( kovi | 2008. 09. 02., k – 22:33 )

engem nem nyűgözött le az a fene nagy szakmaiság. főleg, miután az erős szakmaiság néha átcsapott legkevésbé szakmai dologba. a legszebb az volt, amikor a Microsoft embereit kérdezhette a hallgatóság szabadon. legszebb párbeszédek:

(H)allgatók, (E)lőadók, próbálom szó szerint, ha nem megy akkor a tartalomra fókuszálok. a problémák egy része orvosolva azóta, ez tavalyi előadás

--
H nekem elég sokat kell fejlesztenem, és gyakran használok MS Virtual PC-t. ez nem kezel USB-t, nekem meg USB eszközt kéne programoznom. gyakran DOS módból ami ugye Vistánál nuku
E huhh ezt nem tudtuk
H tegyétek már ki a VPC doksijába ezt az apróságot
(némi eszmefuttatás, az előadó tehetetlen, majd hátulról büszke kiáltás a fiatal hallgatóságtól)
Fiatal H használj USB AnyWhere szoftvert, mindent megold
Eredeti H azt meg honnan lehet tölteni, erről nem tudtam
E (nagy lendülettel és örömmel rámutat a bekiabálóra) no látod, ez a megoldás: ha problémád van akkor keresd az arany fokozatú partnereket, ő is az, ő mindent tud
(az rohadtul nem érdekel senkit hogy ez egy 3d party sw, és az sem hogy enyhén szánalmas amikor az előadó sakkmatt-ból a hallgatóval mászik ki és még büszke is rá)
--
H amikor a Vista védelmi mechanizmusa életbe lép minden egyes aktivizálódáskor idegen prg futtatásánál, akkor a képernyő egy pillanatra villan egyet. ez nem árt a képernyőnek? én évente nagyon sok monitort adok el, és félek hogy a gyengébbeknek ez nem használ
E az életben nem tapasztaltuk
H minden újság teli van vele
E akkor várj egy kicsit, biztos lesz rá megoldás, de mégis csak emlékszem valami PCWord-ös cikkre, ahol említettek valami workaround-ot, szóval mégiscsak emlékszem a hibára
--
H minden újság teli van azzal hogy a Vista nem igazán jó rendszer. nem tudtok hatni az újságokra? én így nem tudok eladni Vistát
(no ezen a ponton földbe gyökerezik a lábam. most sírjak vagy kibaszottul röhögjek, ekkora gyökeret, bazzeg ezt megkérdezni 50 ember füle hallatára)
E mi biztosan nem fogjuk ezt csinálni.
H de valami megoldás nincs erre? ez nektek is égő, nekem is ferde
E a megoldás a ti kezetekben van. menjetek és mondjátok el Ti mindenkinek, hogy ez a Vista tényleg nagyon jó, ajánljátok mindenkinek
(fejemben a két héttel korábbi eladásunk, az ügyfél magából kikelve telefonál: vagy hoztok egy másik rendszert, vagy vigyétek a picsába a gépet és NEM fizetünk. átutas számlát stornózzátok máris, hogyha nem megy [persze a Vista aktivált, most mi a lószart kezdjek én vele]. rá két napra hasonló de kultúráltabb hangnemben ue az egyik haverommal, privát ügyfél. azóta számtalan esetben ue. némelyik ügyfél előre rendeli a PK1-es XPket, hogy legyen neki amikor kér, ki ne fusson a kereskedelemből. nem ritkán 5-10esével rendelik ügyfelenként a raktárunkra. vagy downgrade jogos Vistával rendelik a Brand gépeket, vajh miért)
--
ha valakinek kellenek ilyen gyöngyszemek, van egy pár. mind belém égett.
--

előadás sem rózsás, erősen hullámzik. a valóban hasznos ismeretek kimerülnek a licencelési és egyéb praktikák megismerésében. egyedüli színfolt a fiatal középkorú, enyhén túlpörgött közgazdász előadó, aki az új Office bemutatásának feladatát kapja. jó fej srác, sokszor mulatságos. de a szakmaisága kimerül abban, hogy megmutatja, az új Office csodaszép grafikonokat tud. meg a naptár funkciója is király, ő már nem is él nélküle. kissé elbagatelizálja a témát, hogy miért is volt jó kezdetben, hogy az új Office x-es formátumba mentett. de mostmár azt mondja, mentsetek régebbi formába (persze az új dolgok akkor elvesznek, szóval minek új irodai csomag).

én ezt tapasztaltam. erősen hullámzó előadás, közepesnek csak jóindulattal nevezhető szakmaisággal. aztán a végén sajnáltam őket a kérdések közepette, mert sok esetben kaptak sakkot, és csak az idő híján nem lett belőle matt. mint emberek szimpatikusak voltak, mint előadók szimpatikusak szintén, de az az előadáson mit sem változtat. a vendég-kaja viszont fincsi volt amit a déli szünetben betömtünk.

szerk: az viszont ütött, amikor az egyik előadó srác az Office Open licenc megoldások helyett véletlenül Open Office-t mondott. jó fej volt, ő is tudott nevetni magán.

--
senki földjén, senki fia