Melyik fejhallgatót?

Fórumok

Üdv!

Nagyon szeretek zenét hallgatni és van egy Motorola Defy+-om aminek a gyári fülhallgatója enyhén szólva is tragikus. Ezért szeretnék egy komolyabb fejhallgatót venni. Sok fülhallgatóval volt már dolgom a legtöbbel az történt, hogy a kábel megtört. A mostani legutolsó egy fehér agybadugós iPhone fülhallgató volt. De annak meg típus hibája, hogy leválik a pereme egy idő után, itt is ez történt.

Most azon gondolkozok, hogy nem agybadugósat veszek, mert amúgy is azt mondják, hogy egészségtelen (mivel kicsi a fülem, nekem még kényelmetlen is), hanem ON/OVER-EAR-t.
A kérdés csak azt, hogy melyiket....

Az mp3-maim általában 128-256 kbps-ben vannak. Sajnos úgy érzem, hogy az mp3 lesz a szűk keresztmetszet, de ha van egy nagyon jó fejhallgatóm, akkor még így is csodálatos hangzást lehet kihozni. Persze a Lossless lenne az igazi, de már elég sok zeném van mp3-ban ahhoz, hogy ne álljak neki mindet beszerezni Lossless-ben, szóval marad így ahogy van.

Amikben gondolkozom:
Beats by Dr. Dre
AKG
Sennheiser

A Beats-el kapcsolatban kicsit olyan érzésem van mint az Apple termékekkel, sok ember azért veszi mert menő és divat cikk. Az USA-ban már sok embernek van, de most már itthon is kezd elterjedni. Az árát elég borsosnak tartom, viszont már van olyan modellje amelyik 200€ körül elérhető. Amit olvastam róla az szinte eddig csak pozitív volt és nagyon tetszik.

Van otthon egy réges-régi AKG K55 fülesem amit imádok, de sajnos utcára nem lehet felvenni, ez volt az első és eddig egyetlen komolyabb fejhallgatóm, ezért is vettem bele az AKG-t a számításba. Eddig nem csalódtam benne.

A Sennheiser-t még abból az időből ismerem amikor komolyabban játszottam FPS-t és eléggé számított a fejhallgató minősége, őt tartom az AKG egyik legnagyobb konkurenciájának.

Konkrét modellek:
Beats: SOLO HD tetszik, de talán a SOLO is elég lenne. (Valaki elmagyarázhatná az oldalon lévő modellek közti különbséget, mert a marketing bullshit nem érdekel)
AKG: K 450, K 830 BT (nagy előnye hogy wireless és nincs kábel törés)
Sennheiser: -

A maximális összeg amit kiadnék rá: 200€ de ez már nagyon a teteje.

Leginkább munkába menet, metrón szeretném használni, de lenne olyan is hogy snowboardozáshoz venném fel (ekkor nem jobb az agybadugós? ez nem esne le folyton? ha van valakinek tapasztalata írja le).

Személy szerint a Beats felé húz a szívem, mert eddig csak jót olvastam róla és marha jól is néznek ki (ha ennyi pénzt kiadok már ez is számít). Ami talán az AKG-ra sarkallna az a Beats ára. A Sennheiser-t csak beneveztem a versenybe, ő áll a harmadik helyen (persze ők se vackokat árulnak). Meg persze kérdés, hogy mennyi értelme van egy ilyen árú fülesre beruházni mp3 lejátszásra, android-os telóról...

Várom a tanácsokat és tapasztalatokat. Az AKG-t és a Sennheiser-t nagyjából ismerem jó lenne ha egy Beats tulaj is nyilatkozna.
Illetve várom az összes whitefülű hozzászólását. :)

Hozzászólások

snowboard:
Oda én semmiképpen nem használnék fülest, főleg nem ilyen árkategóriában, de egyébként meg semmilyet sem! Szerintem nem maradna fent a fejeden, egyszer esel csak úgy, hogy jobb esetben a füles megy szét, rosszabb esetben te is megsérülsz.
Meg - bár ezt lehet, hogy rosszul látom - aki ilyen árakban gondolkodik egy füles esetén, az gondolom a hangerőre és a külvilág "kizárására" is kényes. Akkor meg nem fogod hallani, ha valaki golyóban tűz mögötted, és elveszíti uralmát, és csak annyit tud kiabálni, hogy "kitérni!" :) Felvonóra még esetleg, de ha nem beülős, akkor én ott is csak mértékkel használnám.

whitefülesség:
Én is mostanság már szinte csak mp3-at hallgatok telefonról. Van még egy ezeréves Panasonic "ócsó" fejhallgatóm, ha otthon vagyok, akkor azt használom hozzá, utcán meg fülbedugósat (szintén panaszkodik, mindkettőt anno discman-hez kaptam). Valamelyik nap előkotortam a discman-t, és betoltam az egyik gyári cd-t, ami egyébként a telefonon is megvan mp3-ban. Hát bakker :) - nem tudom pontosan leírni, hogy mitől, de ég és föld volt a discman javára a hangzás ugyanabban a fejhallgatóban - volt benne élet, más volt a dinamika stb. Lehet, hogy a méregdrága fülesek is tudnak már életet varázsolni az mp3-ba, de ehhez nem értek, és ezért furcsállom is, mikor mp3 hallgatásra profibbnál profibb füleseket keresnek.
De lehet, hogy ha kipróbálnék egyet, akkor megint koppana az állam, mint a discman esetében :D, így ez az egész itt csak személyes vélemény! :D Ja, és nem néztem meg a kérdéses tipusokat, tehát lehet, hogy a snowboardos elmélkedésem is hibás, már ami a sérülést illeti.

Ne kattints ide!

A snowboardos résszel egyetértek. Egyszer próbáltam zenét hallgatni csúszás közben, de azonnal abba is hagytam. Nagyon rossz volt, mert nem hallottam, hogy mi történik körülöttem, de még azt sem, hogy milyen a hangja a hónak, ami csúszok (ugyanis abból lehet tudni, hogy mennyire jeges, vagy kemény). Szerintem veszélyes úgy deszkázni, hogy közben zenét hallgatsz.

A 200 EUR erősen overkill, az már az otthoni hifi cucchoz való árkategória, és annak se az alja. De a telefon nem az a hifi forrás, és az mp3-aid is olyanok amilyenek. Szerintem utcára vegyél valamit 20 EUR környékén, a többi pedig jó lesz még másra.

Agybadugós: azért jó, mert kizárja a külső zajt. Ha bármi mást veszel, akkor vagy nem fogod a metrón hallani a zenét (akkor pedig minek drága), vagy pedig baromi hangosan fogod hallgatni, amivel szintén szétcseszed a füledet, de legalább még zavarod is a külvilágot. Agybadugósakhoz egyébként többféle gumiméret van, eddig minden agybadugós füleshez kaptam 3x2 gumit, kicsi-közepes-nagy. A kicsi is túl nagy a füledbe?

en a Senheiser HD 555-ot csereltem Denon AH-D 1100 -re. mindketto baromi jo valasztas, nyugodtan vedd barmelyiket; ahogy argepen nezem a Denon pont bele is fer a keretbe.

Smartphonehoz akarja használni, a 120 Ω (a régebbi változat) vagy 50 Ω impedanciájú Sennheiser HD 555 fejhallgató nem a legmegfelelőbb választás, még 112dB érzékenység mellett is zsákbamacska.

http://hup.hu/node/110305

A Denon AH-D1100 fejhallgatóval ellenben nem lesz probléma.

Az érzékenyebb 16 Ω impedanciás agybadugós fülhallgatókat nem tudom smartphonehoz javasolni, felszedik a zajt, és nagyon nagy a hangerejük.

Goldring fejhallgatokat is erdemes megnezni.
Van hely ahol meg is tudod hallgatni.

telóhoz én ezt használom: http://www.sennheiser.com/sennheiser/home_en.nsf/root/private_headphone…. De szerintem elég vacak, nem nagyon ajánlom. Persze lehet, h a többi ilyen fülhallgató-izé még ócskább. A magasak szépen csilingelnek benne, de mély hang, az aztán nincs. Viszont elég határozottan befeszül a fülbe, sportnál jól jön, de hosszabb idő alatt megnyomorgatja a fülkagylót.

Szerintem egy rendes fejhallgató totálisan alkalmatlan utcai viseletre, snowboardról nem is szólva. Erős kompromisszumot igényel a kérdés...

http://shop.panasonic.co.uk/RP-HJE700/RP-HJE700E-S,en_GB,pd.html

Ez van nekem agybadugos, ez mar qlturalt.

Sennheiser... hat en jo sennheiser-rel meg nem talalkoztam, de ez allitolag zenei stilusfuggo. Nekem mesterseges es nem epp dinamikus a hangzasa, mas is panaszkodik erre... namost innentol kezdve a nagy kerdes az, hogy milyen zenet szoktal hallgatni.

Itt lehet korulnezni:

www.head-fi.org

Neked sz'tem sporthoz egy in-ear monitor kene. Az kb. ilyesmi.

Nekem most egy több, mint húszéves HD 560 Ovation II van. Erősen gondolkodok a cserén, de ami ugyanilyen kényelmes lenne és ugyanilyen jól szólna, az elég drága (HD 518).

Szóval ha jó (= szépen szól és kényelmes) Sennheisert akarsz, akkor a HD 5xx-es szériát nézegesd.

Nekem olyan fejhallgatóm van, ami bele van építve egy fülmelegítőbe és hátulról cuppan rá a fejedre, szóval nem kócolja össze a frizurát. A márkáját nem tudom, de Amazonon kapható valami 20 euró környékén és kifejezetten sportoláshoz ajánlják. Bent van a cégnél, hétfőn megnézem neked, milyen fajta.

Sennheiser CX 150 agybadugós fülesem van, lassanként elvesztegetem róluk azt a gumi hangszigetelő bigyót.
Még van 2 db de az sem fog sokáig tartani. Lehet kapni ilyesmit? Hol?

Szerkesztve: 2020. 04. 28., k – 16:24

Ezt leporolom. :)

Téged akarlak:

- Képes 2 db BT eszközre tudsz csatlakozni egyidőben
- Közepesen tompa füleim számára is megnyugtató minőségben tudsz megszóllaltani akkusztikus zenét, klasszikus rockot és punkot
- Órákon át viselve is kényelmes: mindenhol párnázott, nagyméretű, stabil
- Olyan minőségű mikrofon van benne, ami használható meetingek-re
- Van jack csatlakozó rajtad
- Cserélhető a párnáid vannak
- Magától kikapcsolsz

Jó ha rendelkezel:

- 1+ év garancia
- Aktiv zajszűréssel
- 30+ órát játszol egyetlen töltéssel

Keret: 60k huf

Bose QuiteComfort 35

Brutálisan qva jó hang, soha nem tapasztaltam ilyen jó aktív zajszűrést.  Tud több BT eszközhöz kapcsolódni egyszerre.

Eddig AKG meg Sennheisereim voltak 20-50kHuf ársávban, de most ezt használva olyan hangokat hallottam meg a zenéimben amivel pontosan ki tudom venni a hangszereket.

Cserélhető párnát lehet rendelni a gyártó képviselőjétől.

Van 3.5 jack rajta.

Én telefonhoz is használom zenelejátszás alatt ha hívás jön fel tudom venni és simán hallanak. Van mikrofonja :)

 

Egy hátrány 100k

Soha sem vettem volna meg, de egyszer odadták nekem bekapcsolva, zeneforrás nélkül és kínosan zavart a SEMMIlyen zaj.

direkt nem irtam mert nemnagyon fer bele a 60k-ba :)
a cserelheto parnakat aliexpressrol is megrendelheted kb 1500-2000huf/par, es eddigi tapasztalataim alapjan semmiben sem kulonbozik az eredetitol az arcimket leszamitva + az alishoz altalaben nem csak a parna jar hanem a fultok vaszon belseje is ketoldalu ragasztoval.
a mikrofonjaik is kulonosen jok
de en most a Bose napszemcsin gondolkoztam el miutan felprobaltam, mar csak a support hivatalos valaszara varok, hogy optikai lencse belemegy e, mert cserelheto, de errol semmi nincs a weboldalon, a support azt igerte amint tudnak megprobalnak optikakat is bevonni es akkor kiderul.

Nekem is QC35 van, a hangja tényleg elképesztően jó, nagyon szeretem, a zajszűrése is jó, Skype-hoz headsetként is hibátlan.

A párnája kezd elfáradni így 2 év után, akartam gyárit rendelni, de nem nagyon sikerült kontaktot találnom, te honnan rendelted?

Viszont aki gondolkodik Bose termék vásárlásán annak figyelmébe ajánlom ezt a thread-et: https://community.bose.com/t5/Around-On-Ear-Headphones/QC-35-I-is-Turning-On-By-Itself/td-p/106140

Röviden, van egy gyártási/tervezési hiba a QC35-ben (sőt valósziínű a QC35 II-ben): a ki/be kapcsolója nem bírja a merőleges terhelést, ennek hatására meghajlanak az érintkezői, aminek az a hatása, hogy nem lehet kikapcsolni. (mivel nem fizikailag a tápot kapcsolja, hanem csak egy bemenete a mikrokontrollernek, ami elküldi sleep-be...) Folyamatos merőleges terhelést meg úgy kap, hogy a tokjában a kis zseb ahol a kábeleket tartod, az pont a kapcsoló fölé esik, tehát aki tokban tartja, főleg ha táskában hordja, annál borítékolható hogy előjön a probléma.

Gondolom nem kell mondjam milyen idegesítő egy kikapcsolhatatlan bluetooth audio eszköz, különösen az elején amikor még nem permanensen bekapcsolva marad, hanem magától bekapcsol időnként. Én napokig kerestem miért szűnik meg néha magától a zene a gépemen, miért szakadnak meg spontán a telefonhívások: hát a QC35 bekapcsolt a táskában :)

Tehát, nekem is előjött, garancia időn belül ingyen cseréik, utána elvileg nem, gyakolatilag ha szerencsésebb országban laksz ahol van Bose képviselet,  akkor a telefonos supporttal többszöri hívás, veszekedés, főnök odahívása stb. után hajlandóak ingyen cserélni, de ha nem veszekszel akkor elhajtanak azzal, hogy 10% discount-al vehetsz egy újat. Nálunk persze nem cserélik, nem javítják, kuka, így jártál.

Ez a hiba egy teljes visszahívást is megérne, vagy legalább ha előjön gari után akkor is szó nélkül ingyen cserét. Én legalábbis ezt várnám egy 100k-s prémium terméktől, aminek egyértelmű gyártási hibája van.

Mindenesetre a hiba javítható, aki kicsit ért az elektronikus cuccok javításához, az szét tudja szedni, illetve cserélni is lehet a kapcsolót pár száz forintból, én is kicseréltem, a fenti thread-ben leírtam hogyan.

Akinél még nem jött elő, az ha jót akar akkor ne tartsa a tokjában, vagy ha muszáj akkor fordítva csukja össze, akkor nem annyira nyomódik a kapcsoló...

Egyébként elgondolkodtató, hogy ha a Bose-nál ilyen a support akkor legközelebb, vagy egyáltalán valaha veszek-e, vagy ajánlok-e másnak Bose terméket...

Petya

Gyorsan megnéztem, mert az enyém már 3 éves és nem jelentkezett ez a hiba. Jelentem, a kis zsebben lévő kábelek nem a kapcsolót nyomják, hanem a kapcsoló mellett azt a részt, ami dobtetőként a legmagasabbra esik.

Ehhez valószínű szerencse is kell, ha a kábelek a kis zseb baloldali sarkában lennének, simán a kapcsolóhoz esnének zártan. De szerencsére a jobb oldali élnél vannak, szóval ezt megúsztam.

Ezután majd igyekszem odafigyelni, hogy ne csak a szerencsén múljék.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Bár nem fed minden igényt (csak 40k :), magától nem kapcsol ki, "csak" 20-25 óra playtime):
Sennheiser HD 4.50 BTNC

Karácsony óta használom, eleinte kis megszokást igénylet a fejpánt, de 1 hét alatt teljesen megszoktam a súlyát, azóta mindenhez ezt használom (napi 2-3 óra Teams meeting, Discord szinte folyamatosan munkaidőben, utána még 2-3 óra zene vagy videó).

Nagyon szép mélyek, az agybadugós (CX300II, CX5.00) után végre nem veri szét a fülemet a basszus, közepesen kényes füllel én eddig mindent szépnek hallottam rajta, de ízlések és pofonok.
Nem tudom, ki lehet-e próbálni valahol, de IV. kerületben tudok benne segíteni. :)

Köszönöm, kedves vagy!

Asszony pont ilyet rendelt a héten és cseréltette ki végül erre (nagyon akciósan 49 volt)
Azt mondta, hogy a zajszűrés gyenge volt, a hangminőséggel nem volt megelégedve, a friss Sennheiser applikáció már nem támogatta ezt a terméket és a Sony kényelmesebb.

A Sony azért esik ki nálam, mert nem kezel két eszközt.

Valóban  a zajszűrés jobb egy Bose QuietComfort-al, persze nem is egy árkategória, attól én is le voltam nyűgözve.

Nekem a hangminőséggel nincs különösebb gondom (kb. 200 óra járatás után már érezhetően nagyot javult).

Én decemberben azért vettem meg, mert 30 ezer ft-ért el tudtam hozni, az meg akkor ajándék ár volt érte, ennyit viszont tényleg megért. :)
 

Ez se felel meg mindennek, de ahogy latom meg nincs megoldas, en most ilyet nyuzok: https://steelseries.com/gaming-headsets/arctis-pro-wireless

- tud ket eszkozt, de az egyiket wifi-n a sajat base station-jerol. ha a ket bluetooth eszkozodbol az egyik a PC, akkor ez megoldas, ha ket mobil eszkoz, akkor nem. cserebe egyszerre is szolhatnak, ket BT kapcsolatnal ilyen szerintem nincs, azok kozul amiket en lattam. unalmas konferenciahivasok alatt jol jon;)

- szvsz megnyugtato a hangminoseg

- nagyon kenyelmes, MIUTAN betorted a fejpantot (fembol van a merevites, par nap utan beall a fejedre, nekem al elso 1-2 nap szoros volt)

- mikrofon hibatlan

- van jack

- cserelheto parnak

- kikapcsol magatol, a wifi resze biztosan, 15 perc utan, ha nincs hang. A BT nem de az meg egy hetig is elmegy az egyik akksirol

 

Amit nem teljesit:

- nagyon nem 60k:)

- nincs zajszures

- nem tud 30 orat wifi uzemodba. csak BT-n szerintem igen, sose mertem meg, mert 2 akksi van hozza, az egyik mindig tolt a base stationbe

 

Amikor en vettem a Pixelbe Budapeste, akkor epp volt kint ilyen, ki lehetett probalni. Nem a wireless, de meretre, parnazottsagra, hangminosegre ugyanaz, csak log belole egy vezetek.

nekem pont ugyanez van, iszonyat zavart a fejpant, de ahogy ghostpunk is irja ez par nap utan eltunik, "betorodik", es utana minden jo. _ha kell mikrofon_, ezt vennem, en gamingre vettem illetve videokonfra.

 

en e mellett hasznalok ugyanarra a gepre kotve egy mid-range sennheisert is, ami kb ugyanez a kategoria arban v talan kicsit dragabb, annak erezhetoen szebb a hangja.

Azokat nem, onnantol, hogy megtudtam, hogy letezik ilyen, amin egyszerre lehet telefonalni es jatszani, ilyet akartam:) Ha neked annyira nem fontos a 2 wireless eszkoz csatlakozas, akkor azert kitagul a vilag. Valoszinu Arctis 7-et vennek. Ha elmesz a Pixelbe ott nagyon sok mindent ki lehet probalni a gaming cuccok kozul.

Elotte Steelseries 9H volt (igazabol most is van meg, csak kellett egy masik is), az is tokeletes volt. 4-5 ev utan vettem ra egy uj fulparnat Alirol, ujszerukent tudnam eladni:)

Arrol volt mar szo, hogy a zajszuresre miert van szukseged? Ha gyerek mellett akarsz dolgozni, akkor semmit nem fog erni. Ha egy markolo mellett, akkor teljesen jo, nem szoltam:)

HPH 98 - Csak teszteljétek, és döbbenjetek. Sztereo fejhallgató, elfordítható hangszórókkal, egyoldali kábelkivezetéssel. Semmi extra.

Nem trollkodtam. Komolyan mondtam. Kényelmes, szépen szól. Nem dzsunka. A nagy böszme fejhallgatók nyomják a fejedet. Ez könnyű, puha szivacsos. Miért lenne gond ha egész nap rajtad van? Miért gondolja bárki hogyha neve van valaminek, akkor az tuti hogy jó. Ami meg noname az csak sz@r lehet.

Azért noname mert még nem ismered. A Xiaomi is így kezdte, meg kábé mindenki. A CNN, a Microsoft is egy garázsban kezdte noname senkiként.

Két hete kezdtem el komolyabban fejhallgatókkal foglalkozni.

Ami előszőr szembetűnt, hogy ezekben a termékben baromi sokat számít a K+F, sokkal nagyobb differencia van belépő - középkategória között még egy brand gyártó esetén is, mint egy Xiaomi és Samsung telefon között.
Olyan aktiv zajcsökkentő technológiákat épitenek be, hogy leszartam a bokám, amikor kiprobáltam.

Nekem a fejlhallgató munkaeszköz, egy melós sem fog Parkside-al bohockodni, ha csak nincs rákényszerítve.

> egy melós sem fog Parkside-al bohockodni, ha csak nincs rákényszerítve.

Az akksis dokgaik pedig megalljak a helyüket. Foleg a pro vonal (eddig 2 volt nekik furo es flex).

Az osszest szetszedtem-osszeraktam, hihetsz nekem (es mind megvan, csak furobol 9 van:)

 

A vezetekes dolgaik tenyleg dzsuva szarok. Eddig meg az osszest vissza kellett vinnem:(

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Képes 2 db BT eszközre tudsz csatlakozni egyidőben: Nincs benne BT
Olyan minőségű mikrofon van benne, ami használható meetingek-re: Nincs benne semmilyen mikrofon

Ne mondd már, hogy ez nem trollkodás volt. Teljesen mindegy, hogy milyen kiváló vezetékes fülhallgató, ha az ember nem vezetékest és nem fülhallgatót keres.
 

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Sennheiser tapasztalat.

Nem zenehallgatásra való, azonban egy kb 100 eurós cucctól többet vártam. Két év használat után a fülpárnák ragasztója elengedett, a szivacs imitt-amott kikandikál. Ezt még hagyjuk, a nagyobb baj az, hogy a kábel külső szigetelése megrepedezett és alatta valami félig-meddig folyékony kék trutyi (golyóstolltintához hasonlít) van, amivel mindenem összekentem már. Mire rájöttem, mi okozza a kék foltokat az ingeimen már két inget dobhattam a kukába.

Erről a termékről van szó:

https://www.eposaudio.com/en/de/enterprise/products/sc-75-usb-ms-eul-headset-507098

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Audio Technica M40x ha vezetékes ha BT akkor m50xBT :)

Vezetékes: Marshall Monitor

Bluetooth: Airpods Pro

Taotronics SoundSurge 60

A füles fogyóeszköz, tökmindegy milyen drága, így inkább a már elég jó szintet szoktam belőni. 

  • Passzív szűrés nagyon jó
  • Aktív szűrés nem egy Bose, de egész jó
  • Kényelmes
  • 30 óra egy töltéssel tényleg, és ha kell, extrém gyorsan tölt
  • Van alin cserepárna
  • van madzag ha kell
  • kifordítható
  • hangminőség elég jó
  • telefonálásra közepes, de leginkább miattam. Az erős passzív szűrés miatt túl leszabályzom a saját hangom, így nem hallanak. Ha bekapcsolva marad az aktív zajszűrés, az belehallatszik a mikrofonba, legalábbis akkor nagyon panaszkodnak

Egyszer régen egy agybadugós madzagos aktív szűrős fülest vettem tőlük, azóta a sajátomat mindig onnan veszem. Érdemes azért a teszteket nézni, mert nyúltak be már 1-1 típussal a kevésbé szeretett kategóriába, de összességében a legjobb ár/érték arányú aktív zajszűrős füleseket gyártják az összes kategóriában. 

Erre írtam, hogy elég jó. Volt már jobb fülesem, de rosszabb is. 

Amíg "csupaszon" használtam, addig nekem kevés volt benne a magas, és élettelen volt. Aztán kicsit csaltam, felfedeztem, hogy a Spotify-ban van egy elég szépen finomhangolható EQ, de ennél is nagyobbat üt mellette a füledhez állítható hangprofil, ami nem csak a Spotify hallgatás közben él, hanem legalábbis Androidon rendszerszinten. Lemértem vele a fülem, persze az adott fülessel, és így kompenzálja a füles és az öregedő fülem gyengeségeit, így kifejezetten jobb kategóriásnak érzem. 

Azaz ha audiofil és eredeti hang mániás vagy, akkor nem jó választás. Ha tizenpárezerért kell egy jó nyúzható mindenes füles és szánsz rá kis időt a behangolásra, akkor viszont tudom ajánlani. Főleg ha zajt akarsz olcsón kizárni, egyszer valami reptéren kipróbáltam egy rakás aktív zajszűrős fülest, csak a Sony és a Bose voltak látványosan jobbak, a többit az akkori TT verzió vagy verte vagy minimum pariban volt. Azóta javult is.

Egy dolog tényleg hiányzik, a térérzet, gamer fülesnek és akusztikus live koncert hallgatásra nem jó.

Végül ez lett, köszönöm az ajánlást!

Az árához (22 khuf) képest: kényelmes, a mikrofon minősége hozza az elvárható szintet, a noise cancelling is simán hozza a 60 ezres Sony fejhallgató minőségét, 5 perc alatt 2 órányi használatot tölt, összecsukható, van jack és a zajcsökkentés stand-by állapotban is működik. 

Plusz pont, hogy kemény tartót adnak hozzá, nem csak egy szütyőt, mint a Sony. 

Ami negatívum: nem tud egyszerre két BT eszközt kezelni és a hangminőség nem jobb, mint egy wh-h900n-nek (talán a basszus nagyobb, viszont a dinamika-tartomány kissebb, de nem értek hozzá igazán). 

Örülök, hogy bejött. Ugyan nem tud párhuzamosan csatlakozni 2 eszközhöz, de nem felejti el a 2 párosítást, azaz a csatlakozó eszközön csak simán rá kell nyomni a csatlakoztatásra. Én tv és telefon közt szoktam váltani, a leggyorsabb a telefonon Bt ki, akkor átvált a füles a tv-re. Valamiért a telefonhoz jobban ragaszkodik, ha azon be van kapcsolva a Bt, mindig azzal kapcsolódik 

Ha azt a zenét akarod hallgatni, amit rögzítettek, nem amit a füles hozzárak / kihagy / módosít, akkor ajánlom: Shure SRH 840, vagy ha nincs ennyid rá, akkor 440. Ebben az árkategóriában tapasztalatom és sok mások tapasztalata szerint is a legpontosabb. Nekem most lett 3 éves a példányom, nem tervezem cserélni egy ideig az biztos.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!

Media Marktban összehasonlítottam ezt és a H900n-t valamint a 1000XM3-t.

Ha valóban fontos a zajszűrés, akkor legalább H900n-t vegyél (ezt múlt héten még 49-ért meg tudtam venni az Extreme Digitalban), szignifikáns a különbség.
Ez igaz a hangminőségre és az applikáción keresztül elérhető egyéb szolgáltatásokra is.

Zajszűrésben jelenleg egyik gyártó sem éri fel a Sony-hoz.

Ez is a füledre hat, csak a belső részére, a külsőt lehagyja. Hátránya, hogy nincs basszus, előnye, hogy gyakorlatilag olyan mintha hallanád a zenét ÉS a füled felé érkező többi hangot is, tehát nem izolál a környezettől.

Ha nem válaszolnék kommentben, hát küldj privátot!