EPP őszintén: "ehhez sem volt igazán tökünk"

Fórumok

Pórbálja az Index is magyarázni a bizonyítványt, de kevés sikerrel:

Az Európai Néppártnak sikerült négyszögesítenie a kört a Fidesszel

Lefordítom mi történt valójában:

Az EPP becsicskult.

Kezdődjön a flame! ;)

Hozzászólások

"A Fi­desz akkor tud az Eu­ró­pai Nép­párt­ban ma­radni, ha szer­dán nem csu­pán a párt ki­zá­rá­sára, de tag­sá­gá­nak fel­füg­gesz­té­sére sem kerül sor" - mondta az MTI-nek a Mi­nisz­ter­el­nök­sé­get ve­zető mi­nisz­ter, a párt al­el­nöke. - ripost

Jah, csak elfelejtetted elolvasni a linkelt Index cikket. Nem felfüggesztették.

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. Ez a döntés tulajdonképpen egy politikai kommunikációs mestermű, amely összefésülte az Európai Néppárt és a Fidesz érdekeit.
Legalább négyféle érdeket kellett összeegyeztetnie az Európai Néppártnak a Fidesszel kapcsolatos vitájában:

  • Az EPP-nek be kellett bizonyítania, hogy képes valódi lépéseket tenni azért, hogy megvédje a saját maga által vallott értékeket, amelyeket a magyar kormány nem tart tiszteletben.
  • Meg kellett mutatni, hogy a pártcsalád a belső viták ellenére egységes és erős, és érdemes azokra a pártokra szavazni a választásokon, amelyek a Néppárt tagjai.
  • Bent kellett tartani a Fideszt a pártszövetségben, hogy ne váljon belőle egy elszabadult EU-ellenes hajóágyú, és hogy megmaradjon az esély arra, hogy az EP-választás után továbbra is az Európai Néppártot fogja erősíteni a szavazataival az Európai Parlamentben.
  • A Fidesznek azt kellett megmutatnia, hogy nem hajlik meg egy tucat kisebb párt akarata előtt, és az Európai Néppárt vezetése sem tudja dróton rángatni.

    A nap végére minden érintett boldogan nyugtázhatta, hogy ezeket az érdekeket mind sikerült belegyúrni egy bűvészmutatványnak is beillő megoldásba, amelynek a lényege, hogy a Néppárt szó szerint nem a Fidesz felfüggesztéséről szavazott, hanem abba egyezett bele, hogy a Fidesz felfüggeszti a saját párttagságát egy meghatározott időre.

Ha igazán komolyan gondolták volna, akkor kizárás lett volna. Persze, ha nem kellene az EPP-nek a Fidesz. Ez így egy bohózat, amit a kizáráspártiak részére, akik elhitték, hogy majd most jól megmutatják.

A Twitter-en oda is dörgölték ezt jó páran Joseph Daul orra alá:

https://twitter.com/JosephDaul/status/1108421967756042240

--
trey @ gépház

nyilván, ha betolom a lófaszt a seggembe, akkor már nem tudnak seggbebaszni a végeredmény ugyanaz: fel lett függesztve a fidesz szavazati/érdekérvényesítési joga

pár napja még az "A Fidesz és az ország méltóságáról" volt szó most meg ő maguk kérik azt ami ellen tüntettek.

Hogy lenne mindegy, hogy én függesztem fel a tagságom valahol, vagy engem függesztenek fel?

Pont ez a politikai bűvésztrükk lényege. Hogy azt hidd, hogy itt történt valami. Pedig semmi sem történt :D

Véleményed szerint komolyan fellépett az EPP a Fidesz ellen? :D

--
trey @ gépház

> Hogy lenne mindegy, hogy én függesztem fel a tagságom valahol, vagy engem függesztenek fel?

A végeredmény szempontjából ugyanaz. Kb mintha kiállnék valakivel boxolni, aztán amikor látom hogy nem tudok nyerni, akkor azt mondom hogy mégse akarok indulni, így továbbra is mondhatom, hogy veretlen vagyok.

> Véleményed szerint komolyan fellépett az EPP a Fidesz ellen? :D

Szerintem a szavazati jog felfüggesztése komoly fellépésnek számít, de nyilvánvaló, hogy jóval több egyeztetés történt a háttérben, mint amit mi láttunk mert hát ez a dolguk: politikusok politizálnak...

Dehogy ugyanaz! A Fidesz nem akart boxolni az EPP-vel. Az EPP _egy része_ esett neki a Fidesznek, hogy ki kell zárni. Az EPP másik része remegett, hogy nehogy kizárják, mert kell a támogatás. Az EPP még felfüggeszteni sem merte, mert Orbán azt mondta, hogy ha felfüggesztik, akkor kilépnek.

Erre jött a mesteri terv, hogy majd indítanak egy vizsgálatot, a Fidesz meg addig köszöni, kiül. Majd értesítsék, ha van valami.

Tehát onnan indultunk, hogy majd jól ellátjuk a baját és ebből lett, hogy hozzá sem mertek nyúlni.

--
trey @ gépház

> Az EPP _egy része_ esett neki a Fidesznek[..]Tehát onnan indultunk, hogy majd jól ellátjuk a baját és ebből lett, hogy hozzá sem mertek nyúlni.

Hozzá se mertek nyúlni vs. 190 igen, 3 nem szavazattal elfogdták, hogy vizsgálatot indítsanak a fidesz ellen és felfüggesztik a néppárton belüli szavazati jogát.

Nyilván nekik az a jó, ha a fidesz továbbra is a tagjuk és úgy szavaz az EU parlamentben, ahogy ők a pártcsaládon belül eldöntik. Főleg úgy, hogy a a fideszt kizárták a döntésekből, így az ő pártcsaládon belüli szavazataik értéke felértékelődik.

Szóval számukra igazából ez sokkal ideálisabb felállás, mint ha kizárták volna.

+1 a Fidesznek ez volt a legjobb lehetőség... Mert amúgy is elkaszálták volna őket egy felfüggesztésen (nem kizáráson!) ezért előbbre ment a történetnek és mivel ők maguk kérték, így itthon el lehet adni a "népnek" + treynek ,hogy mekkora győzelem ez! Meg hogy nem is lettek felfüggesztve.

hm, végülis jah fordítsuk le, Trey beszélget a főnökével, aki ki akarja rúgni, legalábbis ez "lebeg" a levegőben"... de majd egy nagycéges "szavazáson" ő elébe megy ennek és "beteget" jelent... Vagy mondja azt hogy "kérem vizsgálják felül a kérelmet..."..

Aha köszi ^^

hihetetlen

ps.: ez kb. olyan jellegű magyarázattal egyenlő hogy a közpénz elvesztette közpénz jellegét......... Kósa miniszter úr...

Hahahah. Úgy estek neki, hogy kizárják. Ehelyett, a színfalak mögött jól hátba veregették egymást.

Erre te: most jól megmutatták nekik!

Bruhahahah.

Hallod, kíváncsi leszek a 3 bölcs vezette vizsgálat eredményére. Nehogy a végén kijöjjön, hogy rendben találtak mindent (mint Ausztria esetében, mert ugye ellenük már folyt egy pontosan ilyen színjáték), mert akkor bizony sokaknak kell önként, dalolva kellene kilépnie az EPP-ből (főleg a 13 nagypofájú pártnak), hogy ne maradjanak arcvesztés nélkül. Bár, ezeknek gerince nem nagyon van, szerintem simán menne tovább az élet.

--
trey @ gépház

Én is a szerecsenmosdatás részének tartom a 3 bölcs vizsgálódását.
Különben minek vizsgálnák a nyilvánvalót, ha nem azt akarnák megállapítani, hogy minden rendben van?
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

> Erre te: most jól megmutatták nekik!

A politika nem arról szól, hogy ki mutat meg mit a másiknak, hanem minden fél keresi a számára legjobb megoldást. Ebben a helyzetben politikailag az EPP-nek ez a legideálisabb felállás: megtartják az EU parlamenti voksaikat, de mégis kizárják a fideszt a tárgyalásokból.
Csak azt nem értem, hogy a fidesznek mi a jó ebben. Főleg, hogy úgy nyilatkoztak, hogy felfüggesztés esetén a Fidesz és az ország méltóságának megőrzése érdekében kilép az EPP-ből. Tényleg ennyire bíztak benne, hogy nem lesz semmi retorzió?

Ha elüt egy autó kommunikálhatom, hogy: haha nézzétek milyen jól megmutattam az autósnak, hogy még egy biciklisen se tud áthajtani sérülés nélkül. Közben meg én leszek aki korházba kerül a következő pár hónapra.

Maradjunk annyiban, hogy a véresszájú "ki kell zárni, de azonnal" EPP-tag bohócoknak ez egy zakó, az EPP egészének és a Fidesznek pedig egy patt.

Nem úgy szoktak elbánni valakivel, hogy egy olyan helyzetet teremtenek szándékosan, hogy minden fél a saját szájíze szerint kommentálhassa a dolgot. Márpedig ez történt.

--
trey @ gépház

Látom nem érted még mindig. Természetesen bármit lehet bárhogy tálalni. Hazudni is lehet.

Itt azonban _szándékosan_, _mindkét fél részvételével és közreműködésével_ történt egy háttéralku, aminek egy olyan szándékosan kreált helyzet lett az eredménye, ami mindkét félnek politikailag jó. Mindkét fél kommunikálhatja a saját sikerét és meglepetés: valahol mindegyiknek igaza van.

De, hogy ez előállt, az mindenképpen az EPP-nek megalkuvás, hiszen ők kezdtek el erősködni. Ez az egész a közelgő választásoknak szól.

Aki nem látja a szemfényvesztést, az vak.

--
trey @ gépház

> Látom nem érted még mindig.

Számomra világos, hogy az egyeztetések eredményeként a felfüggesztéssel az EPP megkapta a a fidesz elleni fellépést, a fidesz meg azt, hogy kommunikálhatja, hogy ő függesztette fel magát, cserébe "becsicskul" és továbbra is úgy szavaz, ahogy a pártcsalád kívánja.

Továbbra sem látom, hogy ez a helyzet miért kedvezne a fidesznek. Oké, eldöntheti, hogy kilép-e vagy megvárja a jelentést, de ez nem újdonság: ezt eddig is megtehette volna bármikor.
Viszont elég sokat veszített azzal, hogy kizárják a döntéshozatalból és a pártcsaládon belüli egyeztetésekből.

Figyelj, szándékosan az Indexről idézek, nehogy az a vád érjen, hogy elfogult lapból:

"Perceken múlt a Fidesz kilépése a Néppártból, a németek sokat segítettek a kompromisszumban. [...] Orbán Viktornál ott volt az aláírt kilépőnyilatkozat arra az esetre, ha nem a Fidesz javaslatát fogadták volna el, írta a lap.

Hozzátették: a német delegáció mindenképpen arra törekedett, hogy a Fideszt szervezeten belül tartsák, és Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke – a Fidesz kilépési nyilatkozatának ismeretében – sokat tett azért, hogy az ülés kompromisszummal záruljon."

Nekem ebből nem az jön le, hogy a Fidesz rimánkodott, hogy maradhasson, hanem fordítva. Egyesek erősen törekedtek arra, hogy ne lépjen ki. Innen kedve a Fidesz diktált: ok, maradok, nem szarok bele nektek a levesbe, de azzal a feltétellel, hogy elfogadjátok, mi függesztjük fel saját magunkat. Az érdeketekben.

Már korábban is kérdeztem, de válasz nem jött. Az tudjuk, hogy az EPP-nek miért kell a Fidesz. Azt még nem, hogy a Fidesznek kell-e és ha igen, miért kell az EPP.

--
trey @ gépház

> ok, maradok, nem szarok bele nektek a levesbe, de azzal a feltétellel, hogy elfogadjátok, mi függesztjük fel saját magunkat.

Ezt továbbra se látom, hogy mitől lenne győzelem a fidesz számára: ezzel elvesztették azt a lehetőséget, hogy a számukra kedvező döntések szülessenek cserébe azért, hogy origóra kiírhatják, hogy nyertünk!

> Azt még nem, hogy a Fidesznek kell-e és ha igen, miért kell az EPP.

Ugyanaz amiért a legtöbb szavazattal rendelkező párthoz tartozik a parlamentben: így van a legnagyobb esélye, hogy számodra kedvező eredménye lesz a EU parlamenti szavazásoknak.
Meg azért, mert presztízs a legnagyobbhoz tartozni, valamint egy jóval kisebb pártcsaládban kevesebb kapcsolati tőke, rálátás az eseményekre.

Az hogy ott volt a kilépési nyilatkozat nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki akart lépni.

> Nekem ebből nem az jön le, hogy a Fidesz rimánkodott, hogy maradhasson, hanem fordítva

Orbán Viktor levele az egyik kizárást kezdeményező politikusnak, amiben elnézést kér a támadó nyelvezetért és azt kéri, hogy vonja vissza a kezdeményezést: https://twitter.com/wbeke/status/1106145764647100416/photo/1

Ha valóban ki akart volna lépni, akkor miért küldött volna ilyet?

hogyne lehetne :)
csak az nem nagyon megy, hogy kilépnek az unióból, de megtartanak minden előnyt:
- északír-ír határátlépés
- gibraltár
- szabad tőkeáramlás a kontinens felé
- vámmentes kereskedelem a kontinens felé
- agy- és munkaerőelszívás a kontinensről

és akkor még a belső ellentétek, mint skócia ellenállása.
örülhetnek ha az egyesült királyság egyben marad. úgy-ahogy.

Ezért szurkoltam a hard brexitért, de ehhez gyávák a politikusaik, és a pénzügyi szektor nyavalygása miatt inkább a demokráciát is felfüggesztik. A nép csak addig úr, amíg a tőkéseknek ebből nem származik vesztesége.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

nem hiszem hogy szeretnék a kőkorszakba visszarepíteni magukat :))

és hát nem csak a tőkéről van szó.
az írek már mozgolódni kezdtek a népszavazózás után, szinte azonnal.
már volt egy-két ex-irás támadás is.
nem akarhatják ezt igazán.

persze azok a vidékiek, akiket ez annyira nem érint, azok benyalták, hogy van élet az unión kívül.
hát vanni-van, csak koránt sem olyan békés, nyugodt, könnyű, és főleg sokkal drágább lesz:)

Ha megnézed a Fidesz médiát (vagy a köztévét), az már szerintem el van döntve, hogy a Fidesz kilép.
Ez a komédia arra kelhet, hogy ez a táborban ne okozzon zavart.

Az EPP megvan a Fidesz 1x képviselője nélkül is, sőt a Fideszre és Orbánra a konkurensek külön kampányt is építenek.

Webernek viszont kell Orbán szavazata, hogy Junker utódja lehessen.

Ez az optimista forgatókönyv, a pesszimista, hogy össze fogják mosni az EPP vizsgálatát az EU-val és megkezdődik a HUXIT előkészítése.

Na ez lesz az a pont, amikor lelécelek ebből az országból. :)

Szerintem attól nem kell tartani, hogy a Fidesz HUXIT-et kezdeményez (max nagyon végső elkeseredésében).
Viszont az már reálisabb veszély, hogy egy megjelenő szélsőséges párt kihasználja az EU ellen hangolást és egy HUXIT-el próbál népszerűséget szerezni. (akár mindezt külföldi pénzből megtolt kampánnyal)

Ebben a politikai elitben a Fidesz a legszélsőségesebb párt, az irányított kapitalizmusával, alkotmányos berendezkedés megváltoztatásával, népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyásával, nemzetközi szerződések folyamatos vétójával.

Amit ki tudtak eddig facsarni azt mind megtették.

Megint egy példa:

Az EU kiír energetikai pályázatokat, a miniszterelnök sógora erre rárepül, az önkormányzatoknak kvázi kötelezővé teszik, hogy az Elios-t megbízva csereltessék le a kültéri lámpákat.

A beruházás megtérülése és haszna (fény mennyisége és eloszlása) is erősen kétséges.

Az EU a valódi versenyeztetés hiánya miatt eljárást indít és kéri a magyar hatóságokat, hogy az eredményre hivatkozva indítanak eljárást.
A legfőbb ügyész a Fidesz kezében van, nem rendel el nyomozást.

Az EU ezek után erősebb kontrollt akar gyakorolni a pénzek elköltésére és feltételekhez akarja kötni a támogatást.

Én erről még azt tanultam, hogy létezett eredeti tőkefelhalmozás. Értem, hogy lehet ezen rágódni, de szerintem nem az a fontos, hogy Strabag vagy Közgép - „G”-nap előtt - zászló lobog a legtöbb építkezésen. Mert gondolom, akkor minden rendben van, amikor Strabag, DBR-metró meg Nokiás doboz.

Azt mondom ezzel, hogy az ember gyarló, a korrupció örök, az ég kék, a fű zöld, a víz nedves. Nem mondom, hogy hunyjunk szemet, de olyan nem lesz, hogy korrupciómentes minden, legfeljebb ügyesebben csinálják. Ellenben vannak fontos társadalmi kérdések, amelyben a közízlés és a liberális baloldal értékrendje Magyarországon nem találkozik.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

ezzel csak egy baj van.

nem volt nokiás doboz, sem nejlonzacskó. ami nem jelenti, hogy ne lett volna v.milyen korrupció, csak azt, hogy az akkori feljelentők szerint, a cél szentesíti az eszközt, csak eleve rossz volt a cél.

a cél nem a közélet tisztasága, hanem a hatalom vissza- ill. megszerzése volt. és ennek érdekében hajlandóak voltak (egymástól is) lopni, zsarolni, eskü alatt hazudni, gátolni a nyomozást, sikkasztani.

ez pedig már túlmegy az eredeti tőkefelhalmozás fogalmán. ez szervezett bűnözés.

És mint tudjuk, az efféle jellemhibák politikai hovatartozástól függenek. Tehát vannak a narancs ördögök, meg a piros, zöld, barna, lila, stb. angyalok. A sajtótájékoztatójukat látva mindig hunyorognom kell, mert bántja a szemem a glória fénye...

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A civil szervezetekkel semmi bajom nem volna, amíg a parkben lévő padok festéséről gondoskodnának, vagy kóborkutyákat méltó körülmények közé helyeznének. A gond azzal van, hogy politizálnak, kifejezetten a kormányzat ellenében. Azon kormányzat ellenében, amelynek intézkedéseivel a társadalom többsége egyetért, hiszen éppen ezért nyerték meg a választásokat. Így tehát szememben ezek a civilnek nevezett szervezetek nem mások, mint meghatározott politikai célokért küzdő entitások, amelyekre nem vonatkozik a pártfinanszírozás limitje, viszont hatalmi csoportok, idegen államok érdekében fejthetnek ki politikai tevékenységet. Ki kellene vágni az összeset az országból. Azzal mégis mi a baj, hogy látszódjon, honnan is finanszírozzák ezeket? Ez a transzparencia, semmi egyéb, de már emiatt is prüszkölnek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

a civil szervezeteknek nem csak az a dolga, hogy papírt gyűjtsön a cserkészekkel, v sütit áruljanak a vadon leányai cserkészcsapattal:)

és hát minden politika. a parkban lévő padok festése is.
és adott esetben a jogi segítségnyújtás is.
meg az iskolafenntartás is.
meg a kórházi segítségnyújtás is.
és a környezet- városvédelem is.
és az elesettek hajléktalanok segítése is.

ezekből pártpolitikát a pártok kreálnak, nem a civilek.
főleg akkor amikor kormányon nem hajlandóak ellátni a feladatukat, pl. hogy fenntartsák az alájuk tartozó intézményeket, kórházakat, iskolákat...

és ekkor, amikor - nevetséges módon - 10 pár zokni miatt ráküldik az apeh-et egy civilszervezetre, mert az - ki tudja miért - politikai megmozdulásnak tekintik, mire kiderül, hogy zoknibábokhoz kellettek egy gyerekkórházba v. óvodába v. ilyesmi?

ez a paranoia. mi jön még? békaemberek ürgebőrbe vallt titkos iratok, meg ilyesmi:))

mert koncepciós perek karaktergyilkosságok már vannak...

A 3 bölcs között aki vizsgálódik a Fidesz jogsértéseiről Orbán lekötelezettje és barátja is van. Aki meg eddig kritizálta az is visszafogott volt az utóbbi napokban.
https://index.hu/kulfold/eurologus/2019/03/21/harom_bolcs_europai_neppa…
Jöjjenek el Magyarországra és kérdezzék meg az utca emberért, főleg a Fidesz hívőket, és egyértelmű lesz a kép!
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Fiatalos hévvel gondolhatjuk éppen, hogy az EPP elgyávult. Kizárás helyett a felfüggesztés lassabban ölő, de gyilkosabb méreg. Bizonytalanságban tartja Orbánt, aki bármerre mozdul rontja az esélyeit. Azt sem lehet tudni, meddig tart a bizonytalanság. Az EPP játszhatja a "jó döntéshez idő kell" játékot.

Ezenkívül: Miért az EPP becsicskulásáról van szó? Reggel még azt mondták, ha felfüggesztik őket, akkor kilépnek. Felgüggesztették, de mégsem léptek ki. Helyette kaparnak. Akkor ki csicskult be?

--
ulysses.co.hu

Jaja, csak nem a felfüggesztésről szavaztak (szemfényvesztés) :D

"Szerdán az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz felfüggeszti a Néppárton belüli jogainak gyakorlását. Egész pontosan: „Az Európai Néppárt elnöksége és a Fidesz egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az Európai Néppártban addig, amíg az értékelő bizottság jelentése elkészül"."

Ez egy bohózat nektek. Weber pontosan tudja, hogyan kell egy picsával két lovat megülni. Háborognak is miatta azok, akik átlátnak a szitán:

Orbán egyik régi kritikusa nagyon kiakadt Manfred Weberre

Leírta az Index, tőle szokatlan pontossággal, hogy miért kamu az egész. Ez a színfalak mögött lezsírozott színjáték. Ha az EPP kemény akart volna lenni, kizárták volna a Fideszt. De nem, mert kell nekik a támogatása. Ezért háborog Rui Tavares.

--
trey @ gépház

Korábban leírtam a véleményemet. Azzal kiegészítem, hogy szerintem Orbán csapdába esett. A végkifejlet még bármi lehet, de most Orbán sorsán sokat ronthat, ha az EPP ártani akar neki. Hogy akar-e az attól függ, hogyan változik később a hangulat.

Amúgy maximális tiszteletem a lehetetlen feladat felvállalásáért.
--
ulysses.co.hu

Szerk:
Úgy értem, hogy a felfüggesztés többet árt Orbánnak, mintha egyszerűen kizárták volna. Most ugyanis az lesz, hogy semmi sem lesz. Nem lesz döntés, Orbán ott marad a semmiben.

Hát éppen ez az. Bármit tesz rosszabb helyzetbe kerül, mintha azonnal kilépett volna. Mert így azután probál majd csatlakozni egy másik szövetséghez, hogy előző héten még kijelentette, hogy teljes erőből az EPP kampányát tolja. Egyszerre kommunikálja, hogy az EPP összeszűrte a levet a liberálisokkal, ugyanakkor kapar a bennmaradásért. Ha meg semmit sem csinál, akkor magától romlik a helyzete az idővel.
--
ulysses.co.hu

Nem követtem, mert szerintem vihar a biliben (hiszen úgyis az EU szétesését várjuk), de van egyáltalán olyan európai szintű formáció, amibe érdemes volna belelépni?

Vagy Salvini és Orbán ketten alapítsanak egy pártot? Volna annak értelme?

El tudom képzelni, hogy éppen azért húzza ezzel az időt a Fidesz, mert közben az új formáció megalapításáról tárgyal. Az volna szép, ha bejelentenék Salvinivel közösen, hogy megalakították a nemzeti frontot, vagy valami hasonlót.

Nem hiszem, hogy egy helyszínen levő levél lenne "az a levél", amivel egy ilyen kilépést elintéznek. Lényegtelen, hogy ott volt, vagy sem (ebből a nagy leleplezésből nem derül ki), a lényeg az, hogy megküldi-e a Fidesz a levelet vagy sem. Nem hinném, hogy Orbán postás lenne.

Leírták egyértelműen: a németek komoly közbenjárása kellett a _kompromisszum_ megkötéséhez. Itt kompromisszum született. Bármit is állítanak a felek.

--
trey @ gépház

a zindexen azt irtak hogy a kdmp-t nem fuggesztettek fel, tehat ok tovabbra is megfigyelhetik mi tortenik a nagy bandaban, az infot meg 1:1-ben atadjak Orbannak. meg ha jol ertem ez csak a parton beluli csorte, a tobbi EU-s szavazason ugynaugy szavazhat a fidesz.

--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Semmi nem lep meg az EU-val kapcsolatban... amikor behajtották az országot a nagy közös disznóólba, akkor még arról volt szó, hogy gazdasági unió. Azóta sajnos már minden a normális ember ellen van, mindenféle beteg dolgokat erőltetnek ránk. Még több bűnözőt, még több buzit, még több idegent. A legfontosabb az aberráltak és a kretének jogai, meg CEU diplomát árulni, ha elég gazdag egy szellemi fogyatékos, akkor legyen neki is joga diplomához.
Ehhez a foshoz képest még a szovjet-blokkban élni is sokkal jobb volt.
Az EU vagy átmegy egy gyökeres változáson, vagy széthullik.

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Titkosszolgálatok fedőszervezeteinek - akarom mondani NGO-k - ténykedésének megengedése, politikai nyomásgyakorlás, szuverenitás korlátozása, nemzeti hatáskör szűkítése. Mellesleg azzal, hogy lényegében nincsenek belső határok, a más eu-s országba beengedett ****-k nálunk is megjelenhetnek. Bár ideje volna fegyveres határőrökkel védeni a hazánkat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azzal mi a baj, hogy megjelensz itt? Mert amúgy mi a baj az oroszokkal? Már úgy értve, az amerikaiak jelenléte szerintem jelentősebb, vagy mondjuk a németeké, netán a kínaiaké. Vagy most mi van? Amúgy meg:

https://index.hu/napirajz/2019/03/18/almales_dobozok/

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Van nyersanyaguk, energiájuk, fegyverük. Abban meg nem értünk egyet, mi az ország érdeke. Nem hiszem, hogy az, hogy a világ legnagyobb, és egyébként következménynélküliséget élvező háborús bűnös államához dörgölőzés az érdekünk. Tudod, 1945.08.06 és 1945.08.09., de említhetném Vietnamot is, meg megannyi „apróságot”, ideértve államok destabilizálását, Líbiát, Ukrajnát.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szóval, a 70 évvel ezelőtti világháborús tettek alapján kellene a XXI. századi szövetségi rendszerünket kialakítani.

Egy olyan háborúban, ahol az egyik fél iparositott technológiával gyilkolt le egy komplett népcsoportot, a másik pedig már annyira nem tudta kitölteni a malenkij robotra küldendő kvótát egyenruhás emberekkel, hogy a szembejövő postásokat és budapesti belvárosi szállodák londinereit fogdosták össze (ezt még én sem hinném el, ha nem a történész anyósom mesélte volna).
A derék Japánok pedig Kína 1937-s lerohanása alatt még gyorsan végeztek úgy 200.000 emberrel.

Sokkal praktikusabb szempont, hogy Oroszország simán anektálta a szomszédunk egy részét és kostolgatja a Balti államokat.
Ha nem éri be ennyivel, akkor mi fogunk kilincselni az EU-ban, hogy fogadják be a hozzánk jövő ukrán menekülteket.

Most ugye arról az annexióról beszélünk, amely úgy kezdődött, hogy a hivatalban lévő kormányfő nem írta alá az EU csatlakozási dokumentumot. Mintha az EU-hoz muszáj lenne csatlakozni. Nézz már körül a világban, ki is az agresszor: az az USA, aki a NATO által rámászik az orosz határra, vagy az az Oroszország, aki a saját érdekszférájában megálljt parancsol?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

És ez ugye azt jelenti, hogy rendben van az, hogy a ruszkik megtámadnak egy szomszédos államot. Mármint szerinted, és a ruszkipropagandát hozzád hasonlóan toló nick-ek szerint.

És hol van ilyenkor az általad szokszor hangoztatott szuverenitás? Tudod, ami vesszőparipád szokott lenni, már amikor az EU elleni ruszki propagandát tolod?

A Szovjetunió szétesésekor nem kellett volna azt a területet elengedni az oroszoknak. Amúgy nincs rendben, de az egész balhé nem lett volna, ha tudomásulveszik Janukovics azon döntését, hogy nem írja alá a társulási szerződést. Amelyhez egyébként joga volt, mert ha kötelező lenne az aláírás, akkor nem is lenne arra szükség.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

De elengedték. Az a terület akkor az Ukrán SzSzK része volt, aztán amikor borult a SzU, akkor az Ukrán SzSzK-ból lett Ukrajna. És ennek az Ukrajnának a területi épségét a különböző - akkor már - orosz kormányok jónéhány alkalommal _garantálták_ Ukrajna területi integritását, politikai függetlenségét, stb.

Amúgy az egész balhé onnan kezdve nincs rendben, hogy a ruszkik megtámadták az egyik szomszédos államot. A többi meg csak terelés, a ruszki propaganda része.

Persze, a dolgok függetlenek. Az USA politikailag, jogilag, társadalmilag, gazdaságilag homogenizálni akarja a világot, s ezen elképzelésében Oroszország egy elég rendes homokszem. Amúgy nézőpont kérdése, mert valójában megvédte a kelet-ukrajnai oroszokat, akik arrafelé elég sokan vannak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Igen, csak azt nem értem, hogy az unió miért ekkora balfék.

Ráveszik az uniót, hogy bojkottálják az oroszokat, az EU-ból távozó export helyét meg sok helyen Amerika vette át. Oroszország bojkottjából Amerika nyertesen került ki.

Amerika olyan jó szövetséges, hogy már ellenség sem kell nekünk.

Az amerikai tudósok megmondták, hogy földrajzilag Amerika periféria. Ahogy kiépülne egy egységes Európai-Orosz-Kínai kereskedelmi tengely, Amerikának esélye sem lenne felvenni vele a küzdelmet. Sem emberállományban, sem technikailag, sem földrajzi adottságai révén nem képes versenyezni.

Az egyetlen megoldás mindhárom nagyhatalom bomlasztása és egymás ellen hergelése. Létkérdése Amerikának a bomlasztás.

Az ukrán háborúnak Ukrajna az egyetlen vesztese, Amerika, Oroszország győztesként kerültek ki. Az ukrán bábkormányok átjátszottak szinte mindent az USA-nak, ott meg megmaradt egy szétlőtt ország, középkori szinvonalon, 5-10 milliós emberveszteséggel (kivándorlás). Már a balhé elején tudni lehetett, hogy Ukrajnában nem lehet győzni.

Olyan hülyeségekkel etették a népet, hogy majd európai fizetéseket kapnak, mindenki gazdag lesz, az oroszok tehetnek a nyomorukról, stb...
Mint a migránsok, akik lakást és autót vártak Európától, háborút kaptak helyette.

Btw Ukrajna lemondott az atomfegyvereiről azzal a feltétellel, hogy a nagyhatalmak garantálják a területi integritását:
"A Budapesti Memorandum elnevezésű nemzetközi szerződést 1994. december 5-én, Budapesten írták alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) itt megtartott konferenciáján. Az egyezmény biztonsági garanciákat nyújt az aláíró feleknek annak kapcsán, hogy Ukrajna csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló atomsorompó egyezményhez. A memorandumot eredetileg három atom-nagyhatalom, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság írták alá. Később Kína és Franciaország is támogató nyilatkozatot adott ki. "

https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_memorandum

Ez idáig rendben van, de ha a miniszterelnök nem írja alá az EU társulási szerződést - mégis miért kellene? -, akkor törvénytisztelő módon pofa súlyba, s ha a következő választásokat egy nyugatos politikai erő nyeri, majd aláírják. De embereknek kellett meghalni és megnyomorodni a „demokrácia” oltárán, s ez bizony nem orosz beavatkozással kezdődött.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Vannak olyan marhaságok, amikre nem érdemes érvelni.
Ilyen az is, hogy a népnek csak ahhoz van joga, hogy otthon kussban a üljön seggén, és csak nézze azt, hogy az - elvileg - őt képviselő politika elit osztály azt csinál, amit csak akar. Nem, a demokrácia nem erről szól.

1. Van róla pl. egy szép hosszú wikipedia szócikk is, elolvashatod ha kiváncsi vagy rá. Se kedvem, se időm arra, hogy alapfogalmakat magyarázzak egy féleszűnek :)
2. Na ez meg még hosszabb lenne, mintha alapfogalmakat magyaráznék
(És ne haragudj, de egy bolond fikanick véleményét magasról leszarom.)

Igen, és akik megválasztották azt a pártot, aki az elnököt adta, azok számára meg legyen szívás, ugye? Jelzem, ez épp a többség. Bármennyire meglepő, Ukrajnában a többség nem a Nyugat mellett köteleződött el, csak ezt az Egyesült Államok nem fogadja el.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

De szépen leírtad a ruszki propagandát. A valóság ezzel szemben az, hogy...

1. Miért lenne szívás bárki számára az, hogy Ukrajna közeledik a világ legnagyobb gazdasági szövetségéhez?

2. Épp hogy nem a többség választotta meg janukovicsot, a szavazatok 49%-át kapta a választáson. Elég szűken verte csak meg Timosenkót, 3,5 százalékpont volt a különbség. És ugye 2010 elején nyert, majdnem 4 évig volt elnök, 4 év alatt alatt azért eléggé megkopott a támogatottsága, konkrétan annyira, hogy a nép kiment ellene az utcára és elzavarta, haza a gazdájához.

3. Bármennyire meglepő, és bármennyire is nem tetszik ez putyinnak, Ukrajnában a többség igenis a nyugathoz, az EU-hoz szeretne tartozni. Ezt mutatják a közvéleménykutatások is, de ha azoknak nem hiszel (miért hinnél, nem a ruszki hazugságot mutatják), akkor nézzük a választásokat: 14-es parlamenti választáson is bőven nyertek az EU-párti pártok, a következő választás októberben lesz. Az elnökválasztáson 14-ben pl. Porosenko 54,7%-ot kapott, Timosenko 12,8%-ot.
De ez rég volt, tán igaz se, az idei, pár napja tartott elnökválasztás első körében a lista eleje:
Zelenszkij 30%
Poros 17%
Timosenko 13%
Ők hárman szolíd 60%-ot hoztak, és mindhárom jelölt támogatja Ukrajna EU _és_ NATO tagságát is. És ez nyilván felmerült a kampányban is, ennek tudatában szavazott rájuk az istenadta nép.
Hopika.

Szóval hogy is van ez, ki nem akarja elfogadni a nép akaratát?

Annyi eszük mégsincs hogy visszavonják a nyelvtörvényt, hogy Európához közeledjenek. Majd várnak, hátha Orbán megbukik.

Annyi eszük sem volt, hogy ne háborúzzanak saját magukkal.

Ezt érdemli egy ország, ha a saját lakosságát terroristának tartja és lőni kezdi. A fegyveres konfliktust Poroschenko kezdte, nem a ruszkik.

Az ukránok kb. 0%-a szeretett volna az országban háborús konfliktust. Lehetett volna mindenre megoldást találni.

Ha az ország 40%-át ruszkik lakják, akkor adjanak nekik autonómiát, ne csináljanak belőlük kényszer ukránt.

Emberi jogok: ennyi. Amint az emberi jogok megvannak, hirtelen csodák csodájára rá fognak jönni, hogy ha egyfelé húznak gyorsabban haladnak előre.

Tőlünk meg azt várják, hogy tapsoljunk a kényszer ukránosításhoz, amivel háborúba sodorták saját magukat. A fasizmus háborút szül, Putyinnak ebben igaza van, fasiszták ülnek az ukrán kormányban.

Autonómia témában egyetértek veled, csakhogy ez itt bizony bullshit.

Ugyanis az oroszbarát/putyinbáb janukovics 2010 február-2014 február között volt elnök, nyilván az őt támogató parlamenttel. Autonómia témában semmi se történt.

És 2014 februárban, pár nappal janukovics dicsőséges elmenekülése után az oroszok elfoglalták a Krímet, és szinte azonnal katonai erővel (is) beavatkoztak Kelet-Ukrajnában.
És ebben a helyzetben lehetetlen bármilyen autonómiáról beszélni.

Szóval az egy hazugság, hogy az ukránok sodorták magukat háborúba, itt bizony a ruszkik támadtak, putyin akarta ezt.

A demokratikusan megválasztott (oroszbarát) kormányt egy szélsőséges kisebbség megbuktatta, amelyik választások nélkül törvényeket kezdett hozni.

Ennek hatására Putyin megszállta a Krímet, Donyeck és Luhanszk meg elszakadt.

Többek között ezért nevezték az országot itthon Puccsrajnának, amíg a demokratikus választások le nem zajlottak felhatalmazás nélkül csesztették az oroszokat.

Majdan hatásai (Janukovics után):
- Oroszország bekebelezi a Krímet
- Donyeck és Luganszk elszakad (legfejlettebb területek)
- Komplett ukrán gazdasági csőd (2008-as életszínvonal alatt vannak), dél-amerikainál rosszabb anyagi helyzet
- Szétlőtt ország
- 5-10 millió közti népességfogyás
- Oroszország kikerüli a gázszállításban
- EU/NATO csatlakozásra a legkevesebb esélye sincs

Ukrajnának sosem volt reális esélye, hogy az EU/NATO része legyen (nem Magyarország miatt). Az európai vezetésnek csak addig nagy a pofája, amíg nem kerül háborúba Oroszországgal. Igazából senkinek nem érdeke Ukraja NATO tagsága, mert senki nem akar Orosz-NATO fegyveres konfliktust. Ők nem akarnak háborúzni, Ukrajna kedvéért sem.

Ami az Ukrán gazdasági fundamentumokat illeti, hát az EU tagság még legalább 5.000 évükbe telhet.

Azt gondolták háborúval EU tagok lehetnek, miközben mindez csak nyomorhoz és az ország szétszakadásához vezetett. Igazából a délszláv háború is évtizedekkel késleltette ezen országok csatlakozását az unióhoz. Az uniónak nincs szüksége instabil államokra.

1. Mert a többség nem erre szavazott. Lásd még, demokrácia.

2. Mivel senkinek sincs kolbászból a kerítés, a támogatottság mindig megkopik a ciklus közepére, végére. Ez természetes folyamat. Ugyamakkor a kormány 4 évre kapta a mandátumot, nem pedig annyi időre, amikor a közvélemény-kutatások szerint megváltoznak az erőviszonyok. 4 évente írnak ki választásokat, nem pedig havonta.

3. Lényegében indul 3 db nyugatos politikus, azaz nincs valós választási lehetőség. Olyan, mint amikor a vegetáriánust kínálod libamájjal, rántott karajjal, meg mondjuk áfonyás szarvascombbal. Aztán valamit választ, talán majd lenyalogatja az áfonyát.

Amúgy annyiban egyetértünk, hogy magam is látom, hogy ilyen a Nyugat demokrácia-felfogása - mármint, ahogyan leírtad -, s épp ezt nehezményezem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

1. és ez mitől is szívás? Ja, hogy semmitől
2. ez ismét csak terelés
3. ez meg hazugság, valójában 10+ jelölt indult 14-ben, 19-ben pedig 40+. Ha ezek közül érdekes módon mindig a nyugatos beállítottságú jelöltek kapnak komoly támogatást, akkor talán el kellene fogadni, hogy a nép ilyen beállítottságú

És politikai témákban szinte biztos, hogy semmiben se értünk egyet...

Én ezt elengedem, az időm értékesebb ennél. Valahogy semmi kedvem ahhoz, hogy érvelek, majd ami nem illik a világképedbe, azt lerázod olyan semmitmondó hülyeségekkel, mint terelés, továbbá úgy tekinted, hogy akkor is a Nyugathoz kellene csatlakoznia Ukrajnának, ha a nép többségében nem így akarja.

Írtam, hogy ez a szelektív demokrácia-felfogás irritál éppen. Addig van demokrácia, amíg a nép az elvárt irányba szavaz, ha nem, akkor a nép nem tudja mit csinál, felfüggesztjük a demokráciát. Nos, ez nem demokrácia, de még csak nem is látszata annak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Érvelsz?

Leírsz valótlan dolgokat, erre leírom hogy ez valótlan, aztán tereled a témát másik marhaság felé. Indulunk a meggymagtól, aztán 2 körrel később már a cipőtalpról beszélsz. Nem, nem fogok ilyet játszani, leírom hogy terelés.

És semmilyen szelektív demokrácia-felfogás nincs itt. A nép egyértelműen nyugatos, a jelentős politikusok egyértelműen nyugatosak, és - szörprájz - a Majdan is pont erről szólt. És pont a nyugatellenes, putyin seggéből kilógó elnököt hajtották el, aki pont a nép akarata ellenében tevékenykedett.

Nyilván a ruszki propaganda pont az ellenkezőkét magyarázza, de ezen nem kell csodálkozni...

jah csak az usa nem elcsatolt teruletet es atnevezte usanak, addig putyin "hozzacsapta" oroszorszaghoz az erdekszferejat. Lehet volna egy "East Treaty Organisation"-t is csinalnia a kornyezo orszagokkal :)

--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Az USA nem így hívja az érdekszférába vonást. Megmaradhat a tábla a határon, hogy Magyarország, bár ennek semmi jelentősége, ha van két ernyőszervezet Európai Unió illetve NATO néven. A saját hadseregünknek is adott szintig vannak parancsnokai, onnan feljebb jellemzően USA által delegált NATO parancsnokok vannak csak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hogyan is áll most a Brexit? Csak azért kérdem, mert nekem olybá tűnik, az EU-ból csak elvileg lehet kilépni, gyakorlatilag lehetetlen. Már lejárt a határidő, s a britek még EU-tagok, noha a nép megszavazta, hogy lépjenek ki.

Ennyit a hőn szeretett demokráciádról, meg szabad választásokról. Amikor valami nem az elvárt módon alakul, akkor ideiglenesen felfüggesztik a demokráciát. Ez a liberális demokrácia valódi arca!

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Megint összemosod a dolgokat: ez EU-val viszonylag gyorsan megállapodtak és mindig hozzátették, hogy minél előbb ki akarják baszni a britteket.
Ő képtelenek ratifikálni a kilépést.

Az, hogy mi vezetett a kilépési népszavazás eredményéig, majd az azt követő vergődésig, a brittektől kérdezd.

A brexit úgy áll, hogy:
- megszavazták szűken a kilépést
- aztán 3/4 évet pöcsöltek azzal, hogy beadják egyáltalán a kilépési papírt
- a brit kormány és az EU letárgyalt egy megállapodást a kilépésről
- amit a brit parlament eddig 3x szavazott le
- de leszavazták a megállapodás nélküli, hard brexitet is
- may most június 30-ig kért halasztást

Szóval a britek mehetnének megállapodással is, anélkül is, de a parlament egyiket se akarja megszavazni. És úgy tűnik hogy a nép se annyira brexit-párti...

Tehát ki lehet lépni az EU-ból? Papíron legfeljebb, de nem a gyakorlatban. Nyilván pénzügyi lobbisták sündörögnek a képviselők körül, mert hallani sem akarnak a Brexitről, a nép meg le van sz.rva. Mondom, ez a nyugati demokrácia, kéretik észrevenni!

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ki lehet, ők nem akarnak. Se ezt nem szavazzák meg, se azt. Lehet azt hitték, hogy kiválogatják az EU tagságból a számukra pozitív dolgokat, és azokat megtartják a kilépés után is, a többit pedig kidobják a kilépéssel. Csak hát ez nem így van ugye.
De mehetnek, senki se tartja őket vissza!

A nép pedig tényleg le van szarva, egyszer nagy faszmákkal összejött egy szűk brexit többség, és azóta se merik megkérdezni még egyszer a népet, hogy komolyan gondolták-e. Hiába mutatják azt a közvéleménykutatások, hogy 2/3 inkább maradna, hiába ment ki 1 millió ember tüntetni, le vannak szarva.

De inkább egy ilyen demokrácia, mint egy putyini rendszer...

Megkérdezni még egyszer? Mint az íreket, amíg az elvárt eredményt hozták? Látom, érted is, mi az a demokrácia. Magam is erről beszélek. A nép a kilépésre szavazott. Az más lapra tartozik, hogy gyáva puhap.cs képviselőik vannak, akik a pénzügyi és gazdasági lobbistákra hallgatnak. De a brit képviselők != a brit néppel.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

> Megkérdezni még egyszer? [...] amíg az elvárt eredményt [hozzák]?

+sok

Gimis koliban merült fel egy hétvégén, hogy a szokásos vasárnapi program helyett (némi kötelező tanulóidő és kb. fél nap szabadfoglalkozás) helyett menjünk-e osztályszinten kirándulni. Ofő, mondván, hogy már elég érettek vagyunk hozzá, ránk bízta a döntést, és szavazást kezdeményezett. Amikor a "szokásos program" nyert, akkor az ofő teljesen oda volt, hogy hát mi ez, miért ezt akarjuk, na, szavazzunk újra... Végül aki akart, kirándult, aki nem akart, nem kirándult.

Akkor csak röhögtem magamban, hogy nesze nekünk demokrácia meg szavazás, de nem gondoltam, hogy ugyanezt nagyban is látni fogom. :S

- - -
TransferWise

Nem tudom, emlékszel-e 2006-ra, régen volt már. A történet annyi, hogy Gyurcsány volt a miniszterelnök, brutális adóemelés, a legmagasabb adókulcsok mellett a fizetésed 70%-a adóban eltűnik, miközben a nyugdíjasok visszamenőleges emelést is kapnak a normál nyugdíjemelés mellé. Emellett a szociálisan "rászorulóknak", minthogy csak segélyt kapnak, sehol sem kellett semmiért fizetni. A segélyt több címszó alatt felvehették, többet is vittek haza, mint aki dolgozott.

Szóval a nyugdíjas/rokkant nyugdíjas/korengedményes nyugdíjas/rászoruló/hátrányos helyzetű/minimálbéres többség boldogan szavazott Gyurcsányra, mert "jó" irányba mennek a dolgok.

Eközben 1 millió ember tartotta el az országot, ezeknek meg kezdett a buliból elege lenni és elkezdtek eltűnedezni külföldre. Eljutott a Gyurcsány kormány odáig, hogy hiába emeli az adókat, a "többség nem lesz boldog", nincs az államkasszának bevétele. Gyurcsány repült és a Bajnai-Oszkó kormány visszavonta jóformán az összes gyurcsányi "reformot".

Lementek az adók, megszorították az állam által eltartott többséget, 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, a gazdaság elindult, de értelemszerűen elvesztették a választást is emiatt.

Iskolapéldája a hülyeségnek és a szűklátókörűségnek. Nem voltak képesek emberek elvonatkoztatni attól, hogy ha a nagyanyja 55 évesen ment nyugdíjba, neki miért kell még 10 évet ráhúznia. Sajnos brutális volt ami itt zajlott, hogy az 50 éves korosztályt ész nélkül nyugdíjazták, utána meg csodálkoztak, hogy hitelből finanszírozzák az országot.

A mondandóddal nincs bajom; azzal van, hogy Angoléknál kiírtak egy népszavazást vagy mit, ahol eldöntendő kérdésről szavaztak (és nem, mondjuk, 3-4-15 pártról/jelöltről), aztán amikor meglett az eredmény, akkor jött a fölhördüllés, hogy hát mi ez, nem is tudják, mire mondtak igent/nemet, nem értenek hozzá, nem voltak kellően tájékoztatva... Miért, ha a többség a maradás mellett szavaz, akkor tudják, mire mondanak igent/nemet? Akkor értik a dolgokat? Akkor kellően tájékozottak? Ne már.

Egy hétköznapi (nem politikus, nem közgazdász, nem véleményformáló) embernek még meg is engednék annyi naivitást és következetlenséget, hogy a szavazás előtt bízik a "népben", utána meg a neki kedvezőtlen eredmény ismeretében "lehülyézi" a "népet". (Bár azért így is zavarna a dolog.) De az, hogy mindenféle megmondóemberek, szakemberek(?), még a média egy része is sír, hogy hát ez így nem volt jó, meg máshogy kell, és *csak* a szavazás eredményét ismerve teszik mindezt -- na, ez nem működik. Vagy sírunk már a népszavazás ötletének felvetésekor is, hogy itt rendesen tájékoztatni kell mindenkit (értsd: a "megfelelő" irányba kell terelni a közvéleményt), vagy nem sírunk se előtte, se utána. Az emberek nem a választás eredményétől lesznek tájékozottak vagy tájékozatlanok, a választás eredménye ezt legfeljebb megmutathatja. (Bár azt sem tudom elfogadni, hogy az EU--nem EU témában az egyik oldal tök hülye, a másik meg tök okos.)

- - -
TransferWise

Ja, a demokrácia azt jelenti, hogy ha elég fasságot adagolunk a népnek és sikerül egy idióta népszavazáson a szűk többséget magunk mellé állítani, akkor erre mutogatva faszkodhatunk a világba, a nép akaratát pedig le lehet szarni nyugodtan.

Miért lenne probléma még egyszer megkérdezni _az érintetteket_, hogy tényleg egyértenek-e ezzel a döntéssel? Miért ne mondhatná azt a nép, hogy "átgondoltam a dolgot és meggondoltam magam"?

Valamiért azt hiszed, a demokrácia igazságos. Nem, a demokrácia olyan, amilyennek az első mondatban leírtad: általában a lobbisták által megnyert erők szava dönt. Esetleg azon is el lehetne gondolkodni, miért kezdték el és folytatták le a tárgyalásokat. Nem lett volna kötelező...

:)

Ebben tulképp az a legszórakoztatóbb, h amikor majd felmerül végre h megszavazzuk h Magyarország kilépjen az EU-ból, akkor a magad fajták, akik most bőnyállal arra hivatkoznak, hogy miért ne lehetne az angoloknak újra szavazni, akkor majd (bőnyállal) arra fognak h de hát ezt nem lehet, hiszen népszavazásilag léptünk be anno. Ez egy ilyen demokratikus, nyáladzó gerinctorna ;-D

Ami úgy kezdődött, hogy a putyin seggéből épphogycsak kilógó akkori kormányfő nem írta alá, aztán a nép az utcára ment, és elzavarta azt a férget, aki - meglepetés - Moszkvába menekült. Ezt hívják forradalomnak.
Aztán később demokratikus választáson az EU-barát erők győztek, aztán az oroszok elfoglaltak egy félszigetet hivatalosan, illetve Ukrajna keleti területein háborúzgatnak nem hivatalosan.

Hol is van az a máskor sokat emlegetett szuverenitás?

Ha a forradalom demokratikus eszköz, akkor a háború is az. Mondjuk szerintem egyiket sem kellene oda sorolni, de az nem megy, hogy a forradalom még demokratikus, a háború már nem. Vagy csak akkor, ha az USA csinálja. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerintem egyik se az, de ha formaiságoknál tartunk, akkor a háborúnak is vannak szabályai. Pl. hadüzenet küldése, ami továbbra se történt meg az orosz féltől. Sőt talán még most se ismerik el, hogy orosz csapatok vannak ukrajnában: https://tldr.444.hu/2018/05/13/az-oroszok-evekig-tagadtak-hogy-kozuk-le…

Azért az elég cinikus, amikor arról beszélsz, hogy a gyilkolásnak szabályai vannak. Értem, tehát rendben van emberek életét tönkretenni, nyomorékká tenni, megölni őket, csak szabályosan történjen mindez. Aha.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ekkora baromságot hogy lehet már leírni?

A forradalom konkrétan azt jelenti, hogy a _nép_ jelentős része annyira elégedetlen a politikai vezetéssel, hogy az utcára megy, és sikerül azt elzavarnia. És ugye Ukrajnában a forradalom (és a putyincsicska rassába futása után) demokratikus választáson parlamenti többséget szereztek az EU-párti erők.

És persze nyilván, az usa a fúj, amikor arról beszélünk, hogy az ruszkik csak simán megtámadnak egy velük szomszédos országot. Szánalmas.

> A forradalom konkrétan azt jelenti, hogy a _nép_ jelentős része annyira elégedetlen a politikai vezetéssel, hogy az utcára megy, és sikerül azt elzavarnia

Szó sincs róla! A forradalom azt jelenti h aljas lázítók a megbízóik érdekéből felheccelik a tömeget, ami egyébként nyugton lenne, még ha nem is túl elégedett, és az így felheccelt tömeg a manipulátorok irányításával megy az utcára - és ha ez megtörténik, akkor aztán a hírközlési ügynökök telekürtölik a világot, h lám-lám kitört a forradalom és a gaz/korrupt/népnyomorító vezető el lett üldözve az Isten adta izé a provokátorok által szállított "nép" által. Ez szinte mindig így történik.
A forradalom nagyszerű vívmánya h a gaz/korrupt/népnyomorító vezető helyett, egy gaz/korrupt/népnyomorító vezető lesz beiktatva. Bravó!

Hja, majd elfelejtettem, mindig kell valamilyen tárgy: [őszi]rózsa, kokárda, joghurt

Ez összetett dolog. Egyrészt ott van a szocialista éra forradalmi fetisizmusa. Másrészt a tisztánlátás érdektelensége - nem gondolnám h akár a jelenlegi kormány ne ápolna kapcsolatokat a kőművesékkel. Harmadrészt van az egésznek egy lendülete. Ilyen dolgokat nem lehet csak úgy megváltoztatni. Ha nekimennének pl. '48-nak akkor el lehet képzelni milyen felháborodás lenne belőle. '56 -t szokás kivonni a többi közül - mint az egyetlen "tiszta" felkelést. Hát...én erről nem vagyok meggyőzve, eleve Nagy Imrét meglehetősen kétes alaknak találom, de főleg azért mert nagyon nehéz hinnem abban, h a társadalom szélesebb rétegei képesek lennének olyan önszerveződésre, ami fegyveres harcokhoz vezet.

Szóval van párszázezer ember, aki amúgy tökre elégedett az életével, és nyugodtan üldögél otthon a valagán, nézi a tévét. De egyszercsak feltűnik egy láthatatlan megbízó (illetve dehogy tűnik fel), aki megbíz (és valljuk be, megfizet) _valakiket_, akik aztán _valahogyan_ felheccelik őt az otthonában, ahol ugye nyugodtan üldögél a tévé előtt.
Annyirafelheccelik, hogy az otthon üldögélés helyett kimegy inkább tünteni a geci hidegbe, ahol aztán sok esetben szétverik a tüntetőket. És némelyiket elviszik a rendőrök, hogy aztán soha ne kerüljön elő, vagy épp holtan kerüljön elő, vagy "csak" nyomorékra verve. De ő fel van heccelve, tehát nem fog hazamenni.

Nyilván így van.

#ruszkipropaganda

Régebben a lusta kollégáim is így értelmezték a felettesi intést. Mivel a felettesek hozzájuk hasonlóan balfaszok, gyengék voltak, egy idő után a lusta kollégák már-már joggal hitték, hogy értékes a tevékenységük. Óva intelek attól, hogy a vélt vagy valós tapsviharban önmagadra érzéketlenül, behunyt szemmel rohanj a szakadék felé.

:)

Olyan nincs, hogy 1e7 ember az élet minden területén egyetért, ez már egy társasházban sem működik, pedig ott kevesebben vannak. Tehát az elégedetlenség folyamatos, csak a mértéke a kérdéses, s az, hogy kiket milyen mértékben érint. Ennélfogva lázítani bármikor lehet.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Illetve van az, hogy lázítani se kell, hanem az embereknek egyszerűen tele van a töke valamivel, és szépen saját maguktól lépnek. Pl. amikor Pesten kiment pártízezer ember az utcára, hogy a netadós törvény miatt elküldje a kormányt a kurva anyjába, azt se hiszem, hogy valami háttérben rejtező gecik szervezték.

Máskor pedig hiába próbálnak lázítani, pl. putyinovicsnak nem sikerült a mostani ukrán kormány ellen fellázítani a népet, pedig elhiheted, hogy a ruszkik megpróbáltak mindent...

Csak gondoltam, felhívom a figyelmed arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a néhány tízezres tüntetés ugyan jól eladható a médiában, de még mindig csak marginális, ha a valódi demokrácia szempontjából vizsgáljuk.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

GDP fetisizmus. Észre kellene már venni, hogy a GDP folyton csak növekszik, az emberek meg nem lesznek boldogabbak tőle, csak több műanyag szart fogyasztanak.

Ezzel nem azt mondom, hogy a hiánygazdaság a jó, hanem csak hogy a GDP jócskán overrated.

Kicsit filozófikusabban nézve a GDP hajhászása, mint legfontosabb cél egy soha nem bizonyított alaptétel. Lényegében vallási fanatizmus.

Nem ellened szol, csak ugy altalaban akarom megjegyezni, hogy mindket oldal csak addig tartja hulyesegnek a GDP-t, amig nem bizonyitja a sajat allitasat. Kicsit mokasnak tartom.
Ha nem GDP, akkor az egy fore juto kiadas mondja meg a tutit, vagy egyeb...

Szerintem pont ugyanolyan mertekegyseg mint az osszes tobbi. Mas statisztikak nelkul nincs informacioerteke. Altalaban korrelaciok alapjan lehet megismerni egy-egy jelenseget. ( De ebbol is lattunk mar ellenpeldat: http://tylervigen.com/spurious-correlations )
---
Lambda calculus puts the fun into functional programming

Ahogy az EU csökkenti az orosz energiafüggőségét, úgy fog apadni szépen az orosz GDP.

Engem nem zavar az orosz GDP, és ha az EU-nak nem kell, akkor majd bizonyára mások megveszik azt az olajat meg azt a gázt.

De stratégiailag nagyon jó lenne az EU orosz gáztól függőségét jelentősen csökkenteni, mert... hát na. Túl erős pozícióból tárgyal az, aki egy halom másik ország lakosságának a fűtését hipp-hopp ki tudja kapcsolni télen.

Olvastam egy könyvet kb. egy éve, sajnos nem emlékszem a címére, de talán Dale Brown valamelyik repülős könyve lehetett. Kb. az volt az alapszituáció, hogy (talán ukrán) gerillák Ukrajna orosz megszállása után olyan akciókat hajtottak végre, ami alapján az oroszok azt hitték, hogy a lengyelek húzogatják a medve bajszát. Ezért keményen visszavágtak, és akkor jött a lengyelek pofára esése, amikor az Európai NATO tagok azt mondták, hogy hát izé, inkább nem segítünk, mert itt a tél, és ha a medve testvér elzárja a gázt, akkor az országaink lakossága fázni fog télen, mi meg elveszítjük a következő választást. Amerikában meg valami hülye volt az elnök, aki jóban volt az oroszokkal és amikor azok azt mondták, hogy a lengyelek kezdték, akkor azt mondta, hogy ja, hát akkor rendben. Nem, nem Trumpnak hívták.

Na a lényeg, hogy nem szívesen próbálnám ki, hogy ez valós életben is így működne-e.

Viszont akkor ők is beleállnak a földbe, mert vagy csövön adják el a semmijüket, vagy a hajukra kenhetik.
Az exportjuk 80%-a olaj és gáz, és az exportjuk fele az EU-ba megy. Nem nehéz kitalálni, hogy mi lenne a vége, ha kereskedelmi háborúba kezdenének az EU-val...

Az európai nemzetek szövetségét nem tartanám rossz dolognak, ha az valóban a nemzetek érdekét szolgálná, de az EU egyáltalán nem ilyen.

Ha megnézed a történelem ívét, akkor kirajzolódik, hogy az EU az európai nemzetek elpusztítására létrejött entitás. Ez számotokra tudom, hogy meredek állítás, de ha megnézzük, hogy mi lett az EU-ban uralkodó világnézetnek és politikának az eredménye, akkor talán mégsem annyira elrugaszkodott:

A német gyerekek már kisebbségben vannak a gyerekek körében a saját hazájukban, és 2050-re a teljes lakosságban kisebbségben lesznek. A franciák éppen most tervezik a hadsereget bevetni a saját lázadó népük ellen. Londonisztán kánja szerint "Terror attacks are 'part and parcel of living in a big city'".

Nem ilyen jövőt szeretnék a gyerekeimnek.

Caesar Salvini mutatja a fényt, de őt is ugyanúgy megpróbálják partra tenni, mint Orbánt.

Ebben a formában tehát csődtömeg az EU. Miért gondoljuk, hogy ha ez az irány eddig ide vezetett, akkor ugyanezt kéne még erősebben tolni? Ha egy módszer nem működik, akkor el kell engedni, és mást kell keresni.

A teljes EU társadalmi berendezkedés téves elvekre épül. Hibás tudományra. A kultúrák vegyítése életveszélyes, az integráció nem működik. Sehol sem működött még a történelem során.

Például: Az ember nem munkaerő. Ha szabadon áramlik, akkor gyökértelenné válik, izolálódik. Most, hogy az Orbán kormány a népesedést állította a középpontba (nagyon helyesen) előkerült a kérdés, hogy hol is vannak a nagymamák, akiknek segítenie kellene a fiatal családokat? Általában jó messze. Mert a családok egészségét alárendeltük a nagy cégek érdekeinek, gyüttmentté váltak az emberek. Én a "munkaerő szabad áramlása" ellen is vagyok ezért. Mert embertelen. Egy értelmetlen célért - a GDP-ért - áldozzuk be a családok épségét. A gazaságnak kellene az emberért lenni, és nem fordítva. Soha nem látott technikai fejlődés és termelékenység mellett az emberek embertelenebbül élnek, mint valaha.

A gazdaságon kívül semmi okot nem tudok elképzelni, miért akarnánk az EU-hoz tartozni. A gazdaság pedig az én világképemben egyáltalán nem a legfontosabb tényező.

Az EU szerintem már javíthatatlan, de ha szétesne, akkor egy új szövetségi rendszert ki lehetne alakítani nemzetekre épülő alapon.

Ha megnézed az EU-t pont az rajzolódik ki, hogy túl laza a szövetség és túl sok szabadságot ad a tagoknak.

Szabadon lehet az adófizetők pénzéből, éveken keresztül úgy ocsárolni az Uniót, hogy semmilyen érdemi reflexiót nem tesznek, mert nem foglalkoznak belpolitikai kérdésekkel.

Nem igaz, hogy a német gyerekek többsége muszlim, jelenleg 6% körül van a muszlim lakosság aránya és erős migráció esetén 2050 magasságában érné el a 19‰—t:

https://www.pewforum.org/essay/the-growth-of-germanys-muslim-population/

De ennek megint semmi köze az EU-hoz, ha a németeknek szüksége van rájuk, lelkük rajta.
Azok a muszlimok soha nem fognak Magyarországra menni, innen kifelé vezetnek a lábnyomok.

Németország egyébként a háborút leszámitva soha nem volt ilyen erős: rekordalacsony a munkanélküliség, a világ legnagyobb exportőre.

A szabad mozgás lehetőség: senkit nem köteleznek rá.

Sőt, menjünk tovább a tőke szabad áramlása miatt soha ennyi működő tőke nem áramlott Magyarországra, mint jelenleg.
Soha nem volt az elmúlt 30 évben ilyen alacsony a munkanélküliség.
Már a munkaerőhiány korlátozza a növekedésunk és okozza, hogy 10 % felett nőnek a reálbérek itthon és a környező országokban.
És ebben elismerem, hogy Orbánéknak érdemei vannak.

De mielőtt ezt a modern kor rabszolgaságának állítanád be: az emberiség története során folyamatosan vándorolt a kedvezőbb lehetőség felé.

+1

Nagyon egyetértek! Azt az elvárást én is mindig „csodáltam”, hogy a munkaerőnek mobilnak kell lennie. Ja, mert család, férj/feleség, gyerekek, barát/barátnő, szerető, ismerősök menjenek a levesbe, lényeg, hogy dolgozzon a paraszt, az élete nem fontos. Holott életből csak egy van, az a legfontosabb, épp az életminőség az, ami nem mindegy.

De a többi gondolatod is nagyon helyén van. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Ha megnézed a történelem ívét, akkor kirajzolódik, hogy az EU az európai nemzetek elpusztítására létrejött entitás."

Ha megnézed, ez az EU-t szétverni igyekvő, nagyrészt ruszkik által szponzorált propaganda hazugsága.

A valóság ugyanis az, hogy Európában önfeledten háborúzgattak egymással jó kétezer évig, először mindenféle törzsek, birodalmak, később már országok, még később magukat "nemzetnek" nevező entitások. Csak a 20. században lett két világháború abból, hogy nagy európai nemzetek (pontosabban a vezetőik) jó ötletnek tartották megtámadni a szomszédaikat. A kis európai nemzetek vezetői pedig választhattak, hogy melyik oldal csatlósaiként akarnak harcolni.

Na ez volt az a nagy aranykor, amibe az EU belerodított, mert ez az EU-ban kb. elképzelhetetlen.

Ja, és ebbe a fujcsúnya EU-ba mindenki önként lépett be, kilépni pedig senki se lépett még ki belőle.
Mármint eddig, de most itt van a brexit, ami elég jól mutatja, hogy még egy nagy és erős ország is tökönlövi magát ezzel. Ugyanis az épp hogy csak megnyert népszavazás után 3/4 évig tökörésztek azon, hogy elindítsák a hivatalos kilépés max. 2 éves folyamatát, aztán a brit parlamentnek nem sikerült igent mondania se a hard brexitet, se a may által letárgyalt deal-re, szóval most halasztást kértek. Márpedig nem nagyon látszik ezen a kettőn kívül más lehetőség...

"Most, hogy az Orbán kormány a népesedést állította a középpontba (nagyon helyesen)"

Aminek semmi érdemi hatása nem lett a gyerekvállalásra, de legalább felverte az ingatlanárakat és a költségvetési hiányt.

"Az előzetes adatok szerint 2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos hónapjában. Közben a halálozások száma jelentős mértékben, 19 százalékkal megnövekedett a 2018. januárihoz képest, a két tényező miatt a 2019 első hónapjában mért 6426 fős természetes fogyás 2603 fővel meghaladta az előző év januárit – közölte a KSH.

2019. januárban 7364 gyermek született, 5,5 százalékkal, 427 újszülöttel kevesebb, mint 2018 első hónapjában. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest."

Vegyük észre, hogy lassan 9 éve szinte minden lépésük arról szól, hogy a kozéposztálybeli, leginkább felső-középosztálybeli nők szüljék tele az országot. Erről szól a csok, erről szól az adópolitika, stb. Mármint hivatalosan, mert ugye azt jól tudjuk, hogy a magas beosztású fideszes nettója jelentősen megnőtt ezzel, és úgy általában a mindenféle családtámogatások nyertesei a kifejezetten nagy jövedelmű családok.

Mindez persze irgalmatlan sokba kerül, de legalább nem működik. A cél ugyanis az, hogy _nőjön_ a gyerekek száma, aztán az nem hogy nő, hanem csökken.
Offisöl statisztika, amiben a tavalyi szám (89,8e) nincs benne (az itt van).
Szépen látszik, hogy 2000-2009 között végig 95-100e között mozgott az élveszületések száma, 2010 óta viszont közelébe se megy a 95 ezernek, egy évben ment 92e fölé, átlagosan 91e alatti. Ennyike, ezt sikerült elérni a GDP 3,5+ százalékát elköltve.

Az meg csak sima bullshit, hogy _akár_ még ettől is 15%-kal kevesebb lett volna, ha nem történnek meg ezek az intézkedések. Ennyi erővel azt is lehet mondani, hogy yoy _akár_ 10%-kal nőtt volna a gyerekszám, ha ezek nem történnek meg. Alaptalan hülyeség az egész.

Ahogy trey is írta, nem lehet tudni, hogy mi lett volna az intézkedések nélkül. Illetve azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a hosszabb távú trend, a gyerekvállalás nem hónapokban mért folyamat.

Tudni kell azt is, hogy régóta folyamatosan öregszik a társadalmunk, tehát egyre kevesebb fiatal van. Akármilyen kor-ablak szerint is nézik a nőket, abban az idősebbek egyre többen vannak arányaiban.

Tehát ha a fiatalok gyerekvállalási kedve javul, még akkor is romolhatnak ezek a számok.

Plusz én sem azt írtam, hogy jók az intézkedések, hanem azt, hogy nagyon helyes, hogy a népesedés kérdése van a középpontban. Az én véleményem az, hogy nagyon erős kulturális változásra volna szükség, nem anyagi jellegű a probléma alaptermészete.

> Ahogy trey is írta, nem lehet tudni, hogy mi lett volna az intézkedések nélkül.

A homeopátiás szereket szedők is ezzel szokták indokolni a fogyasztást.

Szerintem az szélsőségesen naiv elképzelés, hogy anyagi ösztönzéssel meg lehet a népességfogyást állítani és emellett még pótolni fogja a kivándorolt embereket is anélkül, hogy bevándorlókat fogadna az ország.

Szerintem a biztonság hiányzik. Kiszámíthatatlan a jövő. Példa is van rá, a devizaalapú hitelek története. A forrongó világ, az egyre türelmetlenebb, agresszívebb, konfrontatívabb politika, a látványosan gyorsuló fegyverkezés, a szabadság beszűkülése nem kelt bizalmat a jövőbe, a szorongás pedig a mának élésnek kedvez, nem a tervezett életútnak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hát, igen. Rendszerváltáskor még 1.9 körül mozgott a gyermekek száma.

A számot a magyar "sikerpolitikus" Bokros Lajos tornázta le 1.5-re, többek között olyan intézkedésekkel, hogy nem jár állampolgári jogon a családi pótlék és a GYES. A "gazdagok" nem kapnak. Fidesz bevezeti a családi adókedvezményt, Medgyessy eltörli, mert azt is csak a "gazdagok" kapják.

Szóval a "sikerpolitikus" elérte, hogy eszméletlen rizikós legyen gyermeket vállalni, mert nem számíthatsz az államra: amit ma ad, holnap visszaveszi. Azt vállalj be így gyermeket 18 évre. Az alkotmánybíróság semmisítette meg Bokros eme rendeletét, mondván, hogy visszamenőleges rendelet, kiszámíthatatlan helyzetbe hozhat családokat. Csak az újonnan vállalandó gyermekekre lehetne alkotmányosan ilyen megszorítást tenni, ha már útban van, akkor nem.

De a tisztelt MSZP mind a mai napig a családi adókedvezmény ellen ágál. A Fidesz nem nyúlt a családi pótlékhoz, csak nem emelte meg. Kiszámíthatóan viselkedett. Az más kérdés, hogy lassan elértéktelenedik az egész, de törvényes. A gyermek vállalása 18 év, össze-vissza nem lehet törvénykezni. "Sikerpolitikusoknak" sem.

Elvileg itt vannak a 2018-as adatok: http://worldpopulationreview.com/countries/total-fertility-rate/

Ez alapján a 1.397-es arányunkkal csak a lengyelek vannak mögöttünk. De igazából csak arra akartam rámutatni, hogy a "A számot a magyar "sikerpolitikus" Bokros Lajos tornázta le 1.5-re" állítás valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető, mert 1990 és 2000 között az egész régióban 1.89-ről 1.24-re esett vissza a gyerekvállalási arány, így a mi 1.81 -> 1.31-ünk megfelel a trendeknek.

> számunkra miért lenne jó, ha kilépnénk.

Talán mert nem lennénk nettó befizetők? (Nyilván a nagyok EU nélkül is szivatják a kicsiket, azaz minket, de talán nem kéne segíteni nekik még a tagságunkkal is.) Avagy a kérdés nem pusztán annyi, hogy mit adtak nekünk a rómaiak, hanem hogy emellett mit vettek (vesznek) el.

- - -
TransferWise

Tehát azért vagyunk nettó befizetők, mert kimutatták, hogy jól járnánk ha csinálnánk egy hazai bmw-t, google-t, facebook-ot, samsung-ot, apple-t, ami ugyanolyan hatékonysággal működne, mint a külföldi megfelelőik.

Mindezt úgy, hogy egyetlen jelentős, nemzetközileg piacképes hazai vállalat sincs...

Hazugság. Mert ha teszem azt, létrejön egy kereskedelmi megállapodás, az jó lesz az USA és az EU cégeinek, tőkéseinek, viszont rossz lesz az EU-ban élő embereknek. Tehát már megint csak maszatolás, hogy mondjuk az USA-val vagy Oroszországgal lesz rossz az érdekérvényesítő képességünk - erre térjünk akkor vissza, ha lesz hidrogén-bombánk -, ehelyett a törésvonal vertikális irányban értelmezendő: az állampolgár és a globalizált nagytőke között az állampolgár áll vesztésre munkavállalóként és fogyasztóként is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nézzünk egy példát: az EU folyamatosan és meglehetősen drasztikusan szigoritja az autók kibocsátási normáit.
Ez rövidtávon kedvezőtlen a gyártóknak, hiszen rengeteg profitot kell visszaforgatniuk K + F-be, hogy teljesíteni tudják.
Folyamatosan lobbiznak is, hogy puhitsanak rajta.

Az embereknek és a környezetnek nyilvánvalóan kedvező.

Ha Magyarország önhatalmulag határozná meg ezeket a normákat, nyilvánvalóan körberöhögnék a gyártók.

A hozzászolásod többi részét konkrétumok nélkül nem tudom értelmezni: hidrogénbomba, rossz az embereknek, ami jó a cégeknek.

És ez ugye nem fog megjelenni az autók fogyasztói árában becsszóra? Vagy mégis? Amit nem tudsz értelmezni: az USA-val, Oroszországgal amúgy sem vagyunk egy súlycsoportban, erre írtam, hogy erre akkor térjünk vissza, ha így lesz - soha. A kereskedelmi megállapodásokról: nemzeti hatáskörben az állam törvénykezés útján - jó, a Parlament, de végső soron a hatóságok végrehajtóként - védeni képesek az állampolgárok érdekeit. Viszont, ha egy nagyobb szervezet tagjaként - EU - kötelező érvényű egy szabadkereskedelmi egyezmény, perelhető az állam, onnantól kezdve ugrott a GMO-mentesség, az egészséges táplálkozás, az emberi méltóság, s marad a teljes kiszolgáltatottság és tehetetlenség.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az EU összes intézményének a vezetését a választópolgárok választják, ha GMO mentes élelmiszert akarnak, akkor olyan pártot választanak, aki ezt képviseli.
A fontos kérdésekben (a szabadkereskedelmi megállapodás pont ilyen) Magyarországnak vétó joga van.

A magyar politika elit valószínűleg a legkorruptabak között van a világon, ha valamit, hát ezeket aztán kilóra meg lehet venni.

Ez a három a legfontosabb EU-s szervezet, az Európai Unió Tanácsa ezen belül is a kulcs.

Európa Tanács (javaslatok, irányok):
https://europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies/european-…

Európai Unió tanácsa (jogalkotás):
https://europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies/council-e…

Európai Parlament (döntés az Európa Unió tanácsa által benyujtott jogszabályokról):
https://europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies/european-…

A tömegdemokrácia azért veszélyes, mert minél nagyobb tömegben gyakoroljuk, annál kisebb a súlyunk, tehát annál kevésbé vagyunk képesek érdekérvényesítésre. Nagyjából a nemzetállam az a szint, ami már elég nagy érdekérvényesítéshez, de még elég kicsi ahhoz, hogy többé-kevésbé hasonló gondolkodású, életmódú embereket fogjon össze. És itt van jelentősége annak, hogy ez addig igaz, amíg nem keverednek kultúrák, szokások, nyelvek, s éppen ezért káros a népvándorlás.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Tulajdonképpen lényegtelen, hogy tagjai vagyunk-e vagy sem.
Kint és bent totális függésben vagyunk tőlük, többekközött, mert rá vagyunk kényszerülve a tőkéjükre és technologiájukra, a kereskedelmünk 80%—a velük történik, többszázezren dolgoznak náluk.

Azzal, hogy bent vagyunk szövetkezhetünk konkrét ügyek mellett a hasonszőrű országokkal és egyébként is méretünkhöz vagy gazdasági súlyunkhoz képest felül van reprezentálva a hatalmunk.

Nézd meg a Brexit tárgyalást, az UK sem egyenrangú tárgyalási partnere az EU-nak, ha akarnának, minket bármikor padlóra küldhetnének.

Nem tárgyalni kellett volna a briteknek, hanem keményen kilépni. Szerintem kuncsorgott volna hirtelen az EU delegáció azokért a tárgyalásokért, meg adott volna akár kedvezményeket is. De a britek berezeltek.

Amúgy EU-n kívül mi gátol meg abban, hogy bármiféle érdekszövetséget kössünk, pl. V4?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

> Amúgy EU-n kívül mi gátol meg abban, hogy bármiféle érdekszövetséget kössünk, pl. V4?

Semmi, de túl sok értelme nem lenne, mert 4, gazdaságilag súlytalan országról van szó (4-en együtt adják ki hollandia GPD-jét), akiknek önállóan nincs jelentős iparjuk, csak más országok cégeit szolgálják ki.

"Az EU összes intézményének a vezetését a választópolgárok választják, ha GMO mentes élelmiszert akarnak, akkor olyan pártot választanak, aki ezt képviseli. "

Látom naivitás szakon végeztél. (Mármint a ténybeli tévedéseken kívül.)

> Sol omnibus lucet.

Van mondjuk két nagy. A GMO-lobbysták meggyőzik ezen képviselőket, hogy a GMO jó. Kurvákkal, ingyen utakkal, pénzzel, ez most lényegtelen. Marad egy-két súlytalan párt, akik szerint a GMO rossz. Ők még hasznosak is, látszódjon, hogy demokrácia van, kicsit kilógna a lóláb, ha 100 % a GMO-ra szavazna.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ott kezdődik, hogy nem egyéni képviselők vannak, hanem pártlisták. És ott folytatódik, hogy maga az EU az összes intézményével együtt - beleértve a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás valamennyi intézményét - egy lobbiszervezet. A nemválaszott bizottságok egymást nevezik ki különféle feladatokra, egymást jogi relevanciával ruházzák föl, miközben nincs jogforrás, és amikor valamit el kell intézni vagy meg kell gátolni, akkor uniszonoban nyomják, mint a kabócák.

> Sol omnibus lucet.

Remek példa! Az általad imént kedvesen törpeállamként hivatkozott Magyarországnak az autók kibocsátási normáinak hipotetikus meghatározására való szándékával kapcsolatos érdekérvényesítő potenciálja szignifikáns eltérést mutat a világ legnagyobb gazdasági övezete, USA, Oroszország ill. Kína relációjában, igaz? (nem)

Szűk pár év tapasztalata, h a legnagyobb autógyárak milyen illegális módszereket alkalmaztak a káros anyag kibocsátási szabályoknak történő megfelelés érdekében, szóval itt kutatás/fejlesztésre visszaforgatott rengeteg profitra hivatkozni eléggé visszás.

Ha a különböző adminisztratív intézkedések oda vezetnek, hogy a közlekedők arra vannak ösztönözve, h a meglévő autóikat újra cseréljék, akkor nehéz belátnom, h ezek az intézkedések ne szolgálnák az autógyárak érdekét. Ilyen értelemben a röhögés tárgya a naivitás, h itt bármi nem ezen gyártók érdeke szerint történik.

> Nézzünk egy példát

Miért kéne _egy_ példát néznünk? Összességében kell megítélni dolgokat! Szó sincs róla, h az érdekérvényesítő képesség lenne az egyetlen mérvadó szempont.

Szerinted Magyarország gazdasági (EU GDP: 0.8 %) és katonai súlya alapján milyen kategóriába esik?

A politikait csak azért nem teszem mellé, mert az EU szabályai miatt a közösségi törvénykezésben lényegesen nagyobb súlya van, mint azt a gazdasági teljesítménye vagy lakosságszáma indokolná.
Ebben a konstellációban tényleg középhatalom.

Én nem emlékszem olyan intézkedésre, ami kötelezte volna az autók cseréjét.
Ami furcsa is lenne annak tükrében, hogy a magyar autópark átlagéletkora folyamatosan nő.

Milyen mérvadó szempont van az EU ellen?

Az, hogy nyomást gyakorolnak a közpénzek átlátható elköltésére?
Vagy, hogy ugyanmár politikai okokból ne lehessen egy minőségi egyetemet bezárni?

Minőségi egyetem, amely nem oktat természettudományokat, a társadalomtudományok által viszont célja a társadalmi hagyományok, szokások fellazítása? A minősítő szervezetek is ember általiak. Éppen olyan ez, mint a hitelminősítők, vagy a filmes Oscar-díj. Nincs értéke, de jól néz ki. Bár, már az sem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azért legyünk egy kicsit pontosabbak!

Nem kell ahhoz természettudományokat (is) oktatni, hogy egy egyetem minőségi legyen.
Sőt! Akkor is lehet nagyon jó egy egyetem, ha csak természettudományokat oktat.

"célja a társadalmi hagyományok, szokások fellazítása"

Ezt nem is értem pontosan, hiszen a világ mindig attól ment előre, ha ezeket sikerült megváltoztatni. Ezek nélkül ma is törzsi viszonyok között élnénk, aminek azért láthatók a következményei szerte a világban.

Ezt a jogodat én soha nem fogom vitani, és nem is kell kérned soha, sehol, senkitől, hogy engedtessék meg neked véleményt nyilvánítani.

De ezt a részét csak mellékesen írtam, igazából a minőségi egyetemekkel kapcsolatos megjegyzésedre reagáltam.

"amikor behajtották az országot a nagy közös disznóólba"

Behajtották? Akarod mondani népszavazáson a szavazók 84%-a úgy szavazott, hogy Magyarország legyen az EU tagja. És ennek minden jelentős magyar politikai erő tapsolt akkoriban...

"akkor még arról volt szó, hogy gazdasági unió"

Újabb hazugság. Gazdasági únió _is_ természetesen, javak, tőke, munkaerő és stb. szabad áramlása. Ugyanakkor politikai szövetség is volt, már akkor is, konkrétan politikai feltételeket kellett teljesítenie a tagjelölteknek...

"Azóta sajnos már minden a normális ember ellen van, blabla"

Elnézve azt az sok hazugságot és/vagy ostobaságot, amit ide írtál, hát te is inkább a "minden" része vagy...

"Ehhez a foshoz képest még a szovjet-blokkban élni is sokkal jobb volt."

Aha, persze.

"Az EU vagy átmegy egy gyökeres változáson, vagy széthullik."

Na kb. ez az egyetlen igaz mondat volt az egész kommentedben.
És sajnos nagyon sokan munkálkodnak az EU szétverésén, sajnos az EU-n belül is.

Időhúzás ez kérem, semmi más. Ha Fidesznek és az EPP-nek olyan vitája van, amiben nem tudnak közeledni az álláspontok, nem a felfüggesztés a megoldás, hanem a továbblépés. Teljesen mindegy, hogy a Fidesz kilép, vagy az EPP zárja ki a Fideszt. Nyilván ha nem lenne a nyakukon az EP választás, akkor bátrabban mert volna lépni bármelyik fél. Sunnyogás, lapítás, és ebben mind a kettő benne van. Mind a két társaságnak érdeke, hogy a Fidesz a választásokig az EPP tagja maradjon valahogy. De aztán tipli! Amit erről az EPP-ről hallottam, hogy ez gyakorlatilag egy nagy olvasztótégely, amiben vannak liberálisok ugyanúgy mint konzervatívok, ebben a formában nem sok jövője van a mai világban az efféle társulásoknak. Olyan ellentétek alakultak ki a két irányvonal között, ami ellehetetleníti a működést. Itt gyakorlatilag ez EPP-nek kell választania, hogy melyik irányvonalat kívánja a jövőben képviselni. A Fidesz kijelentette, hogy nem kíván változtatni a politikáján. (Az egyébként olyan lenne, mintha felköpne és aláállna.) Mindenkinek nem lehet megfelelni, én nem is kell.

--
Falu.me Tárhely Domain VPS

Pontosabban: a FIDESZ délután 4-kor kijelenti, hogy kilép, ha felfüggesztik, 7-kor pedig saját maga felfüggeszti a tagságát. Nem egyetért, hanem dönt. Innen az EPP-nek már nincs sok dobása: vagy megvárja, ameddig a FIDESZ maga visszatér, vagy kizárja a FIDESZ-t. Kizárni bármikor kizárhatja - eddig is megtehette volna, ezután is, ha a választások után nincs szüksége a FIDESZ-re.

De mit tud tenni az EPP, ha a választások után szüksége lenne a FIDESZ-re? Saját maga semmit: Orbánnak kell döntenie, hogy visszatér-e.

A jó döntéshez pedig, mint tudjuk, lehet, hogy idő kell.

Mikor volt az EU-nak töke akármihez? Mentségére legyen szólva, hogy jól indult a dolog, jobboldali konzervatív politikai erők szövetségeként, de eljárt felette az idő. Az elavulás pedig eleve kódolva van mindenhol, mindenben. Viszont ez sem menti fel őket afelől, hogy a migrációs válságot valami felháborítóan sz@rul kezelték.

Vérfrissítés kellene ide, de nagyon sürgősen, új erőknek kellene felemelkednie, és itt viszont menthetetlenül felszínre kerül a fityisznek a sunyi, szavazatokért zsetonozó, bármire képes természete. Ha minimális delej (meg gerinc) lett volna bennük, akkor nem töketlenkedtek volna, önként kiléptek volna a néppártból már jóval korábban, aztán lepacsiztak volna Le Pen-ékkel.
--
"Csak webfejlesztést ne..." -ismeretlen eredetű szállóige-

Nagyon veszélyes játékot játszik az EPP, mert ha a vizsgálat után az jön ki, hogy maradhat a Fidesz, akkor az azt jelenti, hogy számára szalonképes a párt politizálása. Kíváncsi leszek a vizsgálat eredményére, bár az, hogy semmilyen határideje nincs a vizsgálat lefolytatásának, megint csak azt erősíti bennem, hogy ez az egész egy színjáték.

--
trey @ gépház

Én a "három bölcs tanácsán" röhögtem fel. Mi a faszom ez, valami harry potter rész?
:D
--
ne terelj

Az agresszív kismalac biciklizik. Éppen a nyuszika előtt teker el, amikor egy hatalmasat zakózik. A nyuszika odamegy:
- Kismalac, nem ütötted meg magad? Minden rendben?
Mire a kismalac:
- Kuss, én így szoktam leszállni!!!

:D

"A francia baloldali Libération arról ír: öngyilkos lett az Európai Bizottság egyik vezető jogtanácsosa, Laura Pignataro. A lap Pignataro sorsán keresztül mutatja be, hogyan trükközött Jean-Claude Juncker bizottsági elnök jobbkeze, a hírhedt munkastílusáról ismert Martin Selmayr a saját kétséges legitimitású kinevezése érdekében. A francia lap szerint egyébként hatan lettek öngyilkosok a Bizottság jogi szolgálatában az utóbbi években."

https://mandiner.hu/cikk/20190321_pignataro

----
„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”

3 ok amiért nem zárják ki a Fideszt: Audi, BMW, Mercedes

--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!

Igen, csak a német autóipar nem teljesít valami jól. Az amerikai piac, Trumpnak köszönhetően haldoklik, az európai változóban, a kínai pedig helyi munkaerővel tud csak működni.
A VW most jelentette be 7000 munkahely leépítését és egy új kelet-európai gyár terveinek elvetését. A BMW sem áll valami jól, a profit csökkenőben van náluk is. Egy elektromos autó jóval egyszerűbb felépítésű mint egy hagyományos, nem lesz szúkség akkora munkaerőre, ezt meg a kelet-európai autógyárak bánják majd meg.
Ez csak a három nagy, de tudtommal Magyarországon több beszállítónak is van gyára. Ha nem lesz kereslet belső égésű motorra meg váltóra, akkor például kupplung, dugattyú, szinkrongyűrű stb. sem fog kelleni, tehát ezek a gyárak is lakat alá kerülnek majd.
A kelet-európai béremelkedések is keresztbe fognak tenni ezeknek a vállalkozásoknak. Hamarosan eljön a pillanat, mikor nem fogja megérni Kelet-Európában gyárat működtetni, akkor majd választanak két megoldás közül: vagy keletebbre költöznek, vagy vissza nyugatra. Munkaerő már így sem sok maradt, ami van az is képzetlen, de annál nagyobbak a követelezései. Migránsot nem akarnak, munkaerő hiányának ellensúlyozása képpen egyelőre kitolták a túlórakeretet.
Meddig lehet még a húrt feszíteni majd meglátjuk. Ami biztos, ha Németország gazdasága nem fog jól teljesíteni, azt a magyar fogja elsőként megérizni. Akkor majd eldől Orbán sorsa is. Míg a gazdaságban nem mutatkoznak meg politikájának következményei, addig Orbán hatalmon fog maradni, kedve szerint űzheti diktátori tevékenységét, egyengetheti rokonai és strómanjai gazdagodását.

Trey, te nagyon bátor vagy, hogy ilyen témát nyitsz (-::

Szerintem, az euroszocik megpróbálják leszalámizni az EPP-t és első körben leppattantak Orbánról. Az egész folyamat lényege az, hogy ne Weber legyen az új Juncker, hanem Timmemans. Az EPP megosztásához pedig nagyon jó hívószó az, hogy OrbánViktor.

Szerintem...

> Sol omnibus lucet.

hajra fidesz
--
"Csak webfejlesztést ne..." -ismeretlen eredetű szállóige-

Nekem az egész komplett káosz. Már a problémát sem értem.

- ha utálja a Fidesz az EPP-t, akkor miért nem lép ki?
- ha az EPP utálja a Fideszt, miért nem rakják ki?
- Orbán miért rakja ki óriásplakáton az utálatos Juncker-t, amikor a főnöke az EPP-ben? Szándékosan ki akarja rúgatni magát?

Ennél már csak a CEU esete komplikáltabb.
- Mi a frászt zavarja Orbánt, ha a CEU Csehszlovák, Jugoszláv, Szovjet, vagy Észak-Koreai diplomát is oszt a magyar mellett?
- Mi köze a magyar oktatáshoz? Max nem fogadjuk el.

Az egész problémának se füle, se farka. Ha elméleti filozofálás helyett szimplán megittak volna egy sört, a témát már rég le lehetett volna zárni.

Mit nem értesz? Minden fél a számára legkedvezőbb(nek tűnő) kompromisszumokat kötötte és köti meg. Erről szól a politika.

A magyar ellenzék is azért reszket folyamatosan a saját fosában, mert tudják, hogy Orbánnak annyira kell a hatalom és a pénz, hogy bármilyen kompromisszumot hajlandó megkötni. Pontosan tudják, hogy teljhatalomért nem fogja kivezetni az országot az EU-ból, mert azzal ő és a haveri köre elesne a nyugati pénzektől.

:)

Nem tudom, a 444-Index tengely nem írta meg?

"- ha utálja a Fidesz az EPP-t, akkor miért nem lép ki?"

A Fidesz nem az EPP-t utálja, hanem a kommunikációja szerint azt, amerre az EPP újabban halad, köszönhetően benne több tagnak. Orbán azt nyilatkozta több alkalommal is, hogy a választásokig felfüggesztik a tagságukat, majd a választások után közlik, hogy kívánnak-e a továbbiakban az EPP tagja maradni. Természetesen az EPP is közölheti, hogy kívánja-e látni a Fideszt a sorai közt. Ez olyan mint egy válóper.

"- ha az EPP utálja a Fideszt, miért nem rakják ki?"

Hát, igen. Erről szól a topik. Lásd: "ehhez sem volt igazán tökünk"

"- Orbán miért rakja ki óriásplakáton az utálatos Juncker-t, amikor a főnöke az EPP-ben? Szándékosan ki akarja rúgatni magát?"

Ha egy cégnél nem értenél egyet a főnököddel, akkor becsicskulnál, nehogy kirúgjanak, vagy hangot adnál a véleményednek?

--
trey @ gépház

Ha a "főnök" nyomására eltüntetem a véleményem az átmeneti, közös érdekként felfogható tűzszünet (választások) kedvéért, de közben megüzenem neki, hogy egyelőre fizetés nélküli szabadságra megyek és eldöntöm, hogy akarok-e neki dolgozni... Annak függvényében, hogy mire jutunk egymással.

--
trey @ gépház

Igen, ez a ti dumátok. A beetted a propagandát. Minden propaganda, ami nem egyezik a ti világképetekkel. Az EPP vezetői meg együtt röhögnek a Fidesszel azon a színjátékon, amit elétek (a választók) elé rittyentettek. :D

Emlékeztetnélek: kampány van. Mindenki - beleértve az EPP-t is - azt hazudik, amit a választói hallani akarnak.

Érdekes, hogy a baloldalon a "minden politikus hazudik a kampányban" nem érvényes, ott most a "minden politikus hazudik a kampányban, kivétel az EPP-s politikusok, mert ők az igazmondó juhászok".

Na, ezt nyaltátok be.

--
trey @ gépház

Én nem az "index, 444 tengelyből" idézek, hanem Bayertől, Stefkától, Nováktól, Varga Judittól. Neked viszont a kormánypropagandán kívül egyetlen saját gondolatod vagy ötleted sincs. Csak sértegeted az olvasóidat. Nem vagy vitaképes. Ezért volt kár elindítanod a témát.
--
ulysses.co.hu

Tőlük idézel, kiegészítve a véleményeddel.

"Nem vagy vitaképes."

Semmi gond, akkor vitatkozz mással.

"Ezért volt kár elindítanod a témát."

Mint, ahogy kár volt idehozni az ordenáré politikát az 01G-zéssel meg a többivel is. Tőlem itt politikát ritkán láttál az elmúlt 17 évben, de ha már ide lett citálva (és nem nagyon láttam "pártatlan" tiltakozásod vagy felszólalásod ellene), akkor engedtessék meg, hogy más is leírja a véleményét!

--
trey @ gépház

okoska!

a fidesz 23 eve folyamatosan kampanyban van..a te velemenyed szerint tehat folyamatosan hazudik. megis ugy veded oket, mintha a megelhetesed fuggne toluk.

egyebkent nem vagyok baloldali.ha lenne egy mersekelt, konzervativ part, szocialis erzekenyseggel tuti oket tamogatnam. de nincs.
csak a fidesz (!) van..ok meg szar tolvajbanda, most eppen nemzeti, szocialista es populista koponyegben.

de mire megtehették volna, addigra a fidesz felfüggesztette magát, - de sajnos a csomót nem kötötték meg elég alaposan - amire válaszul az epp 3 azaz három darab bölcset nevezett ki, mire a fidesz kinevezett 3 ellen-szerecsen királyt, akik jól fennakadnak a migránskeritésen, amikor mekka és nem pediglen felcsút felé teritették le az imaszőnyeget. :)

a dolgok szerencsétlen együttállása folytán :)

mint az óvodában :)

"utál"
> Óriási romantikus tévedésben élsz: a politika hosszabb-rövidebb (mostanában inkább rövidebb) alkalmi érdektársulások és megegyezések sorozata.
Már egy pici párt sem abból áll, hogy hé itt vannak a pajtik aki mind bírják egymást.

Viszont ha épp megegyeznek az érdekeik akkor nem kaszálják el egymást. Abban a pillanatban amikor ez elmúlik, máris ott döfik le egymást ahol érik. Párton belül, az ország pártjai egymást(nah itt azért vannak jobb példák, hogy pár helyen azért az össz nemzeti cél érdekében van ahol képesek megegyezni akár pártcsalád ellenében, itthon ez elképzelhetetlen).. stb.stb..

Persze azért van amikor nyíltan nem döfhetik egymást hátba, mert
- hülyén néz ki kifele
- aláírtak valami papírt ami eredményezhet számukra kellően fájó retorziót
ilyenkor jönnek a "véletlenül kiszivárgott" stbstb sorozata..

De ha ilyen egymást-ledöfő diplomáciai szarkavalkádot akarsz látni testközelból, menj el pl. a Telenyomhoz 1-2 évre :D

Jelenleg két ellentétes folyamat zajlik az EPP és a Fidesz kapcsolatában:

1) Megy a kilépés hangulati előkészítése, lásd Bayer megnyilatkozásait, pl Weber egy "szarjankó". Vagy Stefkától "Weber nyálkás valami, szét akarja rombolni a családot". Vagy "Weber vérig sértette a magyarokat".

2) A Fidesz kapar, háta mégis benn tud maradni az EPP-ben. Ennek jele a pl a fidesz-bölcsek kijelölése, akik majd tárgyalnának az EPP "bölcseivel". Vagy a 130 oldalas anyag, amiben "pontról pontra cáfolják a vádakat".

Véleményem szerint ez az ellentmondás hosszabb távon nem tartható. Elkínosodik, szánalmassá, megalázóvá válik.

Az EPP bölcsek nem fognak sietni a vizsgálattal. Szerintem egyszerűen semmit sem fognak csinálni. Ha mégis jutnának valami eredményre, az egészen biztosan az EPP érdekeinek megfelelő lesz. Hogy mi lesz az EPP érdeke pár hónap múlva, azt még senki sem tudja. Attól függ, hogyan alakul a hangulat.

Az idő most a felfüggeszthetetlen férfiú ellen dolgozik. A tippem, hogy az EPP nem fogja kizárni Orbánt, viszont Orbán a felfüggesztett állapotból való szabaduláshoz kénytelen lesz maga kilépni.

--
ulysses.co.hu

"Az EPP bölcsek nem fognak sietni a vizsgálattal."

Része a színjátéknak. Elmondták, hogy a választásokig biztosan nem fognak eredményre jutni. Ez az EPP érdeke.

"A tippem, hogy az EPP nem fogja kizárni Orbánt, viszont Orbán a felfüggesztett állapotból való szabaduláshoz kénytelen lesz maga kilépni."

És ezzel megállapíthatjuk, hogy az EPP nyert :D

Hallod, 13 párt a Fidesz azonnali kizárást követelte. Ezzel indultak neki az ügynek. Most komoly, hogy te a jelenlegi helyzetet győzelemként értékeled a részükről?

--
trey @ gépház

Természetesen színjáték, éppen ezt mondtam.

"Most komoly, hogy te a jelenlegi helyzetet győzelemként értékeled a részükről?"

Semminek sem értékeltem. Leírtam, hogyan látom a helyzetet, és hogy mit tartok valószínűnek.

Ehelyett az elbaszott téma helyett sokkal jobb lett volna egy szavazás. Támogatnád egy népszavazáson az EU-ból való kilépést? 1) Igen 2) Nem.

A magam részéről egyértelműen ragaszkodom az EU-ban maradáshoz.

--
ulysses.co.hu

Ha a fidesz ki akart volna lépni, akkor már kilépett volna. Az átlagszavazót kurvára nem érdekli, hogy melyik pártcsaládban van, így nem kell azt előkészíteni. (vagy akit igen az se bánja, hogy ha kilép az EPP-ből)

Ők szeretnének bent maradni, ezért még azt is felvállalták, hogy: vizsgálódjanak náluk, lemondjanak a párton belüli pozíciójukról, segget csináljanak a szájukból (ha felfüggesztenek kilépünk) és egy esetleges elmarasztaló jelentéssel muníciót szolgáltassanak az őket bírálóknak.

Ők szeretnék ha bent maradnának, ezért még azt is felvállalták, hogy: vizsgálódjanak náluk, segget csináljanak a szájukból (vagy nem szalonképes a Fidesz vagy az, mi a faszt kell ezt bizonytalan ideig vizsgálni) és egy esetleges ki nem baszással muníciót szolgáltassanak az őket bírálóknak.

Mondjuk, ahogy néztem, ebből sem a Fidesz jött ki rosszabbul, mert ahogy mondod, a Fidesz szavazókat kurvára nem érdekli az EPP tagság (azt sem tudják mi az), a Fidesz szavazókat nem érdekli, leszarják, hogy kit zárnak ki honnan. Az ottani ellenzékieket sokkal jobban zavarta az EPP szerencsétlenkedése és politikai vándorcirkusza, meg is kapták magukét a közösségi médiában.

Napokig röhögtem a kommenteket, amiben azt vágták az EPP vezetői fejéhez, hogy Orbán megint a bolondját járatta velük, évek óta kergetőznek vele, de nem tudják elkapni.

--
trey @ gépház

> Ők szeretnék ha bent maradnának, ezért még azt is felvállalták, hogy: vizsgálódjanak náluk, segget csináljanak a szájukból (vagy nem szalonképes a Fidesz vagy az, mi a faszt kell ezt bizonytalan ideig vizsgálni) és egy esetleges ki nem baszással muníciót szolgáltassanak az őket bírálóknak.

Ez egy pártcsoport. A benne lévő tagok egy része kritizálta, a másik része támogatta őket. A vizsgálat az egyik vagy a másik félnek fog kedvezni, ez nem az EPP ellen zajlik. A Fidesz meg 2 nap távlatából sem tud a nyilatkozatához konzekvens lenni

"Ez egy pártcsoport. A benne lévő tagok egy része kritizálta, a másik része támogatta őket"

Ez, ebben a formában egy bohócszervezet. Kb. ehhez méltó "megoldás" is született tőlük. Nem lehet egyszerre két irányba menni. Az EPP-nek (újra)definiálnia kéne magát, elfelejteni ezt a "jobbra is, balra is" dolgot, mert ez sosem működött és ha meghatározta magát, akkor ahhoz tartani.

Feltételezem, a Fidesz is erre vár. Végre döntse el az EPP, hogy merre kíván menni, mert ez a skizofrén állapota nem működőképes. Aztán majd ha az EPP eldöntötte, hogy merre van neki az előre, akkor a Fidesz majd eldönti, hogy kíván-e tag maradni.

--
trey @ gépház

Hát, nehéz kérdés. Orbán Viktor az EPP alelnöke volt 2002-től. Akkoriban nem volt bajom az EPP-vel. Egy alelnök azért nagy kutya volt arrafelé.

Be kell látni, hogy igaza van Orbánnak, hogy az EPP garnitúra lecserélődött, csak ő maradt. Mindenesetre akkoriban az uniónak sem volt ennyire erős központi szervezete. Jóformán a döntések 90%-a nemzeti kormányok kezében volt.

A problémát szerintem Németország okozta, amikor megnyitották a magyar határt a migránsok előtt. 54.000 migráns balhézott Magyarországon akkoriban, jóformán kezelhetetlen állapotot eredményezve. Bejöttek és úgy gondolták, hogy a többségi társadalomnak az igényeikhez kellene igazodni és nem fordítva. Kiosztották Orbánt, hogy mekkora diktátor és nyomorgatja a migránsokat, nagylelkűen beengedték, ami a másik 2 millió migránsnak felhívás volt a keringőre.

Ráadásul a Migration Aid és a többi köcsögláda feltüzelték a migránsokat a magyar kormány ellen. Németország szerette volna, ha itt migráns hot-spot-ot csinálunk, ahonnan ők kiválogathatják az értelmes embereket. Ez a rész elmaradt, mert Orbán másképpen gondolkozott.

Igazad van, tévedtem, "csak" 43.000 volt. Tudod, az idő fölfelé viszi a számokat.

Widipédia:

A menedékkérők 26%-a 18 év alatti, 54%-a 18–34 év közötti volt; utóbbi korcsoportban háromnegyed volt a férfiak aránya. A legtöbb kérelmet Németországban (203 ezer), Svédországban (81 ezer), Olaszországban (65 ezer), Franciaországban (64 ezer) és Magyarországon (43 ezer) adták be.

2015. szeptember 2-áig 159 968 illegális határátlépést regisztráltak Magyarországon, de csak 148 643 menedékjog iránti kérelem érkezett.

Bocs, megpróbáltam felnagyítani a problémát. Tkp. senki sem volt itt, amikor az osztrákok megnyitották a határt.

A német polgárok/civilek szörnyülködtek és meginvitálták az embereket, aztán a német választott vezetés is csatlakozott. Nálunk meg ugyanaz történt, ami korábban (csak akkor még nem lehetett semmilyen politikai célra felhasználni): átmehettek az emberek. Ez volt az az időszak, amikor a civilek, a független szakértők és a választott politikusok felemelhették volna a szavukat, mondván: Európa nem lehet többé átjáróház, minden országnak be kell tartani a szabályokat, azonnal meg kell kezdeni a rendes határvédelem megszervezését. Helyette a "jaj szegény menekültek" és "a tengeri határt nem lehet megvédeni" ömlött mindenhonnan. Orbán kapva kapott az alkalmon, és többé-kevésbé elkezdett a szabályokhoz alkalmazkodni, csinált valami határvédelmet. Közben az olaszok számolatlanul hajózták be az EU-ba az embereket, a görögök szartak kb. mindenre, és a franciák és britek is egymással baszakodtak.

Egyébként nem árt tudnod, hogy Magyarország és Németország között egy Ausztria nevű ország helyezkedik el. Szerintem te is röhögsz magadon, amikor olyan gondolataid támadnak, hogy mindkét ország engedelmeskedett Orbán akaratának. Ha azt akarták volna, hogy más történjen, másképp cselekednek, és az emberek Magyarországot sem tudták volna elhagyni. De nem, ők valamiért a vonultatásban láttak fantáziát. Nem emberségről volt szó, mivel azt kb. leszarták, mi van Görögországban, így ebben az esetben is megtehették volna.

:)

"minden országnak be kell tartani a szabályokat, "

mondjuk akkor kezdhette volna orban es regisztralja az ideerkezoket a hataron (2-3x akkora burokraciaval mint eladdig), nem pedig felutaztatja oket pestre, ahol osszetorlodtak.

"olyan gondolataid támadnak, hogy mindkét ország engedelmeskedett Orbán akaratának."

ezt nem tudom honnan szedted? nem vagy gondolatolvaso, most szolok mielott keso lenne.

A nemet es osztrak emberek nem penzert keresztenyek mint a fideszesek.
Lattak hogy a menekultek szuksegben vannak, mert orban (mar megint) g..i es eloszor egyenkent, majd az orszagaik segitettek az embereken.
nem a g..i orbanon, hanem a menekulteken.
Orban most is, a szabalyosan menekultstatuszert folyamodokat is ehezteti egy szogesdrotkerites moge dugva oket.

> A nemet es osztrak emberek nem penzert keresztenyek mint a fideszesek.

Te hányszor voltál te szent misén, Isten tiszteleten,... az elmúlt 3 hónapban, hogy ennyire tudod kik a jó keresztények?

Bocs a kérdésért, de átlalában olyan emberek szokták elmagyarázni, milyenek a jó keresztények, akik még hírből sem hallottak keresztényekről.

Messziről azt gondolják, hogy a keresztények vigyorgó Mikulás bácsik, akiknek eszébe nem jutna a kufárokat ostorral kiverni a templomból.

Tudod, az alkoholista Juncker is folyamatosan hirdeti az "evangéliumot".

Nekem az a problémám, hogy a zöldek, a szocialisták, Juncker, sőt Gyurcsány is a TV-ben elmagyarázzák, hogy milyenek a jó keresztények. Utána kinyögik magukról, hogy igazából ateisták, de azért maximálisan képben vannak a dologban. A templomba járók véleménye értelemszerűen semmit sem számít.

Nincs még egy vallás, amelyik ekkora toleranciát képes felmutatni, mint a kereszténység.

Menj ki mondjuk Egyiptomba, tanítsad a népet keresztényként, hogy milyenek a jó muzulmánok, vagy a japánoknak magyarázd el, hogy ki a jó buddhista.

Ezt a fajta pimaszságot, kizárólag a keresztények hajlandók lenyelni, az iszlámok elég gyorsan és egyszerűen szokták a kérdést lerendezni. A szeretet vallása sokmindent elvisel, még azt is, hogy Juncker kereszténységből oktasson.

én ugyan nem tudom milyen a jó keresztény, de gondolom nem olyanok mint azok a kiugrott - kicsapott, eltanácsolt stb.. - papnövendékek, akik a kdnp vezetőségében tömörülnek :))

akiket a saját egyházuk is cikinek tart, lehülyézik a pápát, - persze könnyen teszik, szinte mind protestáns - a 10 parancsolatból meg a 7-ediket érvénytelennek tekintik, mert a 7-est már a közepénél áthúzva írjuk, az elsőt meg csak viccből diktálták vésőbe, mert az aranyborjú ehetetlen :)

nekem meg az a problemam, hogy a kurzuskeresztenyek mint orban, akarjak meghatarozn hogy ki a magyar, ki a kereszteny es odaig mereszkednek hogy ezt torvenyekkel is meghatarozzak.

attol hogy vki templomba jar meg nem kereszteny.

konnyen atsiklottal a katolicizmus bunein pl. inkvizicio.
de alig par evtizede az eszakir protestansok es katolikusok terrorjarol
sem kellene megfeledkezned.

nincsenek iszlamok, muzulmanok vagy muszlimok vannak.

A kedvedért a Wikipédián utánaolvastam az inkvizíciónak: a halálos áldozatok számát nehéz megbecsülni, de 5.000-30.000 közé teszik. Az akkori népesség tizedakkora volt, mint most ezért arányaiban pontosabb képet kapsz, ha megszorzod tízzel.

Ebből levonhatod a köztörvényeseket is (csak az inkvizíció égethetett embereket), nem volt ennyi börtön akkoriban, az emberek annak örültek, ha magukat el tudták látni élelemmel. Ha nem voltál nemes, akkor máglyán végezted kisebb vétség miatt is.

Vesd össze azzal, hogy Magyarországon 1950 óta durván 5 millió abortusz volt. Ebben a számban nincs benne az a terhesség megszakítás, amelyik életmentés miatt történik (pl. méhen kívüli terhesség).

Messze nem az inkvizíció csinálta a legnagyobb népirtást Európában, nagyon sokan előttük járnak.

az en kedvemert biztosan nem olvastal utana, de rendesen nem is olvastad el, mert az egyik adat szerint csak boszorkanyegetes 150e volt.

komolyan nem ertem hogy probalsz vitatkozni..
irod hogy a vallasok kozul a keresztenyseg a legtoleransabb.
erre beirom, hogy a keresztenyseg neveben milyen disznosagokat kovettek el.
mire te elkezded kicsinyiteni az inkviziciot es behozod az abortuszt a vitaba.

?????????

"Az egyház is fejlődik"

ööööö nem.
valoszinuleg mas bibliat olvastunk, mert az enyemben az egyhaz az evangeliumot hirdette, betegeket gyogyitott, megkotozott embereket szabaditott, szegenyeken segitett, inkabb elszenvedte mint gyakorolta az eroszakot.

ehhez kepest a romlottai katolikus egyhaz egy pocegodor volt(?) ami a hatalommal osszefogva kurvalkodott es eroszakoskodott. ez minden csak nem fejlodes.

meg a mai allapota sem eri el azt a szinten ami volt annak idejen.
es sajnos az igazsaghoz tartozik, hogy a mostani allapota sem attol valtozott meg, hogy megtertek volna. egyreszrol a protestantizmus megjelenese, masreszrol a "felvilagosodas" kovetkezmenye ami a teljhatalmukat megtorte.

raadasul a jelenkori nagyobb magyar felekezetek ujra a vilagi hatalommal kezdenek osszefekudni, megtagadva a bibliai ertekeket.

szoval sok minden ez csak nem eppen fejlodes.

Nem kell olyan messzire menni: ez elmúlt 50 évben az IRA terrorszervezet 1000-3000 ember halálát okozta a katolikus vs protestáns konfliktusban.

Mi köze van ennek az egyháznak? Valószínű semmi.
Valóban a vallás az összecsapások oka? Valószínű nem.

De ugyanez elmondható az iszlám vallásúak által elkövetett terrorcselekményekről is.

Probáljátok már különválasztani az egyházat a politikától.
Az összes történelmi egyház megbocsájthatatlan bűnnek tekinti az emberőlést, ez alól az iszlám sem kivétel:
https://24.hu/elet-stilus/2016/09/24/gyilkossag-ongyilkossag-vagy-kegye…

Az, ha egy elmebeteg politikai okból megmerénylni magát, nem az iszlám miatt van, hanem egy politikai szekta befolyása miatt.

Eredetileg politikáról volt szó. Aztán kilvadi – szokása szerint – beböfögött pár ostoba faszságot, és azóta lényegében semmiről nincs szó, csak arról, ki a nagyobb idióta. Én is megtettem a magamét: bedobtam a fehér ember témát. De hát a fehérek nem számítanak.

:)

Ha olvasod a Wikipédiát, egyik szám sincs alátámasztva: sem az 5e, sem a 30e, sem a 150e.

Másrészről a középkori gondolkodást érteni kell. Hadsereg lemegy várat ostromolni: a sereg fele vérhasban meghal, a krónikák meg lejegyzik, hogy Isten leküldte gyilkos angyalát, amelyik végzett a gonosz hadsereggel. A mai világot a túlzott racionális jellemzi (baktériumok, vírusok, vitaminhiány), a középkori világ meg mindent túlmisztifikált. A középkorban a hangsúly az isteni igazságszolgáltatáson volt, ma meg a tömeges elhalálozás biológiai okain.

Az egyetlen magyar női életfogytos részegre itatta a férjét és álmában felgyújtotta. Köztörvényes bűncselekmény, de a középkor az ilyen bestiális tettet boszorkányságnak minősítette. Az az ember, aki ilyen gonoszságra képes, a Sátánnal cimborál, boszorkány, méltó a halálra.

Pusztán a középkori gondolkodásmódból ered, hogy a köztörvényes nők jórésze boszorkányság miatt lett elítélve és kivégezve.

Amennyiben nem érted meg a középkor gondolatvilágát, az akkori ítéleteket sem fogod, melyek egy része mindenképpen jogosnak volt mondható.

b+ eltelt 500 év.. ezért zavar az iszlám hasonló működése, volt közben felvilágosodás , reformáció és a jelen tudományos ismeretek - ez nagyon gáz, hogy el kell mondanom.
Ha az iszlám nem fog megreformálódni, akkor meg kell szüntetni, az összes szektás követőjével együtt..

Ebben a hozzászólásodban több tévedés/hazugság is van.

Az első, hogy azt állítod, vita van. Ezzel szemben az igazság az, hogy veled nem lehet vitatkozni (ld. ez a topik, vagy más közéleti jellegű témák a trackeredben). Vérmes, beszűkült tudatod egy Hitler korabeli elszánt és hithű náciéra hasonlít. Az "ellenséged" más, de a gondolatiságod mintázata kb. ugyanaz.

A második, hogy azt állítod, elvekről van szó. A valóság: elvekről esett a legkevesebb szó.

:)

Ennyit írt róla: "Were/are you a christian? That is complicated. When I know, I will tell you"

Viszont ilyenek vannak benne:
- "Let our lives be stronger than death to fight against the enemies of the Christian people"
- "Is it not preferable to die in war rather than suffer any longer so horrible a spectacle?"
- "ASK YOURSELF, WHAT WOULD POPE URBAN II DO?" (a keresztes háborúk elindítója)
- "The Hagia Sophia will be free of minarets and Constantinople will be rightfully christian owned once more."

Abortuszról:
- a középkor azt gondolta, hogy meg lehet ölni azokat az embereket, akik "Isten útjában" vannak
- a mai világ azt gondolja, ha egy magzat útban van, elpusztítható, az anyának joga van dönteni

Nem látok különbséget az egyik és másik eset között. Elpusztítod azokat az embereket, akik útban vannak.

Valaki boszorkányság vétke miatt öli a másikat, a másik a nő családtervezési jogán teszi ugyanezt.

Igazából semmi garancia nincs arra, hogy abortusz után még lehet gyermeked.

Arra sincs, hogy szülés után második gyermeked is legyen.

Kellően sok komplikáció lehet, ami lehetetlenné teszi a későbbi szülést. Pusztán orvosi szempontból kevésbé rizikós megszülni a gyermeket, mint elvetetni.

A mai orvostudomány mindent megcsinál, amit akarsz, viszont arra már nincs garancia, hogy te örülni is fogsz neki.

Sajnos a liberális mainstream telekürtöli a féligazságaival a világot, neked meg jóformán esélyed nincs, hogy értelmes választ kapj a kérdésre.

Pedig egyszerű lenne a vizsgálat:
- van 1000 ember, aki megtartja a gyermekét
- másik 1000, aki elveteti

Kérdés: megbánta-e hogy megtartotta/elvetette?

Eredményeket leközölni.

Meg nem történt eseményről vélekedni sosem lehet: A meg nem született gyerek mindig tökéletes.

Attól, hogy 10 év múlva megbánta nem azt jelenti, hogy a 10 évvel ezelőtti énje nem tenné ugyanazt.

Tegyük fel holnap betiltják az abortuszt.
- Vajon hány százaléka a nőknek fogja azt mondani, hogy oké, akkor megszülöm és hány fogja ugyanazt nem hivatalos módon (akár házilag) végrehajtani? Ezzel az amúgy is eléggé nehéz élethelyzet elé állított nőket még inkább megalázzuk.
- Az abortuszok túlnyomó többsége házasságon kívül történik. Valóban azt akarjuk, hogy még több gyerek szülessen/nőljön fel ilyen körülmények között?

"egy nő két dologért hajlandó bármit megtenni: Hogy legyen gyereke, vagy, hogy ne legyen"

Attól még, hogy törvény nem tiltja, hogy minden nap a restiben tök részegre idd magad, nem jelenti azt, hogy jó dologról beszélünk. Sőt, igazából a törvény tilthatná is, csak nem elég szigorú.

Vannak országok, ahol például abortuszt csak komoly indokkal lehet végrehajtani.
Más országokban meg azt nem engedik, hogy nyilvános helyen berúgj, vagy ittas állapotban nem szolgálnak ki.

Az emberi jogok korlátozása bizonyos esetekben megengedhető, lásd alkoholizmus.

Nemigazán értem ez hogy jön ide. Az abortusz nem egy szórakozási vagy kikapcsolódási lehetőség, hanem egy kényszer.

> Vannak országok, ahol például abortuszt csak komoly indokkal lehet végrehajtani.

És pont ezekben az országokban virágzik az illegális / offshore abortusz.

"Csak alkalmi kapcsolat volt az apával, szeretném rendes családba szülni és felnevelni a gyerekem." szerintem megfelelő indok az abortuszra.

> Más országokban meg azt nem engedik, hogy nyilvános helyen berúgj, vagy ittas állapotban nem szolgálnak ki.

És vannak országok, ahol még a cigibolt is "nemzeti"

Elég erős kétségeim vannak afelől, hogy egy ilyen szabályozás bármilyen hatással van az alkoholisták számára.

Az emberi jogok korlátozása bizonyos esetekben megengedhető, lásd alkoholizmus.

Oké (egyébként nem), de melyik emberi jogoké? Remélem még te se vagy annyira elborult, hogy kivinnéd a pusztába kivégezni az alkoholistákat... (gyk. élethez való jog)

[kis segítség, csak hogy válogathass, hogy hogyan büntetnéd az alkoholistákat: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:12012P/T…, gondolom tetszene, hogy minden alkeszt addig ütünk, amíg keresztény nem lesz (3. és 10. cikk)]

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Szerintem a tiltásnak lényeges hatása volna, hogy muszáj volna _előre_ gondolkodni. Tévútra vezet az összehasonlítás, ha a már megesett hölgyből indulunk ki, hogy mit fog tenni. A fiatal nőre kell gondolni, aki még nem esett meg, és ha látja a világban, hogy megesni életre szóló társadalmi bélyeget és nyomort jelent, akkor kétszer is meg fogja gondolni, hogy összeáll-e "Janikával" az öltözőben, vagy inkább kivárja, míg feleségül veszi "Béla".

A fogamzásgátlással, a szabad abortusszal és hasonlókkal az a baj, hogy a felelősségteljes párkapcsolat kialakítására való húsbavágó igényt megszűntette. És ez vezetett a párkapcsolati "piac" totális felborulásához, a családok instabilitásához, a demográfiai problémákhoz. Végsősoron a magyar nemzet megszűnéséhez fog vezetni azoknak a javára, akiknek még abortuszra sincs pénze, és a tabi/gumi is rakétatudomány.

Ez hosszabb sztori, mint ami egy kommentbe belefér, de valami olyasmi a lényeg, hogy pár évtized alatt a teljes értékrendet megváltoztatta a felelőtlen szex lehetősége.

A lehető legmagasabb értékű partner keresése ösztönös, azonban az érték megállapításánál használ súlyok a különböző értékfajtáknál már tanultak. Tehát végső soron az érzéseket is más szempontok vezérlik ma már.

Kicsit hosszabban nézve az intellektualitás bullshit, az érzelmeket pedig az ösztönök állítják elő az ösztönös és racionális választás vegyülése alapján pont úgy, ahogy az az egyénnek megérni látszik. Szexuálisan meg a férfi és a nő általában passzolni szokott, úgy lett megteremtve.

A gyerek meg nincs útban, mert pont ez a lényeg, hogy a társadalom megköveteli, hogy előbb legyen esküvő. Már a "hasas" menyasszonyt is megszólták régen.

Persze nem azt mondom, hogy régen ideális volt a világ, hanem hogy sokkal jobban működött, ha a nemzet fenntartását, mint célt tekintjük.

Az meg, hogy valamiféle boldogság volna az élet célja, az csak modern huncutság, és nem is nagyon működik, legalábbis a kutatások alapján nem lettek boldogabbak az emberek. Nem mintha értelmesen mérni lehetne. Ha viszont beismerjük, hogy nem lehet értelmesen mérni, akkor megint csak őrültség erre optimalizálni... Egy mérhetetlen és összehasonlíthatatlan paraméterre hasraütés alapú feltevéseket követve optimalizálni, és közben az évezredek alatt kikristályosodott társadalmi rendet felrúgni nem tűnik bölcs dolognak.

A lehető legmagasabb értékű partner keresése ösztönös

Ja, és működik is, 1800-ban, amikor a pool kb. 20 ember, mert a többit pusztán a fizikai távolság miatt nem ismered. Ma a pool jópár nagyságrenddel több egyedből áll, mert nem a szomszéd faluig tart a világ.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nem attól létezik valami, mert tudod mérni. Attól, hogy nem tudod számszerűsíteni a boldogságot, az még létezik. Az sem véletlen, hogy az ember úgy kereste a fogamzásgátlás módszerét, mint az alkimisták az aranyat.

Nem személyeskedésnek szánom, inkább egy érzésnek, de a véleményedet olvasva nekem az körvonalazódik, hogy vagy nem volt még megfelelő partnered, vagy túl fiatal vagy, vagy nem látsz semmi jót az érzékiségben, de két gondolatod nálam kiverte a biztosítékot. Az egyik:

az intellektualitás bullshit

Ez pedig a durvább:

Szexuálisan meg a férfi és a nő általában passzolni szokott, úgy lett megteremtve.

Ha van merítésed, tapasztalatod, tudnod kell, hogy ez mennyire nem igaz. Létezik harmónia, szenvedély, megveszel érte, s ő viszont, meg van az a fajta maszatolás, amelyre bárki bárkivel képes.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerintem lemaradtal azokrol a gondolatokrol, hogy "felelosegteljes", "elore gondolkodik" meg "kivar".

Nincs sok problemam a fogamzasgatlas kulonbozo modjaival. Ennek ellenere vannak ketsegeim, hogy jo talalmanynak minosul-e. Emellett szvsz a vagyak kielegitese utani abortusz nem moralis, es megkevesbe az, hogy egyes varosokban a harmadik trimeszteri abortusz mellett lobbiznak (ez utobbi undorral tolt el)

Nem mindenben ertek egyet az elottem szolokkal, de teny, hogy a szexualis felvilagosulassal felboritottunk olyan termeszetes korlatokat, amik evolucios szempontbol lehet, hogy elonyosek voltak.
A monogamia nem veletlenul alalkult ki (ld. csak peldakent szifilisz, chlamydia es egyeb nyalanksagok), es nem jar kovetkezmenyek nelkul, hogy csak ugy megvalunk tole.

A felelosseg ugyan ugy vonatkozik a ferfira mint a nore. Ezt korabban tarsadalmi normak koveteltek meg. Ma mar tobb fiu gyermek no fel apa figura nelkul, ami erzelmi ronccsa teszi oket.

Megerte a progress? Nem tudom. Lehet, hogy par embernek jobb lett a vilag tole, de nem vagyok biztos, hogy helyes iranyba indultunk el az evolucioban.
---
Lambda calculus puts the fun into functional programming

Akkor volt egy egyenletesen sz.r, frusztrált élet, most meg változatosabb a dolog. Ráadásul senki nem fog lebeszélni arról, hogy felelősségteljesen éld az életed. Amúgy az abortuszról én sem úgy írtam, mint fogamzásgátlási módszerről. Legvégső esetben szükséges rossz. Mondjuk, ha az az opció, hogy a nő öngyilkos lesz, vagy abortusza legyen.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

> azoknak a javára, akiknek még abortuszra sincs pénze, és a tabi/gumi is rakétatudomány.

Ne gondold, hogy az érintett réteg nem családcentrikus. Van ilyen részük is, de nem jellemző.

Amikor a kölykük beteg, megy papa, mama, 8 testvér, nagypapa, nagymama, keresztapa,... A feleségem irígykedik is, hogy a mi gyermekünket 6-szor műtötték, de egyik nagyanyja meg nem látogatta egyszer sem betegen.

Ezt orvosin is tanítják, hogy amikor a 15 tagú család megjelenik, az orvos a nagymamával beszél, mert annak van szava. A feleséget az érintett réteg semmibe sem veszi, a nagyszülő ért hozzá, vele kell beszélni.

Szegények, de a családot tiszteletben tartják (már amelyik). Amikor meg baj van, mennek mind a 15-en.

A nők túlnyomó többsége pontosan tudja, hogy az abortusz nem leányállom és ezért mindent el is követ, hogy ne legyen szükség rá.
Aki pedig ezt is képtelen felfogni, az a tilalom következményeivel sem tud számolni.

A családok instabilitásának semmi köze
a fogamzásgátláshoz, lévén, hogy a válások többsége gyerekes családokban történik.

Te komolyan gondolod, hogy a demográfiai problémát a fogamzásgátlás elterjedése okozta és ezért a megoldás a betiltás?

Az abortusz mindenképpen trauma, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között történik meg.

Gyermek meghal, nincs szívhang, magától nem indul be a vetélés, orvoshoz mész, eltávolítják a halott gyermeket, terhességnek vége.

Mondhatnám normális és szükséges a nőből a halott gyermek eltávolítása. A rossz hír viszont az, hogy nem biztos, hogy mentesülni fogsz az abortusz okozta traumától.

Azért nem mindegy, hogy fülig szerelmesen a kedvesétől vállalja a babát, vagy egy elhagyott utcán a torkának feszítik a kést, amikor épp megerőszakolják, s így lesz terhes. Van egy aprónak tűnő, ám nem elhanyagolható különbség a két teherbeesés módozata között.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Érdem, de a gyermek erről az égvilágon semmit sem tehet. Van egy erőszakos állat, ettől születik egy gyermek.

Pont ezért sok nő választja azt, hogy felneveli a gyermeket.

Egyik ismerősöm konkrétan elmenekült a férjétől gyermekkel, mert mindig verték őket. Nem dobta a gyermeket állami gondozásba válás után, hogy ne is emlékezzen a sztorira, hanem együtt menekültek.

Két áldozatról van szó: egy anya és egy gyermek, akinek az apja olyan amilyen.