Nem, nem értettelek félre. Többször megjegyeztem, hogy a kettőnk megközelítése egészen más.
Értem, amit mondasz, és nem állítom, hogy nincs igazad. Mindössze annyit állítok, hogy nem életszerű. Ha Neked tényleg annyira fontos minden fűszál, mert fontos kísérleti eredmények múlnak rajta, akkor kötelességed gondoskodni a kísérlet megfelelő körülményeiről. Amikor én a főnökömnek leadok egy tanulmányt, és később kiderül, hogy valami gebasz van, mert nem számoltam egy külső tényezővel, nem hivatkozhatok arra, hogy én jóhiszeműen azt hittem, hogy...
Tudtam, mi múlik a prodzsekt sikerén, az én felelősségem volt a szükséges ésszerű intézkedéseket meghozni.
Az a tény, hogy valami a tiéd, messze nem jelent adekvát védelmi szintet. Ha fontos dologra használsz valamit, a Te felelősséged gondoskodni a védelemről.
Kommersz otthoni internet-hozzáférésekről beszélünk. A szolgáltatás minősége nagymértékben fluktuál. Arra próbáltam rávilágítani, hogy az általam okozott ,,zavar'' nagyságrendekkel kisebb, mint a szolgáltatás természetéből adódó fluktuációk. Mondhatni, zajszint alatt van, azaz nem mérhető.
Tudom, az én megközelítésem nem tisztán erkölcsi, a Tieddel szemben. Éppen azt vonom kétségbe, hogy helyes-e _tisztán_ erkölcsi alapokon vizsgálni ezt a kérdést. Van egy világ, amelyben élünk. Ennek az tulajdonságait, állapotváltozóit figyelmen kívül hagyni szerintem nagy hiba!
A pusztán erkölcsi megközelítéssel nekem az a bajom, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a minket körülvevő világ alkotórészeinek tulajdonságait. Így eleve kizárt, hogy a _valós_életben_is_alkalmazható_, _hatékony_ következtetésekre jussunk.