Bejelentettek-e bércsökkentést/leépítést a munkahelyeden a jelenlegi koronavírusra/gazdasági válságra hivatkozva?

Címkék

Mennyire érinti a válság az IT szektort?

Választások

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 04. 08., sze – 10:23

Egyéb: Önkéntes alapon le lehetett mondani a béred x (maximum 5) százalékáról és emellett HO-ban vagyunk. Cégen belül voltak emberek akiket 3 hónap fizetetlenre küldtek.

Amúgy meglepően nagyon jófej volt a vezetőség, figyelembe vették mindenki körülményeit, pl akiknél gyerek van, nehezebb helyzetbe vannak ott elég volt 1% is, viszont voltak akik önként lemondtak 3 hónap bérükről úgy hogy melóban maradnak (fejlesztők, felsővezetés). Illetve túlórákat nem kifizetik hanem lecsúsztathatóvá tették külön kiemelve azt hogy ez ideiglenes.

Bonusz esetleges elmaradasa lehet hogy szoba kerult.

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Az 5-ös opciót el tudom képzelni, hogy vezetők mondogatják, de a saját tapasztalat az most néhány hét után, hogy home office-ban sokkal többet foglalkozok magával a munkával, mint ha bent kell ülni.

Szerkesztve: 2020. 04. 08., sze – 11:35

Egyeb: Nem, es valoszinuleg a valsag ellenere rekord evet zarunk, ugyhogy inkabb emeles valoszinu.

"You can hide a semi truck in 300 lines of code"

Úgy tudom, hogy nem lehet fizetetlen szabadságra küldeni senkit. A munkavállaló kérheti, a munkáltató adhatja. Max aláíratják az emberrel, hogy akkor most kérjél szépen fizetetlen szabit.

Vegre egy flame savazas!:)

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Csoportos elbocsátások voltak ÉS bércsökkentés a maradóknak, -20%. IT, Budapest, 2020.

Pontosan így.

Nem most, jóval korábban, HAY bevezetése kapcsán átéltem ilyet. Jött a HR, hogy ez az új béred és nagyon szeretnénk, ha aláírnád a szerződés módosítást (közös megegyezés, nem egyoldalú céges). Ha aláírtad, az lett az új béred. Ha nem írtad alá, akkor máris, készen, ott volt a másik papír, az utolsó munkanapoddal, végkielégítéssel stb...

Emberek szar pénzért, szar munkahelyen, szar főnökkel is képesek megülni évekig-évtizedekig. Szimplán csak azért mert gyávák váltani, félnek az új-tól. Lehet h. itt szar, de máshol lehet h. még szarabb lesz, és inkább marad. A munkahely pedig általában csúnyán ki is használja az ilyen embereket pont ezért. Aztán mikor ílyen szimpatikus módon kirakják, rájön h. van jobb hely is a világon, és veri a fejét a falba h. nem jött el már 5-10 évvel korábban!

Nem írod alá egyiket sem. Pont. Ha nem tartanak pisztolyt a fejedhez (ami esetben elég szar helyen dolgozhattál eddig is), nyugodtan megteheted. Nincs a Munkatörvénykönyv-ben olyan passzus, hogy a munkavállalónak KÖTELEZŐ aláírnia bármit is amit az orra alá tol a naccságos személyzetis tehén. Aztán kisétálsz, és gyorsan keresel egy munkajogi ügyvédet. Valószínűleg ki fognak rúgni, de kb. 1 éves bérednek megfelelő pénzt ki szoktak tudni perelni a cégből ilyen esetben. Közeli tapasztalat. Sokáig (több évig) tart, de közben lehet nézni más hely után, és a pénz végül meg fog jönni. Ha nem vagy rászorulva h. pont ezen a munkahelyen dolgozz nyugdíjig, nem muszáj ragaszkodni 1 helyhez sem, ezt én is megtanultam már rég. Ha bármilyen okból slamasztikában vagy, mert valóban nem tudnál más helyen könnyen munkát kapni, akkor mérlegelni kell h. önként bedugod-e a fejed a satuba. De ahogy itt írták mások is, van ahova lasszóval fogják az embert, nagy a világ.

Munkáltatói rendes felmondásnak hívják, a szerződésben szereplő felmondási idő felét kell ledolgoznod, a másik felében kötelező felmenteni a munkavégzés alól (fizetést kapsz).

Indoklásként beleírják a piaci hangulat változását, amit semmilyen munkaügyi bíróság nem fog a mostani helyzetben kifogásolni.

Ha nem lenne a mostani hisztéria, akkor viszont lényegesen nehezebb dolog megszabadulni a munkavállalótól, de akkor is érvényes, hogy a munkáltató van előnyben, mert pontosan tudja, hogy mit akar és a kirúgáshoz vezető lépéseket meg tudja tervezni munkajogászokkal. 

Szó sincs egyéves bér kifizetéséről. 

Ebben a helyzetben a rendes felmondás esetén nehéz lenne kiperelni bármit is, ha a munkáltató betartja a jogszabályokat (biztosítja a felmondási időt, adott esetben kifizeti a végkielégítést). A felmondást nyilván indokolni kell, de a vírushelyzet miatti problémák elég jó indoknak tűnnek.

És valóban nem kötelező aláírni, de az aláírás hiánya nem teszi semmissé a rendes felmondást. Viszont ha nem írsz alá semmit, a rendes felmondás feltételeinél rosszabbul nem járhatsz, tehát ha kétséged van, ne írj alá semmit. A munkajogi perrel óvatosan kell bánni, mert már nem az a helyzet, hogy a munkajogi per a munkavállaló számára mindenképpen ingyenes, ha vesztesz, az pénzbe kerül.

Kérdés, hogy rendes felmondással akartak megválni az embertől, v. jó birka módra aláírna bármilyen közösmegegyezéses szart, amiben lemond minden távolléti díjról és esetleges végkielégítésről.

"Viszont ha nem írsz alá semmit, a rendes felmondás feltételeinél rosszabbul nem járhatsz, tehát ha kétséged van, ne írj alá semmit. " Pontosan, ha nem tetszik amit beleírtak, nem kell elfogadni, legrosszabb esetben marad a rendes felmondás adta jogok.

Ha mindent korrektül találsz, el lehet állni a pereskedéstől. De azért hálistennek a magyar kkv-k jelentős része ettől a korrektségtől még nagyon messze áll, ezért félnek (joggal!) a munkaügyi perektől. A multik se jobbak semmivel, de ott több jogász van ezt támadhatatlanul előkészïteni, a kovácsésfia kóklerkft-ben meg gyorsan előrántanak vmi zugügyvédet, oszt amilyen annak a felkészültsége, olyan lesz az eredmény is.

Egyelőre minden a régiben folyik, kivéve hogy mindenki otthonról nyomul. Consulting, ecommerce (cloud, infra, egyedi fejlesztés, integráció, üzemeltetés).

Vendéglátóknak szállítunk informatikát, ahogy elestek, jött a főnök, h fele időben vagyunk bent, többi hóm ofisz, és kb 66%-os fizu. Meló nincs, gyakorlatilag tanulok a melóhelyen, van 2-3 óra meló, futárok, ilyesmi miatt kell valakinek bent lennie.

Ez mehet 3-4 hónapig, utána beszántja a céget.

Az egyik helyemen leállt az eladás, mert az ügyfelek nem vásárolnak, mert hozzájuk sem mennek ügyfelek.

"Szerencsére" a Q1 megvolt, akciókkal a végén lezárva. Q2 végén lesz/lenne a köv roham, de addig nem tud kifutni a Q1-es áru a partnereknél, így tuti sovány lesz az év, szerintem két Q megy a levesbe. Mivel nincs munka, a megbízást 70%-ra ajánlották fel, egyelőre csak két hónapra. A cégtulaj mindenkinek vett védőeszeközöket otthonra és pont tegnap volt egy zoom, hogy kihogyvan.

Tesóm svédeknél van szállodában. A napokban zártak be, csak hidegkonyha van. egyelőre 1-2 hónapot mondanak. Teljes bért kapnak, 30% szálloda+70% állami kipótlás. Ha mindenkit szélnek eresztenének, akkor később alig lehetne összeszedni a csapatot. Kicsit olyan, mint az F1-ben a stáb. 80-100 emberről van szó. Ha visszatér az normális élet, akkor egy 100%-os csapattal tudnak nekivágni onnan, ahol abbahagyták. Mem akkor kell embereket összevadászni és betanítani. Ebben is van logika. Remélem tényleg így is lesz.

Ugyanakkor a múszaki tervezői megbízásokból megszaladtak, mintha arra számítanának, hogy ha vége ennek, akkor beruházásokra lesz pénz.

Most sok cégnél elválik, hogy ki milyen jellem.

Akit forintban fizetnek, az minden évben "önkéntesen" lemond valamennyi fizetésről (ha a gyengülést fizuemeléssel nem kompenzálják). Azon kívül nálunk nem volt

Nálunk március 13-án kezdődött a HO(Legyen ez a T viszonyítási alap most). Semmi más változás nem történt azóta, csak annyi, hogy távolról dolgozunk.(IT) Lassan a 4. hetet tapossuk. Egyelőre halad előre minden... Persze később jöhet probléma, de nem értek valamit. Már a T+2 hét után több helyen már fizu csökkenésről meg csökkentett munkaidő, távmunka, fizetetlen szabi, rendes szabi, felmondás..stb változatos kombinációit vetették be. T+3 héten még több helyen van ez...

Vagy én nem látok valamit, vagy nem jön ki a matek. Hogy fordulhat elő, hogy a cégben 2-3 hetet lefedő tartalék sincs?!?!  Mi lesz akkor itt nyár közepére?

“Ha két hónap bevételkiesése lenne a cégeknek, 86%-ának kellene valami lényeges lépést megtenni. 47% a tulajdonos tőkeemelésére számíthat, 17%-nak két hónap kiesés esetén be kellene zárnia. Mindössze a cégek 14%-ának nem kellene semmit tennie, elélne a cég tartalékaiból két hónapig. Még az egészséges cégeknek is csak a 20%-a üzemelne el a tartalékaiból két hónapig és még ezeknek a cégeknek a 8%-a is bezárna egy rövid bevétel-kiesés esetén. S még egyszer: nem csak kisvállalkozásokról, hanem akár többszáz fős vállalkozásokról is szó van.”

Ez egyszerre nevetseges es tragikus, minimum 6 honapot nevetve tudni kene kihuzni, hiszen van pl. tartalek..

A gazdasági trend arról szól, hogy ha van pénzed, fektesd be, pörgesd. Sőt: ha van bevételed, akkor akár hitelt is vegyél fel, mert bőven ki tudod termelni. Namármost ha van rezsi (bérek, gépek, irodák, ...) és nincs bevétel, akkor ez a modell földbe áll.

Egy ilyen trend minden idoszakban hibas modellhez vezet, mert virus sem kell hozza, barmikor johet olyan korulmeny, amiert pont neki nem lesz egy ideig annyi bevetele, erre egyszeruen mindig keszen kell allni (maganszemelykent is, megjegyzem).

A kérdés, hogy mit csinálsz a félretett pénzzel.  A párnacihában tartani magánszemélynek se biztos, hogy célszerű, a cég meg jó eséllyel ha nem használja fel azonnal, akkor nem egy sima bankszámlán parkoltatja, hanem befekteti. Az meg, hogy mennyi a hosszabb távú és mennyi a likvid befektetés, erősen tud változni.

Hogy fordulhat elő, hogy a cégben 2-3 hetet lefedő tartalék sincs?!?! 

Lehet hogy van, lehet hogy abból fizették ki a fizut. Vagy épp úgy döntött a tulaj, hogy inkább saját tartalékká konvertálja, mert pár hónapig úgyse lesz semmi, addig úgyse tart ki, szóval minek égesse el? Itthon szinte a komplett vendéglátás leállt, egy hónapja, ami működik az is csak csökkentett személyzettel, még attól is jobban beesett bevétellel.

Mi lesz akkor itt nyár közepére?

Ha nem lesz vége _nagyon_ hamar ennek a "korona miatt tökönlőjük magunkat" témának, akkor nyár elejére is baromi nagy bajok lesznek, és még utána is sokáig. A mostani kb. 1 hónap is már tragikus, de egy pár hónapos leállás után senki se akar majd fogyasztani, mindenki tartalékolni fog majd. Senki nem akar majd ruhát venni, cipőt venni, autót venni, notit venni, TV-t venni. Jó még a régi, nincs semmi baja, akkor meg minek? Túrizmus, vendéglátás szintén szopóágon marad, jobb lesz az erre elkölthető pénz a párnacihában. Ez nyugaton is ilyen lesz, itthon meg különösen, mert itt a kormány láthatóan telibe szarja a munka nélkül maradt embereket és cégeket. 13. havi nyugdíjat jelentettek be, ezt még mindig nem hiszem el...

Ezt a nyugdíjas szülők sem értik a családban. :) A pénzüket akkor is megkapják, ha senki más nem.

A másik a 75e diploma 10-15 év távlatára is. Azt hittem ez csak az idén végzősökre vonatkozik, de aztán olvasom, hogy mindenkire. Ezt most mit old meg? Már rég a munkaerőpiacon vannak, akiknek beragadt, mert 10-15 év sem volt elég, hogy kiváltsák. Ez egy látszatintézkedés a semmire.

Itt az a kérdés, hogy miután elült a por, hogyan indulnak újra. Az eddig is jól működő csapattal, vagy lehet megint embereket vadászni... Most arra megy ki, hogy tartsd azt a csapatot amivel jól tudsz menni utána...

 

A 13. havi nyugdíjra úgy reagáltam mint Travolta a Ponyvaregényben...