[KV] Karantén sztori

Az egyik ismerősöm felesége (aki tanár) amint észlelte a COVID tüneteket bejelentette, majd teszt  ami pozitív lett, de közben meggyógyult és a bejelentéstől számítva is letelt a két hét. 
A pénteki pozitív eredmény után ma már dolgozik, de a férjére (aki full tünetmentes) két hét karantén vár.

WTF!?

Hozzászólások

Vannak nagyobb káoszok is az adminisztrációban. Van, aki tesztelés nélkül kapott értesítést arról, hogy pozitív a tesztje....

Szerkesztve: 2020. 09. 21., h – 10:27

Az a gyógyulás messze nem az a gyógyulás, amire itt gondolni lehetne. A vírus ha bekerül a szervezetbe, - és a megjelenő tünetek erre utalhatnak, - az emberi szervezet bonyolult renin–angiotensin rendszerét támadja meg. Hónapok múlva is jelentkeznek visszatérő tünetek, közben ha vírussal találkozik,  akárhányszor újra fertőződhet is, plusszolva ezen a módon a szervezet mélyére jutott, ott esetleg még sokáig keményen munkálkodó vírusai számát. Hogy fertőz-e esetleg többször is a későbbiek folyamán, és mikortól meddig, erre vonatkozóan csak találgatások vannak. - Bonyolult eddig még nem tapasztalt támadás ez az élő emberi szervezet ellen. Olvastam olyat, volt aki két negatív teszt után került kórházba végül is CovID-dal. (Mert ugye, ha az elkészült röntgen-felvételen megjelenik a jól ismert hydrogel-es tüdő, akkor már nem kell teszt a megállapításhoz...)

https://www.youtube.com/watch?v=19Kx7Dabad4

A karantén idejét leszállították 10 napra egyébként.

Igen, mert mindenki az orrból "kitüsszenthető" vírusokra figyel, az endothel sejtjeiben esetleg megbújó és tovább pusztító vírus kikerülésére nincsenek adatok. (Itt is az influenza-szerű légúti megbetegedésre alkalmazott sémák működnek a karantén idejét megállapító "fejekben".)

Ezt más országok már meglépték. A 14 napos standard a korai első ismeretek egyikéből származik ~1 évvel ezelőttről (maximum lappangási idő). Aztán kiszámolták hogy ha ezt 10 napra csökkentik, akkor a kockázat x-al növekszik, a gazdaság teljesítménye meg y-nal nő, ahol y nyeresége több, mint x vesztesége.

1990 - 2019 Halálozások a gyakoribb halálokok szerint

ITT

Covid 2020

ITT

Szerkesztve: 2020. 09. 21., h – 14:21

Kerdezek egyet, hatha valaki tudja a valaszt. Ha en jovo heten dokumentaltan fertozott leszek, es kihordom otthoni karantenban ezt a szart ket het alatt... majd ha ra ket honapra egy kollegam lesz fertozott es en leszek az egyik fo felderitett kontaktja, nos akkor megint bezarnak? :)

 

Vagy a kihordott fertozes egy ideig tekintheto olyasmi dolognak, mint egy vedooltas?

Vortex Rikers NC114-85EKLS

benne is felmerult hasonlo kerdes, csak a hataratlepessel kapcsolatban: ha valaki egyszer igazoltan (=tesztekkel) atesett ezen, es utana tesz egy kulfoldi utatn, majd visszajon magyarba akkor vajon neki is otthoni zarkaba kell mennie?

csakmert ha a fertozes nem jelent vedettseget, akkor hogy lesz ebbol vedooltas? :o

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Gyereknél iskolában az osztály 1/3-a hiányzik. Pedig még nincs influenzaszezon. Nincs KV egyiküknél sem hivatalosan, mert ahhoz ugye tesztelni kellene, de egy teszt eredmény 2 hét és x költség. Legalább védettséget szereznek... Vagy nem.

Oviban kb 20-ból 9-en voltak ma :-)

Ugye most a legkisebb takonnyal, vagy köhögéssel otthon kell maradni, a csapból is ez folyik. Eddig ezekkel azért bevitték a gyerekeket, most meg nem lehet. Persze az első évben mindigis sok vacakot elkaptak a gyerekek, de ez az óvatoskodás most rátesz egy lapáttal a hiányzásokra.

Mindenkit teszelni nem lehet, Rejtő után szabadon: nem lehet minden köhögésre koronavírus tesztet csinálni.

A folyamat adja ki. Észleled a tünetet. Szólsz háziorvosnak. Vagy elhiszi elsőre, vagy nem. Idővel megígérik a mentőt is a tesztekkel. A mentő is késik 3-4-5 napot, mert túlterheltek. Aztán elemzik a tesztet. Aztán elveszítik, megtalálják, iktatják, megint elveszítik, rossz helyre értesítenek, stb. (mint a Vogonok). Mire megtudod mi volt, már mindegy.

Miért ne egyél ne igyál?

Milyen tesztnél nem szabad enni / inni és miért?

Mi a 4 évest teszteltük, de nem mondtak semmit az evés ivásról, amikor az asszony bejelentkezett. Odamentünk, megdörzsöltük a fültisztító pálcikával a torokmanduláját meg az orrlyukat belülről, aztán elcsomagoltuk az egészet és két nap múlva mondták, hogy negatív.

Hogy kell ezt elképzelni, hogy az ember iszik egy pohár vizet és az kimossa a vírusokat a torkából?

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Hivatalos, mentők által végzett

Arról van valami info, hogy milyen tesztet végeznek?

Csak érdekelne, hogy milyen hatása lehet az evés ivásnak.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Nem "pénteki negatív tesztet" akartál írni? Ha pozitív, kizárt, hogy ma dolgozhat.

Hivatalosan valóban így néz ki a sztori. Lányom kontakt volt pozitív személynek -> karantén két hét. Közben teszt neki, pozitív. Az ő kijövetele: tíz nap után a háziorvos gyógyultnak nyilvánította. A mi kijövetelünk: A gyógyulttá nyilvánítás napjától +14 nap karantén (vagy két negatív teszt). Ezek még a rövidített karantén előtti határozatok. (Apró homokszem a gépezetben, hogy a háziorvosi feloldásról az ÁNTSZ nem küld határozatot az érintetteknek és a rendőrségnek, úgyhogy végül is a gyerek is kiülte a pozitív teszt  utáni 14 napot.) Ne kérdezd, mi ebben a ráció, meg lehet találni, csak nehéz.

Az eddigi legőszintébb és legfeltáróbb cikk a valódi helyzetről, addig olvassátok, amíg fent van vágatlanul.

Lassan új "magaslatokba" emelkednek a számok, napi 48 halott 201 fő lélegeztetőgépen 2023 fő kórházban, ez a fentebb leközöltek alapján azt jelenti, hogy 120+505 urna/koporsó előkészít. Nem várom, de várhatóan lassan észlelhetőek leszünk ezek alapján az itt látható grafikonokon is. Pillanatnyilag csak Spanyoloknál meg BeNeLuxban van látható kiugrás. Még nem tartunk ott, mint a grafikonok 14-15. hetében tartott Belgium, Franciaország, Írország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Svédország, Svájc és Nagy-Briatannia. Az első forduló úgy tűnik érdemben elkerült minket a drákói intézkedések hatására. Most minden esélyünk van, hogy mi is felkerüljünk ide.

10000000ember/70év/365nap=391ember/nap az átlagos születés és halálozás. (Kvázi-statikus állapotot feltételezve, a társadalom elöregedése miatt tippre ennél még több is az átlag napi halálozás Magyarországon.) Statisztikákba belepillantva azt láttam, hogy 4% a légzőszervi eredetű halálok aránya. Tehát napi 15 légzőszervi haláleset teljesen átlagosnak tekinthető. Ehhez képest ez még csak háromszoros. Ez már statisztikailag is látható, de még egyáltalán nem drámai. Átlagos influenzaszezonokhoz képest még nem is magas. Volt olyan influeznaszezon, aminek pár hónap alatt 5000 áldozata volt (AFAIK), abban is kellett hogy legyen napi 48 áldozat, ha kiszámolod.

Nem tudom, hogy nálunk mi a protokoll, mitől számít valaki Covid áldozatnak? Boncolás nélkül ugye elég nehéz pontosan megmondani, hogy ki mibe halt bele.

Igen, ezért mondom, hogy a nemzeti statisztikabűvészet mellett az euromomo grafikonjait kell nézni, mert ott fog látszani az, ha a generálisan várható  mortalitástól lesz deviáció, és valóban tombolni fog a járvány. A többi szám csak előjelző max, vagy maszatolás attól függően, hogy mi a metodika célja. A kérdés számomra csak az, ha már a generális mortalitáson is ott lesz a hegyecske az euromomon, akkor fog-e változni itthon Cili néni narratívája az eddigiekhez képest, vagy ez már egy végtelenített lemez.

Még egy hegyecske az Euromomo-n sem ok a pánikra, mert hegyecskék is mindigis voltak és lesznek. Ha ez a hegyecske sokkal nagyobb, mint amiket már eddig is láttunk, akkor kell majd elgondolkodni, hogy talán mégis valami durva dolog ez. Én továbbra sem vagyok meggyőzve, hogy ez súlyosabb volna, mint a már ismert influenzajárványok.

És ha súlyosabb, akkor sem kellene az istenadta jogainkat elvenni. Például igenis hogy legyen szabad karácsonykor a családdal együtt énekelni a fa mellett, vagy édesanyámat megölelni! Ha a tavaszi korlátozásokat újra bevezetik, akkor ez mind illegális lesz!

A szennyvizes méréseket érdemes nézni, mert a napi adatok összevissza ugrálnak, attól függően hogy a mentősök mennyire fáradtak el, mennyi egyéb valódi dolguk van, sőt, néha többszázas számok vesznek el és adódnak hozzá újra informatikai hiba miatt.

Az alapján pedig stagnálás van. Nem éppen jó helyzetben, az igaz.