Ez itt a kérdés – Magyarország kirablásának megszervezése (2020. november 26.)

Szeretném felhívni a figyelmet dr. Borvendég Zsuzsanna történész nevével fémjelzett kutatásra, ami egy ideológiai és politikai rendszereken és háborúkon keresztül átívelő gazdasági hálózat által elkövetett bűntettek feltárására irányul. Ezen történések feltárása és megértése alapvetően helyezi más kontextusba az általában ismert történelmet, elsősorban - de nem kizárólagosan -  magyar vonatkozásban kb. az első világháborútól kezdve napjainkig.  

https://www.youtube.com/watch?v=d3U4tAa3olk

Az Ez itt a kérdés napi rendszerességgel jelentkező beszélgetős műsor az M5 adón. Korábban Horváth Szilárd és Trombitás Kristóf által vezetett adások alapvetően a 20. századi történelmi kérdéseket dolgozták fel. Nagyon érdekes beszélgetések voltak YT-on elérhetőek! Sztem mesze a legjobb műsor volt a TV-ben.  Újabban úgy tűnik Gulyás István váltotta Trombitást és a tematizálás eltolódott kulturális-közéleti irányba is.  Ebbe a műsorba volt most (egyébként már nem először) meghívott vendég az említett történész hölgy az újonnan megjelent könyve kapcsán. Az ő előadásai is elérhetőek a YT-on, érdemes rákeresni! 

A kétpólusú világrend (kommunista/kapitalista) kialakulását és fenntartását is nyugatról, részben Amerikából finanszírozták. A pénzek fedett mozgatásának tudói és kivitelezői nagy részben magyar származású emberek voltak akik a Komintern (Kommunista Internacionálé) keretében működtek. Kezdetben ez a tevékenység ideológiailag volt meghatározott (később ez megváltozik). Keletről is pénzeltek nyugati baloldali pártokat, szervezeteket amik pl. ilyen pénzekből finanszíroztak a sztrájkokat. Ezen tevékenységek során olyan különleges know-how-ra tettek szert ezek a magyar származású emberek, amit később Magyarország kifosztásához használtak fel a kommunista éra alatt és azt követően is.  Meg kell értenünk Magyarország különleges szerepét a kétpólusú rendszerben: mind nyugati mind a keleti gazdasági vállalatoknak érdeke lett volna egymással kereskedni. De a magyar származású embereink bizony szerették a kereskedést saját hatáskörben tartani. Magyarországon ezért megvonták a külkereskedelmi jogot a vállalatoktól, és kereskedés csak erre a célra létrehozott és kijelölt állami vállalatokon (impexek) keresztül volt lehetséges. Nyugaton pedig un. COCOM listát vezettek be, ami megtiltotta nyugati termékek keletre való eladását. Így aztán hiába akartak volna a nyugati és keleti cégek egymással kereskedni, ez közvetlenül nem volt lehetséges számukra. Persze az emlegetett magyar származású alakok - már a korábbiak alapján is - pontosan tudták, hogy lehet kijátszani a rendszert (ami feltehetően épp az ő helyzetbe kerülésük érdekében lett létrehozva) és így nekik "hála" Magyarország lett az, ami egyfajta híd v. közvetítő szerepet kapott a kereskedésben... Talán dióhéjban ennyi előismerettel kezdve érdemes megnézni a videót! 

Hozzászólások

nemzeti m(érvadó)5-ös csatorna mint hiteles forrása a nemzeti konteóknak, közpénzből :)))
ezt még te sem gondolhatod komolyan.
mert hogy ezek évi 100+ milliárdért ehhez asszisztálnak az érthető...

Szerintem aki nem fideszes az nem tudja ezeket végignézni.

Ezzel most szerettél volna mondani valamit, azon kívül, hogy úgy szoktál véleményt nyilvánítani, hogy lövésed sincs az adott témáról? 

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Aki jobboldali, konzervatív, nem szereti a komcsikat, se a libsiket, sőt egy kicsit távolabb lát, mint az orra hegye, az csak fideszes lehet? Hú...

Én meg szoktam nézni, el szoktam olvasni mindkét oldal véleményét, álláspontját. Tovább megyek: a bal oldalon is van egy-két arc akit kifejezetten bírok (de azért a kormány közelébe nem engedném).

[Falu.Me]==>[-][][X]

Schiffer nem hülye, és tényleg mond jó dolgokat, de emberileg nagyon fura egy alak, és van egy ilyen elég erős sértődöttség a motivációi között (pl. majd mindenki irányába, akivel együtt dolgozott, és többre vitte, mint ő), ami nagyon nem tesz jót neki.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Ezt a felfogást nem értem, (a struccra emlékeztet a homokkal..,) értelmes ember tájékozódási igénye felfokozott, amikor ennyi a ködösítés, a hazudozás, a ferdítés a világban. És itt nem csak magyarországi média közléseiről van szó.., - Kiváltképp a szakterületüket kiválóan ismerő szakemberek véleményét érdemes meghallgatni, mert ugyan lehet okosabbnak lenni náluk, de lehet az is, hogy - néha esetleg kisebb részben, de tudnak adni új, általunk még soha át nem gondolt szempontokat. Tágítják a világnézetünk alapjait, vagy csak kiegészítik a "fehér foltjainkat" újabbakkal, - de lehet szűkítik, vagy kiszínesítik azokat.

Néha nehéz egy-egy Bogár László videót végighallgatni, de ha nyitottak vagyunk új szempontú megközelítésekre, akkor kitárulhat a videói alapján számunkra akár egy új világkép is. Fontos, nekünk kell dönteni, mit fogadunk el ezekből, de lesöpörve azokat, lehet a mi világképünk lesz szegényebb.

A világ, - lényeglátóan megítélve, - mindig is kétpólusú volt.  A szopatók és a szopatottakra oszlott, és nyilván mi utóbbiak vagyunk többen. És nekünk mindig is azok lesznek a fő ellenségeink az egész világon, akik "lehúznak" bennünket. (És itt, - saját zsebünkön kívül,- az egész Magyarságunkat, országunkat kell érteni,) -  "Balról" lehet reménykedni, hogy ez OV és pl. ML, stb., de nem, azok! - Akik mellesleg velünk együtt őket is szopatják, kicsit távolabb vannak Magyarországtól. - Nem győzőm eleget hangsúlyozni e fórumon is, nekünk van egy közös országunk.., gyönyörű beszélt nyelvünk.., még.., még!!!

Például itt egy szintén értelmes fiatal gondolkodó, függetlenül a helytől ahol dolgozik:

https://www.youtube.com/watch?v=m2Zt3B-hyzA

http://kommentar.info.hu/cikk/2020/1/mi-magunk

értelmes ember tájékozódási igénye felfokozott, amikor ennyi a ködösítés, a hazudozás, a ferdítés a világban.

Pont ezért kell szelektálni a TV műsorokat, cikkeket, főleg ha az propaganda. Ha ugyanezek az emberek "balos" történészekkel ülnének le értelmes, tényeken alapuló vitát folytatni, akár érdekes is lehetett volna a műsor. Vita nincs, sőt lassan semmilyen kommunikáció, mindenki nyomja a saját véleményét a másik oldalon is. Ez sincs már

A világ, - lényeglátóan megítélve, - mindig is kétpólusú volt.

Én köszönöm nem kérek a kétpólusú világból, amikor ellenzem a bevándorlást vagy az LMBTQFCK, BLM tevékenységeit akkor náci vagyok, ha a korrupciót meg a Fidesz propagandát, akkor libsi-komcsi.

>  Ha ugyanezek az emberek "balos" történészekkel ülnének le értelmes, tényeken alapuló vitát folytatni

Speciel az Ez itt a kérdésben ez rendre megtörténik. Sőt néha olyanokat tudtak leültetni egymással beszélni, akikről azt gondoltam, h kizárt h szóba álljanak egymással. Hidd el nem lehet egyszerű egy ilyet összehozni!  Újabban péntekenként 2+2+műsorvezető felállásban tárgyalják ki a hét eseményeit. Mondjuk ez messze nem hozza a korábbi nívót - de láthatóan tesznek azért, h megjelenjen az ellenzéki retorika is. 

Amúgy ez teljesen mellékszál, a topik lényege a történész hölgy kutatási témája. És h épp az M5 műsorából linkeltem a videót csak mellékes körülmény. Úgy tűnik az egyívású társaság nem tud érdemben hozzászólni, és kínjában az unásig ismert rigmusaival szennyezi a topikot.  Azért is érdekes ez, mert ez nem egy új kutatási projekt. Már évek óta tart, vannak fenn videók jóval korábbról is. Azaz lett volna lehetősége/ideje az "ellenzéki" történeti intézetek szakértőinek is legyártani a kommentelők szájába adható releváns rigmusokat is. De úgy tűnik ez valamiért nem jutott el hozzájuk, így maradt az általános kígyóbéka muníció. 

Ott van a videóban is említett iráni olaj-os sztori! Érdekes ügy! Amikor az OPEC országok embargót hirdetnek az Izraelt támogató országokkal szemben (1973) és az USA  olaj nélkül marad, akkor a Hálózat a hidegháborús ellenfélnek számító Magyarországon keresztül juttatja el az iráni olajat az USA-ba, oly módon h Magyarország olcsóbban adja, mint ahogy veszi. Azaz ráfizet erre "üzletre". A különbözet részben korrupciós pénzként a Hálózat embereinél köt ki. Magyarországnak innentől kezdve lesz államadóssága. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Már egy ideje követem Borvágó munkásságát és nagyon bátornak tartom, mert igen érzékeny témákat feszeget.

Úgy tűnik az egyívású társaság nem tud érdemben hozzászólni, és kínjában az unásig ismert rigmusaival szennyezi a topikot.

Egy értelmes vitában a kritika úgy nézne ki:

A. maga az esemény amit állít a történsz nem úgy történt, hibás, azért mert ... [érv]

B. az esemény úgy volt, de a levont következtetés hibás, azért mert ... [érv]

Amíg valaki nem ezt mondja, addig csak indulati fikázás ami kijön a száján (leír) és itt a hup-on a fika örsnek rengeteg kisdobosa veri a tamtamot.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Úgy tűnik az egyívású társaság nem tud érdemben hozzászólni, és kínjában az unásig ismert rigmusaival szennyezi a topikot.

Ugyanezt a kommentet olvastam a 444-en egy kormánypárti hozzászólásra reflektálva, gondolhatod, abból sem lett értelmes vita.

lett volna lehetősége/ideje az "ellenzéki" történeti intézetek szakértőinek is legyártani a kommentelők szájába adható releváns rigmusokat is.

Nyugi! Már leadtam a kérést a Soros központba, hogy mit kell válaszolni BehringerZoltan-nak, még várom a választ.

Csak aztán nehogy az legyen a válasz (ami szokott), h egy "nagy tekintélyű" szemöldök kijelenti, hogy Borvendég kutatása szakmaiatlan(, mitöbb: dilettáns) és jobb lenne ha történészkedés helyett mosogatószivacsként tengetné a továbbiakban az életét! 

> Ugyanezt a kommentet olvastam a 444-en

na az biztos nem én voltam

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Magyarország kirablásának megszervezése

Kicsit elkéstek már, nem? 

A fenebe, a vegen kiderul, hogy nem csak a fold szivcsakraja van a pilisben, de ez a fostos kis semmi orszag a vilag, vagy az univerzum kozepe is.

Kellene valami betegseg mar, ami ezt a szellemi nyomorusagot epitene le.

Kesz vagyok. Kikapcsolom az internetet mert a maximalis hulyeseg befogado kepesseg szintjet ma mar tulleptem. :)

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Tovább érzékenyítve a fájdalmasan vinnyogókat, és mert a videóban is szóba kerül, meg kell említeni, h egészen bizarr formációkat hozott össze az aranyborjú imádata. A 2.VH után a korábban Magyarországon állomásozott, a deportálásokban aktív szerepet játszó egykori náci felső vezetőkkel, akik szép emlékeken,  sok értékes műtárgyon kívül hasznos kapcsolatokat is őriztek az akkori időkből, és akik a Hálózat közreműködésével kerülték el a halálos nürnbergi bábszínházat, bonyolódik üzleti kapcsolatba nyugaton az a kommunista hatalom, ami az antifasiszta jelszavaival próbálja legitimálni magát Magyarországon. Konkrét élettörténetek vannak kikutatva ez ügyben. pl asszem a teljes magyar méz export - ami nyugatra ment - egy ilyen kvázi háborús bűnössel közös cégen keresztül juthatott csak el a nyugati piacra. De ez nem kivételes történet. Úgy látszik esetükben, ha pénzről van szó, akkor nem számítanak sem a történelmi, sem az ideológiai sem a faji ellentétek! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Tovább érzékenyítve a fájdalmasan vinnyogókat

Ezen jót mulattam :) Érdekes látni, hogy egyeseknek mennyire fáj, amikor a hitüket (kedvenc ideológiájukat) kritika éri. Külön esettanulmányt lehetne írni az ilyen reakciókból, mert igen érdekes az emberi viselkedés, amit akkor mutat, amikor az alapvető értékrendje kérdőjeleződik meg és meginognak a bálványai. Sokat elárul a jellemről.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

olyat vetsz a szemükre, amit a mai fidesz pont ugyanígy csinál.
protekcionizmus, korrupció, kivételezés, kontraszelekció, mások kiszorítása, NER, nemzeti nagytőke kialakítása..
sőt egyesek pont ezekkel vádolják a zsidókat, hogy egymást segítik, csak egymással üzletelnek, és kiszorítanak másokat.

mások a kifejezések, de ugyanazok a vádak/dicséretek.
és utána kettős mércét kiabálnak.

most végre dönteni kell, hogy ez jó dolog, - NER, nemzeti nagytőke kialakítása - vagy nem.
tudom én hogy a zemberek nagyon könnyen átsiklanak az önellentmondásokon, de legalább fel kellene ismerni ezt egy olyan portálon, ami - elvileg - logikai matematikával (számításpechina, elektronika, ilyesmi) foglalkozik. - persze már aki -

Attól, hogy féltucat strómant kitömnek fejenként 100 milliárdokkal és mindezt elnevezik nemzeti nagytőkének, önmagában még nem lesznek vesenyképesek ezek a nemzeti cégek. Ezért első körben agresszíven vásároltak fel már működő és nagyobb részt  eredetileg is 100% magyar tulajdonban álló cégeket (mitől lessz magyarabb tulajdonos Lőrinc mint a korábbi magyar tulajdonos? vagy mitől lesz Scheer Sándor magyarabb McDonalds tulajdonos mint a korábbi magyar franchise tulajdonosok?). De ez is kevés lesz, ezért jön a második kör, a lakosság idomítása: vegyed a hazai (alacsony hatékonyság miatt drágább) citromot és 2Rule-t a gyereknek (amit külföldön gyártanak) az iskolába, hogy segítsed a seggnyalókat. Ne az ár/érték arányban jobb nyugatit. Ez most még csak felszólítás, de hamarosan szabályozottá válhat és elkezdhetik kiszorítani a nemzeti termékek nyugati konkurensei a piacról. Nyilván nem közvetlenül azt ugye nem lehet, hanem a szokásos módon, közvetetten. Így szépen eljutunk majd a jól bevált KGST 2.0-hoz. És így megint mindenkinek lesz munkája, aminek hála mindenki fel tud készülni.

Eléggé hagymázas álmaid vannak olyan kifejezésekről, mint az "ár/érték arány", meg "alacsony hatékonyság" és a "jobb nyugati". A csodás kapitalista versenyről egy szösszenet https://hup.hu/node/170920

"de hamarosan szabályozottá válhat és elkezdhetik kiszorítani a nemzeti termékek nyugati konkurensei a piacról"

Jó reggelt, ez így megy mindenütt. Vagy szerinted a "hatékonyság" miatt lehet 200 Ft-ért Kínából, szállítással együtt rendelni mondjuk egy kesztyűt?

Esetleg mi a véleményed a "jobb nyugati", Huawei korlátozásról?

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

mindez mit sem változtat az eredeti bejegyzés értelmetlenségén, csak megerősíti azt, hogy a kormány által elkobzott köztévé évi 80-100 milliárd forintért mindenkit hibáztat azzal amit maga a kormány 10+ éve csinál, aztán jön egy emberke, és megmagyarázza, - pl itt a hupon -  hogy ez a nácik, a zsidók meg a nemzetközi cionista nagytőke és árnyékhatalom stb bűne.
és az ősmagyar hátranyilazó kormány csak a javunkat akarja. - ez igaz is, az összeset - és csak megmenti a magyar vagyont - a saját offshore számlájára -

már bocs a személyeskedésért, de ki az az agyaroggyant aki ezt elhiszi? honnan jönnek elő az ilyen tulkok?
és ha már itt tartunk, aki ebben hisz, az hogy a pixnibe kaphat szavazati jogot akkor, amikor ugyanezek a hülyék el akarják venni azt azoktól akik írni olvasni nem tudnak. - meg a nőktől.. - pedig azoknak több eszük van, legalább hazatalálnak, és nem szarják körbe az udvart.

egyszerűen érthetetlen

Nekem mar a mult mindent megszepito homalyaba veszett a 2010 elotti kozmedia, de el nem tudom kepzelni, hogy az pl. epp akkor -az aktualis- kormanyellenes propagandat tolta volna. Akkor is kozpenzbol.

Vagy akkor a kezivezerelt -mert nyilvan akkor is az volt- kozmedia homlokegyenest az aktualis hatalommal allt volna szemben? A tv szekhaz "ostroma"  nem erre enged kovetkeztetni.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

folyamatosan harcoltak a közmédiáért, folyton kirugdalták a tv elnökét, cserélgették a tévét felügyelő kuratórium tagjait..
módosítgatták a médiatörvényt, de nem bírtak egymással, még az mszp 2/3-a idején sem, mígnem a fidesz nem került 2/3-ados többségbe, és csinált magának saját médiatörvényt alkotmányt választási törvényt, médiafelügyeletet, mtva-t és mindent átszervezett és összevont a mai NER-esített formájára.

ha nem is volt 2010 előtt sem jó, de ennyire egyoldalú és kézivezérelt sosem volt.

A jelenlegi ellenzekben egyedul Hadhazy normalis. Nem is fog bejutni '22-ben. Es ha megnezed, Hadhazy ellehetetleniteseben a baratai sokkal eredmenyesebbek, mint az altalad felsorolt eroszakszervezetek. Lasd a Biro-fele ugyet. 

Itt annyi lesz -a trendek alapjan-, hogy Feco maga ala gyuri a tobbieket, aztan a problemasakat gyaluljak. Ez a Fidesznek jol jon ki, nem kell tobb fronton harcolni, a DK -s figurakon kivul meg senkinek eselye sem lesz bejutni. Ketten szepen kialakitjak a ketpartrendszert, kozos egyetertesben. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

megtanulhattuk a kisgazdapárt, a kdnp az mdf, és egy csomó civil szervezet szétveréséből, hogy valójában nem tudjuk hogy kik a fidesz tagjai, és/vagy szimpatizánsai, ill igy v. úgy lekötelezettjei.

nem mintha az mszp nem ugyanezt tette volna pl az szadesz-el, a kisgazdák meg a 90-es években az autópálya építést akadályozó környezetvédő civilekkel.

de senki sem - volt - olyan hatékony minta a fidesz.

Szerintem tok nyilvanvalo pedig: lesz ket part: DK es Fidesz. Ez lesz a valasztek '22 -ben, Mindegy, minek hivjak, az ellenzeki osszefogas = DK. Ebbol nyilvan meglesznek a kulcsfigurak.
Azt pedig, hogy mind ugyanolyan, mint amit pl Te utalsz a Fideszben, jol mutatja, hogy mind letagadta a Hadhazy - fele jelentes kezhezvetelet. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Nem olyan egyszerű ez. Tekints Amerikára, ahol nehéz elképzelni, hogy kap elnökjelöltnek egy viszonylag épkézláb embert a szavazópolgár, neki és a nemzetének maximálisan szóló üzenettel, adnak neki 72 millió szavazatot és jön egy csak koporsószegnek, vagy kriptaszökevénynek titulált aggastyán demens és az elkésve beérkező szavazatokkal, szavazási rendszer folyamatos manipulációival kihozzák 77 millióval. (Ugye a közkedvelt, népszerű Obama kapott annak idején rekord szavazként 69 milliót!!) Miközben az egyes, eredően republikánus többségű államokban (4-ben is!) több szavazat születik mint maga az állam szavazóinak száma, természetesen a demokratákra, hogy New York egyik zsidó lakta kerületéből az összes hagyományosan konzervatív szavazó lapját egyszerűen nem veszik figyelembe, sorolhatnám még egy órát, ha a neten található információknak a tizede is igaz, akkor meg kell állapítani, hogy a "szopató" tőke szavaz, a sok és még több pénz győz, - a demokrácia felett!!! - Könnyen lehet pénztenger a szavazás ilyen értelmű külső befolyásolására 22-ben nálunk is. Nem véletlen, hogy OV tudja ezt. Kellenek a tartalékok minden lehetséges helyen, mert az ellenfél korlátlan lehetőséggel hülyít minden arra alkalmas szavazópolgárt már jelenleg is. Mi lesz akkor, amikor majd rá is kapcsolnak. Dollármilliárdokkal mindig elérik amit akarnak. Jó nekünk többségnek, vagy rossz, viszik alólunk a szőnyeget vagy nem,- inkább arra tippelek hogy igen!!!

Erre most jossz ra, hogy a toke a moge all be aki neki kedvez ?

Demokracia nincs, sosem mukodott. Szerinted ez egyedi ?

Annyi a kulonbseg az eddigiekhez, hogy mar a latszatra sem ugyelnek, ugy ahogy miniszterelnokunk is idonkent mar boszen tesz bele, mert nincs beleszolas lehetoseg, aki meg akar hozza is szol, azt elassak.

Mondj ujat.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Bezzeg a tobbiek. Nekem folyton eszembe jut, milyen oldoklo belharcok tudnak folyni az ellenzeki oldalon, amikor is hirtelen penzszerzesi lehetoseguk lesz.

40 tanacsado, ot alpolgarmester, felteszem, azoknak is tanacsadok, whatever, es ez csak egy szaros fopolgarmesteri hivatalhoz.

Szukebb patriamban 1 helyett rogton 10 tanacsado kellett a szek megszerzeset kovetoen, pedig nem ketmillios, csak negyvenotezres varos.
A tobbi lenyegtelen is, tudja es latja mindenki - aki akarja.

Egyforma ez mind.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Es Ti arra vartok, hogy majd azok oldjak meg a problemat, akik akkora balf..ok, hogy a 2/3 letrehozasaban aktivan segitettek. Mondd csak, mi annak az eselye, hogy valodi, valaszthato alternativat lathatunk? Mert ezek a szerencsetlenek kb annyira alternativa az orszagnak, mint en.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

a fidesz mennyiben valódi kormányzó erő?
hiszen 10 év sem kellett hogy szétverjen mindent miközben a világ, és benne az unió gazdaségi fellendülés alatt ált?

most hogy újra válság van, mennyi idő kell a teljes összeomláshoz szerinted?
még egy fél év sem kellett hogy nyilvánvalóvá váljon hogy az egészségügy hanyatlása megállíthatatlan, hogy az eu-s pénzek ellenére sincs elég erő a gazdaság életben tartására, munkabérekre, a munkahelyek támogatására stb.

lényegében már csak focira és propagandára költ a kormány, - már stadionokra sem jut - és vár a csodára. de ezúttal szerintem elmarad, ellentétben az eddigiekkel.

Nezd, az ellenzek csak akkor fog nyerni, ha az emberek elhiszik, hogy nem szopatja oket jobban, mint amit jelenleg kapnak. Magyarul: van 1% direkt Fidesz-haszonelvezo; a tobbieknek (99%) jobban kell jarniuk. Maskent bukos a dolog hamar. A jelenlegi O1G, mint varhato kormanyprogram nekem kevesnek tunik. Meg kell gyozniuk a kulhoniakat is, hogy rajuk szavazzanak.

Jobb alternativanak kell tehat lenniuk. Nem olyan nehez, ha tenyleg, valoban azok.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ott kicsiben már valószínűleg "tesztelik" a leendő országos potentátok elosztását, (meg persze pénzzel tömik ki őket,) a 22-ben eljövendő kormányváltáshoz. - Erre a jelenleg "in vitro" csapatra számíthatnánk??? (Egy perc alatt tapsolnák külföldre a Fidesz által 10 év alatt felhalmozott nemzeti "tartalékvagyont". - Ha a vírus addigra hagyni fog valamit is belőle.)

Érdemes még a YT Kum Miklós műsorait is megnézni, Ludovika, valamint a NAVA oldalon a Rejtélyes XX. század részeit.

https://www.youtube.com/watch?v=wCdGWYMiqfI

Magyarország kifosztásának története

A riportfilm bemutatja, hogy a II. világháborútól kezdve milyen módszerekkel lopták el és mentették vitték ki offshore számlákra a nemzet GDP-jének egyharmadát. Ennek következtében a rendszerváltáskor az államadósság már 21 milliárdra rúgott, és ezt nem az "elvtársaknak" köszönhetjük. A propaganda szerint ezt mi - átlagemberek - idéztük elő a töménytelen fogyasztásunkkal.

Az első pár perc, amikor a 'riporter' beszél idegesítő, de Borvendég utána már lebilincselően értelmesen beszél.

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

https://www.youtube.com/watch?v=0e6JPXL5rVg
 

PRIVATIZÁCIÓ

A filmet a III. Savaria Filmszemlén különdíjjal jutalmazták. A film a média által mélyen elhallgatott folyamatokat tárja a nyilvánosság elé, melyet egyetlen eddigi hatalom se szeretett volna, ha nyilvánosságra kerül. Az állami vállalatok a magyar nemzet közös vagyonát képezték. A privatizációnak nevezett vállalati átalakítást és magánkézbe adást a társadalom számára egy jobb jövőt hozó folyamatnak volt beállítva a nemzet számára. A filmben a történelmi mozgatórugókat és a visszaéléseket is megmutatjuk a teljesség igénye nélkül. A húzóágazatok megszűntek, a stratégiai vállalatok külföldi kézben, gazdaságilag egységes országot szétszabdalta a privatizáció, ugyanakkor sok-sok vállalat került ingyen magánkezekbe, vagy tűnt el. A film kiragadott példákkal mutatja be a privatizációt és folyamatát

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ez a filmet vetíteni kéne az iskolákban. Elképesztő, hogy a két háborút és az oroszokat is túlélt ágazatokat a csodálatos EU-nak, a nyugati "kapitalizmusnak" hogyan sikerült lerombolnia és gyarmati sorba taszítania az országot. A film különösen ajánlott a globalizmus híveinek, hogy lássák a szép új jövőt, ahol az ember, az értékek sorrendjében nem, hogy az utolsó, hanem egyszerűen nem is szerepel.

Köszi a megosztást.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.