[Megoldva] Anomáliák, megmagyarázhatatlan rejtélyek. Ez nem az X-Akták

Fórumok

Olyan hihetetlen problémába ütköztem, ha nem velem történik, nem hiszem el.

Nem is a megoldást keresem, magyarázatot hogy fordulhat elő ilyen.

Van egy csóró barátom. Én kukáztam össze a gépét pár éve. Egy core2duo gép, ssdvel és windows 8.1-el, szóval nem új.
A gép tökéletesen működött, mígnem a lánya rádugott az előlapi usbre egy pendriveot és abban a pillanatban újraindult a gép és azóta folyamatos reboot. Tehát biospost lefut, megjelenik a windows ablak logo és elkezdené tekerni a fánkot és kékhalál, szomoró smiley, majd reboot.

Ebből levonva a következtetést alaplapot ki kis kukáztam feltételezve, hogy zárlatos lett.
Másik alaplapba átpakoltam mindent, a probléma ugyanúgy fennált. Mondtam jó, akkor ssd teszt, ramteszt, aztán win8.1 reinstall. A gép nálam elindult. Igaz csak három indításig próbáltam ki. Visszaadtam és hamarosan jelezték, hogy valami nem oké, mert csak harmadik-negyedik próbálkozásra indul el, de pár nap alatt addig romlott a helyzet, hogy már csak tizedikre.

Visszakértem. A hiba annyiban változott, hogy megjelenik bootoláskor a windows ablak és nekiállna tekerni a fánkot. De a nyolc pontból csak kettő jelenik meg, majd megáll és reboot. Akkor gondoltam arra, ami nemrég volt téma, hogy nem minden régi alaplap szereti a kingston ssdket. A gigabyte-tal nem volt gond, de asus lett helyette.

Most ott tartok, hogy kivettem az ssdt és visszament a winyó, sőt már minden létező alkatrészt kicseréltem, még a sata kábeleket is. Inkább azt mondom mit nem cseréltem. Processzor, hűtőborda, cooler és ház.

Mivel a ház előlapi szarjai is tudnak zárlatot okozni, így minden előlapi dolgot lehúztam (usb, audio), csak a power, reset gombok és a visszajelző ledek meg a speaker van rádugva. A hiba ugyanúgy fennáll. Mondom jó, akkor újratelepítem. De beszarás. A dvdről indított telepítőnél ugyanez a hiba. Windows ablak, kétpötty, szevasz. Lehúztam a disket, csak egy dvd író volt az alaplapon, kábelt megint cseréltem, sőt több sataportot is kipróbáltam. Még azzal is szórakoztam, hogy Enhanced módba kapcsoltam meg compatiblebe is. A hiba továbbra is fent áll. Random a bios is ki szokott fagyni. Tehát, ha beléptem és elkezdtem navigálni, majd megállt mind a cövek.

Aztán elem ki (elemet is cseréltem), bios kisütés majd default beállítások megváltoztatása. Full logo és quick boot letilt. Azután memóriainicializálásnál más más értéknél megáll. Valamikor eljut 2500 MB-ig a ! GB-ból, máskor 500MB-ig sem. Biosreset memóriák ki be, alaposan benyomva, vga ki és vissza. Quick boot engedélyez, de full logo letilt. Visszaállt az a hiba, hogy eljut két pöttyig.

Létezik, hogy ez az alaplap is szar? A másik hogy dögölhetett meg egy pendrive bedugástól? Azt a portot folyamatosan használták előtte is gond nélkül. Az usb aljzat nem lett szétcseszve, sem megerőszakolva, semmi deformálódás nem volt.

A dvdről a memteszt elindul és végig is fut, Azb a windows 8.1 telepítő, amiről eleve telepítve volt, ugyanúgy kifagy azon a ponton, mint hdd-ről/ssdről indítva. Nem értem

Hozzászólások

Csak egy tipp: Zárlatos lehet az előlapi USB kivezetés. Alaplapról húzd le a csatlakozókat.

tápkábel-csere oldotta meg ezt a hibát székely vegánnál :)

> Inkább azt mondom mit nem cseréltem. Processzor, hűtőborda, cooler és ház.

A cooler is okozhat zárlatot, a 12V túlterhelését. Van esetleg molex-sata táp átalakító, amit nem cseréltél? ATX12V hosszabbító?

en anno azt tapasztaltam hogy egy bizonyos tipusu eger bedugasa utan a windows (nem emlexem hogy xp vagy win7) letoltotte az eger driveret, feltelepitette es abba belekekhalalozott. utana minden ujrainditaskor is. a gep ujratelepitese es az eger kidobasa oldotta meg a problemat.

neked aztan fura humorod van...

Vannak ilyen hibás HW-k. Engem egyszer egy lekakaózott touchpad viccelt meg, amikor a Windows betöltötte a driverét, azonnal kékhalálra futott.

Hasonló tapasztalatom volt egy hibás integrált alaplapi hálózati kártyával is, bár annak szerencsére nem volt a Windowsban beépített drivere, így csak a kézi telepítéskor okozott gondot.

Ha az elolapi USBben osszeszaladt 2 erintkezo, vagy a mogotte levo pici panelban barmi zarlatos az nagyon hasonlo jelenseget produkal. Amigy is ezeket a paneleket rem igenytelenul rogzitik az elolaphoz, az apro talpas csavarok sokszor 1mm-re sincsenek a vezeto reszektol.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Ha a biosba is belefagy, akkor az régen rossz...

Sajna egyáltalán nem mérvadó, a mai bios-oknál az a csoda, ha nem fagy ki, nem bugos, ad képet és nem pörgeti szarrá a ventit, vagy képes pendirve-ról vagy hálózatról rendesen bootolni, nem hangel warm reboot után meg visszajön mondjuk sleepből.

De persze a fullhd felbontás kötelező a repülőgép pilótafülke utánzattal, animált pörgő ventilátorral, liveban rajzolt hőmérséklet grafikonnal, és a szinte kötelezően laggos, 5fps-ben mozgó egérkurzorral.

"Sose a gép a hülye."

Vedd ki az alaplapot a házból, csak annyi mindent dugj rá, ami minimum szükséges: táp, ssd, egér-bill, monitor. (Kolléga egyszer napokig kereste a hibát, mire kiderült, hogy egy csavar van az alaplap alá beszorulva.)

De, hogy ne érezd magad egyedül egy ilyen misztikus hibával, nekem is van egy ilyen sztorim, aminek azóta sem tudom a megoldását. Nekem egy olyan számítógépem volt a munkahelyen, amit nem tudtam leállítani szabályosan. Tehát bármilyen szabályosnak nevezhető leállítási műveletre (de még a nem szabályosnak nevezhető folyamatos bekapcsológomb nyomásra is) leállt, majd kb 10 másodperc után magától elindult. Ha az újraindulást követően azonnal nyomtam a gombot, akkor leállt és már úgy is maradt. A probléma igazából akkor kezdett érdekes lenni, amikor az évek során már kb 3x kicserélődött a komplett gép (kivéve a ház), többszöri rendszer újratelepítés is megvolt és már a kollégáim is órákat töltöttek el vele, hogy rájöjjenek mi okozza a problémát. Annyira mondjuk nem volt zavaró, mindinkább vicces, elfigyelve, hogy egyesek mit össze nem szenvedtek vele, hogy megoldják.

Aztán pár év után kompletten kiraktam a gépet a selejtbe.

Memtest nem mindig hozza ki a hibát.

C2d 4szer 2g rám, random kék halál néha használat közben. Na mondom memória. Napokig futott a memtest hiba nélkül. Oké akkor alaplap. Rendeltem ugyanolyan Asus refurbished eBay ről. Abban is kék halál. Ekkor elkezdtem a ramokat egyesével ki meg be rakosgatni. Néhány nap alatt meglett a rossz modul. Csere, a gép azóta is megy. Xp-vel :-) meg debiannal.

Jártam én is úgy saját géppel, hogy a tömörítő programok néha CRC hibát jeleztek, de hiába teszteltem mindenféle bootolható csodával, semmi nem mutatott hibát. Végül valami linux alól futtatható tesztelő hozta ki, de az is csak akkor, ha egyszerre több példányban indítottam.

Szerkesztve: 2020. 11. 14., szo – 11:17

Nem is a megoldást keresem, magyarázatot hogy fordulhat elő ilyen

ESD es szar a vedelem?

Megoldódott. A cserélt alaplap szar. Az eredeti meg mégis jó. Visszaraktam az eredeti alaplapot és kapott egy másik tápot. Valszeg az okozta a problémát, amikor rádugták a pendriveot. És lehet az ESD védelelm nem működött rendesen. Sikerült három szar aktív pfc-s FSP táppal leszopatnom magam. Nem jó ötlet a használt tápokból a PFC-s. A negyedik, amivel jó lett, nem tud ilyen finomságokat.

Ezek a teszterek csak a feszultseget "nezik". Arra meg alkalmasabb egy multimeter. A piszkos hibak kizarasahoz ennel tobb kell ahogy te is tapasztaltad...

Laborfelszereles, igy nagyon draga, de kiraly lenne osszerakni egy olcsobb tesztert ami kicsit megrangatja a PSU-t.

Egy ilyet mondjuk konnyu osszerakni, de most talaltam ezt ami egesz jonak tunik: https://dumarch.com/

Szerk: 100$ egy ilyen PST-64

Közben kiderült, nem fogjátok elhinni. Van egy rakat régi ddr2-es ramom, mert szoktam jótékonykodni és nem dobom ezeket el. Az egyik ram, amit kitben használtam az említett gépben rossz, de olyan sunyi hibája van, hogy többféle memtesttel sem jött elő. Úgy derült ki, hogy egyesével tettem be az alaplapba és kapásból fagyott. Ha mellét tettem másikat és ezt a rosszat nem az első slotba, akkor csak hébe-hóba produkált rendellenességet.

Igen. Csóréknak ez jut. Nem nekem, de rengeteg szegény ismerősöm van. Pandémia idején meg alapból problémás egy háromgyerekes családnál az oktatás. Nem jellemző egy átlagos háztartásban nemhogy a csóróknál, hogy annyi gép legyen, ahány tagú a család. Egy jó core2-es gép 4 GB rammal még alkalmas lehet távoktatásra. Hiába ótvar régi 12+ éves szar, alkalmas a feladatra és össze lehet kukázni.

Lehet Neked minden gyerekednek külön jó gépe van, de Te kint élsz (Londonban?) és nem segédmunkásként keresed ott sem a kenyered. Itthon meg az átlag magyar is már csóró sajnos.

off

Becsülendő amit teszel, de ezzel a "legó" dologgal én kb. 10 éve -általad említett okok miatt- leálltam.
Jelenleg az egyik legjobb megoldás, amikor a cégek cserélik a gépeket, akkor azokat -megfelelő biztonsági tevékenységek után- elteszem és amikor kell, adom a rászorulóknak. (Természtesen erről előre egyeztetve a leselejtezett gép tulajdonosával.) Így kevesebb marad, de mind üzembiztos.

end off

üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

Nagyon hasznos hozzászólás - legyen több pénzed és vegyél újat... Szerintem senki sem csodálkozik, hogy "szar". Itt csupán egy eszmecsere folyt arról, hogy hogyan lehet a régi hardverbe életet lehelni. Nyilván vannak olyan helyek is, ahol a mérnöki órabérek felülírjak ezen tevékenység értelmet gazdasági szempontból.

Ha valaki napokig és hetekig szórakozik selejtes dologgal varázslással, akkor azért jogosan merül fel a kérdés, hogy egyébként munkanélküli-e, hogy szabadideje tengernyi, miközben pénze semmi. Van, amikor akár alkalmi munkából hamarabb megvan az ára egy valódi megoldásnak. 

Persze, ha retro és hobbi, akkor az szórakozás. Úgy egészen más a fekvése. De nem úgy tűnik, hogy ez lenne a jellemző.

Van munkahelyem. Időm, mint a tenger. Közszféra. A munkahelyemen is ilyenekkel "szórakozok", mert pénz persze nincs. A múzeumoktól is őrült összegeket vonnak meg. A géppark 80%-a nyolc év feletti, de vannak még használatban 13 éves gépek is. Szóval edzett vagyok idegileg. A munkahely persze ilyen szempontból kényszer, de ettől függetlenül szabadidőmben munka után is jótékonykodom. Azt viszont szívesen csinálom. Több egyesület vezetőségi tagja és önkéntese is vagyok. Vidéki "kemény" gyerek, aki falun nőtt fel és megszokta, hogy a munkahely után az állatok etetése meg gondozása, a kerti meg a földi munkák várta.

A nagyvárosiaknak meg nincs idejük semmire. Persze mert meló után minden napra megvan a program. Szoli, kondi, jóga, uszoda, kocsma, meg mozi meg minden este legalább egy film.

Nem értem Nektek nagyvárosiaknak miért nincs időtök. Se haszon állat, se föld.

Lehet félreértsz. Ha munkahelyeden üzemeltetsz és élesztgetsz múzeumi géppakot az munka és fix fizetést kapsz érte, attól függetlenül, hogy van-e értelme :)

Viszont spórolási célzattal, esetleg mint külön sikerdíjas munka két fillérért, akkor ez így sajtreszelővel élvezkedés esete. Merthogy így normális eredmény nem nagyon lesz és csak folyamatos panasz és visszahordás, hogy még mindig rossz az a sz@r. Hosszútávon csak idegeskedés és önszopatás mások hulladék szintű cuccait gányoni. Ugyanannyi idő alatt értelmesebb módon is meg lehetne keresni azt a pénzt, amiből működő (akár használt) cseregépet lehet venni. 

Ha szabadidődben, hobbiként foglalkozol ilyesmivel az meg szórakozás. Egészen más kategória. Viszont ezesetben érdemes kitanulni azokat a műszaki területeket, amelyek ehhez szükségesek. Valamint megvenni azokat az eszközöket, amelyekkel ténylegesen ki tudod vizsgálni a hibák okát és ténylegesen meg tudod javítani a hibás eszközök többségét. Multiméter, forrasztóállomás, oszciloszkóp és hasonló állatok sora. Mert találomra csereberélni hulladék szintű lomokat csak placebo. Szóval, ha tényleg szeretsz ilyesmivel foglalkozni és hobbizni, akkor érdemes tényleg jól csinálni. De ennek persze ki kell fizetni az árát, költségeit. Azért kattintottam a topicra, mert a címében szerepelt, hogy "Ez nem az X-Akták". De ez így csak kuruzslás és találgatás sajnos, mégha amúgy a szándék jó is. Ha tényleg kitanulod, ami kell hozzá, akkor még az is lehet, valamikor munkában - más, normális helyen - is hasznát veheted.

Egy dolgot hagytál ki a számításból csak. ;)

Azzal, hogy nem mindent azonnal kidobunk (Nyilván újra hasznosítható sok része, de mégis csak szemetelés...) és lecseréljük újra, mert "úgysem éri meg vele foglalkozni", semmit nem tanulunk a hiba kezeléséről, nem keresünk megoldást, csak elkerüljük!

Ha viszont beleállunk és addig keressük a megoldást, amíg meg nincsen, akkor annak igenis van haszna (Persze csak hosszú távon!), rengeteget tanulunk, fejlődünk tőle! (Főleg ha mellette ez a munkánk is!)
Amennyiben mindezt megfejeljük azzal, hogy posztoljuk, megosszuk, más is tanulhasson belőle, esetleg hasonló hibába futva, rákeresve Google-n megtalálja a megoldást...
..nem folytatom.
Ha akarod érted. ;)

Szerintem hasznos, amíg volt időm és ezzel foglalkoztam, rengeteget csináltam! (Régen szervizeltem)
Néhány "szopacs" leírása megtalálható itt:

LordAthis Blog

Üdv: LordAthis

 

"Az, hogy bekapcsolod, és működik,
nem jelenti azt, hogy hibátlan!"

Na mégegyszer: nem arról van szó, hogy ki kéne mindent dobi. Arról, hogy megfelelő eszközök és hozzáértés nélkül ez csak kókányolás. Persze sokfele vannak önjelölt megváltók, csak épp a többség kuruzsló.

Ha meg gazdasági totálkár valami, akkor valakinek állnia kell annak a hobbinak az árát, hogy valaki azzal szórakozik. 

Pont azt tanultam meg eddigi életem során, hogy nem szabad mindent gazdasági alapon megközelíteni. (Ráadásul a gazdasági megközelítésnél is legtöbbször vannak externáliák, amiket nem számolunk bele.)

Szerintem jól csinálja a srác.

Végeredményben nem a matek számít. Az utóbbi időben lemondtam egyes tisztségeimről, mert úgy érzem, ezzel alkalmatlanná váltam a megbízók ,,érdekeinek" a képviseletére.
És azóta sokkal jobb az életem.
Igaz, kevesebb pénzt tudok olyasmire elkölteni, amire valójában nincs is szükségem.

Egy bizonyos szint fölött kellemes hobbi ez. Csak nehezen akarjátok megérteni, hogy nem mindenkinek hobbi ez.

Akinek ez nem hobbi, hanem tényleg azt hiszi, hogy egy megbízható, működő számítógépet kap a kukából előszedett és összevarázsolt kupacból, az nem fog elégedetten távozni. Persze mivel távolabbra nem látnak, így azt sem fogják fel, hogy kidobott pénz egy hozzá nem értőnek apránként odaadogatni azt a pénzt, amiből egy valóban működő eszközt is vehetne.

Sokadszorra: nem azzal van a gond, hogy valaki megjavít eszközöket. Azzal van a gond, hogy nem szakszerűen, műszerekkel, megfelelő tudásszal felvértezve dolgozik, hanem csak kuruzslást végez. A rendes munkának megvannak a tudásbeli és felszerelésbeli követelményei. Az nem rendes munka, hogy össze-vissza cserélgetnek bontott kacatokat aztán a valódi probléma megoldása helyett ideig-óráig megint nem dől össze. Persze, van az a szegénység, amikor erre kényszerül az ember, de nem ez a normális és követendő. Aki azt hiszi, hogy kókányolással mester lett, az saját magát és az ügyfeleit csapja be. Ráadásul az sokszori kókányolásért elkért összegekből már találhatna valóban működő, jobb készüléket is használtan az átvert ügyfél.

De intézményi szinten is butaság ez sokszor. Valaki főállásban kókányol, miközben az éves bérköltségéből le lehetett volna cserélni az egész gépparkot. Ez csak a annak jó üzlet, aki pénzt kap érte.

Nekem nem úgy tűnik, hogy ő ezt üzletszerűen csinálja. Hanem segít. Leselejtezett, hulladék alkatrészekből rak össze gépeket, legfeljebb jelképes összegért. A mérleg az én szememben:

. időt áldoz rá, de örömet okoz neki, hogy segít
. társadalmi haszon: lehet, hogy a sok családból lesz néhány, ahol pont ezen fog múlni, hogy elindul a gyerek és nem segédmunkás vagy bűnöző lesz belőle

Kedves azbezt!

Köszönöm a jótanácsaidat, de nem árt tudnod én ezért semmit nem kérek, anyagi hasznom nem származik belőle, sőt nhéha bukok is rajta. Pénzt maximum az anyagi kiadásért szoktam kérni pl új ssd, új tápegység. A gagyibb páréves tápokat adományozott gépnél alapból cserélem, mert nem vállalom be azt a parát, hogy átadás után eldurranjon aztán vigyen magával mindent.

De intézményi szinten is butaság ez sokszor

Nem nem az. Ugyanis a közszférában, ahol dolgozom egyrészt a költségek különféle zsebekben vannak. A bérezés és a tárgyi eszközök két külön zseb. Tehát nem vehetünk számítógépet egy nem felvett munkatárs megspórolt éves bérén. Sajnos ez nem így működik. Mondok cifrábbat. Az eszközök szervizeltetése és új eszköz vásárlása is más zsebből megy. Az intézményi kocsik szervizelése olyan sokba kerül, hogy megérné másik használt járműt venni belőle, de nem lehet.

Mondok egy nagyon durvát. Amikor a jelenlegi munkahelyemre kerültem az elődöm azért mondott fel, mert a politika betett egy külső számítástechnikai céget, és havi többszázezer forintért lófaszt csináltak. Ami azért is morbid, mert egy intézménynek, aminek van saját rendszergazdája, minek külső informatikai cég. Ráadásul az érdemi munkát a rendszergazda csinálta szar bérért, a mondvacsinált munkáért meg a cég eltette a nagypénzt. És még ki is oktatták a rendszergazdát úgy. hogy az rendes munkát végzett, a cég meg mindent elnagyolva. Pl nyomtató tisztítás 25 ezer+áfa. Ezt egy számtechbolt max 8000 ezerért bruttóban megcsinálja. Amikor oda kerültem fennakadt a szemem egy érdekes számlán, amit szintén ez a cég állított ki. Router bérleti díj. Egy új áron számolva 50 ezer ft-os routert béreltünk havi 22 ezer Ft-ért. Még tudnék cifrákat mondani, de nem merek, mert a végén azonosítható leszek. Szerencsére már ez az állapot megszűnt, mert a cég vezetőjének a haverja kikerült a városvezetésből (tetten érték drogozás közben). De most is azért vannak ám disznóságok. Ugyanis az intézményi fenntartó, ami a város, feltételekhez köti mire ad pénzt, aztán megy a mutyizás. Erre képes a kibaszott kormányunk. Mocskos banda.

Ilyen formában ez tényleg hobbi akkor. Ezzel nincs is baj. Fentebb írtam is, hogy érdemes lehet akár komolyabb ismereteket is szerezni hozzá, hogy meg tudd találni és akár javítani a problémák okát. 

Amit leírtál a közféráról, az pont azt támasztja alá, hogy menniyre ésszerűtlen és rossz az egész működése. Voltam én is közalkalmazotti státuszban, ráadásul mi olyan kutató-fejlesztő csapat voltunk, ami ipari projekteket vitt, amiből komoly pénzeket kapott az intézmény és mégis kibasztak velünk, ahol csak tudtak. 

Mélyen átérzem a helyzetedet, mert nem olyan rég óta én is belevágtam egy ilyenbe: egy nagy oktatási intézménynél dolgozni. Főképpen a rugalmasabb munkaidőért beáldoztam a szakmai munkát. Mondjuk azt, hogy kisebb szarból egy nagyobb szarba sikerült lépnem, kompenzálva ezt azzal, hogy fél kettőkor el tudom engedni a melót, ha menni kell a gyerekekkel valahova. Asszony meg gürizik, este hétkor sokszor még gép előtt van, neki a kovid rengeteg munkát hozott. Utólag a munkaidő miatt észszerű megoldásnak tűnik ez így a család szempontjából.

No de, a munkahely. Azt hinné az ember, hogy ahol ennyi diploma koncentrálódik, ott azért értelmesen mennek a dolgok. Hát, a nagy büdös lófenét. Olyan szintű a beleszarás, olyan szintűen van túlbürokratizálva szándékosan, hogy az még véletlenül se jó senkinek, kivéve a haverok megbízott cégeinek, mert törvényileg előírtan lehet nagyon kis munkával nagyon sok pénzt lenyúlni. Valamint, a felelősség áthárítás az valami fantasztikusan működik. Semmi sincs meg időre, de legalább lehet mutogatni a másikra, hogy az aláírással (bármilyen kurva papírt minimum 4 vezető beosztású embernek kell aláírni, de inkább több) megcsúsztak és ezért nem lett kész.

Speciel az a projekt, ami miatt idejöttem, pár hónap múlva zárul. De úgy, hogy még csak el sem kezdtek benne bármit is. Addig tologatták a beszerzést, vonogatták össze mással azzal a kamu indokkal, hogy így majd nagyobbat tudnak alkudni, a végén csak drágább lett, de legalább jó 3 évet késett. Akkora a politikai befolyás mindenen, hogy gyakorlatilag zéró az értelme bárminek is. Jelen esetben is több mint százmillió forint kuka, eredmény nulla, de senkit sem érdekel, mert majd jövőre megint jut rá az adóból. A beszerzett cucc meg majd ott fog állni.

Az oktatási részel nincs baj, de az irányítási része tragédia. De kb ez is a kormánypárti akarat. Teljes káosz, a lényeg, hogy a pénzt jól irányítottan menjen a megfelelő irányba.

Megvárom, amíg a legkisebb is akkora lesz, hogy önállóan jár a suliba, aztán dobbantok.

Mindenkinek el kellene itt töltenie legalább egy bő hónapot, felejthetetlen élményekben és tapasztalatokban lenne része. Látnák, hogy milyen az, amikor valami úgy istenesen szarul működik. Ezt senki sem akarja megjavítani, megváltoztatni, mert ennek pont az a lényege, hogy szarul működjön. Amire kellene, arra nincs pénz, de mellette eszméletlen felesleges dolgokra mennek el irtózatos összegek. Mert éppen most valakinek meg kell támogatni a családi vállalkozását és hát ő sajnos pont ezzel a valamivel foglalkozik. És hát párttag. De legalábbis jóban van azzal a valakivel. Ha velünk nincs valaki jóban, akkor kicsináljuk, nem fizetünk neki eleget, mert nem akarunk. Ráfogjuk, hogy nincs rá keret. De miután vége van és felmondja a szerződést, a haver gyorsan beugrik helyette, háromszoros áron, mert akkor már hirtelen lesz rá pénz. Igaz, haver nem ért hozzá, de nem is kell, mert senkit se érdekel.

Első ténykedésemként például selejteztem. Ki akartam rakni egy csomó feleslegesnek gondolt 17 és 19 colos monitort. Az emberek úgy kapaszkodtak beléjük, nem értettem mire fel. Aztán rájöttem, hogy ha itt elromlik valami, akkor hónapokig nem lesz helyette másik. Ha elromlik a monitora itt nincs raktárkészlet tartalék, nincs másnapra futárral a boltból olcsón. Vagy van a szar ezer éves félrerakott használt, vagy van valami pályázatból, másfél-két év múlva, másfél-kétszeres áron. Addig meg nézi a csupasz falat.

Az a fontos, hogy ahova a nagy emberek járnak, az szép fényes legyen. A piacos rész. Lássák, minden adóforint jó helyre megy. A megfelelő zsebbe.

Mindenkinek el kellene itt töltenie legalább egy bő hónapot,

Hidd el, egy év is kevés. Nekem négy év kellett, mire teljesen összeállt a kép és ráláttam az összes hibára.

Az volt a legdurvább, amikor idekerültem évről évre meg tudtam spóroltatni nagyon kemény milliókat és semmi látszata nincs, mert nem jön vissza pénz az informatikára.

Itt nincs motiváció a takarékosságra, a gazdasági rendszer a pocsékolást támogatja.

Totális kontrollt gyakorol, mindent engedélyhez köt magyarázva ezt azzal, hogy így majd feleslegesen nem költenek. Persze így azt sem tudod beszerezni, vagy csak nagyon nehezen, ami egyébként elengedhetetlenül szükséges. (Elromlik a nyomtató. A javíttatása horror, nincs is rá kereted. Kell egy másik, úgy olcsóbb. Augusztus van, jövőre majd lesz pénz. Ha addig nyomtatni akarsz, akkor megoldod okosba. De tonerre van pénz, számlára az kerül, a csomagban nyomtató van. Így ugye nyilvántartásba már nem kerülhet, leltár ellenőrzéskor dugdosod. Véletlen kint marad, kérdezik mi ez? Mondod toner. Szerintük nem. Szerinted meg igen, számlával tudod igazolni. Csúnyán néznek. Jó, akkor ezt nem látták, legközelebb ne legyen kint.)

Az érem másik oldala meg az esztelen pocsékolás. Tavaly előtt, májusig ment a fűtés, elképzelésem sem volt miért. Kint 30 fok, az épület jellegéből adódóan bent kb 21-22 fok volt. Gondolom valaki nagyszájúnak fázott a segge és begyújtottak.

Meg, amikor egy ember a harmadik laptopját kapja, kb egy éven belül, meg a második asztali gépét. Ott áll az asztala mellett, dobozban.  Laptopok meg kibontatlanul a szekrényében. Mert volt pénz, rendeltek egy csomót, aztán titulus alapján szétosztották. Aztán megint rendeltek, megint szétosztották, aztán megint, aztán megint. De senkit sem kérdeztek meg, hogy kell-e neki? Csak volt pénz és el kellett költeni. Másra nem lehetett. De nem az kapja, akinek szüksége van rá, hanem ez pofára megy. A nagy emberekkel kezdik, aztán a kicsiig meg már nem jutnak el, mert addigra elfogy. És bent marad a szekrényben kibontatlanul, mert nem adhatja oda másnak. És azt a hat éves gépet használja, amit utál és lassú, de van annyira lusta, hogy átköltözni az újra már ne akarjon.

És az egyszeri gyalogok meg 12-14 éves gépekkel harcolnak. Van ahol még crt monitoron nyomják, saját szememmel láttam. 1024x768-ban, Excel. Az milyen kemény. Fennt a palotában meg két 27-es mindenkinek, levelet olvasni.

De jól megy kendéknek arrafele. Pár éve központilag kiadták, hogy minden el kell adni, ami felesleg. Így gombokért elkótyavetyéltek mindent, ami a leltárban volt és nem volt használatban. Más kérdés, hogy a leltár is teljes káosz sok helyen, volt ahol így bukott ki, hogy már évek vagy évtizedekkel azelőtt elvesztett magnók meg lemezjátszók is hiányoznak és ment a körkérés, hogy ha valakienk van olyanja, akkor adja már a gondnoknak, hogy leselejtezhesse :D

Teljesen alap tudással kezdtem bele 2000-ben, megvettemegy raktár bontott xart és hajrá!

Szétkap, tisztít, tesztel, Összerak, piacon elad...

 

 

Eleinte jártam sokat hozzáértő barátaimhoz, tanulni, kérdezni! 3-4 éven belül szinte alíg kellett már, közben az internet is elérhető áruvá vált, így lehetett ott is keresni!

 

Mivel ez nekem munka és hobbi is volt egyszerre, ezért képes voltam napi akár 12-18 órát is a gépek előtt kockulni...

Néha napokig, akár nem is egyedül!

 

Aztán 8-12 év alatt eljutottunk oda, hogy azok jöttek hozzám tanácsért és segítségért, akiktől az első lépéseket tanultam anno...

 

Kizárólag a hozzáállásom miatt jutottam el idáig!

 

 

Amikor abbahagytam és kerestem profitosabb dolgot, átadtam ezt barátaimnak!

Abban a városban, ahol ezt műveltem, sokan a mai napig is hiányolnak...

 

Nem érzem Kókányolásnak, amit csináltam, mert önerőből bele tudtam tanulni rendesen!

Iskola nélkül, akiknek rendes témába vágó szakmája volt, sokszor azok is hozzám fordultak... (Aztán szerencsére jött a mindent elborító szélessáv... :D )

 

A végén forassztottunk és reballing-oztunk is egy keveset...

..de aztán inkább azt átadtuk másnak, jobban megérte nem nekünk vesződni vele! ;)

 

Szerettem csinálni, sok embernek segítettem vele. Hiába, azért a végén csak olyan dologba kellett fogni, ami jobban megéri!

"Az, hogy bekapcsolod, és működik,
nem jelenti azt, hogy hibátlan!"

Kb ezt vártam... :P

Nem szakmai nyelven, közérthető konyhanyelven, egyszerűen:
Az alaplapi Chipsetben lévő sérülés okoza, ami egy zárlat következménye is lehet. (Jelen esetben valószínűleg az USB okozta, esetleg Táphiba, vagy együtt a kettő!)
A chippben található tranzisztokok szabályozzák a RAM kezelését.

Vegyünk pl egy 400MHz-es modult.

Általában ez nem pontosan 400 MHz-es. (389.456 MHz mondjuk az egyik modul, míg a másik lehet  401.1114 MHz) Amikor kettő modult teszel be, akkor az alaplap (Chipset) beállít ehhez egy "legkisebb-közös-többszöröst".
Zárlat esetén azok a  Chipben található "micro-tranzisztorok" szálnak el, amiket ezt a tartományt vezérlik.

RAM modul csere esetén megváltozik (eltolódik) a "legkisebb-közös-többszörös" értéke, ami így kezelhetővé válik a Chip számára.

Találkoztam olyan esettel, amikor a két modul NEM ment együtt.
Mind a két modul ment külön-külön.

Mentek együtt és külön is másik alaplapban.

Másik két modul ment ebben az alaplapban...

RAM teszt mindenhol máshol hibátlan volt, egyedül abban a felállásban, ahogy a szervizbe behozták egy kék halál után, úgy nem.
(Persze a kék-halál előtt így ment 4 évig!)

Remélem "kielégítő"... ;)

"Az, hogy bekapcsolod, és működik,
nem jelenti azt, hogy hibátlan!"

Kapisgálom.

Én olyan alaplappal-memória párossal találkoztam, amit ha párban raktam a lapba, szép rózsaszín alapú, tiritarka képet kaptam bekapcsoláskor. Ha külön-külön raktam bele, minden jó volt, memteszt is. Ha más lapba raktam ezt a két ramot, tökéletes volt. Ha másik két ramot raktam a lapba, működött. Nem értettem akkor mi a baj, de így lehet választ kaptam az életem egyik nagy rejtélyére.

2000 óta annyi "egzotikus" hibával találkoztam már...

..utána a hiba ismeretében könnyű volt máskor is gyorsan megtalálni az okokat.
Egyszerű kérdés volt:
Alaplap csere?
RAM csere, de a rejtett-hiba marad... (Terjedhet, új zárlat/kék halál veszélyesebb, mint eddig)

Az ügyfél dönthette el.
Sokszor volt RAM csere, mert ez általában Drága ramoknál történt, amikor hajtották a gépet és egy nem tervezett leállás elbaszta...
Általában egy típus azonos - méret azonos (X GB) RAM csere ráfizetéssel (Beszámolva a régit) olcsóbb volt, mint alaplap. (Ami gyakran minden más cseréjét is jelentette...)

"Az, hogy bekapcsolod, és működik,
nem jelenti azt, hogy hibátlan!"

Szerkesztve: 2021. 01. 21., cs – 07:32

Szia!

Erős a gyanúm, hogy a BIOS szoftvere zavarodott meg. Nálam egyszer egy bootolási sorrend megváltoztatása okozta a BIOS (pontosabban EFI) elhalálozását. Látszólag minden hardver meghibásodott egyszerre, paralel és külön-kölön is. Ha érdekel, olvasd el, nem túl hosszú a megoldás menete.
Olvastam, hogy nem mindig indul a BIOS, de javaslom, hogy egy pendrive-ot készíts elő, és abban a pillanatban, ahogy sikeresen betölt a BIOS-od, próbáld meg frissíteni. Gyaníthatóan az alaplap így eleve kuka, sokat nem veszítesz. (Gondolom, ha lenne kéznél a processzorral kompatibilis másik alaplap, akkor már tesztelted volna a hardverekkel.)

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓

Kösz a tippet mindenkine, de ez a kérdés már december elején megoldódott.

Minden hardver rendbe van. Az egyik memóriamodulnak volt sunyi hibája, illetve tápot is cseréltem, mert az sem volt már jó kondiban. Maga a cserélt alaplap volt hibás. Visszaraktam az eredetit a kicserélt alkatrészekkel, azóta hibátlanul működik.

LGA775-ös alalapnál még nem volt uefi.