölt győri "járványból" beteltség okán visszairányítják a mentőt a másik 100 kilométeren belüli város kórházába - és még akkor is, ha "UFO"-ruhában teszi mindezt.., -- végül megbetegszik, egy hétig kurva magas lázzal, mozdulni nem tud az ágyból, mindene irtózatosan fáj, hozzá nem lehetett a bőréhez érni, mert ordított szegény attól is, - és érdekes módon a három egymást követő PCR-es Covid tesztje mindegyik(!) negatív(!!!) lett. Mindegyik!!! - Ugye a kollégák mind barátok is, végtelenül szeretik, és vigyáznak rá, - biztos ami biztos, azért kapta a harmadikat is. Tehát rajtuk nem múlik, csak a teszteken. (És 10 nap múlva, "szerencsére" már dolgoznia is lehetett-kellett, rajta sem múlik semmi, mert van kitartás és akarat benne, 24-32 órás ügyeleteket nyom szeptember óta szinte egyfolytában.)

Ja..., nem teszik egyszerűvé az egészségügyet ilyen "megbízható" eszközökkel. Persze örülök neki, hogy valaki "megúszta" és a tesztek alapján(!) még sem olyan beteg, csak azért mégis... - Túl sokan számolnak már be több teszt után is, negatívról, azután végül, napokkal később pozitívvel kórház lesz belőle. És akkor már véletlenül sem enyhe tünetekkel.., közben, amíg a "purgatóriumban" várnak több napig a "megoldásra", még fertőzhetnek is családtagot, barátokat. - Szép kis megoldás az biztos, mert a vírus a maga "gané kiszerelésével" lehet, hogy nem felelős azért, hogy "denevérből emberbe ugrott", de aki a reagenst kidolgozta a detektálásához, valamint legyártja, az már igen(!) - az ilyen trehány munkáért...!!!

Na most, szerintetek én vagyok túlontúl a valóságtól elrugaszkodott??

u.i. Néhány évvel ezelőtt olvastam egy tudományos cikkben, hogy az AIDS vírusának detektálásáról, hogy már néhány vírus szervezetben léte esetén is ki tudják mutatni azokat...! - Lehet, talán dolgozni kéne kicsit a megoldáson, de eladni a szart mennyivel egyszerűbb.

Lököttkém, hol voltam én tapintatlan?! Olvasdmár el megint azt a postomat, ott van a LEGELEJÉN hogy gyógyulást kívántam neki:

"Kitartás, éljen az immunrendszered!"

Ja, értem, szerinted tapintatlanság az ha az ember nem csak ilyen semmitmondó, üres frázisokat csépel el ezredszerre is, de még hasznos tanácsokat is ad... Hát ha így véled az téged minősít.

Hajrá kollega, előre, kitartás, aludd ki meg minden.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Szerkesztve: 2020. 11. 13., p – 20:03

Most akkor mar kiderult, hogy hoax vagy nem?:) Internetrol tajekozodva meg barmi is lehet.

Kezmosas megvolt? Kezfertotlenitot szoktal hasznalni?

 

Jobbulast egyebkent. Megha influenza is volt, az se jatek.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Kívánom, hogy maradéktalanul múljon el.

aludj hason, ne hagyd magad dögleni, sétálgass amennyit tudsz(akár a szobában is) 

covid végeredményben tüdőgyulladást okoz, nem tesz jót neki a fekvés

No rainbow, no sugar

Szerintem én már hatszor voltam koronás tavaly december óta.

trey @ gépház

Megfázás jellegű tüneteim voltak. De mivel egy hét után sem javultak, mivel volt lehetőségem, teszteltek.

Azt mondták, pozitív, de a háziorvosnak kell hivatalos tesztet kérnie... Hívjam fel.

Az elmondott tüneteim alapján megfázással kezelt, nem szarakodott teszteléssel. 11 nap után gyógyultnak vagyok nyilvánítva, semmi tünetem nincs már. Csak agybajom, de ezt [HK] biztos jobban tudja.

Most meg követelnek rajtam egy második, negatív tesztet.

"Normális ember már nem kommentel sehol." (c) Poli

Az hagyjan, de csak az aktiv fertozesre van safe teszt sorbaallassal. Az antitestes tesztekbol kereskedelmi forgalomba csak a hulladek kerult, mert ugye az oltaskutatoknak kellett a normalishoz a keszlet vilagszerte, meg az altalanos engedelyeztetesig se kellett eljutniuk.

Szoval azt, hogy te megtudd, hogy par honapja Covidos voltal-e, felejtsd el. Ja, hogy ezert kell majd neked vedooltas akkor is, ha mar amugy tul vagy rajta? Legalabb nem kell kapkodniuk annyira a kutatassal, nem gond nekik, ha atmegy rajta a lakossag haromnegyede, mire megerkeznek vele. "Akkor is adasd be vagy nincs utazas".

Van alapja annak, hogy bár nem lesz kötelező az oltás, tehát nem jönnek értünk és visznek el, de pl. ha nem szerepel a covid az oltási könyvünkben akkor pl. nem mehetünk be nagyobb áruházakba, vagy nem utazhatunk tömegközlekedésen, stb.?
Én egyébként kurvára nem akarom magam beoltatni.

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

Szerintem csak repuleshez, nehany orszagba atutazashoz, esetleg koncertezeshez, fesztivalozashoz lehet "kotelezo"* az oltas. Ez a haraszt mar zorog rendesen.

A sarki bolthoz, szomszed bevasarlokozponthoz nem lesz kotelezo, es szerintem a jatszoterhez sem.

Engem csak az zavar, hogy nincs megbizhato kereskedelmi forgalomban levo teszt, amiert _fizethetnek_, hogy egyaltalan megtudjam, hogy tul vagyok-e rajta. Nem, senkit nem erdekel, hogy tul vagyok-e rajta, ha nem csinaltam aktiv napjaiban PCR tesztet, oltassam be magam, meg egyebkent is. Engem csak ez zavar. Oltsanak be nyugodtan, ha meg nem mentem at rajta, azt nem bannam. De nem igy all a tortenet.

*(Miert? Kotelezo nyaralni es koncertezni???,??,,vesszo)

Lehet:

UK-ban haziorvostol kerhetsz papirt, hogy "szorongasod van maszkviseles kozben" es maris "exempt" vagy es nem kell hordanod. Meg a pszichiaterig se kell eljutni, haziorvos bemondasra adja, meg ad egy kituzot, hogy te exempt vagy a maszkviseles szabalya alol. Mindemelle kulon szabaly van arra is, hogy nem kerdezheti meg senki toled, hogy "miert vagy exempt a maszkhordas alol", ha latja rajtad a kituzot.

Na így aztán végképp ellenzem a maszkviselést! UTÁLOM, ha egyeseknek kiváltságaik vannak.

Így aztán végképp hülyeség az egész, plusz igazságtalan is.

Most akkor ezzel az erővel akár az is lehetne hogy benyögöm, nekem általában véve minden ruhától szorongásom van, én ruhafóbiás vagyok, s ekkor ezentúl lehetne pucéran mászkálnom a Nagykörúton. Másnak nem, de nekem igen. Milyen volna már ez?!

Szóval a maszkviselés kötelező, mindenkinek, tényleg, kivéve persze akinek nem. Mindenki egyenlő, de vannak akik egyenlőbbek.

A törvény mindenkire egyformán vonatkozik, aki egyforma, de vannak akik nem egyformák, hanem jóformán formátlanok, így egy piszkos trükkel kivonhatják magukat a törvény hatálya alól!

Egyáltalán, a maszkviselésnek akkor VAN értelme, ha ez a vírus TÉNYLEG olyan istentelenüól veszélyes, igaz?! Ha ÉLETVESZÉLYES, ugye?!

Ebben az esetben viszont nem indokolt szerintem, hogy egy pasas azzal az ócska indokkal hogy ő „szorong” a maszkban, veszélyeztesse más ÉLETÉT azáltal, hogy ő nem visel maszkot!

Ismétlem, én nem vagyok maszkviseléspárti! De ha MÉGIS olyan döntés születik hogy kötelező hordani, akkor legyen kötelező MINDENKIRE, és punktum!

Apró különbség, hogy angliáról van szó (picit más a szabálykövetési hajlandóság arrafelé), illetve a "normálisan" az sajnos most pont, hogy a védekező álláspont, nem a "lesz@rom nem kell maszk" virtus. Ugyanis a laringoszkóp meg a tubus baromira nem poén... Bár akkorra már kellően le van szedálva a delikvens... :-/

Én nem kibúvókat akarok. Nekem épp hogy elegem van abból, amit átéltem a szocializmusban, hogy mindig „ügyeskedni” kellett, mindent „okosban” megoldani, kibúvókat keresni...

Én normális társadalmat akarok, de olyat ami IGAZSÁGOS is. Az igazságosság legalapvetőbb feltétele pedig az, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, és mindenkire egyformán, nincsenek kivételezett kasztok, stb.

Forrás: https://www.gotquestions.org/Magyar/fenevad-belyege-666.html

"Kérdés: Mit jelent a fenevad bélyege (666)?

...

Ez a bélyeg egyfajta pecsétként jelöli majd az Antikrisztus és a hamis próféta (az Antikrisztus szószólója) követőit. Az emberek a hamis próféta (a második fenevad) miatt veszik majd magukra ezt a bélyeget. A bélyeg ténylegesen a kézfejre vagy a homlokra kerül majd, tehát nem csupán egy kártya lesz, amit a tárcájukban tarthatnak az emberek.

...

A fenevad bélyege egy olyan azonosításra szolgáló eszköz lesz, amelyet az Antikrisztus fog a vásárlás és az eladás feltételéül szabni, és csak azok kapják meg, akik imádják az Antikrisztust."

Másik cikk, más témában:

https://www.sciencealert.com/an-invisible-quantum-dot-tattoo-is-being-s… (dátum: 21 DECEMBER 2019)

"An Invisible Quantum Dot 'Tattoo' Could Be Used to ID Vaccinated Kids

For the people overseeing nationwide vaccination initiatives in developing countries, keeping track of who had which vaccination and when can be a tough task.

But researchers from MIT might have a solution: they've created an ink that can be safely embedded in the skin alongside the vaccine itself, and it's only visible using a special smartphone camera app and filter."

Nem érdemes a Jelenések Könyvét egy esetleg kötelező oltással összekeverni.

 

Aki a fenevad bélyegét viseli, az elkárhozik. Ez a Jelenések könyve.

 

Egy oltás felvétele, chip beültetése semleges cselekedet. Nem bűn felvenni, vagy visszautasítani.

 

Véletlenül nem fogod ezt a bélyeget megkapni. Több kell ennél az örök kárhozathoz, imádni kell az Antikrisztust.

 

Emiatt ne aggódj.

> Egy oltás felvétele, chip beültetése semleges cselekedet.

A mostani antipápa biztos ezt mondaná, de kérdeztél már erről rendes keményvonalas ortodoxot is? És Isten mit mondana, ha megkérdeznéd? Ha valaki igazán hisz Istenben, akkor minek oltatná magát?

A tudomány nem maga az antikrisztus esetleg? Sosem hallottam még, hogy bízz a tudományban, és a mennyek országába jutsz!

Komoly kérdések ezek, te meg elkomolytalankodod. Ezek évezredes jövendölések, nem lehet a mai eszünk szerint értelmezni őket.

A tudomány Istentől való, a középkori keresztény Európából.

 

Kínában akupunktúra, Afrikában vuduzás, az Indiánoknál nagy szellem, talizmánok... Mindenütt a világban ment a kuruzslás.

 

A teljes modern orvostudomány alapjai itt fejlődtek ki, ahol tiltva volt mindenféle mágia és sámánizmus. Minthogy nem volt kifizetődő errefelé boszorkánynak lenni, logikus racionális következtetéseket vontak le megfigyelések alapján, amibe nem lehetett belekötni.

 

A tisztán racionalitáson alapuló orvoslás keresztény szemszögből semleges. Persze csak akkor, ha nincsenek hozzá járulékos mágikus jelek, pl. 666, vagy aláírandó dokumentumok, amiben egyetértünk Isten törvényeibe ütköző cselekedetekkel.

 

Természetesen tekintetbe kell venni, hogy kik osztják az oltást. Pusztán az oltással és pusztán a chip-pel nem lehet gond, de mérhetetlenül aljas csoport ragadta magához a hatalmat (WHO). Nem követsz el bűnt, ha felveszed az oltást, de nem árt kétszer meggondolni, hogy az oltás a te érdekedet szolgálja-e, vagy egészen más célt. Mert hiába vagy bűntelen, ha az oltás következményét akár egy életen át viselheted.

> A tudomány Istentől való, a középkori keresztény Európából.

Nyilvánvaló, h tudomány nem kizárólag európai eredetű. Több másik kontinensen is igen magas szinten művelték évezredekkel ezelőtt. 
A tudomány kezdetben megtartotta alárendelt viszonyát a vallásokkal kapcsolatban. Sőt gyakran a vallások képviselői voltak akik tudományos téren is tevékenykedtek. Hogy ebből levonható-e az a következtetés, hogy a tudomány Istentől/Istennel lenne való [eredendően] az számomra elég bizonytalannak tűnik. Ezzel szemben a modern tudomány egyáltalán nem rendelődik alá a vallásoknak, ellenkezőleg: pontosan egy tekintet alá veszi akár a vudut, a nagy szellemet, a kereszténységet stb. Részben ignorálandónak, részben cáfolandónak tartja őket "tiszta racionális" alapon.

> A tisztán racionalitáson alapuló orvoslás keresztény szemszögből semleges.

Érthetetlen h valami, ami tisztán racionális, hogy lehet keresztény szemszögből semleges? Ami tisztán racionális abban nincs semmi a hitből, így maga a hit nem lehet vele szemben semleges v. közömbös. Eleve nem vehetne fel semleges pozíciót a vallás. Minthogy a világot Isten teremtette és ez egy eredendő hierarchiát képez, szó sem lehet semlegességről. 

pl. tisztán racionális szempontból mondjuk a vérátömlesztés, vagy valamilyen szerv transzplantációja a gyógyulás érdekében teljességgel "üdvös" cselekedet.  Ugyan ez vallásos szempontból [több esetben is], de őszintén szólva akár még morálisan is beláthatóan, valami elképesztően "beteg" és Istentelen dolog.  

Hogy lehet itt semlegesnek maradni? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Keresztény vallás, valószínűleg nem ismered mélyebben. Jelenések könyve, a végső időkről szóló próféciák.

 

A keresztény világban van egyfajta félelem jelenleg (többször is volt ilyen a történelemben, pl. Luther idején).

 

Az utolsó időkről annyit tudunk, hogy az egész világ a Sátán uralma alá kerül, globális diktatúra, ekkor eljön az Antikrisztus és 1260 napig uralkodni fog. Mindenkit választás elé fognak kényszeríteni, hogy Isten, vagy Sátán.

- szépen haladunk a globális diktatúra felé

- eközben Ferenc pápa lelkesen a félpucér csajokat lájkolgatja az instagramon (Jelenések könyvében szerepel az egyház árulása)

- bezárják a templomokat koronavírusra hivatkozva, megszűnik az Oltáriszentség a híveknek (a középkorban a leprásoknak is volt mise)

- régóta az Antikrisztus nevével kereskedünk (a vonalkódon a 666-os jelölés rajta van)

- eközben Szent Malakiás jövendölése szerint Ferenc lesz az utolsó pápa (többen megkérdőjelezik ennek a valóságtartalmát)

 

Böjte Csaba idézet:

Hozzátette, mi keresztények nem a világ végét várjuk, hanem Isten irántunk érzett szeretetének kiáradását. – Az utolsó dolog a keresztények számára egy örömteli találkozás a Jóistennel, még akkor is, ha a felé vezető út nehézségekkel jár. Mint fogalmazott, a reménynek kell most megerősödnie és kiteljesednie mindannyiunk szívében.

 

Van egy nagyon rossz légkör, amit mindenki érzékel.

 

Volt már ilyen, Luther idején a pápák fele vérbajos volt, szexpartik, szeretők, korrupció, búcsúcédulák. A jelenlegi világ nagyon hasonlít arra, ami 1517-ben volt.

Pár napja vettem fagyasztott halat, „TILAPIA” a neve. Vákuumos csomagolásban volt mindegyik hal külön, s együtt egy nagy nejlonzacskóban. Az a külső zacskó olyan pompás, hogy megtartottam, hátha jó lesz megint ha teszek valamit be a fagyasztóba. Most a postod hatására megnéztem a rajta levő vonalkódot. SEHOL SINCS RAJTA A 666 SZÁM.

Sajnálom pedig, szerettem volna valami misztikus borzongást érezni... de NINCS rajta. Sehol. Legalábbis nem úgy, hogy számjegyekkel ki lenne írva.

Mert nincs kiírva, csak a vonalak jelölik.

Első 2 hosszú vonal, középső 2 hosszú vonal, utolsó 2 hosszú vonal.

 

A dupla sovány vonal a 6-os jele. A hosszú vonalak 666-ot jelölnek.

 

Minthogy a 2*3 vonal egyáltalán nem könnyíti meg a beolvasást, azt gondoljuk más miatt van ott.

 

Persze ijesztgetés is lehet. Sok a pihent agyú manapság. Emellett a sátánisták, szabadkőművesek meg egyenesen várják az Antikrisztus eljövetelét.

Kódolástól (A, B, C) függ a dolog, mert pl. a 0101111 is 6, ami egy vékony egy vastag vonalpár (0: fehér, 1: fekete) a 7 egység széles mezőben. Sőt a 3 lehet 0100001 vagy 1000010, ami szintén két vékony vonalként jelenik meg, ugyanígy a 7 és a 8 is kódolható (megfelelő helyen) két vékony vonallal (azaz a hét egység széles mezőben elhelyezett két, egységnyi széles sötét sávval).

Igen, kódolásfüggő. Az 101 kombináció viszont kizárólag a 6-osban van. Az 100001-eket ne keverd bele.

 

Ami viszont szembetűnő, hogy az idióta kódolásokat azért vezették be, hogy észleljék, hogy melyik az előre irány és melyik a hátra.

A 666 markerek képtelenek jelezni, hogy melyik az adatfolyam eleje és vége, pont ezek miatt van A,B,C kódolás. A középső marker meg teljesen felesleges.

 

Amennyiben más marker lenne elöl és hátul (start / stop), azonnal működne minden.

 

Bele lehet kötni a dologba, de észre kell venni, hogy a jelenlegi megoldásra a 666-tal nincs logikai magyarázat. Igazából kizárólag nehezíti a beolvasást.

 

Ráadásul más vonalkódokban nincs ilyen (NAV), jóformán csak a kereskedelmiben.

De rajta van! Nem "666"-ként, hanem pálcika-kisszék-hóember-nyuszifül alakban, ami tudvalévőleg 666-ot jelent, mint ahogy a saláta-babszem-vakondtúrás, meg még n+1, átlag szemlélőnek random felirat/ábra/karaktersorozat, ami valójában mind-mind 666-ot jelent. Egyébként meg tessék megnézni mit írt Maelmhaedhoc, azaz szent Malachiás: „In persecutione extrema sacrae Romanae Ecclesiae siae sedebit Petrus Romanus, qui pascet oves inmultis tribulationibus; quibus transactis Civitas Septi collis diruetur, & Judex tremendus judicabit Populum.”
Úgyhogy csak vigyázzunk, mert attól hogy eddig egy "világvége" jóslat sem vált be, még nem biztos, hogy neki sem lesz igaza :) Ha netán igaza lesz, akkor meg nyugodjunk békében :-D

Én is megszólítva érzem magam a kérdéssel, ezért hozzáteszem a magamét:

Én nem vagyok keresztény, és a keresztény írásokat is csak kicsit ismerem jobban az átlagnál (az átlag ugye nem tud semmiről semmit a TV-sorozatokon kívül). Azonban a világot irányítók között úgy tűnik vannak sátánisták, és ismerik ezeket az írásokat, és nem elborzadnak tőle, hanem célkitűzésnek tekintik. Ahogy az 1984 vagy Szép Új Világ is számunkra anti-utópia (tudom, disztópia), de számukra a siker receptkönyve.

Azt szokták mondani, hogy nem az számít, hogy te hiszel benne, hanem hogy a világ vezetői hisznek-e benne? Keress rá, hogy "hillary spirit cooking", aztán álmélkodj! És még ha feltesszük, hogy Hillary esetében tiszta kitaláció, hogy benne volna az ilyesmiben, akkor is felmerül a kérdés: ki finanszírozza ezeket a "művészeket" (lásd: Marina Abramovich), honnan van ilyesmire pénz, és miért jelenhetnek meg kiállításai? Nem két fillér az ilyesmi, én nem tudnám kifinanszírozni, ha ilyesmire gerjednék. Nyilvánvaló, hogy azért tudja a munkásságát csinálni, mert a világ hatalmasai finanszírozzák neki. Olvass utána, számtalan bizonyíték van rá, hogy a "felső körök" sátánisták. (Szerk. további keresőszó például: "lucio bubacco erotics hillary")

Na, de térjünk vissza arra, hogy mit mond egy keményvonalas ortodox a Covid körüli eseményekről? Például egy érdekes vélemény innen: https://iwpr.net/global-voices/moldovan-bishops-see-satanic-conspiracy-…

"In May this year, Moldova’s Bishop of Balti and Falesti took to Youtube to warn the public that COVID-19 was a conspiracy spread by occult sources and the 5G network, referencing sinister globalist powers and Microsoft founder Bill Gates.

“Through satellites and antennas they track us where we have been and what places we have visited,” Bishop Marchel said in a video posted on May 18. “The new rules imposed on us by Satanist globalists are poisonous, like a devilish snake.”"

És hányas számmal látták el a Covid-19 tracking-ről hozott szöveget?

https://www.congress.gov/bill/116th-congress/house-bill/6666/text

"H. R. 6666" ... "...award grants to eligible entities to conduct diagnostic testing for COVID–19, to trace and monitor the contacts of infected individuals, and ..."

Véletlen volna? Aligha :-)

Jobbulást! Kb. 5 éve volt olyanom, hogy nagyjából 10 napon át voltam lázas, 38 fok, azt hiszem. El sem akartam hinni, hogy van olyan, hogy ilyen sokáig tart, felnőtt koromban szerintem eddig csak az az egy alkalom volt. Én a hőemelkedésre is érzékeny vagyok egyébként, 37 fok fölött nagyon enyhe szédülés jelzi, hogy lázat kell mérni. :) Lehet, hogy influenza volt, nem igazán érdekelt, hogy mi lett volna az orvos diagnózisa. 

Szerkesztve: 2020. 11. 16., h – 10:23

Jobbulást!

Félni, pánikolni nem szabad, mert gyengíti az immunrendszert. Tudom, könnyű mondani.

Alig ettem, csak nyomtam befelé a gyógyszereket.

Hívjuk inkább tüneti szereknek, mert nem gyógyítanak, hanem csak a tüneteket fedik el. Legalábbis gondolom, hogy nem Fapinavir-t ;-) vagy hasonlót ettél, hanem valami lázcsillapító félét.
A nem evést viszont jól csináltad, a böjt hatásos segítség az immunrendszernek.

Végig 37-38.8 C° közötti lázam volt.

A láz jó dolog, az immunvédekezés egyik hatásos fegyvere, ezért nem is jó csillapítani. A lázcsillapítóval nem segítjük a gyógyulást, hanem gátoljuk.

Tippem szerint alacsony lehet a D vitamin szinted, én mindenképp javasolnék három napon át napi 50.000 NE D3 vitamint, magnéziummal és 1-5000 NE A vitaminnal. Akár 3 nap kell, hogy aktív hormonná váljon.

Akár miként is döntesz, érdemes volna majd megméretned a D vitamin szintedet.

Erőt, egészséget, mielőbbi teljes gyógyulást!

A legjobban szerintem azt tette, hogy otthon maradt, es nem hipochonderkedett be maganak mentot/korhazat igenylo tuneteket. Ha a korhazban meg elkapott volna hozza egy mutans rezisztens pneumococcus bakteriumot, az rontott volna az eselyein.

Van szerencsem olyanhoz, aki Oregonhoz kepest tunetmentes, fel napig volt hoemelkedese es ennyi, de bemagyarazta maganak, hogy "nem kap levegot", mikor amugy nem is kohogott. Blood oxygen meres 99%. Elhallgatott, rajott, hogy megsem kell mento...

Inkább arra vagyok hajlamos, hogy a saját problémáimat lebecsülöm. Ez is veszélyes. Egy tüdőgyulladással egyszer 20 évesen így odajutottam, hogy több hét betegség után további kórház 3 hét ahonnan 65 kg-val távoztam. Anyám rosszul lett, úgy néztem ki mint egy koncentrációs-tábor menekült.  Mivel ez megtörtént velem, ezért ma már óvatosabb vagyok ismerve alul-becslési hajlamomat.

(Nemrezisztens) bakterialis tudogyulladas eseten segit a korhaz, es nagyobb az eselye, hogy az immunrendszered nem talal magatol ellenszert idoben.

De a Covid virusos tudogyulladas + egyenesen tamad immunsejteket is, amivel sokminden mast is konnyebb elkapni - a korhazi fertozesek pedig egy vilagszerte megoldatlan problemakor. Ez tipikusan az a helyzet, ahol a korhaz csak ront az eselyeiden, amig kapsz levegot. A felulfertozodes tobbet art, mint amennyit az eddig engedelyezett gyogymodok varhato ertekben hasznalnak.

Kellett pihenned. De jol tetted, hogy otthon pihentel. Ez az idealis: amikor ott a kozelben a csalad, viszi neked az "amibenhisz"-t, amitol gyogyulsz, mentalisan is jobban egyben maradsz, mint egy latogatasi tilalmas korhazban.

Huh. Ez a Poliverzum univerzum (( haroldking )) és társai...

Rossz volt olvasni ezt a ha dagadt vagy megdöglessz, mer nem ettél úgy ahogy kellett volna  hozzászólásokat.

Harold már átesett a Covidon is, nyilvánvaló, SZendi Gabi és társai megmondták ezt neki, ja nem, maga diagnosztizálta saját magát, remek.

Sámán.

Az megvan, hogy a "face" és a hup is  tele van állampolgári jogokkal, meg annak sértéseivel? Wazze, kötelezettségről még nem láttam posztot..

Legyen szived egyél követ.. 

Van tudod egy olyan szólásmondás, hogy „Nem kell pápisábbnak lenni a pápánál”.

A konkrét szituációra lefordítva ezt, hát most azt jelenti, hogy állampolgári kötelességekről majd szerintem ráérünk akkor beszélni, ha a (magyar) állam is betartja a maga állami kötelességeit a polgárai felé... egyelőre azonban úgy tűnik, szerinte csak a talpnyalói, a sleppje, a haverjai felé vannak kötelességei, azoknak a zsebét tömi ki milliárdokkal. Plusz előbbre való neki e haverok szórakoztatása FOCIVAL, mert a meccseket megrendezteti az állítólag húdeveszélyes Covid járvány ELLENÉRE IS, mert ugye a kormánytagok eme hobbija fontosabb neki mint az, hogy a meccs miatt hány fertőzés és emiatt hány halál történik!

Hm, akkor most döntenem kell: vagy a kormány ilyen gonosz hogy állampolgárok életét kockáztatja mindössze azért a francos, kibaszott, értéktelen FOCI kedvéért, vagy - mert csakis ez a másik alternatíva - a kormány nem ilyen gonosz, de a Covid talán mégse olyan veszélyes! Igaz ebben a második esetben meg az van akkor hogy bár a kormány nem olyan gonosz mint az első esetben, de HAZUDOTT A COVID VESZÉLYESSÉGÉRŐL.

Akárhogyis, de ebből a kormány sehogy se tud kijönni túl jól. Mindenképp az a szitu, hogy a magyaroknak olyan kormánya van ami NEM MÉLTÓ A BIZALOMRA. Nos, ilyen kormány uralma alatt pedig egészen természetes hogy az állampolgárok kezdik nem komolyan venni a maguk állampolgári kötelességeit, hiszen minek becsületesebbnek, igazmondóbbnak és kötelességtudóbbnak lenni mint a saját vezetőik, a kormány?!

Nem úgy teszik tönkre, hogy teljesen lerombolják. Hanem egyrészt politikailag teszik tönkre, mert felszámolják a demokráciát, és a hatalom ellenőrzésének minden eszközét. Másrészt erkölcsileg teszik tönkre, mert az ember naponta szembesül vele hogy a hatalmon levők mennyit lopnak, csalnak, hazudnak, micsoda korrupciókban vesznek részt, s mindezt BÜNTETLENÜL tehetik! S ezek után úgy gondolja, őt se érdekli a tisztesség, ha nyílik ilyesmire egy kis alkalma is, megteszi, mert miért ne, ha a hatalmasoknak szabad, nekik is szabad! Harmadrészt anyagilag teszik tönkre az országot, úgy, hogy ami pénz jön az Unióból, meg amit a gazdaság termel amúgyis, annak nagy részét nem gazdaságépítő beruházásra fordítják, hanem ELLOPJÁK, és offshore számlákra mozgatják, így a gazdaság fejlődése ha nem is stagnál de messze lassabb mint lehetne.

S még ami beruházást eszközölnek is, azt mind Orbán haveri köre végzi, (túlárazottan...), ami azért baj mert így ez csak pár oligarchának jó, lesz néhány szupergazdag (belőlük), miközben nem gazdagszik a középosztály (a kis- és „közepes” vállalkozók) holott az én szemléletem szerint minden erős társadalomnak a masszív és tőkeerős középosztály a megbízható alapja! Épp az a baj itt az USA-ban is hogy ez a réteg jóideje vékonyodik már. Emiatt van ezellen lázongás a demokratáknál is. Nem szocializmust akarnak ezek, azzal csak Trump vádolja őket, hanem a középosztály erősítését a szupergazdagok rovására. Ez még nem szocializmus. Lehet persze köztük pár olyan elvetélt seggfej is aki tényleg azt akar, habókosból mindenütt van pár, de ők jelentéktelen kisebbségben vannak. A demokratáknak még a balszárnya is többségében ezt akarja amit írtam, nem igazi szocializmust. Szerintem te a pénzeddel itt még ilyen középosztálybelinek számítanál, még ha talán a felső réteghez is. Bár nem tudom mennyi a pénzed, csak úgy tippelem mindezt.

https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszsegugy/25762/koronavirus-es-elhizas

 

Fáj, vagy nem fáj, tény. Az elhízás durva kockázati tényező, és a magyarok nagyon előkelő helyen állnak ebben a betegségben. Következmények mindig, mindennek vannak. Sajnos az elhízottak fokozottan ki vannak téve ennek a vírusnak is. Ami jó dolog viszont, h lefogyni nagyon egyszerű, csupán kevesebbet kell enni.

Hát figyelj, ha valaki hosszú távon kevesebb kalóriát eszik, mint amit elhasznál, akkor ott semmiféle jojó nem lesz. Lásd koncentrációs tábor, ha nagy számok alapján akarsz dönteni. Bocs a paraszt példáért.

Jojó akkor van, mikor valaki lefogy x kilót, majd úgy dönt, h most már király, és visszatér ahhoz az étrendhez, életmódhoz, aminek következtében elhízott.

És igen, mindenki másmilyen hatékonysággal hasznosítja a kalóriát. Van olyan, akinek 4-5000 kalória kell naponta az edzés mellé, h izmot szedjen fel, más valaki 2500-től hízik. Bélbaktériumok milyensége/mennyisége, fene tudja. Az élet igazságtalan. Mindenkinek ki kell tapasztalni, mennyi kalóriát kell ennie naponta, de erre van mindenkinek egy egész élete. És ez a korral, évszakkal változik is...

Nem. Bocs de nem. Én lefogytam 91 kilóról 70.25 kilóra. Aztán visszahíztam majdnem 80-ig, holott EGYÁLTALÁN NEM TÉRTEM VISSZA A SZÉNHIDRÁTZABÁLÁSHOZ. Érted? Nem tértem vissza. Annyira nem hogy EGYETLEN ALKALOMMAL SE CSÁBULTAM EL!

Mégis visszahíztam majdnem a felét annak amit leadtam. Egyszerűen többet ettem, még ha csupa olyasmit is amit a diétám engedélyezett!

Most olyan 77 és 78 kiló közt mozgok valahol. Megy le a súlyom ismét, de NAGYON lassan. Olvasd el a lenti hozzászólásomat kérlek amiben ezt a jelenséget részletesen kifejtettem.

Az a baj, hogy egyetlen példából általánosítasz, és azt az egyetlen igazságnak véled. Akkor legyen itt az enyém is: 99kg-ról mentem le 78-ra, azzal, hogy vezettem a kalóriákat myfitnesspal.com-on, és betartottam, amit ajánlott. Idővel kialakult, hogy már ránézésre/érzésből tudom, hogy mennyit ehetek, hogy tartsam a súlyom. Ez volt 7 évvel ezelőtt, most 80kg vagyok, nem volt semmiféle jo-jó.

Szóval lementél t8 kilóra. gratulálok. PONT ANNYIRA AMENNYI ÉN IS VAGYOK MOST. Azt írod, nincs jojó. Na ja, én se hízom tovább már ERRŐL A SÚLYRÓL...

A kérdés csak az hogy ha te is lementél volna 70.25 kilóig mint én, ott meg tudtál volna-e maradni! Tippelem hogy NEM, hanem felment volna a súlyod. Valószínűleg pont eddig a 78 kilóig...

Aztán meg egyvalamit ne felejts el. ha jól értettelek, most is úgy étkezel hogy méricskéled mennyi kalóriát ehetsz, még ha csak „ránézésre” is saccolod meg. Ebből nekem az jön le hogy EGÉSZ ÉLETED A FOGYÓKÚRA KÖRÜL MOZOG. Igen, ÍGY valóban meg lehet oldani hogy lemenj a súllyal igazán mélyre is akár, aztán ott is maradj. Hadd kérdezzem azonban meg, szerinted ez TERMÉSZETES?!

Mert szerintem marhára nem. Az ősember nem méregette a súlyát, és nem kalóriatáblázattal a kezében rohangált a mammut vagy más vad után, sőt makrókat se számlált a keto diétájához. Desőt, még csak RÁNÉZÉSRE (ahogy te írod) se becsülte meg, mennyi kalóriát eszik!

Az ősember mindig annyi zabált amíg csak jól nem lakott és kész pont. Ha tehette, pukkadásig ette magát. Ez volt a legokosabb amit tehetett, hogy frigó hiányában az étel rá ne romoljon.

Na most amikor én lefogytam 70.25 kilóig (azaz JÓVAL tovább mint te!) azt egy rém szigorú keto diétával tettem, ami nemcsak a makrói miatt volt szigorú de a kalóriamennyiség miatt is. Emellett kizárólag feldolgozott élelmiszereket ettem (plusz tojást), mert azokról lehet PONTOSAN tudni, mennyi bennük a kalória, s milyen a makró arányuk.

Így valóban sikerült lefogynom, de ez a fentieken kívül amiatt se egészséges, mert a FELDOLGOZOTT élelmiszerek akkor se gészségesek ha a keto diétába amúgy beleférnek. Nem egészségesek, mert semmi se egészséges ami feldolgozott és kész pont.

A visszahízásom akkor következett be, amikor ezt abbahagytam, és áttértem arra hogy én főzök magamra (illetve gyakran nem főzök mert nyerset eszem), bár szigorúan csak olyasmit amit a carnivore diéta megenged. Illetve közben volt egy rövid korszakom amikor paleó ételeket ettem, de akkor se szénhidrátdúsakat hanem csak zöldségeket is. Na ekkor kezdődött a visszahízásom. Ekkor tértem át a carnivore-ra, de így is ment felfelé a súlyom, csak lassabban. Most már nem megy feljebb, sőt mintha nagyon lassan de lefele menne. Remélem ez nem csak időszakos tendencia...

Nyllván megint le tudnék fogyni 70 kiló körülire ketóval, de nem teszem mert nem hiszek benne hogy a feldolgozott cuccok jót tennének nekem, aztán meg nem is akarom hogy állandóan a kaja körül forogjon az életem hogy jaj mennyit eszem és mennyi a súlyom. Az ősember ugyanis nem úgy élt. Remélem, így is megy majd lejjebb a súlyom, ha lassan is, de különben meg nekem már az is oké ha ennyi marad, ez már közel a normális tartomány nekem, még ha annak a felső széle is.

Arra továbbra is nagyon ügyelek hogy MIT eszem (azaz inkább hogy mit NEM), kicsit arra is hogy MIKOR eszem, bár erre kevésbé. Hogy mennyit, azzal azonban nem akarok foglalkozni soha többé, mert az ősember se tette, és mert ha azon jár az eszem úgy szar az élet, és ha éhes vagyok a kaján jár az eszem, s nem a programjaimon vagy a regényeimen.

"Aztán meg egyvalamit ne felejts el. ha jól értettelek, most is úgy étkezel hogy méricskéled mennyi kalóriát ehetsz, még ha csak „ránézésre” is saccolod meg. Ebből nekem az jön le hogy EGÉSZ ÉLETED A FOGYÓKÚRA KÖRÜL MOZOG. Igen, ÍGY valóban meg lehet oldani hogy lemenj a súllyal igazán mélyre is akár, aztán ott is maradj. Hadd kérdezzem azonban meg, szerinted ez TERMÉSZETES?!"

Nem jól érted. Előtte túl sokat ettem (túl sok kalóriát). Megnéztem BMI kalkulátorban az ideális testsúlyomat, beállítottam azt célértéknek, kaptam egy kalória számot, azt számoltam. kb. 2-3 hónapig. Azóta teljesen rendben van az étkezésem, egyszerűen kevesebbet eszem, nem is kívánok többet. Előtte volt egy nem normális állapot (túl sok junk food, rágcsa, kb. 0 zöldség-gyümölcs, stb.).

Na most amikor én lefogytam 70.25 kilóig

Életkor + magasság nélkül ez teljesen érdektelen.

nem is akarom hogy állandóan a kaja körül forogjon az életem hogy jaj mennyit eszem és mennyi a súlyom

A fenti hozzászólásodban több energiát fektettél az egészbe, mint kb. amivel én lementem az ideális testsúlyomra, amit azóta is tartok bármi gond nélkül, jojó nélkül.

Életkor + magasság nélkül ez teljesen érdektelen.

55 éves vagyok és 176 cm magas.

A fenti hozzászólásodban több energiát fektettél az egészbe, mint kb. amivel én lementem az ideális testsúlyomra,

A különbség az, tudod, hogy te DIÉTÁZTÁL, illetve még most is azt teszed, én azonban ÉLETMÓDOT VÁLTOTTAM. Bizonyos értelemben persze egy (pláne radikális) életmódváltás sokkal több „energiába” kerül, ez nem vitatható. Ugyanakkor azonban sokkal több a haszna is, ráadásul hosszú távon is beválik.

Előtte volt egy nem normális állapot (túl sok junk food, rágcsa, kb. 0 zöldség-gyümölcs, stb.).

Ez a mondatod az én értelmezésemben azt jelenti hogy most is egészségtelenül táplálkozol, csak nem „annyira”, mint korábban. Mert úgy fogalmazol, hogy „túl sok” junk food. Szerintem ez azt jelenti hogy most is eszel junk food-ot, csak kevesebbet. (bocs ha félreértettelek). Emellett a mondatodból az tűnik ki, hogy szerinted az számít egészségesnek ha eszel zöldséget és gyümölcsöt. Szerintem NEM. Nyilván persze a zöldség és gyümölcs messze jobb választás mint a junk food, ezt eszem ágában sincs vitatni! Ha te zöldséggel meg gyümölccsel ki tudtál váltani olyasmit hogy pizza, kenyér, cukorka, hot dog meg más junk food, akkor az nagyszerű dolog és komoly előrelépés az egészség irányába! Ez oké. Mégis, messze áll az ideálistól, mert az igazi a carnivore diéta amikor kizárólag állati eredetű élelmiszereket fogyasztasz.

Mindent összevetve pedig, summázva, nekem az a véleményem, egészen egyszerűen azért nem volt nálad jojó, mert nem fogytál le addig a pontig, pontosabban azon pont ALÁ, ami nálad a „plató”. Azon pont FELETT vagy ezzel a súlyoddal, ennyi az egész. Ha lejjebb mennél, azon „egyensúlyi pont” alá, utána biztos is hogy visszahíznál onnan, egy idő után.

Oké, nyugodtan megegyezhetünk abban, hogy én 7 éve """diétázom""", amivel tartom a normál testtömeg-index közepét. (bezzeg Te!)

"Mégis, messze áll az ideálistól, mert az igazi a carnivore diéta amikor kizárólag állati eredetű élelmiszereket fogyasztasz."

Itt nagyvonalúan egyenlőséget tettél az ideális és a carnivore közé, ebben az életben nem fogunk egyetérteni, picit sokat gondolsz magadról, hogy a te véleményed az ideális.

Na ez az hogy te DIÉTÁZOL. Diétázva én is könnyedén tarthatnék akármilyen megcélzott súlyt. A baj az hogy aki DIÉTÁZIK, annak állandóan ekörül forog az élete. Hogy jaj mikor ehetek már megint, mennyit ehetek, istenem ebben vajon hány kalória van, hm, ez kalória szerint még belefér de túl sok fehérjét tartalmaz ezzel elrontanám a makróimat, szóval ezt csak holnap ehetem meg ma valami mást kell találjak kajának...

EZ NEM ÉLET.

Legalábbis nem normális élet.

Voltam én is 70 kiló, ami pont a közepe a normális tartománynak. Simán lemehetnék addig újra. TUDOM A MÓDSZERT elvégre. Csináltam már egyszer.

A súlyom akkor ment fel innen amikor elkezdtem NEM diétázni, hanem hallgatni a testem jelzéseire. és képzeld azóta jobban érzem magamat!

Mélyen hiszek benne, innen is majd apránként újra lemegy a súlyom. Nem olyan sebesen mintha DIÉTÁZNÉK. De le fog menni, és közben jól érzem majd magamat, és nem az ételek körül forog majd az életem, nem kell számolgatnom semmit, és lelkiismeretfurdalás nélkül tömhetem degeszre magamat finom kajáklkal - igaz, nem mindegy hogy mivel.

Az ideális meg igenis a carnivore. De nem azért mert ÉN azt mondom, nem ÉN gondolok sokat MAGAMRÓL. A carnivore táplálkozást ugyanis nem én találtam ki, nem én fedeztem fel - amit amúgy őszintén sajnálok hidd el mert irtó büszke lennék magamra ha ez az én nevemhez fűződne! Én azonban csak egy lelkes propagálója vagyok.

Olvasd már el lécci Paul Saladino könyvét, címe: The Carnivore Code

Az Amazonon beszerezheted.

Csak azért hiszed ezt mert alig ismersz valamit az egyéb munkásságaimból. Ezzel az erővel akár azt is mondhattad volna, nekem a programnyelvem körül forog az életem. Holott még az se igaz, mert még azon felül is sok minden csinálok.

Például:

—írom a regényeimet. Egyszerre többet is, egymással párhuzamosan, igen.

—régebben megírt regényeimet angolra fordítom apránként,

—a napokban megírtam a programnyelvem, a Peri dokumentációját magyarul. Most az angol fordítását csinálom annak is.

—ellenőrzöm, az Ausztráliában élő publisher's readerem nem értett-e félre valamit a korrektúrázása kapcsán.

—citerázni tanulok.

—angol természetfilmeket nézek, a beszélt nyelv megértését gyakorolandó

—angol szépirodalmat olvasok.

—angol szakirodalmat is olvasok.

—zenéket hallgatok.

—követem a világban a politikai eseményeket, főleg ami USA-related.

—Ja, és el ne felejtsem: néha még dolgoznom is kell...

Nem, cseppet se forog a kaja körül minden gondolatom. Annyi igaz, az utóbbi időben gyakran főzicskélek, s ezt élvezem. Ez azonban akkor is csak picike része az életemnek.

"A baj az hogy aki DIÉTÁZIK, annak állandóan ekörül forog az élete. Hogy jaj mikor ehetek már megint, mennyit ehetek, istenem ebben vajon hány kalória van, hm, ez kalória szerint még belefér de túl sok fehérjét tartalmaz ezzel elrontanám a makróimat, szóval ezt csak holnap ehetem meg ma valami mást kell találjak kajának..."

Szerintem csak te állítod, hogy diétázom, és látom azt is jobban tudod nálam, hogy mi jár a fejemben. :)

"Az ideális meg igenis a carnivore."

Ilyet én is tudok: szerintem meg nem. 1:1

Edit: Kiszálltam, nem vagyok rád kíváncsi.

Az étrendbe beleértettem a mennyiséget is. :) Nyilván ha többet eszel, akkor visszajöhetnek a kilók.

Tavasztól őszig úgy fogytam 13 kilót (10 centit derékról, és egyátalán nem voltam elhízva), h egyetlen dolgot változtattam. A kajámon semmit, napi 200-220g fehérjét nonstop tartom... Napi 40 percet bicajoztam, minden nap. Ez nekem 350-400 kalória, és ez lökött a kalória deficitbe. És aminek örülök, h nem gyengültem, sőt, a felhúzásra rá tudtam tenni 20kg-ot is.

Az ellentmondás feloldása a következő pontokban rejlik:

 * Nyilvánvalóan ha valaki kevesebb kalóriát eszik mint amennyit elhasznál, akkor fogyni fog.

 * Hipotézis2: helyes életvitel mellett egy kinézetre is ideális körüli súly áll be (ami nőknek és férfiaknak eltérő zsírszázalék)

 * Hipotézis1: A szervezet szabályozni próbálja a tartalékok mennyiségét

 ** Ennek egyik útja az étvány csökkenése, jóllakás: ez leginkább zsírral és fehérjével működik jól, cukrokkal viszont szinte egyáltalán nem (például az étkezés után 30-90 perccel a lefelé túlszabályzás miatt leesett vércukorszint miatt kínzó éhség jön azoknál, akiknek már romlott a cukoranyagcseréjük, ez az úgynevezett kajakóma. Pedig kalóriában elég volna az ebéd, csak az inzulin behajtotta a zsírszövetbe az összes cukrot.). Ezért könnyű szénhidráttal elhízni.

 ** Hipotézis3: A szervezet a kiadási oldalt is szabályozni próbálja! Testhőmérséklettel, illetve azzal, hogy a usernek mennyire van kedve mozogni tudja növelni és csökkenteni az energialeadást.

 (Az a megfigyelésben, hogy a sokat mozgó emberek soványabbak természetesen helytálló. Azonban az összefüggésben az ok okozati összefüggés kétirányú! Akik nem híztak el, rendben van az anyagcseréjük, azok jobban szeretnek mozogni, mert nem esik nehezükre. Ennek hormonális oka van, az elhízottak hormonjai a vércukor ingadozás és a magas gyulladási szint miatt pihenésre ösztökélik a usert.)

 ** Hipotézis4: Az elhízott ember, pláne szénhidrát alapú étrend alatt olyan hormonális állapotba kerül, hogy nehezére esik mozogni!

 * Hosszantartó helytelen életvitel elhízáshoz vezet. Hipotézis5: ennek hatására a szabályzásban hosszútávon megmaradó hiba keletkezik. Aki egyszer elhízott, az utána is hízékony marad. Lehet erről itt-ott olvasni, a hormonokra való érzékenység változik meg.

 * Hipotézis6 A low-carb étrend előnye a fogyásban a sima kalóriacsökkentéssel szemben az, hogy a low-carb mellett a szervezet szabályzója is helyre tud állni, így az ember ézehés nélkül tud lefogyni.

 ** Azonban ez a fogyás sajnos nem éri el az ideális testsúlyt abban az esetben, ha a user előtte jelentősen el volt hízva. Azért nem, mert a szabályzója el van állítódva. Az ilyen ember is elérheti az ideális súlyt, de sajnos ehhez már az éhsége ellen kell dolgoznia. Tehát jóval nagyobb önuralom kell hozzá, mint egy sima low-carb étrend tartásához.

 * Hipotézis7 A legtöbb embernek nincsen kellő önuralma ahhoz, hogy betartsa a kalóriakorlátozást high-carb étrend mellett. A sportolók, akik egyébként is figyelnék, hogy mit esznek és kellő önuralmuk van évekig edzeni, ők képesek erre, és nem is értik, hogy az átlaguser miért nem képer rá? Az átlag ember pedig az ösztönei rabja, ha éhes és van mit, akkor eszik.

Lásd koncentrációs tábor

Nyilván, ha direkt éheztetnek valakit, az le fog fogyni. Szerinted hány ember vállal be önként akkora éhezést és olyan hosszú ideig mint ami a koncentrációs táborokban volt?

Aztán meg, szerinted mi történt azokkal a rabokkal amikor kiszabadultak onnan? megmondom neked: amint újra eleget ehettek, azonnal visszahízták amit a táborban leadtak, de még annál többet is!

Miért „teljes” hiányról beszélsz? Mindenkinél van egy határ. Koplalsz, lemegy a súlyod. Ha tovább koplalnál, maradhatnál azon a szinten, nyilván. De éhes vagy. Egy darabig tűröd, akár sokáig is. De egy idő után „elszakad a cérna”. Nem lehet úgy élni hogy örökké éhségben telnek a napjaid, még ha csak „mérsékelt” éhségben is.

Mindez a teljesítményedet is lerontja. Egyrészt mentálisan, mert állandóan a kaján jár az eszed, nem a munkádon, mégcsak nem is a hobbydon. Erőtlen vagy, gyenge. Amikor én 70.25 kiló voltam, még aludni se tudtam rendesen, mert állandóan rázott a hideg, pontosabban nem állandóan de hullámokban, főleg a lábam. Pedig légkondicionált a szobám, és pontosan ugyanolyan volt a hőmérséklet mint mindig. HIÁBA. A szervezetem érezte hogy üzemanyaghiány állt be, emiatt hogy spóroljon átállt vészüzemmódra, és lekapcsolt minden olyan folyamatot ami nem létszükséglet, és ebbe beleértette azt is hogy lelassítja az alapanyagcserét, ami azt hozta magával hogy lecsökkentette a testhőmérsékletet is. Nem tudom mennyivel, de mindegy is, a lényeg hogy nem fűtötte annyira a testemet, így dideregtem.

Ilyen körülmények közt egy idő után az ember „behódol”, és ENNI KEZD. Én még igazán remekül kezeltem e szitut, mert nem tértem vissza a szénhidrátzabáláshoz, szigorúan kitartottam az egészséges ételek mellett, épp csak azokból többet ettem. Úgy tűnik mára minden oké, a testem kezdi megtanulni hogy nem kell pánikolnia, mert kaja VAN mindig amikor kell.

Ja, az más eset! Természetesen ők is csak a saját „platójukig” fogyhatnak le gyorsan, de az is igaz hogy az a fogyás is amit addig elérnek, igazán jelentős, sőt látványos! A lowcarb módszerben épp az a szép, hogy minél kövérebb valaki, annál nagyobb fogyást tud vele elérni, s annál gyorsabban - igaz hogy tényleg csak a „platóig”, de épp minél kövérebb valaki, annál messzebb van az a plató ahhoz a súlyhoz képest amivel megkezdi a fogyást, azaz a fogyás tényleg látványos és jelentős lesz. Ha erre gondolsz a „gyorsan fogyni” meg a „könnyű lefogyni” kitételek alatt, akkor természetesen igazad van. Az ami nem garantált a nagyon kövéreknél sem, hogy a „plató” ott lenne nekik abban a tartományban ami már számukra az „ideális” súly. sőt minden bizonnyal afölött lesz valamivel. De ettől még nyilvánvalóan jó lenne nekik lefogyni addig is amíg a plató engedi, mert csakis jót tennének vele az egészségüknek.

Pontosan erre gondoltam. Az az 5-10kg plusz súly az egy esetleges betegségnél nagyon jól tud jönni.
Nekem nagyon nehéz a dolog, mert úgy kell fogynom, h a lehető legkevesebb izmot veszítsek. Azaz baromi sokat kell edzenem úgy, h pici kalória deficitben vagyok, havi 2-4kg a maximum, ami lemehet.

Az az 5-10kg plusz súly az egy esetleges betegségnél nagyon jól tud jönni.

Ilyet nagyon sokszor hallok érvként, hogy miért jó túlsúlyosnak lenni. 5-10 kg plusz a nagyon vékony, de még normális súlyú embereken is van. Ez ugye a 6-12% testzsír (versenysportoló alkat) . Én 178 cm vagyok, 88 kg-ról fogytam le 73 kg-ra, de a 88 kg-nál se voltam kövér.
73 kg-nál 18%-os a testzsírom, ez az egészséges sportos alkat teteje kb. Tehát még itt is van rajtam 14 kg testzsír, amit nyugodtan le lehet adni mindenféle izomveszteség nélkül.

Egészséges szervezet még hosszú böjt esetén se nagyon veszít izomtömeget. (Fogyás és egészség böjttel!)

Nekem is kizárólag a hasamon látszik, hogy van rajtam plusz súly. Amikor 91 kiló voltam, látszott szépen mindenütt a plusz súly, még a pofámon is... Most hogy lefogytam, tök jól nézek ki mindenütt, de KIVÉVE épp a hasamat! Onnan nem akar lemenni. Na, mondjuk közvetlenül a bordák alatt, ott már azért látszik hogy valami talán lement... de ez oly keveset ér mint halottnak a szenteltvíz, a hasam többi része, főleg a köldököm környékén tehát középen, még vastag rendesen. Szépen marokra lehet ott fogni a nagy hájat.

És a baj az hogy ez a hasammal nemcsak most van így 78 kilósan, de amikor 70.25 voltam akkor is pont ez volt a helyzet.

Nem kizárólag nyers húst eszem, hanem azt IS. Meg főttet is. Meg főtt tojást is. Meg tökörtojást is és tojásrántottát is. Meg töpörtyűt amit magam sütök.

Meg nyersből sem csak húst eszem hanem májat is. Nyers borjúmájat. Finom, édes. Rengeteget meg tudok enni belőle. Meg nyers agyvelőt is...

Na most ha ezt mind összeteszed, kiderül, nem is kell nagyon sokat ennem külön-külön egyikből se ahhoz, hogy az egész úgy együtt mégiscsak nagyon sok kalóriának számítson...

Nálam egyáltalán nem a sportos értelemben vett szálkásítás a lényeg. Lemondtam én már rég arról hogy Schwarzeneggerként nézzek ki. Hova igyekezzek testépítésben 55 évesen?! A hasikámmal nem vagyok csak kibékülve, azzal nem tudok mit kezdeni, mindenütt máshol már oké vagyok szerintem - persze ismétlem nem úgy mint egy sportoló, de ahogy az egy átlagembertől normálisnak számít.

Igen, az elhízás komoly kockázati tényező. Mindazonáltal lefogyni egyáltalán nem is olyan egyszerű. A dolog ott bukik meg hogy nem minden kalória egyforma... hiszen mást se szajkózok itt a HUP-on mióta, mint hogy nem mindegy MIT eszik az ember! És ezek az infók nem jutnak el mindn emberhez! Képzeld el a szerencsétlent. Lehet hogy még igyekszik is egészségesen élni. Utánanéz mit ehet. Az első ami szemébe ötlik a táplálékpiramis. Elkezd aszerint táplálkozni. Ha SOSE CSÁBUL EL, mindent betart ami abban van még AKKOR IS EL FOG HÍZNI!

Ha szembejön vele mindaz amit én itt a HUP-on hirdetek, még ha nem is tőlem olvassa azt hanem mástól, Szendi úrtól vagy akárki mástől, vélhető hogy belefut egy rakás ellenvéleménybe a mainstream dietetikusoktól. Meg mindenki mástól. Hiszen itt a HUP-on is hogy kikel ezellen Zeller, meg még sokan! És akkor a szegény Átlagpolgár azt se tudja mit tegyen, mit egyen. Elbizonytalanodik. Végül nagy eséllyel megmarad a táplálékpiramis mellett hiszen azt „tudósok” állították össze nekik jobban hisz mint a „sarlatánoknak”, meg mert amellett megmaradni kényelmes hiszen nem kell kizárni semmit a kajálásából.

És emiatt elhízik.

Azaz aki kövér, igazából nem bűnös hanem áldozat.

De még ha elhiszi is mindazt amit hirdetek én, meg más efféle „sarlatánok”, akkor is az van hogy miután évekig, évtizedekig hozzászokott a szénhidráthoz, nem könnyű lemondani arról, mert az DROG. Nemcsak a cukor, de már a kenyér is, mert olyan anyagok szabadulnak fel belőle emésztés közben, melyek az agy ópiátreceptorait izgatják, még ha enyhébben is mint a morfium. Azaz a „mainstrem” táplálkozás hozzászoktatta e szerencsétleneket mindehhez, s erre kiderül, ezzel mind fel kéne hagyniuk... hát nem könnyű menet! Minden tele van cukorkákkal, tésztákkal, szénhidrátokkal, finom üdítőkkel, szembejön velük minden bevásárlásnál, roskadoznak tőlük a polcok, minden reklámban ezt látják hogy a hősök kólát isznek, müzlit esznek... A filmekben is ez megy... azaz percenként kízértéseknek vannak kitéve, még ha bele is vágnak!

Nem, NEM KÖNNYŰ LEFOGYNI. Minden elismerésem azoké a HŐSÖKÉ, akik ebbe belevágnak és végig is csinéálják!

S akkor még nem is beszéltünk róla, még ha bele is kezd, még ha sose csábul is el, még AKKOR IS az van, hogy idővel a szépen induló fogyás MEG FOG AKADNI. Elérkezik egy „platóhoz”. És ekkor teljesen mindegy mit fog csinálnbi, azon a szinten fog maradni hónapokig, akár évekig is, mert a szervezetnek van egy „egyensúlyi pontja”, hogy szerinte mennyi az ideális súlya, és „fogal-körömmel” ragaszkodik hozzá. Innen iszonyatosan nehéz elmozdulni lefelé. És ezzel az a baj hogy ez az egyensúlyi pont ez hajlamos ELTOLÓDNI a hízás során, felfelé. Lassan tolódik, de tolódik. Minél tovább volt valaki kövér, annál feljebb tolódik. Eddig a pontig tényleg KÖNNYŰ lefogyni, bár e pontig is csak azzal a lényegében zerocarb diétával amit propagálok. (nemcsak én, ne kössetek bele, tudom hogy nem én találtam ki). De e pont UTÁN, ezután egyszerűen SEMMIFÉLE módszer nincs ami segítene, egyetlen dolgot kivéve: s ez az hogy az illető megmarad az egészséges táplálkozás mellett, és TÜRELMES. Méghozzá ÉVEKEN ÁT. Éveken át tertott míg a testében ez az egyensúlyi pont felfelé állítódott, ugyanannyi ideig tart majd az is, amíg lejjebb megy...

Na és ehhez a legtöbb embernek nincs türelme.

Nálam úgy tűnik az egyensúlyi pont 78 kiló. A magasságomat figyelembe véve, az ideális testsúlyom felső határa 77 kiló lenne. Azaz pont 1 kilóval vagyok túlsúlyos így. Ez természetesen igazán nem szörnyű vészes, és képes is vagyok e súly alá menni, némi kis akaraterővel. Voltam már 70.5 kg is. A baj az hogy olyankor nem érzem igazán jól magamat, ráadásul hiába megyek lejjebb, erőltetve magamat a fogyással, hamar visszahízok... pont eddig a 78 kilóig!

Bizonyos értelemben elégedett lehetek, mert ugye 91 kilóról indultam. A lényeg azonban az, emlékszem, mielőtt elhíztam volna a 91 kilóra, előtte sok=sok éven át PONTOSAN 78 KG VOLTAM! Azaz, ez bizonyíték arra amit írtam, hogy létezik ez az „egyensúlyi pont”. Addig lefogyni könnyű, bár addig fogyni is csak ezzel a zerocarb módszerrel könnyű. Utána azonban hiába minden mert ha fogysz is tovább, visszahízod. Utána már csak NAGYON lassan fogsz fogyni, végtelen türelemmel, és persze továbbra is be kell tartsd a diétádat.

És ismétlem, a legtöbb embernek ehhez nincs türelme, akaratereje, mert hogy is lenne amikor minden pillanatban csábításoknak vannak kitéve...

A dolgon sokat segít, persze, ha úgy fogja fel hogy egy nagy és nemes mozgalom lelkes harcosa. Ezért jó, hogy ehhez a carnivore életmódhoz hozzátartozik egy efféle „filozófia” vagy hogy is mondjam... hogy ez egy egész eszmerendszer... ez segít fanatikusnak megmaradni... mintha egy pszeudo-vallás volna... ezen lehet röhögnötök, de igenis nagyon sokat segít! Erőt ad!

De a legtöbb szerencsétlen dagadt fickóhoz aki fogyni szeretne, ezek az infók el se jutnak... Hozzám se jutott volna el ha Magyarországon maradok, szóval nagyon szerencsés vagyok ilyen értelemben, lehet hogy az USA-ba kijövetelem az életemet mentette meg emiatt...

Írtam, még sokat is, egy egész cikksorozatot (legalább egy tucat, külön-külön is hosszú blogbejegyzést), de aztán mindet letöröltem. Jött ugyanis a sok troll, telerondították őket kötekedéssel és gúnyolódással, és az olyasmit nem szeretem. Tudod én amúgy író vagyok (tényleg: regényíró...), nekem az írásaim a „szellemi gyermekeim”, és nem szeretem ha jelképes értelemben „megerőszakolják” őket. Én ilyen „érzékeny fajta” vagyok, ami nem csoda mert minden művészféleség ilyen.

A 130 kiló amúgy nem mond önmagában túl sokat, mert kéne hozzá tudni a magasságot meg az életkort is. Mondjuk elég sanszos hogy ez már jelentős túlsúly, hacsak nem vagy profi testépítő akkora izmokkal hogy úgy nézel ki mint egy gardróbszekrény, aki rendszeresen 300 kilókat emelget a magasba...

Ha azonban nem ilyen vagy (ami sanszos) akkor ez tényleg jelentős túlsúly. A dolgon azonban könnyű segíteni, mert akin ennyi a felesleges háj azt nem az fogja izgatni, hogy le tudja-e adni az utolsó felesleges mondjuk 5 kilót. Aki ennyire kövér, azt nem zavarja ha akár sok kilóval is az ideális testsúlya fölött marad a platója miatt, feltéve hogy addigra már sok tucat egyéb kilót sikeresen leadott... Na és ez az utóbbi szerencsére tényleg könnyű! Ez a keto illetve carnivore diéta ugyanis szerencsére annál hatékonyabb (kezdetben legalábbis) minél kövérebb az a valaki aki belekezd...

A dologban nincs semmi különösebb varázslat. Minden amit tenned kell, egyszerűen annyi, hogy CSAK ÁLLATI EREDETŰ KAJÁKAT EHETSZ, azaz húst és (állati eredetű) zsírt, plusz tojást!

Tejet már nem. Technikai értelemben ugyan a tej is állati eredetű étel, sajnos azonban sokan allergiásak rá, még olyanok is akik erről nem tudnak. Én se tudtam róla, de (más okok miatt) végeztettem magamon genetikai tesztet, s az kimutatta hogy mérsékelten laktóz-intoleráns vagyok. Tehát nem a legdurvább módon, de azért igenis az. Simán lehet így veled is, habár a tejjel még a laktóz a legkisebb probléma... Tudom ez meglepoően hangzik de így igaz. Mindegy, jobb ha elhiszed tekintélyelvi alapon, hosszú lenne ide leírni. Tehát a tejtermékek kizárva. A tojás akkor van kizárva ha kifejezetten allergiás vagy rá, de ez ritka szokott lenni, s ha mégis, könnyű észrevenni. Ha eddig nem volt bajod a tojással, azt nyugodtan eheted.

Ami tehát ki van zárva:

—MINDEN AMI NÖVÉNY. A jhelszavad mától: a növény nem étel, hanem dekoráció! Igen, a zöldségek is ki vannak zárva. Rengeteg méreganyag van bennük, ami bár nem öl meg azonnal, de fokozza a szervezeted belső gyulladását ami amúgyis kurvamagas lehet ha ennyi plusz háj van rajtad. A gyümölcsök meg azért vannak kizárva (főként, mert nemcsak ez az egyetlen baj velük...) mert sok bennük a fruktóz, amit a szervezeted meg se tud emészteni közvetlenül. Előbb a májba kerül, ott zsírrá alakul... majd ezt a zsírt használná fel a szervezeted. De nem használja fel hiszen látod, elraktározza rajtad... A gyümölcsök tehát szintén feleslegesek, tilosak.

—Értelemszerúen a kenyér is tilos, hiszen lisztből van, vagyis növényből: búzából vagy más gabonából. IGEN, a búza is ártalmas! Erről is köteteket lehetne írni hogy miért. Bár a gluténérzékenységről biztos hallottál. Na, az van azoknak is akik azt hiszik magukról hogy nekik nincs. Pedig VAN: rejtett gluténérzékenység! Becslések szerint a népesség bő fele ebben szenved... De antinutriensek is vannak a gabonában, szóval a kenyér úgy általában véve szimplán NEM EMBERNEK VALÓ ÉLELMISZER.

—Világos ugye, emiatt tilos minden tészta is, pizza is, meg szóval úgy MINDEN ami nem állati eredetű! A cukor is tilos, nota bene, a cukor is növényi alapú élelmiszer, naná hogy akkor tilos!

—A méz is tilos. Alig különbözik a tiszta cukortól.

—A húsok közül is tilos továbbá minden ami FELDOLGOZOTT KÉSZÍTMÉNY, tehát például a konzervek, továbbá a füstölt és pácolt húsok, a szalámik, kolbászok meg effélék. A hurka is.

Amit tehát ehetsz húst, az FRISS hús kell legyen, vagy FAGYASZTOTT. Ezt szépen megveszed, aztán megsütöd vagy megfőzöd ahogy akarod. Vagy megeszed NYERSEN. Én rengeteg nyers húst eszem, nyers májat is, nyers agyvelőt is... de te mint kezdő, most az elején még nem vagy erre kötelezve.

A kaja elkészítéséhez fűszerként CSAK SÓT HASZNÁLHATSZ semmi mást.

Viszont most jön a jó hír az eddigi szörnyűségek után:

ANNYIT EHETSZ EZEKBŐL AZ ENGEDÉLYEZETT DOLGOKBÓL, AMENNYIT CSAK AKARSZ!

Hasfakadásig, igen!

Ez az engedély hogy „annyit amennyit csak akarsz”, persze csak az elején érvényes, de ez az „eleje” nagyon hosszú idő is lehet. Hónapok is. És nagyon meglepődnék, ha már ezen idő alatt is ne fogynál NAGYON SOKAT!

Ha a fogyásod sebessége kieléítő ezen idő alatt, nem is szükséges korlátozni a megevetett étel mennyiségét később se. A legtöbb fogyókúrázó épp így is van ezzel, aki jó kövéren belekezd ebbe a... hát, végülis mondható hogy fogyókúra, hiszen sokan a fogyásért kezdik el, de inkább egy életmód. Ugyanis bár tudom hogy rohadtul keménynek hangzik így első olvasatra, de aki elkezdi, azok többsége bizony kitart mellette utána, mert MEGSZERETI! Ez ugyanis cseppet se unalmas diéta. Én például NEM IS KÍVÁNOM AZ ÉDESET! A gyümölcsök néha tényleg megkísértenek, mert olyan szép étvágygerjesztőek, de e kísértésnek is könnyű ellenállni. Az összes többi kajával azonban úgy vagyok hogy nem kell hősiesen ellenállnom, mert NEM KÍVÁNOM, sőt inkább undorodom már tőlük. Az a szememben mind junk-food, szemététel.

Jótanács: ha te netán nagyon csokifüggő lennél, az a legbiztosabb jele annak hogy magnéziumhiányod van. A magnéziumbevitelt meg kell szervezned, de ne magnéziumoxidot szedj, mert annak biológiai hasznosulása csekély. Ha rendbehoztad a magnéziumszintedet, a csokisóvárgásod is eltűnik!

Na ott tartottunk tehát, az elején fura lesz, de később meg lehet szeretni ezt az életmódot. Még drága se lesz, mert igaz hogy a hús drága, de egy rakás pénzt megspórolsz azzal, hogy nem veszel kenyeret, chipszeket, csokit, sört, üdtőket, egyebeket amiket eddig vettél. Nekem hosszú távon ez még olcsóbb is mint a korábbi kajálásom volt. Igaz az elején drága lehet, amennyiben jó lesz beszerezned egy (sőt, akár több...) óriási fagyasztót, amit feltöltesz mindig hússal amikor olcsón tudod beszerezni! Például megveszel egy egész disznót valakitől... Bár a marhahús tulajdonképpen jobb.

A te táplálékpiramisod ezentúl:

—Alul vannak a KÉRŐDZŐ ÁLLATOK, ezek húsa

—Aztán jönnek a nem kérődző emlősállatok, például disznó. De akár a kutya meg a macska is meg BÁRMI, amihez hozzá tudsz jutni! Borz, medve, ha van vadász ismerősöd...

—Aztán jon a baromfi: tyúk, kacsa, egyebek. Ezek húsa nem annyira értékes már, de alkalmanként azért nyugodtan fogyaszthatod őket.

—Aztán a hal. A hal NAGYON jó táplálék mert dús forrása az Omega-3 zsírsavaknak, de tényleg nem könnyű jó minőségű halhoz jutni, pláne olcsón... De ezen az „emeleten” van az összes többi tengeri herkentyű is, nyugodtan ehetsz tehát kagylót, rákot, polipot, tintahalat, ilyesmit, ha megengedheted magadnak.

—Ezután jönnek a tojások. Illetve a halikra is, ha és netán meg tudod fizetni... Nyugodtan megehetesz akár napi egy tucat tojást is, ha ahhoz van kedved. ÉS KI NE DOBD A SÁRGÁJÁT, edd meg azt is! Az még értékesebb is mint a fehérje, és teli van B vitaminnal!

Az egyetlen veszélye e fogyókúrának hogy TÚL GYORSAN fogsz lefogyni, emiatt egy rakás ásványi sót és vitamint veszít majd a szervezeted. Emiatt az első pillanattól kezdve pótolni kell ezt. A boltban kapható multivitaminok drágák és szart se érnek. Tapasztaltam. A megoldás hogy az első pillanattól kezdve igyekszel BELSŐSÉGEKET IS fogyasztani, elsősorban májat! Ha csak lehet nyersen, mert a főzés/sütés során sok vitamin kárba vész belőle, de ha nem vagy képes rászánni magadat a nyers máj megevésére, akkor legalább sütve vagy főve egyed, még az is jobb mint a semmi. Ajánlom egyél emellé agyvelőt is minél többet, valamint nyelvet, szívet, lépet és vesét is!

Hogy milyen májat eszel, mindegy végeredményben, de a leghasznosabb mégis a borjúmáj. (mármint, a felnőtt tehén mája is oké...) Ha ahhoz nem jutsz hozzá, akkor disznómáj vagy csirkemáj.

Az elején amikor átállsz erre, minden bizonnyal összefosod majd magadat naponta többször is, mert lecserélődik a tápcsatornád baktériumflórája. Ezzel számolj! Én az első kellemetlen élmények után csak melegítőnadrágban mertem befeküdni az ágyba, sőt aztán inkább vettem egy felnőtteknek szánt vízhatlan gumibugyit is... bevallom, nem szégyen! Most már persze nem használom, nem kell. Szóval ne aggódj, nem kell életed végéig hordani... de AZ ELEJÉN, akkor bizony nagyon hasznos lehet mert majd rájössz, nem mindig csak büdös levegő jön ki amikor azt hiszed hogy csak szellentesz egyet...

Beköszönt majd nálad a „keto-flu” is, azaz influenzaszerű tüneteid lesznek: szédülés, izmomgyengeség, bágyadtság, stb. Ez átmeneti csak, ne ijedj meg, nem Covid... annak a jele hogy a szervezeted átáll cukorégetésről zsírégető üzemmüdra...

Még sokat írhatnék de így is hosszú lett. Ha tényleg érdekel a dolog, írj privit.

húh, köszi szépen, ezt a hosszú írást.

Sajnos csak 178 cm magas vagyok, és nem kimondottan izom.

Az elmúlt kb 10 évben, a felesleget többször is leadtam már, kb 30 km-ot ingadozik a súlyom.

Amit ismerek, és tuti beválik - de ehhez kicsit elvetemültnek is kell lenni -  a kaloriabazis.hu. Sajnos ez csak rövidtávú megoldás, életvitel szerűen kellene átállni, a kalória számlálás pedig nem mehet örökre.

A gondot az okozza, hogy a kalória számítás, mint életvitel szerű működés, sajnos nem megy. Extra feladat, ami el-el marad, végül teljesen elmarad, és visszaszokik az ember a szokásos kajákra, amiből visszajön a teljes súly + 2-5 kg.

Amit írtál, abból két vad dolog van nekem:

1. Nyers húst nem merek enni. (mindenféle valamit nem akarok összeszedni (bár lehet, hogy nincs igazam))

2. Zöldésget ne? Ha csak húst eszek (próbáltam), akkor olyan leszek mint egy horror film hős: nekem pozitív hős, de kiéleződik a szaglásom, hallásom, és bárminek átharapnám a torkát, hogy megegyem. Le is vadásznám bármilyen körülmények között, a kajám. Ez az, amikor éhes vagyok, hiába ettem egy csomó húst, éhes maradtam.

Hasmenés:  az a furcsaság van, hogy akkor rendeződik, ha semmi liszteset nem eszek. Volt ilyen vizsgálatom, ami után az orvos azt mondta, hogy a határétéken vagyok, hogy lisztérzékeny vagyok-e, tehát szerinte nem vagyok az. De mégis úgy érzem. Ha kenyeret eszek, utána f*sás van.

A mozgás része: napi min 1 óra séta, 5 km.

 

De egyenlőre bajban vagyok, nem fogytam le, visszahíztam, stb... De megpróbálom, amit írtál. Köszi

Ne higgy annak hogy a doktor szerint még ÉPPEN nem vagy lisztérzékeny. Ha ilyen tüneted van, tuti hogy rejtett gluténérzékenységben szenvedsz, bár ez szerintem már nem is annyira rejtett...

Ha a csak húsevésnél ilyen tüneteid vannak amiket írtál, az egyetlen dolgot jelent csak, de azt aztán holtbiztosan: KIFEJEZETTEN ÉPPEN PONTOSAN HÚST (és zsírt...) KELL ENNED!

Tudniillik, azért ez a hatalmas étvágyad olyankor, mert a szervezeted érzi hogy neki igenis a hús kell, és annál is TÖBB hús mint amit megettél!

ÉN IS ÍGY VOLTAM EZZEL. Hónapokig. Csak zabáltam és zabáltam a húst! Nem tudtam betelni vele! És amikor meguntam az egyik fajta húst, elkezdtem zabálni valami másik fajta húst! Meg a tojásokat is, néha két tucatot is egyetlen nap alatt!

A szervezeted érzi, mi kell neki, egyetlen kivétellel: annak ne higgy amikor a szervezeted cukorra (szénhidrátra, tágabb értelemben...) sóvárog! A szénhidrát DROG, és így becsapja a szervezetedet! Az agyadat!

De minden más esetben hihetsz neki. Neked valami vitaminból (vagy ásványi anyagból) sőt valószínű egyszerre több mindenből is, hiányod van. (sanszos amúgy hogy ezen anyagok egyike a magnézium, a másik a kálium...). És ha valami hiányzik a szervezetnek, akkor azt evéssel próbálja pótolni, mert ugyan mi mással is?! Ennek érdekében megnöveli az étvágyadat. Ez hatékony módszer. Sajnos nem működik, ha agyonterheled a szervezetedet szénhidráttal, mert az DROG ahogy már írtam, s akkor a drogért kezd el sóvárogni...

De ha megvonod tőle a drogot, idővel helyrezökkennek a biológiai jelzőmarkerek.

Nyers húst enni cseppet se olyan veszélyes mint hiszik. Az emberi gyomor annyira hihetetlenül savas közeg, hogy lényegében ugyanolyan savas mint a dögevőké (mint a hiénáké például), ami nem csoda, mert az emberi faj is évmilliókon át dögevő volt. Legalábbis részben. És így kialakult a rendkívül savas gyomor, azért, hogy a patogéneket közömbösíteni tudja. Az emberi gyomor tulajdonképpen még savasabb is, mint az óriáskígyók gyomra, mint például a pythoné vagy anakondáé, holott azok gyomra is olyan savas amikor emészteni kezdenek, hogy egy egész krokodilt is gond nélkül feloldanak, annak a páncéljával együtt! Ezt igazán nem sok baktérium képes túlélni...

Volt ezzel kapcsolatban kísérlet. Az ipse megevett egy egész egeret. Ami kijött belőle, az egér szőre volt csak, minden mást megemésztett, még a csontjait is! Tehát a szőrt, azt nem tudjuk megemészteni. Mást igen. EZ ÉPP ÍGY VAN A KÍGYÓKKAL IS...

De az ember még a rovarok kitinjét is képes megemészteni, részben. Azt tehát csak alacsony hatékonysággal, nem akármennyit. De valamennyit igen, ami híven jelzi hogy a főemlősök őse régen igenis valóban rovarevő volt... Az emberi tápcsatorna tehát egy csodálatos biológiai gépezet, épp csak nem gizgazok emésztésére való.

Ettől még én se vitatom, a nyers húst megenni kockázatosabb mint a főttet vagy jól átsütöttet, de cseppet se annyira mint hiszik. Én úgy csinálom, hogy megevés előtt megszagolom. Ha bűzlik, nem eszem meg. Ha nem bűzlik, megeszem. Bízom a szaglásomban. ARRA VAN, épp ez a dolga elvégre hogy ilyesmire figyelmeztessen!

A nyers húst azért propagálom, mert egy rakás olyan vitamin van benne (például C vitamin...) ami a főttben/sültben már nincs. Én szeretem a nyers hús ízét is! A legjobb azonban a NYERS AGYVELŐ. Disznóagyvelőt tudok beszerezni, azt eszem nyersen. Persze az agyvelő főve is jó, de nyersen még sokkal jobban ízlik! Olyan finom, pépes, tisztára mint a puding, és Ó DE MILYEN FINCSI!

A májat meg végképp vétek megfőzni. Rengeteg vitamin van benne, de ennek óriási hányada tönkremegy főzés és sütés közben. A máj a természetes multivitamin, a „SUPERFOOD”!

Nézd, sajnálom hogy ezt kell írjam, de az nem megy mint egyes elvakult carnivore-sok hirdetik, hogy elég csak ribeye-steaket enni, mert abban minden benne van... mert NINCS!

Egy jódarabig persze el lehet lenni úgy is, az igaz. Az is igaz még mindig jobb mint a vegánság... de hosszú távon meglesznek annak is a gondjai. Kezdjük azzal, purin-túltengésben szenvedsz majd ha csak az izom húsát eszed, és más szöveteket nem. Omega-3 hiányod is lesz ha nem eszel agyvelőt (és halat). A bőröd ahol lefogytál, lóg majd rajtad ha nem eszel kötőszöveteket és bőrt is (vagy legalábbis sok kocsonyát), mert nem jutsz elég kollagénhez. Emellett ha nem eszel nyers húst vagy legalábbis félig nyerset („angolosan” elkészítettet...) akkor nem jutsz C vitaminhoz. Ha nem eszel májat, az A vitaminból is hiányod lesz.

És ezek csak a legfontosabb dolgok.

Tudod az ősember nem pocsékolt. Ha elejtett egy állatot, megette „az orrától a farkáig”, mi úgy mondjuk, ő „nose to tail” diétát követett. És logikus hogy azt tette. A vadászat mindig olyan hogy vagy sikerül vagy nem, sok erőfeszítésbe kerül, és RÉM KOCKÁZATOS IS. Azaz a legokosabb volt ha az ősember olyan ritkán vadászott amilyen ritkán csak tehette. Hogy minimalizálja a kockázatot. Ha tehát elejtett egy vadat, addig ette amíg csak volt belőle bármi is! MINDEN RÉSZÉT MEGETTE. Még a beleit is!

Mi (az emberi faj...) tehát ehhez szoktunk hozzá. Ettől persze te eltérhetsz, de az kockázatos neked is, és ezesetben a hiányzó anyagokat sajnos igenis pótolnod kell mindenféle „külső” vitaminkészítményekkel, AMI AZONBAN RÉM MACERÁS, mert a legtöbb vitaminkészítménynél csalnak, hatástalan anyagokat tesznek bele (tipikus példa rá amikor a drága K2 vitaminnak nem az mk7 hanem az mk4 formáját teszik bele, vagy ha az mk7 is de nem a "trans" változat hanem a „cis”, ami TELJESEN HATÁSTALAN...), ráadásul ROHADTUL DRÁGÁK IS. Vagy minimális kis adagokat tesznek bele, amik semmit se érnek oly kevesek. Vagy mert ők se értenek hozzá, olyan kombinációban adják amik kioltják egymást, például amikor a magnéziumot és a kalciumot ugyanazon készítménybe pakolják.

És valami úgyis kimarad a sokezernyi vegyületből ami kéne neked...

A külső vitaminkészítményeknek tehát EZERNYI BUKTATÓJA VAN. Tudom. mert nagyon mélyen beleástam magamat e témába. Egészen addig tanultam, amíg rájöttem, felesleges többet tudnom a témáról mert HAGYNI KELL A PICSÁBA az egészet! Egyszerűen semmi nem vetekedhet úgyse a „természettel”. Az állatot meg kell enni teljes egészében és kész. De különösen a máját. Nose to tail, igen! És ekkor úgyis megkapunk mindent amire szükségünk van. Az őskorban úgyse volt gyógyszertár meg vitaminkészítmény az ősembernek, mégis túlélt sikeresen. És nem szenvedett civilizációs betegségekben sem...

Én mára már kizárólag csak 2 fajta vitamint szedek. Az egyik a D vitamin, amit azért érzek jogosnak mert sokkal kevesebb napsugárzásban van részem mint amit az ősember élvezett, így ezt ezzel pótolom. A másik meg az aszkorbinsav-por, gyakorlatilag tehát C vitamin. Ezt NEM azért szedem mintha azt hinném, nem elegendő az a C vitamin ami a nyers húsban van! Elég az, hidd el! De amikor sok zsírban úszik a kajám amit megeszek, akkor vágyom egy kis savanyúra mellé, így olyankor keverek egy kis aszkorbinsav port tiszta vízbe, s azt iszom. Ártani nem árt, és jólesik.

Ja: amikor te CSAK húst eszel, amiatt is vagy olyan nagyon éhes, mert... mert vélhetőleg tényleg CSAK húst eszel. Azaz ZSÍRT NEM, vagy legalábbis NEM ELEGET!

Holott a zsír, ha megeszed, A BARÁTOD. A testeden a háj nem abból a zsírból rakódik le amit megeszel! Hanem abból a SZÉNHIDRÁTBÓL, amit megeszel!

Nézd meg akármelyik rettegett ragadozót. Szerinted létezik az hogy egy ragadozó KÖVÉR?! Ugye hogy nem! Holott ők eszik a legtöbb zsírt. Ha elejtenek egy állatot, elsőként a hasát marcangolják szét, mert ott a legtöbb zsír, s mert ott a legkönnyebb hozzáférni a belső szervekhez, elsősorban a májhoz. Gyakori, hogy miután megették a májat meg egy csomó zsírt a hasból, ott is hagyják az állat tetemének többi részét, tehát a színhúst(!!!), mert az már nekik nem kell, az sokkal kevésbé értékes mint amit megettek eddig...

Te meg, és az összes civilizált ember, pont ezt a színhúst eszitek, s a belső szerveket NEM, holott az a legértékesebb! Mekkora pocséklás!

Húsevő diétán egyszerűen nem lehet elhízni. Ilyen nincs, és nem is volt soha. A hús és zsír eszméletlenül laktató. Most persze ezt nem érzed mert valami nyomelem vagy vitamin hiányzik neked. De ha ez rendbejön nálad, utána az étvágyad is le fog csökkenni. Velem is így esett.

Illetve egyetlen esetben mégis veszélyes lehet a sok hús és zsír zabálása: HA SZÉNHIDRÁTOT IS ESZEL MELLÉ. Ezesetben ugyanis a szervezeted a megevett szénhidrátot égeti el, abból nyeri az energiát, a megevett zsírt pedig jobb híján valóban beépíti a zsírszöveteidbe, mert az már felesleges a sok szénhidrát mellé...

ÉRTED MÁR, miért mondom hogy MINDEN szénhidrát tilos?!

Egyszerűen a legnagyobb hiba amit elkövethetsz az az, ha vegyesen eszel szénhidrátot és húst, pláne zsírt! Az a legbiztosabb módja az elhízásnak. Annál még az is jobb ha valaki kizárólag szénhidrátot eszik.

Tehát efféle szuperhízlaló kaják:

—pizza (szénhidrát ugye a tészta, és rajta a jó zsíros kolbász meg a sajt...)

—húsleves sok galuskával vagy más tésztával

—Bármiféle húsos étel amihez sok KENYERET eszel...

—hurka (mert abban nemcsak hús van de rizs is, ami szénhidrát)

—zsíros kenyér.

—vajas kenyér.

—sajtos tészta.

—sült krumpli (a krumpli is szénhidrát, ráadásul itt jól tele is szívja magát olajjal. Bónusz ezen étel gonoszságához hogy az olaj növényi zsír, ezért még különösen is ártalmas... de erről most nem írok többet hogy miért annyira ártalmas, így is hosszú lett).

Sorolhatnám még de remélem már érted. Tehát MINDEN szénhidrátot ki kell zárni!

De te tudod, a te döntésed...

Köszönöm megint a hosszú írást. :) 

Szeretnék teljesen életmódot váltani, pl a kajával, megfogadom amit írtál, máshonnan is ezt az infót kaptam. (a nyers húst nem vállalom)

A zsírról tényleg a tudomány véleménye is megváltozott az elmúlt években, nincs most már ajánlott felső korlát, amit meg lehet enni.

Amúgy egy dietetikust kérdeztem pár hónapja, és azt mondta, hogy a keto túl radikális lenne nekem, de csináljam a megszakításos böjtöt, ha tudom, pl délelőtt vagy délután már ne egyek. (A dietetikussal végül nem jutottam eredményre.)

Hát, nincs más hátra, mint előre. Köszönöm a tippeket.

Sok sikert az életmódváltáshoz!

A „megszakításos böjt” valóban jó dolog. De van annak is több fajtája ám! De hát a böjtölésről eddig azért nem írtam mert így is rém hosszúak lettek az írásaim...

Amit írtam különben, az nem a keto hanem a carnivore diéta. Az más kérdés hogy ha betartod amit írtam (még ha nyers húst nem is eszel) úgyis ketózisba fogsz jutni. De ez mégis jobb mint az „igazi” keto, mert nem kell hozzá makrókat számolgatnod...

Leírtam, tényleg lehetnek veszélyei a nyers hús evésének, de ez nem akkora amit beledramatizálnak. Elmagyaráztam e topikban, hogy direkt emiatt olyan savas a gyomrunk.

Minden attól függ különben, megbízható forrásból szerzed-e be a húst. Nyilván nem valami mocskos pultról kell venni egy magyarul se beszélő távolkeletitől, „kici óccó” pénzért.

Amit nagyon ajánlok neked, s már ezt is írtam, vedd meg az Amazontól e könyvet:

Paul Saladino: The Carnivore Code

Angolul van, de ha a HUP-ra jársz talán tudsz annyira angolul hogy megérted. Én elolvastam. Többször is. Rendkívül jó könyv! Ebben MINDEN benne van, én se hiszem hogy többet tudnék mondani a témáról.

Az hogy a „házipatika” weboldal vagy más efféle oldalak mit mondanak akár a nyershúsról akár másról, engem teljesen hidegen hagy. Többnyire ugyanis csak a hivatalos mainstream dietetikai tannácsokat osztják, a hivatalos dietetikának pedig már rég nem hiszek. Miért is hinnék, azok ajánlgatják a táplálékpiramist is, ami szerint a napi kalóriamennyiségünk legalább 60 százaléka szénhidrát kéne legyen... Meg szerintük a sok zsír evése ártalmas... és még soká sorolhatnám. Szóval többnyire hülyeséget beszélnek szerintem.

Gratulálok, nagyon örülök a sikerednek!

és eddig minden oké.

Nyugtával dicsérd a napot... Nyolc nap alatt persze hogy még minden oké, ilyen rövid idő alatt legfeljebb annyi töténik hogy a tested kiüríti a glikogénraktárakat, emiatt veszítesz egy rakás vizet, amitől drámai súlycsökkenés indul be. Ha kiszámolod mennyi súlyt vesztettél, azt oszd el 4 -el: annyi az amit a tested az eltárolt cukorból veszített, a többi (azaz a háromnegyede a leadott súlynak) még csak nem is cukor hanem mind VÍZ!

Nyolc nap alatt tehát kábé még egy gramm zsírt se vesztettél drága barátom, annak ellenére se hogy rengeteget csökkent a súlyod...

Körülbelül épp most, az első hét után kezd majd igazi súlycsökkenés beindulni, ami ugyan lassabb lesz mint az eddigi volt, de legalább tényleg a testzsírból történik. Legalábbis nagyobbrészt.

A súlyodat mérni különben tök felesleges minden nap, elég hetente egyszer. Egyetlen nap különbséget ugyanis simán elfed az, mennyit ettél épp, mennyit ittál, mennyi kaki van a bélcsatornádban, stb. És aztán ha kiderül hogy te betartottál minden szabályt, de reggel mégis azt mutatja a mérleg hogy a súlyod nemcsak nem csökkent megint de feljebb ment 40 dekával, akkor jön a depresszió, el van rontva az egész napod, és azon kezdesz gondolkodni hogy mégis szar ez a diéta...

Valójában akár KÉT TELJES KILÓT IS ingadozhat a súlyod NAPONTA! Két kilót, igen!

Ez persze extrém eset, de az egy kilónyi ingadozás nem is olyan ritka...

Mert mondom, rengeteget számít, mennyi iszol. Aztán, a legigazibb keto diéta mellett is igyekszik a szervezet valahogy feltölteni a glikogénraktáraidat amik most az elején kiürültek. 1 gramm glikogénhoz 3 gramm víz szükséges. Azaz feltételezve hogy körülbelül fél kiló glikogén van benned, ami durván átlagos mennyiség egy emberben, ez azt jelenti hogy ehhez másfél kiló víz társul. Ami összesen két kiló. Ezt a 2 kiló súlyt most az elején gyorsan elvesztetted, de számíthatsz rá hogy idővel, lassanként, stikában, alattomosan, de a tested vissza fogja építeni!

Ez a fél kiló glikogén kb 2000 kcal energiát jelent, ami durván 1 napra elég átlagos aktivitással. Azaz ha 1 teljes napig semmit se eszel, hanem böjtölsz, akkor ezt a súlyt megint könnyen leadhatod.

Már emiatt se érdemes naponta méricskélni a súlyodat.

A lényeg azonban az, hogy 8 nap alatt a legnagyobb baj ami történhet veled még csak az hogy beindul a hasmenés. Az igazi gondok 2 vagy 3 HÓNAP után jelentkezhetnek a ketogén diétában, ugyanis addigra ürül ki belőled rengeteg vitamin és ásványi só, nyomelem, HA NEM PÓTOLOD MEGSZÁLLOTTAN, FOLYAMATOSAN.

Azaz TESSÉK BELSŐSÉGEKET ENNI! MÁJAT IS!

Legalább főzve vagy sütve, ha már nyersen nem vagy rá hajlandó!

És ajánlom, szedj rengeteg magnéziumot! Ha mégse fogyasztasz sok belsőséget, akkor a legjobb magnéziumpótló szerek a következők:

magnézium-glicinát

magnézium-aszkorbát

magnézium-orotát

magnézium-citrát

Köszönöm a választ. :)

Hát igen, én is gondolom, hogy ez csak az eleje. :)

A víz dolog, az furcsa, én is úgy éreztem, hogy elég sok víztől szabadultam meg.

Eddig ezeket ettem:

  • Zöldséget: spenót, avokádó, saláta, oliva bogyó (remélem ezt is lehet), brokkoli
  • Hús: Marhahús, sertéshús, tojás, szalonna, tonhal, (májat azóta nem ettem, de tervezem)
  • Folyadék: sima víz, vagy fél liter víz + 1 evőkanál almaecet (én szeretem), tea minden cucc nélkül.

Átállás:

A második nap elég rosszul voltam, ami abból állt, hogy ideges voltam, ezt kb a mellkasomban éreztem, valami normális kaját akartam. Van olyan állapot, amikor a hússal nem lehet jóllakni, a szervezeted követeli magának a szénhidrátot. Legalábbis én így éreztem. Másnapra elmúlt. Volt olyan 2-3 nap, amikor fejfájás csillapítót vettem be, szerintem egyszer fájt is a fejem, kétszer meg éreztem, hogy mindjárt fájni fog. Az első 3-4 nap éreztem, hogy ez így nem oké. Remélem ezzel túl is vagyok ezen, nem fogok meglepődni 1-2 nap múlva, mert még csak akkor kezdődik majd a neheze. :)

Ásványi anyagok:

Ami az ételben van, plusz a patikában a következő dolgokat szereztem be:

  • Panangin (kálium + magnézium)
  • D vitamin (Jutavites)
  • cink (Jutavites)
  • Szupradin
  • C vitamin (sima kimért aszkorbin sav).

Lehet, hogy placebó, de miután ezeket elkezdtem szedni, el is múlt a diszkomfort érzésem. Vagy lehet, hogy addigra pont elmúlt.

Hasmenés:

Na ezért is eszek zöldségeket (plusz az ásványi anyagok), de székrekedése is lehet az embernek. A hasmenés az több dolog miatt probléma, pl előhozhat dolgokat annak, aki hajlamos rá, és járhat az ember 2 évig a proktológushoz, esetleg műtét is lehet a vége.

Az epekövem (az epehólyagot, amiben a kő kialakult), pár éve kivették. Elvileg az epefolyadék folyamatosan folyik az epehólyag eltávolításon átesett embereknél (nem a hólyag szabályozza, hogy mikor kell zsíros kajára üríteni). Ez okozhat gondot, illetve az epe az egy maró dolog. Szóval remélem ebből nem lesz gyulladás, vagy egyéb gond. Emiatt is lehet hasmenése az embernek. 

Mozgás:

A napi 1 óra sétát kb betartom (ma nem voltam, és most mennék, ha nem 15 percem lenne 8-ig)

A pozitív változás:

Sokkal kevesebb kaja elég (mennyiségre mondom, kalóriára nem mértem). Nincs az, hogy valami szénhidráttal teletömöm magam, majd 2-4 óra múlva megint éhes vagyok, majd megint, stb... Például: A reggelire úgy érzem, hogy feleslegessé is vált. Ha reggel, vagy délben ebéd előtt megmérem a vércukrom, akkor kb 5.6 (2-3 alkalommal mértem). Nincs cukorbetegségem (még, és remélem el is kerülöm), de tájékozódásnak vettem egy vércukorszint mérőt (dcont etalon, magyar gyártmány).

Ma ebédre pl egy nagy tál húslevest ettem, majd egy kevés marhapörköltet brokkolival (vasárnapról maradt). Igazából elrontottam, mert a húsleves után úgy éreztem, hogy ez így elég volt.

De működik a délelőtti böjt, anélkül, hogy szenvednék. Ebéd után simán kibírom vacsoráig.

A mérleg 5 kg-al mutat kevesebbet, és azért sem lenne jó, ha ez tisztán fogyés lenne, mert elvileg a heti 1 kg az egészséges. Bár ekkora súly mellet szerintem az első 10-20 kg semmilyen tempóban nem okozna gondot. (de ebben azért nem vagyok biztos)

Remek, idáig úgy összességében okénak tűnik ahogy leírtad, de kötelességemnek érzem részletesen válaszolni. (S van is egy olyan érzésem hogy épp ezt várod el tőlem).

Tehát:

—Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy ÉN nem keto diétát követek már, hanem Carnivore diétát, azaz SEMMI növényi eredetű táplálékot nem eszem, kivéve hogy néha iszom kávét cukormentesen, és nagyon ritkán elcsábulok citromlére, de olyanra amit magam facsarok ki. Ha ugyanis annyi rengeteg zsírt eszem amit már én a magam "ragadozó" fogalmai szerint is sokallok, akkor a sima citromleves víz jólesik, és még az emésztést is segíti. Igaz a citromban (is) vannak káros anyagok amik fotoszenzitivizálják a bőrünket, de ez inkább csak akkor lehet gond ha nyár van és sokat vagyunk a napon.

Szóval én nem sima ketót követek! Igaz, több mint egy éve ketóval kezdtem a fogyást, de utólag visszagondolva az is csak a nevében volt keto, mert annyi zöldséget se fogyasztottam mint te. A napi nszénhidrátbevitelem 5 gramm alatt volt, ami még a ketósok közt is szélsőségesen alacsonynak számít, azaz már akkor is carnivore voltam, még ha nem is tudtam ezt, mert akkor még nem hallottam arról.

Én tehát nem keto, hanem carnivore tanácsokat adok neked, ET TARTSD ÉSZBEN! Amit mondok, az bár nagyobbrészt (bő 80 százalék) stimmel a „klasszikus” ketóra is, de azért lehetnek különbségek is!

Ami a zöldségeidet illeti, én tehát MINDEN zöldséget ellenzek amit eszel! Semmi szükséged rájuk! De ha mégis ragaszkodol a zöldségevéshez, legalább a spenótot hagyd el, mert az különösen káros, ugyanis TELE VAN OXALÁTTAL. Ami tönkreteszi a mitokondiumaidat. (többek közt. mert rengeteg mást is. De most nem részletezem). Emellett bár tudom hogy a spenót körül nagy a hype hogy sok benne a vas, de egyrészt ez nem igaz, mert ami vasat hirdetnek róla az a SZÁRAZ spenótra érvényes, aminek a súlya ugye kb századannyi mint a zöld spenóté amit te eszel, azaz ami vasról azt hiszed megeszed vele, az igazából csak annak a századrésze... Másrészt még ez se szívódik fel, a spenótban levő antinutriensek miatt.

A spenót egyetlen haszna tényleg csak az hogy rostanyagot biztosít neked. Sajnos ezt a „hasznot” is megkérdőjelezem, mert én kb 1 éve SEMMI rostanyagot nem fogyasztok (mert mi a szar ha semmi növényt nem eszem...) és ettől nemcsak semmi bajom sincs, de kifejezetten JAVULT a bélműködésem, s nem is nkicsit, mert megszűnt az aranyerem! Ami pedig már akkora volt hogy nemegyszer 10 centi hosszan kilógott onnan egy erőltetettebb szarás után, úgy kellett kézzel visszanyomnom... képzelheted!

Na most ez NINCS. Megszűnt, elmúlt!

Logikus is. Egyszerűen KÁROS ha a belünknek naponta több kiló ballasztanyagot kell továbbítania, feleslegesen, erőlködve, miközben nem tud pihenni, s miközben ez a sok rost végigkaristolja az érzékeny bélfalat!

Felejtsd el hogy neked rost kell. Hülyeség. Igen, ha elhagyod, eleinte lehetnek ebből gondok. Voltak nekem is. ELEINTE, igen. Pár hét alatt azonban rendeződni fog minden.

A másik amit elhagyhatnál, a brokkoli, általában a keresztesvirágúak. Igen, néha finom... bár én nem a brokkolit szerettem annó nagyon hanem a karfiolt... De akkor se okésak, mert épp a brokkoliban például olyan anyag van aminek az angol neve:

glucosinolate

meg myrosinase.

Amikor megeszed, ezek egymással vegyülnek, s lesz belőlük isothiocyanate. Mármint, ez egy vegyületcsoport, legismertebb képviselője a sulforaphane. (Ennek érzed a szagát amikor megfőzöd a zöldségedet...)

Na és ez egy rohadtul mérgező molekula. Most nem megyek bele a részletekbe, az eddigieket is csak elnagyoltan írtam le. De a neve alapján rákereshetsz... a lényeg hogy egy eszméletlenül veszélyes sejtméregről van szó. Páran hasznos anyagnak tartják, mert megöli a rákos sejteket... ami igaz is, sajnos azonban az egészséges sejteket ugyanúgy kinyírja...

Az avokádó ellen nincs különösebb kifogásom, de jobb ha limitálod a mennyiségét napi 1 avokádóra, egyszerűen mert még az avokádóban is annyi a szénhidrát, hogy ha többet fogyasztasz belőle az akadályozza hogy zsíradaptált legyél minél előbb.

A „saláta” alatt nem tudom mit értesz - ha fejes saláta, az még viszonylag ártalmatlan, de az is teljesen felesleges, táplálkozási értéke gyakorlatilag nulla, csak a beleidet terheled vele.

Az oliva bogyó... hát, az hasonló az avokádóhoz a szememben, amennyiben az megint viszonylag ártalmatlan. Ha a fogyasztása segít neked elviselhetőbbé tenni ezt a (majdnem...) tiszta húsból álló diétát most az első napokban, akkor azt mondom, egyed. Nehogy már ezen múljék a sikered, nehogy emiatt add fel!

Amit az átállásról írtál, tipikus keto-flu jelenség. Számíthatsz rá hogy a későbbiek során is előjön még néha. A tanácsom az hogy amikor úgy érzed „evési rohamod” van, akkor ezt kezeld azzal a rém egyszerű módszerrel, hogy igenis ESZEL!

Hihetetlen, mi? Pedig ez a gyógymód ellene... Ha van étvágyad, egyél és kész! Csak arra ügyelj hogy továbbra is és ilyenkor is csak a megengedett kajákat egyed. Lehetőleg valami jó zsíros akármit. Számíthatsz rá hogy még FÉL ÉVVEL KÉSŐBB IS rádtör majd néha ilyen „zabálhatnék”. De szerencsére egyre ritkábban... Nyugi, én is így voltam vele! Ez teljesen normális dolog. Ne feledd el, most áll át az AGYAD IS a cukorról a ketonok fogyasztására, épp az agyad ami a legbonyolultabb szerved! Egy csomó régi folyamat LEÁLL benne vagy legalábbis minimumra csökken az intenzitása, más folyamatok beindulnak... ősrégi idegpályák aktivizálódnak amiket utoljára talán serdülőkorod előtt használtál... Vagy talán akkor se, sose még, ha már kiskorodban is sok édessel tápláltak téged... És e leállások/indulások szinkronizálása nem mindig zökkenőmentes. Naná hogy lehetnek zavarok... de majd szép lassan ez mind rendeződik.

A májadnak is hozzá kell ehhez szokni, mert most hogy szénhidrátot többé majdnem semmit se zabálsz, a szerencsétlen hasnyálmirigyed amit eddig túlerőltettél, végre megpihenhet az igaz, ami remek dolog, de cserébe a májad kell elkezdjen dolgozni de alaposan ám... mert ő fogja megtermelni a ketonokat. Meg sok minden mást. És eddig soha a büdös életben nem kellett neki ezzel foglalkoznia, azután hogy leszoktál az anyatejről. Vagy maximum rövid ideig, nagy ritkán ha valami betegség úgy ágynak döntött téged hogy napokig étvágytalan voltál. Mindenesetre a májadnak most fel van adva a lecke de nagyon ám, csípkednie kell magát... Hát, ahhoz is idő kell amíg rájön hogy te a gazdája komolyan gondolod hogy ezentúl ezt kajálod és nincs mese tényleg és igazán serénykednie kell Máj Őfelségének... És ugye rá is igaz az hogy minden kezdet nehéz...

Ásványi anyagok:

A D vitamin oké, kár hogy nemn írtad mennyit szedsz. Én most a téli időszakban napi 50000 azaz ötvenezer NE (IU) egységet szedek...

C vitamin: abból nem kell sok ha nem eszel cukrot (szénhidrátot), de legalább nem árt. Végülis akár hasznos is lehet kicsit, hiszen te nem eszel nyers húst...

Cink oké, az szintén kell. Nem tudom a konkrét termékben mennyi van, s főleg nem mi a vegyület. Tudniillik ha cink-oxid, az olyan mintha nem is ennél semmi cinket... Cinkből a cink-citrát például egy jó molekulaforma, azt ajánlom. És hogy a napi ajánlott adag legalább ötszörösét szedd be...

Panangin: nem ismerem, de nekem eleve gyanús hogy kálium is van benne: Nem bízom az olyan szerekben amikben egyszerre több minden is van. Káliumot különben se így kell pótolni, hanem úgy, hogy az ételedet egyszerűen kálium-kloriddal (is) megsózod... Még messsze olcsóbb is lesz.

A magnéziummal az is a baj hogy RENDKÍVÜL MACERÁS pótolni, mert majdnem minden olyan vegyület amiben van magnézium, hajlamos hasmenést okozni ha kicsit is nagyobb mennyiséget szedsz be belőle. Emiatt scrollozz feljebb a korábbi hozzászólásomhoz, ott leírtam pár jó magnéziumvegyületet, VEGYÉL MINDEGYIKBŐL, és szedj NAPONTA MINDEGYIKBŐL! És naponta kétszer is: azaz minden étkezésnél!

Nagyon ráfaragsz majd pár hét után ha nem így teszel, mert addigra elveszted minden eddig felhalmozott magnéziumtartalékodat, és lesz izomgyengeséged, izomremegésed, könnyezik majd a szemed, lesznek koncentrálási nehézségeid, sőt akár szívritmuszavarod is... ami utóbbi még akár életveszélyes is lehet... de ne engem szídj, én SZÓLTAM ELŐRE hogy a magnéziumot rohadtul fontos pótolni!!!!!!!!!

A magnézium annyira nagyon fontos, hogy még akkor is ezt mondanám ha rendszeresen ennél nyers belsőségeket, akár fél kilót is naponta! De így hogy azt nem eszel, így aztán PLÁNE nagyon oda kell figyelned a magnéziumpótlásra! Valójában ennek elmulasztása a leggyakoribb és legveszélyesebb hiba amit a ketózók el szoktak követni!

(A második leggyakoribb hiba pedig a kálium pótlásának elmulasztása... nem tudom miért, az pofonegyszerű, hiszen mindössze kálium-kloriddal kell sózni az ételt és kész...)

A szupradinról nem tudtam micsoda. Most utánanéztem. A véleményem: KIDOBOTT PÉNZ. A legjobb amit elmondhatok róla, hogy nem ártalmas... (remélhetőleg. Mert nem tudom milyen kötőanyagok vannak a kapszulában a „hatóanyagok” mellett...)

Kezdjük azzal, a kalcium felesleges neked, de pláne nem jó a magnéziummal együtt keverni. A B12 vitaminból csak mikroszkopikus mennyiséget tartalmaz a bogyó, még szerencse hogy a B12 vitamint könnyen pótolhatod egyszerűen azzal hogy tojást eszel... K2 vitamin egyáltalán nincs a készítményben, nyilván mert a K2 vitamin rohadtul drága, legalábbis annak hatékony formájában ami a K2 mk7 trans változat. És erre neked NAGY SZÜKSÉGED VOLNA! De ez nincs benne. C vitamin van benne de az megint nagyrészt felesleges és azt úgyis szedsz külön azt írtad. A D vitamin mennyisége ami van a készítményben olyan röhejesen kevés, hogy említlésre se méltó. 500 NE van benne, holott én ahogy írtam naponta 50 ezer NE egységet szedek! Azaz SZÁZSZOR ANNYIT! Ezek után sejtheted az az 500 milyen picsányi kevés... Aztán, folsav van benne és nem folát. Ami azért baj mert az emberek nagy része a folsavat nem tudja felhasználni, vagy csak rém alacsony hatékonysággal. Ellenben a folsav sokkal olcsóbb, azért azt rakták bele a készítménybe... Megjegyzem ha ennél nyers májat, a folátra nem is volna szükséged külön, mert az van a májban bőven... A vasról ami benne van nem írják hogy heme vagy non-heme...na, sejtem hogy melyik, ezek után... Még szerencse a bajban hogy neked úgysincs szükséged a vas pótlására ilyen bogyókkal, mert annyi húst eszel e diéta mellett hogy elő se fordulhat hogy vashiányos legyél.

És még van bőr a pofájukon azzal reklámozni a készítményt hogy „magas hatóanyagtartalom”... na menjenek a búsba!

Szerintem amit már megvettél belőle, szedd be nyugodtan, de többé ilyet ne vegyél mert kidobott pénz. Általában MINDEN multivitaminra ez a jellemző amúgy. Egy vagy akár három kis tablettába vagy kapszulába egyszerűen nem fér bele minden szükséges vitaminból annyi mennyiség ami kéne neked, ugyanakkor viszont gyakran nem a hatékony vegyületek vannak bennük, minthogy azok drágák lennének.

Azt nem tudom miért emlegeted a proktológust. Hasmenésed igenis LESZ. Én még nem hallottam olyan ketósról vagy carnivore-ról akinek az elején ne lett volna. Ha te ezt megúszod mégis, az csak azt bizonyítja hogy nem emberi lény vagy hanem Alien...

Hasmenésed tehát LESZ. Akkor is ha sok zöldséget eszel. Az lehet hogy akkor kevésbé súlyos lesz a hasmenésed, ellenben TOVÁBB TART MAJD, mert több időbe telik míg a szervezeted megérti az új táplálkozási szisztémát és adaptálódik. Nem mellékesen, a hasmenés tüneteinek csökkentésére van jobb dolog is mint a gizgazok evése: s ez az, hogy TÖBB ZSÍRT KELL ENNI, és kevesebb fehérjét!

Az hogy az epehólyagodat kivették, valóban nem kizáró oka e diétának, ezt több helyen olvastam, de óvatosságból rákereshetnél e kérdésre ezzel foglalkozó fórumokon, hátha van valami specialitás amiről én nem tudok. Nekem ugyanis megvan az epehólyagom, így e részterületbe nem ástam bele magamat.

Mozgás: nem árt ha mozgol, ha sétálsz, de ez nem is szükséges okvetlenül. Akkor sétálj ha kedvet érzel hozzá, s ha valamiért nincs hozzá kedved vagy nincs rá időd, akkor emiatt ne érezz lelkifurdalást, semmiben se fogja befolyásolni a sikeredet. Ha netán kudarcot vallasz, az tuti nem emiatt lesz.

Reggelizni én se szoktam. Sőt mi az hogy „én se”... aki ketós vagy carnivore-s, azok majdnem száz százaléka így van vele! Ez tehát hogy te nem reggelizel mert nem vagy éhes akkor, ez nem kivétel, hanem szinte ez az általános szabály!

A legtöbben akik e diétát követik, épp úgy mint te kétszer esznek. Ezek vannak úgy 75 százalékban. Van talán 20 százalék akik naponta csak egyszer esznek, de ezek se eleinte voltak így rögtön, mert az elején ők is kétszer ettek. Pár év után lassanként jött az hogy egyre gyakrabban csak egyszer ettek naponta. Nálam is ez vegyesen van még, többnyire én is kétszer eszem, de úgy az esetek egyharmadában csak egyszer. Amikor egyszer, az valamikor délután 3 után van.

Te ne erőltesd ezt. Te még nagyon kezdő vagy. A napi 2 étkezés neked TÖKÉLETES. Sőt ha valamikor mégis úgy érzed kéne még enned, nyugodtan tedd meg és edd meg azt is. MOST AZ ELEJÉN NEM SZABAD KOPLALNI. Az átállás a zsírégetésre amúgyis megterhelő a szervezetednek, nem jó ha még kalóriamegvonással is stresszeled rögtön.

Ez alapján most van mit elolvasni, utánajárni, az ásványi anyagokról, vitaminokról, köszönöm a leírást! De azért is jó ez, mert tanul az ember. 

A zöldségekkel kapcsolatban egy dolog: Én még kicsit meredeknek érzem teljesen hagyni. Az biztos, hogy bizonyos zöldségek után az ember úgy érzi, hogy püffed a gyomra, stb.. pl: spenót levél.

Ezeket az ásványi anyagokat, vitaminokat Te patikában, bio/herbál boltban, vagy valami online helyről veszed?

Az aranyérnél van rosszabb, csak azért emlegettem a proktológust, mert a hasmenést, székrekedést érdemes elkerülni. Pl.: Az ember egész nap ül, ülő munkát végez, hosszabb ideig hasmenése van. Simán begyulladhat egy bélmirigy, felülfertőződik, elzáródik. Ebből lehet tályog, amiből sipoly is akár. Nincs életkorhoz kötve, 20 éveseknek ugyanúgy lehet, mint a 80 éveseknek. Nem tisztálkodás kérdése, ez belül gyullad be, nincs súlyhoz kötve: szerencse és hajlam, vagy valami alapbetegség. Ebből kigyógyulni kb 1-2- vagy sok év kínlódás, és egy csomó pénz. Már akinek lehet, mert vannak chron betegek, vagy egyéb komolyabb betegek, akik soha nem fognak, ilyet is láttam. A végén (mire eljut oda az ember) a műtétből a gyógyulás az kb 3 hónap, az ilyet nem varják össze, hanem egy felvágott seb szépen kisarjad, sorolhatnám. Egyébként valószínűleg ahány eset, annyiféle gyógyulás, van akin műtét sorozatot kell csinálni, pl 5 darabot. 

A tartós hasmenéssel ezért igyekszem vigyázni, a rostot erősen javasolták a fenti problémák elkerülésére.

Drága barátom, nekem ilyet hiába írsz, hogy

a rostot erősen javasolták a fenti problémák elkerülésére

ugyanis igazán rájöhettél volna mostanára, hogy én totálisan szembemegyek minden mainstream dietetikai nézettel! Persze nemcsak én, de minden carnivore is!

Azaz, az hogy neked mit javasoltak MÁSOK, engem igazán nem tud meghatni már bocs a stílusomért, ez nem ellened szól... de ez nekem nem érv! Én ilyesmin hogy neked mit tanácsolt egy dietetikus vagy bárki más aki a „fősodor” nézeteit vallja táplálkozásilag, ilyesmin én tehát már nem is bosszankodom csak vállat vonok és ignorálom oszt' ennyi! Mit törődjek azokkal, akik a hülyeség oly toronymagas fokán állnak, hogy szerintük a napi kalóriabevitelünk 60 százaléka szénhidrátból kell álljon?!

Na, most őszintén: Fentebb azt írtad, MÁRIS, már egyetlen hét után érzel egy csomó JAVULÁST, csak azért, mert végre elhagytad azt a kibaszott szénhidrátot!

Azaz mi következik ebből? Hát az hogy eddig JÓL JÁRTÁL azzal hogy rám hallgattál! (oké, tudom, ez nem az én érdemem, nem én találtam ki, de érted ugye ha ilyen röviden fogalmazok...). Na és mert rám hallgattál, ez azt jelenti hogy te is SZEMBEFORDULTÁL A MAINSTREAMMAL. Azaz különc lettél táplálkozásilag. Hiszen a mainstream szerint rohadtul és kurvára veszélyes amit művelsz, mert szénhidrát, az KELL! Mert MEGHALSZ ha nem eszel szénhidrátot, hiszen az AGYAD IS csak cukorral tud működni!!!!!!!!!! AZ AGYAD, ÉRTED?! Ember, te MEG FOGSZ DÖGLENI MERT LEÁLL AZ AGYAD, mert nem kap elég cukrot!!!!!

Mármint ez a dietetikusok nézete röviden. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek...

Ezzel szemben most mit érzel? Most őszintén, dögrováson vagy, úgy tűnik neked? NEM. Hanem nyilvánvalóan javulóban van az állapotod!

Ezek után miért is kéne BÁRMIBEN IS rájuk hallgatni?! Ha ekkora tudatlanságban vannak még ilyen alapvető dolgokban is?!

Ha azt teszed amit ők tanácsolnak, akkor a helyzet az, hogy „vak vezet világtalant”.

Oké, tudom, én is tévedhetek. De ÉN LEGALÁBB KIPRÓBÁLTAM MINDAZT AMIT JAVASLOK NEKED. Kipróbálták a dietetikusok is? Bátorkodom kételkedni benne.

A zöldségek igenis károsak és punktum. Nekem ez a véleményem. És most már tényleg tessék válaszolni arra a kérdésemre, tudsz-e angolul legalább annyira, hogy megérted az írott angol szöveget. Ha ugyanis IGEN, akkor boldogan adok neked egy rakás linket olyan oldalakra ahol ez a zöldség-kérdés igazán hosszan, alaposan és tudományos egzaktsággal ki van tárgyalva! Bár a fene tudja, lehet hogy trey megorrolna a linkekért mert reklámnak tartaná... Azaz ha érdekel a dolog jobb ha írsz privit. Mert ne is haragudj, az én időm is drága hogy mindig ennyi sokat írjak... szóval jobban örünék neki ha vagy elfogadnád az állításomat „tekintélyelvi alapon”, vagy ha nem - amihez nyilván jogod van! - akkor elküldhetném neked a vonatkozó anyagokat, már amennyiben megtisztelsz az email címeddel, és akkor a továbbiakban te is ugyanazon forrásokat tanulmányozhatnád mint annak idején én, és mélyen hiszem hogy minden kételyed eloszlana!

A rostanyaggal kapcsolatban is, igen. Az általad említett bélrendszeri betegségek létező dolgok, ÉPP CSAK NEM A ROSTANYAG HIÁNYA OKOZZA, hanem főként a glutén ami van a gabonában meg a kenyérben (de te ugye olyat többé nem eeszel, igaz?!), másrészt meg más növényi mérgek. Azaz épp ha nem eszel zöldségeket akkor csökkented e bajok kockázatát, mert ki tudja épp mire vagy allergiás... Jobb ha mindet elhagyod!

De nézd, a te döntésed, és nem is áll hatalmamban rád parancsolni (illendő se volna ugye), de ha ez neked tényleg akkora probléma (nem tudom felfogni miért, a legtöbb ember úgysincs oda a zöldségekért...) akkor a megoldás tényleg az hogy írsz nekem, s én elküldöm neked a megfelelő linkeket, sőt esetleg egész pdf doksikat is amiket én már letöltöttem...

Ja mégvalami. Fentebb említettem egy könyvet neked.

Paul Saladino: The Carnivore Code

MEGVETTED MÁR?! Legalább megrendelted? Írtam, abban MINDEN benne van ami fontos! Igen, konkrétan a rostanyagról is! A zöldségekről is!

Kételkedni lehet is, szabad is. Kétely nélkül nincs fejlődés. De akkor tessék elolvasni a válaszokat! Én boldogan megosztom veled tényleg azokat a forrásokat amikből magam is művelődtem, nem titkosak, ez nem egy rejtett szekta...

Épp csak az nekem nem érv hogy a dietetikusok mit mondtak neked. Réges-rég hitelüket vesztették a szememben...

ÉS TE IS A LEGJOBB ÚTON VAGY EFELÉ, hehehe, hiszen fentebb magad is elismerted hogy máris érzed a jó hatását a „különcködésednek”, már egyetlen hét után...

Persze hogy érzed. És tudod mi az amit érzel?! Hát az hogy már ébredezik benned az Ősi Ragadozó, a Zsírégető Szörnyeteg, és minél jobban felébred, annál jobban hozzáférsz az „Ancient Energy”-hez, ami neked a jogos örökséged hiszen a Ragadozók nemes és tiszteletre méltó fajába születtél bele, szégyen ám de tényleg hogy eddig ilyen gizgazokat zabáltál mint a tehenek s egyéb puhány ZSÁKMÁNYÁLLATOK, a bamba prédák... De, legalább kezdesz már visszatérni arra az útra amit egy tisztességes ragadozófajzatnak követnie kell és soha nem is szabadott volna letérni róla...

Gondolj bele, ez csak egy hét volt. Mi lesz harminc nap után?! Tombolni fog majd benned a Zabolátlan Őserő, az biztos is!

Holott még harminc nap után is te még csak egy taknyos kis kezdő leszel, egy nyápic újonc, már megbocsáss. De az még tényleg nagyon a kezdet. A zsírégetésre való átállás nagy átlagban fél év alatt fejeződik be. De igazából még azután is egyre jobban javul a bátor hős állapota, csak akkor már kis mértékben.Végeredményben egy ilyen átállás után életed végéig javul majd az állapotod (eltekintve az öregedéssel járó elkerülhetetlen problémáktól) mert mindaz a rossz amit az eddigi szénhidrátfogyasztásod okozott a testedben, egyre jobban igyekszik regenerálódni... Nyilván, sose lesz olyan tökéletes mintha soha nem is fogyasztottál volna szénhidrátot. De egyre javul majd...

Igazából abban is biztos vagyok, rászoksz te majd még a nyers májra is, barátom! Naná! ÉN SE A LEGELEJÉN KEZDTEM AZT ENNI... Ez egy folyamat, tudod. Majd megérzed te is ennek a „sötét szépségét”... A Sötét Oldal hatalmát, hehehe... Aztán ha egyszer netán meghívsz engem vendégségbe, s én elfogadom, akkor nem „egy tálból fogunk cseresznyézni”, hanem egy tálból enni evőkanálszámra a nyers, véres agyvelőt... Illetve, lehet hogy meg is fűszerezzük: megszórjuk majd porrá tört szárított lisztkukaccal... Attól olyan finom, umami jellegű lesz az íze... IGEN, én azt is szoktam enni! De a rovarevésről most nem fogok neked részletesen elmélkedni, mert az már egy igazán erősen haladó szint. Az még nem neked való.

De hiszek benne hogy idővel még arra is elcsábulsz majd. Igen, megvan ám a varázsa a „Sötét Oldalnak”... Az első lépések talán nehezek, de ha egyszer elkap téged a vonzása...

Az meg hogy a dietetikusok mit mondanak... KIT ÉRDEKEL?!

Engem az se érdekel, az orvosok mit mondanak a táplálkozásról. Most őszintén, HÁNY ORVOST LÁTTÁL AKI MAGA IS NEM VOLT KÖVÉR VAGY TÚLSÚLYOS, abban az esetben ha a doki amúgy elmúlt körülbelül 40 éves?! Na?!

Megtippelem a szám nulla, vagy legjobb esetben is rém alacsony. Márpedig ha tudnák igazán mi a helyes táplálkozás, nekik kéne a legegészségesebben kinézniük, nemde?!

De te tudod, az eddigieket se erőltettem rád, magadtól vágtál bele...

Elfelejtettem válaszolni e kérdésedre, bocs:

Ezeket az ásványi anyagokat, vitaminokat Te patikában, bio/herbál boltban, vagy valami online helyről veszed?

Az Amazontól rendelem. Nekem könnyű, az USA-ban élek. Ha te Magyarországon élsz, neked kell megoldanod, nem segíthetek, nem ismerem az ottani állapotokat.

DE, és ez FONTOS, csak az elején rendeltem ilyesmiket. Amíg aktívan fogyóztam. Most hogy beálltam a „platómra”, ami 78 kiló (igazából pluszmínusz 2 mert 76 és 80 közt ingázik, attól függően mennyi vizet ittam, mikor vécéztem utoljára stb) azóta nem szedek semmi ilyesmit, kivéve a D vitamint, s alkalmanként aszkorbinsavat, azt se a C vitamin miatt, de néha jólesik azzal savanyított vizet innom a sok zsíros után.

Ugyanis amióta rászoktam hogy eszem nyers húst is, belsőségeket is, FŐLEG NYERS MÁJAT, azóta egyszerűen SEMMI SZÜKSÉGEM extra vitamin- vagy nyomelempótlásra!

Semmi.

Minden ami nekem kell, benne van a TÁPLÁLÉKOMBAN. Neked is mióta ezt szajkózom hogy edd ezeket... Oké, ez nem szemrehányás akar lenni, értem én hogy félsz még és tele vagy kételyekkel... de ugye hogy mennyiszer javasoltam már neked, és persze hogy azért mert magam is eszem őket és érzem mennyire jót tesznek...

Értsd meg, az ember emlős. Ugye? És a tehén is az. A disznó is az. Azaz a legfőbb táplálékállataink emlősök, ezokból rendszertanilag közel állnak hozzánk, ami azt jelenti hogy az egyes szöveteik, szerveik vitamin- és ásványianyag-összetétele is nagyon hasonló ahhoz, ami a mi szerveink és szöveteink sajátja is! Oké, elismerem, nem TELJESEN azonos. De nagyon-nagyon hasonló!

S ez amiatt fontos, mert azt jelenti, amikor valamit megeszel egy állatból, akkor bár azt felhasználja a te teljes tested nyllvánvalóan, de LEGINKÁBB mégis épp annak a testrészednek válik a javára, ami testrészt épp eszel...

Például ha agyvelőt eszel, az agyad örül neki a legjobban. Ez TUDOMÁNYOSAN IS IGAZOLT, mert az agy tele van Omega-3 zsírsavval, s milyen érdekes, a mi agyunknak is épp erre igen nagy szüksége van a helyes működéshez...

Ha közönséges húst eszel, azaz izomszövetet, jót tesz az izmaidnak. És tényleg, eleinte én se ettem belsőségeket csak húst, s mégis, a bicepszem szinte kétszeresére nőtt, pedig még csak nem is sportolok semmit...

Májat enni tehát amiatt is nagyon javallott mert az eszerint a te saját májadnak is nagyon jót tesz majd, márpedig ne feledd hogy most a MÁJAD FOKOZOTT IGÉNYBEVÉTELNEK VAN KITÉVE, hiszen fentebb azt fejtegettem most a májad kell megtermelje a ketonokat amiket az agyad fogyaszt (meg pár más izémizé is a testedben), mert a hasnyálmirigyed most pihen, hiszen nem eszel cukrot... Nagyonis megérdemli a májad tehát hogy kényeztesd, hiszen derekasan dolgozik, s e kényeztetés legegyszerűbb és egyben leghatékonyabb módja az, hogy elkezdesz májat enni! A legjobb ha nyersen!

Elárulok egy titkot: A NYERS MÁJ ÍZE ÉDES!

Azaz, tudom, az elején nehéz rászánni magadat... De utána MEGSZERETED, sőt FÜGGŐ LESZEL! Csemegének fogod tartani! Imádni fogod! S amiatt mert most hogy nem eszel szénhidrátot, nem élvezheted az édes íz örömét... de KIVÉVE ha májat eszel! Mert az ÉDES!

Nyilván nem annyira mint a kristálycukor. De igenis édes! Én majdnem fél kilót megeszem belőle minden egyes nap! NANÁ hogy nincs vitaminhiányom! Eszembe sincs pénzt adni mindenféle gyanús bogyókért!

Eleinte megtettem. RENGETEG pénzt elbasztam ilyesmire. De aztán rájöttem hogy felesleges. Igen, fontos lehet ha nem eszik valaki belsőséget. Ha azonban eszik, pláne ha nyersen is, akkor felesleges, kivéve a D vitamint, azt is csak azért mert a modern életmód mellett kevés napfény ér bennünket.

Ember, én kifejezetten akkor érzem már magamat rosszul ha NEM eszem májat valamelyik nap! Mondhatni szinte elvonási tüneteim vannak! MERT ANNYIRA MEGSZERETTEM!

Köszi szépen, ez majd kialakul. Nem Carnivore diétát akarok követni, hanem Ketot, de lehet még áttérek majd arra, ha tapasztalatokat szerzek. Kérdezted, hogy tudok-e angolul annyira, hogy ezeket elolvassam. Ha küldesz linkeket a privátban, akkor azt megköszönöm, mert érdekel a Carnivore, de egyelőre csak tájékozódás szintjén.

A nyers májra, vagy nyers húsra senki nem tud rávenni. :) Értem amit írsz, és van olyan ország, ahol elterjedt, de időnként akad is belőle probléma. Én még nem vagyok ennyire bátor.

Köszönöm a részletes leírásokat, sok infót szedtem belőle, kezdésnek is jó, hogy minek olvassak utána.

Örülök hogy kacérkodol a gondolattal hogy belevágsz, és te is egy „potenciális követőm” leszel, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom (bár inkább viccesen), hehehe...

Lámcsak, csodálatos lényemnek, kisugárzásomnak még az interneten át se lehet ellenállni, holott személyesen még csak nem is élveztétek földöntúli varázsomat!

(ez humor akart lenni!)

Na de a lényeg, valóban írhatna folyamatosan a dologról az úr, ahogy kérted, akár egy külön blogba is, már azért is, hogy ha NETÁN és esetleg úgy tűnne hogy alamit rosszul csinál, és valami "error occured", akkor időben szólhassak. Nyilván én se vagyok mindentudó, de több szem többet lát...

Például most ugye azt se tudom igazán, ő most keto diétát művel, cagy carnivore-t. Mert azért nem mindegy ám.

Én is leírtam ennek a pár napnak a tapasztalatát most fentebb.

A legérdekesebb benne, hogy oké, hogy ez a fogyás még valószínűleg csak vízvesztés, de érhezhető hatása van, kevesebb kaja is elég, és sokkal nyugodtabb az ember, simán kibír egy 16 órás böjtöt (fasting) Utána elég egy normális adag kaja is.

Tehát ez a "zabálás" visszaszorítása szempontjából sokkal jobb (érzésem szerint), mintha a szénhidrát lenne a fő kaja, és ez érezhető az első pár nap után is. Gondolom ez azért is van, mert nem ugrál a vércukor. Most úgy látom/érzem, hogy már önmagában ez is nagy segítség egy fogyókúrában.

Igen, ez pontosan így van ahogy írtad!

Persze hogy jobban érzed magadat. Egészen természetes. Egyszerűen nem is lehet másképp! Mert gondolj csak bele, hiába vizet vesztettél csak, akkor is az van hogy a súlyod ennyivel kevesebb. Azt mondtad 5 kiló lement. Gondold el, mennyi 5 kiló: EGY JÓKORA GÖRÖGDINNYE SÚLYA!

Képzeld el magadat úgy, hogy eddig egész életedben mindenhova magaddal kellett cipelni egy görögdionnyét, még akkor is ha csak pisilni mentél. Sőt még ha aludtál is, e görögdinnye ott volt a testeden. S most végre LETEHETTED! Naná mekkora nagy megkönnyebbülés ez, szó szerint megKÖNNYEBBÜLÉS!

Ráadásul a dolog veled rosszabb volt mint ha igazi görögdinnyét cipeltél volna. Mert nem egyetlen helyen nyomott téged a súly, hanem a sok víz miatt a testszöveteid meg voltak duzzadva, nyomták egymást s a belső szerveket, még az erek is összeszűkültek emiatt itt-ott, erősebben kellett dolgozzon a szíved, egyes szerveidben azonban ennek ellenére is pangott a vérellátás, emiatt gyulladási folyamatok indultak be mert a szerv ami nem kapott elég vért azonnal vészjelzésekkel bombázta az agyadat egyfolytában hogy „segítség bajban vagyok”...

Bár még egészen biztosan nincs minden rendben a testedben, de most az 5 kiló leadása után tuti hogy a gondok jelentősen enyhültek! Csökkentek a gyulladási markerek például...

Még szép hogy jobban érzed magadat!

És igen, persze hogy nem ugrál a vércukrod. Nem tud, hiszen az értéke majdnem nulla, hiszen alig valami szénhidrátot eszel csak...

Éhséget meg azért érzel sokkal kevesebbet, mert az éhségérzetért leginkább az inzulin a felelős, de az csak akkor termelődik ha szénhidrátot eszel, mert annak a lebontásához kell...

Haroldkinget nekem most nincs időm végigolvasni, csak ennyit tennék hozzá:

 * Haroldking radikális felfogású. Nem biztos, hogy neked bejön amit ő csinál. Nagyjából egyetértek vele, hogy egy pontig a mennél kevesebb zöldség, mennél több állati táplálék a nyerő, de ha nem vagy valami extra fura működésű, akkor egy normális köret-aránnyal teljesen jól leszel.

 * Azonban az alap paleót mindenképpen érdemes betartani, a glutént, tejterméket, szóját (stb) kerülni tényleg megéri. Pláne, ha hasmenésed van a tésztától, kenyértől, akkor az tuti nem való neked. Valójában örülhetsz, hogy tüneted van tőle, mert egyébként senkinek nem való, mindenkinek árt, de akinek nincs tünete, az többnyire úgysem hiszi el.

 * Éhes maradsz: zsírt is kell enni, mennél többet. Zsírral nem tudsz éhes maradni. Nekem általában ha nagyon zsírosat eszek, akkor egyszer csak elvágják az éhségemet, onnantól nem is tudok többet enni. Az elején sok zsírt enni nehéz, nekem legalább 30-60 nap volt megszokni. Például a rántottát régen nem bírtam volna kenyér nélkül megenni, aztán elkezdtem a paleót, és odáig jutottam, hogy jóval több zsírral készítem, és a végén kiiszom a serpenyőből a maradék zsírt is simán. Kenyér és akár zöldség nélkül. Valahol olvastam, hogy a jó kolbász hús zsír aránya nagyjából ideális. Esetleg lehet mégtöbb a zsír.

 * A zöldséget ne parancsot úgy lehet tompítani, hogy a kevésbé allergén zöldségeket keresed (lásd paleo könyvek, plusz megfigyeled a saját érzékenységedet), és ezekből azért biztonságban lehet enni köretnek.

 

Egy alap paleót - amilyet Szendi a könyveiben leír - simán lehet évekig csinálni, és tényleg nem hízol vele durván vissza (1-2-3 kilót azért lehet, ha a paleón belül a sok szénhidrátos dolgokra állsz rá). Tényleg életmóddá lehet alakítani, nekem (sőt az egész családnak) bejött. Sok sikert!

Teljesen egyetértek veled. Elismerem azt is, igencsak radikális vagyok!

Épp csak szerintem akadnak emberek akik KÖNNYEBBEN betartják a radikális változatot, mint az engedékenyebbet. Ez első hallásra furcsa, holott megvan a logikája: olyan ez hogy sokan megmondták már, könnyebb egyáltalán nem rágyújtani (azaz úgy leszokni) mint azt elérni hogy csak kevesebb cigit szívjon az ember...

Hasonlóképp megy a dolog az absztinenciában is. Az egyáltalán nem inni alkoholt jóval könnyebb betartani mint azt, hogy „mostantól csak keveset iszom”.

Na és ezek mind DROGOK ugye, a nikotin is meg az alkohol is. És hasonlóképp, A SZÉNHIDRÁT IS DROG. Azaz mélyen hiszek abban, itt is az az út a könnyebb, hogy radikálisan EGYÁLTALÁN SEMMI szénhidrátot enni!

De, én már igazából nem is akarok meggyőzni senkit. Az úr érdeklődött, aztán én meg válaszoltam, még ha szokásomhoz híven elég bő lére eresztve is, és kész, ennyi. Na megyek vissza programozni...

Csak annyit tennék hozzá, hogy a low-carb paleo nekem is bevált, én 89-ről fordultam vissza és 7 éve tartok egy kb 75-öt úgy, hogy annyit eszem ami jólesik, de csakis paleo-kompatibilis dolgokat. Az egészségnek is sokféle hatásmechanizmuson keresztül jót tesz, nekünk ebből a szempontból is bejött. Én annó fejjel előre adagonként házhoz-rendelve próbáltam ki, és amikor működni kezdett, akkor olvastam csak hozzá az elméletet. Addig nem nagyon hittem benne, csak kipróbáltam. Mindenképpen érdemes elolvasni legalább Szendi Gábor legkisebb alap paleós könyvét, ez vékonyka, de a lényeg benne van.

Szendi úr könyvei tényleg nagyon hasznosak, én olvastam az összes könyvét, a nem paleóról szólókat is, mert megvan a teljes sorozata, ráadásul mind DEDIKÁLVA...!

Mindazonáltal, helyesnek tartatik megemlíteni ehelyütt, hogy az ő általa propagált paleo diéta nem azonos azzal a carnivore diétával amit követek, s amiről fentebb írtam!

Semmi kétség, CSAKIS jó lehet ha egy túlsúlyos illető átvált a szokásos nyugati (vagy magyar...) étrendjéről Szendi úr Paleójára! Ez már HATALMAS előrelépés az egészsége érdekében, efelől semmi vita nem lehet!

Mégis, azért a paleo megenged ám bizonyos olyan dolgokat amiket én ellenzek. Például vannak benne ezek a mindenféle „paleo sütik”, amiknek hát ugye elég magas lehet a szénhidráttartalma, ami tuti nem jó egy jelentősen túlsúlyos illetőnek. Maga Szendi úr is elismeri (le van írva nála) hogy ha valaki sokat eszik ilyesmiket, akkor bizony az van ám hogy „paleo kaján is el lehet hízni”...

Filozófiailag is ellenzem, mert az őskorban süti nem volt és kész. Egyáltalán, a carnivore mozgalom nem hisz abban hogy az ősember bármi érdemleges mennyiségben is fogyasztott volna zöldséget, márpedig a paleo jelentős mértékben épít bizonyos alacsony GI értékű zöldségekre. MI NEM. Mi carnivore-sok úgy véljük, az hogy egy zöldség GI értéke alacsony, még nem teszi azt emberi értelemben fogyaszthatóvá. A zöldségekben (minden növényben...) ugyanis mindenféle méreganyagok és antinutriensek is vannak. Ott van például a spenót. Tele van oxaláttal. Nézz meg egy oxalátkristályt mikroszkóp alatt: hosszú hegyes tű! S te ezt megeszed. És majd szépen felhalmozódnak ezek a kristályok a sejtjeidben, tönkreteszik a mitokondiumaidat, stb. És ez csak egyetlen példa volt. De tessék, egy másik példa: a citrusfélék fotoszenzitív anyagokat tartalmaznak, amiktől fényérzékeny lesz a bőröd. Azaz ha ilyeneket eszel, utána kevésbé bírod majd a napsütést. Például (hogy csak egyet mondjak) elkezd tőle viszketni a bőröd, stb. Egy idő után rájössz, te nem brod a napot. Ekkor nem mész a napra, lecsökken benned a D vitamin szint... Holott a hiba nem benned van, nem Te nem bírod a napot, a baj azzal van amit megeszel!

MINDEN növényben van valamiféle piszkos trükk. Mert egyetlen élőlény se szereti ha megeszik, így védekezik. Az állatok elfutnak ha tudnak, ők tehát a gyors lábakra szelektálódtak, nem arra hogy mérgeket halmozzanak fel a testükben. Néhány kivétel van, a halak, kétéltűek és hüllők körében (meg a puhatestűeknél), de általában az úgy van hogy ha el tudsz kapni egy állatot, baj nélkül megeheted. (Jellemző, az említett kivételek is a relatíve LASSABB állatok körében vannak, ők tartalmaznak mérgeket...)

A növények azonban nem tudnak futkározni, így náluk az elsődleges védekezési stratégia ÉPP az, hogy mérgeket termelnek! Nyilván, e mérgek túlnyomórészt mindenféle rovarok meg gombák ellen valóak, mi sokkal nagyobbak vagyunk, így ritka hogy egy növényi méreg azonnal megöljön minket. Mégis, sok kicsi sokra megy, azaz apránként igenis ártanak a megevett méregmennyiségek...

Szóval igen, Szendi úr könyvei nagyon hasznosak, de azért ő akkor is paleót hirdet, nem carnivore diétát.

Ezt mire írod? Ha az jár a fejedben hogy nem minden növény ártalmas nekünk, akkor igenis nincs igazad mert MIND ártalmas, csak nem ugyanolyan mértékben!

Valójában azonban kivétel nélkül minden növénycsoport tartalmaz káros anyagokat. Íme egy jó cikk ami alaposan kirészletezi ezt a témát (angolul):

https://www.thecarnivoredietcoach.com/plant-toxins.html

A konklúzió a cikk végéről:

There's currently very little evidence to support the idea that fruits, seeds and vegetables are good for you and a lot of evidence to suggest they're not.

The current dietary guidelines for plant foods weren't created to optimise human health, they were created by fruit and vegetable industry giants to persuade the public into consuming more of them.

De érdemes elolvasni az egész cikket, elég mellbevágó hány fajta méregcsoport van a növényekben, igen, azokban is amit naponta fogyaszt a legtöbb ember!

Ezek után beszélhetsz te nekem „érvelési hibáról”, pláne hogy meg se indokoltad, mit tartasz hibának abban amit korábban írtam...

Szereted a májat és/vagy a zsírt? Hallottál a bioakkumulációról (Ha növényt eszik a zállat elég valószínű hogy nem lesz benne kevesebb a feltételezett méreganyagokból sem, de ha növényevőt eszik akkor végkép nem). 
Nézz utána alaposabban a témának. 

Ha minden növényben lennének mérgek, ami valószínű ugyan, de így nem feltétlenül okoz gondot -> akkor az állatokban még több lenne a nehezebben bomló, nehezen kiválasztható toxinokból ami már okozhat bajokat.

A linkelt hittérítő és összeesküvés elmélettel megkontrázott oldalon kívül és FÜGGETLENÜL máshol is hozzáférhető ez a nagyon meggyőző tudás?

Rengeteg helyen hozzáférhető e tudás, igen.

Online: keress rá a google-ban hogy

"plant poisons" "carnivore diet"

lesz rengeteg találatod.

Offline: Ajánlom figyelmedbe e könyvet:

Paul Saladino: The Carnivore Code

Megrendelhető az Amazontól (például). Persze angolul van. Én olvastam. Remek mű, tartalmas, színvonalas, én se tudnék többet mondani a témáról mint ami benne van.

Ezen felül is ajánlhatnék még könyveket a témában, de felesleges ebben mindent megtalálsz.

Ahhoz amit írtál: Bocs de totál hülyeség! A növényi mérgek általában NEm halmozódnak fel az állatokban! Tudniillik épp hogy az állatok amikor megeszik a növényt, elvégzik helyettünk „a munka nehezét”. Azaz elválasztják a „jót” a „rossztól”. Megjegyzem, már amiatt se halmozódhatnak fel bennük mérgek, mert a növényevő állatok igazából nem ők maguk eszik meg a növényt, ők csak lelegelik. Az emésztést bennük BAKTÉRIUMOK végzik, amik igazán értenek az ilyen anyagok lebontásához!

Kis igazság azért van abban amit írtál: BIZONYOS növényi mérgek valóban felhalmozódhatnak az állatokban, de csak a MESTERSÉGES KÖRÜLMÉNYEK KÖZT tartott állatokban, és bennük is csak akkor ha NEM NEKIK VALÓ KAJÁVAL ETETIK ŐKET. Tudniillik ha nem úgy vannak tartva, hanem természetes körülmények közt élnek vagy ahhoz jelentősen hasonló mkörülmények közt vannak felnevelve, és így megválaszthatják hogy mit esznek, akkor egyszerűen nem fognak olyan gizgazt megenni, ami nem nekik való mert mérgezné őket. A „természetes ösztön”, tudod...

Ez az az oka annak, hogy mi carnivore-sok igyekszünk „grass feed” állatok húsát enni.

Mindazonáltal, ez sokkal drágább mint a „közönséges” hús, és még drágán se mindig elérhető. Ha valaki hozzájut és megengedheti magának, jól teszi ha ezt eszi. Aki azonban nem teheti meg ezt, az nyugodtan egyen más, nem grass-feed állatot, mert bár az nyilván kevésbé jó, de MÉG MINDIG JOBB mint ha ő maga eszi meg a növényeket...

Tudniillik, a mi gyomrunkban nincsenek meg azok a baktériumok mint a kérődzőkében, azaz nyilvánvalóan kevésbé tudjuk semlegesíteni a növényi mérgeket. Sarkított példával élve, tegyük fel megeszed egy olyan ember húsát aki előtte ciánnal lett öngyilkos. Igen, lehet hogy emiatt egy kevés cián beléd is átmegy, mindazonáltal erősen valószínűtlen hogy te is meghalj attól az elenyésző mennyiségű ciántól. Ha azonban közvetlenül te eszed meg azt a ciánmennyiséget amit ő evett, hát nem kötnék életbiztosítást rád az tuti...

Ahhoz amit írtál: Bocs de totál hülyeség!

Amiről te beszélsz és nem emészthető az emberek által az a cellulóz, ami a tápcsatornán felszívódás nélkül halad át.

Nem okoz semmit, azon kívül, hogy gyorsabban jut át a szervezeteden a vele bevitt táplálék.

 

A felhalmozódásról olvass kicsit többet...
Ami méreg az bejut a szervezetbe (igen akár a kiválasztó szervekben és a zsírban is felhalmozódva), az állatéba is: ott hosszabb-rövidebb ideig megmarad.

 

Az ezelőtti bejegyzésedben sokkal jobban általánosítottad a növényi mérgeket, mint az ésszerű volna.
A gyümölcsök fogyasztásához pl. egy kis adalék:
Kép

Nem ítam fentebb semmit a cellulózról. Valóban, a cellulózt nem tudjuk megemészteni, NA ÉS?! Ember, én nem azt mondtam hogy a cellulóz méreg! De tudhatnád hogy a cellulózon kívül még akad egy egész rakás minden más is a növényekben! Na és azon egyebek közt bizony akad méreg is, sok. Méregnek számít nem csak az ami azonnal megöl, de olyasmik is amiket antinutrienseknek hívunk, amik megakadályozzák hogy a táplálék többi eleméből bizonyos hasznos anyagok hatékonyan felszívódjanak.

Ami képet ide linkeltél, nem releváns. Azt hogy egy állat milyen táplálékforrást kell felhasználjon, nemcsak a fogazata határozza meg. Igen, az emberi gaj ősei egy időben rengeteg gyümölcsöt is fogyasztottak. De máér akkor sem CSAK azt...

Elfeledkezel arról, hogy a ragadozó állatoknak azért kell a nagy szemfog, mert azzal ragadják meg illetve ölik meg a prédájukat. Az embernek erre nincs szüksége, mert VAN KEZE. Amivel bunkót használhat. Lándzsát dobhat. Kicsit későbbi korban már íjat is használhatott. Emiatt nem alakult ki nála nagy szemfog, illetve ha netán volt ilyenje az ősidőkben, visszafejlődött, mert a visszafejlődés a sorsa minden testrésznek amit nem használ egy faj.

A felhalmozódáson meg ne lovagolj ennyit, világosan megválaszoltam fentebb ezt az érvet, olvasd el mégegyszer.

Különben meg mit erőlködöl, egyáltalán nem akarlak meggyőzni. Senki elvakult vegánt se. Tőlem aztán nyugodtan ehetitek a gizgazaitokat, legalább több hús marad nekem meg más carnivor irányzatot követőknek. Örülj neki hogy én nem eszem meg a kedvenc mérgező zöldségeidet...

Annyit lovagolok rajta amennyit ér a téma. Nem elhanyagolandó (hiába bagatelizálod).

Nem akarsz meggyőzni senkit? Akkor a hittérítő összeesküvés elméletet minek citáltad?
https://hup.hu/comment/2551001#comment-2551001

Az nálad már vegán aki nem carnivore? 
Szép!

Mondd, mia faszt szedsz?! Jó anyag lehet az biztos, ha ennyire elveszi az eszedet hogy ÖSSZEESKÜVÉSELMÉLETET emlegetsz!

Hol a faszba' írtam én bármit összeesküvésről?! Vagy legalább azon az oldalon amit ott belinkeltem, hol van szó összeesküvésről?!

Neked teljesen elment az eszed ha ilyeneken fantaziálsz!

Idefigyelj, ha a továbbiakban értelmesen óhajtasz beszélgetni, azt tényleg értelmesen tedd, TÉNYEKKEL ÉRVELVE, ne ilyen futóbolond-szerűen!

Azaz a továbbiakhoz légy oly kedves és mondjuk cáfold meg ha tudod, hogy a belinkelt oldalon említett, a növényekben található emberekre káros anyagok nem léteznek. Kezdetben elég ha tudományosan igazolni tudod hogy mondjuk a spenótban nincs oxalát, általában véve a zöldségeinkben nincs lectin, és a keresztesvirágúakban nincs suforaphane. Ez még nem az összes növényi méreg, de a többit hagyjuk későbbre... Cáfold meg hogy ezek vannak bennük!

MERT EZ ITT A LÉNYEG.

Illetve ennél is fontosabb hogy cáfold meg azt, ha tudod, hogy a glutén ártalmas. És annál is fontosabb hogy megcáfold, hogy úgy általában véve a szénhidrátfogyasztás nem tesz jót nekünk embereknek.

Mellesleg amióta Ancel Keys meghamisította a telített zsírok ártalmasságát igazolni kívánó vizsgálatait (muszáj volt hamisítania, minthogy a valós eredmények nem támasztották alá az elméletét) azóta én nem is tartom cseppet se lehetetlennek hogy egyes élelmiszeripari érdekcsoportok igenis „összeesküdnek” a profitjuk fokozásáért vagy legalábbis fenntartásáért, és elhallgatnak fontos tudományos eredményeket vagy épp meghamisítják a már létezőket... Nem, ezt nem tartom lehetetlennek!

DE A KORÁBBI HOZZÁSZÓLÁSOMBAN NEM ÍRTAM ILYESMIRŐL, oké?!

Tehát maradjunk a TÉNYEKNÉL. A tény az, hogy ezek a mérgező anyagok benne vannak a növényekben. Ha nem hiszel a linkelt oldalnak,. keress rá a témára a google-ban, nem lesz nehéz dolgod további publikációkat találnod e témában, talán lesz köztük olyan is amit hitelesnek fogadsz el.

De ha nem, én leszarom. Nem akarlak mindenáron meggyőzni, írtam már.

Ma felhívott az ÁNTSZ és feltett néhány kérdést.
A kedvencem:

- Találkozott Covidos emberrel?

- Hááááát biztos. :)

Szerkesztve: 2020. 11. 20., p – 09:35

A COVID fertőzöttek több mint fele sosem fog meggyógyulni (legalábbis a hivatalos magyar adatok szerint).

Naponta 3-4 ezer fertőzött van és meggyógyul napi ezer. Több hónapja így megy ez. Most kezdhetsz félni, hogy a szerencsés ezerhez, vagy a szerencsétlen háromezerhez tartozol.

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/2020-as_COVID%E2%80%9319-koronav%C3%ADrus…

 

Már az átlátszónál is kiütötte a biztosítékot, hogy 40.000 aktív fertőző valahol van ebben az országban, csak ki tudja merre. Szóval lehet hogy téged is ez a sors vár majd és zombiként létezhetsz egy párhuzamos valóságban.

Nehany orszag csak annyit mond, hogy "connection timeout". Aki a poz teszt utan 28 napig nem jelentkezik, azt automatikusan felgyogyultnak tekintik pl.

Aztan ott van UK, Svedorszag, Spanyolorszag: ok nem is szamoljak a gyogyultakat abszolut.

USA-ban allamonkent mashogy szamolnak.

Nalunk szerintem annyi van, hogy akinek van pozitiv tesztje, az "beragad a rendszerbe", ha utana semmivel nem jelentkezik orvosnal/nem er el orvost.

Oregon, remélem felgyógyultál, de mióta ez a topic feljött, azóta ez jár a fejemben: GLaDOS vagyok.

Szerkesztve: 2020. 11. 25., sze – 10:25

Ismét egy remek cikk Molnár Dávidtól: Nobel-díjas szerrel a koronavírus ellen?

BCP, kb. ez lenne az a protokoll, ami mellett nem igen halna meg senki.

43 klinikai tanulmányból 10 befejezettnek minősül és egyedülálló hatékonyságot igazol, valamint 

több százezer gyógyultról is tudunk.

Világszerte kapom a visszajelzéseket, miszerint fantasztikus sikerrel alkalmazzák megelőzési és terápiás célzattal is a szert.

Akkor miért is nem használják Magyarországon?

De nagyon nehéz dolgunk van, a legnagyobb eredményű tanulmányt is fél évébe telt elfogadnia az FDA és CDC hivatalos szakembereinek. Ezen kívül folyamatosan kapom a visszajelzéseket gyógyult esetekről (több, mint százat jelentettek eddig nekem kollégák), valamint az egészségügyi személyzet is rendkívül gyakran használja. De hátráltatja a terjedését, hogy bizonyos körök gazdasági lobbija a vakcina és a meglévő, nem generikus gyógyszerek irányába óriási

Ellenvélemény: https://mta.hu/tudomany_hirei/tudomany-gyogyitas-es-ujsagiras-111103

Az ivermectin széles spektrumú parazitaellenes szer, amelyet elsősorban az állatgyógyászatban alkalmaznak, de néhány esetben elhanyagolt, súlyos trópusi parazitafertőzésekben emberen is használják, többnyire külsőleg, kenőcs formájában. Az ivermectin a paraziták specifikus idegrendszeri elemeit támadja, de az emlősök, így az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja. Ez utóbbi hatás kivédését az emlősökben az ivermectin felszívódását és az agyba való bejutását meggátló membránfehérjék, elsősorban az ún. P-glikoprotein nevű gyógyszertranszporter biztosítja. Ez a fehérje a bélben és az agyat ellátó vérerekben mintegy „kipumpál” számos mérgező anyagot, így az ivermectint is. Ha ez a védőhatás nem érvényesül, pl. egyes P-glikoprotein-hiányos kutyafajtákban, az ivermectin beadása és felszívódása akár végzetes következményekkel is járhat. A transzporterfehérje hiánya vagy alulműködése emberben is előfordul, így az ivermectin beadása közvetlenül is súlyos neurotoxikus hatást válthat ki.

De a legnagyobb veszély az, hogy az ivermectin már igen kis dózisban is gátolja az emberi szervezetet védő P-glikoproteint és több fontos gyógyszertranszportert, ezért más gyógyszerek esetében fokozott érzékenységet okozhat. E gyógyszerek felszívódása, anyagcseréje, toxikus hatása jelentősen megváltozik a transzporterek gátlása esetén. Főleg gyógyszer-kombinációk esetében (mint amilyen az Index-cikkben ajánlott Budapest-Covid-Protokoll is) ez súlyos, előre nem látható mellékhatásokhoz vezethet. A transzportergátló jelenséget leíró részletes közleményünk előzetes formában éppen a napokban került publikálásra.

Köszi!

Az index most már egy rakat cikket hozott a témában.

Ott lehet előemésztetten utána olvasni.
Orvosok állítják: szövődmény nélkül gyógyulnak a betegeik Ivermectinnel
Komolyan vizsgálják az ivermectint
Hogyan hat a vírus ellen az ivermectin?

Megnézheted a legjobban a témát ismerő orvos riportját: Heti JÉGBÜFÉ - Dr. Merényi Attila

Ez utóbbit nagyon ajánlom!

Az akadémikus által írtakra reagálva.
Az általa írtak pontosan ugyanúgy megállják a helyüket a magyar állam által is használt Remdesivir és Favipiravir kapcsán, tehát az alábbiak igazak azokra is.

A WHO és az FDA is külön nyilatkozatban figyelmeztetett az ivermectin veszélyes használatára és alkalmatlanságára a Covid-19 betegségben.” Leírtam, hogy az ivermectinről szóló fejezetben a legújabb, érvényes NIH-ajánlás szerint „a Panel nem javasolja az ivermectin alkalmazását a Covid-19 betegségben, kivéve a klinikai kipróbálás esetét”, valamint „az ivermectin nem engedélyezett gyógyszer semmilyen vírusfertőzés kezelésére, beleértve a SARS-CoV-2-fertőzést”

Amiben különbözik tőlük:

  • Lejárt a szabadalma, így rendkívül olcsó.
  • Szinte semmi mellékhatása nincs. (3 milliárd alkalmazásból kb. 1600 enyhébb mellékhatás)
  • Rengeteg tanulmány erős szignifikációt mutat a hatásosságában.

Az alábbi meg elég szánalmas csúsztatás:

Panel felhívja a figyelmet az FDA figyelmeztetésére, amelyben az ivermectin állatgyógyászati szer emberi alkalmazását veszélyesnek ítéli (lásd itt és itt).

Ez igaz is, de az Ivermectin-nek az emberek számára kifejlesztett gyógyszereiről van szó, nem az állatoknak kifejlesztettről.

Mindeközben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) határozott figyelmeztetést adott ki arról, hogy az ivermectin kizárólag az állatgyógyászatban engedélyezett gyógyszer, emberekre veszélyes.

Azt is tudhatná, hogy az Ivermectin az hatóanyag, rengeteg gyógyszernek a fő hatóanyaga. Esetleg azt is tudhatná, hogy még Magyarországon is van Ivermectin hatóanyagú, emberek számára kifejlesztett gyógyszer. Igaz az kenőcs. Más országokban (India, Kanada, Németország, ...) pedig több tucatnyi féle tabletta is van.

Az is nagyon szánalmas, hogy a saját levelét teljesen beidézi, az újságíró leveléből pedig csak pici részletet.

Tovább nem is feszegetem, mert ennyi is bőven elég!

Tóth Sándor véleménye:

ELLENSZÉLBEN.

Az Index négy Ivermectines cikke nyomán kitört a vihar. A NÉBIH kiadta a közleményét, miszerint állati készítményeket emberi fogyasztásra felhasználni tilos és veszélyes. Az érvényben lévő jogszabályok alapján ez teljesen rendben is van.

A gond ott kezdődik, amikor erre való hivatkozással MAGÁT A HATÓANYAGOT azonosítják az állatgyógyászati készítménnyel.

Az utóbbi néhány napban tekintélyes internetes újságok támadták meg az Ivermectint. A 168 óra, a Telex, a 24.hu egyaránt az ivermectin HATÁSTALANSÁGÁT és VESZÉLYESSÉGÉT hangsúlyozza. Ha az információk eredetét keressük, ami alapján ezt a két súlyos állítást megfogalmazták, két „ősforrás”-hoz jutunk el. Az egyik a NÉBIH figyelmeztetése, ami NEM az Ivermectinre, hanem az állati készítmények emberi fogyasztására vonatkozik. A másik egy személy, Sarkadi Balázs, nagytekintélyű tudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A Wikipédia szerint Sarkadi Balázs (Budapest, 1948. május 30.) orvos, biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A biokémián belül a sejtmembránok kutatója, szűkebb kutatási területe a vérsejtek különböző membrán-átvitel folyamatai, a sejtek kalcium-függő szabályozása, valamint daganatok széles körű ellenállásának, rezisztenciájának vizsgálata.

Tudós ember, membránkutató. De valahogy úgy érzem, nem ő a Magyar Tudományos Akadémia. Ehhez képest hogy indít a 168 őra?

MTA: az ivermectin nem csodaszer, sőt károsíthatja az egészséget. Szóval ez az MTA véleménye. Vagy egy kis manipuláció? Csúsztatás? Hangulatkeltés? Picit mintha sérülne az újságírói tárgyilagosság! Persze akkor igaz, ha az MTA azonos Sarkadi Balázzsal, vagy Sarkadi Professzor az MTA hivatalos szóvivője…

De olvassunk tovább!

"Ritka a magyar újságírás történetében, hogy egy komoly olvasottsággal rendelkező lap helyt ad egy olyan gyógyszerhatóanyag népszerűsítésének, melynek emberi alkalmazását a NÉBIH, de a WHO és az USA szövetségi gyógyszerhatósága is veszélyesnek és alkalmatlannak minősíti adott betegség kezelésében". Hoppá! A NÉBIH tehát nem az állati terméket, hanem a gyógyszerhatóanyagot minősíti? Etikailag ezt a csúsztatást hogy éli meg a cikk szerzője?

Nézzük a WHO-t. Nem igazán tarthatja veszélyesnek, ha a világ ÖT ESSZENCIÁLIS GYÓGYSZERE közé sorolja az Ivermectint. Nevezett WHO 1995 és 2015 között több mint 100 millió dózis Ivermectintt osztott ki 31 afrikai országban az onchocerciasis kezelésére a CTDI (Community Directed Treatment with Ivermectin) részprogramjában az APOC-ban (African Programme for Onchocerciasis Control). 2015-ben a programot kibővítették egyéb féreg-fertőzésekre is PENDA (Program for the Elimination of Neglected Diseases in Africa) néven. A PENDA jelenleg is fut (WHO - APOC : African Programme for Onchocerciasis Control. | InfoNTD).

Az FDA, az USA szövetségi gyógyszerhatósága szintén az állatgyógyászati Ivermectint tartja veszélyesnek. A humán gyógyászati változatot ők engedélyezték, sőt még Covid-19 elleni alkalmazását sem tiltják, csupán nem javasolják.

Az igazság, hogy az Ivermectint Sarkadi professzor tartja veszélyesnek és alkalmatlannak.

Ezt a Telex-nek nyilatkozva maga is kijelenti. „ …„kimeríti az emberi életek súlyos veszélyeztetését, (…) a tájékozatlan laikusok egy olyan veszélyes állatgyógyszert alkalmazhatnak, amelyiknek rendkívül súlyos toxikus hatásai vannak, ugyanakkor minden eddigi nemzetközi állásfoglalás szerint alkalmatlan, hatástalan a Covid-19 kezelésére”.

A 168 óra szerint ezt állítja: " …széles spektrumú parazitaellenes szer, amelyet elsősorban az állatgyógyászatban alkalmaznak, de néhány esetben elhanyagolt, súlyos trópusi parazitafertőzésekben emberen is használják, többnyire külsőleg, kenőcs formájában. Az ivermectin a paraziták specifikus idegrendszeri elemeit támadja, de az emlősök, így az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja".

Hát itt azért akad némi tájékozatlanság. A gyógyszert valójában emberi terápiás célra fejlesztették ki, az állatgyógyászati alkalmazása csak az emberi antiparazitás kutatások közben magától adódó extra bónusz. Nem árulja el azt sem, hogy a Stomectol, Driponin, Mectizan tablettákat hogyan szokták „külsőleg, kenőcs formájában” alkalmazni. Az Ivermectin hatásmechanizmusát jól írja le az akadémikus úr. Abban is igaza van, hogy „az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja”. Mármint ha az illető ember egy rendkívül ritka genetikai károsodásban, az MDR-1 gén mutációjában szenved, vagy valami más betegség (agyvelőgyulladás, agyhártyagyulladás, stroke vagy koponyasérülés) következtében károsodott vér-agy gátja. Mert egyébként nem károsítja az ember idegrendszerét.

Sarkadi professzor valóban ismeri az Ivermectint. Kutatásaiban dolgozott is vele, mint a membrán transzport folyamatok egyik gátló anyagával. Kérdezzük meg tehát őt magát erről az idegrendszerünket fenyegető súlyos kockázatról. Sarkadi professzor egy 2005-ben, a Journal of Physiology-ban közölt cikkében (Human Multidrug Resistance ABCB and ABCG Transporters: Participation in a Chemoimmunity Defense System | Physiological Reviews (physiology.org)) ezt írja erről az szerről:

„On the other hand, ivermectin is widely used to treat river blindness (onchocerciasis) in Africa. Interestingly, more than 20 million patients have been treated with ivermectin without any documented central side effects”

Vagyis:” Másrészt az Ivermectint széles körben használják a folyami vakság (onchocerciasis) kezelésére Afrikában. Érdekez módon, több, mint 20 millió beteget kezeltek Ivermectinnel, és egyetlen dokumentált idegrendszeri mellékhatást sem tapasztaltak.”

Íme az „emberi életet súlyosan veszélyeztető” Ivermectin Sarkadi professzor saját szavaival bemutatva. Tehát az Ivermectin nem az FDA, nem a WHO, nem az MTA, hanem Sarkadi professzor szerint veszélyes.

A pulzusmagazin.hu oldal is ír az Ivermectin hatástalanságáról és veszélyeiről. Ők azonban dicséretes módon nem támaszkodnak kizárólag Sarkadi professzor állításaira. Tudományos szakirodalmat is felhasználnak az Ivermectin hatástalanságának igazolására (Felhasznált forrás: https://www.jpharmsci.org/article/S0022-3549(20)30495-0/pdf ). Ezzel ’csupán” annyi a gond, hogy a hivatkozás egy 56 oldalas farmakológiai szakcikkhez vezet, amely a Covid-19 terápiás lehetőségeit tárgyalja. A hivatkozott cikkben azonban 56 odalon keresztül EGYETLEN SZÓ SEM ESIK AZ IVERMECTINRŐL. még csak meg sem említik a nevét.

Az „ártalmasságról” elég szó esett fentebb, a „hatástalanságáról” pedig számos posztban írtam már, és még több információ található az IVERMECTIN MD TEAM oldalon.

Ezért itt csak Az egyiptomi (https://www.worldometers.info/coronavirus/country/egypt/) és bolíviai https://www.worldometers.info/coronavirus/country/bolivia/ ) napi fertőzési és halálozási görbéket javasolom megtekintésre. Az Ivermectin mindkét ország egészségügyi hatóságai által elfogadott terápiás szer a Covid-19-re.

Emellett olvassák el a Peru 8 tartományában végzett tanulmányt a 60 év feletti halálozások alakulásáról az helyi Egészségügyminisztérium, a MINSA által osztogatott Ivermectin csomgok hatására (https://www.researchgate.net/.../344469305_Real-World...).

Sarkadi akadémikus úr médiafellépésével azért már elért egy társadalmilag rendkívül hasznos, a magyar nép járvány elleni küzdelmében mérföldkövet jelentő eredményt: egy újságíró kirúgatását.

2020 december 2.-án @

Molnár Dávid

urat, az Index négy Ivermectin cikkét jegyző újságírót elbocsátották. Akadémikus Úr, ennek a munkájának immár kézzel fogható impakt faktora van. Ön örökre beírta a nevét a magyar tudomány- és járványtörténetbe. Köszönjük!

Hát így állunk, ellenszélben. Egy záró disztichonnal hadd próbáljak egy kis reményt csepegtetni a szomorú történetbe:

Mit tehet itt még az ki a jóban hinni szeretne?

Mindig a hajnal előtt legnagyobb a sötét

Szerkesztve: 2020. 12. 07., h – 17:45

Úgy tűnik, hogy a magyarok nem rajonganak a COVID oltásért.

https://nepszava.hu/3101854_oltas-ellen-a-magyarok-tobbsege

 

Az orosszal 20% oltana, a Pfizer 33%, AstraZeneca 36%. Ha 36% mondja, hogy igen, elmegyek olttatni, abból mennyi fog valóban elmenni?

 

Lesz itt még kergetőzés a kötelező oltással...

En egyedul a kinairol tudom elkepzelni, hogy tenyleg volt alkalmuk rendesen kitesztelni. De ott is csak "roluk elkepzelni" tudom, nem "nekik elhinni". ;)

Amugy en par honap mulva ha latom, hogy kozel senkinel nem okozott durva mellekhatast, es kapok rendes ateses-tesztet (nem ezt a most elerheto gagyi antitest tesztet), en nem banom, hadd kapjam meg.

Elsore viszont adjak azoknak, akiknel tenyleg van valos eselye kart okozni a virusnak (azoknak is tervezik eloszor).

Az semmi, a magyarok megint sehol sincsenek: itt az USA-ban olyan nagy az oltásellenesség, hogy a kormány már azon gondolkodik, ad mindenkinek ezerötszáz dolcsi ingyenpénzt („segélyt”) ha beoltatja magát...

Mondom én, nem tett jót az oltás reputációjának hogy Trumpék annyira sürgették a kifejlesztését, választási célok miatt...

Hiába viccelsz, tényleg akadnak akik számára így valóban még sokkal gyanúsabb. Persze ezek már abba a kategóriába esnek akik szerint „bill gécc” van a dolog mögött, és az oltással nanorobotokat akar bejuttatni a polgárokba hogy azután azokkal irányíthassa a mukik agyát, s e nanorobotoknak küldené a parancsokat az 5G hálózaton át meg minden... szóval, ez az a szint hogy bár magam is oltásellenes vagyok (de nem vírustagadó!) de ettől én is messzemenőkig elhatárolódom. (Még annak ellenére is, hogy konkrétan Bill Gatest is utálom. De nem emiatt...). Ez már az elmebaj kategória. Kétségtelen tény azonban, hogy akad egy ilyen réteg is, és tulajdonképpen nincsenek is kevesen, ami igen szomorú.

Azt nem értem, hogy a legtöbb ember miért csak a két végletet tudja elfogadni, miért csak abban tud gondolkodni.

  1. Az oltást csak azért fejlesztik és akarják beoltatni az emberiséget, mivel csak ez az egy módja van, hogy ne legyen sok haláleset és megszűnjön a járvány, a sok korlátozás.
  2. Microchipet akarnak beültetni, totális kontroll, gyíkemberek, lapos föld.

Miközben az összes bizonyíték mind a kettőt kizárja és az igazságot a kettő közé helyezi.

Ez nem úgy működik, hogy mivel a 2. nem igaz, ezért az 1. az igaz vagy fordítva.

bár magam is oltásellenes vagyok

A logikád alapján, akkor «már abba a kategóriába esel, akik szerint „bill gécc” van a dolog mögött». A legtöbb ember valóban így gondolkodik. Nem az 1.-et állítja, akkor a 2.-be tartozik, pont. Gyanús neki az oltás, 2.-be tartozik. Fizetnek érte, ez még gyanúsabb, 2-be tartozik. Megkérdőjelezi a bevezetett intézkedéseket, 2.-be tartozik. ...
 

Azért mert valahol a felszín alatt zavaros a kommunikáció.

Megvan hogy az oltás hatásossága korcsoportonként eltérő lehet?

20-30 éves korcsoportban 99% a 80-90 30% vagy 20%

Akkor megvéded e a ha 80-90 éves korcsoportot beoltod ezzel? Ellenben a mellékhatást mindannyian élvezni fogják ami megint csak a korcsoport miatt akár súlyosabb is lehet? (Nem lehet hogy az idős otthonban az ápolókat kellene végig oltani?)

 

Vagy virális vektor vakcina ami hosszabbtávon akár rákot is okozhat biztos hogy a 20 éves katonákat kell vele végig oltani mert egy 90 évesnél 20 év múlva eljön a rák hát igen. 

 

Vagy a fejlet nyugat az orosz teszt nem megbízható nem adják ki az adatok ahogy a kianak sem.  Hát ők kiadták nem emlékszel valami apróbb hibára?

Igen az adatokat ki kell adni nem mintha a nagyközönség igazándiból ki tudná értékelni, de a konkurencia simán megtalálja benne a hibát :D ők tudják mire kell figyelni. 

Bonusz kérdés mire ideér a vakcina (vakcina megelőzésre van) a népesség hány százaléka esik át a fertőzésen?

Nem értem, miért lennék a 2. kategóriába tartozó az oltásellenességem miatt. ÉN nem akarom beoltatni magam és kész pont. Remélkem tudod azonban, nekem nincs is rá szükségem: egészségesen élek, március környékén amúgyis átestem már a Covidon, szedek D vitamint, az 55 évemmel nem is vagyok még teljesen aggastyán, s már elhízott se vagyok.

Miért kéne NEKEM beoltatnom magamat?!

Még ha tagadod is e fenti állításaimat (például hogy márciusban átestem a Covidon már) azt akkor se tagadhatod, hogy én szemlátomást HISZEK ezen állításaimban, nagy általánosságban tehát abban, hogy a Carnivore életmódom megóv a covidtól. Ez, tudom, egyesek szerint vagy igaz vagy nem. De ÉN akkor is hiszek ebben, tehát ha hívő vagyok is nem a billgécc-es összeesküvéselméletekben hiszek akkor se, hanem EBBEN, a Carnivore diéta - tágabb értelemben az egészséges életmód - hatékonyságában!

Azaz nem, én cseppet se tartozom a második csoportba.

Sokat tesznek az "összeesküvés elméletek" erősítéséért.

 

Melinda Gates legutóbb sátánista keresztet viselt egy interjú során.

 

Oltassátok magatokat Moderna-val, az Ördög is ezt szeretné. Jobb lenne, ha ateista lenne. Nem segít a vallása az oltás népszerűsítésében.

http://greeknewsondemand.com/2020/04/19/bill-gates-microsoft-cancel-mar…

"On Good Friday, the holiest day in the Christian calendar, Bill Gates’ Microsoft released a commercial promoting its association with the elite’s favorite artist: Marina Abramovic, a renowned Satanist.

After a huge backlash from internet users, the Microsoft official video was set to “private” and all traces of the doomed campaign are now scrubbed from Microsoft’s official website."

csak úgy summa, van új a nap alatt!

A most 87 éves Eshed közel harminc évig volt az izraeli űrkutatás élén, több állami kitüntetést is kapott. Most arról beszélt, hogy a földönkívüliek a világegyetem működését akarják megérteni, ezen pedig az amerikaiakkal együtt dolgoznak, méghozzá egy föld alatti bázison a Marson, írja a The Jerusalem Post.

Well done :)

tudom, telex.. https://telex.hu/tech/2020/12/07/ufo-izrael-urprogram-foldonkivuliek?fb…

de azon belül: https://www.jpost.com/omg/former-israeli-space-security-chief-says-alie…

Valamit túltolhatott az öreg :D

ps.: jah most "olvastam" hogy valami könyve fog megjelenni nemsokára. Akkor ezért kell az ilyen hype :)

Tudósoknak nem szabadna ilyan faszságokat híresztelni, még egykori tudósoknak se, mert ezzel visszamenőleg is lejáratják a tudományt.

Ilyesmi nagyon durva lenne még tőlem is, és még akkor is ha csak egy nyilvánvalóan sci-fi műbe írnám meg, ami értelemszerűen kitalált történet. Akkor is durva lenne, s úgy is hogy nem vagyok tudós, mert a sok idióta még komolyan venné.

Kutatókkal is előfordulhat (majdnem* ugyanolyan eséllyel, mint másokkal), hogy

a) begolyóznak

b) szenilisek lesznek

c) gazembernek állnak, mert kell a zsozsó.

-----

*majdnem: kicsit azért kisebb valószínűséggel, mert a szenilitást valamennyire elodázza, ha az ember sokat gondolkodik (b), és aki olyan nagyon pénzéhes, az valószínűleg eleve nem kutatónak megy (c).