Excel tábláknál jobb és hatékonyabb adattárolás

Előszóként: adminisztrációban dolgozok, többnyire adatokkal (adatkezelés, feldolgozás, ellenőrzés, jelentéskészítés), de nem vagyok képzett informatikus, csak hozzáértő/lelkes amatőr, jó pár év gyakorlattal, mérnöki végzettséggel és gondolkodással.

Új munkakörbe kerültem és tisztességes adatbázisok helyett szivárványszínűre színezett excel-táblázatokkal találtam szemben magam, emailben érkező updatekkel, hálózati meghajtón tárolt összevissza elnevezett verziókkal, satöbbi. Ettől persze égnek áll a hajam... A kérdésem pedig az lenne, hogy mibe/hogyan tegyem át ezeket, hogy ne kapjak idegbajt már rövidtávon.

Az adat maga (egyelőre) nem túl sok: pár száz, max. 1-2 ezer sor, 30-40-50 oszloppal; ezek egy része számszerű érték, vagy egy (nagyjából) fix lista, de persze vannak szöveges kommentek is. A nehezítés inkább az, hogy ezeket (egy-egy részét) külső kontaktoknak elküldjük, akik kitöltve-frissítve visszaküldik nekünk, a fent említett színes-ömlesztett excel táblák formájában. Nyilván ezt a részét jó lenne valami olyan rendszerben kiküldeni-bekérni, hogy ne lehessen belőle nagy kuplerájt csinálni. Egy kolléga a kívülről is használható webes survey-rendszerünket használja/javasolja ahol valamennyire le lehet korlátozni, hogy mit írhassanak be, a bejövő válaszokat egyben lehet exportálni (gondolom excelbe), és így legalább az emaileket meg lehet spórolni. Sajnos nem vagyok meggyőződve, hogy ez nekünk is jó megoldás. Az egyéb belső rendszereket valószínűleg nem tudom megosztani a külső kontaktokkal.

De ha ez nem is megy, akkor legalább a belső nyilvántartásunkat áttenném valami használhatóbb formába. MS eszközök rendelkezésre állnak, de egyedi szoftvert nem fognak a kedvemért vásárolni. Akár komolyabb adatbázisokban is gondolkodhatok, bár mint feljebb írtam, nem az adat mennyisége a probléma, inkább a kezelése (illetve kezelhetetlensége). És persze az is jó lenne, ha a munkatársaim is tudnák legalább alapszinten használni (adatot bevinni-kivenni) ha épp nem vagyok ott, tehát egyszerű szűrés, export, (esetleg import) képességek jók volnának.

Erre szeretnék remek ötleteket kapni tőletek :-)

update: nem akarom megváltani a világot; nem akarom a külső felhasználókat átképezni; nem akarok felmondani. Köszi!

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 06. 30., k – 17:25

ha nem makrozott csoda, hanem "csak" adatok, akkor xml szamolotablakent egy "uploader" gatewayt irnek, ami egy relacios adatbazisba betenne seekuel semak ala az exceleket. Aztan lehet kulcsozni, view-ozni, triggerezni es transzformalni sql oldalon vagy sql alapokon.

elso lepeskent.

aztan normal forma aztan custom frontend ele, aztan fizu emeles azt ha nem, felmondas.

 

give me five!:-)

Békélj meg a helyzettel. Ha a főnököd nem támogatja, hogy a partnerek kényszer-tréningre menjenek az új rendszer miatt, akkor engedd el. Én végén amikor már 10 év után belezöldültem ebbe (meg a 20 másik jellegzetesen közszférás megoldhatatlan problémákba) léptem ki, addig meg téptem a hajam és nyeltem az excelekkel. Az utolsó iterációm a problémára egy online real time spreadsheet collab tool volt, de az ügyfelek kis százaléka díjazta csak a váltást. (self-hosted ethercalc). Amúgy én is bértáblában űztem, heh deja vu érzésem van. Sajnos a userek egy részének az excel is túl sok volt, örülni lehetett, ha ez rendesen működött.. hidd el, tényleg nehéz túllépni az "excelen".

Nincs mit :)

A dolog akkor tud jobb lenni, ha a céges vállalatirányítási rendszerrel össze tudod csiholni a dolgot, onnan excel export, oda excel import, de az is egy közelharc amíg a papok hozzáengednek a féltve őrzött jogosultságokhoz, hogy csinálhass ilyet. Merthogy a vállalatirányítási rendszernek valszeg vannak dedikált informatikusai, akik nem szeretik, ha csak úgy beöntesz exceleket a rendszerbe, mert nyilván szívnak vele ha valaki nem felelősen kezeli....

Nálunk csak exportálni lehetett, importálni csak a papoknak volt szabad, a végén már ott tartottam, hogy a GUIs adatbevitelre ráeresztek pl egy SikuliX-ot, hogy vigye be az excel adatokat... szóval welcome to Shadow IT, a te helyzeted olyan, hogy kitermeli a Shadow IT-t és amikor kiderül akkor a papok roszsallását fogod kivívni, pedig a munkádat hatékonyan csak így tudod elvégezni. Welcome to nagy bürökratikus szervezetek vs hatékony munkavégzés a közszférában.

egyetértek hendrickkel. Hagyd ott a francba, keress másik melóhelyet amíg még megteheted. Minél tovább maradsz és küzdesz, később annál inkább nem fogsz tudni már váltani. Az ilyen helyeken változást vagy fejlődést elérni lehetetlen. Mehetsz fejjel a falnak, de csak neked lesz rossz. Fogadd el: ez veszett fejsze nyele.

(Én a nulladik kérdéssel kezdeném. Meg fog térülni neked?)

:)

Nincs is jobb annál, mint amikor az új gyerek elmondja a kollégáknak és a partnereknek, hogy meg kell tanulniuk a régitől eltérőt kezelni, és hozzáteszi, aggodalomra nincs ok, mert az új rendszer bétatesztjét hétfőtől  mind közösen végzik majd.

Írhatnál részletesebben a jelenlegi állapotról, és arról, milyen változások várhatóak. Simán lehet, hogy önszopatásilag azzal jársz a legjobban, ha megtanulod az Excelt, kicsit pofozol a táblázaton, és bevezetsz egy verziókezelőt a fájlokhoz, meg bármit, ami a többiek számára láthatatlan, de a te hatékonyságod javítja. Neked könnyebb lesz, a kollégák/partnerek pedig kb. ugyanúgy dolgozhatnak, ahogy eddig.

Hasznos lehet az is, ha feltérképezed és figyelembe veszed a kollégák/partnerek igényeit. Annak nincs sok értelme, hogy létrehozol valamit magadnak, amit a többiek nem tudnak/akarnak használni.

Az időn is érdemes gondolkodni. Lehet, hogy tanulni vagy máshol kisebb munkákat vállalni értékesebb.

Úgy látom, a többiek is ezt írták. :D

:)

Nem akarom megváltani a világot, annyira már nem vagyok fiatal. A másokra ráerőltetés sem az én asztalom. Leginkább a saját munkámat/életemet szeretném megkönnyíteni: szívesen rászánok 1-2 napot (hetet?) hogy a jelenleginél jobb megoldást találjak, mint hogy 1-2 évig minden nap ezzel szívjak.

A használt táblázatok rendbeszedését már megkezdtem, ez (volt) az első lépés. De a verziókezelést excel fájloknál hogyan gondolod?

Arra gondoltam, szükség lehet egy eszközre, amivel biztosítod, hogy egy-egy adott célra való táblázatból mindig a legújabb legyen a kollégák számára könnyen elérhető helyen, könnyen értelmezhető fájlnévvel. Kevés táblázat vagy ritka módosítás esetén nyilván felesleges ilyesmi. Módosítás alatt a struktúra/logika módosítását értem, nem a táblázatban tárolt adatokét. De nem biztos, hogy úgy használjátok a táblázatokat, ahogy először képzeltem.

A belső nyilvántartás használata miben különbözik a táblázatokétól?

Biztos vagy benne, hogy a munkáltató engedélyezné pl. a szabad szoftverek használatát?

:)

De a verziókezelést excel fájloknál hogyan gondolod?

Excelben nincs olyan beépített verziókezelés, mint LibreOffice-ban? (File / Versions)

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Lehet Ms Access alkalmazásokat építgetni beviteli űrlapokkal, listázással, riportokkal. Meg lehet osztani fájlszerveren, le lehet védeni, hogy a jelszó ismerete nélkül a felhasználó ne tudja széttúrni. Nagy reményt azért ne fűzz hozzá, hamar beleszaladsz a korlátaiba. Szerintem jobban járnál, ha rábeszélnéd a cégvezetést, hogy vegyenek vagy fejlesszenek valami olyan ügyviteli szoftvert, ami célirányosan megoldja az összes problémát (pl. külső partnereknek elérhető webes adatbeviteli űrlapok).

"hamar beleszaladsz a korlátaiba"

Néhány százas vagy ezres tábláknál jó, mint következő lépés. Segít struktúrálni az adatokat: ugye Accessben rekordok vannak, fix mezőkkel, míg Excelben bármit bárhova lehet írni, lapszélére nyuszikát, rózsaszín kihúzást. Ebből már tovább lehet lépni bármikor.

  1. Mennyit frissítenek egy adott táblán (hány cella)?
  2. Lehetne levédeni a munkalapot, csak a változtatható cellák lennének írhatóak.
  3. Office365 webes Excel nem opció? Nem kell ide-oda küldözgetni, hanem online beleírják.
  4. Színes-szagos részre szükség van? el kell választani a megjelenést az adattól. Az adat legyen rendezett táblázatokban (datatable), a színes-szagos megjelenítés (dashboard) ezekre hivatkozzon.
  5. ha a 4-es pont megvan lehetne kirakni ez SQL-be, onnan mondjuk asp.net oldalakat generálni ezek abajgatására nem túl nagy feladat (scaffolding)

Mennyit frissítenek egy adott táblán (hány cella)?

5-10-20 cella per sor, 1-100 sor per kontakt

 

Lehetne levédeni a munkalapot, csak a változtatható cellák lennének írhatóak.

Ez (részben) így van már most is, a semminél jobb, de nem az igazi.

 

Office365 webes Excel nem opció? Nem kell ide-oda küldözgetni, hanem online beleírják.

Ez lehet opció, rá kell kérdezzek, csak a bitonsági/adatvédelmi/tudomisén szabályok miatt nem biztos, hogy engedik.

 

Színes-szagos részre szükség van? el kell választani a megjelenést az adattól. Az adat legyen rendezett táblázatokban (datatable), a színes-szagos megjelenítés (dashboard) ezekre hivatkozzon.

A "színes-szagos" rész azért van, mert Mancika szép átmenetesre színezte a fejlécet; de aztán el kellett valahogy választani a különböző csoportokat, úgyhogy bevetettek egy pár másik színt is; aztán pár cella/sor fontosabb lehetett a többinél, ezért azokat kiemelték; majd... 

 

ha a 4-es pont megvan lehetne kirakni ez SQL-be, onnan mondjuk asp.net oldalakat generálni ezek abajgatására nem túl nagy feladat (scaffolding)

Ez a része lenne érdekes, feltéve hogy meg tudom csinálni a rendelkezésre álló eszközökkel és tudásommal.

Nekem a Shiwaforce.com Karma Platformja ugrott be a problémádra.

Na igen, a világmegváltás az egy kibaszott nehéz meló, de legalább reménytelen.

Saját példa: Hálózati rendszergazda vagyok egy egyetemi karon. Dokumentáció nuku, vagy elavult, rendes menedzsment programra nincs pénz, vagy ha igen, akkor olyan választ rendszer, aki nem használja, nem ért hozzá. Mivel jelentős programozói múlttal rendelkezem, gondoltam írok egy frankó rendszert, ami mindent tud, amire szükségem van, nekem mint rendszergazdának. Teljesen indokolatlanul még az is képzeltem, hogy ez egy érdekes és hasznos projekt, így biztos beszáll más is a fejlesztésbe (volt is egy fószer, aki beszállt, majd jó gyorsan felszívódott). Na szóval, 10 éve egyedül írom a programrendszert (https://github.com/csikfer/lanview2), működik, használom, amúgy a kutyát nem érdekli. Itt a karon, a kollégák már felfogták, hogy jó és hasznos eszköz (kellet hozzá pár év), de pl. a rektorátus, vagy a többi kar hallani sem akar róla. (Tavaly nyáron teljesen át lettek rendezve/számozva a VLAN-ok, a karon ez kb.: 70 switch, néhány tucat VLAN.. Minden karon gyártották az excel táblákat. Nekem egy excel tábla sem kellet, minden ott volt a programban, és az új beállítások ellenőrzéséhez is bőven elégek voltak a program szolgáltatásai.)

A projekt mérlege: sok-sok mérnökhónapnyi munka, és lényegében senkit nem érdekel. (Akinek éveken keresztül, nem azt válaszolod a hálózattal kapcsolatos kérdésére, hogy nézd meg a programban, annak fel sem tűnik a létezése). Más felől, ha ez egybeesik a hobbiddal, akkor van akkora móka, mint bármi más, nem túl hasznos hobbi tevékenység. De mint munka, totális csőd.

Nincs azokkal semmi baj, ha valakinek az kell, amit szolgáltatnak. Amit én írtam, az azt csinálja, amire nekem rendszergazdaként szükségem van. Továbbá egy vagyonvédelmi rendszer is egyben (illetve lehetne, ha bárki akarná erre használni, és a meglévő hardver elemeket nem barmolták volna szét). Cél volt, egy olyan adatbázis felépítése, ami pótolhatja a nem létező dokumentációkat. Az snmp lekérdezés ennek a rendszernek csak egy kis része.

+1, sajnos ha az Excelt akarod leváltanod, akkor egy Excelt kell csinálnod, mert ha nem, a userek azt fogják kérdezni, hogy miért nem úgy működik, mint az Excel és bezzegazexcel. Kulturális váltást átnyomni mindig marha nehéz.

Ha mégis ragaszkodsz a világmegváltáshoz: először nézd össze, milyen adatokról van szó. Ha ez meg van, nézd meg, ahhoz milyen folyamatok és ami lényegesebb, szokások tartoznak (az "ezt így szoktuk" egy elég ütős érv, még ha technikai oldalról neked is van igazad, veszteni fogsz :( ). Ha ezzel meg vagy, már elkezdhetsz gondolkodni egy jobb probléma megfogalmazáson, részproblémákra bontáson stb. Aztán az első proof-of-concept idején fogod felismerni, hogy a userek szerint meg van baszva az egész, mert az Excelbe eddig be lehetett írni 13/9-edet egy öt értékű mezőbe, és az új izébe miért nem, miért nem jó az Excel, kérjük vissza az Excelt és jajúristen mindmeghalunk. Aztán ha valaki ilyet kérdez pl. a HUP-on, próbáld meg lebeszélni róla, náluk még van remény :)

(ha nagyon pesszimistára sikerült: nem lehetetlen, de ne várd azt, hogy majd egy csodaszer mindent is megold)

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)

Igaz. Túl sok ilyent láttam már. Mancika még 2000-ben az A3 méretű négyzetrácsos lapokat leképezte Excelbe. Akár úgy is, hogy ugyan annak az adathalmaznak az egyik fájlban A,B,C,D,E,F volt a sorrendje, míg egy másik fájlban A,C,B,E,D,F. Azután egy harmadikban a C, D, E oszlopokra nem volt szükség. Így 3-szor írták be az adatokat. Plusz ehhez jön még az, hogy más részlegek rácsimpaszkodnak az egyes összegsorokra a saját tábláikban, azokra meg mások...

Az Excelben az a szabály, hogy nincs szabály.... Amíg Jolika nem szokik le arról, hogy a 3450 forintot ne 3.450 .- formában írja be (ezrestagoló pont, a végén pont vonás lezárással), amíg nem ismerik föl, vagy nem jut az (eszükbe) fejükbe, hogy az =-a1-b1-c1-...-n1 kifejezés pontosan =-szum(a1:n1) kifejezéssel azonos, és jaj, nem lehet hozzányúlni, mert elromlik!!!! sikoltással áll eléd, ott nincs mit tenni.

gy

Szerkesztve: 2020. 06. 30., k – 21:35

.

Hasonló dologgal birkózom egy ideje.

Én python/panda scripttel dolgozom fel az exceleket (oké, ezeket más program hányja ki magából, nem ember, de lesz olyan szakaszom is a jövőben), ezek mennek MySQL-be, illetve Power BI-ba húzom, gyűjtöm össze egyelőre mórickás dashboard-ra.

ha nem viszed el ipari/standard iranyba, elobb leszel kataton, mint a gyerek szobatiszta

Egy sima webes UI (vue) az ugyfeleknek (es persze nektek), aminel a backend (Python flask) legyartja az excelt ha muszaj. Ezt aztan lehet buviteni akarhova mindenfele modult hasznalva. Lehet vizualizalni ha gepekrol van szo, stb. Az output-ot barmikor at lehet valtani excel-rol db-re vagy akarmire.

Persze konnyebb lenne, ha tudnank mi van abban az excelben, mert lehet van ra megoldas. Pl. ha halozati infok vannak benne vagy cmdb, akkor erre egy sima cmdb megoldas lenne a jo. 

Nulladik lépésnek ne offline fájlokkal dolgozzatok hanem valami felhőszolgáltatással, multiplayerben. Van benne history, meg mindenféle jóság. Legalábbis google sheetben.

Azért a Google rendszerben is van biztonsági hozzáférési jogosultság kezelés.

Még az ingyenesben is, a fizetős G Suite-ban meg csoportokat is létre lehet hozni a jogosultság kezeléséhez. A Legolcsóbb Basic G Suite előfizetésben 4.68 € /hó/felhasználó. Ez kevesebb mint 1700 Ft/hó/felhasználó.
Az ingyenes fiókokkal is meg lehet osztani a Google erőforrásokat csak olvasásra, szerkesztésre, vagy csak olvasásra megjegyzés hozzáfűzésének lehetőségével vagy anélkül. És a G Suite esetén az ingyenes fiókokat is be lehet tenni a csoportokba.

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

1. Munkabiztosítás: tartsd meg az Excel inputot, de saját programmal importáld be, rengeteg ellenőrzéssel, a fennmaradó idődet a munkahelyen fordítsd önképzésre / gyerek farsangi jelmezének elkészítésére.

2. A beimportált adatokat valami értelmes formátumba (xml, json, sqlite, MSSQL), vagy akár valami MSOffice adattároló formátumba (Access, új Excel fájlok) tedd ki, végtelenül szigorú konzisztencia ellenőrzés után. Ezeken már jól lehet utófeldolgozásokat, riportokat csinálni.  

 

Az 1-es ponthoz: mostanában kellett csinálni programmal Excelben turkálást.

Technológia javaslat: 

-Visual Studio Community fejlesztőeszköz

-C# nyelv

-ingyenes Excel olvasó komponensek (teljesen jók)

- Ennek akár szép GUI-t is lehet csinálni (drag & drop, vagy akár egy folder monitorozása és automatikusan feldolgozza az ott megjelenő fájlt stb)

Így maximalizálod a szórakozás faktort, tanulsz is valamit és te leszel a munkahelyen a sztár.

Ha annyira strict dolog kell, akkor JSON. De nem is értem mi ezzel a baj, hiszen validálhatod egy schema alapján mind a yaml-t mind a json-t. Szóval nem, nem lesz teljesen más hiba nelkül. Az xml-el nem az a baj, hogy nem trendi, hanem hogy pont annyira lehet akármilyen, mint a yaml csak nem az indentálás miatt, viszont olvashatatlanabb és megsokszorozza az adat méretét. Azt is célszerű egy schema-hoz validálni, ha már komolyan gondolja az ember a használatát. Értem én, hogy a java-hoz az passzol a legjobban, meg minden másban is van jó-rossz lib hozzá, a yaml meg a json meg az ürdüngtől való java esetén, de kb. ennyit lehet ellenük felhozni. :D

Na most akkor kinek van igaza? Ízlés dolga. Én nem szívesen írok egy java app-ot akkor, ha gyorsan beb@szom a json-t vagy yaml-t egy python dict-be, vagy akar bash-ben jq-val nézhetem. (tudom, tudom ott az xpath es társai xml-re, de hogy én azokkal mit szívtam vagy 15 éve :D)

" nem lesz teljesen más hiba nelkül " konfiguráció yaml-ben, éles/teszt környezet között egy bejegyzésnyi különbséggel. teszten jó, kolléga bemásolta az élesbe, javította, és az éles hibát dob (teljesenmás jellegűt, mint ami valójában volt) és nem indul el. Ok: A kolléga az élesben alkalmazandó sor elején álló "#"-ot simán szóközre cserélte, nem pedig törölte.

A csillió+1 sornyi komment miatt ezt persze csak relative sokára sikerült észrevenni... SZóval hiba az lett, de meglelni... Nem triviális, na.

Szerkesztve: 2020. 07. 02., cs – 05:32

Pillants rá a Google Forms, Google Spreadsheets, Google Apps script lehetőségekre is! Ha igényesebb GUI-t akarsz hozzá akkor valószínűleg a Google Web App Form is a megoldás része lesz.
Van rengeteg példa és oktató oldal a weben, ingyenes és fizetős is.
Igen ez már erősen kódfaragós téma, de legalább a java script az alapja, ami azért emészthető, aránylag könnyen tanulható.
Azért a komplex alkalmazás elkészítéséhez nem lesz elég néhány hét vagy akár néhány hónap sem.
Minden ehhez szükséges alkotóelemet megkapsz egy akár ingyenesen regisztrált 15GB-os Google fiókban.
Ja a Google táblázatok, dokumentumok, scriptek és egyéb Google formátumú dolgok nem foglalnak helyet a fiók tárhelyéből. Az .xlsx meg .docx és egyéb nem Google formátumú fájlok viszont igen.

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Sharepoint nincs a cégnél? Megcsinálhatod a html beviteli űrlapokat, és akkor nem fog hetente változni az xls szerkezete, meg nem tudja majd Mancika a forint összegeket pontokkal tagolva beírni. Lehet olyan extranetet is csinálni külsősöknek, ami általában nem akad meg az adatvédelmisek torkán.

nem volt dolgom ilyennel de a következőt is lehet:

1. xls-t verziókezelőben tárolni, és ott lehet látni ki mikor mit update-elt

a hivatalos mindig az ami a verziókezelőben van, ami mail-ben terjed azok egyéni piszkozatok

 

2. ha olyan adatokról van szó, az xls adatokat tetszőleges nyelvű saját programmal parse-olni és ott mindent lehet, validálni, szűrni, alarm-ozni, másikkal összehasonlítani, összefésülni, újat generálni, stb

én java-ban olvastam be xlsx-eket, és generáltam is, szépen mentek, apache poi volt

ennek nem biztos hogy örülni fognak

"Akinek Excel-e van, annak minden (is) xls!"

Szerintem mindenkepp valami webes frontendet keszits, hogy ne kelljen a masik oldalnak Excellel szivni. Ha eleg hatekonyra megirod, akkor a vegfelhasznalok szeretni fogjak. Valami normalis DB-be le tudod tarolni, es ha mindenkepp kell, akkor irhatsz hozza Excel exportot is. Valami felkapottabb nyelvet ajanlok hozza, Python eleg jo kezdoknek, van mindenfele modulja, de erre lehet, hogy Node.JS is jo. Idealis esetben annyira beletanulsz a valasztott nyelvbe, hogy amikor fel ev utan megunod a hivatal hulyesegeit, 3x fizuert tovabblephetsz barhova. Kevesbe idealis esetben elkeszul a rendszer, es mindenki szeretni fogja.

Egyebkent mielott barmit elkezdesz, erdemes tisztazni a kovetelmenyeket, hogy mit varsz a rendszeredtol. Te akarod hasznalni, igy valamivel egyszerubb (bar erdemes lehet megkerdezni par ertelmes kollegat - ha van).

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Pont egy eve csinaltam hasonlo dolgot a kollegaknak. Nalunk is mindenki ra van gyogyulva az exelre :)

A megoldas az lett,hogy minden postgresql-be lett betoltve, a kollegak kaptak egy webes frontendet ahol letolthettek az exel template-t amit kedvuk szerint kitolthettek es az uj adatokat feltolthettek vele. 

A backend nalam php volt mind template generalasra, mind a feltoltott xlsx beolvasasara, validalasara es az adatbazisba toltesere. https://github.com/PHPOffice/PhpSpreadsheet

A mai napig jol mukodik.

Support Slackware: https://paypal.me/volkerdi

Szerkesztve: 2020. 07. 03., p – 08:21

Én egy MSP-nél üzemeltetés oldalon, egy viszonylag kis ügyfél CMDB-jénél (lényegében szerverek és egyéb nem kliensoldali eszközök listája) találkoztam hasonló problémával. Mindössze 200 szerver, de mindez egy szinezett Excel tábla különböző tabjain, azokon belül is külön helyeken (és nem fejléces táblázatként betéve), ahol a szín és az elhelyezkedés is jelentéssel bírt. Minden előző service menedzser belefosott valami újdonságot (decommissioned szervert vigyük a sheet aljára, nem monitorozott szervert színezzük sárgára, storage-ot rakjuk külön tabra, virtuális gépet írjuk dőlttel, és atöbbi). És mindebből hetente kellett reportot csinálni (szerverek száma, uptime, stb...), azt persze nekem. Namost ugye excelben sincs "COUNTIF rózsaszín" függvény.

Én önszorgalomból, saját érdekemben csináltam meg, először Excelben dolgoztam át, kialakítottam egy kezdetleges egy táblás adatbázis sémát (pl oszlopokat az addig színnel jelölt dolgoknak), Accessen keresztül pedig egy Sharepoint táblázatba tettem fel, amihez formok is csatlakoztak új szerverek felvitelére, illetve szűkített nézetek (kevesebb oszlop) a jobb áttekinthetőséghez.

A fele munka az volt, hogy elmagyarázzam, hogy ez miért jó, és hogy kell használni.

Nyilván van jobb módszer (és egy óriás, sok nagy ügyfelet kezelő MSP-nél szégyen, hogy ilyesmit kell használni), de a semminél jobb, és könyebb előrelépni belőle egy komolyabb megoldás felé.

Access csak atmenetileg. Ez csak egytablas dolog, full egyszeru, semmi szukseg nem volt az Access komplexitasara. Az ugyfel minden egyeb dokumentacioja a SP-on volt (a korabbi szerverlista is, csak szines-szagos excel fileban), szoval magatol ertetodo volt, hogy oda kerul az uj strukturalt adat is.

Tldr. Próbáltam kihámozni a lényeget. PowerPivotra keress rá. Excel képes kezelni adattáblákat, idegen kulcsok mentén összekapcsolni őket. Majd mindenki csinál belőle olyan színes-szagos pitvottáblát, chartot, amilyet akar. 

PowerPivot egy SQLExpress-t telepít :) szóval egy lépés a RDBM felé...

Ha külsős céggel Excelben kommunkálunk, akkor készülink kell kb mindenre is:

új/törölt:sheetek, oszlopok, sorok; szinezések hogy valamit jelezzenk, cellák összevonva, trükkös commentek a cellákban, fájl formátum változás etc.

HA lehet én lekorlátoznám(jelszavaznám) a fileokat/sheeteket, kb egy formot kapnának excelben, hogy minél kissebb legyen a mozgástér a változásra. Persze, ha elekrülhetetlen a felxibilitás, nem fixek az inputok, akkor ez nem működik, de törekedni kellene rá.

Szerkesztve: 2020. 07. 05., v – 08:35

A probléma ismerős, ezzel kapcsolatban csak egy kis történet:

Volt 2005-ben egy cég (mindenféle fröccsöntött műanyag biszbaszokat gyártottak), és ugyanez volt a gond: központi ügyviteli szoftvernek valami ősöreg AS400 (BPCS), kezelhetetlen felülettel. Levelező rendszernek Lotus, fáljszervernek Novell 3.12, mágnesszalagos napi mentésekkel.

És persze a kihagyhatatlan Excel: mindenki ebben dolgozott offline, 5-10 percenként mentek egymásnak mailen a változtatgatások, 15-60ezer soros táblázatok hegye kereszbe-kasul egymásra és egymásba fűzve, szóval kész rémálom volt. Mondanom sem kell, a valós, tényleges pénzügyi adatoknak közelében sem voltak az ezeken generált értékek. Minden irányból kapták a jelzést, hogy baj van, az informatikai rendszerük egy kalap f0s, így, ilyen szoftverekkel  és ilyen módon nem szabad dolgozni, és egyik hiba gerjeszti a másikat. A cég csödbe is ment (2 évet élt), szóval elég hamar lehúzták a rólót.

En most neztem az Amazon uj megoldasat a temaban. Egesz szabadon lehet formokat es alkalazasokat design-olni. Kb mint az access csak online: https://www.honeycode.aws/. Lehet adattablakat, form-okat, action-oket definialni, meghatarozni mikor mi tortenjen. Joval komplexebb mint egy Goggle forms, de megis viszonylag egyszeruen kezelheto.