Szerinted van-e a mai világban létjogosultsága az FSF-nek?

Címkék

Elismerem, régebben nagy szerepe volt az FSF-nek a nyílt forrású szoftverek köztudatba hozatalában, de manapság a legnagyobb tech óriások is önként használják és támogatják is ezen projekteket és nagy mértékben vissza is adnak ezek fejlesztésébe az FSF-en kívül is.

A legtöbb új projekt kezd eltávolodni a copyleft (GPL, AGPL) licencektől és inkább permissive licencet használnak, mint a BSD vagy az MIT.

Az FSF által elismert Linux disztribúciók hardver kompatibilitási gondokkal küzdenek.

A befolyt összegek jelentős része a különböző rendezvényekre megy el, amik igazából nem nagyon javítanak a nyílt forrás népszerűsítésében, mert mindig ugyanazon személyek vannak jelen, akik amúgy is efelé érdeklődnek.

A legnagyobb húzónevüket, Stallman-t lemondásra kényszerítették, mert néhány embernek nem tetszett pár kiragadott mondata amiket évekkel ezelőtt írt.

Igen
67% (380 szavazat)
Nem
33% (186 szavazat)
Összes szavazat: 566

Hozzászólások

Igennel szavaztam, de inkább úgy mondanám, hogy a szabad szoftver mozgalomnak van létjogosultsága; az FSF-ben nekem is megrendült a bizalmam, mióta "elbántak" Stallman-nal és mióta ők is felültek a dájverzinklúzsön-vonatra. (Persze ettől még létezzenek, ha szeretnének.)

A GPL (és tsai) népszerűsége vagy népszerűtlensége szerintem semmiben nem csökkenti a fsm/FSF létjogosultságát; aki nem akar GPL-t használni, nem használja, de ettől hadd létezzen már a mozgalom/alapítvány.

A Stallman által képviselt értékekről meg annyit, hogy mostanában nagyon sok IT-s (és egyéb) hír bizonyítja, hogy igaza volt és van. Lásd kinek is a hibája, hogy az FSF által elismert Linux-tejresztések sok hardvert nem támogatnak? Talált, a hardvergyártóké. (Kindle-re megvásárolt(!) könyvek távoli, figyelmeztetés nélküli törlése; a Win 10-re átállás során új gépek vetetése az emberekkel stb.)

Szerintem a  Libre art  -nak (akár copyleft, akár pd) van jelentősége általában a világban és különösen a digitális területen, mivel a cél, hogy szellemi közkincsből származó (óriások vállán állunk) remixelt szellemi termékeket (intellectual products) vagyoni szempontból ne lehessen monopolizálni. Valamennyi szervezet, amely a  Libre art  -ot bármilyen szempontból védi, legyen az az FSF vagy más, rendkívül hasznos tevékenységgel tud hozzájárulni világunkhoz.

SZERVÁC Attila

Megteveszto a szavazas kiirasa (mondhatni, enyhen szolva befolyasolo), mert csak a negativumokat emeli ki az FSF mukodesebol.

Várom a listát, hogy az FSF munkásságából milyen pozitív dolgok is vannak, amik tényleg arra ösztönzik a cégeket és átlag Pistákat, hogy a nyílt szoftvert használják, mert én nem tudok ilyet mondani az elmúlt időszakból.

Vagy netán ennyire pozitív hatása van annak az animációs kis videónak, ami jelenleg a főoldalon van? Kit céloznak vele? Az iskolák vezetőit/tanárait vagy a gyerekeket? Mert szerintem előbbit kellene célozni és nem az utóbbit, mert attól, hogy a gyerek (talán) megérti ezeket, nem rajta múlik a döntés...

"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

Elég undorító ez a szöveg főoldalon.

Az FSF jelentősége a topikindó által ismertetett okokból valóban csökkent, de még határozottan van létjogosultsága. Annak ellenére, hogy nekem sem tetszik, ahogy elbántak Stallmannal. Mert mégis egy ismert szervezet, népszerűsíti a licenctudatosság, nem engedi, hogy a licencfegyelem lazuljon. Sok vizet egyébként sem zavarnak, magántámogatásokból élő szervezet, tőlem elfér, jó ügyért harcolnak, a harc nincs még megnyerve, mert ma is számos DRM-es, meg felhasználói jogot sárba tipró korlátozás és szemétség van használatban, kezdve a hedvergyártók lezárt feketelistás BIOS-aival, meg az egyes streamszolgáltatók platformos korlátozásailva, pl. a HBO Max most tiltotta le az egész Linuxot, mint platformot.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Lenne értelme, ha az FSF nem a legnagyobb tech óriások cuccait tolná maga is, bónuszként önként leszűkítve a szabad szoftverek körét a Linux környékére.

Kicsit riasztó a kérdés, bár valószínűleg csak pontatlan volt a megfogalmazás. Vajon hogyan kell érteni, hogy egy szervezetnek "nincs létjogosultsága"? Mi történjen akkor vele? És a tagjaival? Brrrr, rossz belegondolni... 

Üdv,
Marci

Szerintem ha egy szervezetről nem tudjuk, hogy csinál-e hasznos dolgot, miközben a szervezet célja alapvetően az legyen, hogy tudjunk róla, ha hasznos dolgot csinál.... nos az fejfájdítóan gáz.

"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Ott látok hibát a gondolatmenetedben, hogy egy szervezetnek nem kell feltétlenül mindenki számára hasznos dolgot csinálnia.

Pl. ha a bélyeggyűjtők szervezete tegyük fel segít a tagjainak a külföldi bélyeggyűjtő szervezetekkel kapcsolatot tartani, teszemazt előre lefordítva és elérhetővé téve jellemző kérdéseket és válaszokat, akkor a külföldi bélyeggyűjtőkkel csereberélni kívánó de külföldiül nem beszélő gyűjtők ezt bizonyára hasznos tevékenységnek gondolják.

Ellenben a külföldiül perfekt bélyeggyűjtők és a külföldiekkel csereberélni nem kívánó bélyeggyűjtők számára ugyan nem hasznos, de ettől függetlenül lehet, hogy a közösség szempontjából hasznosnak gondolják (vagy szarnak a közösségre, és haszontalannak tartják ezt a tevékenységet).

Te, meg én, akik nem vagyunk bélyeggyűjtők, nem tudjuk, hogy hasznos vagy haszontalan dolgot csinál, csak azt, hogy létezik. Nem hiszem, hogy ez gáz lenne.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

A nyílt forráskód valóban sok szempontból  „győzött”, de a szabad szoftver mozgalom nem csak a nyílt forráskódról szól.

> A legnagyobb húzónevüket, Stallman-t lemondásra kényszerítették, mert néhány embernek nem tetszett pár kiragadott mondata amiket évekkel ezelőtt írt.

 

Erről eddig lemaradtam, de mindenképpen utána fogok olvasni. A magam részéről látatlanban is azt gondolom, hogy nem fogok felháborodni azon amit évekkel ezelőtt írt, és továbbra is a rajongója fogok maradni. Talán alapít majd valami új szervezetet is, és akkor azt kell figyelni mostantól.

Nemet szavaztam, mert a szövegkörnyezet alapján feltételezem, hogy ilyen SJW hülyeség miatt rúgták ki. És ha a szervezet teljesen az SJW áldozata lett és a felforgatók kezébe került, akkor természetesen nincs többé szükség rá, sőt tiltsák be! Ha másról van szó, akkor majd lesz szofisztikáltabb véleményem amint utánanéztem.

A kiírás sugallja, hogy a szabad szoftver "győzött", és nincs is többé felvilágosító és egyéb munkára: ez szerintem a lehető legnagyobb tévedés! A szabad szoftver éppen a bekebelezése hajnalán van, és minden jel nyugtalanító jövőt sejtet. Az egyre több "secure boot" képes eszköz, a szabad szoftveres szervezetek feltöltése a kultúrmarxizmus katonáival, és általában a szólásszabadság helyzete a világban mind arra mutatnak, hogy információs hatalomátvétel készül. Nem állunk távol attól, hogy megjelenjenek az olcsó készülékek, amik a lekerített világból egyáltalán nem engednek ki. A következő lépés pedig az lehet, hogy a külvilágot illegalitásba taszítják, és csakis a Facebook, Google, stb világán belül szabad barangolni mindenkinek. Aki pedig mással próbálkozik, annak a készülékét remote letiltják. A secure boot technológia mindezt lehetővé tudja tenni, amennyiben sikerül az összes sebezhetőségét befoltozni. Gyors avultatással párosítva a szabadon használható készülékeket néhány év alatt ki lehet vezetni a piacról, és akkor örökre vége lehet az Internet mai szabadságának, amit ismerünk. Helyette lehet lájkolni mindent, de az ellenvélemény tilos, mert sértő lehet.

Talán nem is jogi kérdés lesz ez akkor már, nem a GPL-en fog múlni. Azonban nagyon jó lenne, ha Tapicskoló Tamások és Tamarák tudnák, hogy a Facebook és Twitter zárt világán kívül is van élet:

Ahol nem lehet az USA elnökét elhallgattatni azért mert azt mondja, hogy a törvényszegőket a törvény betartására akarja kényszeríteni.

Ahol nincs shadow banning, mert nem a nagy testvért kérdezzük az információért, hanem elosztott rendszereket.

Ahol nincsen gyermekként kezelve a felnőtt ember, és rá van bízva, hogy meg tudjon küzdeni a neki nem tetsző, esetlegesen sértő véleményekkel is.

Ahol olyan szoftvert futtatunk, amilyet csak akarunk, nem olyat, amit a gyártó előtelepített. Ahol ott tároljuk az adatainkat, ahol csak akarjuk, és azzal és csak azzal osztjuk meg akivel akarjuk.

Ahol tudományos kérdésekben megjelenhet ellenvélemény is, nem csak amit jóváhagyott a nagy testvér WHO.

Amit én Stallmantől eddig hallottam és olvastam, az mind aktuálisabb mint valaha. Nem jött el a kánaán. Ezért amit Stallman elkezdett, arra a munkára továbbra is szükség van. A szabad szoftverekről való oktatásra továbbra is óriási szükségünk van.

Elég kemény, hogy egy alapítvány működését nem annak alapján értékeljük, hogy a kitűzött céljai érdekében miket csinál és milyen eredménnyel, hanem annak alapján, hogy SJW vagy nem.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

a kitűzött céljai érdekében miket csinál és milyen eredménnyel, hanem annak alapján, hogy SJW vagy nem.

Itt az "SJW-ség" az volt, hogy az alapítvány lapátra tette (/lefokozta, akármi) egy oszlopos tagját, aki az alapítvány alapvető céljaiért küzdött, egy olyan megnyilatkozása miatt, ami az alapítvány céljait alig vagy egyáltalán nem érinti. Persze, hogy sokan elítélik emiatt az alapítványt. (Elvégre nem Social Justice Foundation, hanem Free Software Foundation. Ha erőtúlsúlyban lesznek a vegák, akkor majd a húsevőket is háttérbe szorítják? És hol marad a befogadás meg a sokszínűség? Ja, az is csak akkor számít, amikor hasznukra van.)

Gervais szerint a társadalom, különösen az Egyesült Királyságban „veszélyesen” közel került ahhoz, hogy jogilag helyezzen nyomást olyan emberekre, akik helytelen dolgot mondanak, és ezzel rossz embereket sértenek meg.

https://444.hu/2020/08/10/ricky-gervais-a-cancel-culture-rol-kirugatni-embereket-nem-meno

Nemet szavaztam, mert a szövegkörnyezet alapján feltételezem, hogy ilyen SJW hülyeség miatt rúgták ki

Én konkrétan erre gondoltam.

Nem azért szavazott asch kolléga nemet, mert az alapítvány eredményei nem tetszenek neki, vagy szerinte rossz módszerekkel akarják elérni amit akarnak, hanem mert SJW hülyeség miatt csináltak valamit Stallmannal.

Nem muszáj egyetérteni velem, de szerintem ez túlzás.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

De nem értem, ha nem olvasol, minek szavazol? Nem az SWJ-ről meg Stallmanról szól a szavazás, hogy azzal egyetértesz-e.

Ráadásul utána le is írod, hogy szükség van a szabad szoftveresek általi tevékenységre, amivel nagyon egyet is értek. Át kéne szavaznod az igen-re.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem. Ugyanis Stallman kirúgása annak a jele, hogy a kultúrmarxista SJW-k hatalomátvétele folyik. Ezek mindig célszerűen működnek, a céljuk pedig a számunkra hasznos dolgok tönkretétele. Ugyanis ezek éppenséggel pont a szabadság, a szabad emberek ellenségei. Nem nagyon képzelhető el olyan ember, aki benne van Stallman kirúgásában egy kb 10 éves nyilatkozata miatt valami nőügyben, és egyben megfelelően képviseli a szoftverszabadságon keresztül a felhasználók szabadságát. Ez a kombináció egyszerűen nem létezik. Ha el tudták érni Stallman kirúgását, akkor már túlerőbe kerültek, az FSF-nek már annyi.

Az, hogy látszólag még nem írták át a szervezet céljait, nem jelent semmit. Előbb utóbb át fogják írni. Vagy elsorvasztják az egészet, vagy valami hasonló lesz. Esetleg az egyéb SJW propaganda céljaira fogják használni azt ami maradt az FSF-ből. A lényeg, hogy valahogy meg fogják akadályozni, hogy hasznosan működhessen az egész.

Nem baj, ha másképp látjátok, nem kell mindenben egyetérteni.